Észak-Magyarország, 1996. március (52. évfolyam, 52-76. szám)
1996-03-25 / 71. szám
4 ÉSZAKIM AGYARORSZÁG Levelezés, Szólástér 1996. Március 25., Hétfő Szerkeszti: Bodnár Ildikó A szanticskai fák emlékére Kivágtak 13 fát. „Nagy ügy”, mondhatja bárki, hiszen mindennapos dolog. A cél biztosan nemes, hiszen egy iskola kerítése lesz belőle, jogkörök, felelősség, engedélyek rendben. Igaz ugyan, hogy ebbe az iskolába már nem járnak gyerekek. Hogy mint szanticskai tulajdonost mégis mi bánt akkor a dologban? Az eset színhelye és a módszer. A szóban forgó, senkit nem zavaró fák ugyanis a szanticskai temetőben őrizték évszázadok emlékeit, s voltak tanúi a teljes megsemmisüléstől utolsó pillanatban megmentett falucska régi és mai életének. Ez lett a vesztük. Abaújlak vezetésre választott személyei ugyanis kizárólag ezeket a fákat ítélték alkalmasnak saját iskolájuk bekerítéséhez. Eldöntetett! Hogy az esetleges ellenvélemény is meg- hallgattassék? Ugyan, kérem... Körtelefon: ki tudott róla? Az önkormányzati testületi tag - ki pedagógus (!) — saját esztétikai szempontjaira hivatkozik... Ehhez így már nincs mit hozzátenni. A demokrácia látszata nem szenvedett csorbát! Aztán jöttek az ítéletet végrehajtó favágók, s percek alatt minden visszafordíthatatlanná vált. Történt mindez 1996. márciusában a Csereháton, Eszak-Magyarország egyetlen Európa-chjas településén. Herczeg László Morbid javaslat hatásvizsgálattal Az írott és sugárzott média tele van sirámokkal, melyek a tb pénzügyi ellehetetlenülését jósolják. A probléma, amellyel szemben állunk, gyakorlatilag a csökkenő bevétel. Egyre több vállalkozó jut csődbe, sok az intézmények, vállalatok tartozása és a behajtására alig, vagy nincs is remény. A kiadási oldalon minden - eü - restrikció ellenére egy tetemes tételt a nyugdíjak jelentik. Ezek a hivatalos „közhiedelem” ellehére nem szociális juttatások, hanem a dolgozók munkája nyomán keletkezett többletértéknek az állam pénztárába befizetett olyan összegek, amelyből az ALLAM szavatolja a nyugdíjak fizetését. Tekintettel arra, hogy baj van a kifizetendő nyugdíj tömegével, annak értékállandóságával - amelynek garanciáját ma nem vállalja fel az sem, aki megígérte - a következő javaslattal élek. („Morbid” javaslat, de még mindig elmarad a gyógyszerek és szolgáltatások áremelése mögött.) 1. Törvénybe kell iktatni, hogy... naptól kezdve a közlekedési lámpával irányított útkereszteződésekben a nyugdíjasok jogosultak piros jelzésnél is áthaladni. 2. Az 1. pont szerinti törvény- erejű rendelet végrehajtási utasítása úgy rendelkezzen, hogy ... naptól kezdve a nyugdíjasok áthaladása piros jelzésnél javasolt, esetleg dotált az önkormányzat anyagi lehetőségétől függően. 3. Az 1. és 2. pont szerinti türelmi idő eltelte után az átkelés piros jelzésnél a nyugdíjasokra nézve „kötelező”. Hatásvizsgálat - magánszorgalomból: A nyugdíjasok számának csökkenésével arányosan csökken a tb kiadási oldala, csökken továbbá az akár importból, akár hazai gyártásból fogyasztott gyógyszerek mennyisége. Továbbá arányosan lehet csökkenteni a nyugdíjasok ellátásához szükséges orvosok, kórházi személyzet és ágyak számát. Továbbá csökken a betegszállítás igénybevétele. Hátrányként