Észak-Magyarország, 1996. január (52. évfolyam, 1-26. szám)

1996-01-09 / 7. szám

ÖZ1JN - L,A1J Leonce és Léna Budapest (MTI) - Georg Büchner Leonce és Léna című vígjátékát szá- zadszor játsszák a Budapesti Ka­maraszínház Asbóth utcai Stúdiójá­ban január 12-én pénteken, A hazai és külföldi színházi megmérettetés­ben egyaránt jelentős sikereket ara­tott előadást öt esztendővel ezelőtt - 1991. január 12-én - mutatták be. A Budapesti Kamaraszínház akkori új vezetése pedig ezzel a produkció­val „debütált” a nagyközönség előtt. A darabot Eszenyi Enikő rendezte. A jubileumi előadás szereplői: Pap Vera, Kaszás Attila, Szarvas József, Vallai Péter, Hacser Józsa, Köigyesi György, Hával László, Prókai Éva és Cs. Németh Lajos. A premier évében Eszenyi Enikő nyerte el a legjobb rendezés díját a Büchner vígjáték színpadra állítá­sáért, Szarvas Józsefet pedig a leg­jobb férfi alakításért járó elismerés­sel tüntették ki. A Leonce és Lénát játszották Németország több váro­sában, bemutatták Amszterdam­ban, illetőleg Grazban is. Az előadás rendezője Eszenyi Enikő Ahogy tetszik ; Budapest (MTI) - Shakespeare Ahogy tetszik címet adta legfelsza­badultabb hangvételű vígjátéká­nak. A darabbéli Jacques monológ­jában hangzik el: „Színház az egész világ, És színész benne minden férfi és nő: fellép s lelép...” Az ardennesi csodaerdő Rosalindája és Orlandója ezúttal a Madách Kamara Színház­ban talál végül is egymásra. A fiú­ruhába bújt Für Anikó, illetőleg a Cvetkó Sándor alakította szerel­mespár története Szirtes Tamás rendezésében január 19-én, pénte­ken elevenedik meg. Rosanlinda apját Avar István, a ha­talmat bitorló Frigyest Horesnyi László játssza. Az ifjú nemes urakat Lippai László és Puskás Tamás ala­kítja. A kétrészes vígjáték további szerepeiben Bognár Zsoltot, Ka- utzky Armandot, Némethy Feren­cet, Lesznek Tibort, Galbenisz To­rnászt, Kelemen Istvánt, Vasvári Emesét, valamint Nyári Oszkár, Crespo Rodrigo, Timkó Eszter és Varga Zsuzsa főiskolai hallgatókat láthatják a nézők. Shakespeare túléli a „hamisítást” Faragó Zsuzsa dramaturg a színház nagykorúsodásáról Filip Gabriella Miskolc (ÉM) - Webster Amalfi hercegnő című rémdrámájának miskolci előadásában József At­tila-, Nagy László-idézetekre is­merünk. A rendező, Telihay Pé­ter nyilatkozata szerint Faragó Zsuzsa dramaturggal jelentős mennyiségű szöveget húztak ki az eredeti műből. Hol van a ha­tár? Mennyire szabad megvál­toztatni az irodalmi alkotást? Többek között erről beszélget­tünk Faragó Zsuzsával, a Mis­kolci Nemzeti Színház vezető dramaturgjával. • Már a kérdésfelvetésben is benne van, hogy nem szabad bántani az irodalmat. Holott a dráma nem iro­dalom, illetve addig irodalom, amíg a könyvben van. Abban a pillanat­ban, amikor a színházban valaki ki­nyitja, szövegkönyv, forgatókönyv lesz belőle. Nálunk a színháznak még mindig kisebbségi érzése van az irodalommal szemben. Más or­szágokban, ahol a színház időben je­lent meg, ott ez nem tapasztalható. Egy lassan polgárosuló országban, mint amilyen a miénk, Kazinczyék és kortársai, majd a XIX. század elejének írói nagy nehezen létrehoz­tak valami kicsiny, de erős irodal­mat, az irodalomnak megteremtet­tek valamiféle felséget, de ugyanezt nem tudták megadni a színháznak. Még ma is jellemző megnyilvánulá­sa ennek, hogy az írók, ha drámát írnak, akkor valami szentséges, ko­moly dologból beeresztik magukat valami furcsa, vonzó, színes, de azért gyanús közegbe. Tehát min­denképpen romlásnak értelmeződik minden szöveghasználát. □ Mindenképpen hozzá kell nyúlni a szöveghez? • A színháztörténetben hosszú idő­szakok voltak, amikor egyáltalán nem nyúltak a színdarabok szöve­géhez. A romantikával fontossá vált az író személyisége, a naturaliz­mussal