Észak-Magyarország, 1996. január (52. évfolyam, 1-26. szám)
1996-01-17 / 14. szám
1996. Tanuár 17»« Szerda Gazdaság ESZAIGMagyarország 9 Híres vásárváros lehet Miskolc (ÉM) - Fontos nemzetközi vásárvárossá és kereskedelmi központtá lehet fejleszteni a megye- székhelyet - hangzott el tegnap az Észak-magyarországi Munkaadói és Gazdasági Közösség (ÉMGK) és a Vásáriroda Kft. között létrejött együttműködési megállapodás aláírásakor. Az ÉMGK fontos feladatának tekinti, hogy a térség kis- és közepes vállalkozóit, üzletembereit minél kedvezőbb feltételek mellett kapcsolja be a nemzetközi gazdasági életbe. Ehhez megfelelő fórumokat kell szervezni, hogy bemutatkozhassanak a vállalkozók, termékeiket megismertessék. A Vásáriroda Kft. viszont éppen e fórumok megszervezésében érdekelt. Mindkét fél kijelentette, hogy az együttműködésük fő célja: Borsod- Abaúj-Zemplén megye, ezen belül Miskolc nemzetközi, kereskedelmi és vásárvárossá történő fejlesztése. Mindezt a most aláírt szerződés dokumentálja. Az adózás legújabb változásairól Miskolc (ÉM) - Annak érdekében, hogy a vállalkozók, a gazdasági szakemberek mielőbb tisztában legyenek az adójogszabályok legújabb változásaival a Mester Oktatásszervező és Kereskedelmi Bt. egynapos képzést szervez. A január 22-én reggel nyolc órakor kezdődő programon Rózsa Ernő, az APEH megyei igazgatója és az adóhatóság osztályvezetői tartanak előadást az adózási jogszabályok módosulásáról. A rendezvény helyszíne a miskolci Herman Ottó Gimnázium, a résztvevőknek konzultációs lehetőséget is biztosítanak a szervezők. Juhtenyésztés ellentmondásokkal Budapest (MTI) - Kedvező és kedvezőtlen folyamatok egyaránt kialakultak a múlt év végén a juhtenyésztésben. Kedvező a tenyésztők számára, hogy a kereslet jelentősen meghaladta a kínálatot. Ezért az árak a múlt év végén 70-100 forinttal haladták meg Idlogrammonként az előző évit. Ugyanakkor kedvezőtlen, hogy a magas értékesítési árak és a reorganizációs támogatás ellenére csökkent a juhállomány. Ezeket a tényeket az FM szakértői állapították meg legfrissebb összegzésükben. Az adatok szerint: a 13-16 kilogrammos bárányokért általában 490-500 forintot adtak kilogrammonként a felvásárlók. A könnyű pecsenyebárány, amelyet jórészt kivitelre szánnak, 380-415 forint közötti áron kelt el. Az ellések eltolódása miatt azonban a bárányok zöme kis súlyú volt és ezek kerültek exportra a karácsonyi szezonban. Sikerek a megkezdett út elején „Ebben az évben szeretnénk beindítani saját üzleti iskolánkat" „ÁRFOLYAMOK Miskolc (ÉM - ME) - Az 1995-ös esztendő - ahogy mondani szokták - bejött Bajákyné Szabó Csilla számára. Tavaly nyáron átvehette a Vállalkozói Sikerdíjat, ám ez csak egy elismerés volt a sok közül. A fiatal kozmetikussal munkahelyén beszélgettünk. • A Nyári vásáron átadott Vállalkozói Sikerdíjat tulajdonképpen a férjemmel közösen alapított President Line Betéti Társaság miatt kaptuk. Ez a társaság az Életpálya Alapítvány pályázatára beadott üzleti terv továbbgondolása, illetve megvalósítása. A tevékenységi