Észak-Magyarország, 1995. november (51. évfolyam, 257-282. szám)
1995-11-06 / 261. szám
4 ÉSZAK-Magyarország Levelezés, Szólástér 1995. November 6., Hétfő Szerkeszti: Bodnár Ildikó A megszerzett jogot is elveszik? A mozgáskorlátozottak közlekedési támogatását is felére csökkenti jövőre a pénzügyi tervezet. Amit kap az ember, azt illik megköszönni, ha kevesebbet, azt is. Sóhajt - vagy könnyét nyeli. Egyet tehet: tudomásul veszi, mint az állapotát. De ha elveszik tőle azt, amit szerzett jogának tudott, az „elüti”, mint a lábát levágó vonat. Amióta motoros jármű létezik, a rokkantak soha nem fizették az adóját. Ami később kötelező-biztosítás névre változott, míg az adó beköltözött a benzin árába. 1994. január 1-jével félig vették el ezt a jogot. Minden rokkant kapott a díj fizetésére évi 8000 forint támogatást. Akkor is tudták, hogy „kiszúrták a szemüket” is. Mert a díj emelkedni fog, de a támogatás nem. Az idén azt mondja ki a tervezet: „Önmagában a 8000 forint/év összegű gépjármű-fenntartási támogatás a gépjárművel kapcsolatos költségek töredékét sem fedezi, ezért önálló támogatásként való fenntartása nem indokolt.” Ez az összeg egyeseknek havi jövedelmük egy százaléka! Míg másoknak egyhavi nyugdíja! Egy százalék elvesztéséért nem sír az ember, de úgy tűnik, ennyit elvenni sem szégyell az, aki ennek közel százszorosából él. Kiss Mária Kazincbarcika Kórházban szövődött a példás barátság Mindenütt jó, de legjobb otthon! Ennek igazságtartalmát ugyancsak átérezheti az, aki hazáján kívül, súlyos baleset következtében a kórházi ágyon szenvedi át a honvágy keservét. Évtizedek óta szoros baráti kapcsolat fűz egy kedves miskolci családhoz, melynek Attila nevű kiskorú gyermekével együtt éltem át a kórház búját- baját. Attila édesapja is ilyen körülmények között ismerkedett meg egy 25 éves lengyel férfival, akivel egy kórteremben feküdt Miskolcon, a Vasgyári Kórház sebészeti osztályán. Elképzelhető volt a külföldi helyzete, elég- csak annyit említenem, hogy a kórteremben nem akadt senki, aki tudott volna vele beszélni. Attila akkor értesült a lengyel férfi balesetéről, amikor meglátogatta édesapját, D. Károlyt. Attila németül beszélgetett a lengyel beteggel, akit nemsokára édesapja is a szívébe zárt. Valahányszor D. K. családja (kedves feleségére gondolva) a férjét jött látogatni, mindig hozott a lengyel betegnek is élelmet, amit az mindenesetben könnyezve fogadott. Mindeközben Attila a megadott címen értesítette a lengyel férfi hozzátartozóit a balesetről. Elsőként a nagyapa érkezett látogatóba külhonból, akit D. K. felesége és fia kísértek el a helyszínre. A találkozás nagyon megható volt. Az emberiesség szép példáját nyújtó D. család a Magyarországra érkező nagyapát lakásában fogadta, megvendégelte, szállást adott neki. Majd a kórházból kikerülő unokát is jó szívvel befogadta. A barátság egyre mélyült. Deryk Waldemar, amikor elhagyhatta Miskolcot, hazaérkezve hazájába levelet írt a kedves vendéglátó családnak. A levélből idézek két mondatot: „Attila, nagyon hálás vagyok neked a segítségedért, amit a miskolci tartózkodásom alatt tettél. Nagyapám Angliába utazott, ha lesz ideje, útközben meglátogat benneteket.” Ez a látogatás is megvalósult, barátságuk ezzel csak tovább