Észak-Magyarország, 1995. november (51. évfolyam, 257-282. szám)
1995-11-28 / 280. szám
4 M Itt-Hon 1995. November 28., Kedd Nem csak a vörös kakassal szemben Csapó András Miskolc (ÉM) - Miskolc történetében a „vörös kakas” gyakori vendég volt, társulva más rémségekkel. A város és környéke pusztító hadjáratok sokaságától ritkult, szenvedett. 1241-bén a muhi csata után az egész hon elhamvadt. 1428-ban a husziták törtek be, kirabolták, felperzselték a vidéket. 1541-ben a budai basa perzselte fel az országrészt a Tátráig. 1588-ban Kara Ali seregét végre Szikszónál szétverték a magyar hadak. (2000 „igazhitű” maradt a csatatéren.) 1567-ben a támadók a lakosságot is lemészárolták. 1596- ban a mezőkeresztesi csata után mindenütt halál, pusztulás, rabszolgapiac. 1641-1645 között újabb támadások; később az osztrák hadak pusztítottak. 1706-ban Rabu- tin osztrák generális felperzseli Miskolcot, an-a már csak büszkék lehetünk, hogy 1848-ban az utolsó győztes csatánkat az oroszokkal Felsőzsolcánál vívtuk meg. Végre beköszöntött a béke. Miskolc város polgárai - az évszázadok rémületéből - kezdtek felébredni. Már az önvédelem szervezett formáit is felismerték. Csatlakoztak a - 1870-ben megalakult - Magjai- Országos Tűzoltószövetséghez. Ez a szervezet - az akkori viszonyok között - a demokrácia iskolája volt. Nyugdíjalapot, segélypénztárt, gyógyüdülőt hoztak létre. A tűzoltószervezetek hirdetett jelszava ez lett: „önkéntesség, demokrácia”. 1870-ben Szombathy József, Katz József és Szabó Gyula miskolci polgárok saját költséLégifelvétel helyett: látkép a tűzoltóság mentőkosarából gükre tűzoltófecskendőt vásároltak, és tűzesetekhez vonultak vele. (A mi generációnknak ez hihetetlennek tűnhet!) 1873. augusztus 31-én közgyűlést hívtak össze a megyeszékhelyen, és 60 fővel megalakult a miskolci tűzoltóság. A rendes őrszolgálat 1874. január 8-án indult. A szolgálatot Martin Károly polgár- mester és egyben főparancsnok kezdte. Január 11-én érkezett az első riasztás. A gyakori tűzesetek jelzésére - hiszen akkor e helyütt telefon még nem volt - az Avason őrházat létesítettek, ahonnan lámpával, zászlóval és kürttel riasztották a szolgálatot. A miskolci lányok gyönyörű zászlót kézimunkáztak a tűzoltóknak és pénzt - mintegy 4200 forintot! - gyűjtöttek felszerelések vásárlására. A helyi egyesület megalakulásának tiszteletére díszfelvonulást rendeztek a polgárok: parádézva haladtak 32 kocsin a Széchenyi utcán át a Városmajorban székelő tűzoltóságig. E berkekben még a grófok, a bárók is „polgártársnak” szólíttatták magukat. (Például báró Vay.) Mindannyiuk jelszava: „Polgártársainkért vészszel szembeszállni emberileg nagy és nemes”. (Ugye ez a demokrácia iskolája?) 1878. augusztus 30-a Miskolc történelmében az iszonyat éjszakája volt. Megdördült az ég, hatalmas felhőszakadás zúdult a városra, az utcákon sikolyt kergetett a szél, a szuterén lakásokba zúdult a víz. Az ott alvók sikoltó száját az iszap tömte be. A tűzoltók úszva TŰZOLTÓK ÉS LAPJA I ** *** *. ;? .*;*** xr x\x * *> * &j w N fcw* >:•.•✓. v XMc trtx& <>.-:>• * >*"“»** ***» *»»*< ! í»A»)!í.»>>W».'x>«ww^ ........ . j > , « «- > «. ■> "v ,,>««, »Í1 \», VÍV -i Nv* .-:<-Jb.W.sx-í: ... •>. < \ - \ i ••.. •'•-'NVVV .. <<■<•>?•&, \\-y , x-v-i ávc«'..A A polgártársak megszólítás a múltban megtiszteltetésnek számított mentették a menthetőket. Braun Gyula tűzoltó 15 embert, Soltész Nagy Kálmán polgármester (!) 