Észak-Magyarország, 1996. március (52. évfolyam, 52-76. szám)
1996-03-01 / 52. szám
4 ÉSZAKIM AGYARORSZÁG Gazdaság - Állás 1996. Március L, Csütörtök Délszláv újjáépítés Budapest (MTI) - A délszláv országok 1997-re újra 1 milliárd dollár körüli piacot biztosíthatnak Magyarország számára. A piaci lehetőségek kihasználását a kormány támogatni kívánja, ám emellett a kis- és középvállalkozók aktív kezdeményező részvételére is szükség van - fejtette ki Gilyán György, az IKM helyettes államtitkára csütörtökön, a délszláv térségbe exportáló hazai vállalkozók számára rendezett előadáson a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarában. A délszláv térség ugyanis az újjáépítés kezdetén van és az egyes országok gazdasági helyzete, újjáépítési szükséglete és lehetősége igen eltérő. Gazdasági szakértők szerint az újjáépítés legalább 4-5, vagy ennél is több évig fog tartani, s így a magyar vállalkozói szférának e téren nincs lemaradása - hangsúlyozta a helyettes államtitkár. „Árfolyamok Budapest (MTI) - Csak a részvények és a kárpótlási jegy forgott az értéktőzsde tegnapi kereskedése során, befektetési jegyek és állampapírok egyáltalán nem kerültek értékesítésre - ennek vélhetően az volt az oka, hogy a kincstár a tegnapi napot nem tekintette „valódinak”. Kárpótlási jegy Tőzsde Index: febr. 29. 2229,51 +1,94 Hivatalos árfolyamok Érvényben: 1996. február 29. Valuta Deviza Pénznem Vétel Eladás Középárf. Angol font 219,49 223,73 221 ,59 Ausztrál dollár 109,46 111,50 110 ,46 Belga frank* 474,65 483,79 479 ,19 Dán korona 25,26 25,74 25 ,49 Finn márka 31,64 32,26 31 ,90 Francia frank 28,47 29,01 28 .74 Holland forint 87,15 88,83 87. ,98 ír font 225,81 230,13 228. ,17 Japán yen* 186,76 139,44 138. ,06 Kanadai dollár 104,34 106,34 105. ,44 Kuvaiti dinár 479,80 488.74 484. ,33 Német márka 97,54 99,42 98. ,49 Norvég korona . 22,40 22,82 22, ,62 Olasz líra '* 92,51 94,17 93, 19 Osztrák schilling 13,87 14,13 14, .01 Portugál escudo 93,94 95,74 93, 19 Spanyol peseta* 115,94 118,10 117. 03 Svájci frank 119,67 122,01 120, 73 Svéd korona 21,32 21,70 21, ,46 USA-dollár 143,36 146,04 144, ,62 ECU (Közps Piac) 180,64, 184,1.0 182, ,41 A megadott számok 1 egységre értendők, forintban *: 100 egység, **: 1000 egység Kutatóbázisok - félpénzen A gazdaság állapotától függ az innovációs intézmények sorsa A kutatásokból befolyt pénzekből fejleszthet(né)nek... Fotó: Bujdos Tibor Miskolc (ÉM - M.L.) - A kutatás és fejlesztés lehetőségeiről, fennmaradásának esélyeiről a Miskolci Egyetem tudományos rektorhelyettesével és a Tüzeléstechnikai Kutató és Fejlesztő Rt. vezérigazgatójával beszélgettünk.- Az egyetemek létéhez hozzátartozik, hogy ott alapkutatásokat végezzenek. Ezek alapozzák meg a későbbi alkalmazásokat, a termékre orientált technológiák kifejlesztését. A kutatások másik fajtája az alkalmazott kutatás, ami - többnyire ipari megrendelésre - egy konkrét termék tófejlesztésével kapcsolatos tudományos feladatok megoldását, termelői technológia kidolgozását célozza - magyarázza Patkó Gyula, a ME tudományos rektorhelyettese. Az alapkutatások legnagyobb részét az Országos Tudományos Kutatási Alap támogatja. Az egyetem ’93-ban 59 millió, ’95-ben 48 millió