mélyült. A nagyapa leveléből is idézek egy mondatot: „Tessék hinni nekem, nagyon sokat köszönhetek Önöknek, a hálám határtalan”. (Sajnos az idős nagyapa azóta már elköltözött az élők sorából.) A férfi, aki balesetet szenvedett, még Lengyelországban is hosszas kezelésre szorult, a lába ma is gipszben van. A D. családot a leírtak alapján csak elismerés, köszönet illetheti, mert minden ellenszolgáltatás nélkül példát mutatott EMBERSÉG-ből. Egy ilyen szo- morúan-szép történetről úgy vélem, nem szabad „hallgatni.” Serfőző János Nem csak színházi kritika egy néző szemével Elkezdődött az idei színházi évad. Mivel premier bérletünk van, az elsők között nézhetünk meg minden darabot. 1948-tól van bérletem, de már gyermekkoromban is sokat jártam színházba egy jegyszedő néni jóvoltából. Sőt, 19 éven át egy nagyvállalat közönségszervezőjeként is rengeteg előadást láthattam. Szépek, jók voltak a darabok, kulturálódhatott a nézőközönség, felnőtt, gyermek egyaránt. Volt olyan darab, még a „legkeményebb” dráma is, amit háromszor is megnéztem _ a barátnőmmel együtt. (Például Bolond Ásvayné, Remény, A térképen nem található, stb.) Sok éven keresztül egyetlen trágár szót nem hallottam, de nem volt a „színen” kétértelmű, bizonyos lótestrészre utaló mutogatás sem. Thália temploma igazán a kulturálódást szolgálta. Aztán elkezdődött a hígítás, a silányság, elsősorban a rendezők, de sok ésetben az írók jóvoltából. Thália temploma mostanság gyakorta az ellen-kultúrát szolgálja. Az ocsmányságok, a trágárságok, a kétértelmű mutogatások szinte mindennaposak a színházban, nemkülönben a filmvásznakon. Na és a szex! - egy az egyben, natúrban. Tavaly a Rómeó és Júliában is az lett a darab „fénypontja”, hogy meztelenül csinálták a nászéjszakát a főszereplők. Ilyen még soha nem volt, pedig már volt szerencsém látni néhány Rómeó és Júlia előadást. De jelen esetben fenti gondolataim a most bemutatott Show-darabbal kapcsolatban kerültek felszínre. Miért kell így tönkre tenni egy szép és értelmes művet trágár kifejezések használatával és azzal a bizonyos lótestrész mutogatásával? Persze ez rendezői felfogás kérdése. Én, ha színész lennék, megtagadnám ezeket a nem odavaló szavakat és mozdulatokat. S ha minden színész megtagadná, akkor nem volnának ilyen beszennyezett darabok és filmek. Ha a regény-, novella- vagy drámaírók ilyen írásait nem fogadná el a kiadó, akkor az író urak sem írnának bele a sorok közé szennyes, ocsmány szavakat. Mi ezekben az írott és lejátszott szövegekben a kultúra?! Azt felelik, ez a modem - de mi ebben a modem? Már az óvodások nyelvezete is kétségbeejtő, nem beszélve az iskolásokéról! És ez a modemnek kikiáltott rendezői módszereknek és egyes írók szabadosságának köszönhető. A kezdetekben azzal indokolták ezt az új divatot, hogy megmutassák hogyan nem szabad beszélni. Es mi lett ennek a következménye? A fél ország káromkodik, mint egy kocsis! Igen tisztelt rendezők és írók! Ne nevettessék már ki magukat, mikor ezt a nyelvezetet modemnek és haladónak nevezik. Ez nem szépirodalom, hanem inkább szennyirodalom. Az ilyen megnyilvánulások ellen már Csiszár Imre korában is fellázadtam (tulajdonképpen a kezdet kezdetén), és az Észak hasábjain levélpárbajt is folytattam vele. Gondolom