jelentkezik egy magasabb baleseti statisztikai adat, ezt viszont kompenzálja az időskorúak sérelmére elkövetett rablások és betörések számának drasztikus csökkenése. Ha bármely államigazgatási szervnek szüksége volna további javaslatokra, rám számíthatnak. Kuszmann Károly nyugdíjas A vitának három dörrenés vetett véget Fotó: Vajda János Sajátos füttyentésemre Mit- visz árkos-bokros gizgazon át csörtetett felém, nyomában - hasaljáig érő — élettársával. Időnként akadt más kosztros, koszos kosztos is, afféle szuka- környékezőkből, de az ő nyál- csurgásukat nem a magam kotyvasztotta ínyencségek csörgedeztették. E kutyamenzát többen is istápolták abban a hitben, hogy a sajátjukét adják, s hogy kinek, arra nem kérik más engedélyét. Csakhogy hadat üzent, a maga igazát bizonygatva az ebiszonyban szenvedő lelkületűek ellentábora, ebetetőkre szórva a szitkot, ebekre a követ, karót. Érthető, mert bizonyára van egy kutyaiszony viszonyszám, s az ebbe soroló az ebekre orroló. így aztán volt beszéd- és vitatéma társasházakon belül, sőt között is, mert az ember társas lény, miként ezek az ebek, akik a koncon szintén összevesznek, de csak ha egymásnak idegenek. (Az ismerősök mindig betartják a kiérdemelt sorrendiséget, kutyáéknál.) A vitának végül három dörrenés vetett véget múlt év nyarának egyik vasárnap reggelén, lakott területünkön belül, a kertföldek belső felén. A célpont Mit-visz volt, a fekete kan, oldalról, közelről, elefántot is ledöntő kaliberből. Nem volt mesterlövész, egyik leget átfúró lövése ki tudja hol állt meg. Az áldozatra órák múltán talált rá az, aki korábban beoltat- ta, ami nyakörvén látható volt. Ismerőse kocsiján a miskolci állatkórházba vitte, ahol megműtötték, de a másnapot már nem érte meg. Ez a család földelte el, és közel 4000 forintja bánta ezt a hosszú hadjáratot. Egy család, ahol egy keresetből két kiskorút is el kellett látni, de a háziasszony főztjét rendszeresen habzsolhatták ezek az SOS-t sugárzó tekintetű számkivetettek, nap mint nap lesve az alamizsnát, a máról-holnapra élés morzsáit és cseppjeit, azt a bármit, ami éhet, szomjat olt. A viszonzásul adó hálájukat leírni ki tudná, azt csak érezni lehet, s csodálni bennük a hűség, az alázat, az átélt megelégedettség végtelenségét. Azt ugyanis el kell ismernünk, hogy a történtekért nem a kutya a hibás. Talán csak az ember képes arra, hogy a magához édesge- tettbe rúgjon egyet, ha úgy tartja úri kedve, vagy éppenséggel öljön, ha olyan ing van „Eb gondolat bánt engemet..." rajta. Nem felrovásként említem az esetet lezáró sorokat, csak tényként: „A kivizsgálás során sem bűncselekmény, sem pedig szabálysértés nem volt megállapítható, ezért az eljárást megszűntettem és a keletkezett iratokat irattárba helyeztem.” Mindezt próbáltam megérteni és Mit-visz - alias Győző - még életben lévő párjával is megértetni. Antal Ferenc Sajóbábony Társadalmi lélektan Bevallom, boldog vagyok, ha az élet valamely területén sikereket érek el. Ezek a ki- sebb-nagyobb sikerélmények segítenek az élet nehézségeinek leküzdésében, az ilyenolyan problémáim megoldásában. Gondolom, az emberek nagy része is így van vele. Legtöbbjükben ég a bizonyítási vágy, hogy valamilyen módon