Észak-Magyarország, 1995. október (51. évfolyam, 232-256. szám)
1995-10-24 / 250. szám
4 M Itt-Hon 1995. Október 24., Kedd Kilőtt aranyérmes szarvasbikák (ÉM - KL) - Elégedetten távoztak a külföldi vadászok, akik a szarvasbőgés- re érkeztek az Északerdő Rt. üzemi vadászterületeire. Eddig csaknem három tucat német, osztrák, olasz, francia vadász élvezte az erdőgazdaság vendégszeretetét. Az elégedettségre minden okuk megvolt. A 34 külföldi vadász közül 32 lőtt szarvasbikát. Ezekből a bírálóbizottság kilencet díjazott ezüst- és bronzéremmel - kaptuk a tájékoztatást Kadlicsek Jánostól, az Északerdő Rt. vadászati felügyelőjétől. Kadlicsek János, mint a trófea bírálóbizottság tagja, arról is tájékoztatott, hogy a megyében lévő vadászterületeket, beleértve a vadásztársaságokét is, eddig több mint félszáz vendégvadász kereste fel. Az általuk elejtett, golyóérett szarvasbikákról pedig csaknem 100 agancsot mutattak be a bírálóbizottságnak. A szarvasbika-állomány minőségi javulását mutatja, hogy a trófeák közül kettő nyert aranyérmet. Az egyiket a mocsolyási részen ejtették el. Az agancs súlya meghaladta a 9 kilogrammot. Ez az erdészet üzemi vadászterületén került puskavégre. Ennél is súlyosabb a Tokaj-Hegyalján ejtett szarvasbika koronája. Ennek súlya meghaladta a 11 kilogrammot, A nemzetközi szabvány szerint osztályozva 226 pontszámot ért el. Természetesen ez is aranyérmet érdemelt. Az eddig bemutatott agancsok közül ez volt a legértékesebb trófea. A golyóérett szarvasbikák kilövése október végéig tart. Ezt követően összegzik majd a bírálók az idei eredménylistát. Az eddigiek alapján valószínű idén sem kell szégyenkezni a terület vadállományának minősége miatt az eredmények alapján. Trófeák, vaddisznóbőrök egy kiállításon Fotó: Fojtán László Egy miskolci lokálpatrióta emlékei Kedves Stehlik Ágnes! Az Észak-Magyarország Itt- Hon mellékletének szeptember 26-i számában „Válaszlevél egy kritikai észrevételre” címmel reagált a „Nekünk nem sikerül” című kis írásra. Már jóval túl a hetedik évtizedemen több olyan kulturális megbukott kezdeményezésre emlékszem, amire csak azok emlékezhetnek, akik hozzám hasonlóan ennyi ideje ismerik Miskolc kulturális életét. Ez a mostani kis írásom nem akar vitatkozó viszontválasz lenni. Az Észak-Magyarország Itt- Hon című melléklete az ilyen fajta vitákra általában nem is biztosít lehetőséget. Levelem csupán a fiatalabb korosztály kulturális ismereteinek esetleges kiegészítését szolgálja. Valóban úgy tűnik, hogy nem egy városban élünk, illetőleg nekem „a szomszéd rétje zöldebb?!” Ezzel teljesen egyetértek önnel. Mert itt voltak a kudarcba fulladt vízikárneválhoz hasonló silány színvonalú programok, „műsorok” elég nagy számban. Nekem bevallom „zöldebb a rét” például Debrecenben, ahol a már hagyományos virágkarnevál mellett sok a színvonalas országos rendezvény, vagy Hajdúszoboszlón, ahol éjszaka - akár éjjel is - nyugodtan sétálhat bárki, miközben jól képzett zenészek és minősített énekesek kulturált zenei műsorral szórakoztatják az üdülő közönséget. Ezzel szemben Miskolcon olyan gondja is van a „kultúrára éhes” közönségnek, hogy még időben, és főleg épségben hazaérjen az egyes rendezvényekről. Miért nem probléma ez Debrecenben vagy Hajdúszoboszlón? Igaza van abban, hogy amíg én a csodálatos virágkameválban gyönyörködtem a zsúfolásig