mindenki emlékszik a Jancsó Miklós által rendezett Csárdáskirálynőre. Mire volt jó annak a szép operettnek a csúffá tétele azzal, hogy állandóan oda-vissza sétáltatott benne egy meztelen nőt? Szerintem azért, hogy lássák milyen kiszolgáltatottak voltak egyes nők., Hát szerintem inkább mi, nézők lettünk kiszolgáltatottak ezzel a rendezéssel is. Rácz Ilona Hangulatos nyugdíjas-találkozó Fájó emlék marad Megalázva-megszégyenítve fordulok a sajtó nyilvánosságához. Október 22-én - átutazóban Miskolcon -, kora délután volt két vonat között annyi időnk, hogy egy kicsit szétnézzünk a városban. Mivel legutóbbi ott-jártamkor (nyár elején) megmaradt néhány villamosjegyem, a pályaudvar utáni első megállónál kolléganőmmel nyugodtan felszálltunk a villamosra az első ajtónál, és a szelvényekből kettőt azonnal érvényesítettünk. Két ellenőr állt a vezetőfülke ajtajában, akik azonnal elvették jegyeinket, és minősíthetetlen hangnemben, rendőrségre kíséréssel fenyegetve büntettek meg bennünket. Most már tudjuk, hogy utolsó jegyvásárlásom óta más tarifa van érvényben, de jóhiszeműségünket a villamoson utazók közül senki sem vonta kétségbe. Sót, többen ki szerettek volna bennünket segíteni, de ők is csak durva elutasítást kaptak a két fiatalembertől. (Szegeden is előfordul, hogy idegenek kínos helyzetbe kerülnek, de az ilyen gesztust legvadabb ellenőreink sem engedik meg maguknak.) Kértük őket, hogy legalább a villamos vezetőjétől vásárolhassunk, vagy pedig szállítsanak le bennünket a következő megállónál - mindhiába. Mivel annyi időnk nem volt, hogy a 4- es és a 32-es számot viselő két fiatalemberrel a rendőrségig menjünk, a nálunk levő pénzből pedig éppen kifutotta a büntetés - ők diadallal, mi pedig sírva elváltunk egymástól. „Kellemes” emlék marad(t) a városról. Fekete Zoltánná Szeged Október 21-én a 100. Számú Ipari Szakmunkásképző Intézet kultúrtermébe nyugdíjas-találkozóra voltunk hivatalosak. Meghívóink először üzemlátogatásra invitáltak bennünket, majd igazán pompás vendéglátás következett. A szépen megterített asztalokon mesés ételek, sütemények és finom italok vártak ránk. A több száz volt dolgozót a Miskolci Nemzeti Színház három művésze operettekkel, dalokkal, viccekkel szórakoztatta. Egy öttagú zenekar húzta a talpalá- valót, amit többen ki is használtak. Úgy érzem, mindenki számára emlékezetes marad ez a találkozó, amelyen kedvesen elbeszélgettek a volt munkatársak, és igazán jól érezte magát minden kedves vendég. Ezúton szeretnék köszönetét mondani nyugdíjastársaim nevében is a Csavar- és Húzottáru Részvénytársaság vezetőjének, Szalai József elnök-igazgatónak, Volyák Fe- rencné szb-titkámak és nem utolsósorban kedves volt kollégáinknak fáradozásukért. A mai nehéz gazdasági helyzetben az ilyen törődés, gondoskodás egyre ritkább; ezért is szót érdemel az effajta odafigyelés - írja Szabados Lászlómé, Miskolcról. A tállyai citerások köszönik Fotó: amatőr A tállyai Orbán Balázs Ci- terazenekar az elmúlt néhány hónap alatt két lengyelországi meghívásnak tett eleget, és több hazai fellépésen vett részt. Mivel manapság a kultúra igen gyengén támogatott, a zenészek vállalkozók segítségét kérték a költségek fedezéséhez. Ezúton köszönik meg azoknak a magánszemélyeknek és vállalatoknak