Észak-Magyarország, 1995. november (51. évfolyam, 257-282. szám)
1995-11-08 / 263. szám
Az Észak-Magyarország SZERDAI MELLÉKLETE 1995. November 8. „Éretlen Paradicsom” - A fiatalok oldala Őrület — teihno nélkül---------------A kik megfestették és elmesélték: Máthé Katalin, Batykó Róbert I. A, Jurinka Rita, Csatlós Eszter II. A, Török Eszter, Drozsnyik Dávid III. A, Pallai Bernadett, Újlaki Zsuzsa, Varga Éva, Varga Viktória, Kovács Vera IV. A és tanáraik: F. Pollner Erika, Forrai András. Tizenegy órakor már ott voltak. Egy kis akklimatizálódás, vázlategyeztetés, festékvárás. Azután délután négyig csak festettek a metsző szélben. Egy idő után eltűnt a nap, a végére eleredt az eső. Volt egy óra csüggedés is: úgy érezték, soha nem tudják összcr gyűrni a különböző elképzeléseket egységes képpé. Azután mégis sikerült. Az Észak-Magyarország nevében a miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium négy évfolyamát képviselő rajztagozatosok óriásplakátja - a West-tcchno verseny 111 plakátja közül az egyik - péntek óta vonzza a Volog- da-lakótelepi benzinkútnál az autósok szemeit. Nem hitték, hogy eny- nyire más nagy felületre festeni -- ha dolgoznak, nem látnak semmit, mert közel vannak, messziről meg nem lehet dolgozni. Azt hitték, mivel most festettek először együtt, mindenki üti majd egymást, hogy én akarom csinálni, meg az én ötletem jobb - tévedtek. Nagy kihívás volt, nem vallottak kudar cot. És most már felkészül tebben látnának neki eg\ újabb plakátnak. Milyen szavakkal mon danák el azt, amit lefestet a techno zene és a hozzá tartozó életérzés. Csak sejtik, de nem ismerik. És a zene alapján nem is igazán kíváncsiak rá. Persze a diszkóban, másokkal együtt, techno szemüvegben, extázisbán (Extasv?) más lehet - ki kellene próbálni.!!?) De a lényeg mégsem az ex- tázis, hanem a kitörés: a szürkeségből, az egyhangúságból, a mindennapokból. Ehhez pedig nekik tek? Kirobbanás, kitörés a nem kell a (techno)zene. szürkeségből, másság, vál- Ez számukra természetes, tozatosság, őrület. Persze életük része: mindig másnehéz ez, mert távol áll tő- nak lenni, jobbnak - a legjobbnak lenni, hogy fennmaradjanak. A szürkeséget feloldja egy társaság, akikkel jól érzik magukat; a különleges' (extatikus?) hangulatot az is megteremti, ha azzal tudnak foglalkozni, amit szeretnek, ha festenek valamit és az valóban sikerül. Az őrület? Csörgött a festék, rá egyenesen a reklámszövegre. Festettek, a tanár úr meg mondta „húzd még”, mééég?, az ott már a szervezők felülete, de csak „húzd, húzd”. Minden jóval, üdítővel, csokival, ajándékkal ellátták óket- de ekkor látni kellett volna a szervezők arcát. ” Két tannyelvűek egy nyelven Szeptember 23-án kezdődött az Avasi Gimnázium IFI. osztálya számára a kaland. Természetesen ezalatt nem egy dzsungeltúrát vagy más hasonló dolgot kell érteni, hanem egy németországi utazást. Hogy hogyan kerültünk mi Simmembe, és miért pont oda? Egyszerű. Ez a Rhein-Huns- rück tartományi város testvérvárosunk, az ottani Herzog-Johann-Gymnasium pedig testvériskolánk. Tavaly márciusban ők jártak nálunk, így most rajtunk volt a sor, hogy a látogatást viszonozzuk. Éveknek tűnt, míg végre elindultunk. Már mindenki tűkön ült vagy állt. Éjfél körül értünk a magyar-osztrák határra. Pont ekkor lépett életbe az új határátlépési egyezmény. Az elsők között voltunk. Ez azonban mind semmi ahhoz képest, hogy ekkor ünnepelték a két Németország közti határ eltörlését. Bilihez annak idején mi, magyarok is