Észak-Magyarország, 1996. március (52. évfolyam, 52-76. szám)

1996-03-21 / 68. szám

: 4 ÉSZAK^Magyarország Megyei Körkép 1996, Március 21., Csütörtök Ennivalóra sem futja a családnak Csobád (ÉM - B.Gy.) - A helyi önkormány­zat lehetőségei szerint próbál segíteni a bajba jutottakon, de egyre több a rászo­ruló. Erről Csobád körjegyzője annak kapcsán nyilatkozott lapunknak, hogy egy nagycsaládos férfi segítségkérő leve­le ügyében kérdeztük. Segítségkérő levelet hozott szerkesztőségünk­be a posta Csobádról. Kocsis Péter családja ne­vében azzal fordult a jóérzésű emberekhez, hogy a nem mindennapi megélhetési problé­májukra gyógyírt találjanak. Az egyre nehezedő életkörülmények, a munkanélküliség gondjai fokozottabban sújt­ják az abaúji régió családjait. Többen már ott tartanak, hogy nincs mit enni adni a gyere­keknek. Télen fűtetlen szobában töltik az éj­szakáikat. Kocsis Péter levelében is ilyen elké­pesztő állapotokról számol be. Leírja, hogy családjának élelmiszerre és tűzifára lenne szüksége. O maga rokkantnyugdíjas, a felesé­ge gyesen van. Azelőtt mindketten munkanél­küliek voltak. A csekélyke jövedelmükből azonban nemhogy ruhára, cipőre, de még éle­lemre sem futja már a négy gyereknek. Mivel tűzifára sincs elegendő pénzük, ezért főzni sem tudnak. Ebben a tragikus helyzetben arra kérte Kocsis Péter szerkesztőségünket, hogy tegyük közzé felhívását: hátha a jólelkű embe­rek, vagy valamiféle alapítvány a csobádi csa­lád segítségére siet. * A helyi önkormányzattól arról értesültünk, hogy lehetőségeikhez mérten ők is segítik a Kocsis családot. Szántó Lászlóné körjegyző azonban azt is hozzátette: azt is szem előtt kell tartaniuk, hogy sajnos egyre növekszik a rá­szorulók száma a településen. Helyet adott az adóhivatal Az ítélkezés a bíróság átalakítása idején is zavartalan marad A június 30-ig befejezendő átalakítás javítja a megyei bíróságon dolgozók munkakörülményeit Fotó: Vajda lános Miskolc (ÉM) - A megyei bíróság épületéhez még az idén egy új részt kapcsolnak, az építési munkálatok azonban nem befo­lyásolják a bíróság működését. A megyei bíróság hamarosan egy új épületszámnyal bővül - ez a rész korábban az APEH-é volt, de az adóhivatal tavaly februárban kiköl­tözött belőle, végül a bíróság kapta meg. A nagyjából két emeletnyi épületrész meglehetősen leromlott állapotban van, ezért a bíróság pá­lyázatot írt ki a teljes felújítására, rendbetételére; a pályázat határide­je ma jár le. Az elektromos hálózatot teljesen ki kell cserélni - árulta el Nagy Ildi­kó elnökhelyettes -, hiszen nagyon sok évtizeddel ezelőtt készült, hasz­nálhatatlan. Ki kell takarítani, fes­teni, vakolni és így tovább, a mun­kálatok vége hivatalosan június 30. A mindkét emeleten átjárókkal az eddigi épülethez csatlakozó új egységben jórészt bírósági dolgozó- szobákat alakítanak ki, éppen ezért a felújítás teljes időtartama alatt az ügyintézés zavartalanul folyhat. Ha véget érnek az építészeti, karban­tartási munkák, a belsőépítészeten a sor: a bútorzat, a helyiségek be­rendezése után várhatóan a nyár végén, esetleg ősszel költözhetnek be a munkatársak az új szobáikba. Százméteres lopás Miskolc (ÉM - FJ) - Könnyelműen, kabátját az autóban hagyva indult dolgára egy