Észak-Magyarország, 1996. február (52. évfolyam, 27-51. szám)
1996-02-01 / 27. szám
MUNKALEHETŐSÉGEK Borsod-Abaúj-Zemplén megyében ÁLLÁSKERESŐK FIGYELMÉBE! 1996, Február 1., Csütörtök Gazdaság - Állás ESZAK-Magyarország 9 Együttműködés a foglalkoztatásért Miskolc (ÉM - MVZS) - Együttműködési megállapodást írt alá a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Munkaügyi Központ (MMK) és a Borsod Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. Mint azt a tegnap délelőtti aláírást követően Gúr Nándor, a megyei munkaügyi központ igazgatója hangsúlyozta, az együttműködési megállapodás célja, hogy tervszerűbb együttműködés és rendszeres munkakapcsolat alakuljon ki a két szervezet között, amely elősegíti a megye foglalkoztatási helyzetének javítását. Bihall Tamás a BÖKIK elnöke ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a társadalmi-gazdasági átalakulás során egyre inkább felértékelődik a régiók szerepe, és ezzel együtt a döntések is áthelyeződnek az ott működő szervezetekre. Az állam gazdasági szerepvállalásának csökkentésével a gazdasági kamarák szerepe egyre meghatározóbbá vált a szakképzés területén is. A kamara vállalja, hogy a megye gazdaságával kapcsolatos elemzéseket, előrejelzéseket, a tizenkét kamarai osztály, valamint a szakértői csoportok információit az MMK rendelkezésére bocsátja. Az MMK a Megyei Munkaügyi Tanács elé kerülő javaslatokat átadja a kamarának. A kamara pedig a tanulószerződésre kötelezett, gyakorlati képzést is vállaló cégekről készítendő számítógépes adatbázisátjuttatja el az MMK-nak. Nyereséges évet zárt az IBUSZ Rt. Budapest (MTI) - Az IBUSZ Rt. az előzetes számítások szerint nyereséges esztendőt zárt 1995-ben. Az adózás előtti eredmény eléri a 200 millió forintot, amelyből mintegy 5 százalékos osztalékot kíván fizetni a részvényeseknek. Az 1995. évi összforgalom 25 milliárd forint volt, az idén 35-40 milliárd forintos bevételt terveznek. Mindezt Kovács Gáspár, az IBUSZ Rt. vezérigazgatója mondta szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. Matáv: 122 milliárdos árbevétel Budapest (MTI) - A Matáv Rt. 200-300 millió forint körüli nyereséggel, zárja várhatóan az 1995-ös évet. Árbevétele 122 milliárd forint volt tavaly. Beruházásokra a társaság 64 milliárd forintot költött - közölte Straub Elek, a Matáv elnökvezérigazgatója a társaság tegnapi sajtótájékoztatóján. Elmondta: idén jóval nagyobb nyereségre számít a társaság. Szakma/állás Létsz. Település Érd, (tel.) Szakma/állás ^^étsz^^Telegülés^^^JÉrd^OteL^ Szakma/állás Létsz. Település Érd. (tel.) Varrónő /szakm./ s Somsály 48/4714)15 Varrónő /bet.