Észak-Magyarország, 1996. március (52. évfolyam, 52-76. szám)
1996-03-19 / 66. szám
4 ESZAK-Magyarország Megyei Körkép 1996- Március 19., Kedd Szerencs: plusz 150 millió Szerencs (ÉM - PT) - Legutóbbi ülésén egyhangú szavazással fogadta el a képviselő-testület a Magda Gábor polgármester által előterjesztett idei költségvetést. Tíz százalékkal emelkedett az ez évre tervezett kiadások összege. Ezzel több mint másfél milliárdra rúg a város működőképességének megtartására fordítható pénz. Merthogy ezt tekinti fő feladatának az idén az önkormányzat. A saját bevételek és az állami támogatás mértéke is jelentősen csökken, ezért több külső forrás igénybevételére lesz szükség. Szerencs 288 milliós bankhitellel számol azért, hogy továbbra se kerülhessenek krízishelyzetbe. A büdzsé összege így százötvenmillióval lesz több a tavalyihoz képest, de még ezzel is csak részben lehet kiegyenlíteni az infláció okozta költségkiadás növekedését. A megkezdett beruházásokat megpróbálják folyamatosan befejezni. Az önerős gázberuházás 114 milliójából kétharmad részt már átutalt a város a Zemplén-Abaúj Kft.-nek. A fennmaradó összeget pedig az év folyamán fizetik be. A szennyvízhálózat építésére pedig továbbra is várják a közérdekű kötelezettségvállalásokat az adófizetőktől, amit leírhatnak a helyi adóbefizetésből. A polgármester hangsúlyozta, hogy a most elfogadott költségvetés a már biztosan tervezhető bevételek és várható kiadások ismeretében készült. A szakemberek és az önkormányzat azonban figyelemmel kiséri majd a terv és tényszámok alakulását. Az év folyamán pedig korrekcióra is sor kerülhet előre nem látható változások esetén. A testület beszámolót, összegzést hallgatott meg az öt éve működő testvérvárosi kapcsolatokról. Eleinte hivatali vezetői szintre korlátozódtak a kölcsönös látogatások, később viszont már gyakorlatiasabbá vált az együttműködés a kultúra, sport, oktatás területén. A földrajzi távolság is jelentősen befolyásolja a kapcsolat minőségét. Levelezés, szakmai tapasztalatcsere, ajándékozás, fellépések, közös sportprogramok jellemzik a szlovákiai Rozsnyóval, a németországi Geisenheimmel és Malchinnal kialakított viszonyt. A továbbiakban elsősorban a tavaly létrehozott Testvérvárosi Egyesületre hárul a feladat, hogy még élőbbé, hasznosabbá tegye a kapcsolatokat Szerencs polgárai, civil szervezetei, egyesületei, csoportjai számára. A közeljövőben átadandó sportcsarnokban olyan programot terveznek, amelyen a település egyszerre látná vendégül mindhárom testvér- városának képviselőit, sportolóit, amatőr művészeit. Kirándulások előfizetőinkkel Miskolc (ÉM - Nyl) - A közeljövőben több kedvezményes utazásra indulhatnak lapunk előfizetői és hozzátartozói. Ezekre az illetékes utazási irodáknál máris lehet jelentkezni. A BiTOUR Utazási Iroda május 15-19-e, illetve május 17-21-e között 5 napos 2 éjszakai szállásos utat indít a görög tengerpartra, Pa- ráliába. Az előszezoni út árából előfizetőink 1000 forint, 12 éven aluli hozzátartozóik további 1000 forint árengedményt kapnak. Ugyancsak a BiTOUR május 15-18., illetve május 29. - június 1-je között 4 napos, 2 éjszakai szállásos kirándulást indít Észak-Olaszor- szágba. Az útvonal: Miskolc-Velence (szál- lás)-Padova (Szent Antal Bazilika, Scrogven- ni kápolnaj-Verona (Júlia háza és sír- ja)-Sirmione (Garda tó)-Tríeszt (városnézés, Miramare kastély, vásárlás). Az út ára szállással. idegenvezetéssel és félpanzióval(l) együtt előfizetőinknek és hozzátartozóiknak kedvezményesen 8800 forint, gyerekek 12 évig további 1000 forint kedvezményt kapnak. Valamennyi útra máris lehet jelentkezni a BiTOUR-nál (Miskolc, Széchenyi u. 58., T.: 46/412-830). A Társtourist Utazási Iroda 6 