forintot kapott erre a célra. A többi pénz vállalkozás keretében, az alkalmazott kutatásokból érkezett be. Az egyetem ez irányú tevékenysége azonban az elmúlt időszakban- tulajdonképpen a hazai gazdaság mélyrepülése óta - igencsak visszaesett. Míg az árbevétel ’91- ben 117 millió forint volt, az elmúlt évben már csak 53 millió. A lényeg: a késztermék Az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság (OMFB) főként azokat a kutatásokat támogatja, ahol a késztermék is megjelenik. Ha azonban csak ezzel a foglalkoznának a szakemberek, akkor az olyan lenne - a rektorhelyettes hasonlatával élve -, mintha azt adnák utasításba az anyáknak, hogy csak 20 éves gyerekeket szülhetnek, mivel a gyermekévek „ráfizetést” jelentenek.- Az OMFB által nyújtott támogatások visszafizetési kötelezettségekkel járnak, ami azt feltételezi, hogy a piacra vitt termékig jut el egy kutató - folytatja Patkó Gyula.- Ez egyfajta menedzseri tevékenységet, is feltételez, ami két különböző lelkületű embert kíván. Mivel azonban ez a kétféle tulajdonság nem mindannyiunkban van meg, nekem, mint rektorhelyettesnek, valamint kollégáimnak az a feladatunk, hogy a transzfer tevékenységet megpróbáljuk átvállalni. Azaz: behozni a kutatóknak a munkát és úgy átadni az eredményt, hogy az minél előbb termékké váljon. Az egyetemi kutatóbázisokat azonban hátrányosan érintik az érvényben lévő pénzügyi szabályozók. Ténylegesen befolyt bruttó árbevételeikből 13 százalékot von el a központi költségvetés, s ha a kutatásból nyereség képződik, az eredmény 18 százalékát is be kell fizetniük. Ugyanez egy kft.-ben, bt.-ben nincs meg. Az egyetemi kutatás ezért nem versenyképes. De az intézményhez hasonlóan a kutatással foglalkozó egyetemi oktatókat is hátrányosan érinti az ez évtől érvénybe , lépett új adóelőlegle- vonási-rendszer. A kutatói tevékenység - azon túlmenően, hogy az oktatói pályához szükséges tapasztalatot adja - komoly jövedelemkiegészítést jelentett. Mint megtudtuk: jelenleg sokuk akár ingyen is elvégez bizonyos munkákat, csak azért, hogy kapcsolataikat megőrizzék. Politika és gazdaság A rendszerváltás előtt az ipari kutató- és fejlesztő intézetek egyik jelentős feladata az embargó-korlátozás alá eső importcikkek kiváltása volt. A politikai, majd a gazdasági változások hatására azonban rohamosan beszűkült a túlméretezett kutatófejlesztő vállalatok feladatköre. Azok, amelyek a váltás okozta sokkot képesek voltak átvészelni, eredeti létszámuknak csak a töredékét tudják ma foglalkoztatni. A Tüzeléstechnikai Kutató és Fejlesztő Részvénytársaság (TÜKI) 1988-ban mintegy 490 embernek adott munkát. Jelenleg 170-en dolgoznak itt, de az év végére újabb létszámcsökkentést terveznek.- Az állami megbízások aránya elhanyagolható. Tavaly nem érte el a 3 százalékot sem, és a kutatásra- fejlesztésre fordítható támogatások többnyire visszterhesek - tudtuk meg Palotás Árpádtól, a TÜKI vezérigazgatójától. - Az OMFB-s és a minisztériumi pályázatok minimum 50, de többségében 100 százalék visszafizetési kötelezettséggel járnak. A társaság így elsősorban a piaci partnerek megrendeléseiből él. Ä tüzelésteehnikai rt. - ipari erő< ^ művi nagyságrendekben - az energia szektorban, a