felértékelődött az irodalom, a szöveg szentsége. De ha előbbre gondolunk, ha áttekintjük a szín­háztörténetet, akkor azt látjuk, az egészhez képest rendkívül rövid időszakra jellemző, hogy a dráma érintetlenül kerül színpadra. Most nem csak Shakespeare-re gondolok, nem csak arra, hogy mit csináltak az ő drámáival a XIX. század elején. Ha nem tetszett a vége: megváltoz­tatták. Nem haltak meg a szerep­lők, feltámadtak, Romeo és Júlia is életben maradt... A Shakespeare- műveket németre lefordították, átírták. Magyarországon is úgy is­merkedtek meg Shakespeare-rel, hogy csak a szereplők neve volt az eredeti, a tragédiákból szomorújá­tékok lettek. Ha létezik hamisítás, akkor erre mondhatjuk, hogy az. Es ipégsem lehet felháborodni. Mert Faragó Zsuzsa, a Miskolci Nemzeti Színház vezető dramaturgja Fotó: Jármay György íme: Shakespeare megúszta! Hiába játszották évszázadokon keresztül másképpen. Túlélte, mert ott ma­radtak a kötetben a színdarabok. De hogy más példát mondjak, olyan operettszövegkönyvek keringnek az országban, hogy a mai napig fel le­het ismerni Latabár vagy Kabos po­énjait. A táncoskomikus- vagy a buffó-szövegek annyira mobilak voltak, hogy gyakran nem is írták meg előre a mondatokat. □ Tehát az irodalom kontra színház perben győz a színház... • Nem azt mondom, hogy vesszen az irodalom, éljen a színház. Én csak azt mondom, hogy a színház­nak nem kell az irodalomhoz igazo­lásért fordulnia. Nem minősíti a színházat, hogy az Ember tragédiá­ját játssza-e vagy sem, és nem minő­síti, hogy az Amalfi hercegnőt játssza. Csak az minősíti, hogy ho­gyan játssza. Ha egy nagy író nagy művét egy poros, ásatag, gondolatta- lan színház mutatja be, akkor rosszabb, mintha műsorra sem tűzték volna □ De meddig lehet elmenni a húzás­ban, az átírásban? Hol az a határ, amikortól már fölösleges az író nevét a plakátra írni? • Erre egyelőre nincs szabály. Egy sci-fi történet jut az eszembe, ami­kor a főszereplőnek szép lassan minden szervét kicserélnek. Új keze lesz, új lába, mája, lépe, gyomra, már mindene új. És akkor felvető­dik a kérdés, hogy ő-e még az. Sze­rintem mi még nem mentünk el a végsőkig. A balett, a táncszínház esetében érzékelhető ez a legjobban, amikor csak egy szereplő, egy vi­szonylat, egy helyszín, vagy ezek kombinációja, amit „megvesz” a színház egy irodalmi műből. Ismer­tek a fordulatok: „ötlete alapján”, „motívumaiból”... Én még nem ju­tottam el addig a szélsőségig, hogy a szerző nevét ne írhattam volna bát­ran a plakátra. Mint dramaturg - amellett, hogy vállalom az irodalmi őr szerepét, arra is vigyázok, ne­hogy rossz mondatok hangozzanak el a színpadon - abban próbálom se­gíteni a rendezőket, hogy elfogad­ják, elfogadtassák: a színház önálló művészet. Tökéletesen önálló, semmi más minősíti őt, csak a végeredmény. □ így beszélne akkor is, ha író lenne? • Nem mondom, hogy ez konflik- tustalan lenne. Különösen, ha az önkifejezés, a bennem dúló viharok megfogalmazása lenne a fontos. De azt hiszem, én alapanyagot írnék. Addig hozzá sem kezdenék, amíg nem tudnám, kik játsszák. Csak ak­kor van esély nagy drámairodalom­ra, ha rengeteg-rengeteg szöveg­könyv születik. Gondoljunk csak a két világháború közötti időszakra. Molnár Ferenc, Szép Ernő, Füst Mi­lán sem csak irodalmi szándékkal dolgozott, jó szerepeket akartak ír­ni. De ezek között a művek között megszülettek azok a drámák is, amelyek maradandónak bizonyul­tak. Mostanában már találkozunk olyan fiatal írókkal, akiknek nem okoz sokkot, ha belenyúlnak a szö­vegeikbe, természetes nyíltsággal fogadják a változtatást. □ De arra is láthatunk példákat, hogy a szöveghez alig vagy egyálta­lán nem nyúlnak, mégis másról szólt az előadás? • A ’60-as évek végén már érzékel­hető volt