Észak-Magyarország, 1996. március (52. évfolyam, 52-76. szám)
1996-03-15 / 64. szám
II ÉM-ünnep Március 15., Péntek Szemere ükunokája Dombrovszky Ádám Magyar Bálint néhány hónapja lett kulturális miniszter. Ha kinéz irodája ablakán, arra az utcára lát, melyet üknagyapjáról, Szemere Bertalanról neveztek el. Híres felmenőjéhez való kötődéséről faggattuk néhány nappal március 15. előtt.- Nyilván büszke ''agyok arra, hogy Szemere Bertalan volt az egyik üknagyapám - mondja Magyar Bálint de én ezzel a ténnyel különösebben soha sem foglalkoztam. Legfeljebb szőkébb baráti köröm tudott róla, s majd csak 1988 táján, a nyilvános politizálásunk kezdetén vált ez ismertté. A művelődési és közoktatási miniszter ugyanilyen mértékben „meghitt viszonyban” van egyéb felmenőivel is, de nem szívesen beszél a Szeme- re-hagyatékról. „Az embernek a saját rokonsága rendszerint nem szakdolgozati témája, s szociológusként én róla soha sem írtam” - szögezte le.- Természetesen sok minden van, ami bennünket összeköt - folytatta unszolásunkra. - Mit tagadjam, örömmel tölt el, hogy része volt a Habs- burg-ház trónfosztásában. A nemzetiségi elképzeléseit, a sajtószabadságról vallott felfogását, de magát a belügyminiszteri ténykedését is szimpátiával fogadom.- Tud-e valamit ükapja borsodi kapcsolatairól, hiszen Szemere Bertalan a megye követe volt a pozsonyi országgyűlésen?- Részt vettem azon a konferencián, amit Miskolcon. szerveztek Szemere Bertalan emlékére. Átnézegettem egynéhány tanulmánykötetet, de a mélységekig nem jutottam el.- A Szemere-leszármazottak között volt már országgyűlési képviselő../.- Szemere Bertalannak három gyermeke volt, közülük Attila valóban parlamenti képviselő lett. Testvére, Gizella volt az én dédnagyanyám, aki egy Kürthy Emil nevű színházi újságíróhoz ment feleségül. Vele, ha lehet, még „meghittebb a viszonyom”, mert az ő levelezése a család birtokában maradt. Szemere Bertalan levelezését viszont apám nagybátyja eladta a levéltárnak.- Milyen emlékeik maradtak?- Főleg fényképek, de megvan a Szemere Gizella születési ajándéka, Szemere Bertalan íróasztala, ami mellett most feleségem, Hódosán Róza dolgozik, ha van otthoni munkája. Szemere Bertalan fiának a karosszékében benne van a családi címer is. De ezek a tárgyak már mindennapja- imhozctertoznak, s természetesnek-érzem, hogy körülvesznek.-'Miiyen kép él róla a családban? Tudok az iijúságáról, sokat olvastam a nyugateurópai utazásáról írt könyvéből, ami a maga korában bestseller volt, háromezer példányban adták el. Ebben lényegében azokat az intézményeket írja le, amelyek mintául szolgálhatnának a magyar polgárosodás számára. Olvastam jó néhány parlamenti beszédét is.- Liberális politikusként tekinti-e őt valamiféle elődnek?- Számomra a saját rokonságom nem zászló, nem szimbólum, hanem emberek ők a maguk gyarlóságukkal és esendőségükkel. S persze hitükkel, tehetségükkel is, amit ha emberileg én is vállalhatok, örömmel teszem. Szemere Bertalan esetében a kötődésemet március 15. teszi még erősebbé.- Miben áll ez a kötődés?- Március 15. az én számomra a legnagyobb magyar ünnep. Ez a nap a nemzet nagykorúvá válásának jelképe. Az 1848-ban vallottakkal ma szinte maradéktalanul egyet lehet érteni. A polgári értékek megfogalmazása és következetes képviselete az, ami ehhez kötődik. Ez az az értékrendszer, amihez ma is igazodni tudok. Szemere Bertalannak, a Batthyány-kormány belügyminiszterének szobra Miskolcon, a Sze- mere-kertben Fotó: Bujdos Tibor Négyen a tizenkét pontról Hatvani Zoltán képviselő, SZDSZ Az 1848-as forradalom követeléseit tartalmazó 12 pont jogokat követelt a nemzet egésze és minden egyes polgára számára. A jogokat tekintve tény, hogy az 1848. március 15-én követelt jogok majd mindegyikét ma, 1996. március 15-én törvények biztosítják számunkra. De nézzük pontonként, hogy tud az utókor elszámolni az örökbe hagyott feladatokkal. 