napos, 3 éjszakai szállásos utat indít Párizsba. A programban szerepel városnézés, külön az esti-éjszakai Párizs megtekintése autóbusszal, kirándulás Disneylandbe és Versailles-be. Az út árából előfizetőink 10 százalék engedményt kapnak. Jelentkezés: a Társtouristnál (Miskolc, Széchenyi u. 14., T: 46/329-079). A Borsod Tourist április 7-én, húsvétkor egynapos kirándulást indít Debrecenbe. A programban szerepel városnézés, a Déri Múzeumban a Munkácsy-trilógia megtekintése, ebéd, Hajdúszoboszlón fürdés. Az út ára előfizetőinknek kedvezménnyel, ebéddel 1300 forint. Ugyancsak húsvétkor, április 6-8-án, a Magas-Tátrába és a Lengyel Tátrába indít 3 napos utat a Borsod Tourist. Az út ára előfizetőinknek és hozzátartozóiknak kedvezményesen, szállással és étkezéssel 5450 forint. S még mindig a Borsod Touristnál maradva: az iroda május 5-9-án megismétli tavalyi nagysikerű 5 napos római útját. Az út árából előfizetőink és hozzátartozóik 1500 forint árengedményt kapnak. Jelentkezés mindhárom útra a Borsod Touristnál (Miskolc, Széchenyi u. 35., T.: 46/350-666). Nem jogvesztő a határidő Március 20-a után is igériyelhetö majd a családi pótlék Miskolc (EM - KJ) - Az áprilistól új rend szerint folyósítandó családi pótlék igénylésének beadási határidejét március 20-ra módosította a népjóléti miniszter. Akik holnapig beadják kérvényüket, és jövedelmi viszonyaik alapján jogosultak a pótlékra, azoknak folyamatosan továbbra is küldi a járandóságot a társadalombiztosítás. Kasza Ferencné, a Megyei Egészségbiztosítási Pénztár (MEP) csoportvezetője elmondta: a meghosszabbított határidő bejelentése után egy-két napig csökkent az ügyfélforgalmuk, aztán azonban újult erővel „rohamozták” a MEP-et. Volt olyan nap, amikor 2000 igényt vettek át. A szakemberek mintegy 36 ezer igény beérkezésével számoltak a megyében, hétfőig 26 ezer érkezett a MEP-hez. A régi családi pótlék rendszer szerint Borsodban mintegy 46 ezer családnak folyósították a járandóságot, közülük 10- 12 ezerre becsülik azon háromvagy többgyermekesek számát, akiknek továbbra is alanyi jogon jár a juttatás. Kaszáné szerint várhatóan a többi család 90 százaléka - jövedelme alapján - továbbra is jogosult lesz a pótlékra. Aldk március 20-ig nem adják be igényüket, azok sem maradnak ki a rendszerből - hallottuk -, hiszen ez az időpont nem jogvesztő hatályú, tehát aki ez után adja be a jövedelemnyilatkozatát, az is megkapja a pótlékot, amennyiben jogosult rá. Ez utóbbi esetben azonban számolni kell azzal, hogy az áprilisi kiutalás - az adatfeldolgozás ütemének megfelelően - késhet. A technika csak a „tűzoltáshoz” elég Elavult eszközökkel végeznek lelkiismeretes munkát a tűzoltók Ehhez a munkához olyan emberek kellenek, akik vállalják, hogy oda szaladnak, ahonnan a többi ember menekül... Fotók: Farkas Maya Miskolc (ÉM - BAL) - Évente 22 000 eset mozgósítja a tűzoltókat szerte az országban, a 124 parancsnokságra eső átlag: 176 riasztás. Ehhez képest Miskolcon tavaly 619 kivonulást éltek meg a helyi tűzoltók. Magyarsó- ki György városi parancsnok szerint mindezt olyan technikai háttér mellett teszik, ami csak a „tűzoltásra” elég. • Az elmúlt években a tűzoltóságok az egész országban többnyire az ön- kormányzatok kezébe kerültek; ezeknek kellene biztosítani a működés feltételeit. Jogszabály írja elő, milyen normákat kell teljesíteni az egyes parancsnokságoknak a személyi és a technikai állomány terén. Miskolc különösen nehéz helyzetben van, hiszen nagyváros, plusz 35 település kapcsolódik hozzá, nagy az átmenő forgalom, a környéken veszélyes anyagokat szállítanak közúton, vasúton egyaránt, egyre több a műszaki mentést igénylő közúti baleset. A gépállomány elavult, pénzt a cserére