3, Szombathy alparancsnok szintén 3 embert mentett ki az áradásból. Összesen 50 embert segítettek szárazra, de az áradás után 277 holttestre is rátaláltak. 1878. szeptember 2-án a tűzoltóság udvarából indult a monumentális halotti gyászmenet a Kálvária dombra. 1881-ben Ferenc József király Miskolcra látogatott, ahol kitüntette Soltész Nagy Kálmán polgár- mestert és Szombathy József tűzoltóparancsnokot addigi tevékenységeikért. 1882-ben Kun József polgármester saját költségén, 4000 forintért (100 tehén ára) megépítteti a színház tetején ma is látható őrtornyot a tűzoltóőrségnek, amelyet már telefon kötött össze a készültséggel. 1895-ben Kazai Mór egyesületi orvos megszervezte a tűzoltómen- tő-szolgálatot, mely 1948-ig műköBevetés előtt Fotók: Vajda János dött. A tűzoltólovak „tudására” jellemző volt: abrakolás után megfordultak a kijárat felé, a jelzőcsengő hangjára tudták, hogy „mentés” vagy „tűzoltás” lesz - aszerint álltak a kocsi elé. A füst szagára a tűznél megálltak vágtájukban. 1881. november 12-én Kossuth János tűzoltó „megnyitotta” a hősi halottak sorát. 1890-ben kiépültek Miskolcon - szinte az országban az elsők között - a tűzjelző telefonok. 1892-ben a török szultán kitüntette a miskolci tűzoltóságot. 1913-ban 318 tűzcsap épült a városban (akkor ez is a progresszió bizonyítéka volt). 1909-ben építési bizottságban két tűzoltót delegáltak a tervek vizsgálatára. (Ma ilyen nincs!) A tűzoltók 72 órás szolgálatra kaptak egy szabadnapot. 1932-ben 48 óra lett a laktanyai szolgálati idő, mely 16 év múlva csőidként le 24/24-re. A II. világháborúban a bombázás, légoltalom sűrítette a feladatokat - de ez már külön történelem. Sok adat igazolja, hogy napjaink tűzoltói is „polgártársainkért vésszel szembeszállnak”. 1993. január 1-jétől 95. szeptember 30-áig a miskolci tűzoltóságnál nyilvántartásba vett tűzesetek száma: 1952. Ebből családi ház vagy' egyéb otthon 383; műszaki mentés 281; magasból mentés 4; állatmentés 6; halottkiemelés 22; gázszivárgás megszüntetése 6; életmentés balesetből 32; egyéb helyről 47; víz-, viharkár-elhárítás 77. Fiidrich Shriller költőóriás írja: „Jótékony a tűz ereje /Amíg az ember bír vele/ Mindent áz égből jött erő/ hatalmának köszönhet ő/ De szörnyű lesz a szent erő/ Ha bilincs nélkül tör elő...” 1995. November 28., Kedd Itt-Hon M 5 Almérők nélkül lehetetlen kontrollálni Ludvig István Miskolc (ÉM) - A naptár szerint már javában benne vagyunk az újabb fűtési időszakban, de most is aktuálisnak ítélem, hogy szakmai elemzés alá vegyem a paneles technológiával épült lakóépületek hőenergia takarékossági és hőfogyasztás mérésével kapcsolatos újságcikkeket. (Többségük a nyár folyamán jelent meg az Észak-Magyarország- ban.) Az ezekben napvilágot látott műszaki nyilatkozatok, megállapítások késztettek ugyanis arra, hogy a nagyszámú laikus fogyasztó felvilágosítása és védelme érdekében néhány gondolatot rögzítsek. Véleményem papírra vetését különösen irritálta az ÉM-ben 1995. augusztus 16-án megjelent „Simán átjár a meleg a falakon” című cikkben tett néhány kinyilatkozás. Az inkriminált írásból egy idevonatkozó idézet: „A Mihő igazgatója a fűtés kikapcsolása, az egyedi fűtés kialakítása helyett azt javasolja, hogy lakóegységenként (önálló