Észak-Magyarország, 1996. február (52. évfolyam, 27-51. szám)
1996-02-13 / 37. szám
1996» Február 13., Serdülősiker Nyíregyháza (EM) - Nyíregyházán nemzetközi serdülő teremlab- darugo-tornán vett reszt a DFC serdülőcsapata. Az 1983-ban született fiatalok mentek, játszottak, nyertek, megszerezve az első helyet, es elhódítva ezzel a Kölyök Kupát. Az eredmények: DFC - Debreceni Olasz Focisuli 2-0. DFC - 1. FC Kassa 3-1, DFC - UTE 4-3. A döntőben: DFC - Nyíregyháza 2-1. A csapat tagjai: Fekete, Rebecsák, Van- czák, Fenyvesi, Orosz, Lázár, Lek- ner, Pollák, Káli, Engel, Balogh, Horvath, Gyarmaty, Végső, Szálka. A csapat három különdíjat kapott. A legjobb edző Fischer Csaba, a legjobb játékos Lekner István, a legjobb kapus Fekete Pál lett. Diákkupa Miskolc (ÉM) - A hét végén befejeződött az a négy héten át tartó fiú kézilabdatorna, amit Megyei Kézilabda Szövetség és a Szemere DSK közösen rendezett Diák Kupa néven. A végeredmény: 1. Szemere DSK, 2. Lyukóbánya ifi, 3. Kós DSK, 4. Kazinczy DSK. Senior atléták Budapest (EM) - Vasárnap a budapesti Olimpiai Csarnok adott otthont a szenior atléták fedett pályás országos bajnokságának. A hét miskolci 'induló igen szép eredményeket ért el, hét arany-, két ezüst- és egy bronzérmet szereztek. Nők: 30 éves korcsoport, 400 méteres síkfutás és hármasugrás: 1. Fe- kéné Tóth Judit. 45 korcsoport, súlylökés: 1. Pallay Sándorné. 55 éves korcsoport, 200 m.: 2. Kiss Istvánná. 60 éves korcsoportban, 200 m.: 2., és 400 m.: 1. Jágerné Lőcsei Valéria. Férfiak: 50 éves korcsoport, 800 m.: 3. Kuthy László. 55 éves korcsoport, hármas- és távolugrás: 1. Csorba Zoltán. 70 éves korcsoport, 1500 m.: 1. Almássy Béla. Sakkbajnokság Miskolc (EM) - A megyei első osztályú sakkcsapatbajnokság hetedik fordulójának eredményei: Edelény II - Ózdi Sakk SE 7-5, Szerencs - Miskolc MVK Rt. 6.5-5.5, Tiszaúj- város I - Mezőkövesd I 3.5-8.5. A Sárospatak 11 - Szendrő összecsapás elmaradt, a Kazincbarcika II szabadnapos volt. KBSC-edzőmeccs Kazincbarcika (ÉM) - A hét végén első nemzetközi mérkőzését játszotta a Kazincbarcikai SC NB lies labdarúgócsapata. Lipcsei Imre legénysége szlovákiai kirándulása nem sikerült valami fényesre, hiszen a házigazdák alaposan „kioktatták” a magyar együttest. Rimaszombat - KBSC 5-1 (3-0). KBSC: Venczel - Sípos (Szabó), Pribék, Földeák (Takács), Szaniszló - Körősi, Lukács, Deák, Sándor - Re- menár, Császári. A barcikaiak gólját Deák szerzte. Jeges farsang Miskolc (ÉM) - Miskolc Formációs Jégtánccsapata, a „Jégvirág” meghívja a sportág iránt érdeklődőket február 18-án, vasárnap 11 órától kezdődő Farsangi Bemutatójára a miskolci jégpályára. A tavalyi junior ob-n ezüstérmes gárda bemutatja az idei bajnokságra és nemzetközi versenyre készült új kűrjeit. A műsorban szerepelni fognak a Ti- szaújvárosi Olefin SC műkorcsolyázói is, akik egyéni kűröket adnak majd elő. A műsort tombolahúzás és jelmezverseny is színesíti, amin mindenki elindulhat, persze, ha tud korcsolyázni. Belépő a felnőtteknek 100, a gyerekeknek 75 forint. Riley doppingpozitív Sydney (Reuter) - A Nemzetközi Úszó Szövetség vizsgálatot folytat Samantha Riley ügyeben, miután az ausztrál versenyző doppingtesztje pozitívnak bizonyult. A női mellúszás világelsőjét meg a Rio de Ja- neiróban rendezett rövidpályás világbajnokságon ellenőriztek, es a most nyilvánosságra hozott analízis szerint vizeletében dextropmpoxyphen nevű szer nyomaira bukkantak. Kedd Sport ESZAK-Magyarország 11 Repka Attila újra szőnyegen A diósgyőri olimpiai bajnok nem a válogatottal készül az Eb-re Az első edzés. Lábgép a gyógyult térden, némi erőlködés az arcon, de Repka Attila ismét a szőnyegen Fotók: Végh Csaba Miskolc (EM - BCS) - Örömteli hír érkezett a Diósgyőri Birkózó Club háza tájáról, hiszen