telt hatalmas debreceni stadionban, lemaradtam több miskolci rendezvényről, többek között a diósgyőri várban rendezett diósgyőri vigasságokról. Például arról a potom belépődíjjal rendezett mulatságról, ahol a „vi- gadozók” egy tányér babgulyást vagy már nem emlékszem pontosan, de hasonló jellegű „szegényes” ételféleséget is kaptak. Tehát ebben is igaza van önnek. Tudom milyen rangos eseménynek számít Miskolcon a Grafikai Biennále, a Miskolci Téli Tárlat, a Formációs táncfesztivál. Ismerem ezeket a rendezvényeket, de a valóban rangos Formációs Táncfesztiválon kívül - mely megfelelő közönséglátogatottságnak örvend - a tárlatokon, a Grafikai Kiállításon, amikor én meglátogattam, rajtam kívül egy-két ember ténfergett a teremben. Elfogadom és köszönöm sorait. Részemről történt a hiba, mert nem győződtem meg arról, hogy - az ön irodájának működése nyomán - ezek a tárlatok rangossá váltak. Nagyon fontos a fiatal tehetségek felkutatására irányuló zenei, humor-, képzőművészeti, népzenei, népdal-, tánc-, kórustalálkozók, orgonahangver- seny-sorozatok, amatőr színjátszó együttesek találkozója, illetőleg nemzetközi fesztiválja. A mazsoret együttesek pedig már szinte gomba módra szaporodnak országunkban, és az úgynevezett „menettáncuk” már túlságosan közismert. Eddig az ön észrevételeinek általában igazat adtam, csak azt nem tudom miért nem reagált a megbukott, egyébként életrevaló kulturális kezdeményezésekre. Az igazgatónő félreértette cikkem lényegét. Én nem csak azt hiányoltam kis írásomban, hogy Miskolcon nincs virágkarnevál és nincsenek különböző rendezvények, hiszen az igazgatónő által felsorolt rendezvények szinte minden városban megtalálhatók, talán nívósabb kivitelben. Én azt kifogásoltam, hogy városunkban egyre kevesebb a kulturális rendezvényeket látogató, és szponzoráló lokálpatrióta, egyre nő a talajtalan, elbocsátott munkanélküliek száma, akik nem támogatják, ném támogathatják érdeklődésükkel az egyedül csak Miskolcra jellemző rendezvényt vagy fesztivált. Sorolnám a számomra fájdalmas veszteségeket: például azt, hogy a szépen induló operatársulatot működésük sikeres megkezdése után rövidesen feloszlatták. Megszűnt a 40-es években a Miskolci Rádióban szombatonként nagy érdeklődésnek örvendő „Éele- vízió” humoros műsor sorozat. Megszűnt az ország első állandó jellegű művészi bábszínháza. Ezt követően a Balogh Sán- dorné a „Népművészet mestere” vezetésével alapított „Tündérkert” bábszínház is megszűnt, holott Balogh Sándorné a textilbábúk és azok ruháinak elkészítésébe a gyermekeket is bevonta. Utána megszűnt a Pilz Iván vezetésével, minden művészi igényt kielégítő, zenés bábszínház is. Ugyanakkor - csak néhány várost említve - Pécsett, Egerben sikeresen működött, illetve azóta is működik állandó bábszínház. Miskolcon a „Csodamalom” bábszínház megalakulásáig felnőtt szereplőkkel működő állandó jellegű bábszínház éveken át nem volt. 1956-ban a miskolci élvonalbeli színészek nívós Miskolci Kabarét alakítottak és hétfőnként a színház karmestere: Virágh Elemér, Galambos Erzsi, Simor Ottó, Fehér Tibor, Némethy Fe- renc és további - ma már többnyire Budapesten működő - neves művészek szerepeltek. Ez volt az első Miskolci Kabaré. Ezt a jól induló nívós kezdeményezést a nagy közönség- siker ellenére néhány előadás után megszüntették. A Rónai Művelődési