Észak-Magyarország, 1995. december (51. évfolyam, 283-306. szám)
1995-12-16 / 296. szám
December 16., Szombat ÉM-riport ÉM-hétvége III A város neve... Titok. Az érintettek — noha nem zárkóztak el a nyilatkozattól — nem csupán nevük nyilvánosságra hozatalát, de még a helyszín megnevezését is kérték elhallgatni: „ Vagy nektek sincs frankó sztori...” Mert a kutyások közt kevésbé szeretett pitbullosok szerint annyit, s annyiféleképpen írtak már róluk... Csak épp egyetlen vérbeli „pitest” nem szólaltattak, nem szólaltathattak eleddig meg. Es egy kutyaviadalt sem nézhet _____________________végig akárki... Fo tók: Méhes László szítenek, ha győznek, ugyanazt a szeretetet kapják a gazdájuktól.- Azt kell megértem - ragadja vissza a szót Benedek hogy a pitbull harcra tenyésztett fajta. Élete a harc, az a dolga, hogy a gazdájáért küzdjön. Ha kell, mindhalálig. Az érthetetlen dolog, hogy a pitbull nem fér bele a FCI (nemzetközi kutyaszövetség) szabványába. A MEOE (Magyar Ebtenyésztők Országos Szövetsége) közreműködésével ezért nálunk nem engedélyezik a pitbull tenyésztését. A tanya tulajdonosa, Pista bácsi a fiúkkal ért egyet. „Miért? Az sokkal szebb, amikor egy csirkének elvágják a torkát? Vagy a malacot hizlal- gatják hónapokig, csak hogy utána megehes- sék? No, az egyik kolbásznak való, a másik meg harcra...”- Pista bácsinak igaza van! Az őrző-védő fajták, a német juhász, kaukázusi juhász, kuvasz, rotweiler, dobermann inkább veszélyesek az emberre, mint mondjuk a pitbull. Ezek sokkal kiis- merhetetlenebbek. Amúgy meg, ha csak a pénzről lenne szó, akkor akár két palotapincsit is össze lehetne engedni - fejtegeti Lázár.- És ez az úgynevezett állatvédelmi tommy - szól közbe gunyorosan Teó -, az kit véd? Mert ott van például a kotorékozás. A róka benn gubbaszt a kotorékban, egy hosszú csőben, ahonnan nincs menekülési útvonala, mégis ráengedik a kutyákat. Nem egyet, és nem kettőt. Esélye sincs a szerencsétlennek. A vaddisznóversenyeken is’olyan maradandó sérülésekét okozhatnak a jagdok (vadász terrierek) a disznón, hogy - mar csak emberségből is - ki kell lőni. Na, ez szebb? Humánusabb, mint a tiltott pit-bunyó? Egyébként meg, akik ezt az állatvédelmi törvényt hozták, illetve betartatják, jórészt maguk is nagy vadászok. Ennyit erről az állatvédelemről. Pillanatnyi csönd áll be, a pitesek elmerengenek a hallottakon. De Tibcsi nem hagyja ennyiben:- Vagy nehogy már azt mondja nekem valaki, hogy' a majom jól érzi magát a ketrecben, netán a cirkuszban, mert ugrálhat!? - hadonászik harsányan. A produkciót osztatlan sikerrel fogadják a többiek. Nevetve bólogatnak. Aztán lassan szedelőzködnek a legények. Búcsúzkodásnál csak kevesen állják meg, hogy fel ne hívják a figyelmünket a korrekt tájékoztatásra. „Mert el fogjuk ám olvasni, mit firkáltatok össze rólunk!”- Na, mit szóltok? Jól telt a délelőtt? - kacsint ránk házigazdánk. De az útról sokadszor harsan sürgetően a duda: indulni kell... Feczko János - Mehes László Ezen a szombaton vendéglátónk reggel ötkor kel, mert a kutyaviadalra szánt szabványos ringet még időben föl kell állítani a délelőtti mérkőzéshez. Mi csak később indulunk utána. Az autó kerekei kátyúról kátyúra hagyják maguk mögött a főutat, amint egyre beljebb kanyargunk a párától nedves homokon. Az éles szögben verő napfényben hosszú árnyékot vetnek a tanyavilág szétszórt házai. Negyedórányi út után állunk meg az egyik roskatag háznál. A kerítés mellett már sorjáznak az autók. Stílszerű a fogadtatás: a kapu mellé épített