a közreműködését, akik patrónusként komoly szerepet vállaltak utazásaiknál. így Hollókői József, Hollókői Mihály, Hollókői Sándor, Hollókői László, Hetzi János, Budányi János, Kiss György, Czakó Róbert, Rózsa György őstermelők, valamint az ABC- áruház, a BEFAG Erdészet, a Dr. Bártfai Gyula Mező- gazdasági és Szolgáltató Szövetkezet és a Tartalék„Hangol már a zenekar" gazdálkodási Közhasznú Társaság támogatását. Külön köszönetüket fejezik ki Tállya község önkormányzatának utazásaik megszervezéséért. _SZÓLÁSTÉR fi írja: az Olvasó Kinek az érdekében? Borsod-Abaúj-Zemplén megyében több nyugdíjasklub működik, amelyekből 42 klubot (körülbelül 2000 tag) a Nyugdíjas Klubok és Idősek „Életet az éveknek” Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezete tömörít. További 24 klubot (körülbelül 7500 fő) a Magyar Nyugdíjas Egyesületek Megyei Szövetsége fog össze. Ez a két tömörülés hosszú évek óta eredményesen működik. Fejleszti és erősíti a nyugdíjasok kulturális életét, ingyenes jogi tanácsot adnak a rászorulóknak a klubok jogászai. Megyei klubszervezeteink tagjai az „Életet az éveknek” Országos Szövetségének és a Magyar Nyugdíjasok Egyesületei Országos Szövetségének, amelyeknek révén a megyei nyugdíjasok gondjai közvetlenül a kormányzati szintre kerülnek fel, ahol Knoll István és Bleyer Jenő elnökök képviselik ügyüket. Szervezetünk élvezi a megye nyugdíjasainak a támogatását. Legutóbb az idősek világnapja alkalmából kétnapos kultúrműsort rendeztünk. Első nap a miskolci Rónai Sándor Művelődési Ház színháztermében, második napon az Ady Endre Művelődési Házban. Mindkét napon teltház előtt, csak a két rendezvényen mintegy 12 ezren vettek részt. A műsort a nyugdíjasegyüttesek szolgáltatták. Mindezek mellett jelentős, hogy megyei szinten támogatást kapnak nyugdíjasaink a Nyugdíjasok Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Képviseletétől (Kamara), az MSZOSZ Megyei Képviseletétől, valamint a Társadalmi Egyesülések Borsod-AbaújZemplén Megyei Szervezetétől, így nyilvánvaló, hogy BorsodAbaúj-Zemplén megye a nyugdíjasok számára nem Északisark. Megyénkben a nyugdíjasoknak életképes szervezetei vannak, amelyekben tartalmas klubélet folyik. Szervezeteink révén a megye nyugdíjasai a megye életének részesei. Az elmondottakból kitűnik, hogy az 1995. április 6-án alakult, úgynevezett Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Össznyugdí- jasok Szövetsége nem képviseli és nem is képviselheti a megyei össznyugdíjasoknak, és különösképpen nem képviselheti a nyugdíjasok „összérdekeit.” A BŐSZ csak azokat képviselheti, akik a szövetségükbe tömörültek, illetve igénybe kívánják venni a segítségüket. Nem vitás azonban, hogy az „össznyugdí- jas” elnevezésnek nincs alapja, mivel nem képviseli az összes Borsod-Abaúj-Zemplén megyei nyugdíjast. Szükségesnek tartom megemlíteni, hogy a BŐSZ elnöke, 1995. április 5-ig az „Életet az éveknek” Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezetének a megbízott vezetője volt. 1995. augusztus 10-én a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei küldöttközgyűlés által választott vezetőség került az „Életet az éveknek” megyei szervezet élére, és a vezetőségbe nem került be. Az új vezetőség - a jó hagyományoknak