Házban létrehozott Ifjúsági Színház - a nagy közönségsiker ellenére - szintén befejezte működését. De sorolhatnék még sok olyan életképes kulturális kezdeményezést, ami jól indult, de felszínen tartása mégsem sikerült. Én nem azt kifogásoltam, hogy Miskolcon nincs virágkarnevál, hiszen kihangsúlyoztam, hogy ez Debrecen speciális rendezvénye. Én azt nehezményeztem, hogy Miskolcnak nem sikerült egy tipikusan csak miskolci speciális kulturális eseményt - a debreceniek mintájára - hosszú évtizedek alatt sem kialakítani. Ennek okát abban látom, hogy városunkban egyre kevesebb lesz az olyan lokálpatrióta, aki vá- rosszeretetét a kultúra ápolásában és hagyományt teremtő támogatásában juttatná kifejezésre. Annál több a munkanélkülivé vált, gyökéitelen miskolci lakos, akit a környék falvai- ból „felszívott” annak idején több ezrével az LKM, a Digép, a bányák és a többi csődbe ment nagyüzem. Ezektől a munkanélkülivé vált - sem városi, sem falusi - „gyökértelen” emberektől váijuk, hogy - mint lokálpatrióták - előrevigyék kulturális elképzeléseinket? Ha ezt hiszi tisztelt igazgatónő, akkor nagyon tisztelem a válaszlevélben is hangoztatott optimizmusát, de félek, hogy rövidesen ennek ellenkezőjét fogja tapasztalni. Bár ne lenne így! Egyébként megállapításainak többségével készséggel egyetértek. Mint írtam is az ön válaszlevelében foglaltakat néhány régi adattal igyekeztem kiegészíteni. Illendőnek tartom, hogy én is megadjam teljes nevem azzal, hogy én is „tiszta forrásból” merítettem - mint ön ezt Bartókra hivatkozva írta -, és dokumentumaimat a vonatkozó plakátokkal, kritikákkal stb. hajlandó vagyok bármikor önt felkeresni. Tisztelettel: Horváth. Dezső egy hetvenen túli lokálpatrióta 1995. Október 24., Kedd Itt-Hon M 5 A város közintézmény-hálózata Városképrontó intézményi épülettorzó Fotó: Fojtán L. ségi kielégítését általában köHorváth Béla Miskolc (ÉM) - A városépítés elmélete és gyakorlata a lakosságszámhoz igazítottan alakította ki a különböző intézményszükségleteket. Ennek keretében felsőfokú (regionális, nagytérségi, agglomerációs, országos jelentőségű), középfokú (oktatás és szakoktatás, rendelőintézeti-szak- gyógyellátás, könyvtár, gyűjtemény, igazgatás), alapfokú (a lakosság közvetlen ellátását szolgáló kereskedelmi, egészségügyi, oktatási, rendelő-háziorvosi szolgálat, szolgáltatások általában) ellátást különböztetünk meg. Miskolc városban egyszerre és egymás mellett mindhárom ellátási fokozat egyidejűleg van jelen. A városok és így Miskolc településszerkezeti egységei folyamatosan fejlődnek. Az intézmények normatívái európai viszonylatban a századfordulón, hazai viszonylatban az évszázad elején alakultak ki. A normatívák fokozatosan tökéletesedtek és napjainkra a rendeltetési egység, a terület, a létszám, a parkolás, a zöldterület mint alapvető igényen túl sok más tényező is meghatározásra került. Ezek kötelezettséget is rónak a tulajdonos fenntartóra, többnyire az ön- kormányzatra. A mindenkori intézményhálózat visszatérő gondja a meglévő területen való bővítés, vagy új létesítmény megvalósítása. Ä telepítések minden esetben gondos tanulmányokat igényelnek a hatások (kedvezőek és károsak) egy idejű mérlegelésével. Több miskolci intézmény kialakulása és sorozatos átalakítása figyelmeztet, hogy a megfelelő előrelátás nem minden esetben érvényesült. E