miskol­ci férfi kedden délután. Könnyelműségét nem elsősorban a változékony (de jobbára még hű­vös) időjárással járó náthaveszély miatt hány- torgatjuk fel, hanem mert autófeltörőktól nyüzsgő időket élünk, s egy kocsi ülésén felej­tett kabát nem mindennapi vonzerőt gyakorol­hat egy tolvajra. Még ha nem is tudja, hogy an­nak zsebeiben 60 ezer forintot hagyott a (nem sértésként, de tényleg:) könnyelmű tulajdonos. Nos, az említett vonzerő tanmesénk nega­tív és ismeretlen hősére ez alkalommal hatott: betörte az autó ablakát, és lelécelt zsákmányá­val. Ugrott tehát kápé, kabát. Miskolcon, a Király utcában parkolt le La­dájával egy állampolgár kedden este. De teg­nap reggel már hiába kereste megszokott he­lyén járgányát, annak csupán hűlt (ne felejt­sük, hideg márciusunk vaui!) helyét találta. Aztán mégis rálelt a „Zsigára”, igaz jó száz méterrel odébb. Törött kormányzárral, rövid­re zárt gyújtáskapcsolóval, ismeretlen módon kinyitott ajtókkal. Valaki tán’ kocsikázni akart. Hogy miért csak 100 métert? Lehet, sprintelő... _Útravaló A baleset-megelőzési bizottság tanácsai Új, korszerű eszközzel gazdagodott a közleke­désrendészet. A Fámalézer II. márkanevű for­galomellenőrző berendezés láthatatlan, a ra­darérzékelők által nem detektálható lézersu­gárral működik, gyorsan és nagy pontossággal mér. Az eredményt és a szabálysértő járművet videofelvételen rögzíti, amelyről papírkép is printelhető. Pillanatnyi, illetve adott távolsá­gon az átlagsebességet méri, a mérési tarto­mány 5-től 480 km/h-ig terjed. A traffipaxhoz képest a közeledő, vagy tá­volodó jármű sebességének mérése már több száz méterről megkezdhető. Egyidejűleg egyéb - például szabálytalan előzés, záróvonal átlépés - szabálysértések dokumentálására is alkalmas. Az új berendezés által rögzített sza­bálysértések elbírálása az eddigi gyakorlat szerint történik. Ám az bizonyos, hogy a gyors- hajtókat hatékonyabban tudják vele kiszűrni, mert mire a mérés helyét felfedezik és óvintéz­kedésként lassítani tudnak, a bemérés már minden bizonnyal megtörténik. (folytatjuk) A bűn még nem szervezett Sátoraljaújhely: kevesebb a rablás, több a fiatalkorú bűnelkövető Bódisz Attila Sátoraljaújhely (ÉM) - A Sátor­aljaújhelyi Rendőrkapitányság elmúlt kétéves munkájáról szá­molt be Széli Lajos alezredes, kapitányságvezető a város kép- viselő-testülete előtt a napok­ban megtartott testületi ülésen. Interjúnk ebből az alkalomból készült. □ Mely bűnesetekkel kell leggyak­rabban szembenézniük az újhelyi rendőröknek? • Körzetünkben a vagyon elleni bűncselekmények a leggyakorib­bak, ami valószínűleg a csökkenő életszínvonal miatt alakul így. Ezek általában kisebb értékű színes fém, kerékpár és falopások. A tettesek nagy részét sikerült elkapnunk, ők most megérdemelt szabadságvesz­tésüket töltik, ám sajnos bőven van utánpótlás. Emellett átalakult a bűnelkövetők összetétele is, nőtt a fiatal- és gyermekkorú elkövetők száma. Szerencsésebbnek mond­hatjuk viszont magunkat azon a té­Széll Lajos: Nálunk a korrupció nem jellemző Fotó: a szerző ren, hogy nem jellemző nálunk a szervezett bűnözés. □ Tudnak-e valamilyen eredményt felmutatni a két évvel ezelőtti álla­potokhoz képest? • A közúti balesetek száma évek