kör igen széles skálán mozog, az egészségügyi szolgáltatástól kezdve a képzésen át egészen az üzleti tanácsadásig. □ Mi hárul mindebből önre és mi a férj feladata ? • A férjem orvos és jelenleg a természetgyógyász oktatói mesterkurzus koordinátoraként egy készülő jegyzet szerzője és szerkesztője. Készül ugyanis a természetgyógyászati törvény, amely meghatározza, ki és milyen végzettséggel folytathatja ezt a tevékenységet. Akik megfelelnek majd az alapkövetelményeknek a praktizáláshoz még részt kell venniük egy szintre hozó oktatáson. Ennek a tananyaga készül most 90 szakember bevonásával a Népjóléti Minisztérium kezdeményezésére. Ez tehát jelenleg a legfontosabb feladata, de a betéti társaságon belül „Még rengeteg munka vár ránk addig, amíg a vállalkozásunk olyanná válik, amilyennek megálmodtuk" Fotó: Végh Csaba több olyan szolgáltatást is nyújtunk, amiben közös a szerepvállalás. Ilyen például a harmonikus, rugalmas személyiség kialakítását célzó tréningünk, vagy az úgynevezett helperszolgálat, ahol pszichoterápiás módszerekkel igyekszünk segíteni a problémákkal küszködők- nek. Közös tervünk, hogy idén beindítjuk saját üzleti iskolánkat, amelyhez már több pályázatot is beadtunk a PHARE-hoz. □ Összességében sikeresnek ítéli 1995-öt? • Úgy érzem, hogy azon az úton, amit a családi vállalkozás megtervezésével és beindításával elkezdtünk, sikeresen vettük az első akadályokat. Persze rengeteg munka vár ránk addig, amíg a vállalkozásunk olyanná válik, amilyennek megálmodtuk. Mindenesetre a kezdeti sikerek doppingolnak, bizonyítják; van értelme folytatni. Az állás Kövesd környékén is hiánycikk A kirendeltségvezető szerint ide nem jönnek a befektetők Mezőkövesd (EM - CSKA) - A Mezőkövesd környékén élő állásnélküliek elhelyezkedési esélyei - a megye más kistérségeiben élőkéhez hasonlóan - rendkívül csekélyek. Ez derült ki a mezőkövesdi munkaügyi kirendeltségen, ahol Varga János kirendeltségvezetővel és Ocsai Tibor szolgáltatási csoportvezetővel beszélgettünk. A városban és vonzáskörzetében mintegy 24-26 ezer aktív dolgozó van, a munkanélküliek száma - a decemberi adatok szerint - pontosan 2472 fő. Varga János elmondta: - Álláskínálat szempontjából a „korábbi romlás” nem változott, sok munkahely megszűnt, új nem létesült, vagy kevesebb embert foglalkoztat, mint korábban.- Itt úgy érződik, erre a környékre nem jönnek a befektetők. Ez a fő probléma. Ha akad is egy-két induló cég, az nagyon kevés embert vesz fel. Munkahelyteremtő beruházásra utoljára 1994 szeptemberében volt pályázati kiírás. Szerintem, ami reményt nyújthat, az majd az autópálya építése lesz - ha ideér - hiszen sok szakmunkásra, segédmunkásra lesz szükség. A foglalkoztatottság mégis bővült valamelyest, a közhasznú foglalkoztatás keretében. Három területen helyeztünk el embereket, meghatározott számú közhasznú munkásunk van. Nincs olyan stabil társaság, amely őket felvenné, s ezért így próbálunk rajtuk segíteni. Igaz, ez a foglalkoztatás január 24-én lecsökken, (Mezőkeresztesen például 120 főről van