Észak-Magyarország, 1996. március (52. évfolyam, 52-76. szám)
1996-03-19 / 66. szám
1996- Március 19-, Kedd Hírek-Tudósítások . ÉSZAK-Magyarország 3 Bíróság előtt a „néppárti” néwita Budapest (MTI) - A Keresztényde- mokrata Néppárt hétfőn a Fővárosi Bírósághoz fordult, hogy elérje a Magyar Demokrata Néppárt rövidített nevének és betűjelének megváltoztatását. A beadványban - amelyet a Fővárosi Főügyészséghez is eljuttattak - arra hivatkoznak, hogy az MDNP rövidítés könnyen összetéveszthető a KDNP hat és fél éve bejegyzett rövidítésével. Az új párt rövidített neve (Néppárt) pedig a politikai pártok egy típusát jelöli, ezért más párttól való megkülönböztető névként nem szerepelhet. * Szabó Iván, a Magyar Demokrata Néppárt frakcióvezetője az MTI tudósítójától tudta meg, hogy a KDNP hétfőn a Fővárosi Bíróságnál kifogásolta az űj párt rövidített nevének és betűjelének használatát. - A név nem védett, ilyen néven nem jegyeztek be más pártot, erről előzetesen meggyőződtünk a bíróságon - mondta Szabó Iván. A rövidítés és a betűjel elleni kifogást abszurdnak, nevetségesnek nevezte. - A kérdés megítélése nem a mi dolgunk, ez a bíróság ügye - mondta az MDNP frakcióvezetője a KDNP beadványára reagálva. Új mentőautók a magyar IFOR-nak Budapest (MTI) - A jelenleginél jóval korszerűbb mentőautókkal látják el a délszláv békefenntartásban részt vevő magyar alakulatot. Budapesten hétfőn bemutatták azt a két Iveco típusú, az olasz hadseregben rendszeresített, a NATO-szab- ványoknak megfelelő mentőautót, amelyet a békefenntartó egység számára szerzett be a Honvédelmi Minisztérium. A minden szükséges életmentő eszközzel felszerelt járművekben négy fekvő-, illetve 8 ülőhely van. Beszerzésük 27 millió forintba került és március 21-től váltják fel Okucaniban a már elavultnak számító UAZ típusú mentőjármüveket. Hazatérő bosnyák menekültek Debrecen (MTI) - Bosnyák menekültek csoportja indult haza hétfőn a debreceni menekülttáborból. Tóth Ferenc, a tábor vezetője az MTI debreceni tudósítójának érdeklődésére közölte: az önkéntes hazatelepülési program keretében, amelyet az ENSZ intézményei szerveztek, a hazatérésre ötvenhármán vállalkoztak a tábor több mint hatszáz lakója közül. Előlegfizetés után korrekció Ha nem is értjük, azért jól számolnak a hőszolgáltatónál Miskolc (ÉM - Sz.K.) - Februári távhőszolgáltatási számlájával kereste fel szerkesztőségünket egy olvasónk, aki sérelmezi, hogy' a leolvasás dátumaként 1995. október 31. és december 13. közötti időt feltüntető papíron a számítás alapjául már a február 1-től felemelt tarifákat alkalmazták a melegvíz-, plusz csatornadíj megállapításánál. Kozik Árpád, a Miskolci Hőszolgáltató Kft. műszaki igazgatóhelyettese elmondta: a saját mérőórával rendelkező lakóknál előlegfizetési módot alkalmaznak, ami azt jelenti, hogy három hónapon keresztül az előző két leolvasás közötti fogyasztást alapul véve határozzák meg a havi fogyasztás átlagát, A negyedik hónapban, a következő leolvasás alapján történik az űjabb - valós - fogyasztásmérést követő végelszámolás, ekkor korrigálják az esetleges eltérést. (Ilyen utólagos korrekció miatti jóváírásra egyébként olvasónknál is volt korábban példa.) Tehát nem arról van szó, hogy a februári számlán a tavalyi utolsó, mintegy másfél hónap alatt elfogyasztott vízmennyiségét fizettetik meg emelt áron, hanem arról, hogy az akkori leolvasásból származó adatok alapján számolták ki az egy7 havi, jelen esetben februári átlagfogyasztását, amelyért fizetnie kell. A februári tartalmazza az október 31. és december 13. közötti végelszámolást is, de a különbözetet még az alacsonyabb áron számolták el. A dolgot kicsit bonyolítja, hogy a jelzett két időpont között alig másfél hónap a különbség, holott egyébként - a városi önkormányzat vonatkozó rendelete értelmében - a leolvasási kötelezettség négy havonként terheli a kft.