épület, vagy egy hőközponthoz tartozó épületek) mérés szerinti elszámolás alapján vételezzék a hőenergiát. Ezt egyébként három éve érvényben lévő rendeletek lehetővé teszik. - A mérési feltételek adottak, vagy kialakíthatók, az egyes lakóközösségek és a Mihő közötti megállapodás alapján megvalósíthatók.” Az idézett gondolatok mintegy a laikus fogyasztókat, lakóközösségeket teszi felelőssé, hogy már három éve miért nem így üzemelnek az őket kiszolgáló hőellátó rendszerek. A javasolt megoldás műszakilag azt jelenti, hogy minden - hőfogyasz- tás méi'és szempontjából - „önálló egységként” kezelhető lakóépület esetében egy-egy „al-hőfogyasztásmérőnek” kellene rendelkezésre állnia már három éve. Jól ismerem a város hőszolgáltató rendszerének felépítését, ezért bátorkodom megállapítani, hogy ezeket az álmérőket a mai napig nem szerelték fel, holott a 129/1991 (X.15) kormányrendelet 7. paragrafusának 2. bekezdése kimondja: „A távhőszolgáltató valamennyi fogyasztói hőközpontban (hőfogadó állomáson) 1992. október 1. napjáig a hő mérésének lehetőségét megvalósítani köteles.” A rendelet 10. paragrafusának 9. pontja értelmezi a hőfogadó állomás fogalmát a következőképpen: „Hőfogadó állomás egy lakóépület távhőellátása céljából a lakóépületben elhelyezve a hőhordozó közeg fogadására, mérésére, átalakítás nélküli továbbítására szolgáló tecluiológiai berendezés.” Úgy gondolom, a rendeletből idézettek alapján egyértelműen megállapítható, hogy meddig és kinek kellett volna gondoskodni az újságcikkben javasolt „lakóegységenként mérés szerinti elszámolás” lehetőségéről. Az almérők hiánya miatt egy-egy önálló egységként kezelhető lakóépület éves tényleges fűtési hőfogyasztását a benne élő fogyasztóknak nincs módjuk ellenőrizni, a saját anyagi lehetőségeik szerint. Az előbb felvázolt gondolat- menet érdekében lett a már említett Kormányrendelet 7. par. /I/ bekezdésében rögzítve: „Fogyasztói hőközponti (hőfogadó állomási) mérés lehetősége esetén a távhőszolgáltató a fűtési és használati melegvízszolgáltatási célú hőt a fogyasztói hőközpontban (hőfogadó állomáson) mérni és a mérési eredményeket a fogyasztók közösségének kérésére rendelkezésre bocsátani köteles.” Meggyőződésem: ma már egyetlen fogyasztói csoport sem vitatja, hogy a piacgazdaságon belül a „kiegyensúlyozott szol- gáltatói-fogyasztói kapcsolat” a korrekt mérésre alapuló elszámolással biztosítható. Ezen feltétel hiányában jelenleg is minden fogyasztó vagy fogyasztó- csoport az évtizedek óta központilag bevezetett „településszintű átalánydíjas” elszámolási rendszer szerint fizet té- len-nyáron a fűtési szolgáltatásért, holott az említett rendelet a piacgazdaságra való áttérés legelső éveiben megszületett, a kötelességeket is rögzítve benne. Az almérők időben való beépítésével a laikus fogyasztóközösségek is már megtanulták volna a hőenergiával való takarékos gazdálkodás módszereit, amely összességében az egész ország érdekét szolgálná. A piacgazdaság egyik alapelve, hogy az „igazi szolgáltató” mindenek felett a fogyasztóért van, és ezért nem javasolni, hanem soron kívül tenni kell ezen a területen is - mert még mindig van értelme. (Cikkünk szerzője a volt ÉSZAKTERV gépész-főmérnöke) Művészet - avagy falfirka? Miskolc (ÉM - B.Z.) - A kérdés itt Miskolcon is aktuálissá vált, hiszen egyre több helyen - garázsok