szó) de áprilistól szeretnénk újra beindítani. Ócsai Tibor a munkanélküliek végzettség és támogatás szerinti megoszlásáról beszélt: - Munkanélküli-járadékban - a decemberi adatok alapján - 749-en részesültek, pályakezdők munkanélküli-segélyét 174-en kaptak, jövedelempótló támogatást pedig több mint ezren. Egyáltalán nem részesül támogatásban 488 állásnélküli, akik közül lehet, hogy néhányan jövedelempótló támogatást kapnak majd. Sok minden, többek között a képzések formája is változik januártól. Egyéni tanfolyamnál ezentúl nem kell majd a munkanélkülinek igazolást hozni arról, hogy a képzés befejeztével valaki foglalkoztatja. Viszont a központban az ügyintézőnek ismernie kell a térség helyzetét, tudnia kell, hogy a választott szakmára van-e igény, kap-e állást az új végzettséggel a munkanélküli. A tavasz a szezonális munkák beindulását is jelenti. Mezőkövesden 15 százalékos létszámcsökkenésre számítanak a szakemberek. Viszont - előre láthatóan - megszűnik a pályakezdők munkanélkülisegélye, s helyébe - várhatóan - a gyakornoki rendszer lép. Ennek alapja, hogy az elhelyezkedett pályakezdő után a munkáltató kedvezményt kap. Budapest (MTI) - Ismét emelkedni kezdtek a Budapesti Értéktőzsde részvényeinek árfolyamai. A Mól vezérletével csaknem valamennyi jelentősebb forgalmat bonyolító részvény erősödött, a szekció forgalma is emelkedett, 352.6 millió forint lett. Két diszkont kincstáijegy-üz- let hozott 219.4 millió forintos forgalmat, egy államkötvényért 18.2 millió forintot fizettek, hét befektetési jegy adásvétele 9.7 millió forintos forgalmat eredményezett, a halványan emelkedő kárpótlási jegy 1.5 millió forintos forgalmat ért el. Mindössze 9 üzlet volt a jegypiacon: az első kettőben igen magasnak számító, 175 forintos árfolyamon cserélt gazdát a felkínált csomag, a későbbi kötések 171 forinton születtek. Kárpótlási jegy Tőzsde Index: jan 16. 1727,73 +10,68 Hivatalos árfolyamok Érvényben: 1996. január 16. Pénznem Angol font Ausztrál dollár Belga frank* Dán korona Finn márka Francia frank Holland forint ír font Japán yen* Kanadai dollár Kuvaiti dinár Német márka Norvég korona Olasz líra** Osztrák schilling Portugál escudo* Spanyol peseta*, Svájci frank Svéd korona ........ Ü SA-dollár ' ECU (KP.) A megadott számok 1 egységre értendők, forintban *: 100 egység, **: 1000 egység Valuta Deviza Vétel Eladás Középárf. 215,54 219,78 217,89 I 104,03 106,07 105,37 466,91 476,05 471,58 3 24,83 25,31 25,07 31,79 32,41 32,07 1 28,07 28,61 28,37 85,69 87,37 86,54 | 223,19 227,51 225,30 132,29 134,97 133,53 $ 102.51 104,51 103,68 466,22 475,16 471,90 | 95,96 97.84 96,93 21,90 22,32 22,11 | 88,56 90,22 89,37 13,64 13,90 13,78 1 92,66 94,46 93,67 114,10 116,26 • 115,08 S 119,41 121,75 1 120,48 21,16 21.54 m 21,33 1 139,68 142,36 141,38 177,82 181,28 179,35 1 Pénzintézetek irányadó kamatai 1 futamidő 20 25 .10 35 40 3 hónap gazd ■£ 12 hónap fjazd. g 3 hónap msz. 12 hónap msz. _j 3 hónap t 12 hónap 1 éven túli fórrá*: MNB alapkamat: 2B% Magyar Hfol HanK Bvdqmt Bank, Itntkz BanK