Észak-Magyarország, 1996. február (52. évfolyam, 27-51. szám)
1996-02-26 / 48. szám
4 ESZAK-Magyarország Levelezés, Szólástér ............. ... 1996. Februáré 26., Hétfő E ltűnt a varból telekről Szerkeszti: Bodnár Ildikó Keserűségünkben ragadtunk tollat. Varbón lévő telkünkre befogadtunk mind én, mind a szomszédom egy-egy „eldobott” kutyát. Megszerettek ott és mi is megszerettük őket. Felváltva rendszeresen kijárunk etetni egyiket is és a másikat is. Nem kis fáradság ez számunkra, az utazás költségeiről már nem is beszélve. De szívesen tettük és tesszük, mert gondoskodásunkat hűségükkel és ragaszkodásukkal hálálják meg. Egyik nap a közel egy éves komondor kutyának hűlt helyét találtuk. Bizonyára valakinek megtetszett és magával vitte. Csak azt nem értjük, miért éppen a miénket, amikor annyi száműzött ebbel lehet találkozni úton és útfélen. Inkább egy ilyenen esett volna meg a „kutyabarát” szíve. Hiszen ezek a kóbor állatok előbb-utóbb összeesnek a fáradságtól, az éhségtől, vagy esetleg egy autó gázolja halálra őket. De felkereshette volna Miskolcon a Fonoda utcai állategészségügyi telepet is, ahol válogathatott volna kedvére a szebbnél szebb kutyusok között. Bízunk abban, hogy visszakerül a komondor hozzánk, annál is inkább, mert daganat van az álla alatt és minél előbb műteni kellene. Aki tud róla, kérjük segítsen. (Név és cím a szerk.-ben) Csakis mesébe illő bánkúti tervek Az Észak-Magyarország január 12-i számában Füstbe ment bánkúti terv címmel egy kis írás jelent meg. A bánkúti turistaházát még abból az időből ismerem, amikor csak bakancsos turisták látogatták. Magam is eltöltöttem benne egy pár kellemes napot. Nagyon hangulatos hely volt, igazi csend és nyugalom vette körül. Akkor még ide autóval szerencsére nem lehetett feljönni. Amikor a Turistaházakat Kezelő Vállalat kezébe került - miközben sűrűn váltogatták benne a gondnokokat, majd a gebineseket - lassú romlásnak indult. Leégett, majd tervek nélkül újjáépítették, emeletet húztak rá, de igazán magához soha nem tért. Amikor Bánkút a miskolciak téli síterepe lett - amire kiváló mikroklímája predesztinálja - azt hittük, a ház megújul. Nem ezt történt. Megvette az ÉGSZI, s aztán magára hagyta. Most ebben a cikkben olvasom, hogy valaki szanatóriumot akar itt létesíteni úgy, hogy a betérő egy teát is kaphat. A cikk nem részletezi, miért nem turistaház, miért szanatórium, de nem is ez késztet írásra. A Bükki Nemzeti Park illetékesének nyilatkozatán nyílt kerekre a szemem. Arról tett ugyanis említést, hogy ha a Nemzeti Park pénzhez jutott volna, megveszik a házat és lebontják. Hát ez se semmi, de ami ezután jön, az az igazi csemege. Mesébe illő. A lebontott ház helyén a BNP autóparkolót alakított volna ki. Én a mesét úgy folytattam volna, hogy lebontás után a ház helyét fel kell szántani, s belevetni a vén varázsló csontjait, s láss csudát, ettől az, aki az autóparkolót meg a bontást kitalálta, újra egy normális, a közösség érdekeit szolgáló elképzeléssel örvendeztetne meg bennünket. Ma szegények vagyunk, de egyszer még eljutunk oda, hogy minden héten telni fog egy bánkúti kirándulásra, s akkor nagyon jó lenne, ha meg lehetne valahol enni egy babgulyást, meg lehetne inni egy csésze teát, vagy meg lehetne melegedni az unokákkal. A Nemzeti Parknak úgy látszik nem ez a célja. Még több autót kíván Bánkúira. Pedig az autók jobban szennyezik a környezetet, mint egy szennyvízelvezetéssel ellátott ház, ahol koncentrálni lehet a kirándulók, sízők hulladékait, és ha nem az autót kell használni melegedőnek, még azt is el lehet érni, hogy autóbuszok lássák el a mai nagy személyautó-forgalom funkcióját. Apropó, hol volt a Nemzeti Park, amikor az ÉMÁSZ építkezett? Akkor már létezett. Hiába, olyan ez mint a mese. Hol volt, hol nem volt. Szívesen hallanánk normális új tervekről. Beély