Észak-Magyarország, 1996. január (52. évfolyam, 1-26. szám)

1996-01-12 / 10. szám

6 ESZAK^Magyarország Kultúra - Műsor 1996. Tanuár 12«, PÉNTEK Vizsgaidőszak Miskolc (ÉM) - A felsőoktatási intézmé­nyekben javában tart a vizsgaidőszak. Február elejéig tehetnek eleget vizsgakö­telezettségüknek a hallgatók. A több he­lyen is megtartott kényszerszünet miatt a felkészülési idő nem csökkent, de köze­lebb kerülhetnek egymáshoz a vizsgák. Sárospatakon a Comenius Tanítóképző Főisko­lán a levelezéseikkel együtt 785 hallgató tesz vizsgát ebben a félévben. A vizsgaidőszak feb­ruár 3-ig tart, de takarékossági okok miatt de­cember 18-tól január 8-ig be volt zárva az intéz­mény. Ezzel mintegy 2 millió forintot sikerült megspórolniuk — ennyit jelent a 102 forintos olajár mellett a napi 2500 liter olaj felhasználá­sa. A második félév február 5-en kezdődik. A Miskolci Egyetemen február 12-én indul az új félév. Itt is - immár negyedik éve - tar­tottak kényszerszünetet december 22-től janu­ár 5-ig, így ötmillió forintot sikerült megspó­rolniuk. Mint Szabó Miklós tanulmányi rek­torhelyettestől megtudtuk, ez a kéthetes bezá­rás okozhatott volna gondot a vizsgák meneté­ben, de nem okozott. Hogy a szabályzatban előud hathetes vizsgaidőszak meglegyen, elő­vizsgát engedélyeztek még a vizsgaidőszak megkezdése előtti héten, illetve beiktattak egy utóvizsga-időszakot február első hetére. A posztgraduális képzésben részt vevő hallga­tókkal együtt 7-8 ezerre tehető a vizsgázók száma, a vizsgák száma pedig átlagosan hat. Általában ennél több vizsgát nem tesznek egy vizsgaidőszakra. Nyilván, aki párhuzamos képzésben vesz részt, annak a vizsgák száma is megkétszereződhet. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola miskolci tagozatán december 22-től január 22- ig vizsgázhatnak a hallgatók. Itt nem tartot­tak szünetet, vagyis annyi volt, hogy míg ré­gebben két ünnep között is be lehetett járni, idén erre nem volt lehetőség. Nappali tagoza­ton egy híján száz fiatal zenész vizsgázik, az egyetemi tagozaton heten, estin pedig har­mincegyen próbálnak megfelelni a követelmé­nyeknek. Legtöbben (huszonkilencen) zongo­rából tesznek vizsgát, de ez érthető is, mert rá­juk van a legtöbb helyen szükség. Legkeveseb­ben (hárman) most gitárból vizsgáznak, hi­szen idén nem is indult ez a szak. Irodalmi kristály Miskolc (ÉM) - Megjelent a Lillafüredi Kris­tály, az Amatőr Költők és írók Országos Szövet­ségének (AKIOSZ) irodalmi lapja. A szervezet a kortárs népi irodalom és művészet fóruma. Bár­mely művészeti ágban (képzőművészet, zene, előadóművészét) amatőrként tevékenykedő sze­mély jelentkezhet tagjaik sorába. A szerkesztő­ség levélcíme: 3517 Miskolc 17. Lillafüred. A lap megjelenése a benne publikálok anyagi helyze­tétől függ. Az anyagi ráfordítás viszont nemcsak egy alkotás megjelenését teszi lehetővé, hanem egy olyan közösséghez való tartozást, amit erő­sít az érdeklődési kör azonossága, az egymás iránti megbecsülés és odafigyelés. Grafikák a Teleki Kollégiumban A Teleki Tehetséggondozó Kollégi­um kisgalériájában szinte minden hónapban új kiállítás nyílik. így - az