kőolajfeldolgozó is vegyipari üzemekben, az építőiparhoz kapcsolódó alapanyaggyártás területén tevékenykedett. Kohászati fejlesztéseik aránya korábban >.z árbevétel 10-15 százalékát is elérte. A régió kohászati üzemeitől azonban az elmúlt években gyakorlatiig alig kaptak megbízást. Ezzel ellentétben a Dunaferrtől, az egykor Danái Vasműként ismert társaságtól most is érkeznek a megrendelését. Megmaradni- Piacon maradásunk, az, hojy egyáltalán működünk még, a korábbi évek referenciáinak, szébs körű piaci kapcsolatainknak köszönhető - fejti ki Palotás Árpád,- Továbbra is igyekszünk teljes verli- ltumú innovációt megvalósítani. Vagyis a probléma felmerülésétől kezdve a mintapéldány kipróbálásán át a végleges példány elkészítéséig, illetve a helyszíni üzembe helyezésig végig vinni a folyamatot. \ korábbi évekhez képest azonban ma sokkal többet kell a megrendeli sek elnyeréséért dolgozni. A kutatóintézetek fő feladati most a talpon maradás, de talán aj iparban tapasztalható fellendülés javítja majd helyzetüket. A piaci ven- seny mindenképpen igényelni foga- a vállalatokon belül — a fejlesztői ráfordítások növelését. így remélhető a gyártmányfejlesztésekkel kapcsolatos megbízások növekedése.- A TÚKI-nél az elmúlt három évben sikerült a tevékenységi veszteséget csökkenteni. A tervek Síe- rint az idén elérjük a nullszaldót,és a következő évektől - ha csekíly mértékben is - profitot várunk. Azok az intézmények, amelyek ezt a periódust túlélik, várhatóan a jövőben is meg tudnak maradni. Metszési bemutató kertészkedőknek Miskolc (ÉM) - A terméshozam és a minőség biztosítéka a szakszerű metszés. A kiskertek gazdáinak ebben kíván segíteni a Kertészek és Kertbarátok Megyei Szövetsége, amely március 2-án, szombaton délelőtt 10 órától metszési bemutatót tart a Pingyom-Peresi Egyesület szőlő- és szilvaültetvényein. Á szakmai bemutatón Farkas Attila kertészeti szakmérnöktől és Siska Gyula gyümölcskertésztől tanulhatják el a metszés szakszerű fogásait. Az érdeklődők a rendezvény helyszínét a harsányi útról közelíthetik meg. Egyszerűsített privatizáció Budapest. (MTI) - Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. nyilvánosságra hozta az egyszerűsített privatizáció második listáját - jelentette be csütörtökön sajtótájékoztatón Dudits Ádám szóvivő. A jegyzéken 48 céget hirdetnek meg készpénzért, limit áron, az első listához hasonló feltételekkel. A meghirdetett üzletrészek összesített névértéke megközelíti a 7 milliárd forintot, amelyet 4,236 milliárd forint minimális áron lehet megvásárolni. A limitár átlagosan 58-60 százalékos. Az egyszerűsített igazgatóság március 1-jétől megszűnik az APV Rt.-nél, Both János ügyvezető igazgató távozik a szervezettől. Áz egyszerűsített privatizáció második listáját eredetileg tavaly december végén kellett volna nyilvánosságra hozni. Az ÁPV Rt. azonban az első lista eredményeinek, tapasztalatainak birtokában szerette volna kiírni a második jegyzéket. A második listán meghirdetett cégekre 90 napon át tehetnek ajánlatot a befektetők. Az első jegyzék feltételeihez hasonlóan itt is csak készpénzért lehet vásárolni, kedvezményes technika alkalmazására nincs lehetőség. A tendert május végén záiják le, utána dönt az