Észak-Magyarország, 1995. november (51. évfolyam, 257-282. szám)

1995-11-13 / 267. szám

2 ÉSZAK'Magyarország Országban-Világban ......................... 1995, November 13», Hétfő A kormányfő az élveboncolásról Budapest (MTI) - Kemény, de tisztázó vi­tákat vár Horn Gyula az MSZP novembe­ri miskolci kongresszusától. A pártelnök-miniszterelnök szerint feleletet kell adni arra, hogy a szocialista párt a jelenle­gi helyzetben miként képviselheti a baloldali értékeket, s hogyan segíthet elviselni az átala­kulással járó feszültségeket. A politikus azt is reméli, hogy a kongresszussal befejeződik a párton belüli „élveboncolás”. Horn Gyula kije­lentette: nem a vezetőket érő kritikák elfojtá­sát szorgalmazza, hanem a megfelelő keretek közé terelést, a sajtó útján történő üzengeté­sek befejezését. A kormányfő minderről az MSZP Munkástagozatának vasárnapi, Mit vá­runk a kongresszustól címmel rendezett ülé­sén beszélt. A tanácskozás kezdetén Vargáné Kerék­gyártó Ildikó és Fiiló Pál, az országos, illetve a budapesti munkástagozat vezetői kifejtették, hogy a kormány hatalomra kerülése után fele­lőtlenül elhanyagolta a társadalommal folyta­tott párbeszédet, s a párt mára csaknem telje­sen felélte bizalmi tőkéjét. A munkástagozat tisztában van azzal, hogy fájdalmas áldoza­tokkal járó stabilizációs folyamat vezet az or­szág felzárkózásához. Úgy vélik azonban, hogy az MSZP baloldali pártként ebben a helyzet­ben sem mondhat le az általa képviselt szoci­áldemokrata értékekről. Márfi Gyula az új segédpüspök Vatikánváros (MTI) - Márfi Gyula szombat- helyi irodaigazgatót az egri főegyházmegye se­gédpüspökévé és amanziai címzetes püspökké nevezték ki szombaton Rómában. Márfi 1943-ban született Pördefóldén. Teo­lógiai tanulmányait a budapesti Hittudomá­nyi Egyetemen folytatta, ahol 1969-ben szer­zett doktorátust. Magasabb teológiai tanulmá­nyokat folytatott Párizsban 1976-78 között, ma­jd a szombathelyi püspökségen teljesített szol­gálatot különböző beosztásokban, 1994-től a fundamentális teológia tanára lett az újonnan alakult szombathelyi hittanárképzó főiskolán. ✓ ESZAK-magyarország Főszerkesztő: Görőmbőlyi László Szerkesztők: Bánhegyi Gábor, Csömök Mariann Rovatvezetők: Bujdos Attila (társadalompolitika), Marczin Eszter (gazdaság), Filip Gabriella (kultúra), Laczó József (fotó) Szerkesztőség: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc Pf.: 351. Telefonok: központ: 341 -611, titkárság: (fax is) 341 -888, 341-630. Rovatok: társadalompolitikai: 341-894, gazdasági: 341-601, kulturális: 411-275, sport: 341-700, fotó: 341-611/207, levelezési: 341-866. Regionális szerkesztőségek: Tiszaújváros, Bartók Béla u. 7., tel/fax: (49) 343-316. Szikszó, Kálvin tér 25., tel/fax: (46) 396-174. Sátoraljaújhely, Dózsa György út 12., tel/fax: (47) 321-926. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió Budapest (ISB), 1054 Budapest V„ Báthory u. 7. III. em. 8. Telefon: 111 -4475, 269-5706 Szerkesztőségvezető: Dombrovszky Ádám Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI) Associated Press (AP) Kiadja az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Felelős kiadó: Thomas Koch és Nagy József Ügyvezető igazgatók: Bényeiné Kiss Éva, Boros Sándor, Fábryné Mészáros Katalin, Thomas Koch Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 341-817, 411-276. Telefax: 341-817. Hirdetésfelvétel: 3532 Miskolc, Széchenyi u. 15-17. Telefon: 341-893. Az áruspéldányokat terjeszti az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős: Polgár Miklós Telefon: (46) 412-162 Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., 4031 Debrecen. Balmazújvárosi út 11. (06-52) 413-101. Felelős vezető: Drágossy Richárd ügyvezető igazgató Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, a ki­adóban és a regionális szerkesztőségekben, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Postabank Rt.