Repka Attila - a válogatott erőssége, Barcelona olimpiai bajnoka, a magyar birkózósport atlantai éremesélyese - január 4-i sérülése után újból szőnyegre lépett, s birkózott. Öt hettel a „rossz mozdulat” után mar az elmúlt szombaton délelőtt tréningruhát, öltött a bajnokok bajnoka, s igaz, hogy meg nem eles meccsen, de már megpróbálkozott a birkózásai, az Imrik Károly Junior Szabadfogású Emlékverseny kezdése előtt. Attila szemmel láthatóan vidáman mozgott a szőnyegen, s a térde egy pillanatra sem jutott az eszébe. Hétfő délután a DBC felnőtt edzesen is teljes értékű harcosként vett reszt, s remélhetőleg most már évekre elkerüli minden „rossznyavalya” az olimpikont. Emlékként azonban továbbra is viselnie kell a „labgépet”, amit az orvosok a birkózáshoz írtak elő számára. • Szerencsére csak akkor kell hordanom ezt a speciális rögzítő kötést - amelyet fémszálak erősítenek -, amikor meccselek. A „hétköznapi életben” mellőzhetem ezt a szép kék színű kötést. J Mikor engedélyezték orvosai a szőnyegre lépést? • A múlt héten pénteken voltam a Sportkórházban, s ott mondták ki az „íteletet” a lábamról. J Mi a titka a gyógyulásának? • Igyekeztem betartani az orvosi kezeleseken parancsba adott uká- zokat, s szorgalmasan „jártam” gyógytornászhoz és természetgyógyászhoz. Persze azért valamennyit én is hozzátettem, hiszen három héttel ezelőtt 20 százalékos erőben volt a bal lábam az orvosi mérések szerint, ám a péntek délelőtti vizsgálaton már 80 százalékosra sikerült felerősítenem a „balabbik” lábamat. J Akkor tehát már nincs tovább szüksége „sofőrökre”, akiit hozzák és viszik autóval... • Most már egyedül is elboldogulok az autóval, hiszen az orvosok szerint már teljesen gyógyultalak számítok - és szerencsére én is így érzem. Egyébként megvagyok elégedve az „orvosi team” munkájával, remek munkát vegeztek, s ezert köszönettel tartozom mindenkinek, aki segített ebben. J A mai naptól, tehát Diósgyőrben készül a márciusi budapesti Európa-bajnokságra, míg a válogatott keret a fővárosban edzőtáborozik. Miért, nem a többiekkel készül? • Diósgyőr mellett szól többek között a hazai környezet és válogatott szakvezetésével való nem túl nagy egyetértés... J Mi az oka az egyet nem értésnek? • Enni inkább nem beszébiék, nekem most nem ezzel kell foglalkoznom... _) De így, hogy nem a válogatottal készül az Eb-re, nem fél attól, hogy megfelelő edzőpartner hiányában nem lesz teljes értékű az edzésmunkája? • Azért Diósgyőrben is vannak jó birkózók, s Barna Attila és Lakatos Győző kitűnő partnereim lesznek a felkészülés során. Ezen kívül még ígéretet kaptam arra, hogy 2-3 edzőpartnert „leküldenek” majd ide a szövetség vezetői, s valószínűleg ez elég lesz a márciusi jo szerepléshez... Szűkül a kör, élesedik a harc Kilenc csapat az elődöntőben a Barcikai Téli Kupa-sorozatban Kazincbarcika (ÉM - SZN) - A Barcikai Téli Kupa utolsó két játéknapja előtt a hét végén kialakult a férfiak elődöntős listája és a nők 1-3., valamint 4-6. helyezésért játszó két csoportja. Az általános iskolás 1-2. és 3-4. osztályosoknál mindkét korcsoportban a Kertváros II. és a Dózsa György Úti Általános Iskola a döntős. A férfiak kilencszer három csapatos mezőnyéből a középszakaszban a kiírás szerint már csak egy-egy jutott tovább, így aztán élesedett a csata, igen élvezetes küzdelmeket láthatott a közönség az Irinyi torna- csarnokában. Nagyon úgy tűnt, hogy mindenki igyekszik biztosra menni, s inkább nem választja a „hirtelen halált”. A középszakasz eredményei: Szóm bat: Tazman Ördögök - Panorama 2-3, Főnix - Numero 21. 3-6, Talajvíz - Panorama 3-2, Halmaj - Numero 21. 