Észak-Magyarország, 1995. november (51. évfolyam, 257-282. szám)
1995-11-18 / 272. szám
November 18., Szombat Műhely ÉM-hétvége VII A Békakirály(ok) felfedezése Kavecsánszki Gyulával hejcei alkotásairól . Dobos Klára Miskolc (ÉM) - Néhány perccel korábban érkezett, mint én. Montja, nem késtem el, direkt előzött meg, hogy egy kicsit egyedül lehessen az alkotásaival. Hogy elgondolkozzon, szembesüljön azzal, hogy egy szakaszt lezárt, és néhány percig „elbeszélgessen” a képeivel arról is, hogyan tovább. Hiszen minden egyes kép a művész lelkének egy-egy darabja... • Én azt tartom fontosnak, hogy egy-egy munkafázis úgy kerüljön bemutatásra, hogy az hellyel-közzel helyesen tükrözze a festői és az emberi szándékaimat egyaránt. Szeretem az igényes tárlatokat. Tehát nem az a lényeg, hogy nekem száz kiállításom legyen, hanem legyen inkább kétévente egy, de az segítsen továbblépni nekem is, és szóljon azoknak is, akiknek én szánom azt a képet, vagy az egész kiállítást. Ha ez sikerül, akkor azt mondja az ember, hogy lezárt egy szakaszt. Persze, nem örökre, csak pillanatnyilag úgy érezheti az alkotó, hogy feldolgozta azokat a gondolatokat, amelyek egy- egy táj kapcsán vagy akár vers kapcsán - ha illusztrációról beszélek - születtek. A mélység Jeneke” Kavecsánszki Gyula festőművész munkái jelenleg Miskolcon a Mini Galériában láthatók. Hejcéről, a kis abaúji településről beszélnek a képek, arról, mit talált ott érdekesnek az alkotó, mi az, ami szerinte fontos, ami örök érték lehet a „pillanatnyi” múltból. • A mostani kiállítás két év munkája - meséli. - Ez nem azt jelenti, hogy nem mutathattam volna be a képeket már az első év után is. De ha megvizsgáljuk a hejcei művésztelep anyagát, és bennük az én képeimet, azt azért látni kell, hogy az első vázlatok, az első rajzok ugyan frissek, de felületesek. Valószínűleg az én művészi megközelítésemből adódik, hogy nem tudok az első pillanatban lemenni azokba az emberi és táji mélységekbe, ahová igazán szeretnék. Idő kell ahhoz, hogy úgy egyesülhessek a problémával, hogy abból igazán jó kép szülessen. □ De azért születhetnek „elsőre” is jó képek... • Igen, de az inkább véletlen. Nekem hosz- szabb ideig kellett tanulmányoznom Hejce csodáit, és gondolkodnom, hogyan lehet azokat olyan képpé érlelni, ami maradandó értéket képvisel. Föl kellett fedeznem a patakmeder életét, Békakirályt szülni abból, megtalálni azt a forrásvidéket, ami örök emberi értékeket hordoz a tájban, az építészetben és az emberekben. Ez nem biztos, hogy sikerül az első évben... □Azon életében Hejce volna az igazi műhely? • Az utóbbi három évben mindenképpen. Ennek az anyagnak a nagy része ott született, azok között a kollégák között, akik szintén szeretik ezt a vidéket. Másrészt úgy műhely Hejce, hogy én abban a völgyben nőttem fel. Az őseim több száz évre visszamenőleg azon a környéken pihennek, a nagyapám vadász volt a Hemád völgyében, sokat kirándultunk azon a tájon. Gyerekszemmel is mindig bámultam a hejcei hegyeket, emlékszem, ahogy a délutáni nap mindig megsütötte a hejcei templomot. A gyerekkornak és a mának a szellemi kapcsolata is egyfajta műhelyt teremt számomra. □ Mégis bekerült erre a kiállításra a Magas-Tátra is... • Igen, hiszen Hejcéről tiszta időben ellátni a Magas-Tátráig... □ A most kiállított képeihez hasonlókkal korábban nem nagyon találkozhattunk. Jól érzem, hogy ez valamiféle váltás a művészetében? • Mindenféleképpen. Korábban a konstruktívabb vonalat képviseltem. Amikor tojástemperával festettem, az anyagból adódóan eleve másfajta kompozíciós megoldások születtek. Viszont mindig szerettem az akvarellt, és pár évvel ezelőtt azt a feladatot szabtam magamnak, hogy kipuhatolom a műfaj határait méretben és technikai megoldásokban egyaránt. így történt, hogy nemcsak német akvarellpapírra, de olasz