iskola vezetése és a Miskolci Galéria jó együttműködésének kö­szönhetően - értékes alkotások ke­rülnek a fiatalok elé. Tegnap dél­után Koscsó László grafikusművész alkotásaiból nyílt kiállítás a kisga­lériájában (Miskolc, Selyemrét 1.), ameíyet éppen Dobrik István mű­vészettörténész, a Miskolci Galéria igazgatója ajánlott a jelenlévők fi­gyelmébe. A tiszaújvárosi alkotó gyakran szerepel különböző kiállí­tásokon, és gyakorta találkozhat­nak olvasóink is rajzaival lapunk hasábjain. Fontos azt is tudni a művészről, hogy az elmúlt nyáron nemzetközi alkotótábort vezetett Tiszaújvárosban, és ezt szeretné az idén is megrendezni. A Nyomorultakból a Rock Színházba Kamarás Máté hétfői miskolci musical-műsora elé Miskolc (ÉM) - Kamarás Máté tavaly még a miskolci Herman Ottó Gimnázium diákja volt. Ott kezdte énekesi pályafutá­sát: harmadikos gimnazista­ként a Képzelt riportban, egy évvel később pedig a Nyomorul­tak című musicalben kapott fontos szerepet. Ma már a Rock Színházban játszik, január 15- én délután 4 órától pedig musi­cal-estje lesz Miskolcon a Rónai Művelődési Központban. Kamarás Máté zeneszerető család­ban nőtt fel. Mint nyilatkozta egy helyen, sok mindenbe belekapott, sportolt, gitározott, de semmihez nem volt kitartása. Olykor egy-egy rockzenekarral is énekelt. Aztán a gimnáziumban Lénárt Attila tanár úr vezetésével megalakult az iskola musical-csapata. Kamarás Máté hangjával tűnt ki a többiek közül. A Képzelt riportban ugyan még in­kább csak „egy” volt a sok közül, de a Nyomorultakban övé lett Jean Valjean (fó)szerepe. Ekkor már úgy érezte a fiatalember, hogy elkötelezi magát az éneklésnek. Ébben segít­ségére volt Toldy Mária, sok mai énekes és rocksztár művésztanára, aki egy másik miskolci tanítványá­tól szerzett tudomást Kamarás Má­téról. Állítólag azt mondta neki, hogy Máté legalább úgy énekli Jean Valjeant, mint Vikidál Gyula. És a tanárnő kíváncsi lett rá. Sőt, a sze­mélyes találkozás után elfogadta tanítványának, ráadásul be is vette A Nyomorultak főszerepében csoportjának vizsgadarabjába. Pilá­tust énekelte a Jézus Krisztus Szu­persztárban. A vizsgaelőadást látva Miklós Tibor, a Rock Színház művé­szeti vezetője, szerepet ajánlott a miskolci fiatalembernek a Sakk cí­mű musicalben. Hogy könnyebben meg tudjon felelni az elvárásoknak, Pestre köl­tözött. Az ének mellett most legfő­képpen tánctanulással telnek a napjai. Felvételizett a Színművé­szeti Főiskolára, nem sok híja volt a Fotók: Dobos Klára sikernek. Idén is próbálkozik ezzel. De nagy döntés ez, hiszen ha felve­szik, ott kell hagynia a színpadot, aminek pedig már megérezte az ízét. Mi több, egy felajánlott főszere­pet is el kellene utasítania, hiszen a Fame című musicalnek júliusra ter­vezik a bemutatóját, s így később nem jutna ideje a tanulásra. Köz­ben indul a Ki mit tud?