nagyobb részt mecénás nélküli város intézmény- ellátottsága más megyei jogú városokéhoz képest alacsonyabb színvonalú. Különböző átszervezések és építések során a telepítési és ellátási megközelítési igények mellőzésre is kerültek. Ennek következménye indokolatlan területi zsú- folódás (Népkert és környezete, városközpont egy része); míg a központrendszer-hálózat átgondoltabb telepítése a városi élet szervezettségére is előnyösebben hatna. Korábban 1950-80 között egyik célkitűzés volt az alapfokú ellátás javítása. A bölcsődék, óvodák, általános iskolák, házi orvosi szolgálat (rendelők), könyvtárak, ha kissé követve is a lakosságszám alakulását a matematikai igények mennyizei elérték. Tagolt telepítésük, építészeti megoldásuk merev rendszere, hangulata; gyakran környezetük és területeik rendezetlensége (fásítási hiány) a civil társadalom építés és közösség szerveződéséhez nem volt képes felnőni. Ezeknél a létesítményeknél könnyűszerkezetes technológia és egyedibb megfogalmazások érvényesítésével - amire számtalan kedvező külföldi példa állt rendelkezésre, különösen a skandináv gyakorlatból - azonos anyagi eszközök (ráfordítások esetén is) mellett nagyobb eredményt lehetne felmutatni. Napjainkban a meglévő intézményhálózat fenntartására sem fiitja a költségvetési eszközökből, amit a demográfiai adottságok mintegy normatív jellegű számításba vétele is megerősíteni látszik. Megindult a létrehozott alapfokú intézményhálózat szétesése és felhasználásának kedvezőtlen profilváltása. Bölcsődékből kereskedelmi egységek alakulnak. Ezek a kétségkívül szükségmegoldások nagyobb átgondolást igényelnének. Példa a Vörösmarty utca és Arany János utca közötti területen kialakult ellátási központ. E bölcsődéket sokkal inkább a szociális és társadalmi ellátás bázisainak kellene tekinteni. A napjainkban elterjedt gyakorlat amely a külterületeket a belterületbe vonja az alapfokú intézményhálózat szétesését eredményezi. Az északi domboldalon, Majláth és Szépvölgy, a Kiss József utca és a Győri út, a szirmai Berekkert és más térségekben is hiányzik a gondoskodó előrelátás. Kétségtelen, hogy ellentmondásnak tűnik egy szebb jövőkép igényének felvetése napjaink egyre szűkölő költségvetési adottságai között. 1954-55-ben Miskolc elmulasztotta a lehetséges irodaházát megvalósítani, amely a legtöbb megyeszékhelyen felépült. Később a 60-as, 70-es években a vállalatok saját központjaik kiépítésére törekedtek. Egy - abban az időben felmerült megoldás - lehetett volna a laktanyák (Rudolf és Szondi) irodaházak céljára való korszerű hasznosítása. Ez nem, vagy csak torzóként valósult meg és az azokat üzemeltetők elhanyagolták. 1940-ben a városban 177 egyesület, szövetség működött, amelyek mindegyike kisebb-nagyobb otthonnal, összejöveteli vagyis intézmény jellegű egységgel, ezek mintegy fele dal-zene, vallásos és sport tevékenységet folytatott. Társadalmi és klubtevékenységük jól egészítette ki a társadalmi életet. A város intézményhálózatához tartoznak a különböző politikai pártok, a szakszervezetek, a kamarák és érdekképviseleti szervezetek, területi egységei, irodái és előadótermei is. Ezek elhelyezkedése a városban nagyobbrészt megoldottnak nevezhető. Sajátos szerepet lát el a Magyar Tudományos Akadémia Miskolci Bizottsága, amely az Erzsébet téren látja el kiemelkedő és sokoldalú