Észak-Magyarország, 1996. január (52. évfolyam, 1-26. szám)
1996-01-23 / 19. szám
6 Ms Itt-Hon 1996. Január 23., Kedd Névnapotok alkalmából ismételten szívből köszönt, jó egészséget, erőt kíván Laci, Judit és a ti kis Petrátok özv. PAPSZASZ JOZSEFNE (drága Piroska dédimama) PAPSZÁSZ PIROSKA (kedves keresztanyu, nénje) NÉZICS ISTVÁNNÉ (kedves Sári mama) Sajóecseg, Széchenyi u. 16. Éiliffl Fizessen elő • « ÉSZAKMagyarországra! öt.;:''T:. ; ‘ 1996. Január 23., Kedd Itt-Hon Ms 3 Kemencét fut télen-nyáron Répáshuta (ÉM - DD) - A Bükk-hegység hazánk egyik legféltettebb kincse. A Bükki Nemzeti Park területén még mindig fellelhető a huták megjelenésével meghonosodott szén- és mészégetés. 72 órán keresztül 1300 fokon reső házépítők. Az 50 éves vállalkozó arról is beszél, hogy Miskolcról, a Mexikói- völgyből vagy Éger-Felnémetről kapják a mészkövet. A felhozatal általában szennyezet, mindössze 50-55 százalékát tudják hasznosítani. Közöttük öklömnyi darabok és öt mázsások, így hát van mit aprítani a kemencébe. — A tűzálló téglákból felépített állandó kemencéből akár 120-150 mázsa meszet is ki lehet termelni egyszerre - folytatja a fortélyokról szólva a répáshutai mester. - Papírral, száraz fagyújtóssal gyújtjuk be a kemencét, majd jól megrakjuk méteres fahasábokkal, és rakjuk, rakjuk szinte megállás nélkül. Ezután 72 óráig kell a kemencét 1300 fokon tartani. Kicsit elképedve hallgatom, hogy hőmérő nélkül dolgoznak, mégis kellő fokot tartanak, amire a láng színéből - fehérnek kell lennie - következtetnek. Az égetés befejeztével mintegy 25-30 óra múltán hűl ki a kemence, s csak ezután lehet a kész meszet elszállítani. Az égetéssel, fűtéssel az idényjellegű munka végeztével sem hagy fel Füredi Géza, aki az év többi hónapjában a Lillafüredi Palotaszállóban fűtőként dolgozik. Apáról fiúra szálló mesterség Fotók: Deme Dezső Jóllehet, a Bükk erdősége remek minőségű mészkövet rejt magában, kibányászását környezetvédelmi és esztétikai szempontból egyaránt tiltja a nemzeti park igazgatósága. így a mészégetés már csak bérterületen engedélyezett, szigorúan meghatározott feltételek mellett. Akik ezt az ősi - nehéz fizikai munkát, erős markú embereket kívánó -, apáról fiúra szálló mesterséget ma még folytatják, sajnálják, hogy a mostani fiataloknak érdeklődés híján nem igazán adhatják át tudásúkat.- Pedig igény van a munkánkra - állítja Füredi Géza, akit április 15-étől október 15- éig messzi vidékről is felkeresnek a jó minőségű meszet keNemzetközi mosolyábécé Görögország- Káliméra neked, Vaddisz Nosszosz! Mi szél hozott?- Beszédem van veled Leimosz Leakasztasz! Mióta nőül kérted fiad számára lányomat, azóta a vő csak a hozományt számolja, a lányomra rá se néz, és a napot lopja!- Á napot? Nos, ez csakis azért lehet, mert a lányod olyan, hogy a napra lehet nézni, de rá nem... Hollandia- Pincér! Ennek a levesnek nikotiníze van, és dohánypor úszik a tetején!- Ez a szakács pipájától származhat uram, amivel a legyet merte ki. Írország Sheridan, a jeles angol író, egyik karcolatában csúnyán megsértette a brit parlamentet. A retorzió nem is maradt el: a honatyák úgy döntöttek, hogy viszont lejáratják a rakoncát- lankodó literátort. Ezért beidézték ót az alsóházba, hogy ott térden állva, nyilvánosság előtt kérjen bocsánatot a képviselőktől. Sheridan meg is jelent, az ülésteremben, térdre rogyott, és motyogott valamit. Azután felállt, elővette a zsebkendőjét, leporolta a térdét, és így szólt: - Ej, de piszkos ez a ház... |_HETI IEGYZF.T Vízen meqyen... Brackó István Ossz-el a parlamentben kérdéssel és interpellációval bombázták a szaktárca miniszterét, legalább négy esetben, hogy miért hanyagoljuk el a vízi közlekedést. A T. Ház Dunára néző ablakán kipillantva is látni, hogy a folyó csendes. Az idősebbje még emlékezhet a hajdani „kofahajókra", amelyek a fővárosba hozták a nagy víz mellékének lakóit és termékeit. De szőkébb hazánk is szolgáltathat példát. A Tisza és a Bodrog forgalmasabb volt, mint bármelyik közút. Lefelé ment a kő, a kavics. Visszafelé hozták a búzát. S a daliás időkben így szállították a fát és a sót. A vasút nekilódulása azonban átrendezte a terepet és értékeket. Gyorsabb volt, biztonságosabb. Az nem állítható, hogy olcsóbb. Aztán a víziközlekedésnek végképp az autó tett be. Utak kígyója hálózta be az országot, s a közúti és vasúti áruszállítás aránya a nyolcvanas évekre elérte a 2:1-et. Valamit gyarapodott a vizes teljesítmény is, de a vonatos teherforgalom 22-szerese, a kamionos 62-szerese lett a folyó forgalomnak. Azóta csak romlott az arány. A hajónak a természet vájta az utat, ele a szerel vénynek, a gépkocsinak mesterséges pálya kell. A költségek egyre nőnek. A MÁV racionalizál, azaz megszünteti a „gazdaságtalannak" minősíthető vonalakat. (Ennek esett áldozatul az ezerszer visszasírt hegyközi keskenynyom- távú is...) Közben kiderült, hogy az autópálya nem olcsó, s a füstölgő trélerek és autóbuszok a környezet első számú rombolói... Csakhogy a nagy reményekkel beharangozott Duna-Majna-Rajna - két tengert összekötő - csatorna valahol Bősnél megfeneklett. Nincsenek, vagy leromlottak a kikötők. Az aszfaltos lobby erősebbnek bizonyult. Most aztán futhatunk a pénzünk után. Persze, aligha várható, hogy ebben a gyorsuló világban az időt a pénzzel egyenértékűnek tekintő üzletember hajóra kap, s nem repülőre ül. De nem is ez a lényeg. Példaként említem, hogy újra fölmerült az „átkos korszak" utólag gigantománi- ásnak ítélt nagy álma, a Duna - Tisza csatorna megépítésének terve. Ez a mű vizet adna a szomjazó Kunságnak, s lehetőséget adna a „türelmes áruk" fuvarozására. Mai becslések szerint a vízi szállítás hétszer olcsóbb, mint a közúti. Bölcs eleink nem voltak hülyék. Már a század elején hozzákezdtek a Sajó hajózhatóvá tételéhez. A Gömöri pályaudvar mellett kialakítandó kikötőből közvetlenül elérhetővé vált volna minden tenger. Vitte volna a diósgyőri kohászat és gépgyár termékeit, fölfelé fuvarozta volna a vas- és acélgyártás alapanyagait. Néhány kilométer mederszakasz és néhány műtárgy elkészült, de jött az első világháború... \