-t. Az ominózus eltérésre az adott okot, hogy novembertől változott a melegvíz-számlázás rendje. Míg korábban a hőszolgáltató csak az elfogyasztott víz melegítéséhez felhasznált hőmennyiséget. számolta fel, addig ezen időponttól a víz mennyisége után is a kft. szedi be a pénzt, minthogy a vizet maga is vásárolja a vízműtől. Hatékony kommunikáció - üzleti siker A számítástechnikai alkalmazások új generációja a vállalatok számára lehetővé teszi, hogy növeljék versenyképességüket. Az előnyök ki-, használásához azonban nem elégséges az egyes számítógépek hálózatba kötése, hanem szükség van egy olyan alapszoftverre is, amely integrálja, egyben hatékonyabbá teszi a különálló gépek működését. A Microsoft Magyarország idei roadshow-jának első állomásán, Miskolcon egy ilyen rendszert mutatott be. Az érdeklődők megismerhették a hat szoftvert tartalmazó Back Office csomagot is, amelynek legfontosabb tulajdonságaként a szoftver-integrációt emelte ki a cég szerszervezője. Fotó: Méhes László Adóbevallás: holnap 24 óráig Miskolc (ÉM) - Meghosszabbított nyitvatartási idővel működnek az ország forgalmasabb postahivatalai március 20-án, szerdán a múlt évi személyi jövedelemadó-bevallás benyújtásának utolsó napján. A Magyar Posta ezzel kívánja segíteni az adózókat, hogy küldeményeiket és befizetéseiket időben eljuttathassák az APEH-nek. A meghosszabbított nyitva tartással üzemelő posták megyénkben a következők: holnap 24.00 óráig Miskolcon a 2. számú posta tart nyitva, Ózdon 21.00 óráig tart nyitva a 2. számú posta. 20.00 óráig nyitva tartó posták: Kazincbarcikán az 1. számú, Sátoraljaújhelyen, Mezőkövesden ugyancsak az 1. számú, illetve a szerencsi postahivatal. Regényes előadás a TIT-ben A regény változása külföldön és Magyarországon a '80-as években címmel tartott előadást tegnap délután Miskolcon a TIT Kazinczy-klubjában Németh G. Béla Széchenyi-díjas irodalomtörténész. Fotó: Végh Csaba Csak a falu látja kárát Háború a jegyző és a testület között Szőlősi Gábor és Bobkó Sándor szerint a civakodásnak a falu issza meg a levét Fotó: Farkas Maya Faragó Lajos Szögliget (ÉM) - A község ön- kormányzata az előző ciklusban és az újabban is felmondott a jegyzőnek, de a munkaügyi bíróság a törvényesség helyi képviselőjét mindkét esetben visszahelyezte státusába. A második döntést követően Szögliget polgármestere jelentette be lemondását, de ezt tegnap a testület rendkívüli ülésén visszavonta. Varga Vince 1990. január 4-től jegyző Szögligeten. Az előző választási ciklusban 1993. augusztus 18-án függesztették fel beosztásából alkalmatlanság címén, de ezt a vádat a munkaügyi bíróság nem találta megalapozottnak és visszahelyezte munkakörébe. Az űj választást követően mindjárt, 1994. december 29-én újból fegyelmi eljárást indítanak ellene, ismét a felmentését akarták azzal az indokkal, hogy a munkaidőt munkával és nem - mondjuk - Miskolcra történő szaladgálással kell eltölte- nie. A munkaügyi bíróság csak részben találta megalapozottnak a vádat, ezért törvényen kívül helyezte a jegyző ismételt felmentésére vonatkozó határozatot, és csak a 13. havi fizetésének megvonásával büntette. A bíróság március 12-i hatállyal visszahelyezte Varga Vincét beosztásába. Másnap munkába állt, egyeztették a közös tennivalókat Mihalik József Alfonz polgármesterrel, aki viszont délután rendkívüli testületi ülésén