Pwtebank ÁLLÁSKERESŐK FIGYELMÉBE! MUNKALEHETŐSÉGEK Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Szakma/állás Létsz. Település Érd, (tel.) Szakma/állás Létsz. Település Érd, (tel.) jSzakma/áMás^^^^Létsz^Téle£ülés^^Érft(te!J Szakma/állás J^tsz^Tjelegülés^^^Érd^íteL) MMK Kirendeltség Miskolc, Rákóczi u. 12.46/346-022 Angol óraadó tanár 1 Miskolc 46/365-970 Alsótag, tanító 1 Sajólászlófalva 48/345-135 Ács/szakm/ 8 Németország 331-610/104 Ács-állványozó/szakm/ 2 Miskolc 412-913 Menedzser gimn. 5 változó 406-144 Bizt.üzletkötő 10 változó 334-542 CNC marós /német nyelv, szakm./ 4 Németország 328-666 Diesel mozdony-vezető /szakm./ 2 Sajókeresztúr 321-622/200 Elemző közgazdász /főisk/ 1 Miskolc 345-705 Felszolgáló /szakm./ 4 Miskolc 327-621 Fénymásoló-telefax javító 1 Miskolc 349-414 Forgalmi szolgálattevő/szakk/ 2 Sajókeresztúr 321-622/200 Gazdaság-vezető /főisk/ 1 Miskolc 46/375-970 Gazdasági vezető /számv.főisk., közgazd.egy/ 1 Miskolc 325-411 Gépíró/érettségi/ . 1 Miskolc 411-378 Géplakatos/szakm/ 4 változó 350-109 Gyógypedagógus/főisk/ 1 Hejőpapi 49/351-372 Hegesztő-mérnök /egyetem/ 1 Miskolc 346-433 Hidegburkoló/szakm/ 2 Budapest 1-176-5511 Kőműves szakm. 8 Németország 331-610/104 Kőműves/szakm/ 2 Budapest 1-176-5511 Kőműves/szakm/ 2 Miskolc 412-91,3 Manikűr-pedikűrös szakm. 2 Miskolc 356-252 Mérlegképes könyvelő/éretts/1 Miskolc 411-874 Női-féríi fodrász 1 Alsózsolca 367-747 Női ruhakészítő /szakm/ 10 Miskolc 342-727 Pultos/szakm/ 3 Miskolc 327-621 Segédmunkás/8 ált/ 8 Miskolc 412-913 Szakács/szakm/ 1 Miskolc 327-621 Számítógép-műsz. /tartós, gimn. vagy szakk/ 1 Miskolc 334-636 Szarvasmarha-takarmányos /szakm/ 3 Szobafestő /szakm/ 2 Szolárium, fogyigépkez./éretts/2 Radiológus ER2.minős, szakm. 1 Szervező-üzletkólő-képv. 6 Tanár /magyar-bármi, főisk/ 1 Tanár /angol-bármi, főisk/ 1 Tanár/matek-fizika, főisk/ 1 Tanár/biológia-techn., főisk/ 1 Termékmenedzser /német, vagy angol nyelv, egyetemi végz/ 2 Tetőfedő szakm. 1 Utazási irodavez./főiskola/ 1 Üzleti képviselő/gimn/ 5 Varrónő /szakm/ 1 Varrónő /szakm/ 2 Vasszerk. lakatos /szakm/ 4 Szirma Budapest Miskolc Miskolc B.-A.-Z. megye Hejőpapi Hejőpapi Miskolc Hejőpapi 405-211 1-176-5511 364-754 344-304 06-36/311-764 49/351-372 49/351-372 370-469 49/351-372 Kazincbarcika 30/351-592, 48/310-368 Miskolc 349-211/172 Miskolc változó Miskolc Miskolc változó 350-645 343-488 340-623 412-811/113 350-109 Gyöngyös 37/300-1 MMK Diósgyőri Kirendeltség Miskolc, Vasgyári u. 43. T.: 370-955 Közgazd.végz. pályák./szakk/1 nő 37/316-849 Min.hegesztő /tartmunkan., szakm/ 3 Szerelő-lakatos /tart.munkan., szakm/ 3 Vendéglátóip.végz., pályák. /szakk/ 1 nő Üzleti munkatárs/gimn/ 20 változó változó 332-631 332-631 Gyöngyös 37/300-142 változó 343-433, 374-845 MMK Kirendeltség Szerencs, Kossuth u. 3. Te!.: 47/361-346 Ács-állványozó/szakm/ 5 Zalaegerszeg 92/313-250 Bizt. üzletkötő /éretts/ Vasbetonszerelő /szakm/ lakóhely szer. Zalaegerszeg 47-361-909 92/313-250 MMK Kirendeltség Mezőkövesd, Dózsa Gy. ti. 2. 