Észak-Magyarország, 1995. november (51. évfolyam, 257-282. szám)
1995-11-28 / 280. szám
2 ÉSZAKrMagyarország Világpolitika 1995« November 28.« Kedd Meghalt Csubela Ferenc, VMSZ-elnök Belgrád (MTI) - Hétfőn reggel az újvidéki kórházban elhunyt Csubela Ferenc, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke. A vajdasági magyar politikust november 20-án érte autóbaleset Csóka közelében, s az elszenvedett koponya- és agysérülések miatt nem nyerte vissza eszméletét. Csubela Ferencet a múlt héten megműtötték, azonban az orvosi beavatkozás sem menthette meg a politikus életét. Csubela Ferenc 1937-ben született Eszéken, s már a hetvenes években bekapcsolódott a politikába. A Jugoszláv Kommunisták Szövetsége nem sokkal később „nacionalizmus” vádjával kizárta a politikai életből a magyarság nemzeti érdekeit képviselő politikust. Csubela Ferenc a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének alapító tagja volt, tavaly pedig részt vett a Vajdasági Magyar Szövetség létrehozásában is, amelynek első elnökévé választották. A vajdasági magyar vezető holttestét az ómoravicai temetőben ravatalozzák fel, majd a nyilvánosság kizárásával a családtagok jelenlétében, szerdán helyezik örök nyugalomra. A Vajdasági Magyar Szövetség szerdán gyászülésen emlékezik meg Csubela Ferencről. Rejtélyes orosz képviselő-gyilkosság Moszkva (MTI) - Egymásnak teljesen ellentmondó három változat látott napvilágot a hét végén meggyilkolt orosz parlamenti képviselő, Szergej Markidonov halálával kapcsolatban. A belügyminisztérium szerint vodkázást követő szóváltás után testőre lőtte le a 34 éves honatyát. A területileg illetékes csitai ügyészség változata véletlen fegyverhasználatról, majd ezt követően a testőr öngyilkosságáról szól. Markidonov képviselőtársai szerint viszont a honatyát álmában közvetlen közelről halántékon lőtték, majd ezután néhány másodperc különbséggel érte egy második lövés a homlokán Markidonov testőrét, aki a kórházban belehalt a sérülésbe. A politikus vérében nem találtak alkoholt. Ezek alapján politikai gyilkosságnak nevezték a történteket, különösen, hogy korábban megfenyegették a honatyát. / 1 ESZAK-magyarország I Főszerkesztő: Görömbölyi László Szerkesztők: Bánhegyi Gábor, Csömök Mariann Rovatvezetők: Bujdos Attila (társadalompolitika), Marczin Eszter (gazdaság), Filip Gabriella (kultúra) Szerkesztőség: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc Pf.: 351. Telefonok: központ: 341-611, titkárság: (fax is) 341-888, 341-630. Rovatok: társadalompolitikai: 341-894, gazdasági: 341-601, kulturális: 411-275, sport: 341-700, fotó: 341-611/207, levelezési: 341-866. Regionális szerkesztőségek: Tiszaújváros, Bartók Béla u. 7., tei/fax: (49) 343-316. Szikszó, Kálvin tér 25., tel/fax: (46) 396-174. Sátoraljaújhely, Dózsa György út 12., tel/fax: (47) 321-926. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió Budapest (ISB), 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. em. 8. Telefon:' 111 -4475,269-5706' Szerkesztőségvezető: Dombrovszky Ádám Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI) Associated Press (AP) Kiadja az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Felelős kiadó: Thomas Koch és Faragó Lajos Ügyvezető igazgatók: Bényeiné Kiss Éva, Boros Sándor, Fábryné Mészáros Katalin, Thomas Koch Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 341-817,411-276. Telefax: 341-817. Hirdetésfelvétel: 3532 Miskolc, Széchenyi u. 15-17. Telefon: 341-893. Az áruspéldányokat terjeszti az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős: Polgár Miklós Telefon: (46) 412-162 Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., 4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. (06-52) 413-101. Felelős vezető: Drágossy Richard ügyvezető igazgató Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítöinél, a kiadóban és a regionális szerkesztőségekben, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Postabank Rt.-nél vezetett 349-98911 023-02322/7007 pénzforgalmi jelzőszámára, valamint megrendelhető a kiadó címén. Az előfizetés díja egy hónapra 465 forint, negyedévre 1370 forint, fél évre 2700 forint, egy évre 5100 forint. A lap példányonkénti ára hétfő és csütörtök között, valamint szombaton 21,90 forint, a pénteki lapszám 24,50 forint. Index: 25 655. ISSN 0133-0357. Nyomás: Inform Stúdió Kft., 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52) 413-101. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza! Ügyfélszolgálati telefonszámunk üzenetrögzítővel: 46/411-276 A HÍVÁS INGYENES! Terjesztési panaszaival hívja az alábbi telefonszámokat: Miskolc (46)412-542 Kazincbarcika (48) 317-157 Szikszó (46)396-174 Sárospatak (47) 311-340 Tiszaújváros (49) 349-025 Ezeken a számokon szombaton is tartunk ügyeletet! December 8.: Bosznia-konferencia Hamarosan indulnak a NATO-egységek, Clinton viszont késik Brüsszel, London (MTI) - A NATO első egységei a hét végén megérkezhetnek Boszniába. Hosszas bizonytalanság után eldőlt: a brit kormány december 8-ára hívja össze a boszniai utókonferenciák közül a londonit. John Shalikashvili amerikai tábornok a sajtó képviselőinek kérdésére a hét végét jelölte meg az első 2000- 3000 fős kötelék megérkezésének lehetséges idejéül. Összesen mintegy 60 ezer katona fog szolgálatot teljesíteni a térségben; közülük 20 ezer amerikai Boszniában és 5 ezer amerikai Horvátországban. * A londoni értekezlet, amely gyakorlatilag egynapos lesz - a kezdőnap délutánjától a következő, szombati nap délutánjáig tart majd a boszniai békeszerződés érvényesítésének módozatait hivatott áttekinteni, amint azt Malcolm Rifkind brit külügyminiszter már a konzervatív kormánypárt októberi kongresszuIma Szarajevóban Fotó:AP sán, akkor még részletek nélkül, bejelentette. A londoni konferenciáról azután sokáig teljes volt a csend hivatalos körökben, s elteijedt: az előzetes egyeztetés nélkül, nemhogy a daytoni béketárgyalások eredményének ismeretében, de még jóval azok kezdete előtt megtett londoni bejelentés meglehetős visszatetszést keltett a francia fővárosban. Párizs, a boszniai rendezési erőfeszítések másik nyugat-európai pillére ugyanis szintén Bosznia-konfe- renciát kívánt rendezni. Ettől egyébként nem esett el, hiszen december első napjaiban ott szentesítik majd - ugyancsak nemzetközi rendezvény keretében - a daytoni szerződést. Magyarország mint EBESZ-elnök hivatalos lesz az értekezletre, valószínűleg külügyminiszteri szinten. * Eredetileg az északír rendezési törekvések felkarolása volt Bili Clinton elnök e heti nyugat-európai kőrútjának elsődleges célja, ám a délszláv válság miatt eleve csúszik a program, hiszen az elnök úgy döntött: csak kedden indul, hogy hétfő este még beszédet intézhessen a nemzethez, kifejtve érveit a boszniai békemegállapodás végrehajtásában való amerikai katonai szerep- vállalás szükségessége mellett. Hirdetés-Röviden • ROTTERDAM - A holland rendőrség pénteken 27 tonna kábítószert foglalt le a rotterdami kikötőben egy brazil zászló alatt Panamából érkezett teherhajón. • VARSÓ - Összecsapásra került sor hétfőn a lengyelországi Wal- brzych városában lévő porcelán- gyárban a biztonsági őrök és a tiltakozó akciókat folytató dolgozók között. Néhány dolgozó megsérült, s lövések is eldördültek. • POZSONY - Boros Jenő pozsonyi magyar nagykövet a budapesti konzultációk után visszatért Pozsonyba. • PORT-AU-PRINCE - Viharba került egy vitorlás, és 47 utasa életét vesztette a Haiti északnyugati részén lévő Port-de-Paix közelében. • BUKAREST - Kovács Albert bukaresti egyetemi tanár hétfőn egészségi állapotának rosszabbodása miatt beszüntette november 21-én kezdett éhségsztrájkját. • PÁRIZS - Negyedik napjába lépett hétfőn a francia vasutas- sztrájk, s egyelőre nincs jele, hogy közelednék a megoldás. Magyar Államkötvény 1998/G2 változó kamatozású 1997/Y1 1997/Y2 fix kamatozású A JELEM NAGY PILLANATAIBAN ÖN IS RÉSZT VEHET. 1995. december 13-án kibocsátjuk a legújabb, 1998/G2 jelű Magyar Államkötvényt, valamint újra jegyezhetők a nagy sikerű 1997/Y1 és 1997/Y2 jelű sorozatok. MAGYAR ÁLLAMKÖTVÉNY 1998/G2 3 év futamidő, változó kamatozás. Az első kamatfizetésig érvényes kamat mértéke évi 34,98%. A kamat mértéke a kamatmegállapítás időpontját megelőző egy naptári hónapban kibocsátott 6 hónapos lejáratú diszkont Kincstárjegyek aukcióinak eredményei alapján kerül megállapításra. Jegyzési árfolyam 1998/G2: 1995. november 27-től december 1-ig 106,30%, 1995. december 4- től december 8-ig 106,90%. Az elérhető hozam az első kamatidőszakra évi 32%. MAGYAR ÁLLAMKÖTVÉNY 1997/Y1 1,5 év futamidő, évi fix 30% kamat. Kamatfizetés fél évenként. MAGYAR ÁLLAMKÖTVÉNY 1997/Y2 1,5 év futamidő, évi fix 30% kamat. A kamatfizetésre és a törlesztésre a futamidő végén egy összegben kerül sor. A kamatok a futamidő alatt félévente tőkésítésre kerülnek. Jegyzési árfolyam 1997/Y1.Y2: 1995. november 27-től december 1-ig 104,50%, 1995. december 4- től december 8-ig 105,10%. Az elérhető hozam évi 31%. Jegyzés: 1995. nov. 27- dec. 8. Befektetése mindig biztonságos - pénze mindig elérhető. További aktuális információk: 266-6044. Forgalmazó- és kifizetőhelyek: MNB Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatósága Miskolc, Hősök tere 3. • OTP Bank Rt. 3501 Miskolc, Szemere u. 5., Árpád út 2., Győri kapu u. 51., Széchenyi tér 15-17., Edelény, Kazincbarcika, Mezőkövesd, Putnok, Sajószentpéter, Sárospatak, Sátoraljaújhely, Szerencs, Tiszaújváros, Ózd • Magyar Hitel Bank Rt 3501 Miskolc, Hősók tere 3, Sárospatak, Szerencs, Kazincbarcika, Ózd '•r& A TÖBBSZÖRÖS BIZTONSÁG