-nél vezetett 349-98911 023-02322/7007 pénzforgalmi jelzőszámá­ra, valamint megrendelhető a kiadó címén. Az előfizetés díja egy hónapra 465 forint, negyedévre 1370 forint, fél évre 2700 forint, egy évre 5100 forint. A lap példá­nyonkénti ára hétfő és csütörtök között, valamint szombaton 21,90 forint, a pénteki lapszám 24,50 forint. Index: 25 655. ISSN 0133-0357. Nyomás: Inform Stúdió Kft., 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52) 413-101. Meg nem rendeli kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza! Ügyfélszolgálati telefonszámunk üzenetrögzítővel: 46/411-276 A HÍVÁS INGYENES! Terjesztési panaszaival hívja az alábbi telefonszámokat: Miskolc (46)412-542 Kazincbarcika (48) 317-157 Szikszó (46)396-174 Sárospatak (47) 311-340 Tiszaújváros (49) 349-025 Ezeken a számokon szombaton is tartunk ügyeletét! Horn távozását sürgeti Torgyán Az infláció letörését ígéri ,a Független Kisgazdapárt programja Borsodi kisgazdák a párt szombati rendezvényén Fotó: Nagy Gábor (ISB) Budapest (MTI) - Csaknem 10 ezer ember fogadta Torgyán Jó­zsefet szombaton délután a Független Kisgazdapárt nagy­gyűlésén a Budapest Sportcsar­nokban. Az ünnepséget az FKGP 1945-ös választási győzel­mének 50. évfordulója alkalmá­ból rendezték. Torgyán József éles szavakkal ostorozta a jelen­legi hatalmat, valamint ismer­tette a kisgazdapárt alternatív gazdasági programját. A Kisgazdapártnak - csakúgy mint 1945-ben - most is egy porig rom­bolt országot kell talpra állítania. A nemzet elvesztette erkölcsét, hitét és vezetőibe vetett bizalmát. Ezeket az értékeket csak a Független Kis­gazdapárt adhatja vissza - kezdte beszédét a pártelnök. Torgyán em­lékeztetett arra, hogy az utóbbi évek hatalmas pusztításának kö­vetkezményeként eltűnt a nemzet vagyonának a féle, felszámoltak másfél millió munkahelyet, eltün­tettek teljes iparágakat, és állami monopóliumokat adtak idegen kéz­be. Az országnak ezért nem felületi kezelésre, hanem gyökeres válto­zásra van szüksége; teljes rendszer- és generációváltást kell végrehajta­ni. Az FKGP alternatív gazdasági programjával az országot növekedé­si pályára lehetne állítani - tette hozzá a pártelnök. A kisgazdaprogram kimondja, hogy az FKGP elutasítja azt a véle­kedést, amely szerint a külső állam- adósság átütemezésének vagy elen­gedésének kérdése tabutéma lenne. Torgyán József leszögezte azt is, hogy a gazdaság modernizációjának érdekében - szigorú ellenőrzési me­chanizmus mellett - le kell szállíta­ni az adókat, és a közterheket. A nemzetközi pénzügyi szervezetek­kel pedig újszerű — valamennyi fél érdekét figyelembe vevő - megálla­podásokra kell törekedni. A pártel­nök utalt arra is, hogy nem szabad elhanyagolni a belső államadósság kérdését sem. Ennek visszaszorí­tására az FKGP letörné az inflációt, amely önmagában is sokmilliárd fo­rintnyi megtakarítást jelentene. A Kisgazdapárt szerint a reprivatizá­cióra 1990-ben még lett volna esély, de ma már nem lehet az igazságta­lanságokat újabb jogsértésekkel te­tőzni. Az FKGP szerint az állami tulajdont csak akkor szabad ma­gánkézbe adni, ha az így jobban fog működni, s többet keresnek majd a munkások.- Horn Gyulának észre kellene vennie, hogy az általa becsapott és félrevezetett állampolgárok milliói­nak tartozik felelősséggel, akik raj­tam keresztül üzenik: távozzon - jelentette ki a szónok. A KDNP nem köt szövetséget A Fideszt és az MDF-et nem lepte meg ez a döntés Budapest (MTI) - A KDNP nem köt politikai szövetséget egyet­len párttal sem. így döntött a párt országos választmánya a testület szombati ülésén. Az elsöprő többséggel elfogadott ha­tározatban ugyanakkor szorgal­mazzák az együttműködést minden parlamenti ellenzéki párttal, vala­mint a keresztény-nemzeti gondol­kodású parlamenten kívüli pártok­kal és társadalmi szervezetekkel. A testület nem tartja kizártnak, hogy a sikeres együttműködés az or­szággyűlési választásokat megelő­zően - a politikai helyzet függvé­nyében - választási szövetség