ÁPV Rt. igazgatósága a beérkezett pályázatokról. Érvénytelen ajánlatok esetén ez alkalommal is menedzserfordulóra kerül sor, amelynek során a menedzsment értékesíti a céget. Fórum Szálloda - privatizációs pályázat Budapest (MTI) - Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. csütörtökön nyilvánosságra hozta a Fórum Szálloda Rt. privatizációs pályázatát, és átadta a tenderdokumentumokat a meghívott pályázóknak. A privatizációs szervezet a Fórum jegyzett tőkéje 94,91 százalékának megfelelő, 4,1 milliárd forint névértékű részvénycsomagot ajánl fel zárt pályázaton a befektetőknek. A pályázatra 15 szakmai befektetőt hívtak meg, nekik 2 milliárd forintos tőkeemelést is vállalniuk kell. ÁLLÁSKERESŐK FIGYELMÉBE! MUNKALEHETŐSÉGEK Borsod-AbaúI-Zemplén megyében Szakma/állás _Lériz^^elejiülés^_É^^ Szakma/állás ^Uitsz^Telejiülé^ MMK Kirendeltség Miskolc, Rákóczi u. 12. 46/346-022 Ács-áIK ányozó /szakm., bet./ 15 Budapest 06/1 -2516-337 Ápolónő /szakm./ 3 Miskolc 352-033/111 Ápoló /szakk./ 3 Miskolc 352-033/111 Menedzser /gimn./ 5 változó 406-144 Bizt. üzletkötő 10 változó 334-542 Burkoló /szakm., bet./ 15 Budapest 06/1-2516-337 Bútorasztalos /szakm./ 2 Hejőkeresztúr 06/20-435-023 Esztergályos /szakm./ 1 Sajókeresztúr 329-626 Épületasztalos /szakm.,bet./ 15 Budapest 06/1-2516-337 Fénymásoló-telefax javító 1 Miskolc 349-414 Gépbeállító lakatos/szakm./ 1 Budaörs 06/23/420-853 jogász /egyetem/ 1 Miskolc MMK 329-066 Flivatásos nevelőszülő /közép f./ 8 Borsod 379-111 Horizont-marós /szakm./ 1 Sajókeresztúr 329-628 Keramikus /szakm./ 1 Nyékládháza 391-802 Köszörűs /szakm./ 1 Budaörs 06/23/420-853 Kőműves /szakm., bet./ 15 Budapest 06/1-2516-337 Képviselő 5 Miskolc 411-901 Manikűr-pedikűrös szakm. 2 Miskolc 356-252 Marós /szakm./ 1 Budaörs 06/23/420-853 Nemzetk.száll ítmányozó /német ki./ 1 Miskolc 357-022 Női-férfi fodrász 1 Alsózsolca 367-747 Női fodrász /szakm./ 3 Miskolc 412-990 Óraadó tanár /német, főisk./ 1 Sajószentpéter 48/345-542 Pék /szakm./ 1 Miskolc 341-743 Saválló komb. hegesztő 2 változó 311-955 Szakács /szakm./ 1 Alsózsolca 406-805 Szerkezeti lakatos /35 éves korig/ 1 Miskolc 346-125 Szerszámkészítő /szakm./ 1 Budaörs 06/23/420-853 Szikraforgácsoló /szakm./ 1 Budaörs 06/23/420-853 Radiológus ER2.minős, szakm. 1 Miskolc 344-304 Szervező-iizletkötő-képv. 6 B.-A.-Z. megye 06-36/311-764 Tetőfedő szakm. 1 ' Miskoic 349-211/172 Titkárnő /német nyelvtudás/ Utép.és Mélyép.techn.szerk. 1 Miskolc 411-212 /tecim./ 1 Miskolc 411-764 Üveges /szakm./ 1 Miskolc 344-935 Üzletkötő /szakm./ 5 Miskolc 303-215 Üzletkötő /gimn./ 1 Miskolc 368-906 Varrónő /szakm./ 1 Miskolc 340-623 Varrónő /szakm./ 10 Miskolc 325-011 Varrónő/bet. is, szakm./ 15 Sajólád 393-014 MMK Diósgyőri Kirendeltség Miskolc, Vasgyári u. 43. , T.: 370-955 Aruforgalmazó-csomagoló /élelmiszerip.szalon./ I nő Szirmalíesenyő 3.35-934 Csomagoló-lakaritónő/8 ált./ 1 Szirmabesenyő 335-934 Ostyagyártó gépkez. /szakm./1 t'fi Szirmabesenyő 335-934 MMK Kirendeltség Mezőkövesd, Dózsa Cy. u. 2. 49/313-854 Biztosítási üzletkötő 5 Mezőkövesd 49/313-854 Elektroműszerész 1 Mezőkövesd ■ 49/313-854 Gépi varró 5 Mezőkövesd 49/313-854 Gépésztechn. /mg-i gépcsop.vez./ 1 Mezőkövesd 49/313-854 Gépszerelő 1 Mezőkövesd 49/313-854 Idegenforgalmi ügyintéző 1 Mezőkövesd 49/313-854 MMK Edelényi Kirendeltség Edelénv, István K. u. 51. 48/341-846, 48/342-865 Szakma/állás Lelsz. Település Érd, (tel.) ^Szaknia/áljás^^^_ Biztosítás közvetítő-tanácsadó /éretts./ 4 Miskolc Nyomdász/szakm./ 1 Borsodszirák Pultos/szakm./ I Edelény Pultos /szakm./ I Edelény Üzletkötő /középisk./ 4 Kazincbarcika Varrónő/szakm./ 6 Edelény Vendéglátói eladó /szakm./ 1 Edelény 48-342-852 30-450-602 48/342-852 48/342-852 48/342-852/21 48/341-411 48/342-852 MMK Kirendellség Kazincbarcika, Tóth Árpád u. 2. 48/313-311 Fogszakorvos 1 Sajőkaza 48/355-014 Gazdasági vez. /ffokú végz/ I Kazincbarcika 48/311-422 Síknyomó gépmester I Kazincbarcika 48/311-574 Számvit.csop.vez./ííoku v./ 1 Kazincbarcika 48/313-380 MMK Sátoraliaúihelvi Kir. Sátoraliaúihelv, Kossuth fér 5. Tel.: 47/321-432 Közgazdász /üzemgazri., egy., íőisky I Hollóháza 47/305-003 Ruhakészítő /szakm./ 70 Sátoraljaújhely 47/322-211/54 Varrónő szakm. 20 Sátoraljaújhely 47/322-343 MMK Mezőcsáti Iroda Mezőcsál, Hősök tere 11. T.: 49/352-725 Biztosítási iigynük/gimn./ Biztosítási ügynök/gimn./ Biztosítási ügynök /gimn./ Sütő-tésztaipari munkás 2 Tiszaújváros 49-341-204 2 Tiszaújváros 49-348-060 15 Tiszaújváros 49-341 -049 1 Tiszakeszi 48-316-500 MMK Kirendeltség Tiszaújváros, Munkácsy u. 20. 49/341-357 Autószerelő/szakm./ I Sajószöged 49/341-732 Bűtoraszta|os/szakm./ , 3 Hejőkeresztúr 49/341-732 Sertéstenyvetető/szakk./ 1 Tiszapalkonya 49/341-732 Tűzoltó /éretts./ 5 Tiszaújváros 49/341-732 Varrónő /szakm / 4o Özei Varrónő li23mj 40 ózd Varrónő Azakrn./ 5 Somsály Varrónő /oH-Ss szakm./ 40 Csernely Biztosítást őzletk. /középisk./1 o ózd 48/473-544 48/473-434 48/471-015 48/471-797 48/473-241 MMK Ki>del(scg Sárospatak, Rákóczi u. 78. Tel.: 47/123-J24 Általános as*talos /szakm,/ 1 Háromhuta 47/311-124 Gépészmérnök/főisk., ki. német nye,v‘W 1 Sárospatak 47/311-124 Titkárnő ki. német nye'vV 1 Sárospatak 47/f311-124 Sajószcn|&éteri Iroda Sajószentpéler, Somogyi B. u. 9. Tel.: 48/345-328 Tanár/an80'*ip(igyar*töd./ | Sajószentpéter 48/345-601 Építészmernty/egy.,iőisk./ i Sajószentpéter 48/345-220 Gönci Gönc, Kossuth u. 47. Tel.: 46/388-014 Háziorv^/egyetem/ I Abaújvár 188-082 Jegyző /ef»yc4*m/ I Vilmány 387-322 MMK K'i-Cndeitség Encs, Szeles u. 1, Tel.: 46/386-410 Általános ^sz^ios /bel.mun^s/íj Encs 385-122 Ruhaipar l<~chn. /techn./ 1 Encs 385-033 Üzleti ml,nHirs/éretts./ 2 változó 343-488 A közölt adatokat a Megyei Munkaügyi Központ bocsátja szerkesztőségünk rendelkezésére, így esetleges észrevételeikkel, problémáikká a kirendeltségek munkatársaihoz fordulhatnak személyesen vagy telefonon. Munka nélküli előfizetőinket értesítjük, hogy az Eszak-Magyarország Lapkiadó Kft. kedvezményt nyújt számukra, a havi 465 Ft-os előfizetési díjból. Aki igazolja munkanélküliségét (az igazolásokat havonta, a hónap utolsó napjáig(!) kérjük eljuttatni a kiadóba) az Északot mindössze havi 380 Ft-ért fizetheti elő. A kedvezményt le fogjuk vonni az előfizetési díjról kiállított számla összegéből. Címünk: Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. 3527 Miskolc, Bajcsy-Zs. u. 15. Vidékiek levélben jelenthetik be igényüket.