csomagolópapírra is készültek képek. Az akvarell egy kicsit lekezeltnek számít. Mert akik kevésbé merültek el a festészet dolgaiban, azok számára csak az olajkép létezik. Persze, nagyméretű kompozíciót valóban nem lehet papírra festeni. De ez nem jelenti azt, hogy az akvarellnél nem kellene olyan kompozíciós lehetőségekre törekedni, mint az olajkép esetében. A patakmeder álma A valóság távolodik. Meseszerű tájakon jár az ember a képeket nézegetve. Gazdag a színskála, s talán nem is kell ismerni Hej- cét, hogy legalább egy-két képből visszaköszönjön a hangulat. • Nem tudom, sikerült-e felfedezni a Békakirályt a képen? - kérdezi az alkotó. - Ezen a forrásvidéken még van olyan patak, ahol tiszta víz van, amiből még inni lehet. Ha itt belenéz az ember egy olyan patakba, amiben már alig van víz, az jut eszébe, milyen lehetett, amikor még zuhogó patak volt. Amikor az ember leül a partjára, meséket lát, és csodákat álmodik. Mert ugye egy darabka vízben is látszik a tiszta égbolt a kövek között, vagy érezhető a vágya, hogy egy távoli völgybejusson. És abban a pici vízben is létezik a béka, ott is van Békakirály. □ Nem baj, lia én nem ott. láttam a békát, ahol ön? • Nem, hiszen ez egy mese, egy patakmeder álma. Ézekben a foítokban és színekben és képekben én megtalálom a magam meséjét, és örülök, ha más is megtalálja a magáét... □Nagy játéklehetőség van ebben a stílusban... • Igen. Én szeretek színekkel játszadozni, de az baj, ha aztán annyira öncélúvá válik, hogy nincs belőle olyan magvas mondanivaló, ami valahol vég nélküli... □ Télen is „él” a művészek számára a falu? • Télen egy másik oldalát lehet ott megismerni az embereknek és a falunak, ez még hiányzik ebből az anyagból. Tervezem, hogy kimegyek a téli szünetben a diákjaimmal. De ezzel a kiállítással is ott vagyok egy kicsit, hiszen ez olyan céllal is született, hogy valamit adjak a falunak, megismertessem őket a „világban”. Nagyon megérdemelnék, hogy tudjanak róluk, hiszen ez egy olyan település, ahol fontosnak tartják a művészetet, le tudnak mondani például egy járdáról azért, hogy ott művésztelep legyen. Szintetikus valóság Mesél, mesél, mesél... Végignézzük a képeket, megkeressük az akvarelleken eldugott figurákat, az elsodort embert, az éjszakai fenyegetőt... így gyorsan eltelhet egy rajzóra a Szemere Bertalan Szakközépiskolában. □ Szeretik a tanítványai? • Ezt tőlük kellene megkérdezni. De én igyekszem nekik mindent megadni, ami embertől, tanártól, művésztől telik, más kérdés, hogy a lehetőségeink végesek. Viszont próbálom tágítani a határokat. Ezért viszem őket magammal Hejcére, ahol azokat a titkokat is elleshetik a közös munka során, amit megtanítani nem lehet. Vagy ezért vállaltam tavaly a Padlás című musical díszletének a diákjaimmal való közös elkészítését. Nekem ez nagy munkát jelentett, de megérte, mert láthattam a diákok örömét. □ Tehát az iskolai „műhely” is fontos helyet foglal el az életében? • igen. Végül is az életem három dolog körül forog. Eredetileg építész vagyok. Sokszor meg kellett azzal küzdenem, hogy az építészet egy másik világ, és abból csak azt szabad a festészetbe átvinni, ami feltétlenül szükséges. De ugyanakkor sokat segít a komponálásban, a látásmódban. A népi építészettel kapcsolatos kutatásaimat fontosnak tartom, emellett a művészeti munka és ennek tanítása, illetve a német nyelv az elsődleges számomra. Mindig úgy szerettem volna, hogy mindez valahol szintézisben legyen. □ A német nyelv valahogy kilóg... • De úgy, ha az ember - többek között - német irodalomtörténetet tanít akkor már kevésbé. És ha azt is hozzávesszük, hogy így jelenik meg mondjuk a Goethe-illusztráció, akkor érthető lesz. Ezekből az illusztrációkból két évvel ezelőtt Erfurtban sikerült néhány munkával bemutatkoznom, és jövő ősszel ezt a hejcei anyagot is