és szakm/ 40 Csernely 48'471-797 Biztosítási üzletk./középisk/10 Ózd 48'473-241 MMK Kirendeltség Sárospatak, Rákóczi u. 73/ Tel: 47/323-124 ■ Elektroműszerész /szakm/ Gépészmérnök 1 Sárospatak 47/323-124 /íőisk., ki. német nyelvism/ i Sárospatak 47/323-124 Magyar-bármely szakos tanár /íőisk/ 1 Erdőhorváti 47/323-124 Szállodai portás/angol, v. német nyelvism., gimn/ Titkárnő/gimn., ki. 2 Sárospatak 47/323-124 német nyelvv/ 1 Sárospatak 47/323-124 Varrónő /szakm/ 47/323 10 Olaszliszka 47/323 Sajószentpéteri Iroda Sajószentpéter, Somo* Tel: 48/345-328 Tanár /angol-mapyar-tört./ 1 Sajószenlpéter 48/345-601 Gönci Iroda Gönc, Kossuth u. 47. Téí:46«l«Ít»íÚJ Háziorvos /egyetem/ 1 Abaújvár 3884)82 legvző /egyetem/ 1 Vilmány 387-322 MMK Kirendeltség Szikszó, u Ifi Tfii Állattenyésztő-ágazatvez. A’őisk., vagy szakk.éretts/ 1 Selyeb 46/468-111 Alt.isk. tanító/íőisk., hat.időre/1 Aszaló 4V396-704 Kertész-növényvédő /íőisk/ \ Selyeb 46/468-111 Tanár Aestnev., íőisk., hat.időreO Aszaló 46/396-704 MMK Kirendeltség Encs, Szeles u. 1. Tef:46/3 «Milli! Biztosítási üzletkötő /éretts/ változó 386-410 Ruhaipari techn./lechn/ 1 Encs 3854)33 , Rákóczi a. 12.46/346-022 Alsótag. tanító 1 Sajólászlófalva 48/345-135 Ács /szakm./ 8 Németország 331-610/104 Menedzser/gimn./ 5 Változó 406-144 Befektetési tanácsadó/gimn./ 15 Változó 48/342-843 Bizt.üzletkötő 10 Változó 334-542 Bizt.üzletkötő Bútorbolti eladó/asztal 20 Változó 341-870 os szakm./ CNC matós /német nyelv, 1 Miskolc 412-811/122 szakm/ 4 Németország 328-666 Felszolgáló/szakm./ 4 Miskolc 327-621 Fénymásoló-telefax javító Gazdasági vezető 1 Miskolc 349-414 /számv.főisk., közgazd.egy./ 1 Miskolc 325-411 Gyógypedagógus /íőisk./ 1 Hejőpapi 49/351-372 Hegesztő-mérnök /egyetem/ 1 Miskolc 346-433 Hidegburkoló /szakm/ 2 Budapest 1-176-5511 Kőműves szakm. 8 Németország 331-610/104 Kőműves/szakm./ 2 Budapest 1-176-5511 Manikűr-pedikűrös szakm. 2 Miskolc 356-252 Női-férfi fodrász 1 Alsózsolca 367-747 Nőiruha-készítő /szakm/ 10 Miskolc 342-727 Saválló komb. hegesztő Statikus tervező 2 változó 311-955 /szerk.ép.mérnök/ 1 Tiszaújváros 49/321-169 Szám.gépes könyvelő/szakk./ 1 Alsózsolca 406-805 Szerkezeti lakatos /35 éves korig/ 1 Miskolc 346-125 Szobafestő /szakm./ 2 Budapest 1-176-5511 Radiológus ER2.minős, szakm. 1 Miskolc 344-304 Szervező-üzletkölő-képv. 6 B.-A.-Z. megye 06-36/311-764 Tanár/magyar-bármi, íőisk./ 1 Hejőpapi 49/351-372 Tanár/angol-bármi, főisk./ 1 Hejőpapi 49/351-372 Tanár /biológia-techn., főisk./ Termékmenedzser 1 Hejőpapi 49/351-372 /német, vagy angol nyelv, egyetemi végz/ 2 Kazincbarcika 30/351-592,48/310-368 Tetőfedő szakm. 1 Miskolc 349-211/172 Titkárnő/szakk./ 1 Miskolc 344-017 /angol nyelvtudás, szövegszerk.ism/ Öntő /homok és kokilla, szakm/ 5 Budapest 06-1-2035-267 Ügyintéző /közg./ 1 Miskolc 367-357 Üzleti képviselő /gimn/ 5 változó 343-488 Üzleti képviselő/gimn/ 5 Miskolc 353-306 Varrónő /szakm./ 1 Miskolc 340-623 Varrónő /szakm./ 2 Miskolc 412-811/113 Varrónő /szakm/ 10 Miskolc 325-011 MMK Diósgyőri Kirendeltség Miskolc, Vasgyári u. 43. T: 370-955 Bútorasztalos /szakm./ 1 Miskolc 411-254 Közgazd.végz. pályák, /szakk/1 nő Gyöngyös 37/316-849 Min.hegesztő /tart.munkán., szakm./ 3 változó 332-631 Szabástervező/faip., techn., szakk/ Szerelő-lakatos /tart.munkan. 