-on is, illetve - ahogy hétfőn délután Miskolcon - több helyen bemutatja másfél órás önálló műsorát. Népdaléneklők Miskolc (ÉM) - A millecentenári- um tiszteletére országos népdal­éneklési versenyt hirdetett a Mű­velődési és Közoktatási Minisztéri­um és a mohácsi önkormányzat. A verseny területi döntőjét a Borsod- Abaúj-Zemplén Megyei Pedagógiai és Közművelődési Intézet szerve­zésében a miskolci Munkácsy Mi­hály Általános Iskolában rendezik meg. Ide várják pénteken délután 1 órára az öt megye (Hajdú-Bihar, Heves, Nógrád, Szabolcs-Szatmár- Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén) általános és középiskolás népdal­éneklőt. A versenybe benevezett közel száz diákot Csáki Imre, a B.-A.-Z. Megyei Önkormányzat művelődési osztályának vezetője köszönti, majd megkezdődik a se­lejtező. Este táncház lesz, és a há­zigazda iskola néptáncosai is be­mutatkoznak. Másnap, szombaton délelőtt tartják meg a területi ver­seny döntőjét. A zsűri elnöke Ols- vai Imre, a Magyar Tudományos Akadémia Népzenei Főosztályá­nak vezetője lesz. A zsűri tagjai: Bu­dai Ilona népdalénekes, Homródiné Engi Zsuzsa karnagy, Mészáros Bé­la népzenész és Váradi Ferenc népzenekutató, főiskolai tanár. Zempléni táncok Sárospatak (ÉM) - A sátoraljaúj­helyi Hegyalja Népi Együttes és a sárospataki Bodrog Néptáncegyüt­tes először ad közös műsort január 13-án, szombaton este 7 órától Sá­rospatakon A Művelődés Házában. A műsorban a Bodrogköz, a Hegy­köz és Abaúj tánchagyományai mel­lett a határon túli magyarság és zempléni szlovákok táncai is szere­pelnek. Prolongált álmok Miskolc (ÉM) Kriston Béla és Balásdi Szabó Éva Álmok ecsettel és agyaggal című kiállításának nyitva tartását - tekintettel az élénk érdeklődésre - január 31-ig meghosszabbították. A tárlat a miskolci Technika Háza földszint­jén látható. Tánctanfolyam Miskolc (ÉM) - Társastánc-tanfo- lyamot indít január 13-án, szomba­ton délután fél 3-tól a diósgyőri Bar­tók Béla Művelődési Ház. A tanfo­lyam tizenkét foglalkozásból áll, az összejöveteleket szombaton délutá­nonként tartják. Az érdeklődők a helyszínen jelentkezhetnek. TELEVÍZIÓ TVl 5.40 Gazdatévé 6.00 Nap-kelte 9.00 Tízórai 9.10 Tarzan. 9.35 Tízórai 11.00 Dallas. Am.films. 12.05 Üzlet délidőben 12.25 Telepakk 12.55 Gazdasági ABC 16.10 Tallózó 16.05 Üzlet 16.30 Topmodell. Brazil tv-t. 17.00 Évgyűrűk 17.30 Téka 17.45 15 perc 18.00 Ablak 19.00 Esti mese 20.01 Telesport 20.20 Dallas. Am. films. 21.15 Töltsön velem egy órát! 22.15 100 éves a mozi. Trufíaut-sorozat. Az utolsó metró. Francia fi. 0.30 BBC-híradó 12.00 Szieszta. Szórakozta­tó, információs műsor 14.30 Műsorajánlat 14.35 Holst: Bolygók. An­gol zenés film 15.25 Csízió 15.30 Magyar novellák. Simontfy András: Vá­runk rám (1992, ism.) 16.20 Bergengócia 17.30 Körzeti híradók 18.00 Brooklyn-híd. Amerikai tv-films. 18.30 Űrgammák. Sci-fi s. 19.00 Tövismadarak. Amerikai tv-films. 19.45 Horvát rajzfilm 20.00 100 éves a mozi. Az utolsó masina. Angol dokumentum- film-sorozat. V/3.: Életre galvanizált test 20.40 Érintő 21.10 Kékpercek 21.15 Tipp-Hopp! Játék 21.45 Múzsa 22.30 Mi újság? 