Észak-Magyarország, 1996. január (52. évfolyam, 1-26. szám)
1996-01-02 / 1. szám
4 ESZAK-Magyarország Levelezés, Szólástér 1996» Ianuár 2., Kedd Spanyolfal — pénzügyeinknek Szerkeszti: Bodnár Ildikó Bizony nagyon sokan megfordulunk ilyenolyan okból különböző pénzintézetekben. Régóta foglalkoztat az a gondolat, hogy vajon miért nem vigyáznak jobban ügyfeleikre ezen intézmények? Igaz, a nagyobb miskolci bankokban fegyveres őr vigyáz a rendre. De belegondolt-e már valaki abba, hogy meddig tart az őrzők hatásköre? Nos, csupán az iroda ajtajáig. De hogy mi lesz a helyiségből távozván az ügyfelekkel, az már senkit sem érdekel. Az ügyintézésre várók, ki-és befizetők néha egy órát is várakoznak sorukra, így aligha tűnhet fel bárkinek is, hogy ki az, aki csak figyel. Illetve kifigyel. Mert erre bőven van ideje és lehetősége. Sőt, az ilyen szándékkal ücsörgő kényelmesen szemlézheti a pénztár előtt állókat. Kikémlelheti, hogy ki az, aki nagyobb összeget felvett. Majd a kiszemelt áldozat után, ő is elhagyja a „terepet” és az utcán pár lépés után a tettek mezejére léphet. Azaz: kikapja az éppen távozó kezéből a táskát és gyorsan elillan vele. Lenne egy javaslatom, ami olcsón és könnyen kivitelezhető. Egy egyszerű spanyolfalat állítsanak a pénzintézetek pénztárai elé, amely eltakarná az éppen sorra kerülő ügyfelet. így aztán senki nem látná, hogy mi történik a „színfalak” mögött. Sz. Lászlóné, Miskolc A Borsod Volán Rt. utasa voltam Nem szeretek utazni, de néha mégis rákényszerít az élet. így történt ez mintegy másfél hónappal ezelőtt (november 15-én) is, amikor Debrecenbe kellett utaznom. A miskolci Búza téri autóbusz-állomásról a 8 órakor induló, 113. sz. gyorsjárattal keltem útra. Jegyemet elővételben vettem meg, amit állítólag nem szeretnek a „vezérek”. Felléptem a buszra.- Jó napot kívánok - szóltam a sofőrhöz. - Nem baj, hogy elővételben megvettem a jegyemet? - Dehogy baj, tessék helyet foglalni! - válaszolt a „vezér”, aki egy kb. 50 év körüli, őszülő, keskeny arcú, barátságos szavú férfi volt. Megjegyzem, szinte minden utashoz volt egy-egy kedves szava, akár ismerős, akár ismeretlen volt számára az éppen felszálló. A menetidőt tartva, pontosan érkeztünk Tiszaújvárosba. A le- és felszállást követően a „vezér” zárta az ajtót, majd indította a motort. Mindeközben észrevette, hogy a távolból egy idős néni integet, kiabál felé. Bevárta őt. A hölgy a buszhoz érve így szólt: Kis türelmét kérem, amíg a párom ideér. Nem tud gyorsabban jönni, pedig már egy órája elindultunk otthonról. - Semmi baj nagymama, megvárjuk! - nyugtatta meg a buszvezető a ziháló asszonyt. Amint kinéztünk az ablakon, egy két mankóval araszoló öreg bácsit láttunk lassan közeledni. Egy-egy lépése 10 cm-nél nem volt hosszabb. A sofőr is észrevette őt. Lelépett a buszról és odakiáltott neki: Tessék ott maradni, odamegyek a busszal. Majd megkerülve a pályaudvart, megállt a járda mellett éppen ott, ahol az idős ember állt. Ezt követően leszállt a járatról és felsegítette, azután leültette mankós utasát. (Ha ez a plusz 300 méter a „vezért” terhelné^ úgy a költségeket helyette szíves örömest átvállalom.) S miután meggyőződött