1 Miskolc 411-254 , szakm./ 3 változó 332-631 Vendéglátóip. végzelts./szűkk/ Gyöngyös 37/316-849, 37/300-142 MMK Kirendeltség Szerencs, Kossuth u. 3. Tel: 47/361-346 Acs-állványozó/szakm/ 5 Zalaegerszeg 92/313-250 Bizl. üzletkötő/érelts./ 3 lakóhely szer. 47/361-909 Vasbelonszerelő /szakm/ 5 Zalaegerszeg 92/313-250 MMK Kirendeltség Mezőkövesd, Dózsa Gv. u. 2. Tel: 49/313-854 Biztosítási Képviselő I Mezőkövest! 4*)/11.1-854 Festő-mázoió 1 Mezőkövesd 49/313-854 Fémszerk. lakatos 1 Mezőkövesd 49/313-854 Gépésztechnikus 1 Mezőkövesd 49/313-854 Gépi varró Tehergépkocsi vezető 1 Mezőkövesd 1 Mezőkövesd 49/313-854 49/313-854 MMK Edelénvi Kirendeltség Edelény, István K. u. 51. Tel: 48/341-846,48/342-865 Asztalos ált.bútor/szakm/ 5 Kazincbarcika 48-342-852 Hegesztő CO min/szakm/ 5 Szendrő 48-342-852 Üzletkötő /középisk./ 4 Kazincbarcika 48/342-852/21 Varrónő/szakmy 10 Edelény 48/341-411 MMK Kirendeltség Kazincbarcika, Tóth Árpád u. 2. 48/313-311 Fogszakorvos 1 Síknyomó gépmester 1 Műszaki vezető /ff. müsz./ 1 /angol, vagy német nyelvismeret/ Technológiai vez. /ff.müsz./ 1 /angol, vagy német nyelvismeret/ MMK Sátoraljaújhelyi Kir. Sátoraljaújhely, Kossuth tér 5. Tel: 47/321-432 Hollóháza 47/305-003 Sátoraljaújhely 47/322-211/54 Korcsa 47/342-078 Sátoraljaújhely 47/322-343 Sátoraljaújhely 47/112-461 Sajókaza 48/355-014 Kazincbarcika 48/311-574 Kazincbarcika 06/30/351-592 Kazincbarcika 06/30/351-592 Matricázó /szakm.bet.munk/ 20 Ruhakészitó/szakmy 80 Varrónő /szakin, vagy bety 20 Varrónő szakm 20 Varrónő szakm. 50 MMK Mezőcsátl iroda Mezőcsál, Hősök tere 11. T: 49/352-725 Biztosítási ügynök/gimn/ Biztosítási ügynök /gimn/ Biztosítási ügynök /gimn/ Sütő-tésztaipari munkás Védőnő /íőisk/ MMK Kirendeltség Ózd, Vasvári u. 56,Tei.'48/472*546 Varrónő /szakm/ 40 Ózd 48/473-544 Varrónő /szakm/ 40 Ózd 48/473-434 2 Tiszaújváros 49-341-264 2 Tiszaújváros 49-348-060 5 Tiszaújváros 49-341-049 1 Ti szakeszi 48-316-500 1 Mezőcsát 49-352-444 A közölt adatokat a Megyei Munkaügyi Központ bocsátja szerkesztőségünk rendelkezésére, így esetleges észrevételeikkel, problémáikkal a kirendeltségek munkatársaihoz fordulhatnak személyesen vagy telefonon. Munka nélküli előfizetőinket értesítjük, hogy az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. kedvezményt nyújt számukra, a havi 465 Ft-os előfizetési díjból. Aki igazolja munkanélküliségét (az igazolásokat havonta kérjük eljuttatni a kiadóba) az Északot mindössze havi 380 Ft-ért fizetheti elő. A kedvezményt le fogjuk vonni az előfizetési díjról kiállított számla összegéből. Címünk: Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. 