óta csökkenő tendenciát mutat, emellett a ’94-ben elkövetett 14 rab­lással szemben tavaly mindössze öt­ről érkezett bejelentés. Ennél is je­lentősebb előrelépésnek tekintem, hogy az emberek ma már sokkal se­gítőkészebbek, türelmesebbek a rendőri munka során, mint azelőtt. □ Egyre több helyen jelent problé­mát a drog elleni küzdelem. Mit ta­pasztalnak önök ezen a téren? • A drog beszédtéma ugyan, de árusításról, felhasználásról mind­eddig nem szereztünk tudomást. □ Hogyan viselik az állampolgárok a rendőri intézkedést? • Rendőreink intézkedéseire nem érkezett panasz, a járőrök igyekez­nek udvariasan viselkedni minden­kivel szemben. Az állománnyal kap­csolatban szeretném hangsúlyozni, hogy nálunk a korrupció sem jel­lemző. □ A testületi ülésen említette: meg­előző tevékenységet is folytatnak. • A megelőzés keretében megkezd­tük „drog - alkohol - dohányzás - AIDS” (DADA) cím alatt futó felvi­lágosító programunkat. Előadáso­kat tartunk különböző iskolákban, a közlekedési osztály pedig már több vetélkedőt is szervezett a sza­bályok megismertetésére és a bal­esetek megelőzése érdekében. Jóval olcsóbb lett a melegük Mezőkövesdi (EM - CSKA) - Elé­gedetten nyilatkoznak az alter­natív fűtési rendszerükről azok a mezőkövesdiek, akik kiváltak a helyi távfűtésből. Mint mond­ják: lényegesen kevesebből úsz- szák meg a hidegebb hónapo­kat, mint korábban. Mezőkövesden, az Egri úti lakótele­pen két váltak le a helyi távfűtésről, a háromemeletes lakótömbök laká­saiban ma gáz szolgáltatja a mele­get. A változtatást az itt lakók egyi­ke, Csirmaz Zoltán azzal magyaráz­za, hogy elégedetlenek voltak a táv­fűtéssel. Drágának találták a szol­gáltatást, amiért az utolsó időkben havonta 5-6 ezer forintot is kifizet­tek. Az sem tetszett nekik, hogy áp­rilistól októberig készenléti díjat szedtek tőlük. A fűtés hőfoka a la­kásokban szabályozhatatlan volt, amíg a harmadik emeleten izzad­tak, a földszinten majd megfagytak. Á fűtés átalakítása érdekében a tömbbizalmik fogtak össze, majd la­kógyűléseken beszélték meg a dol­got, hiszen minden lakó szerette volna az olcsóbb fűtési módot.- Most a 68 négyzetméteres la­kás fűtési költsége - 20-22 fokra be­állított thermosztáttal - havi 2500 forint körül mozog. A lakásunkban megmaradtak a radiátorok, a csöve­ket kicserélték, és cirko-gázkazánt szereltek fel. Azelőtt palackos gáz­tűzhelyünk volt, moet ezt is átalakí­tották vezetékesre - mondja Csir­maz Zoltán, aki elégedett a fejlemé­nyekkel. A földszinten lakó Kuzsmiczky János is örül az átalakításnak.- Az átalakítás költsége 150 ezer forint körül mozgott, de hamar be­hozza az árát - állítja. Tari Tibor, aki a második emele­ten lakik úgy gondolja: eddig nem­csak a fűtést, hanem a távhő költsé­geit is ők fizették. Amikor adódott ez a lehetőség, kölcsönt vettek fel az átalakításra. A részleteket öt évig kell törleszteni.