22.35 Focilesen 22.50 EDDA kon. a BS-ben. DUNA TELEVÍZIÓ 8.00 Kébes krónika 14.00 Lapozó 14.15 Goriot apó (fr. játék­film) 16.00 Éliás, az udvari bo­lond (anE. mesefilm) 16.10 Fejezetek a film tör­ténetéből 13 17.10 A mocsaras rét élő­világa (német ism.teri.film) 17.25 Esti mese 18.15 Hamu és gyémánt ílenevel film) 20.00 Kozéö-európai m. 20.45 Esti kérdés 21.15 Közjáték-Téli had­iárat 5 21.00 Feketelistán (am. film) 23.00 Wynton Marsalis az Usher Haflban (angol koncertfilm) 23.45 Vers 16.30 Batman (am. rajz­film) 17.00 Bír-lak (am. mirji- sor.) 17.30 Blinky Bili, 20 (ausztrál rajzfilm) 18.05 Zebra kutatóbázis (am. kalandtilm) 20.30 Szigorúan piszkos ügynök (am. vígjáték) 22.05 Csalétek (am. akció- film) 23.40 Az éjszaka szülöttei (am. horrorfilm) ATV 5.30-8.30 Zenés reggeli maeazín 19.00 Műsorismertetés 19.05 Esti mese 19.20 Te! Tervezés az em­berért 20.00 Veled akarok járni (am .film) SZABADIDŐ SZÍNHÁZ 20.05 Egészségmagazin 21.00 Seiko-shop 21.15 Kapásjelző 21.30 Hétpróbás. Magazin 22.00 A bűnök városa (am. krimi) 3 VTV - MISKOLC 16.00 Képújság 18.00 Miskolc ma 18.10 Mese 18.20 Sztárrandevú 19.00 Miskolc ma 19.10 Súgólyuk 19.30 Egy nap II1/1. 20.00 Miskolc ma 20.10 Képújság Nagyszínház Egy pohár víz Kossuth ifj. bérlet du. 5 óra Csarnok Amalfi hercegnő Bérletszünet este fél 8 Jelenet az Amalfi her­cegnő című előadás­ból. A három „testvér": Szerémi Zoltán, Létay Dóra és Matus György. Miskolc Béke: Hirtelen halál (amerikai) 15.30, 17.45; Mor­tal kombat (amerikai) 20; Miskolc Béke Kamara: Congo (amerikai) 16, 18, 20; Miskolc Béke Video: Az angyalszív (magyar) 14, T 6,18, 20; Miskolc Kossuth: Hirtelen halál (amerikai) 10; Mortal kom­bat (amerikai) 14.30,16.30, 18.30; Felejtsd el Párizst (amerikai) 20.30; Miskolc Hevesy: Az angol, aki dombra ment fel, de hegyről (amerikai) 15, 17, 19; Keserű méz (francia) 20.45; Kazincbarcika Béke: Mintamókus (amerikai) 18; Sárospatak Rákóczi: Mestercsapda (kanadai) 17,19 óra 9.00 Szórakoztató összeállítás 17.55 ZTV szignál 18.00 Regionális híradó 18.13 ZTV magazinműsor 19.00 Hír7-aktuális hírm. 20.00 Film -20műsor 22.00 Hír7 - aktuális hír­műsor ismétlés Edclényi VTV Miskolc, Alliance Francaise (Kossuth u. 11.): Pótszilveszter francia módra. Este fél 6 órától. Kazincbarcika, Művelődési Ház: Tátika - elődöntő. Miskolci Egyetem E/2-es klub: Görög táncház. Este 7 órától. Miskolc, Vian-klub: Légi Team koncert (vendég: a Contact együttes), majd zenés-táncos mulatság hajnalig. Este 9 órától. 20.00 Szív TV EncsVTV 8.00 Képújság 9.00 Szív TV (ism.) 13.00 Képújság 19.00 Szív TV Kazincbarcika VTV 16.00 HTV-30 19.00 Szív TV Állandó hírműsorok Szikszói VTV Kossuth: 4.30-8.00-ig félóránként, utána éjfélig óránként ATV és Szív TV az orszá­gos hálózaton meghir­detett kezdési időpon­tokban. Petőfi: 4.30-8.00-ig félóránként, utána 23.00-ig kétóránként Bartók: 6.00-8.00-ig félóránként, utána 2.00-ig kétóránként TV1:7.00,12.00,16.00,19.30 TV2:18.00, 21.00,22.00 Tiszaújváros (Tisza TV) 17.00 HTV-30 19.00 ATV Miskolci Rádió: 6.30-8.30-ig óránként Nonstop Rádió: 10.00-22.00-ig óránként Megjegyzés: hétvégén és ünnepeken változhatnak az időpontok _RÁDIÓ KOSSUTH 4.30 Reggeli Krónika 4.40 Határok nélkül 5.40 Falu­rádió 8.10 Műsorszemle 8.28 A Szabó család (ism.) 9.05-10.59 Nap­közben (élő) 11.05 Ci­gányfélóra 11.37 Anno... Az elhagyott hadikórház, 9. rész 12.30 Ki nyer mai - Jászberényben (élő) 12.40 Törvénykönyv 13.05 Vendég a háznál 13.30 Halljad Izrael! 