róía, hogy biztonságban ül az öreg, szellő- lágyán elindult a busszal. Kedves VEZÉR! (így kell írnom a nevét.) Nem tudom, hogy ki ön! Nem tudom, hogy milyen iskolában tanult, van-e diplomája... De ha gazdag lennék, egy valódi gyémántokkal kirakott diplomát készíttetnék önnek EMBERSÉG felirattal, mert ön ebből a „tárgyból” summa cum laude vizsgázott. Hatvanhatodik évemet taposva jó volt tapasztalni, hogy vannak még ilyen emberek is, mint Ön. Őszinte szívvel és tisztelettel üdvözli: Horváth Gyula ny. tanár, Rudabányáról (Olvasónk levelét anyagtorlódás miatt csak most közölhettük. E Jelenségről” azonban úgy véljük, utólag sem érdemtelen szólni. - szerk. megj.) A pedagógussztrájkról mondták, mondom... Az olvasó mondja, mondja... és csak mondja. (ÉM dec. 15.) S ebből kiderül, hogy nem nagyon tudja, mit is csinál igazából egy pedagógus. Való igaz: már nem vagyunk a nemzet napszámosai, mint az elmúlt évtizedekben. Akkor öntudatból, túlhajtott hivatástudatból, önsanyargató, versengő túlbuzgóságból sok olyan feladatot is felvállaltunk - természetesen minden javadalmazás nélkül amihez nem sok közünk volt. Elítéltük az „anyagias” szemléletet. Akkor még megengedhettük magunknak ezt a luxust, hiszen csekélyke fizetésünkbőí telt bőséges étkezésre, sót még fűtésre, világításra is. Azt mondják: Szöllösinének szép, drága bundája van. Bizonyára nem a pedagógusi fizetéséből vette. Optimális esetben ugyanis a tanárnő félje nem tanár, talán jobban keres, s telik erre is, arra is. De mi van, ha a félj is pedagógus? Segítenek a szülei? Meddig? Még 30 év felett is? Néhány szót arról, mennyit is dolgozik egy pedagógus. Napi 8 órát, mint más. Esetleg négyet az osztályban, négyet otthon az íróasztal melíett. Ott zajlik a naponkénti dolgozatjavítás, felkészülés, anyaggyűjtés az órákhoz, hozzáolvasás, fóliák, s egyéb szemléltető eszközök összeügyeskedése. Ez nem látszik, de van. Kell! Ezenkívül ott a korrepetálás - szükség szerint a fizetetten felül - is, az edzés, a műsorok betanítása, a tehetségesek felkészítése, színház- és múzeumlátogatás, orvoshoz kísérés, adminisztráció stb. Valami mindig adódik délutánra is. A pedagógusok nagy többsége hivatástudatból van a pályán. A napi 8 órából egyik napra 10-12 jut, a másikra 4-6, de nem a nevelő tetszése szerint, hanem az órarend követelményeihez és a gyermekek időbeosztásához alkalmazkodva. Ezek a rövidebb napok szemet szúrnak, a „hosszúzás” viszont nem. igazságos ez? A vasárnapi munka- tervírást, javítást vagy böngészgetést is csak a betévedő szomszédasszony látja. Ha egyszer elpletykálja, higgyék el neki! Hogy van köztünk olyan, aki csak a legszükségesebbet végzi el, s ezzel még el is dicsekszik? Van néhány. Hol nincs? Lezse- rebb, felületesebb ember minden munkakörben akad. És vannak jó szándékú, de kisebb munkabírású emberek is. Mert ezt a mi „semmi” munkánkat megnehezíti az, hogy partnerünk a GYERMÉK A miénk, az önöké, mindannyiunké. A GYERMEK, aki bár kicsiny és esendő, szuverén egyéniség, sokszor sérült, s fogékonyabb a rosszra, mint a jóra. Ellenáll a nevelői ráhatásoknak, s különleges praktikákkal keíl becsempészni konok kis fejébe az ismeretet, szívébe