Miklós ny. erdőmérnök Nem szent itt már az Isten háza sem Van egy község valahol Borsod megyében. Meg is nevezhetném -, hogy miért nem teszem? Talán tiszteletből, talán azért, mert él bennem a remény, nem mindig lesz ez így, hiszen tudom, nem mindig volt így. Az is lehet, hogy a gondok másoknak is ismerősnek tűnhetnek majd, de hát ez még szomorúbb, mert nem igazán követésre méltó, ami itt történik. Mintegy másfél ezer ember él itt, élhetne itt békében, nyugalomban jól megférve egymás mellett. Az utóbbi időben azonban valami megtörte a békét, a nyugalmat, a csendet. Vandál módon pusztul és csúful a természet, pedig ennek a falunak a természet adott rangot, büszkeséget, s adott hitelt a még itt maradni vágyóknak. Igen, pusztul a természet, pedig akik pusztítják - állítólag - a természet gyermekei, ahogy mondani szokták, természeti nép. Hogy miért teszik? Nem pusztán életösztönből, attól itt már többről, sokkal többről van szó. Igen, mert ha azért vág, lop valaki fát, mert különben megfagyna a család, azt a sebet a természet kiheverné. Nem, itt többről van szó: tudatos, szándékos rablásról, némi haszon reményében. Nem szent már az állami erdő, de nem az, az egyéni sem. Siralmas a méter magasan meredező fiatal facsonkok látványa, siralmas látvány a társaiért suttogó letarolt szálerdő. Siralmas dolog az, ha valakik saját iskolájukat - nem tudni milyen megfontolásból - újra meg újra feltörik, pedig elvinnivaló már nemigen van, hiszen a korábbi betörésekkor amit csak lehetett már elmozdítottak. De nem szent itt az önkormányzat, vagy uram bocsá’ a templom, az Isten háza sem. Hogy ki, vagy kik a felelősek mindezekért, továbbá azért, hogy özvegyasszonyokra támadnak, hogy féltve őrzött aprójószágaikat éjszakánként megtizedelik, hogy sem Istent, sem embert nem tisztelve, éjszakai tivornyák zaja veri fel a község nyugalmát? Talán mindannyian. Mert amíg nem velünk történik a baj, addig közömbösek, talán sokszor még kárörven- dőek is vagyunk. Talán sokakban a félsz hallgattatja el a tenniakarás vágyát. Egy biztos, valami nincs rendben. Kedves érintettek, kedves kárvallottak, kedves felelősök! Valóban meg kell várni, amíg nagyobb lesz a baj, amikor már nem hegednek be a sebek természeten és emberen? Vajon nem kellene felébredni Csipke- rózsika-álmunkból, nem kellene már tennünk is magunkért valamit? Igen. A kérdés jogos, de mit? Én valahol, valamikor vallottam egy nagy igazságot, s ez most visszaköszön, ti., hogy „vétkesek közt cinkos aki néma”, - hát legalább ennyit. Annyit, hogy meijük nevén nevezni a bűnt. Mert igenis bűn sanyargatni az özvegyeket és az árvákat, igenis bűn elvenni a másét és igenis bűn a lustaság, a zsarolás, az uzsora. És még mennyi minden bűn, amit naponta az emberek ellen elkövetnek, amit naponta elkövetünk. Mind között talán az élet elvétele a legsúlyosabb, sokszor még azoké is, amit mi adtunk. Itt most már megállók, nem folytatom tovább, mert félek, a világot hívom ki magam ellen, pedig csak egy volt a célom: elmondani, hogy szülőfalumban nincs minden rendben. S. B. (Pontos név és cím a szerk.-ben) Hogy mikor zár be a miskolci jégpálya, az elsősorban az időjárás függvénye. Ha marad a hideg, akkor akár még több hétig is korcsolyázhatnak e szabadidős sport kedvelői. Ám ha megenyhül, akkor a korcsolyái egy időre (a következő szezonig) a szögre lehet akasztani. Fotó: Farkas Maya Szunyókaszünet-ábránd Bizonyára nem állok egyedül a jelenséggel, de ha a napközben rám törő álmosságot nem tudom levezetni néhány perces szunyókálással, akkor az egész napom el van rontva. Ilyenkor morcos, rosszkedvű, csipkelődő hangulatban vagyok. És ha ráadásul még borult idő is van, a munkám sem úgy megy, mint máskor. Otthon természetesen megoldható volna a kérdés, viszont a munkahelyemen mégsem engedhetem meg magamnak a