kiemelkedjék a többiek közül, többre vigye, mint mások. Ez a jelenség a fiatalokra még hatványozottabban érvényes, akikben szinte buzog a tettre készség, hogy megmutassák: ők másképpen, jobban szeretnének élni, mint a szülők. E nagyon is helyénvaló igyekezet, és az ennek kapcsán felszínre törő újabb és újabb ötletek, elgondolások, más szóval a kreativitás tulajdonképpen nemcsak az egyén számára jó, hanem a társadalom fejlődése, gyarapodása szempontjából is igen előnyös. És ami egyáltalán nem elhanyagolandó tényező, másokat is nagyobb teljesítményre sarkall. Csakhogy e szívet-lelket melegítő jelenségnek vannak negatív oldalai is. Mert ki ne tapasztalta volna új találmánya kapcsán, mennyi irigye, ellendrukkere van. Az elismerés és bátorítás helyett tartózkodóan viselkednek, elfordulnak tőle. Előfordul, hogy kiközösítik az új gondolat kiötlőjét, mert esetleg veszélyezteti a többiek egyéni törekvéseit. Sajnos, gyakran a főnökök sem viselkednek különbül, igyekeznek gátolni, megakadályozni az új gondolatokat, vagy ami még ennél is rosszabb, kisajátítani. Történik mindez pozíció féltésből. Pedig az új ötleteket, a karriert nehezítő, gátló hatások az olyan társadalomban, mint a miénk is - amelyben a gyors fejlődésre igen nagy szükség volna - most nagyon káros. E jelenségre receptet ajánlani nagyon nehéz. Talán, ha nagyobb lenne az egymás iránti szeretet, megértés, tisztelet, tolerancia, akkor bizonyára jobban tudnánk értékelni a másik munkáját, és örülni sikereiknek. Pásztor György A lét és tudat peremén Kabos Gyula egyik emlékezetes monológja szerint a texasiak lövöldözésből és az ebből származó temetkezésből élnek. Mi sokáig ráfizetésből éltünk, de jól. Majd a ráfizetés maradt, csak az élet vált egyre nehezebbé. Úgy látszik már a deficit sem a régi. Ma viszont nyíltan, a sajtó hasábjain keresztül üzenik nekünk a lét és a város határáról, hogy ők bizony bűnözésből élnek, mert különben éhen halnának. A meglepő mindenek előtt az, hogy mindez egy jogállamban hangzik el. Még inkább megdöbbentő és elgondolkodtató, hogy ezt a körülményt minden megjegyzés nélkül tolmácsolják az újságolvasó társadalom felé. Egyetlen halvány ejnye-bejnye sem található az ominózus írásban. Ha nem is konkrét üzenet formájában, csak úgy általában. Legalább úgy, hogy ne is lehessen kitalálni, kik a címzettjei. Azok e akik ezt deklarálják, vagy akik szerint Magyarországon állam- polgári jogon mindenkinek van annyi létbiztonsága, hogy az éhenhalást rendszeres bűnözés nélkül is el lehet kerülni. Akkor is, ha a ’94-es választási ígéretekből sem vált sok minden valóra. De még annak a nőnek - aki ezt a kijelentést tette - sem hívták fel a figyelmét arra, hogy saját álláskereső szolgálatuk nyilvántartása szerint Miskolcon és szerte a megyében több száz (!) varrónőt keresnek egyre kilátástalanabbul. Kézből lehetett volna tehát kontrázni azt a demagóg szöveget, hogy „dolgoznánk, de nincs munka!” Tény, hogy írni, olvasni nem tudó, semmiféle szakmával nem rendelkezőket sehová nem keresnek és a jövőben is aligha fognak. Viszont mindent be lehet(ne) pótolni, csak elhatározás kérdése. Ami pedig Csenyétét illeti, mindenek előtt azt kellene tisztázni: az ott lakók miből