kifutó résén acsargó kutya agyarai villannak ránk. Mintegy jelzés: Belépni csak engedéllyel! Megkapjuk. A ring körül annyian vannak, jó, ha sikerül közelebb férkőznünk a látványossághoz. Mi ügyesen férkőzünk. Dacára, hogy egy napszemüvegben „titkolódzó” vagány rosszallásának ad hangot a fényképezőgép láttán. A barátok segítségével - a kapuban vicsorgó eb után - rajta is túlesünk. Bár pénzt senkinél nem látunk, a levegőben százezrek „érződnek”. Jobb kutyákat ingyér’ nem verekedtetnek - magyarázza súgva az egyik bennfentes. Ez persze nem lóverseny - fűzi hozzá ahol bárki fogadhat. Nem könnyű bekerülni ebbe a csapatba. Még nehezebb azt a bizalmat megszerezni, hogy valaki „fogadóképessé” váljon. De már porondon is az első két kutya. Kölykök még, küzdelmükön még csak bemelegít a közönség. Egymásba kapó próbálkozásaikat, olykor ügyetlen tétovaságukat lehurrogják. A publikum vérbeli harcosokat akar. Megkapják. Előtte azonban kellő hangulatba kell hozni az ebeket. A palánk mellett már hergelik is az éjfekete Zebut és a fehér fejti Niggert. Az (egyeseknek csak elkövetkezendő) izgalmak levezetéseképp’ humorosnak vélt történeteket elevenítenek föl. A leghihetetlenebbnek ttinő sztori Zebuloné... Mégis igaz. Az ügyben érintett állatkert vezetőjét telefonon kérdeztük. Nyáron valóban Sltűnt kifutójából egy 200-250 ezer forint értékű emu, s a rendőrség azóta sem bukkant a tolvaj nyomára - erősíti meg az elbeszélés hitelességét...- A havereknél voltunk házibuliban a nyáron. Mi tagadás, elég rendesen benyeltünk, húszunk közül ha két-három ember maradt józan éjféltájt - mereng el a jó harmincas fiatalember. - És valamelyik hülye akkor kitalálta: tapír-szendvicset akar enni.- Tapír-szendvicset?!- Azt hát. Tudod: van egy állat, ügy hívják, hogy tapir - vigyorog a kérdezőre kajánul Zebu- lon. - De hát honnan a rossebből szerezhetünk egy darabka tapírt?!, morfondíroztunk a szesztől szédelegve. Hát persze, hogy az állatkertből! Egy cimborával már indultunk is... Bemásztunk a kerítésen, oszt’ nekiláttunk bekeríteni a tapírt. De hiába bolyongtunk fél órán keresztül a ketrecek között, egy fia tapir nem sok, annyit se találtunk. Fáradtak is voltunk, éhesek is - feladtuk a küzdelmet. De üres kézzel mégsem mehettünk vissza, ráadásul lusta is voltam már gyalogolni: úgy döntöttem, hogy emuháton trappolok haza.- Emuháton? - hitetlenkedik az iménti közbekérdező, a Géza. Vesztére.- Emuháton, hát! Hogy te is tudd, az emu az egy másik állat. Csak ez inkább madárszerű, mint ragadozó. Olyan struccos. Zebulon szemmel láthatóan élvezi Géza álmél- kodását, egyetlen ziccert sem hagy kihasználatlanul, ha „beszólhat” neki. Még folytatna, de kutya névrokona már a szorító sarkában... „Sipjed meg!” - biztatja Zebut a gazdája. Pedig olybá tűnik, a fekete harci „gépet” nem kell nógatni. Tudja a dolgát. A két buli dózerként ront egymásnak. Az állkapcsok csattogása mintegy aláfestése a „Gyerünk Nigger! A lábát fogd, Zebu!” instrukcióknak. Az állatok eszüket vesztve keresik a legjobb fogást a másikon. A közönség egyre hangosabban hergeli önmagát és a kutyákat. „Már megirí befordult a Nigger!” - fakad ki alkalmi szpíkerünk, aki mindössze tizenhárom évesen kommentálja az eseményeket. 