4-3, Talajvíz - Tazmán Ördögök 3-2, Halmaj - Főnix 8-3, Glas - Red Devils 1-3, Arnot - Újkazinc 5-0, Csütörtök YW - Red Devils 5-1, Vízmű - Újkazinc 9-1, Csütörtök YW - Glas 2-3, Vízmű - Arnot 6-3, Kézmű Kamara Cuprum - Belváros 5-4, Sajokeresztúr - Belváros 3-8, Sajokeresztúr - Kezmű Kamara Cuprum 3-10. Vasárnap: HCM Je-P - Viktoria 5-4, Vasgyár - Művelődési Központ 4-0, Varbó - Viktória 4-3. Trio - Művelődési Központ 8-3, Varbó - HCM Je-P 4-8, Trió - Vasgyár 4-2, Violák - Kék Sasok 1-4, Czefetek - Kalori Irinyi 4-3, KBSC Ifi - Kék Sasok 2-1, ÁB Aegon - Kalori Irinyi 2-3. KBSC Ifi - Violák 2-1, AB Aegon - Czefetek 1-7. A nőknél egyenes továbbjutással dőlt el a három mérkőzés győzteseit tömörítő 1-3. helyért, rívandó körmérkőzéses döntő, illetve a 4—6. helyért a kisdöntő résztvevőinek csoportja. Eredmények: 112. SZKI - EÜ. SZKI 4-0, Uniépker - Dózsa 7-3, Kinizsi - Sajtó 4-1. A férfiak elődöntős csoportjai: A - Talajvíz, Vízmű, Trió B - Halmaj, Kezmű Kamara Cuprum, KBSC Ifi C - Csüt. YW, HCM Je-P, Czefetek. A csoportelsők játsszák a döntőt, a másodikok a kisdöntőt. Február 17-en, szombaton a program a férfi elődöntő és a női kisdöntő, 18-án, vasárnap férfi kisdöntő és férfi, női, általános iskolás, hétméteres-rúgó döntök. „Ha rajtunk múlik, ismét itt leszünk” Margarete Weiner, az izraeli Haifa vezetője Magyarországról Miskolc (ÉM - BCS) - A hét végén immár másodízben rendezték meg Miskolcon a Coca-Cola Nemzetközi Középiskolás Fiú Kosárlabda Kupát. A tornát a vendéglátó együttes - a Földes Ferenc Gimnázium - csapata nyerte, a döntőben a hazaiak 70-68-ra győztek az izraeli Haifa gárdája ellen. Az izraeliek első alkalommal remekül helytálltak, hiszen a csoport- mérkőzések során legyőzték a Földest, s a döntőben is csak az utolsó másodpercek döntöttek a miskolciak javara. A Haifa kosarasainak delegációját Margarete Weiner vezette, aki a vegyes közép- és főiskolai rendszerben működő iskola testnevelés tanszékének a vezetője. J Először járnak Magyarországon? • Igen, most vagyunk itt először, de remelem, hogy nem utoljára. Az itt eltöltött nehány nap alatt sikerült a szivünkbe zárni Magyarországot es a magyar embereket. Ez a barátság, ez a meleg vendegszeretet, amivel itt fogadtak minket, az egyszerűen fantasztikus. J Itt, Mcigyarorszagon nem túl soA Haifa kosarasai (sötétben) a mis- kok i tornán kát tudunk az izraeli kosárlabdáról. A Maccabi Tel-Amv ugyan minden erben ott van a férfi Bajnokcsapatok Europa Kupájának csoportdöntőiben, de inas együttesről nem nagyon hallani... • Valóban van egy nagyon jo csapatunk. amely minden évben ott tud lenni a legjobbak között. A többi izraeli gárda úgy gondolom, hogy közepes szinten űzi ezt a sportágat, s emiatt nincs világra szóló hírük. Egyébként - mint szerte a világon - nálunk is egyre népszerűbb a kosárlabda, s szinte minden iskolának van csapata, amely különböző bajnokságokban vesz részt. J Hogyan értékeli együttese teljesítményét? • Ez alkalommal nem a számszerű eredmény volt a fontos, bár úgy érzem, hogy a második helyünkre büszkék lehetünk. Erős mezőnyben verekedtük be magunkat a döntőbe, ahol kis szerencsével másképp is alakulhatott volna az eredmény. De. mint mondtam most a sport és barátság összekapcsolása volt fontos szamunkra. Jl S vajon jövőre újra eljönnek-e a Coca-Cola-tornára, ide, Miskolcra? • Nagyon remelem, es bízom benne, hogy lesz alkalmunk egy ev múlva is Magyarorszagra jönni. Egyébként az egesz csapat nagyon elvezte az itt-tartozkodas minden percet, es ha csak rajtunk múlik, akkor jövőre ismét itt leszünk. , Ajánlom a következő generációnak!” Salgótarján (EM - BGi - Holnapi lapszamunkban uj sorozatot indítunk „15 eve fordított hatat az NB I-nek” címmel Szabó Gézáról, a diósgyőri „aranycsapat” edzőjéről. Az írás külön erdekessege, hogy a cikksorozat szerzője nem mas, mint a neves edző fia, Szabó Gabor. A Salgot'aijánban