valami új. Adám Ottó ne­véhez kapcsolható az előkészítés. De a forradalmasítás Székely Gá­bor, Ascher Tamás, Zsámbéki Gá­bor érdeme. Ók voltak azok, akik nagy lépést tettek azért, hogy a színház levetkőzze kisebbségi érzé­sét. Megmutatták, hogy ugyanabból a szövegkönyvből, amiből korábban ócska, unalmas előadások szület­tek, hogyan lehet önálló, csak rájuk jellemző előadást létrehozni. Ez volt az első fokozat. Azt gondolom, hogy most értünk el a színház nagykorú- sodásának újabb lépésig. Itt van egy fiatalabb nemzedék - mondom például Telihayt, vagy Kamondit, aki a Salomét rendezte itt -, nekik már nem kell azt bizonygatniuk, hogy a szövegkönyvről újabb és újabb gondolatok jutnak eszükbe. Nem állítják meg, hanem szaba­don engedik saját gondolataik áramlását. □ így kerülhet egy reneszánsz drá­mába József Attila! • Ha így hangozna a kérdés, hogy reneszánsz dráma-e még az Amalfi hercegnő, amikor az előadásban Jó­zsef Attila-idézet is szerepel, vagy megszólal egy mai sláger, akkor azt kellene mondanom, hogy rene­szánsz dráma, mert akkor íródott, de kap egy jelenidőjűséget. Az ere­deti történet kapcsán nyugodtan ki lehet tágítani a jelenlévők asszociá­ciós bázisát. Nem azt mondom, hogy ezek feltétlenül jobb előadá­sok, de mindenképpen újak, és érvé­nyesek lehetnek. Eperjes-show a’ la Tartuffe Dombrovszky Adám Budapest (ISB) - Moliere Tar­tuffe című vígjátékát mutatta be vasárnap este a budapesti Thália Színház. A rendező Tompa Gábor. A díszletterv és a jelmezek Dobre-Kóthay Ju­dit munkái. A címszerep Eper­jes Károly igazi „jutalomjá­téka”. A budapesti Thália Színház kivé­teles tehetségű színművésze szin­te lubickol Moliere talán legnép­szerűbb vígjátékában. Élénk mi­mikáját, gesztusait, hol bamba, hol zseniálisan ravasz tekintetét látva az ember néha azon veszi észre magát, hogy szinte csak őt nézi... A képmutató, álszent Tar­tuffe megformálásához alkatilag is mindennel rendelkezik, s Eperjes jól előkészített felbukka­násától fogva igazán pompázatos az előadás. Persze a Tartuffe nem egysze­replős darab. Tompa Gábor sze­mélyében „nem akárki” a rendező sem. A kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója a főhős szolgá­jával szinte testileg is megkettőzte az annyi-annyi szerepet alakító .Tartuffe személyét. A komédia zárójelenetében, a hirtelen jött „happy end” során - miközben fejjel lefelé lóg a meg­szégyenülő Tartuffe - a lassan el­lépdelő többi szereplő előtt egysze­riben videón feltűnik Brian Adams, s rekedt hangján elénekli a XX. századvégi slágert, a „Please forgive me”-t. (Kérlek, bocsáss meg)A színészi állomány tekinte­tében egyik legerősebb magyar színházban a további szerepek is olyan egyéniségeknek jutnak, mint Blaskó Péter (Orgon), Bán­sági Ildikó (Elmira), Bregyán Pé­ter (Cléante), Csemus Mariann (Pemelle) vagy Nagy-Kálózy Esz­ter (Dorine). S bár persze ezen sze­repek sem kis lehetőséget nyújta-. nak a színészi képességek bizonyí­tására, ez az előadás Eperjes Ká­roly miatt marad emlékezetes. Eperjes Károly egyik Tartuffe-arca Fotó: Nagy Gábor (ISB) Leány vásár Miskolcon Miskolc (ÉM) - Az eredetileg meghirdetett Fiatalság, bolondság című slágeroperett he­lyett Jacobi Viktor Leányvásár című operettjét mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház. A pró­bák január 3-án kezdődtek, a premier február 16-án lesz. A történet szerint egy San Francisco kör­nyéki faluban éppen leányvásárt tartanak. A vásár törvényei szerint azt a lányt, aki min­denkit kikosaraz, hozzáadják a falu „utolsó” legényéhez. Ez a házasság persze csak tréfa, mindössze arra kötelezi a lányt, hogy egész éj­jel a legénnyel táncoljon. Erre az operett-leányvásárra megérkezik Harrison képviselő (és milliomos). Vele van le­ánya, Lucy