csak pályázati úton lehetne kapni; egy fecskendő - amiből nem is egyre lenne szükség - azonban legalább 20 millió forint - válaszolta érdeklődésünkre a parancsnok. □ Milyen jármüvekkel rendelkeznek ? • Van két tízéves Csepel „tűzoltóautónk”. A két IFA-nk meglehetősen kis teljesítményű. A TATRA vízszállítónk a legfiatalabb, 1992-es gyártmányú. A 75- ös és 79-es beszerzésű két fecskendő viszont inkább nevezhető múzeumi darabnak, hosszabb távon már végképp nem számolhatunk velük, de beletartoznak az előírt keretbe, tartalékként. □ Tehát valójában csak három kocsi áll a rendelkezésükre a tűzoltásra? •Igen. A mennyiség elég is lenne, csak a minőség... A csere indokolt lenne, de nincs rá pénz. Az is baj, hogy az oltáshoz csak a víz áll rendelkezésünkre, viszont semmilyen korszerű oltóanyag, se gáz, se por, se hab. Ha ilyenre van szükség, akkor a Tiszaújvárosból vagy Barciká- ról kell segítséget kémünk. A többi járművünk a „különleges” kategóriába tartozik: a 30 méteres létra 1972-es darab, 17 éves a darunk, tíz az „erdőtüzes” és a „légzőbázis” elnevezésű két teherautó. A magas épületek miatt kell a 40 méteres emelőkosaras jármű; korszerűnek mondható a műszaki mentőszer, ez egy olyan kocsi, amit minden szám- bajöhető eszközzel felszereltek: feszítő-, vágó-, emelőberendezés, füstelszívó, generátor. □ Van a közeljövőben valami elképzelés vagy lehetőség a korszerűsítésre? • Csak elképzelés van... A technikai szint azonban összefügg a személyi állománnyal: nélkülük mit sem ér a korszerű eszköz sem. Az oltástaktika is más, mint mondjuk nyugaton: nekünk be kell menni a tűzbe, nem tudjuk kívülről oltani, mert nincs hozzá alkalmas eszköz. Ehhez olyan emberek kellenek - lelkileg, hangulatilag -, akik vállalják, hogy oda szaladnak, ahonnan a többi ember menekül. A mezőkövesdi városháza híreiből Mezőkövesd (ÉM - CSKA) - A város képviselő-testülete februári ülésén beszámolót hallhatott a Magyar Máltai Szeretetszolgálat feladatairól. Támogatás, segítséghez A szeretetszolgálat - az önkormányzat támogatásával - fenntartja az Értelmi Fogyatékosok, valamint az Idősek Napköziotthonát, a hajléktalanok éjjeli menedékhelyét, és átmeneti szállását, emellett működtet egy diabeteszes konyhát. Halmai Józsefné, a MMSZSZ vezetője megköszönte az önkormányzat múlt évi támogatását, s kérte, hogy amennyiben lehetőség van rá, idén is kerüljön erre sor. Százezer a klubra Mészáros Sándor városi tiszti főorvos tájékoztatta a testületet Mezőkövesd közegészségügyi, és Járványügyi helyzetéről. Az ÁNTSZ hosszú évek óta elsősegélynyújtó, és csecsemőgondozási-ápolási tanfolyamokat, és versenyeket rendez a városban. A Széchenyi István Szakmunkásképző és Szakközépiskolában már három évfolyam tanulóinál folyik az Egészségünk alapjai című tantárgy oktatása, s megkezdték a Rólad van szó klub beindításának előkészületeit. A klub működéséhez az egészségbiztosítási pénztár kockázatvállalási kuratóriuma 100 ezer forinttal járult hozzá. Mezőkövesd járványügyi helyzete - Mészáros Sándor városi tiszti főorvos beszámolója alapján - a fertőző megbetegedések előfordulása tekintetében tavaly kedvezőtlenül alakult, elsősorban szalmonellózis megbetegedések miatt. Behajtják a tartozást A Városgazdálkodási Rt. idei ingatlankezelési és karbantartási tervéről Kovács József, a VG Rt. igazgatója tartott előadást. A városban jelenleg tíz bérlő nem fizet rendszeresen, s náluk a lakbérbehajtás jelenleg is bírósági eljárás alatt van. Újra a büdzséről Mezőkövesd képviselő-testülete március 11-i rendkívüli ülésén tárgyalta a város költségvetését. Annak kereteit továbbtervezésre elfogadták, s a költségvetés március 27- én kerül újra a testület elé. Érzelmes történet egy apáról Nem