váiják... _ SORSOK Szatmáry-Király Orsolya Önarckép Hol az eltökélt páncél, amitől remélted: ma sérthetetlen, holnap boldog leszel? Lelked tükrén ezernyi karcolás, törés. Vén Dénes Boldogan ereszt sápadt gyökeret a betongyűrűbe ültetett fa. Nem álmodik hegyekről, társakról, erdőkről. Nem hiszi, hogy igaz a legenda. Visszhang Almomban szívem helyén bomba lüktetett. Fölriadtam, de fülemben az álom visszhangzott: az óra ketyegett. SIROKI TÜNDE Képvers (A verseket a Sorsok Alkotóközösség tagjainak munkáiból válogatta Horváth Gyula költő) M áskor úgy van, hogy bekapcsolom a gépet, és írni kezdek. Most nem, most várok. Mire, kire? Hát a szellemekre! Mert egy - kölcsön kapott - tekintélyes küllemű könyvből ezt olvastam hajnalban: „a Telekultikus Erő segítségével közvetlen kapcsolatba léphet a. láthatatlan világ lényeivel, akik minden kérdésre válaszolnak...” A továbbiakban azt is megtudtam, hogy ezek a lények minden igyekezetükkel segíteni akarnak, még akkor is, ha nem hiszek létezésükben. Majd: „Ez a fejezet megtanítja önnek, melyek azok a jelek és sugallatok, melyekről felismerheti ezt a segítséget a mindennapi életben.”-V első gondolatom, hogy azonnal küldöm a könyvet a miniszterelnöknek. Mert mintha a kormány nem fogná a jeleket. Pedig vannak jelek! Én például már felfigyelnék arra, ha öt miniszte- rem lemond, s a hatodik is erre készül. Vagy kiment volna a kormányfőből a Telekultikus Erő? Talán bizalmi szavazást kellene mrnie. Mondjuk a Duna jegén, jgy még nem eléggé fagyos a helyzet? Ja, hogy egy egész országot nem lehet jégre vinni... A fenébe! Most látom, hogy hiá- f,’.„várok a túlvilági hírnökre. Először szellemi lámpást kell készítenem. „Bármilyen gyenge fényű világítótest megfelel a cél- n°h— Oltson el máidén villanyt a helyiségben, majd gyújtsa meg azt a lámpát... kékesfehér fényt , t°S látni a lámpa fénykörében... az asztrális fényekből előbb- utóbb túlvilági szellemek arca fog kirajzolódni." És ha már itt vannak a szellemek, vagy közülük legalább egy-akkor kezdődhet a kommunikáció. Még fogalmam sincs, hogy engem ki tisztel meg, de nem kétséges, hogy egy kormányfő hívó szavára tucatnyi szellem jelentkezne. Egész tanácsadó testület létrehozható szellemekből. Vagy akár egy árnyékkormány... Mindazonáltal a valódi miniszterekkel nem hoznám össze őket, mert esetleg ki-ki megijed saját árnyékától. Egyáltalán: legyünk óvatosak! Mert rossz szetternek is vannak. Lehet, hogy már korábban is érkezett egy-kettő, s megszálltak némely fontos embert? Bokros Lajosban kétségkívül van valami diabolikus. Szóval akár exor- cizálásra is fel kell készülni. (Dabas-Sári plébánosa bizonyára szívesen vállal ördögűzést.) De hát az ördögbe is! Már jó ideje égetem a kislámpát, s mégse jönnek. Ahá, van itt még valami! ,A kísérlet eredményén javít, ha néhány percre füstölőt, vagy gyertyát gyújtunk.” Ám legyen, a füstölő meg a gyertya még megfi zethető. Remélem a szellemek nem esznek. Én viszont már éhes vagyok. De szabad-e szellemidézés közben enni? Nem, de evés közben talán lehet hívogatni őket... A könyv egyébként - bizonyos Reese P. Dupin munkája - 250 oldal terjedelmű, s A Telekultikus Erő címet viseli. (Top Trading Hungary Kereskedelmi Kft.) Tartalomjegyzéke nincs, de hát a Telekultikus Erő (ezt így kell írni) segítségével úgyis rátalál az ember a legizgalmasabb fejezetekre. Ezt magam is tapasztalom, mikor a könyv magától kinyílik az Előjelek taglalásánál. Az előjelek - ha valaki nem tudná - fontos jövőbeni események bekövetkezését jelzik. Ezeket a jeleket a Vezérlő Szellem küldi a Földre. Nagy kár, hogy legtöbbször figyelmen kívül hagyjuk őket. Például Kennedyt tucatnyi előjel figyelmeztette a gyilkosságra, de rá se rántott. Égyik ilyen furcsa előjel volt, mikor a körülmények arra kényszerítették a Kennedy-házaspárt, hogy a