hozzájárultunk, úgyhogy mi is büszkén ünnepeltünk velük együtt. Útközben megálltunk Regensburgnál. Érdekes jelenség volt az erdő közepén az athéni Panthenon, a Wolhalla. Ilyet se látunk minden nap! Mikor végre megérkeztünk, mindenki ide-oda cikázott a buszban. Nálunk ez már csak így megy. Az egyik szobában köszöntöttek bennünket. Túlestünk a kezdeti stresszen! Másnap körbevezettek minket az iskolában. Mit ne mondjak, felszerelve fel vannak, ez biztos. Ennyi számítógépet, kísérleti eszközt még soha nem láttam. Kipreparált állatból meg aztán volt egy múzeumra való. Az úgynevezett „Teilnahme am Unternicht”-ektől senki nem várt csúcsteljesítményt, de ezek enyhén szólva laza órák voltak. Hát nem tanulták magukat félholtra, az fix. Leginkább az olyan programok keltették fel az érdeklődésünket, ahol kitombolhattuk magunkat (Istenem, gyerekek vagyunk, vagy valami hasonló, vagy nem?). Ilyen volt a simmer- ni Freizeitbad és Phantasialand is. A sok komoly múzeum - és „még komolyabb” áruházlátogatás között szükség is volt rá. Sokfelé utazgattunk. Nem hagyták, hogy akár csak egy percig is unatkozzunk. Rajnai hajókázás, Loreley, várak, Köln, Maine, minden volt, amit csak el tudtunk képzelni. Jó volt, hogy a templomlátogatások és múzeumok - a komoly programok - után kedvünkre kóborolhattunk a nagyvárosokban. Ez egyedül a pénztárcánknak nem tett jót, de hát ki kellett használni a soha vissza nem térő alkalmat, és jókat költekezni. Mikor Kölnből hazaértünk, rögtön mentünk az MSS-partyra. Mindez kezdetben egész tűrhető volt, de később mái- vágni lehetett a füstöt. így aztán kimentünk az utcára beszélgetni (no meg fagyoskodni). Éjfélkor Ramónát két üveg pezsgővel öntötték nyakon 16. szülinapja alkalmából. Mint már említettem, jártunk többek között egy bizonyos Phantasialand nevezetű helyen is. Ja, hogy micsoda Phantasialand? Ez kérem egy gyönyörű és hatalmas vidámpark. Némi túlzással állíthatjuk, hogy az egész világmindenséget összesűrítették benne, hisz mászkálhatunk Kínában, a Grand Canyonban,, vagy éppen az űrben. Pénteken megnéztünk egy (némelyek szerint nem túl érdekes) Shakespeare-darabot. Hogy nú se maradjunk szégyenben, összeállítottunk egy frappáns kis műsort. A közönségnek tetszettünk, és ez a fő. Fél füllel hallottunk ilyen megjegyzéseket (németül persze), hogy: „Ez sokkal jobb volt, núnt a miénk.” „Nagyon jó volt.”, meg még más hasonlókat. Ez az utolsó esténkén volt. Megkaptuk bú- csúajándékainkat (egy-egy olyan nyakláncot, amin a medál a nevünk volt, különálló betűkből kirakva.) Nem hittük volna, hogy ez a tíz nap ilyen gyorsan eltelik, de még közös összefogással sem sikerült azt a fránya időt megállítani. (Jellemző: mindig a legjobb napok telnek a leggyorsabban. Ez nem fair!) A nyelvvel semmi gond nem volt egész idő alatt. Még az idegenvezetőket is megértettük! Jó érzés volt. Szembe kellett nézni a ténnyel, lehet, hogy soha többé nem látjuk őket. (Na azt már nem!) A hazaút körülbelül úgy telt el, mint az odafelé vezető, néhány apró eltéréssel. Például megálltunk Frankfurtban, ahol megnéztük a Goethe-házat. Ott mái- semmi sem volt eredeti a falakon kívül. Estefelé még Nümbergben is megszakítottuk utunkat. Érdekes egy város. Éjszakai kivilágításban leginkább egy díszdobozhoz hasonlítható. Nagyon szép. Utolsó filléreinket is elvertük, miközben a templomokat csodáltuk. Kezdtünk nagy nehezen megbarátkozni a gondolattal, hogy hazafelé tartunk. Jó buli volt. Úgyse hagyjuk, hogy csak így vége legyen! Stinglár Zsuzsa