1. A Magyar Köztársaságban ma sajtószabadság van, nincs cenzúra. 2. A Magyar Köztársaságban 1990 óta az Országgyűlésen keresztül a népnek felelős kormány működik Budapesten. 3. Az Országgyűlés, nem évente, hanem folyamatosan ülésezik. 4. Ma a Haza területén élő minden ember polgári és vallási tekintetben egyenlő. 5. A Magyar Köztársaságnak saját, önálló és csakis az Országgyűlésnek és a Köztársasági Elnöknek engedelmeskedő hadserege van. 6. Hazánk jogszabályai nem tesznek különbséget polgár és polgár között a közterhek viselését illetően. El kell ismernem azonban, hogy a közteherviselés a mai magyar valóságban messze nem érvényesül maradéktalanul. Gondoljunk csak napjaink egyik legkárosabb jelenségére, a fekete gazdaságra, hányán kerülik még ilyen úton a közös teher viselését. 7. Az úrbéri terhek megszűntek a szabadságharc közvetlen eredményeképpen. 8. A Magyar Köztársaság bíróságai, nem esküdtszéki rendszerben ugyan, de az Alkotmányban és más. ■ törvényekben, jogszabályokban rögzített módon, függetlenül és önálló hatalmi ágként működnek. 9. Van Magyar Nemzeti Bank. 10. Ahogy 1848-ban, úgy 1996-ban is a legfontosabb a Haza függetlensége. Minden más jogunk ennek függvénye, és csak ezután következhet. Amikor Hazánkat elhagyta az utolsó megszálló katona, akkor megnyílott számunkra a fejlődés minden irányú lehetősége. Ezzel a lehetőséggel tudom, hogy a magyar nép képes élni, csak bízni kell önerejében. 11. Ma Magyarországon nincsenek politikai foglyok! 12. Uniónak Erdéllyel ma nincs politikai realitása. Ezt a pontot át kell írnunk! A ’48-as ifjúság jogokat követelt, és azokért kelt fel a zsarnokság ellenében. Jogokat követelt, mert tudta, hogy minden lehetősége csak ebből fakadhat. Követeléseik között nem volt demagóg, félrevezető, másokat kirekesztő vagy bántó gondolat. Mile Lajos politikus, MDNP De jó lenne egy kényelmes karosszékben hátradőlve meghatódni, mosolyogni a valamikori követeléseken. A színvonalas polgári élet kellékei között elmerengeni: mennyi naiv báj, lázas tenniakarás is van ezekben a követelésekben, s milyen érdekes, hogy mégis innen indultunk. Nos, ettől sajnos, nagyon messze vagyunk. Nem az egyes pontok tartalmától, hanem az egésznek a szellemétől. Még mindig, és persze hála Istennek ismét ott tartunk, hogy a polgári Magyarország kiépítése a magyarság történelmi feladata, és egyben egyetlen esélye a megmaradásra. Visszatekintve a 12 pont megfogalmazása óta eltelt időre, már az is csoda, hogy legalább az esély megmaradt. A töredék esélye a teljességre. A követelésekben megfogalmazódó parancsok a mai cselekvések, politikai szerepvállalások szempontjából is irányadóak. Kiábrándultság, sokszor reménytelenség tölt el bennünket, a lehetőség gyakran nyomaszt és nem fölemel, de tudomásul kell venni: nincs mód eltérni a valamikori követelésektől, nem lehet kibújni azok teljesítése alól. A 12 pont ugyanis a kor legkorszerűbb igényeinek megfogalmazása volt, az a 12 pont ugyanis a korabeli fejlődés élére kívánta állítani a nemzetet. A tartalmi eltérések az idő és a megváltozott körülmények velejárói, de a 12 pont egészének szellemiségétől ma sem lehet lényegi eltérés, s a kényelmes merengés is várat magára mindaddig, míg Magyarország a modern társadalmak sorába nem emelkedik. Ehhez pedig a nemzeti polgárság megerősítésén keresztül vezet az út. Tehát nézzük csak mégegy- szer azt a 12 pontot! Finta Éva költő A tizenkét pont megva- lósulását merész dolog firtatni még manapság is, a 12. pont ismeretében. Más tekintetben viszont nem érzem időszerűnek a pontokban megfogalmazottakat, mert zömmel megvalósultak. De mi is megírhatnánk a magunk 12 pontját, mert nincs megállás. Minden társadalmi helyzetnek megvannak a maga hiányosságai, és távlatos céljai. Az az űzött tülekedés, ami napjainkat sokkolja, szerintem mégsem indokolt. Ánnyi időre, hogy beméijük helyzetünket, meg