gyilkosságot megelőző éjszakát külön szobában töltsék. De milyen előjelnek tekintsem azt, hogy korábban az elnök jó néhány éjszakát Marilyn Mon- roe-val töltött? Bevallom, ezt nem tekintem baljós előjelnek, de azért az ilyen féle kalandoktól óvnám a hazai kormányférfiakat. Ne tékozolják az erejüket! (Torgyán kivétel, benne Rákóczi, Kossuth etc. energiái munkálnak. Asztrális fényekre sincs szüksége, hisz egész lelke láng...) Mások azonban jobban vigyázzanak magukra. Például nem keli annyira rohan ni. Ami alatt az értendő, hogy elég, ha a gazdasági fejlődést siettetjük, a szolgálati sofőrt nem kell. Bizonyos történelmi távlatból most már megállapíthatjuk, hogy nem jó előjel a vaskorona, mint. ahogyan az sem, ha például a szélvédőn berepül egy rendőr... ami az utóbbit illeti, a történelemben előfordult már, hogy ilyenkor lecsöngetik az Országgyűlés elnökét. Aztán azt sem tartom igazán jó előjelnek (lám nem hiába bámulom itt az asztrális fényeket, világosodik lassacskán az elmém), hogy annyian készülnek mostanában ki az utcára. Pedig tél van. Env most azt mondhatná valaki, hogy akiknek olajjal kellene fűteniük, azoknak mindegy, hogy kinn vannak-e vagy benn, De nem mindegy. Nekünk nem mindegy, elvtársak! (Pardon, kicsit elvakított valami vörös fény, csak nem nagy tanítónk szelleme akar jelentkezni?...) Szóval, nem szeretem én ezeket az utcai demonstrációkat, mert ha mi kimegyünk, akkor a rendőröknek is ki, kell jönniük, hogy megvédjenek bennünket. S tudjuk, milyen kevesen vannak, s milyen sok a szolgálat: Meg aztán kár a benzinért, ami békés körözés közben is igencsak fogy. (Ha így emelkednek a benzinárak, egy Molotov-koktél drágább lesz, mint egy plasztikbomba.) De mit isí akartam mondani? Ja, igen! Úgy hallom, hogy a rendőrök is demonstrálni készülnek. Csak azt nem tudom, őket, ki védi meg? Na, végre, itt egy szellem! Egy szellemkép. Nem a füstből bontakozott ki - a monitoron jelent meg. Nézzük csak, mit ír a szak- könyv: ,A szellem arcát először csak elmosódottan fogja látni, de ha erősen koncentrál, egyre kontúrosabbá válik.” Pontosan így van. Hát akkor koncentráljunk! Biztatóan néz rám, de nem elég kontúros. Mindegy, megpróbálok vele kommunikálni.-Kedves izé,., kedves...- Szólíts csak Mesternek!- Kedves Mester! Nem túloztam el a baljós előjeleket?- Ellenkezőleg, keveset említettél. Miért nem fogjátok jeleinket?- Például?- Óh, ti törpe lelkek! Hát a véres pártcsaták, a médiaháború, a koalíciós viszályok, a fokozódó infláció, a munkanélküliség -ez mind megannyi jel... Na és a zsugorodó költségvetés, meg a növekvő szociális indulatok? És az öngyilkosságok, az alkoholizmus, meg a drogok - hát hogyan figyelmeztessünk még benneteket?- Majd a költségvetés parlamenti vitája...- Majd a vesztesek demonstrációja a Parlament előtt! Mikor eddig jutottunk, hirtelen dühös lettem. Ez egy rossz, pesszimista szellem. Csak magyar lehetett a maga idejében. Sajnos nem látom, az arcát. Lehet, hogy Mohácsnál, vagy a nagymajtényi síkon... esetleg Világos, netán Trianon vagy Vom- nyezs... De az is lehet, hogy ötvenhatos... Mindegy, vészmadárra nincs szükségem. A húsvér emberek között is éppen elég a borúlátó. Nekünk Mohács kell? H ogy lehet egy szellemet elküldeni? Erre semmiféle kádencia nincs a könyvemben. Valószínűnek látszik azonban, hogy a Telekultikus Erővel csak egy másik hasonló erő mérkőzhet. Két féldecivel erősítem magam, majd rászólok a szellemre: Mdrs! Érti, megértette. Később már bánom az egészet. Hátha jó szellem volt, kicsit pesszimista, de jó. Miért, én talán olyan derűlátó vagyok? Egyáltalán lehet, valaki - itt és most - optimista? ,Aki ezen elgondolkozik - jutnak eszembe Örkény István szavai -, s ügyel rá, hogy gondolatai ne kalandozzanak össze-vissza, nagy igazságoknak jöhet a nyomára.” Gyarmati Béla Szószólóban