járt érte köszönet, hogy hófogságból mentette meg emberek tucatjait Kovács Judit Ároktő (ÉM) - Leány-levelet hozott a posta szerkesztőségünkbe. Meghatóan naivat, szeretetteljesét, aggódót, büszkét. És elkeseredettet. Egy férfiról ír a leány, aki épségét és egészségét is veszélyeztetve oly’ sok jót tett az emberekkel, de hálából még egy köszönö- möt sem kapott. „Miért van ez így?” - olvasom a sorait. A lány azt kérte, legalább mi írjunk erről a férfiról, akiért ő úgy aggódott, míg az a hóakadályokkal harcolt, hogy legalább éjszakára hazasegítsen gyermekeket, felnőtteket. Aggódott, hiszen míg másnak csak egy buszsofőr volt ez a férfi, addig neki a legdrágább ember a világon - az édesapja. Ároktő felé autózva a szikrázó napsütésben szinte már hihetetlennek tűnik, hogy néhány héttel ezelőtt az oda vezető út teljesen járhatatlan volt a hófúvás miatt. Mezőcsátot elhagyva azonban a még mindig méteres magasságban álló, de már szikrázóra fagyott, összefüggő hószegély megeleveníti a képzelet számára a közelmúltat. Az árokba csúszott autóbuszt, a fagyoskodó embereket, a teherautót, a vontatót, a hóekét, amelynek nyomában araszolva próbálnak előbbre-előbbre jutni a járművek és utasaik. A takaros családi házhoz érve már siet elénk a levél írója, Tóth Ilonka. Nyílt tekintetében leplezetlen öröm - meghallgatásra talált. Beszélgetünk. Csak egy apáról, csak egy valóban jó apáról lehet olyan rajongással szólni, mint ahogy ő beszélt az időközben előkerült fényképeken látható férfiról, Tóth Kálmán buszsofőrről. És újra felelevenednek a történtek. Először a tavaly november 5-ei.- Irdatlan mennyiségű hó esett a megyében - emlékszik vissza Ilonka. A közlekedés teljesen megbénult, lehetetlenné vált Ároktő és Mezőcsát között. Temérdek autó az árok mentén vesztegelt, többen pedig el sem tudtak indulni Csát- ról. A helyi járat is megpróbálkozott az úttal, a buszt az édesapám vezette. Nagy erőfeszítések árán majdnem eljutott félútig, de ott az árokba csúszott. Apukám félig gyalogosan, félig egy autót tolva valahogy eljutott Ároktőre, egy szál bőrkabátban. Minden ruhadarabjából csörgött a jéghideg víz. A termelőszövetkezet Rába teherautójával visszament a helyszínre, és nem kevés munkával kiszabadította a hó fogságából a buszt utasaival együtt. Azoknak, akik távolabb laktak Ároktőtől, elkérte a helyi iskola kulcsát, hogy ott tölthessék az éjszakát, sőt még élelmet is vitt nekik. Semmi elismerést nem kapott. Idén február 9-én az időjárás újra kegyetlenre váltott.- A hóesésben még a járatos buszok sem tudtak elindulni. Ároktő határát el sem lehetett hagyni. De péntek volt, és sok diák szeretett volna hazajutni Mező- csátról, ahová vonattal ugyan eljutottak, de onnan tovább már egy tapodtat sem. Édesapám újra megpróbálkozott a lehetetlennel. Többször is elindult, de sikertelenül, a hótorlaszok ugyanis igen magasra emelkedtek. Késő délután a hótoló kocsi nyomába eredt, de megfelelő utat az sem tudott biztosítani. Végül hazatért, és ismét elkérte a téesz Rábáját, amivel sikerült egy keskeny utat nyitnia. Csúszva-mászva jutottak el Mezőcsát határáig, ahol a gyermekek már nagyon várták. Sikerült hazajutniuk, bár az út már újra hófódte volt. Apukám erre az útra is saját felelősségére vállalkozott, és hazahozta a gyerekeket. Am a köszönet most is elmaradt. Miért van ez így? Lehet, hogy más emberek nem tettek volna ennyit, sőt saját felelősségükre el sem indultak volna, de ő megtette. Azért szeretném, ha ez a cikk megjelenne, mert azt hiszem, ennyi elismerést megérdemel. S szeretném, hogy mindenki lássa: élnek még jószándékú, lelkiismeretes emberek a világon, mint az én apám. És élnek még kedves, büszke és hálás gyermekek is, mint Ilonka.