meg­kötéséhez vezessen. A választmány ezzel a döntéssel elutasította a kereszténydemokra­ták által egyébként meg sem kötött 'Polgári Szövetség létét, s egyúttal igazolta a párt vezetésének eddigi politikai erőfeszítéseit - hangsú­lyozta a testület ülését követő sajtó- tájékoztatón Giczy György pártel­nök. Egy kérdésre válaszolva el­mondta: az MDF és a Fidesz hibát követett el, ha biztosan számított a Polgári Szövetség létrejöttére, s ez esetben a két pártnak új irányvona­lat kell kidolgoznia. Az elmúlt hetek történéseit, illet­ve a KDNP választmányának elő­készítése körüli időszakot tekintve a döntés megfelel várakozásaink­nak - nyilatkozta a Keresztényde­mokrata Néppárt országos választ­mányi ülését követően Ader János, a Fidesz Magyar Polgári Párt ügy­vezető alelnöke. Az elhangzott hír­adásokból az kiszűrhető — mondta Ader -, hogy a polgári pártok eddigi együttműködési formáit a keresz­ténydemokraták legmagasabb dön­téshozó testületé jóváhagyta. Nem teremtődött új helyzet a KDNP választmányának a három ellenzéki párt szövetségét elutasító döntése után - nyilatkozta Für La­jos. Az MDF elnöke szerint ezzel a „nemmel” a szorosabb együttműkö­dés időben kitolódott, és ebből az MDF-nek, valamint a. többi ellenzé­ki pártnak is le kell vonnia a politi­kai konzekvenciát. Természetesen a jövőben sem zárható ki a helyi szintű, illetve a parlamenti frakciók közötti együttműködés, mert nem szabad ketté, vagy több felé szakíta­ni az ellenzéki erőket - mondta Für. Az FKGP elnöke, Torgyán József elmondta: véleménye szerint a KDNP bölcsen döntött, amikor úgy határozott, hogy nem kötelezi el magát egyetlen párt mellett sem.- A kereszténydemokraták szá­mára most az a fontos, hogy megje­lenítsék önálló arculatukat - véle­kedett az elnök, aki közölte azt is: az FKGP továbbra is kész az együttműködésre a KDNP-vel. * Lapunk értesülése szerint a KDNP választmányi ülésén felszólalt Sója Szabolcs, a párt borsod-abaúj-zemp- léni elnöke, aki az ellenzéki pártok egyenjogúságon alapuló együttmű­ködése mellett szállt síkra, ugyan­akkor fontosnak mondta, hogy .a KDNP tartsa meg önálló arculatát. Kobold Tamás miskolci pol­gármester a megyei -pártelnökhöz hasonlóan a pártépítés fontosságát hangsúlyozta. A KDNP akkor tud eredményesen szerepelni, ha a jelen kérdéseire a programjában képes választ adni. Ehhez szakemberekre és erős pártszervezetekre van szük­ség - fogalmazott. Felfüggesztették Nigéria tagságát A Nemzetközösséget megdöbbentette az aktivisták kivégzése Queenstown, London, Addisz- Abeba, Budapest (MTI) - A Nem­zetközösség felfüggesztette Ni­géria tagságát az 52 tagú szer­vezetben, büntetésül kilenc ki­sebbségi aktivista, köztük egy író kivégzéséért, amely széles körű felháborodást váltott ki a világban - közölték szombaton diplomaták az új-zélandi Que- enstownban. A döntés a Nagy- Britanniát és egykori gyarma­tait tömörítő Nemzetközösség csúcstalálkozóján született. A kivégzéseket több ország és sz­ervezet is elítélte. Megdöbbené­sének adott hangot II. János Pál pá­pa is. Jim Bolger új-zélandi kor­mányfő kijelentette: Nigéria a ki­végzéssel súlyosan megsértette a Nemzetközösség Hararei Nyilatko­zatában lefektetett elveket, és az or­szágot ki is zárhatják, ha nem tér vissza a demokráciához. A szerve­zet más szankciókat egyelőre nem vett fontolóra. A meggyilkolt Ken Saro-Wiwa író fia egy tegnapi rögtönzött sajtó- tájékoztatón Az Egyesült Államok, Nagy-Bri- tannia, Németország, Franciaor­szág, Ausztria és Dél-Áfrika tiltako­zásul visszahívta diplomáciai kép­viselete vezetőjét Nigériából. Áz amerikai kormányzat egyúttal el­rendelte a katonai szállítások leállí­tását, és megtiltotta amerikai vízu­mok kiadását a nigériai kormány tisztségviselőinek és a hadsereg tisztjeinek. A Fehér Ház közlése szerint egyelőre nem került szóba az olaj­embargó Nigériával szemben. Az Afrikai Egységszervezet „igen sze­rencsétlennek és sajnálatosnak” nevezte a kilenc