- Most már szabályozható a me­leg. Amióta magunknak fűtünk, tudjuk, hogy miért is fizetünk - fog­lalja össze a lényeget. A szerencsi városháza híreiből Szerencs (ÉM - PT) - A tél utolsó napjaiban is fűteni kell. Ötmillió, melegre Ezért az önkormányzat a központi költségvetéstől kapott háztartási tüzelőolajjal fűtők támogatására szánt keretből megmaradt ötmilliót is szétosztja az érvényes hto-enge- déllyel rendelkezők között. A most született határozat szerint a jogo­sultak száz forintot kapnak négy­zetméterenként hasznos lakásterü­letük melegen tartására. A segítség azonban legfeljebb 100 négyzetmé­teres otthonra vonatkozik. Megbízott pv-parancsnok Március elejétől megváltozott a pol­gári védelem szervezeti felépítése. Szerencsen az eddigi körzeti köz­pont helyett kirendeltség vette át a teendők ellátását. Kőfalvi Ferenc alezredes nyugállományba vonulá­sa miatt pedig ideiglenesen a sáros­pataki parancsnok, Kiss István alezredes látja el a helyi testület irányítási feladatait. Táborba toboroznak A Simái ifjúsági tábor idén is fogad­ja a nyári szezonban az általános, és középiskolai tanulókat. A kedvez­ményes üdülési feltételeket hetente száz fő veheti igénybe. A tábor alap­szolgáltatásként biztosítja az étke­zést saját konyha üzemeltetésével. A jelentkezők a szerencsi önkor­mányzatban jelenthetik be szállás­igényűket időpont megjelöléssel. Közhasznú munka Szeptember végétől csak azok a pol­gárok részesülhetnek jövedelempót­ló támogatásban, akik előtte leg­alább kilencven nap munkavi­szonnyal rendelkeznek. A városban 50 ember van ilyen helyzetben. A polgármesteri hivatal osztályveze­tője, Porkoláb Béláné és munkatár­sai által szervezett közhasznú mun­ka lehetőségét azonban egyelőre csak 17-en veszik igénybe. A szoci­álpolitikával foglalkozó csoport to­vábbi 40 fő környezetvédelmi mun­kában való foglalkoztatására nyúj­tott be pályázatot. A lehetőség tehát adott a munkanélküliek számára, hogy ha átmenetileg is, de kereső­képesek lehessenek. Intézkednek az ünnepekről A Millecentenáriumi Bizottság so­ros ülésén ezen a héten, Gőri Lajos alpolgármester elnökletével a már elfogadott költségvetés ismeretében pontosítja, és meghatározza az ün­nepi rendezvénysorral kapcsolatos aktuális teendőket, a programok büdzséjét, intézkedik a szervezési feladatokról. Kolumbárium létesül Encsen Encs (ÉM) - Az önkormányzat kép­viselő-testületének legutóbbi ülésén Gulyás Zoltán encsi polgármester több közérdekű dologról is tájékoz­tatta a testület tagjait. A lakosság körében végzett felmérés eredmé­nye például azt mutatja, hogy az abaúji város polgárai támogatják a temetőben létesítendő kolumbári­um (urna elhelyezésére szolgáló építmény) építését. Hirdetés3 fMEZŐBANKtmMEZŐBANKÍmMEZŐBANKlnfMEZŐBANK tmMEZŐBANKlm MEZŐBANKlm MEZŐBANKÍm MEZŐBANKIGMEZŐBANKÍm MEZŐBANK*!/MEZŐBANK tm MEZŐBANK MARATON Betétjegy A holnap biztonsága A bank megyei hálózata: - bemutatóra szóló- 3 éves futamidő diszkont bankpapír- az első évben fix kamatozás MISKOLCI TERÜLETI IGAZGATÓSÁG, - a futamidő 15 és 540 nap- a lejáratkor kamatos kamat 3525 Déryné u. 10., Tel.: (46) 358-021 között választható- a legkisebb betét 10.000,- Ft Miskolci Egyetemi Fiók, 3515 Egyetemváros, A/4 épület, Tel.: (46) 363-228 - a címletértékek: Mezőkövesdi Fiók, 3400 Mátyás király út 144., Tel.: (49) 411-855 10, 50, 100 ezer és 1 millió Ft DUKAT Betétjegy Éli v, ■■■ K A testre szabott betét f bankpapírok lm bankpapírok lm bankpapírok lm bankpapírok lm bankpapírok tm bankpapírok lm bankpapírok lm bankpapírok lm bankpapírok tm bankpapírok

Next

/
Oldalképek
Tartalom