megfelelően - fenntartani és szélesíteni kívánja a klubmozgalmat, a nyugdíjasok jogsegélyszolgálatát, érdekvédelmét és nem utolsósorban erősíteni a nyugdíjasok kulturális életét. Tóth Árpád, az „Életet az éveknek” megyei szervezet elnöke A lakásrendelet margójára A múlt évben megjelent új lakásrendelet a bérlő részére (elő)vételi jogot biztosít, ami a jogosultnak arra ad lehetőséget, hogy a határozatlan időre bérbe adott önkormányzati lakását egyoldalú nyilatkozattal megvásárolja. A jogszabály ezalól - szűk körben - kivételeket tesz, bizonyos fajta lakásokra. Bár a lakásrendelet, sehol nem tesz megkülönböztetést kül- és belvárosi lakások között, Miskolc Város Önkormányzata kezdettől fogva mindent elkövetett azért, hogy a belvárosi lakások eladását kivonja a jogszabályi rendelkezések lehetősége alól, és azokat a saját akarata, tetszése szerint adja, vagy ne adja el. Ezeket a lakásokat az eladhatóság megakadályozása végett az ön- kormányzat először törzsvagyonba vonta (ami például egy út, fűtőmű, stb. lehet), majd amikor rájöttek, hogy a lakás az mégiscsak lakás, a 100%-os forgalmi értéken való eladást latolgatták. Mivel arra is rájöttek, hogy a lakott lakás nem azonos az üressel (ha mondjuk egyikbe, vagy másikba kellene beköltözniük), ezt is levették napirendről, mert a lakott lakást nem lehet üres értékben eladni. Végül a lakásrendelet módosítása után a belváros rehabilitációjára hivatkozással - bár tudták, hogy a kb. 10 évvel ezelőtti rehabilitációs terv megvalósítására rég nincs pénze a városnak - akadályozták meg az eladásokat. Amíg egyfelől ezért mindent elkövettek, másfelől számos lakást eladtak, persze a jognak itt is adtak, mert több lakást telek nélkül jelöltek ki eladásra, ami miatt a földhivatal a vevő tulajdonjogát (jogszerűen) nem jegyezte be. A mi Déryné u. 9. sz. alatti lakásunkat ma sem hajlandóak eladásra kijelölni arra hivatkozással, hogy a rendezési terv felülvizsgálata folyamatban van, miközben az udvarunk tőszomszédságában egyik oldalon többszintes családi ház, a másik oldalán bank épül (a volt Dolgozók Gimnáziuma műemléki épületének majdnem teljes lebontása után) - rendezési terv nélkül. Tőlünk az udvarból is el akarnak venni, erre megy ki a Játék”, meg arra, hogy amíg a MIK Rt. a „szomszéd”, addig aláír, hozzájárul a mi bőrünkre menő olyan építkezésekhez, amelyek ha készen lesznek, mehetünk panaszra, a rendezési terv pedig akkor már „kénytelen lesz” a meglévő helyzethez igazodni. Az önkormányzati képviselők egy része észrevette, hogy mi megy a belvárosi lakások eladásával, ezért tizenegyen sürgősségi indítványt tettek. Őszinte nagyrabecsülésem Csiba Gábor, Nyíró Pál és társai képviselőknek, de kérem, a többiek is mél- tóztassanak észrevenni, hogy itt egyesek érdekeiről van szó, az önkormányzat neve alatt. Bajáky Gábor ügyvéd, Miskolc Olvasóink figyelmébe! Kedves olvasóink tájékoztatására közöljük, hogy a Szólástér rovatban megjelent írások nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontját tükrözik. A rovatba beküldött leveleiket terjedelmi lehetőségeinket figyelembe véve esetenként kénytelenek vagyunk szerkeszteni, tömöríteni. A személyeskedő, bántó hangvételű, a jogrendet, az etikai normákat sértő írások e helyütt sem jelenhetnek meg.