szunyóká- lást. Pedig milyen jó volna! Brúnó Comby tudós is szinte egészségpolitikai képtelenségnek tartja, hogy a felnőtt embernek nincs joga kielégíteni a napközbeni alvás természetes szükségletét. Úgy tűnik, most erre lenne megoldás, ugyanis a Német Szakszervezeti Szövetség egyik munkavédelmise azt ajánlja: a munkahelyeken délben mindenkinek tegyék lehetővé, hogy negyedórán át szunyókáljon. Mint mondja, esze ágában sincs a lustákat támogatni, de tudományosan bizonyított, tény, hogy az embernek napközben szüksége van rövid alvásszünetre, hogy energiát halmozzon föl. Egy 15 perces alvás növeli a teljesítőképességet. Erre a hírre a munkaadók joggal kaphatnák fel a fejüket. Egészen jó ötlet - gondolhatnák, néhány perces alvás és máris növekedne a teljesítmény. Csakhogy mi van akkor, ha teszem azt a társaságnak csak a 25 százalékára jönne álom a kijelölt időben, a többiek pedig eközben vicceket mesélnének. És amikor már újra jól belelendültek a munkába, ez a fránya álom újabb társaságot kényszerítene ásítozásra. Azt mégsem várhatjuk el, hogy a munkaadók óránként tartsanak szu- nyókaszünetet. Meg, valljuk be, vannak munkaterületek, ahol ennek bevezetése képtelenség volna. Gondoljunk például a pilótákra. így aztán, marad a régi, jól bevált módszer, hogy stikában ki erre, ki arra dőlve vészelné át az el- pilledés nehézségeit, mint olykor tapasztalhatjuk a parlamentben is. A tisztelt választópolgárok talán még szemet is hunynának e jelenség fölött, ha azt tapasztalnák, hogy frissen ébredve nem egymás pártjának a lejáratása, a vádaskodás, az önös érdek, a feszültségkeltés, hanem a tenniakarás, a jobbítás szándéka, a nép iránti elkötelezettség és szeretet kerekedne felül. Talán akkor már nem itt tartanánánnk. Pásztor György _SZÓLÁSTFR írja: az Olvasó Jólét(szükséglet) Ez év eleje óta ugyanúgy folytatódik az élelmiszerárak emelkedése hétről hétre, mint az elmúlt esztendőben. Most már minden élelmiszerboltnak illenék egy árazót is alkalmazni, aki csak árazna, de nem felfelé, hanem lefelé. Közben meg azt halljuk legfelülről: már vannak jelek a gazdasági helyzet javulásáról, fordulatáról. Uraim, ott fent a „Parnasszuson”! A javulás jelét a milliók akkor fogják érezni, ha az árak minimálisan fognak néha emelkedni, ha a bérből és fizetésből élők abból szerényen meg is fognak tudni élni, ha a munkanélküliség fokozatosan csökkenni fog, ha a betegek és öregek meg tudják vásárolni a szükséges gyógyszereiket, ha a fiatalok kedvet kapnak a házépítésre vagy lakásvásárlásra, ha az abortuszok száma fokozatosan csökken, ha az iskolai tankönyvek olcsók lesznek, ha az alkoholizmus és az öngyilkosság vonalán visszaszorulunk legalább a világ középmezőnyébe, ha már legalább 3 gyermek lesz minden családban, és ha újra visszavásároljuk külföldtől az olcsón elherdált nemzeti vagyonúnkat! Merem állítani, hogy egy általános iskolát végzett fiatal vagy idősebb ember már előre tudta, mire fog vezetni a fogászati rendelkezések vagy a gyógyszerekkel kapcsolatos intézkedések bevezetése, csak a „szakértő kormány” nem tudta ezt előre!? Milyen presztízse lehet annak a kormánynak, amelyik többször ad ki olyan rendelet, amit a felháborodás miatt sietve vissza is von?! Nagyszerű és csodálatos jubileumi évünkben az ország népe - kevés kivételtől eltekintve - hálásan gondolva az egykori ősök hazateremtő erőfeszítéseire, nem delphii jóslatokat vár, hanem valóban szakértői intézkedéseket, minden vonalon. Azzal, hogy javult a helyzetük azoknak, akik maguknak állapítják meg fizetésüket, vagy íróasztal mellett is tudnak nagy prémiumokat bezsebelni -, még nem nyílik ki az ajtó 10 millió polgárnak a Kánaán felé... Deme Dezső Miskolc „Az jó hírért, névért...” A magyar IFOR békefenntartó katonák elutaztak Okucaniba - olvasom. E kis hír hallatán a legtöbb ember csak vállat von: Jól tették! De ennek ellenére, szinte már hallom néhány „vészmadár” károgását: mi közünk van nekünk ahhoz, mit keresünk mi Okucaniban? Mi hasznunk van nekünk mindebből? Hát, kedves Gyászvitéz Polgártársaim! Hogy mi is a hasznunk mindebből? Röviden: sok! Kezdjük talán az elején. Az Okucaniban szolgálatot teljesítő katonák dollárban kapják az illetményüket. Nem is olyan keveset! (Tőzsde-info 1996. február 8-i számában megjelen árfolyam: 1 dollár 143,63 és 146,31 forint között.) így, a nőtlen katonák családalapítása anyagilag könnyebbé válik. (A nősök illetményét meg, a szokásokhoz híven, az asszonyok költik el, szóval erről úgy sincs mit beszélni!) Aztán, ez az akció is egy lépcsőfok a NATO- és az Európai Unió-tagság elnyeréséhez. Ézt bizonyítja, hogy Horn miniszterelnök és Kohl kancellár urak egymilliárd márkás (kilencven milliárd forint!) hitelegyezményt írtak alá. Hát ez aztán megint mire jó? Arra, hogy most már nemcsak a szakemberek, de a laikusok előtt is világossá vált, hogy ebből a gazdaságiszakadékból, külső segítség nélkül kievickélni egyszerűen lehetetlen! Mert egyre kevesebb a munkáskéz, a munkahely, a munkalehetőség és egyre több a nyugdíjas. Továbbá egyre több a „sikeres csomag” és egyre kevesebben tudnak kijönni a fizetésükből, azaz egyre szaporodik a nyomorszinten és az alatta élők száma! VégüK de még sorolhatnám tovább) egyre kevesebb a gyermekáldás, és egyre több a nélkülöző, éhező gyermek. Felrémlik az a veszély (ne hogy úgy legyen már a végén), hogy a „Csomagküldő Szolgálat” így kommentálja majd feladata elvégzését: Az operáció sikerült ugyan, de a beteg meghalt! (Ámbár, ki törődik ilyen kicsiségekkel, százezres, milliós fizetések mellett?!) Aztán, kőiül vagyunk mi véve ,jó barátokkal”! De mit tegyünk, ha nem feledhetjük, hogy a Nagyságos Fejedelem Kassán van, Szent László királyunk Nagyváradon pihen, Igazságos Mátyás királyunk Kolozsváron született, ott van a szobra is, (meddig?) nem feledjük Ilona Nagyasszonyunk munkácsi hősiességét. így hát mi is elmondhatjuk a már elfelejtettem melyik bölcs ember fohászát: „Uram, Istenem! Ments meg a „barátaimtól”, az ellenségeimmel el tudok bánni magam is!” Aztán, nagyon jól írja B.G. úr (ÉM. okt. 3.): századokon át - mint egy bástya - védtük egész Európa békéjét és biztonságát. (Tatárjárás, Nándorfehérvár, Mohács stb.) Ideje már, hogy Európa is védőszárnyai alá vegyen bennünket. Hogy miért? Csak úgy, mert ha most Magyarországon valaki németül, szlovákul, románul vagy cigányul beszél, hát csak hadd beszéljen, ki törődik vele? Ki tiltja meg? Senki. Viszont... ott túl... De hagyjuk! Mit gondolnak: kizárólag csak a magas zsold miatt jelentkeztek a magyar katonák az IFOR békefenntartó erők kötelékébe? Nem, bajtársaim! Hanem azért is, hogy megmutassák: él még a magyar vitézség, a magyar virtus! „Áz jó hírért, névét, Az szép tisztességért, Ok mindent hátra hádnak.” De, fiatal bajtársaim! Magyar katonák! Balassi Bálint, végvári vitéz hadnagy úr, szemtől-szemben harcolt az ellenséggel, viszont nektek a legalattomosabb, a leggyalázatosabb fegyver ellen kell felvennetek a harcot: az orvul föld alatt lapuló aknák fő ellenségetek. Mégis, gondoljatok arra, milyen magasztos missziót kell nektek teljesíteni! Ott, a hazátok határain túl véditek a Balkán békéjét, Európa békéjét, ezzel elősegítitek a már annyira áhított világbéke megteremtését. Mi, öreg regrutak, őszinte szívvel kívánunk nektek katonaköszöntéssel erőt, egészséget és katonaszerencsét! Csörnök Jenő ny. honvéd százados, Miskolc Olvasóink figyelmébe! Kedves olvasóink tájékoztatására közöljük, hogy a Szólástér rovatban megjelent írások nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontját tükrözik. A rovatba beküldött leveleiket terjedelmi lehetőségeinket figyelembe véve ese■ mm ra .. ,n p , Amíg az időjárás engedi