az erkölcsi tanulságot. Kedves Olvasó! Aki csak úgy mondod...! Nézd meg egyszer a jól képzett, jó szándékú, gyermekszerető nevelőt, aki leizzadva, reszketve jön ki az osztályból, s utána éjszakákon át álmatlanul forgolódva idézi fel a kínos perceket, amikor a nebuló vagy szülője megalázta, megszégyenítette, esetleg bántalmazta. Ez az érem másik oldala, s kifelé ez sem látszik! Az idegek munkája... Az az panaszos nyári szünet - a 31 nap + adható pótszabadság - az idegrendszeri regenerálódásra szolgál. S ha bárki azt hinné, hogy a pedagógusképző főiskolákon az egyszeregyet és a János vitézt tanulják 4 évig, az csak fizesse be a félévenkénti 30 000 forintot, iratkozzon be, s csinálja végig. Ki kell próbálni! Utána kezdhet szép, új életet 16-17 ezer forint nettóért. L. L., Miskolc (Név és cím a szerk.-ben) Három roggyant fejfa Az ÉM november 28-ai számában olvastam arról, hogy Sajó- galgócon új fejfát avattak egy német katona süján. Az írás emlékezésre késztet. A háborús eseményeket 17 évesen éltem át Szirmabesenyőn. Jómagam hét német katona sírhelyét ismerem. Közülük kettő a hegyen, egy az alsó, még egy a felső temetőben, míg három a templom udvarán található. Egyikójüket például a hegyen fogták el az oroszok, akit aztán - az ott lakók elmondása alapján - szörnyű verés után agyonlőttek. Ötnek a holttestét jómagam is láttam. Hárman azért lettek a templom udvarán eltemetve, mivel a gyakorivá váló lövöldözések miatt a pap nem ment ki a temetőbe. A halottakat a parókián anyakönyvezték. A hozzátartozókat ez alapján értesítették a későbbiekben. Úgy tudom: voltak, akik ide is utaztak a hír hallatára és fakeresztet csináltattak, amelyre felkerült az elhunyt neve is. Sót a sír gondozásáról is gondoskodtak. Am ez az utóbbi években már alig volt észlelhető. Miután nyugdíjasként a Ga- mesznél dolgoztam, s többek között a parkok gondozása is a feladatom volt, többször körbeka- száltam a templomkertben lévő sírt fűnyíróval. Látva a megroggyant fakereszteket, megpróháltam a Gamesz vezetőjét rávenni arra, hogy csináltasson újakat. A sok munkára hivatkozva azonban elutasította kérésemet. Aztán az elmúlt évben, amikor a templom szomszédságában dolgoztak a kőművesek, megint beszéltem a munkavezetővel. Dicséretére legyen mondva, hozzájárult kérésemhez. Majd bementem a plébániára bejelenteni szándékomat, ahol azonban azt a választ kaptam, hogy egy síremléket nem lehet engedély nélkül megváltoztatni. (Megjegyzem: ez a síremlék három roggyant fakereszt.) Egyházi képviselőknél újra próbálkoztam, akik viszont azzal hárítottak el: nincS erre közel 100 ezer forint. Elgondolásom szerint nem is lenne ennyi pénzre szükség. Fel lehetne újítani a sírt egy 20 cm magasságú, 200x150 ernes betonlappal, amelybe keresztet vésnénk, de ez utóbbit ráfesteni is lehetne. Elébe fakeresztet állítanánk a három német katona nevével. Bizonyára ez a megoldás sokak tetszését elnyerné. Szomorúan közlöm, hogy halottak napjára még a sírhalom sem lett rendbe téve, bár a fakeresztek mellé odakerültek a megemlékezés virágai és gyertyái. Tövis Ferenc Szirmabesenyó Óvatosan, mert csúszik Felvételünk sajnos a megyeszékhely számos