aktivista fel­akasztását. A magyar külügyminisztérium is megdöbbenéssel értesült a kivég­zésekről, s a tárca szóvivője bejelen­tette: később döntenek az esetleges magyar lépésekről. A szombati nigériai sajtó szerint az ogoni kisebbség jogaiért harcoló Ken Saro-Wiwa író és nyolc társa mozgalmuk himnuszát énekelve mentek fel a vesztőhelyre, és halá­luk előtt azt hirdették, hogy harcuk folytatódni fog. Vranitzky Fulbright- díjat kapott Washington (MTI) - A washingto­ni külügyminisztérium épületében megrendezett ünnepség keretében nyújtották át szombaton a nemze­tek közötti megértés előmozdításá­ért adományozott Fulbright-díjat Franz Vranitzky osztrák kancel­lárnak. A néhai amerikai szenátor, William Fulbright nevét viselő szö­vetség indoklása szerint az osztrák politikus egész pályafutását a hatá­rok nélküli Európa megteremtésé­nek szentelte, és vezetésével Auszt­ria a Kelet és a Nyugat közötti béke kapujává vált. Előre bejelentették a Rabin-gyilkosságot Tel-Aviv (MTI) - Hetekkel Jichak Rabin meggyilkolása előtt egy férfi feljelentést tett a rendőrségen, hogy egy szervezet, illetve egy fiatalem­ber Izrael miniszterelnökének és védelmi miniszterének a meggyil­kolására készül. A feljelentő Jigal Amir (a későbbi merénylő) egyik barátja volt, aki mindent elmondott a hatóságok­nak, kivéve a gyilkos nevét és lakcí­mét. A biztonsági erőknek azonban nem sikerült felkutatniuk a gyilkos­ságra készülő Jigal Amirt. Tel-avivi értesülések szerint a jövő héten újabb lemondások várhatók az izraeli biztonsági erőknél a Ra- bin-gyilkosság következményeként. Állítólag a biztonsági szolgálat főnö­ke is lemondásra készül. Vasárnap a tel-avivi járásbíróság meghosszabbította Jigal Hagainak, a gyilkos testvérének őrizetben tartását. A bíróságon Hagai elmondta: a test­vére lakásán talált hatalmas fegy­verkészletet azért halmozták fel, mert Rabin korábban olyan kijelen­téseket tett, hogy egyes területeken a hadsereg, illetve a biztonsági erők nem fogják garantálni a zsidó tele­pesek biztonságát. Megrongáltak egy katonai temetőt Magdeburg (MTI) - Vandálok megrongáltak egy szovjet katonai temetőt Magdeburg közelében - kö­zölte vasárnap a rendőrség. A Reuter jelentése szerint a tette­sek hét sírkövet ledöntöttek a Mag­deburg melletti Oschersleben vá­rosban pénteken este. Néhány sírkő megrongálódott. Két nap alatt ez volt a második ilyen akció az ország keleti részén. _RÖVIDEN • KATMANDU - Hatalmas lavi­naomlás temetett maga alá szom­baton Nepálban egy japán turisták által felvert hegyi tábort a Mount Everest lejtőin. Áz omlás következ­tében a sátortábor lakói közül 26 személy - 13 japán hegymászó, 11 hegyi vezető és két helybéli - életét vesztette. A helyszínre siető mentő- helikoptereknek 15 külföldi turistát sikerült élve a fedélzetre venniük. • KABUL - Több rakétatalálat ér­te szombaton az afgán fővárost az ostromló iszlámtanuló fegyveresek, a tálibok állásai felöl - jelentette a kabuli rádió. A rádió úgy tudja, hogy a becsapódásoknak 35 ember esett áldozatul, a sebesültek száma pedig eléri azt ötvenet. A rakéták­nak csak egy része ért nyilvánvaló­an katonai célpontokat, közijlük több Kabul polgári negyedeiben okozott pusztítást. • BÉCS - A bécsi városháza mö­götti téren, közel az osztrák parla­ment épületéhez szombat délelőtt építőmunkások véletlenül megfúr­ták az egyik főnyomócsövet, s ennek következtében pillanatok alatt kö­rül vette a víz a városháza épületét, s elöntötte a pincéjét. A metró- és az autóforgalmat is le kellett állítani a környéken, s a tűzoltók csak több­órás munkával tudták kiszi­vattyúzni a pincéket, s szárazra pumpálni a városháza környékét. • KIJEV - Ha a Nyugat nem telje­síti a Csernobil bezárásával kapcso­latos kötelezettségeit, vagyis nem nyújt kellő pénzügyi segítséget, ak­kor Ukrajna lehet, hogy nem állítja le az atomerőművet 2000-ig - közöl­te szombaton Harkovban Leonyid Kucsma elnök. i

Next

/
Oldalképek
Tartalom