0 egyébként lány. Beszólásaiból viszont érződik: nem először drukkol kutyának. El is magyarázza nekünk, hozzá nem értőknek, miért „unfrankó a dolog”. Ilyenkor ugyanis - okosodunk - szét kell választani az ebeket, és a kiforduló (értsd: menekülő) jószágot újra kell indítani. Ha nem mer a sarokból támadni - vesztett. Ezt az íratlan szabályt most nem veszik komolyan. Hadd harcoljanak... És a piték hozzák a formát. Alig néhány perce ölik egymást, de a küzdőtér fala már vértől mocskos. A fehérfejű Nigger csatakos pofájából nyállal elegy vér csöpög. „Nem kell, nem kell még szétszedni őket!” - visszhangzik a tanya. A hangulat ringen kívül is felfokozott. Zebu és Nigger rendületlenül gyúrják egymást. Irtózatos erejű marásaiktól felváltva vonag- lanak a földön. Egy pillanatra sem engedik el egymást, a feszítőfa nélkül gazdáik sem tudják szétválasztani őket az újraindításhoz. Nyolc és fél perc után a harc még eldöntetlen. De a két „minibika” csak megy és megy egymásnak. Ismét megállíthatatlannak tűnnek. Zebu most a fülét fogja a másiknak... Nem baj, a véres fogásokkal - állítólag - nincsen gond, legfeljebb maradandó nyomot hagy' egy-egy harapás. De nem is kutyaszépségversenyen vagyunk. Most Zebu szorul a sarokba. Tompákat puffan a palánkon, ahogy mögé kerülve Nigger rázza, marcangolja. Nyilvánvaló technikai fölényét, mozgékonyságát kihasználva a fekete ebnek mégis sikerül kiszabadulnia szorult helyzetéből, és fogai a másik pofájába mélyednek. Vér csapódik a ring oldalára. Ez utóbbi akció szemmel láthatóan érzékenyen érintette Niggert. Ügy tűnik, végéhez közeledik a meccs, mert közbekiált a gazdája: „Szét kellene szedni őket!” A kutyák viszont ezt aligha értik, hiszen vadul tovább acsarkodnak. Most már azonban megkérdőjelezhetetlen Zebu fölénye. Pillanatok kérdése az ellenfél teljes kapitulációja. És megtörténik. Nigger egyre gyakrabban fordul ki, jelezve: egyetlen porcikája sem kívánja a harc folytatását. Azért a fogfeszítö fákra szükség van, hogy végleg szét lehessen választani őket. Zebu győzött. Nigger mintha ezt mégsem ismémé el. mert miközben mosdatják és antibiotikummal injekciózzák a lihegő harcosokat, újra és újra megpróbál ex ellenfele közelébe férkőzni. Aligha „mancsnyújtási” szándékkal. Végül elviszik őket... „Mózes ma az ország legmenőbb pitbullja, eddig minden mérkőzését megnyerte. Erejéből több mint egy órányi küzdelemre is telik” - mesélik a lehiggadt kutyarajongók néhány sör társaságában. Árfolyamát kétezertől tízezer márkáig taksálják. Harcmodoráról ugyancsak legendák keringenek közöttük. De már kész az ebéd, aki éhes, befizethet egy nagy' tányér pörköltre. Teli a szájuk, ám nem beszélni a kutyákról - lehetetlenség.- Nagyon komálom az ilyen dolgokat - tér vissza az első mérkőzésre Tibcsi. Hét hónapos Alikáját a bemelegítő összecsapáson láthattuk. - Soha nem verekedett még, idáig csak edzve és hergelve volt. Ha élesben, pénzre ment volna a dolog, hiaba kölykök, nem szedjük még szét őket. Áz edzőmeccs lényege, hogy egy kutya - ha jól harcol - megalapozhatja vele a hírnevét.- Azt írjátok meg - szól közbe Benedek -, hogy a fogadásokon nem milliók pörögnek, mint azt mesélik. A legnagyobb tétek maximum 300 ezer körül mozognak. A milliók és a pitbullte- nyésztés nem feltételezi egymást. Akinek szétdobálni való pénze van, az nem kutyaviadalra szórja...- Az sem igaz, hogy mi nem szeretjük a kutyát - magyarázza vehemensen Gábor. - De láthattátok is: amikor nem akartak mar verekedni, kivettük őket. Egyébként meg az az idióta híresztelés sem igaz, hogy a balhék élet- re-halálra mennek. Senki nem bolond direkt megöletni - esetenként több százezer forintot érő - kutyáját. Persze - ismeri el Gábor - előfordul, hogy belepusztul a harcba egy-egy állat, de ez nem túl gyakori. És az ebek ha ve(Pit) bu 11 dózerek