3527 Miskolc, Bajcsy-Zs. u. 15. Vidékiek levélben jelenthetik be igényüket. Ózdi kohászok metszik az almafákat Munkanélküliek és nyugdíjasok a mezőcsáti gyümölcsösben Radics Ferenc Mezőcsát (ÉM) - A metszés szezonja ugyan még nem érkezett el, de a nagyobb almáskertekben már sürget az idő, meg kell kezdeni e fontos tevékenység elvégzését. Hóban, fagyban, sárban is dolgozni kell, hogy mire kitavaszodik, végezni tudjanak a munkával. Január 18-átóI a Hejőmenti Agrárgazdasági Kft. mezőcsáti almáskertjében is sokan szorgoskodnak. A 13 állandó munkás mellé 44 volt ózdi kohászt alkalmi munkásként szerződtettek, hogy február végére, március első napjaira befejezhessék a metszést. A 140 hektáros almáskert mellett még 25 hektáron cseresznyét és meggyet termesztenek. És ott van még az egyéves őszibarackültetvény is. Feladat tehát van bőven.- Ózd környékéről toboroztuk az embereket - tájékoztat Fróna Sándor telepvezető agronómus. - Többségük már évek óta eljön ide metszéskor vagy szüretkor. Nagy részük munkanélküli, de nyugdíjasok is vannak a csapatban. Térítésmentesen, kulturált körülmények között szállásoljuk el valamennyiü- ket, gondoskodunk az ideszállítá- sukról, s kéthetente autóbusszal hazavisszük és visszahozzuk őket. A reggelit, ebédet, vacsorát kedvezményesen - 250 forintért - kapják. Csattog a metszőolló Süt a nap, szikrázik és vakít a hó. A szél hordja, egyre kavarja a porhavat. Az emberek kezében mégis folyamatosan csattog a metszőolló, előkerül a kézifűrész is. Nem számít, hogy milyen az idő, hiszen teljesítményben dolgoznak. Egy ember naponta 30-40 fát tud megmetszeni. Minden levonással, így tisztán 800-1000 forintot keresnek naponta.- Egy munkahelyem volt az életemben. A durvahengermű blokksoron dolgoztam nyugdíjazásomig. Keresni kellett valamilyen megoldást. Soha, még kiskertem sem volt, véletlenül kerültem kapcsolatba a kertészkedéssel - meséli Érsek Sándor, az ózdiak egyik munkacsapatának vezetője. Járdánházán la- ldk, ő szervezi a metszőtársakat. - Úgy éreztem, hogy még 65 éves koromban is meg tudom szervezni a csapatot. így is lett. A kohászokat jól ismerem, az elmúlt években sokan kerültek az utcára. Adódott ez a munkalehetőség, és többnyire Ozdról és a közeli falvakból toborozSokan itt ismerkedtek meg a metszés fortélyaival Fotó: Farkas Maya tam embereket. Persze meg kellett tanulni mindenkinek a metszés alapjait. Őrölök annak, hogy az almáskert vezetői elégedettek velünk. Gyárból a földekre Az egyik csapattag, Jónás Géza 52 éves, a kohónál dolgozott, de mint ácsmester. Nem csoda, hogy könnyedén mássza meg az almafákat.- Munkanélkülivé váltam, három gyerekem van, akik közül csupán egy dolgozik. Mindenre vállalkozni kell, hogy megélhessünk. Itt tanultam meg a metszés alapjait. Figyelem a gyakorlottabb társakat, és a munkavezető tanácsait igyekszem betartani. Kezdéskor kaptunk szakmai képzést is. Ha pedig hibázunk, a munkavezető rögtön szól. Két ember megy egy soron, és ha bírjuk, késő estig kint vagyunk a kertben, s szombaton és vasárnap is metszünk.- Megkedvelte a kertész szakmát?