kellett volna állnunk. Nem az a kulcskérdés, milyen időket élünk, hanem hogyan éljük meg időnket. Mi túl sokat nyüzs- günk és hadonászunk. Ha megfigyeljük az élsportolókat, a győzteselmek van a legkevesebb fölösleges mozdulatuk. Nem kívánok kitérni a 12 pont mindegyikére, de a cenzúráról megjegyezném, hogy eltörlése eső után köpönyeg. A nagy társadalmi témák kiveszését az irodalomból én annak tulajdonítom, hogy túlságosan is jól működik (és folyamatosan) az öncenzúra. Ma már nem divat hősnek lenni, mert az elmúlt csaknem 150 év során túl sok tétje volt a szókimondásnak. Ezért a ma embere nem is tudja társítani a bukást, vereséget a heroizmussal. Aki győz, az a hős. A nép, a tömeg már nem a gyengéket, a magányos megszállottakat pártfogolja. Az erősebb mellé húzódik. Ebben nemcsak praktikum van, de sajnos benne van az önbecsülés hiánya, s így egyfajta rangvesztés is. Az értékek demokratikus elosztása után az értékek demokratikus megbecsülésére várok. Új értékmegnevezésre is. Kárpátaljai magyar származásom ezt különösen világosan láttatja velem. Van másik pozícióm is, illetve volt. Mint „bentlakó”, az ország határain belül prédikáló egyre nagyobb kényszert érzek a politikához sodródó kérdések megtartásában. Az a közhangulat, ami a mai magyar irodalomban eluralkodott, miszerint csak semleges terepen járhat a művészet, hamis. Az embernek a teljes életet kell választania akkor is, ha nem alkotó. Amit száműzünk magunkból, abban hiányossá leszünk. Pető Melinda történész- hallgató Ha végiggondoljuk, hogy mi valósult meg mára az 1848-as for- ESíEl: radalom során megfogalmazott 12 pontból, elmondhatjuk, hogy történelmi elődeink követelései napjainkra realitássá váltak. Az országban érvényesülnek a liberális szabadságjogok, megvalósult a demokratikus intézményrendszer. Ha azonban 1996-ban feltesszük a kérdést, hogy „mit kíván a magyar nemzet?”, a mai magyar valóság azzal szembesít, hogy a liberális elvek az új problémákra nem adnak receptet. Ez persze nem ezen eszmék korszerűtlenségét bizonyítja, hanem azt, hogy konkrét megoldási javaslatok, illetve ezek következetes végigvitele nélkül az eszmék jóformán díszletek maradnak. Jelenünk számára a múlt tanulságos lehet, de nem mérhető csupán annak fogalmaival. Az eltérő történelmi szituáció ellenére a feladat ugyanaz: megoldani az előttünk álló problémákat úgy, hogy ne feszüljön ellentmondás hangoztatott elveink és gyakorlatunk között. Ehhez mutatnak példát elődeink. Március - történelmi forgószélben A történész szerint ma a nemzetért való önzetlen tenni akarás ünnepe lehet Halmos Ildikó A kiegyezés óta már senki nem emlegette negatív értelemben 1848. március 15-ét. Nem volt viszont olyan kurzus sem, amelyik ne igyekezett volna magának tőkét kovácsolni a forradalomból. Ezt Fazekas Csaba, a Miskolci Egyetem magyar történeti tanszékének oktatója mondja. Bár nem közvetlen szakterülete, de szerelmese a kornak. Arról beszélgettünk: az egyes korszakokban hogyan ítélték meg 1848. március 15-ét. • Ha csak történészként közelítem meg a dolgot, akkor március 15. egy száraz eseménysorozatból állt. Fiatal radikálisok tüntetést szerveztek Pesten, követelésükre kinyomtatták a nézeteiket tartalmazó 12 pontot, Petőfi elszavalta a Nemzeti dalt, esett az eső, szerda volt, és a tömeg végighömpölygött Pest utcáin. Ez az egyik oldal. De megszólal az emberben, hogy március 15. 