14.05 Klasszikusok min­denkinek 15.05 A nagyá­gyú. Podmaniczky Szilárd novellája 15.25 Tudomá­nyos műsor 16.25 Népze- . nei Napló 17.05 Magyar- országról jövök 18.30 Rá­adás 19.05 Sportvilág 19.30 ló éjszakát, gyere­kek! 19.40 Haszid törté­netek 20.05 Magyar da­loskert 20.30 Határok nélkül 21.05 Kossuth­. klub 22.30 Visszhang URH: 6.55-9.00 Körzeti információs magazinok 18.30 Szlovák nyelvű műsor 19.00 Rómán nyelvű műsor 19.30 Né­met nyelvű műsor 20.00 Horvát nyelvű műsor 20.30 Szerb nyelvű mű­sor 21.00-22.00 Az Amerika Hangja magyar műsora 23.00-24.00 A BBC késő esti magyar m. NONSTOP RÁDIÓ 10.00 Németh László péntek délelőtt c. műsora. Benne: 10.00 Gazdasági magazin a TVK Rt. támogatásával 13.00 Mindenféle innen-onnan - Turgyán Tamás műsora. Ben­ne: 15.00 Egészségügyi Ma­gazin a Glaxo Welcome tá­mogatásával. Téma: a mig­rén. Kérdéseiket a 412-103-as telefonra várjuk 16.00 Péntek délután Simon Péterrel 18.00 Doktor Orbán rendel 4.33 Hajnali dallamok 6.03 Reggeli csúcs 7.45 Zöld/sport/reggel 8.00 Ál­lomáskereső 8.10 Helyke­reső 8.20 Rivaldafényben. Az Orient Dixieland Band 9.10 Háló. Villám angol öt percben 10.00 Zene­szó - Gózon Ákossal (élő) 12.00 Nóták 13.10 Háló. Formabontó 13.15 Az én generációm 14.00 Péntek­től péntekig. Ajánlóműsor sok muzsikával.(élő) 17.10 Háló. A pénz be­szél.. 17.15 Mágnes 18.00 Kölyökrádiö 18.30 Szocio krimi 19.03 Garázs (élő) 19.30 Péntek esti jazz 20.00 Hip-hop. Diszkó­műsor 21.10 Manapság... 21.15 Márkus László. Ha­rangozó Márta dokumen­tumműsora. 22.15 Sok hűhó BARTÓK 6.00 Muzsikáló reggel 9.00 Műsorismertetés 9.05 Pódium. Paul Tor­telier gordonkázik 10.05 Beszélgetés Makkai Ádámmal 11.00 Opera­részletek 11.40 Magyar dallam 12.05 Hangver­seny délidőben 13.28 A kórusirodalom mester­műveiből 14.05 Rendez­te: Varga Géza. Háború és béke 14.43 A kamara­zene kedvelőinek 16.05 Az új magyar zene a rá­dióban 17.00 Kritikus füllel 18.05 Mozart: Cosi fan tutte. Kétfelvonásos opera 21.30 Sibelius: d- moll vonósnégyes 22.05 Zenekari muzsika 23.00 Művelődéspolitikai mű­sor. . MISKOLCI RÁDIÓ 5.55-9.00 a 71,3 tokaji, a 71,2 kékesi, a 66,8 MHZ-es URH és 1.116 kHz-es középhullámon. A tartalomból: A diákét­keztetésről - Az egri vas­útállomás és környéke rendezési tervéről tanács­koztak Egerben - Stúdi­ónk vendége Ráczné Bodnár Lenke, a B.-A.-Z. Megyei Egészségbiztosí­tási Pénztár igazgatója - Paulovits Ágoston jegyze­te - Előttünk a hétvége, Szerkesztő Karcsai Nagy Éva. Reklám. Szer.: G. Tóth Ferenc. 16.00-18.00 A Miskolci Stúdió kereskedelmi-in- formációs-zenés műsora a Rádió Delta Miskolc Kft. menedzselésében. RÁDIÓ-TOP Óránként hírek, időjárás, útiníorm 6.30, 7.30, 13.30, 15.30 BBC magyar nyelvű hírei Londonból 17.30 Eló'zetes az Észak-Magyarország hol­napi számából 6.00 Ébredjen a Rádió Toppal! Zenés, informáci­ós szolgáltató műsor 10.00 Zenés hétvége-indí­tó. Szerkesztő: Kalácska Gábor 13.30 Friday Afternoon 18.00 Randevú az éterben 21.00 Kapcsoljuk az Ak- ropolisz Diszkót. Szerkesz­tő: Molnár Péter 21.30-06.00 Élő adás az Akropolisz Diszkóból. Mű­sorvezető Almási Ákos /'Tn.

Next

/
Oldalképek
Tartalom