pontján készülhetett volna, mert síkos járdával mostanában bizony sok helyütt találkozhatunk. De maradjunk színhelyünknél, a Borsodi Gabonaforgalmi Rt. telephelyének szomszédságában. Évek óta panaszkodnak a Gömöri aluljárón át közlekedő olvasóink^ hogy a malom előtt hosszú szakaszon szinte járhatatlan az út, amikor beköszönt a hideg, -csúszós idő. Mindhiába. Nincs aki leszórná, kezelné ezt az útszakaszt. Pedig ez a mindenkori tulajdonos, esetleg bérlő feladata, sőt, kötelessége. Esetünkben a gabonaforgalmi cégé, merthogy nem közterületről van szó. Fotó: Bujdos Tibor _SZOLASTER / írja: az Olvasó Végkielégítés helyett... Világéletemben tiszteltem és becsültem azokat az embereket, akik becsületes munkával keresik, vagy keresték kenyerüket. Mondanom sem kell, ezek többsége nem is gazdagodott meg, de hát a szerencse forgandó -, legfeljebb igazságtalan. Irigy azonban sohasem voltam, mindig tudtam örülni mások örömeinek. Ez azonban nem érvényes eleink cseppet sem szimpatikus végkielégítésére. (Legalább végleg tennék velük...) Nos, még a karácsony, a szeretet és az ajándékozás ünnepe előtt több vállalatnál listát készítettek - na nem a Mikulásnak, igaz nem is a Gestapónak - a munkaügynek azok neveivel, akiket gátlástalanul ki akarnak rúgni, illetve médiában közölhetőén: akiknek megszüntetik állásaikat. S ezt olyan módon, amire csak ember képes. Például amikor az agyonhajszolt, szerencsétlen és védtelen (miután a szakszervezet erejét volt és van alkalmunk ismerni) beosztott kisembereket „átképzéssel” áthelyezik más területre, ahol aztán nyilvánvalóan nem felelnek meg, és végkielégítés nélkül kivágják őket az utcára, akár a macskát... Ók akkor sem kaphatnak pénzt, ha az életük és egészségük nagy részét munkahelyükre áldozták, párosítva mindezt becsületes, jó munkával. Ők pusztuljanak éhen, de eleink akár négy napért is vagyonokat markolhatnak fel. Az ám, hazám, te mindenem! Miattad az egyik szemem sír, a másik meg zokog. Kletz László Miskolc „Szélsőséges” ellentmondások A napilapok olvasása közben, néha olyan tücsök-bogár is kerül az ember szeme elé, hogy egyszerűen nem bírja elhinni, hogy azt látja-e, amit lát! Mert „teszemazt”: itt a szélsőséges pártocskák esete. Hogy kik szimpatizálnak velük? A polgárok jelentéktelen töredéke: alig 1-2 százalék. A szélsőséges elemek. Hogy ezek alacsony iskolai végzettségűek? (Ezt nem mi mondjuk, hanem az olvasói levél írója!) Ez magától értetődik. Intelligensebb ember nem hajlik a szélsőségekre! Az idézett írás szerzője felteszi a költői kérdést: ugyan már, mitől lennének ők szélsőségesek? Nos, ha március 15-én Kossuth, Petőfi, Batthyány képei helyett Windisch-Graetz, Hentzi, vagy Haynau fizimiskáját raknánk ki az ablakba -, ugye ez eléggé szélsőséges cselekedet lenne? Pedig Gosztonyi Péter, az elismert történelemtudós állítása szerint Haynau „csak” 45 embert végeztetett ki, míg „Szent” (már nekik szent!) János legalább 450-et. És az ő' - képe nagyon sok szélsőséges pártocska helyiségében látható, r mégpedig díszkeretben. De mit ír róla a nemzetközileg is elis- ■ mert költő-műfordítónk? „Mint vízalatti, elmerült harangok: Hintáznak-e hajnal felé ágyadnál /A tizenhat esztendős'iskolások, akiket felakasztattál?!” (Faludy György: Egy helytartóhoz) Nos tehát, öntsünk végre tiszta vizet a... fejekbe. Mert: hogy tudják összeegyeztetni október 23. tiszteletét, ami különben is fizetett nemzeti ünnep, a fent említett, az 56-os forradalmat leverő, és véres megtorlást alkalmazó „szent” tiszteletével?! Nincs itt valami „szélsőséges” ellentmondás? Aztán: tudjuk jól, nem a „pogányság” visszaállításán fáradoznak, hanem egy - az egész világon megbukott - lombiktársadalmi rendszerbe akarnak újra lelket erőltetni. Pedig az - amíg élt-, (tankokkal, szuronyokkal támogatva) sokkal rosz- szabb volt, mint a legsötétebb középkor! De hát a XX. század végén Európában, amikor a nemzetközi pénzintézet (I.M.F.) ellenőrzi a magyar büdzsét, amikor a „szélsőségesek” által is felvett hitelek kamatainak visszafizetése nyomorítja a magyar népet, (mert ez a hógolyó- államadósság már 1990 előtt is igen tekintélyes volt), amikor megpróbálunk - óvatosan - Európa felé indulni, akkor ezek a „szélsőségesek” a tajgába akarnak visszavezetni minket?! Vissza, ahonnan már - hál’ Isten - megszabadultunk? Ez még viccnek is rossz! Hogy mennyit költöttünk gyermekeink iskoláztatására? Amennyi telt, amennyi jutott. De: minden jó tanuló diák előtt nyitva álltak a felsőbb iskolák kapui, nem az volt a kritérium, kinek az apja tanácselnök, vagy pártfunkcionárius! Hogy ki, mikor szerezte a diplomáját?! Kossuth, Széchenyi, Batthyány hol végezték a tanulmányaikat? Aulich, Lei- ningen-Westerburg, Görgey, Klapka melyik hadseregben sajátították el a katonai ismereteiket? 1848 előtt, vagy után?! Aztán itt ez az aláírásgyűjtés. De hiszen a levél szerzője azt írta: „Jelentősen nagyobb arányúak az alacsony iskolai végzettségűek.” Mármint a „szimpatizánsok” körében. Akkor ezek szerint azt sem tudják némelyek, hogy mit írtak alá? Különben is: aláírt a lakosság kevesebb, mint 2 százaléka. A farka akarja csóválni a kutyát?! Sok mindenben nem értünk egyet Horn, Keleti, Kovács urakkal. Világnézeteink között - marxista kifejezéssel - antagonisztdkus ellentét feszül. Mégis a legnagyobb tisztelettel figyeljük erőfeszítéseiket, ahogy a nemzet hajóját az Európai Unió, a NATO felé igyekeznek terelgetni. Látszik, jól ismerik a magyar történelmet, tudják, itt nincs más alternatíva, nincs más megoldás. Tisztelt aláírásgyújtók! Nem gondolják, hogy fölösleges energiájukat mással kellene levezetni, esetleg meg kellene ismerni a magyar nemzet történetét a honfoglalástól napjainkig? Hátha akkor más véleményre jutnának. * ■ Az 1956-os Magyarok Világszövetsége B.-A.-Z. megyei szervezetének nevében: Gömöri József megyei elnök, Fazekas Béla ügyvezető elnök, Berecz Ignác tiszteletbeli elnök Olvasóink figyelmébe! ^; Kedves olvasóink tájékoztatására közöljük, hogy a Szólástér rovatban megjelent írások nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontját tükrözik. A rovatba beküldött leveleiket terjedelmi lehetőségeinket figyelembe ve- * ve esetenként kénytelenek vagyunk szerkeszteni, tömöríteni. A szemé- , lyeskedó, bántó hangvételű, a jogrendet, az etikai normákat, sértő írások e helyütt sem jelenhetnek meg.