1849 óta mindig a politikai életnek rendelődött alá. A politika valamennyi szereplője hivatkozott március 15-re. Tulajdonképpen az önkényuralom végével, az 1860-as évektől március 15-ről senki sem negatív értelemben beszélt. Sőt, az elmúlt 100 évben szinte lehetetlen olyan pártot, közéleti személyiséget találni, aki március 15-re ne úgy hivatkozott volna, mint saját elődjére. Ma is, ha megnézzük az ünnepségeket, valamennyi szónok elmondja, mi történt 1848-ban, és azt a következtetést vonják le, hogy azok akkor ugyanazt akarták, amit most én. A szélső jobbtól a szélső balig mindenki a saját elődjét, legitimitását látja a márciusi újakban, illetve ’48 liberális nemeseiben. □ Milyen változást hozott március 15. megítélésében a kiegyezés? • 1867-től március 15. politikai kérdés lett. Az ország közéletét a kiegyezéshez való viszony osztotta két táborra. Március 15. a függetlenség szimbóluma lett. De a XIX. században március 15. nagyon jól megfért az éppen fennálló akár kiegyezéspárti politikai rendszerrel is. Már akkor megfigyelhető az ünnep átalakulása. Sokan éppen azok közül hivatkoztak március 15-re, akik Ferenc Józsefét, és a kiegyezést támogatták. Kossuth temetésekor Jókai olyan beszédet mondott, hogy Kossuth ezért élt, dolgozott, ami itt most megvalósult. □A Horthy-rendszerben is ünnepelték március 15-ét? • Az ünnep modern kori karrierje a dualista rendszer letűntével 1918- 19-cel vette kezdetét, és a Horthy- rendszerben is megünnepelték. Azonban nem a forradalmi jelleget domborították ki, hiszen az a rendszer magát ellenforradalminak nevezte. Inkább nemzeti jellegét hangsúlyozták. Ez kimondva vagy kimondatlan a nemzetiségek ellen is történt. Ez volt a magyarságnak az az utolsó közös élménye, ami még a Trianon előtti határokon belül zajlott. A Horthy-rendszer utolsó éveiben az antifasiszta ellenállásnak, az ország háborúellenes törekvéseinek vált a szimbólumává. □ A kommunista érában megint új színezetet kapott... • A háború után március 15. újra ünneppé vált, csak már nem nemzeti, hanem - néha logikai bakugrásokkal - az internacionalista jelleget láttak benne. A fiatalság ünFazekas Csaba: Március 15. a nemzet egységének a szimbóluma nepe lett. Beleszürkült a kommunista rendszer történelmi legitimitását képviselni hivatott ünnepek közé. így lett március 15-ből az elnyomás elleni harcnak, a nép alsó rétegeinek a harca a feudális rendszer ellen. Ugyanakkor megjelent március 15-nek egy nem hivatalos megítélése is, különösen a ’70-es évektől. Ez pedig a kommunista rendszerrel szemben álló demokratikus ellenzéki csoportok létrejöttében ragadható meg. Nem véletlenül erre az ünnepre időzítették a rendszerrel szembeni ellenérzéseik kifejeződését. Budapesten és a nagyvárosokban megfigyelhetők voltak olyan események, melyek a hatalommal való összeütközéshez vezettek. A demokratikus ellenzékiség március hagyományához nyúlt vissza. Reggel tízkor kezdődött a hivatalos ünnepség a Nemzeti Múzeumnál, délben pedig átmentek a Petőfi-szoborhoz, ahol az ellenzék tüntetett. □ Mit tudott a rendszerváltást követő korszak kezdeni az ünneppel? • Ami ekkor elindult, megint egy kicsit ellentmondásos. Március 15- ről lehullott az ellenzékiség, a függetlenség nimbusza, hiszen most már egyébként is lehet a demokratikus jogokat gyakorolni. A legkülönbözőbb politikai pártok és érdekcsoportok mondják el véleményüket március 15-ről. □ Milyen változások várhatók az ünnep megítélésében? • Én azt gondolom, hogy március 15-nek nagyon jók az esélyei, hogy ne váljon szürke, unalmas, hivatalos ünneppé. Alkalmas arra, hogy pozitív értelemben vett nemzeti büszkeséggel töltsön el minket. A nemzet egységének a szimbóluma, hiszen 1848-49-ben a társadalom legszélesebb rétegei akarták ugyanazt. □ A ma élők. számára mi március 15. legfontosabb tanulsága? • Véleményem szerint március 15. nemcsak elindított, hanem lezárt , egy korszakot, az úgynevezett reformkort. Azt a folyamatot tartom a legfontosabbnak, hogy kialakult egy olyan politikusi gárda, amely saját érdekeit félretéve valóban a nemzet érdekében gondolkodott és működött azzal a céllal, hogy az országot felemelje. Ez ennek az egész korszaknak az üzenete. Olyan emberek politizáltak, akik valóban a köz érdekét nézték. Ez tette ezt az időszakot naggyá. Ma tehát azt mondhatjuk, hogy március 15. a nemzetért való önzetlen tenni akarás ünnepe.