munkásságát. Az intézményjelleg és a kereskedelem között helyezkednek el a szállodák. Napjaink egyre növekvő igénye a konferencia szervezés lehetősége. Ennek az igénynek Miskolcon csak a lillafüredi Palotaszálló és a tapolcai Juno képes eleget tenni. Hosszú ideje immár ismételten vajúdik a Korona-Kossuth-Avas szállodaegyüttesének sorsa, amelyet az egykori Hungar-Hotels vállalat teljesen lelakva és kifosztva hagyott hátra a város számára. A városközpont ezen épülete és lehetőségei, helyiségcsoportjai; egykor sokoldalú városias élet (bálok, étterem, kiállítások, bemutatók, filmszínház, konferenciák) szervezését, demonstrációk tartását biztosították. Az Itt-Hon konyhája Balkáni csirketál Hozzávalók 4 személyre: 1 konyhakész csirke (kb. 1,5 kg-os), 50 dkg paradicsom, 25 dkg közepes fej hagyma, 2-3 gerezd fokhagyma, 3 db zöld színű paprika, 4 dl csirkehúsleves (kockából készült is lehet), 1 evőkanál liszt, 1 evőkanál sertészsír, 3 babérlevél, só, fehér bors, 2 teáskanál édes-nemes pirospaprika, a díszítéshez petrezselyem. A csirke combját és szárnyait levágjuk. A combokat a középső ízületnél széthasítjuk. Félbevágjuk a mellet és a hátat. A húsdarabokat ezután jól megmossuk és leszárítjuk, majd sóval és fehér borssal bedörzsöljük. A zsírt fel- forrósítjuk, és a csirkét minden oldalról aranysárgára sütjük. Közben megtisztítjuk és cikkelyekre vágjuk a hagymát. A meghámozott fokhagymát felszeleteljük, majd mindkettőt a hús mellé rakjuk. A paprikát megtisztítjuk, csíkokra szeleteljük, és a nyolcadokba vágott paradicsommal együtt ezt is a húshoz tesszük. Megszóljuk az egészet piros- paprikával, összekeverjük, és felöntjük a húslevessel. Beletesszük a babérlevelet és fedő alatt jó félórán át pároljuk. A lisztet két kanálnyi pecsenyelével simára keverjük, majd besűrítjük vele a zöldséges mártást. Sóval, borssal, édes-nemes paprikával fűszerezzük, és az egészet összeforraljuk. Petrezselyemmel díszíthetjük. Párolt rizzsel, vagy önállóan is tálalhatjuk. Hájas tészta 70 dkg lisztet és 50 dkg friss hájat mérjünk ki. A hájat ledaráljuk húsdarálón, majd 3 evőkanál ecettel és 25 dkg liszttel jól kigyúrjuk. Laposra, tégla alakúra formáljuk és hidegre tesszük. A megmaradt 45 dkg lisztet 2 tojás sárgájával, fél dkg sóval, 5 dkg cukorral és annyi langyos vízzel (kb. 2 és fél dl), hogy rétestészta keménységű legyén, kidolgozzuk hólyagosra. Leborítjuk lábassal, egy jó negyedórát pihentetjük, azután vékonyra kinyújtjuk, a tégla alakú hájas tésztát a közepébe tesszük. Ráhajtogatjuk a kinyújtott tésztát, előbb a magunk felőli, azután a szemben levő részt, majd jobbról a tetejére, az alsót alá hajtjuk. Szépen elrendezzük, hogy mindenütt egyenlő legyen a tészta. Fél órán át hideg helyen pihentetjük. Azután kinyújtjuk 1 cm vékonyra és az előbbi módon újra hajtogatjuk. Még egyszer nyújtjuk, és újra pihentetjük. A harmadik nyújtás után süthetjük a tésztát. Jobb, ha este készítjük el és csak másnap sütjük. Hideg helyen, letakarva, a nyers tészta 5-6 napig is eláll. Sütés előtt fél centiméter vastagra kinyújtjuk és hosszúkás darabokra vágjuk. Lekvárral, dióval vagy mákkal töltve, könyv alakúra hajtjuk. Tojásfehérjével megkenjük, darabos diós cukorba mártjuk, nyíló részével egyfelé a tepsibe rakjuk. A tepsiben is hagyhatjuk fél órán át pihenni. Forró sütőbe tesszük, erős tűznél sütjük.