is. Vesztére, mert ő az, aki ezen a vásáron mindenkinek kosarat kénytelen adni, mivel már van vőlegénye. így viszont hozzáad­ják a környék csavargójához, bizonyos Tom Migleshez. De Tómról kiderül, hogy ő volt va­lamikor San Francisco első gavallérja, az apját éppen Harrison papa tette tönkre a tőzsdén. Valamint azt is az első felvonásból tudjuk meg, hogy a tréfaházasság most kivételesen hivatalos. Ennyi elég is egy operettbonyoda­lomhoz, és talán kedvcsinálónak is a februári premierhez. A miskolci előadás rendezője Majoros Ist­ván. A főbb szerepekben népszerű művészek­kel találkozhatunk. Lucy, a primadonna fel­váltva Pirisi Edit és Nagy Ibolya lesz, április­tól pedig már a kismama Seres Ildikó is visszatér a színpadra. A bonviván szerepét Eg­ri László, és vendégként Turpinszky Béla ala­kítja. Bessy (szubrett) szerepét is ketten ját­sszák: Várkonyi Szilvia és Fazekas Zsuzsa (mint vendég), Fritz (táncos-komikus) Dézsy Szabó Gábor lesz. A további szerepekben lát­hatjuk még Abrahám Istvánt, Csapó Jánost, Horváth Zsuzsát, Varga Gyulát, Masa Attilát, Molnár Sándor Tamást, Homonai Istvánt. Bernarda Álba háza Szeged (MTI) - A Szegedi Nemzeti Színház Kamaraszínházában az elmúlt hét végén mu­tatták be Federico Garcia Lorca Bernarda Al­ba háza című darabját. A vendégrendezö Gaál Erzsébet kifejezet­ten női szemmel vitte színre a nőkről szóló mű­vet, keresve a drámai helyzetek okát, így a megszokott feldolgozásoktól alaposan eltérő előadást láthat a közönség. Hozzájárul ehhez a díszlet is - Ferenczfy-Kovács Attila munkája -, ugyanis az amorf tárgyakról, berendezések­ről első látásra nem lehet megállapítani, mit is ábrázolnak. Az előadás címszereplője Fekete Gizi. Pon- ciát Bor Adrienn, Bernarda lányait pedig Jan- csó Sarolta, Dobó Alexandra, Müller Júlia, Farka Andrea és Cziífa Krisztina kelti életre. A jelmezeket Benedek Mari tervezte. A kopasz énekesnő Budapest (MTI, ÉM) - Eugéne Ionesco A ko pasz énekesnő című komédiájával vendégsze­repei a kolozsvári Állami Magyar Színház a budapesti Tháliában január I4-én, vasárnap és 15-én, hétfőn este. A romárt'születésű, 1994- ben elhunyt francia szerző ezzel a darabjával teremtette meg az úgynevezett abszurd szín­házat. Ionesco, saját műfaji meghatározása szerinti „ellenszínművét” Tompa Gábornak, a társulat direktor-főrendezőjének színpadra ál­lításában játsszák a Nagymező utcai társulat otthonában. A színházi szakemberek Ionesco komédiá­ját a közép-kelet-európai térség egyik legsike­resebb kortárs darabjaként tartják számon vi­lágszerte. A kopasz énekesnőt 1992-ben tűzte műsorára a Szamos-parti együttes. A produk­ció az eltelt négy esztendő alatt több mint tize­nöt díjat nyert el az európai színházi találko­zókon, így például Bukarestben, illetőleg Lon­donban is elismerésben részesült. A kolozsvá­riak előadását az eredeti szereposztásban lát­hatják a nézők a budapesti vendégjátékon. A darabban fellép Boér Ferenc, Spolarics Andrea, Bács Miklós, Panek Kati, Pardanschi Krisztina, Bíró József és Salat Lehel. A díszlet és a jeljnez Dobre-Kóthay Judit munkája. * Tompa Gábor, aki most a Thália Színházban Moliere Tartuffe című vígjátékát rendezte a vendégszereplés után saját színházában állít színpadra két darabot. Az egyik, Beckett Min­den elesendők című drámája világpremier lesz. A másik Wedekind A tavasz ébredése. Ezt követően Hamburgba megy, ahol Mozart könyvét rendezi, majd Tokióban román színé­szekkel a Troilus és Cressidát. Limoges-ban várja élete első operarendezése: Purcell Dido és Aeneas című operája. Amit pedig már a kö­vetkező esztendőről is tudni lehet: Tompa Gá­bor ’97-ben a West Enden a Triterion Színház­ban a Koldusoperát viszi színre.-c

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom