Észak-Magyarország, 1995. december (51. évfolyam, 283-306. szám)
1995-12-05 / 286. szám
6 ÉSZAK-Magyarország Kultúra - Műsor 1995. December 5», Kedd Alapkő-turné Miskolc (ÉM) - Az Alapkő együttes 1990-ben alakult meg Miskolcon. A zenekar célja: az evangélium megismertetése az emberekkel. Az együttes könnyűzenei stílusban játszik, amely bár fiatalos, mégis minden korosztályhoz szól. Évente két nagyobb koncertsorozatot szerveznek: tavasszal és télen. Az idei téli turnét december 8-án kezdik, Budapesten. Miskolcon december 15-én este 6 órától a Futó Úti Általános Iskolában egy jótékonysági alapítvány javára adnak koncertet, 16-án délután fél 3-tól a miskolci új avasi templomban, ugyanezen a napon este 7-tól a boldvai művelődési házban, 17-én délután 3 órától Sajóládon a Dózsa Úti Általános Iskolában hallhatja őket a közönség. Vendégek Rómából A római Sibilla Aleramo Szakképző Iskola küldöttségét latja vendégül december 2. és 7. között az ózdi Szabó Lőrinc Általános és Szakképző Iskola. A két iskola a partnerkapcsolatok kidolgozását tervezi a PHARE-program keretén belül. Az elmúlt év májusában Kovács Ottó igazgató már felkereste a római iskolát, s most a látogatás viszonzására, az akkor megkezdett tárgyalások folytatására, a további együttműködés lehetőségeinek számbavételére kerül sor. A vendégek Egerben és Gyöngyösön illetve Aggteleken és Miskolcon kirándultak, tegnap délelőtt a szakiskolában órát látogattak, délután pedig a tantestület tagjaival beszélgettek. Várható, hogy a két iskola együttműködése a jövőben még szorosabb lesz. Fotó: Vajda János Blueskeresőben a hatvanhatos úton Hobo „fotóalbuma" álmokról, valóságról - Amerikáról A könyv az új lemez összes dalszövegét tartalmazza. A Hobo Blues Band november végén országos turnéra indult az új műsorral, december 11-én játszanak Miskolcon, az egyetem l-es előadójában. A szerző felvétele Dobos Klára Miskolc (ÉM) - „Nem szabad túl sokáig álmodni. Mert ha az ember túl sokáig álmodik és felébred, nagyon nagyot csalódhat” - válaszolta Hobo a miskolci sajtótájékoztatón arra a kérdésre, mi lehet a tanulsága a Vissza a hatvanhatos úton címmel a Kossuth Könyvkiadó gondozásában a napokban megjelent könyvnek. Hobo csalódása azonban mégsem olyan nagy. Álmodott persze sokáig, úgy hitte, mint „hobónak” második hazája Amerika. Egyik mondatával vigasztalni próbálja saját magát („persze, az álomnak mindenki bedől”), néhány perccel később már mintha szégyellné ezt a megjegyzését, hozzáteszi: „annak idején nem dőltem be a Timur és csapatának sem...” Persze a Piroska és a farkastól már messze vagyunk, a mesevilág az egészen más... Hobo keresett - és nemigen talált. „Ohióban a disszidens magyaroknak előadtam a József Attila- estemet. Azt mondták, ne hazudjak nekik, József Attila nem ilyen! Csak azt fogadják el, ami az ő képzeletükben él. Azt hiszem, én is azt mondtam volna, ha itthon valaki olyat mond nekem Amerikáról, ami az én képzeletemben másként van jelen.” Önmagának is - talán mindegy, hogy pro vagy kontra - bizonyítandó útra kelt: a Los Angelestől Chicagóig futó legendás hatvanhatos útra. A könyv - amely egyébként CD- lemezt is tartalmaz - ott Játszódik” Amerika „főutcáján”. Azon az úton, amelyet a Rolling Stones is megénekelt, amelyen Kerouac stopolt, amelyhez rengeteg „hobós story” kötődik - amely a szabadság örök vándorai számára ma már szimbólum. Földes László - Halmágyi Péter fotóművész társaságában - állapította meg ezen az úton: .Amerika dögunalom.” A szép kivitelű, mindössze 2500 példányban megjelent kiadvány fotóihoz írt Hobo-gondolatok rendesen fricskázzák a nagy Amerikát. S erre a fricskák önmagukban is magyarázatok. Hiszen „közvélemény- kutatásai” alapján kiderült, nem csak Shakespeare-t nem ismerik az ott élők, de még Ginsbergről sem hallottak, és teljesen mindegy nekik az is, hogy valaki Bukarestről vagy Budapestről beszél. A „saját” világukat is teljesen elvesztették már: az indiánok „emléke” nem sokkal több, mint egy műanyag totemoszlop; a chicagói blues házában (House of the Blues) diszkózene szól; az egész egy nagy giccs, a 66-os út pedig - ha volt is -, ma már történelem... Végül is Hobo nem bánja, hogy így alakult. Az utazást kereste, és azt megtalálta... Népdalénekesek területi döntőben Miskolc (ÉM) - Schneider Lajos, Bartók egykori munkatársa, dunántúli népdalkutató emlékére a mohácsi Bartók Béla Művelődési Központ immár 25. éve rendez népdaléneklési versenyt általános és középiskolás tanulók részére. Idén először országos szinten rendezik meg ezt a vetélkedőt. A Borsod-Aba- új-Zemplén Megyei Pedagógiai és Közművelődési Intézet szervezésében az elmúlt hétvégén tartották a verseny megyei döntőjét Miskolcon a Munkácsy Mihály Általános Iskolában. A megyéből 160 fiatal (130 általános iskolás és 30 középiskolás) jutott be a döntőbe, melynek zsűrijében Olsvai Imre népzenekutató, Engi István ny. ének szakfelügyelő és Mészáros Béla népzenész ítélték meg a teljesítményeket. A január 12-13-ra tervezett területi döntőre - melynek szintén a Munkácsy Mihály Általános Iskola ad majd otthont - öt megyéből érkeznek versenyzők. Megyénket általános iskolás kategóriában Nyikes Linda (Mezőkövesd, Szent Imre Általános Iskola), Brezoczki Zoltán (Kazincbarcika, Pollack Mihály Általános Iskola), Görög Dániel (Kazincbarcika, Pollack Mihály Általános Iskola), Csapó Natália (Onga, általános iskola), Takács Anikó (Mezőkövesd, Szent Imre Általános Iskola), Körösi Katalin (Miskolc, Vörösmarty Általános Iskola), Sóvári Botond (Miskolc, Fazekas Általános Iskola) képviselik, míg a középiskolások közül Szanyi Borbálával (Miskolc, Zrínyi Ilona Gimn.), Molnár Gabriellával (Sárospatak, Árpád Vezér Gimn.), Szarka Máriával (Sárospatak, Árpád Vezér Gim- n.), Nagy Csillával (Sátoraljaújhely, Kossuth Gimn.) és Varhola Reginával (Miskolc, Kossuth Gimn.) találkozhatunk a területi döntőn. Vasutasköltők Miskolc (ÉM) - Két vasutasköltő, Alpek Zoltán és Kábái Zoltán mutatkoznak be a nemrégiben alakult Miskolci (Vasutas) Alkotó Galéria szervezésében a Vörösmarty Művelődési Ház klubtermében december 6-án, délután 5 órától. Kábái Zoltán neve nem ismeretlen a miskolci irodalombarátok előtt, hiszen a fiatal ongai poéta az Új Bekezdés alapító tagja, önálló kötete Urbán Tibor grafikáival illusztrálva jelent meg 1992-ben. Ezek a rajzok nem is igazán illusztrációk, ugyanúgy mint Alpek Zoltán köteteiben - melyeket rendre Fábián László grafikusművésszel közösen készítenek hanem inkább részei a verseknek, a kép és a szó szimbiózisa valósul meg bennük. Mai fecsegő világunkban szófukar költők ők, mint a szavak mágiájának beavatott mesterei, néhány sorba tömörítve tartanak tükröt önmaguknak és mindnyájunknak. Kórusok napja Miskolc (ÉM) - A Magyar Kórusok Napja megyei díszhangversenye - a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Öntevékeny Zenei Egyesület rendezésében - december 8-án, pénteken délután 3 órától lesz Miskolcon a Bartók Béla Művelődési Házban. Köszöntőt mond Kormos Dénes, a megyei közgyűlés alelnöke. Fellépnek: Fazekas Utcai Általános Iskola és Zeneiskola kórusa, Miskolc; a Művelődés Háza kamarakórusa, Sárospatak; a Zrínyi Gimnázium kórusa, Miskolc; az Edelényi Férfikórus; a Rónai Művelődési Központ Forrás Kamarakórusa, Miskolc; a MÁV Miskolci Erkel Ferenc Férfikar; a Diósgyőri Vasas Vegyeskar. Űrpályázat Miskolc (ÉM) - A Magyar Asztronautikai Társaság Miskolci Csoportja az 1996. évi ifjúsági űrpályázathoz kapcsolódó, rövid előadásokkal egybekötött konzultációt rendez ma, kedden délelőtt fél 10-től Miskolcon, a Herman Ottó Gimnázium dísztermében. A rendezvény előadói és témái lesznek: H. Bóna Márta meteorológus (Hogyan segíti a műholdas meteorológia a földi életet?), Bárczy Pál anyagmémök (Úr- anyag-technológiai kutatások), Bognár László űr-orvos (Mivel gazdagodott az orvostan és a biológia az eddigi űrrepülések sqrán?), Both Előd csillagász (A magyar űrkutatás története) és Büttner György geofizikus (Milyen lehetőségeket nyújt az űrből történő erőforráskutatás?). TELEVÍZIÓ SZABADIDŐ RADIO 5.30 Gazdáiévá 5.50 Határtól határig 6.00 Nap-kelte 9.05 Anyagias világ. Kanadai tévérilmsorozat 9.30 Tízórai 9.50 Játék 10.00 Állás, esély, karrier 10.45 Játék 11.05 Borostyán 12.05 Gazdasági ABC 12.15 Telepakk 14.25 Európai üzleti asszisztens 14.50 Sorstársak 15.05 Fűben-fában 15.20 Repeta 16.05 A kölcsönkapott Föld 16.25 Topmodell. 16.55 Telis-televideó '95 17.00 Dimenzió 17.40 TELE-SZÁK 17.50 Életjel 17.55 Katolikus krónika 18.15 Üzlet 18.30 Hogy is van ez? 19.00 Gyereksarok 19.13 Múzsa 20.03 Klip-mix. 20.15 A középcsatár. Angol tévéfilmsorozat, VI/2. 21.15 Stúdió '95 22.05 100 éves a mozi. Szabó István válogatása 22.45 Leonard Bernstein Karmesterverseny. Jeruzsálem 1995 8.55 Képújság 9.00 Közvetítés a Parlament üléséről 16.35 TS-Nagykarácsony 16.45 Csillebérci örökmozgók, IV/4. Digit-fotó és művészet 17.05 Állatklinika a város szélén. Német-cseh té- véf.s. XIII/8. Veszettség 18.45 Háló 19.20 Magyarország-Uk- rajna. Női kézilabda-vb 20.55 Telesport 21.10 Mindent, vagy semmit! 22.40 TS-Sportvarázs. DUNA TELEVÍZIÓ 8.00 Képes krónika 12.00 Lapozó 12.15 Ritmus, ism 13.00 Kétezer pengős férfi 14.15 Váltó 15.00 Edward és Mrs. Simpson (angol films.) 15.50 Mozgó kép (filmmagazin) 16.20 Starting Business English 16.45 Heléne és a fiúk (francia ifjúsági tévéi.) 17.10 Mese 17.55 Műsorismertetés 18.15 A dzsungel könyve 20.00 Gazdakör 21.45 Esti kérdés 21.15 Szerelem az éjszakában (amerikai filmszatíra) 22.45 Sportképek 23.00 Látogatóban Lőrin- cze Lajosnál 23.55 Vers 16.30 A villám (mb. am. minisorozat) 17.30 Falcon Crest (mb. am. tévésorozat) 18.30 A turné (magyar filmdráma) 20.05 Blockbuster díj-átadás 21.45 Melrose Place (mb. am. tévésorozat) 22.30 Spioníióka (mb. am. akciófilm) 24.00 Végzetes játék (mb. am. thriller) 19.00 Műsorismertetés 19.05 Esti mese 19.10 Horváth Rozi aján. 19.20 A vendégvárás művészete 20.00 A Gold Generál ajánlata, Show-est 21.00 Klippercek 21.20 Kések Finnországból (rövidfilm) 19.10 Gyermekmozi 19.30 Lazítson Cindy Crawforddal 19.55 Seiko-shop 20.00 Különjárat 20.30 Alterego - kulturális jellegű magazin 21.00 Maniac cop 22.50 Seiko-shop TV-AJÁNLÓ A Dzsungel könyve című Rudyard Kipling ' amerikai mesefilmet láthatják a tévénézők ma este negyed 7-től a Duna TV-n Kordás Zoltán és Tóth Endre . rendezésében. ZEMPLÉN TV 9.00 ZTV hétfői adásának ismétlése 18.00 Regionális híradó 18.13 Regionális magazin 18.45 Szórakoztató ossz. A Zemplén Televízió a mű- sorváltöztatás jogát fenntartja! VTV-K MŰSORA Edelényi VTV 19.00 Szív TV Encs VTV 8.00 Képújság 9.00 Szív TV (ism.) 13.00 Képújság 19.00 Szív TV Kazincbarcika VTV 18.30 Saját adás, utána: Szív TV Szikszói VTV ATV és Szív TV az országos hálózaton meghirdetett kezdési időpontokban. Tiszaújváros (Tisza TV) 16.00 Szív TV 20.00 ATV SZÍNHÁZ [ Nincs előadás ___________________________________ Miskolc Béke: Száguldó erőd (amerikai) 15.30, 17.45, 20; Miskolc Béke Kamara: Az első lovag (amerikai) 16, 18.30, 21; Miskolc Béke Video: Vágyak panziója (magyar) 14, 18; Szex dupla whiskyvel (amerikai) 16, 20; Miskolc Kossuth: Pocahontas (amerikai) 10, 14.30, 16.30, 18.30; Dumb és Dumber - Dilibogyók (amerikai) 20.30; Miskolc Hevesy: Csókkal és körömmel (magyar) 15, 17; Ponyvaregény - Pulp-fiction (amerikai) 19, 21.30; Kazincbarcika Béke: A préda (amerikai) 18; Sárospatak Rákóczi: Ponyvaregény - Pulp Fiction (amerikai) 17, 19 óra PROGRAMAJÁNLAT Miskolc, Könyves Kálmán Általános Iskola: Mézeskalács-készítés 2. osztályosoknak. Délelőtt 9 órától. Miskolc, Vasas Művelődési Központ: Oliver - musical a Pécsi Sándor Guruló Színház előadása. Délután 4 órától. Miskolc, Ady Endre Művelődési Ház: Mindenki félrelépik. Zenés kabaré két részben. Délután 4 órától. Miskolc, Nagy és Tsa Galéria (Szentpéteri kapu 1/a): Her- pai Zoltán festőművész és Reményi Katalin ötvösművész és tanítványai kiállításának megnyitója. Délután fél 6 órától. Miskolc, Rónai Művelődési Központ: Filmvetítés. Szenvedélyek viharában. Délután 5 órától. Szerencs, Városi Kulturális Központ: Ünnepi játszóház a gyermekkönyvlárban. Délután 2 órától. Sajószentpéter, Művelődési Ház: Csepregi Éva Mikulás-műsora. Este 7 órától. Állandó hírműsorok Kossuth: 4.30-8.00-ig félóránként, utána éjfélig óránként Petőfi: 4.30-8.00-ig félóránként, utána 23.00-ig kétóránként Bartók: 6.00-8.00-ig félóránként, utána 2.00-ig kétóránként TV1: 7.00, 12.00, 16.00, 19.30 TV2:18.00, 21.45, 22.00 Miskolci Rádió: 6.30-8.30-ig óránként Nonstop Rádió: 10.00-22.00-ig óránként Megjegyzés: hétvégén és ünnepiken változhatnak az időpontok KOSSUTH 4.40 Határok nélkül 5.40 Falurádió 8.10 Műsorszemle 8.30 Mindennapi tudomány 8.40 Paragrafus - Mostantól fontos. 8.50 Gyorsfénykép a kultúráról 9.05-10.59 Napközben 10.08 Két Lotti-sorsolás 11.05 Rockmusicalekből 11.35 Ponyván, 2 12.30 Ki nyer ma? 12.40 Törvénykönyv 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Vendég a háznál 13.20 „Ádvent elérkezett újra..." 13.30 Tanúim lesztek! 