elő, egykori diósgyőri edzőt a cikksorozat születesenek körülményéiről kérdeztük: J Mennyire volt nehéz önt meggyőzni arról, hogy nyilatkozzon az életpályájáról? • Á fiam kész tények eíe állított. Tudtom es megkerdezesem nélkül kezdett búvárkodni, majd szembesített a kész anyaggal, es beszélgetni kezdtünk. így született az írás, amiből vélhetőleg ki-ki leszűri a maga tanulságait, ha eppen akaija. Ebből az anyagból egy kicsit arra is választ lehet találni, hogy miért tart ott a magyar labdarúgás, ahol, es arra is, hogy ezen belül a megye labdarúgása és a Diósgyőr miért nem volt képes azt az eredményt újra produkálni, amit a hetvenes es a nyolcvanas évek fordulóján. J Anélkül, hogy a poént lelőnénk, Ón miben látja a magyar futball felemelkedésének a titkát? ^ ® Az elmúlt tizenöt ev alatt a gazdasag és a sport nem tudott egymásra találni. Nem véletlen, hogy ennek a régiónak nincs kiemelkedő futballcsapata, hiszen egy gazdasagilag leromlott megye nem tudja megtartani a kitűnő focistákat. Pedig ez a környék eg)' kincsesbánya, olyan labdarúgókat adott az országnak, mipt Gass Pista, Várady Béla, Kovács Béla, Plotár Gyula, Kvaszta Lajos vagy Lipcsei Peter. Az országnak, és nem a megyenek. Ezen kívül azt is nagy bajnak tartom, hogy az egyre romlo gazdasági helyzet lassan tönkretette az utánpótlásnevelést. A fiataloknak fokozatosan elvették a kedvét a futballtol, hiszen nem jutott pénz pályák építésére, hiányoztak a megfelelő felszerelések, edzéskörülmények, es - valljuk be őszintén - hiányoztak, hiányoznak a képzett, az utánpótlással bánni tudó es akaró szakemberek. Véleményem szerint az utánpótlásképzést kellene profi szintre emelni. Körül kellene nézni a megyében, össze kellene gyűjteni a tehetséges tizennégy ev körüli gyerekeket, megfelelő körülményeket kellene nekik biztosítani, rájuk kellene szánni öt evet. és azután el lehet dönteni, hogy ez a korosztály mire képes. Addig, anug ez nem történik meg, felesleges a sírás, vág)' az egymásra mutogatás. Valakinek végre el kellene szánnia magát. JKinek „dedikálná”az önről szóló írást? • Azoknak a szurkolóknak es focistáknak, akik részesei voltak annak a nagy diósgyőri korszaknak, de ajánlom a mostani es a soron következő diósgyőri generációnak. Talán pel- daértéke lehet mindnyájuk számara. _Totósarok, 7. Hét Küzdelmes mérkőzésen inkább a szardíniáink télé billen a mórién nyelve. _____________________ | 4, Cremonese (18.) - Fiorentina (2.) 1X Az esélytelenek nyugalmával játszó biztos kiesők megtrétálhatiák a „violákat".________ [5. Milan (ÍJ-Bari (17.) _______ 1 A listavezető milánóiak letörlesztik őszi adósságukat.________________________________ | 7. Parma (3.)-Padova (15.) 1 A nagyhercegség kései utódai ezúttal nem barát- ságosan togadják vendégeiket. Nehéz kupamérkőzés fáradalmaival érkeznek a milánóiak...________ A pályaválasztóknak mindenképpen nyerniük keli ha meg akarják tartani első helyükéi.______ A velenceiek idegenbeli specialistáknak számíta- nak. |14. Pescara (3.) - Chievo (19.) Nagy a tudásbeli különbség a két együttes között. Totónyeremények A Szerencsejáték Rt, közlése szerint a 6. heti totónyeremények a jövedelemadó levonása után a következők: 13 plusz egy találatos szelvény 24 darab, nyereményük egyenként 241 000 forint, 13 találatos szelvény 26 darab, nyereményük egyenként 92 544 forint. A 12 találatos szelvényekre egyenként 2705 forintot. all találatos szelvényekre egyenként 696 forintot fizetnek. A 10 találatos szelvények nyeremenyösszege a netto 100 forintot nem érté el, ezert nyereményalapjukat a Részvételi Szabályzat 10. paragrafusa értelmében all tala- latosok között osztották fel. Góltotó: a 4 talalatosok nyereménye egyenként 12 883 forint, a 3 talalatosok nyereménye egyenként 675 forint.