és hogyan éltek meg évszázadokon keresztül? Mi változott meg napjainkra? A körülmények, a lehetőségek, a mentalitás, a gondolkodásmód, vagy a hozzáállás nem ugyanaz mint régen? Egyáltalán lehet-e változtatni azok sorsán, akik ennek érdekében semmit nem hajlandók tenni és vállalni? Mindezek után rossz viccnek és ízetlen áprilisi tréfának vélem azt a felröppent hírt, hogy mi Európába tartunk. Kiss József SZÓLÁSTÉR írja: az Olvasó Üzenet és valóság Minden győzedelmesnek indult (majd elsiratott) forradalmunk a haza és haladás zászlaját emelte magasba. Függetlenséget és fejlődést a hazának, szabadságot, jogot, munkával elért igazságos gyarapodást minden polgárának. A megvalósításban hitet, szolidaritást, együttes cselekvést, sőt áldozatot az ember által az emberért. íme egy részlet a Kádár János által elvadult, ellenforradalmi uszításnak minősített 1956- os Mindszenty-beszédből: ..„jogállamban élő, osztálynélküli társadalom (!), a demokratikus vívmányokat fejlesztő, a szociális érdekektől (!) helyesen és igazságosan korlátozott (!), magántulajdon alapján álló, kizárólag kultúrnacionalista nemzet és ország kívánunk lenni.” Ezt mondta a „fekete reakció” képviselője egy győztes(nek hitt) forradaíom szinte utolsó perceiben, ma pedig egy magát szocialistának valló kormány a Nyugat Jószívűségéből” nyújtott receptek (diktátumok) alapján latin-amerikai típusú kapitalizmust épít a kisebbik koalíciós partner segítsége (mit segítsége, irányítása) mellett. És mint tudjuk, - már aki el is hiszi - „nincs más alternatíva”. Hogy a gazdaság Javuljon”, a személyes áldozatokon kívül leépítjük, „piacosítjuk” az oktatást, az egészségügyet. Következmények: születésszám-csök- kenés, egészségromlás, a halálozások és a kiműveletlen emberfők számának növekedése. Az így „megalapozott” jövővel kívánunk Európához csatlakozni. Be is jutunk Európa „baromfiudvarába”. De ami a legfájóbb, hogy eközben az összetartás, szolidaritás is elvész, és az ország egymással marakodó érdekcsoportokra, egyénekre esik szét. Mindszentytől így jutunk el az antalli szociális piacgazdaság koncepcióján át a jelző nélküli legvadabb formához. Hírközlő szerveink pl. naponta közük, hogy a korrupció ellen „semmit sem lehet tenni”. Hogy meddig tűrhető ugyanez Svájcban?- riporter kérdi rádiónkban - „semeddig” - jő a válasz. Végezetül a „kizárólag kultúrnacionalista nemzet” idézett vágyáról. Nálunk most a haza fogalmát felváltja az ország, rosszabb esetben az állam. A Magyar Hírlap hasábjain két hónap óta dúl a Tamás Gáspár Miklós cikkéből kiterebélyese- dett „gyönyörű” vita, hogy végül is valami „szittya magyarkodás (?) vagy efféle és a multinacionális kozmopolitizmus között „hol dülöngéljen a mai magyar”? A (közölt) vélemények: „dülöngélésre” előnyösebb az utóbbi. Maga a vita nekem felfoghatatlan és eredménye elfogadhatatlan. Számomra haza van, (ami jogilag az ország) és ami a ház, a család, a szülőhely közösségétől az egynyelven, egy kultúrán való élésen a történelem (sokszor fájóan) azonosuló elfogadásán átjelentkezik. De a keservét neki, nem „rekeszt ki senkit”. Legalábbis a magyar alkotmány és a közgondolkodás. A nemzet fogalmának részét képezi a külhoni magyarság is, amelytől mi elvárjuk a lojalitást saját országa iránt, és mi biztatjuk arra, hogy átéléssel énekelje a román himnuszt, de elvárván a lehetőséget, hogy saját rendezvényein esetleg a magyart is elénekelje és csak figyelmeztetni lehet a többségi nemzetet, hogy a kisebbség számára is „haza csak ott van, ahol jog (önazonossági jog) is van”. Számomra ilyen egyszerű (lenne) tehát az egész: országépítés (a működésképtelen szocializmus illetve a kontroll nélküli vadkapitalizmus és haszonélvezői villáinak építése helyett), közteherviselés (fent is!), szolidaritás, a munka elsőbbsége a tőkével szemben, mindenféle kisebbség jogainak tisztelete, de azonosulás egy hazával, egy nemzettel és béke a többivel. Ott szeretnék élni, ahol a pénz nem Isten, és ahol az ország jövője nem eladó. Egyébként „édes hazám fogadj szívedbe, hadd legyek hűséges fiad”. D. Zs. Miskolc Szánkig ér az ígéret földje A „nagy váltást” úgy vártuk, mint a Messiást és íme mi lett belőle? Eladtak bennünket a valamikori konkurenciának, akár piacon a marhát, miközben mindenféle jóval kecsegtetve kábítottak bennünket. Most itt vagyunk az ígéret földjén, ahol már szánkig ér a mocsár, és minél jobban rugdalkozunk, kapá- lódzunk, annál mélyebbre süllyedünk. Segélykiáltásainkra legfeljebb a vérszívók társadalma (tetvek, szúnyogok, kullancsok, piócák stb.) reagál. Csak a gaz, illetve gyom buiján- zik körülöttünk és a nap helyett a bányászbéka csöppet sem szimpatikus, ám annál undorítóbb alsófertálya fényeskedik nekünk. Ez a kaotikus állapot egyedül azoknak kedvez, kik aljasul a vérünket szívják, sajnos nem kevesen és nem is keveset. Azért pánikra semmi ok. A mocsár (mely ápol és eltakar) egyszer úgyis megtelik velünk, hogy erkölcstelenül, gátlástalan ügyeskedőink száraz lábbal kelhessenek át rajtu(n)k, így vészelve át a számukra oly nehéz megpróbáltatásokat. Végtére is az élet (meg hozzá az alkotmányunk adta, biztosította nevetséges jog) erről szól. Hogy mit tehetnek azok, akiknek e lápos távlat nem elfogadható? Tág a világ, s ez már többször beigazolódott, csak azt nem szabad elfelejteni, hogy egyben gömbölyű is. Egy kis figyelmetlenséggel azt vehetjük észre, hogy ismét ott tapsikolunk, ahol elkezdtük, ahonnan elindultunk. És aki nem vágyik Föld-körüli utazásra, mit csináljon? Talán feladhatna egy hirdetést az alábbi szöveggel: szakemberekből álló, tevékenységéért felelősséget vállaló, népéért aggódó és dolgozó magyar kormány kerestetik, tele van a hócipő jeligére. Kletz László Miskolc Szerkesztőségi fogadóórák Tájékoztatjuk tisztelt olvasóinkat, hogy lapunk levelezési rovatában a következő időpontokban tartunk fogadóórát: hétfőn, szerdán és pénteken 10-13 óráig, kedden és csütörtökön 14-16 óráig. * Ingyenes jogsegélyszolgálattal kéthetente, hétfői napokon áll szíves rendelkezésükre Demeter Lajos ügyvéd, 16-18 óra között. Legközelebb április 1-jén. Olvasóink figyelmébe! Kedves olvasóink tájékoztatásán, .* : - tér rovatban megjelent írások nem feltcÚ.^J^j-S^ — ~ -'íáspontját tükrözik. A rovatba beküldött leveleiket^jjBpUl- ,riS?ls: aet figyelembe véve esetenként kénytelenek^^’1" j-lv _— , tömöríteni. A személyeskedő, bántó hangvó^, *^^ normákat sértő írások e helyütt sem jeleni'