14.05 Öt perc a rádióról - mindenkinek 14.10 Klasszikusok mindenkinek 14.55 Első közlés 15.05 Közönségkapcsolatos műsor 16.10 Mindennapi gazdaság 16.20 Forródrót a rendőrséghez 16.25 Radar 17.05 „Magyarországról jövök..." 17.25 A Szabó család, 1903 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 Téli Könyvvásár - 1995 20.05 Táncházban 20.30 Határok nélkül 20.50 Beszélni nehéz! (ism.) 21.05 Tudományos műsor 21.35 Nemzetközi vallási híradó 22.30 Parlamenti folyosó 23.05 Felvételeiből válogat: Kertész István karmester 23.50 Scheidt: Csata-szvit URH: 6.55 Körzeti információs magazinok 9.00 Közvetítés az Országgyűlés üléséről 18.30 Szlovák nyelvű műsor 19.00 Román nyelvű műsor 19.30 Német nyelvű műsor 20.00 Horvát nyelvű műsor 20.30 Szerb nyelvű műsor 21.00 Az Amerika Hangja magyar műsora 23.00 A BBC késő esti magyar műsora. PETŐFI 4.33 Hajnali dallamok 6.03 Reggeli csúcs 7.45 Sportreggel 8.10 Helykereső 8.25 9.15 Sok hűhó (ism.) 10.00 Zene-szó 11.52 Gordiusz plusz 12.00 Cigányzenészek hangalbuma 12.50 Korkérdés 13.15 Gramofonsztárok 14.00 Kettőtől-ötig- Csúcsforgalom 17.15 Mágnes 18.00 Kataposta 18.30 Helykereső 19.03 Albumajánlat 19.40 Közv. a Magyarország - Ukrajna női kézilabda vb mérk.l és a férfi teniszezők Grand Slam Kupájáról 20.25 A rossz orvos, 2. 21.10 Manapság. 21.15 Színe-java 22.15 Sok hűhó 23.03 Sporthíradó 23.10 Záróra. BARTÓK 6.00-8.59 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.05 Rendezte: Cserés Miklós dr. - Colas Breugnon 10.59 Operaslágerek 11.40 Csenki Imre népzenei feldolgozásaiból 12.05 Hangverseny délidőben 13.27 II. Fiatalok mini koncertje 14.05 Vulkán alatt. Malcolm Lowry regénye, 1.15.04 Lehel György magyar zeneszerzők műveit vezényli 16.05 Neked szól! 16.35 Rézfúvós kamarazene 17.00 Égövek 17.50 Új zenei könyv - Manuel de Falláról 18.05 Don Pas- quale 19.02 Purcell művészi pályája 19.35 Kapcsoljuk a Pesti Vigadót! kb.21.40 Szimfonikus miniatűrök 22.05 A hél zeneműve (ism.) 22.30 László Margit - operakettősökben és együttesekben 23.09 A homok asszonya. Abo Kobo regénye' 0.05 Magyar előadó- művészek felvételeiből. MISKOLCI RÁDIÓ A tartalomból: Bűnmegelőzési és biztonságtechnikai kiállítás és vásár Miskolcon - Az Agroker Rt. az áruforgalmazás és a mezőgazda- sági termelés tapasztalatait értékelte - Miért alakult meg a Nagy Imre társaság B.-A.-Z. megyében? - Heves megye szociális intézményeinek helyzete-Vállalkozók fóruma - Reklám. Szerkesztő: Tolnai Attila. 16.00-18.00 A Miskolci Stúdió kereskedelmi-infor- mációs-zenés műsora a Rádió Delta Miskolc Kft. menedzseléséin NONSTOP RÁDIÓ Állandó műsorok Sporthírek: 11,13,18, 20 ó. 10.00 Délelőtti mozaik Orosz Gábor vezetésével 13.00 Mit szól hozzá? a hallgatók és Németh Miklós Attila közös műsora 16.00 Zeneőrülel Szűcs László szerkesztésében 19.00-22.00 Black night a mikrofonnál DJ Tócsa Óránként hírek, időjárás, útinform 6.30,7.30,13.30, 15.30 BBC magyar nyelvű hírek Londonból 17.30-kor előzetes az Észak-Magyar- ország szerdai számából. 6.00 Ébredjen a Rádió Toppal! 10.00 Nosztalgiahullám 11.00 Szépségápolás és egészség (A délelőtti műsorok szerkesztője: Feledi Enikő) 13.30 Rockdélután (Rock Block - Rock Top 10 - Tejbegríz: fiatal zenészekkel beszélget Géczy György) A délutáni műsorok szerkesztője: Kalácska Gábor 21.00 ROgzi- lett, zenés adás ✓K W»W ...