bejelentette, hogy március 18-i (azaz a tegnapi) hatállyal lemond, mert a kettőjük közötti bizalom hiánya miatt minden próbálkozása ellenére úgy látja, nem tudnak eredményesen együttműködni a község javára. A testületi ülés után - éjszakába nyúló vitával - a képviselők közül többen kérték a polgármestert, vonja vissza lemondási szándékát. Ő aludt, rá néhányat, és tegnap öt órára ismét testületi ülést, zárt ülést hívott össze. Hogy visszavonja lemondását, és tájékoztassa a hét fős testületet a polgármesteri hivatalban a jegyző visszahelyezését követően kialakult - véleménye szerint - még kedvezőtlenebbé vált állapotokról. Aztán öt óra után kiderült, hogy a polgár- mester által zártnak elrendelt testületi ülés iránt a falu lakói közül többen is érdeklődést tanúsítanak. Miután a jegyző bizonyította, hogy a napirendek a törvény szerint nem indokolják a zárt ülés elrendelését, és miután a „hívatlan vendégek” már egyébként is a teremben voltak, megkezdődött a tanácskozás, ami lapzártánkkor is tartott. Az ülés megkezdését megelőzően beszélgettünk Bobkó Sándor falugondnokkal, aki szerint a jegyzőt a falu 90 százaléka tiszta kezű, rendes, tisztességes embernek tartja. Véleménye szerint azért akarják kikészíteni, mert a törvényességet akaija betartani. Ezt erősíti meg Szőlősi Gábor nyugdíjas magánvállalkozó is. Égybe- hangzóan mondják, hogy mindennek a község issza meg a levét. Mert a jegyzőt időközben helyettesítette egy „részeges” jegyző, aki a faluban máig is sokaknak tartozik, és helyettesítette egy másik is. Ugyanazon időre tehát két jegyzőnek is fizettek nem is kis bért, miközben az önkormányzat például a szemétdíjjal is tartozik a színi önkormányzatnak. Kamataival együtt mintegy 700 ezer forinttal. A jegyzővel folytatott munkaügyi perhez külön ügyvédet, fogadtak, ezt is a község terhére. A „részegesnek” mondott jegyző közreműködésével egy, legalább 1,2 millió forintot érő lakást baráti alapon elpocsékoltak 400 ezerért... Miért a jegyzővel foglalkoznak, miért nem a község valós gondjaival? - kérdezik. A testületi ülésen az egyik képviselő kifogásolására kikapcsoltatott a magnó. Véleménye szerint ugyanis ennek alapján beszélnek már hajnalban a szomszéd falu lakói is arról, hogy mi történt Szögligeten. Aztán az időközben szűknek bizonyult kis helyiségben fogyott a levegő és forrósodott a hangulat. Úgy látszott, hogy a két fél (vagy felek) között a megoldás lehetősége sehogyan sem kínálkozik. A jegyzőnek - mint elhangzott - törvényellenesen előírta a polgármester, hogy az utóbbi három év alatt összegyűlt 91 nap szabadságát egyszerre vegye ki. A fejleményekről később beszámolunk. _ Parlamenti Mozaik • Az Országgyűlés hétfői ülése éles, személyeskedést sem nélkülöző napirend előtti vitával kezdődött meg, amelynek középpontjában a Független Kisgazdapárt március 14-i rendezvényén elmondott Torgyán-beszéd állt. • Elsőként Szájer József (Fidesz) szólalt fel, aki leszögezte, hogy szomorú dolgok történtek az elmúlt napokban, ugyanis az egyik parlamenti frakció vezetője elvesztette önkontroll- ját és kiirtással, kötéllel riogatta ellenfeleit. Torgyán József meggyalázta a magyar szabad- elvüség ünnepét, Deák, Kossuth és saját pártja hagyományait, és átlépte a demokratikus politizálás Rubiconját, ahonnan már nincs tovább. • Torgyán József (FKGP) válaszában rágalomnak minősítette mindazt, amit Szájer József a március 14-i demonstrációról elmondott. Az FKGP elnöke bejelentette, hogy büntetőfeljelentést tesz a Fidesz frakcióvezetője ellen. • Pető Iván (SZDSZ) felszólalásában utalt arra, hogy aki nem hisz az előző és a következő választás