- Nagyon sajnálom, hogy csak most ismerkedhettem meg a mező- gazdasággal közelebbről. Valamikor a földekről csábították el az embereket a gyárakba, most a gyárakból vagyunk kénytelenek kimenni a földekre. A kohász sem vall szégyent Négy éve munkanélküli Bácsik Ferenc 42 éves kohász is. Néhány szóra próbálom lecsalogatni az egyik fáról. Gondosan elteszi a metszőollóját, derekára akasztja a kézifüré- szét.- Ne haragudjon, de a szerszámok sajátjaink. Vigyázni kell rájuk, nem lenne olcsó mulatság, ha elvesznének - magyarázza. - Nyolcéves kislányom van, a feleségem háztartásbeli. Ózdon már alig van munkalehetőség. Pedig megpróbáltam már sok mindent. Először Törökbálinton szegődtem el metszési munkára. Figyeltem a társak és a vezetők tanácsaira. Most már azt mondhatom, hogy a kohász sem vall szégyent a gyümölcsösökben. Persze álmomban sem hittem volna, hogy nem vassal, hanem fával kell majd egyszer dolgoznom. Ott meleg volt, itt meg hideg van. Ilyen az élet. A 44 munkás két csoportra osztva tevékenykedik, szakmai felügyeletüket Szabó György kertészeti munkavezető látja el.- A csapat tagjai közül a legtöbben már kitűnően teszik a dolgukat - mondja. - Annak ellenére, hogy olyanok is akadtak köztük, akik jószerivel még metszőollót sem láttak. De a többség megértette, mit és miért kell a jó termés elérése érdekében tenni. Külön-külön mindenkire odafigyelni egyébként lehetetlenség. Ha pedig látom, hogy a legszebb termővessző esik áldozatul nem tehetek mást, mint újra és újra elmagyarázom, miről ismerszik meg a termóvessző, miről az értéktelen, levágandó hajtást. .Árfolyamok. Budapest (MTI) - Minden eddigit meghaladó, 1,755 milliárd forintos forgalom során tovább emelkedtek a Budapesti Értéktőzsde részvényszekciójának árai. Hat papír ért el százmilliós forgalmat - valamennyi növekvő ái'folyam mellett. A kárpótlási jegy szárnyalása is tovább tartott. A tegnapi napion 230 forint fölé került az átlagárfolyam, és volt üzlet 237 forinton is. A forgalom valamelyest csökkent: 12,6 millió forintot tett ki. A részvények közül 31 forgott. Kárpótlási jegy mmm Tőzsde Index: jan. 31. mmmm 2068,06 +65,26 Hivatalos árfolyamok Érvényben: 1996. január 31. Pénznem Angol font Ausztrál dollár Belga frank* Dán korona Finn márka Francia frank Holland forint ír font Japán yen* Kanadai dollár Kuvaiti dinár Német marka Norvég korona Ölasz Ura** Osztrák schilling Portugál escudo* : Spanyol peseta* Svájci frank Svéd korona USA dollár Valuta Deviza Vétel Eladás Középárf. 216,73 107.06 470.06 24,98 31,54 28,15 86,32 224,75 134.45 104,23 480,41 96,66 22,06 90,22 13,75 93,13 114,44 116,39 20,73 143,93 177,10 220,97 109,10 108,14 479,20 473ÜS 25,46 25,17 32,16 3yrr 28,69 28,38 88,00 80*81 229.07 226,97 137,13 135,88 5 105,27 489,35 98,54 22,48 91,88 14,01 94,93 116,60 120,73 97.43 90,79 94.00 119.55 |l.íp .... 146,61 145,31 iMÉH A megadott számok 1 egységre értendők, forintban *: 100 egység, **: 1000 egység Pénzintézetek irányadó kamatai futamidő " - ' 3 Irónap gazd. £ 3 hónap msz, 12 hónap nisz. _i 3 hónap í É 12 hónap 1 éven túli Forrás 10