49/313-854 Biztosítási képviselő í Mezőkövesd 49/313-854 Esztergályos 1 Mezőkövesd 49/313-854 Fémszerk. lakatos 1 Mezőkövesd 49/313-854 Gépi varró 1 Mezőkövesd 49/313-854 Pultos 1 Mezőkövesd 49/313-854 Tolmács/ép.ip.végzettség/ 1 Mezőkövesd 49/313-854 MMK Edetényí Kirendeltség EdeJény, István K. u. 51. 48/341-846,48/342-865 Ásztalos ált.bútor/szakm/ 5 Kazincbarcika 48-342-852 Hegesztő CO min/szakm/ 5 Szendrő 48-342-852 Tanár/angol-bármely, felsői/ 1 Rakaca 48/456-001 Üzletkötő/középisk/ 4 Kazincbarcika 48/342-852/21 Varrónő/szakm/ 10 Edelény 48/341-411 MMK Kirendeltség Kazincbarcika, Tóth Árpád u. 2. 48/313-311 Fogszakorvos 1 Síknyomó gépmester 1 Műszaki vezető /ff. műsz/ 1 Technológiai vez./ff.műsz./ 1 /angol, vagy német nyelvismeret/ MMK Sátoraljaújhelyi kir. Sátoraljaújhely, Kossuth tér 5. Tel.: 47/321-432 Matricázó /szakm .bet.műnk/ 20 Hollóháza 47/305-003 Ruhakészítő/szakm/ 80 Sátoraljaújhely 47/322-211/54 Varrónő/szakm. vagy bet/ 20 Karcsa 47/342-078 Sajókaza 48/355-014 Kazincbarcika 48/311-574 Kazincbarcika 06/30/351-592 Kazincbarcika 06/30/351-592 Varrónő szakm Varrónő szakm. 20 Sátoraljaújhely 47/322-343 50 Sátoraljaújhely 47/112-461 MMK Mezöcsáti Iroda Mezőcsál, Hősök tere 11. T: 49/352-725 Gépjárműszerelő /szakm/ Biztosítási ügynök/gimn/ Biztosítási ügynök/gimn/ 1 2 2 Biztosítási ügynök/gimn/ 15 ‘ -........................ 1 1 Sütő-tésztaipari munkás Védőnő/főisk/ Mezőcsát Tiszaújváros Tiszaújváros Tiszaújváros Tiszakeszi Mezőcsát 49-352-925 49-341-264 49-348-060 49-341-049 48- 316-500 49- 352-444 ' MMK Kirendeiiség Ózd, Vasvári u. 56, TeL 48/472-546 Varrónő/szakm/ 40 Ózd 48/473-544 Varrónő /szakm/ 40 Ózd 48/473-434 Varrónő/bet.és szakm/ 40 Csernely 48/471-797 Biztosítási üzletk./középisk/10 Ózd 48/473-241 MMK Kirendeltség Sárospatak, Rákóczi u. 78. Tel.: 47/323-124 Elektroműszerész/szakm/ i Sárospatak Tanár /magyar-bármely, főisk/1 Erdőhorváti Varrónő /szakm/ 10 Olaszliszka 47/323-124 47/323-124 47/323-124 SaiószentDétcri Iroda Saiószcntpéler, Somogyi 8. u. 9. Tel.: 48/345-328 Tanár/angol-magyar-tórty 1 Sajószentpéter 48/345-601 Gönci Iroda Gönc, Kossuth u. 47, Tel.: 46/388-014 Háziorvos/egyetem/ í Abaújvár 388-082 MMK Kirendeltség Encs, Szeles u. 1. Tel.: 46/386-410 Ruhaipari techn./lechn/ 1 Encs > 385-033 Villamossági szerelő/szakm/ 1 Fulókércs 386-410 A közölt adatokat a Megyei Munkaügyi Központ bocsátja szerkesztőségünk rendelkezésére, így esetleges észrevételeikkel, problémáikkal a kirendeltségek munkatársaihoz fordulhatnak személyesen vagy telefonon. Munka nélküli előfizetőinket értesítjük, hogy az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. kedvezményt nyújt számukra, a havi 465 Ft-os előfizetési díjból. Aki igazolja munkanélküliségét (az igazolásokat havonta kérjük eljuttatni a kiadóba) az Északot mindössze havi 380 Ft-ért fizetheti elő. A kedvezményt le fogjuk vonni az előfizetési díjról kiállított számla összegéből. Címünk: Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. 3527 Miskolc, Bajcsy-Zs. u. 15. Vidékiek levélben jelenthetik be igényüket.