eredményében, az nem hisz a demokráciában sem. A frakcióvezető rámutatott arra is, hogy a kormányt, lehet bírálni és fel lehet szólítani a lemondásra, de ezt nem lehet összetéveszteni az uszítással. • Isépy Tamás (KDNP) úgy vélekedett, hogy a márciusi ifjak megütközve szemlélték a félresikerült rendezvényeket az égi mezőkről. Az országban felgyűlt indulatot és gyűlöletet az okozza, hogy nem dolgoztuk fel az elmúlt 40 évet. • Vitányi Iván, a kulturális bizottság szocialista elnöke hangoztatta, hogy Torgyán József túllépett a demokrácia határán, amikor férgeknek nevezte egy olyan politikai irányzat képviselőit, amelyre a választók egyharmada voksolt. A kisgazda frakcióvezető válaszában azt ajánlotta Vitányi Ivánnak, hogy csak olyan gyűlésről mondjon véleményt, amelyen jelen volt, vágj' a frakciója vásároljon számára nagyothalló készüléket. Torgyán József bejelentette, hogy a szocialista képviselő ellen is büntetőfeljelentést tesz. • Szekeres Imre (MSZP) beszédében hangoztatta, hogy a március 15-i ünnepségek közül Torgyán József, Csurka Ist ván és Szabó Albert rendezvénye rítt ki. Ezeket politikai felelőtlenség, uszítás és gyűlöletkeltés jellemezte. A frakcióvezető úgy vélekedett, hogy Torgyán József nem a kormányt búcsúztatta, hanem ó mondott búcsút a demokráciának. Szekeres végül bejelentette, hogj7 Torgyán Józseffel a hivatalos érintkezésen tűi nem áll szóba. • Szabó Zoltán, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium államtitkára hangoztatta: ha Torgyán József most azt állítja március 14-i kijelentéseiről, hogy azokat nem mondta, akkor vagy nem mond igazat, vagy maga sem tudja, hogj7 mit beszél. - Egyik esetben sincs helye a Házban - jelentette ki a szocialista politikus. • Torgyán József (FKGP) napirend előtti felszólalásában arra helyezte a hangsúlyt., hogy a beszédében elmondott jelzőket Kölcsey Fe- renctől kölcsönözte. - Az FKGP egyedül küzd az országért, és győzni fog - zárta beszédét Torgyán József. • Vitányi Iván - mint a Kölcsey-család leszármazottja - a költő meggyalázásának nevezte a kisgazda frakcióvezető hivatkozását Kölcsey Ferencre. • Napirend előtt az utolsó felszólaló Isepy Tamás, a KDNP frakcióvezetője volt. Lehűtve kicsit a felhevült kedélyeket arról szólt, hogy megkezdődtek a Budapesti Tavaszi Fesztivál rendezvényei. Hiányolta, hogy az eseményt nem sok figyelem kíséri. Nem lesz könnyű Bokros nélkül London (MTI) - A piacok túlságosan derülátó módon állnak hozzá Bokros Lajos távozásához - így értékeli a helyzetet legutóbbi összefoglalójában a londoni Nomura, emlékeztetve arra, hogy a budapesti tőzsde az utód kinevezésének napján 5,6 százalékos emelkedést produkált. A világ legnagyobb befektetői konglomerátumának londoni elemző irodája úgy véli: való igaz, hogy Medgyessy Péter „tapasztalt hivatalnok”, aki képes lehet véghez vinni az elődje által útjukra indított folyamatokat. _ Lapzárta • PIÁS LOPÓS - Betöréshez riasztották a rendőröket a varbói, Dózsa György utcai kocsmába. A tolvaj édességet, cigarettát és italt zsákmányolt,, mintegy 16 ezer forint értékben. • TOLVAJ A RENDELŐBEN - A bükkara- nyosi orvosi rendelőbe hívatlan vendég vizitált. A rendőrségi jelentés szerint a látogató nem beteg, hanem tolvaj volt. Egy 150 ezer forint értékű számítógépet vitt magával. • ELTŰNT A TEVE - Tegnap vették észre, hogy az ünnepek alatt betörtek a Fazola utcai napközis óvodába. A tolvaj égj' hatvanezer forintos televíziós készüléket vitt el. • ELKÖTÖTT TRABI - Hétfőn este elloptak egy gépkocsit a miskolci Semmelweis Kórház környékéről. Rendszáma BVD-756. A színe világoszöld. A márkája Trabant...