falán, üres felületeken - találkozhatunk graffi- tivel. Ez a „művészet” - mint nagyon sok más - Amerikából indult és hódított Nyugat- Európában, majd egy pár évvel ezelőtt alakult ki nálunk is. Az idén - nyár végén - Tökölön volt egy' graffitiverseny, ahol ezt az egész stílust a szabadságvággyal azonosították. A résztvevők - többségében 20 év körüli fiatalok - megpróbálták bebizonyítani, hogy szenvedélyükkel „művészit” tudnak alkotni. A versenyen két miskolci fiatalember is részt vett, sőt egyiküket díjazták is. Azt hiszem, ha nyitottabb szemmel járnánk a városban, akkor tényleg felfedezhetnénk ezeket a műveket, amelyeket az alkotók általában az éj leple alatt készítettek el, de nem azért, _nT-HON-KONYHA __ N épi táplálkozás a Bodrogközben Kukoricaételek A főtt kukorica kedvelt csemege és vendégkínáló volt. A kukoricát jó puhára megfőzték, ízesítőnek cukorrépát használtak, akinek volt, az cukorral édesítette. Kukoricalisztet bizony gyakran használtak kenyérhez, amikor a kenyér- gabona kifagyott. Szegényebb családoknál, ahol sok volt a gyerek, sok kenyér fogyott, minden sütéshez tettek kukoricalisztet. A kukoricamáié már a sütemények közé tartozott. A lisztet olajjal, sóval, gyúrószódával, tejjel vagy forró vízzel összekavarták, tepsiben sütötték ki. A legrégibb málésütés formája az volt, hogy nyáron káposztalevélen a kemencében sütötték. Sőt káposztalevelet fonalra fűzve szárítottak, hogy télen is felhasználhassák. Háború, ínség idején, amikor nem lehet rizskását kapni, fehér kukoricából készítettek darát, azt főzték meg tejbekásának még a lakodalmakban is. Töltött káposzta kukoricadarával. A kukoricát megdarálták, kiszitálták, az apró szemű darát összekavarták bő hagymazsírral, sóval, borssal, paprikával ízesítették, ha volt hús, azt apróra elvagdalva darabonként tették a töltelék közepébe. Darás lángos. Kelt tésztát dagasztottak tejjel, élesztővel, megrészelték zsírral, tölteléknek tejbe megfőzött darát tettek. Kemencében sütötték. Darafőzés. Szombat volt a napja a darafőzésnek a hagyományos étrend keretében. A kődarálón megdarált kukoricát kiszitálták, az aprószemű darát forró vízbe belefőzték, a tetejére feljött lihát szűrőkanállal leszedték, állandó kavarás mellett puhára főzték, sót tettek bele, és a kukoricaliszttel feltörték. Melegen szalorinatepertős zsírral vagy7 pergelt zsírral (vajzsüral), a kihűlt darát pedig édestejjel fogyasztották. Puliszka. Kukoricalisztből készítették. Főné vízbe belefőzték a kiszitált kukoricalisztet, sót tettek bele, jó sűrűre megfőzték. Forrón kanalanként szaggatták nagy cseréptálakba, hogy egybeálljon. Félig kihűtötték, vajzsírral lelocsolták, túróval lehintve kedvelt ételként fogyasztották. A káposztás puliszka hasonló módon készül, csak a kiszaggatott puliszkára forró olajat locsolnak, olajban megpirított savanyú káposztát tesznek rá. Ezt az ételt Tiszakarádon karimás kásának, Cigándon puliszkának nevezték. A faluban szokás volt a kondásnak sorkosztot főzni. A kondás már kívülről tudta, ki mit szokott főzni. Ha valaki nem „fogára valót” főzött, azt disznóhajtáskor kikiabálta. Amikor a gazda kiengedte a disznót, hangosan rácsapott, hogy mindenki hallja, felkurjantott: - Ki paszulya, ki dara, a Balogé a haluska! hogy bemocskolják a falakat, hanem azért, hogy kissé színesebbé tegyék egyhangú világunkat.
