Észak-Magyarország, 1995. október (51. évfolyam, 232-256. szám)
1995-10-12 / 241. szám
1995. Október 12., Csütörtök ~~~z Hírek - Tudósítások ESZAK'Magyarország 3 Horn Gyula hallgat, a Fidesz reídamál Budapest (MTI) - Példátlan, hogy Horn Gyula nem kíván beszámolni a Külügyi Bizottság zárt ülésén arról, hogy miről tárgyalt nemrégiben Meciar szlovák miniszterelnökkel - mondta Ader János, a Fidesz - Magyar Polgári Párt ügyvezető alelnö- ke a párt elnökségi ülését követően, szerdán. Hangsúlyozta: az alkotmány világosan rendelkezik arról, hogy ha egy parlamenti bizottság valamely tisztségviselő meghallgatását kéri, akkor annak kötelessége megjelenni, és a testület érdeklődését kielégíteni. - Amennyiben Horn Gyula nem számol be részletesen szlovák kollégájával történt megbeszéléseiről - mondta az alelnök úgy az ellenzéknek ismét el kell gondolkoznia azon, hogy van-e értelme részt venni egyáltalán a Külügyi Bizottság munkájában. A Fidesz egyébként foglalkozik azzal a kérdéssel is, hogy az ügyben az Alkotmánybírósághoz fordul. Kuncze figyeli az ombudsman-ügyeket Budapest (MTI) - Eredményes volt a Belügyminisztérium és az ombudsmanok közötti első megbeszélés - hangzott el szerdán azon a sajtótájékoztatón, amelyet azt követően tartottak, hogy Kuncze Gábor belügyminiszter az aktuális szakmai kérdésekről, illetve az együttműködés lehetőségeiről tárgyalt Gönczöl Katalinnal, az állampolgári jogok országgyűlési biztosával, annak általános helyettesével Polt Péterrel, valamint Majtényi László adatvédelmi biztossal és Kaltenbach Jenővel, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok biztosával. Kuncze Gábor ígérete - mely szerint minden ügyet, amellyel az ombudsmanok a BM-hez fordulnak, nyomon követ - biztosíték arra, hogy zavartalan lesz a két, szervezet közötti együttműködés. Tájékoztatták Kuncze Gábort arról, hogy - közvetve vagy közvetlenül - az ügyek megközelítőleg ötven százaléka a BM-hez kapcsolódik, akár önkormányzati, akár rendőrségi vonalon. Október 23.-mentes önkormányzati lap Füzesabony (MTI) - A Füzesabonyi Híradó következő számába nem kerülhet be az október 23-i nemzeti ünnep alkalmából tervezett megemlékezés; a szerkesztőbizottság politikai jellegűnek minősítette a készülő írást, ezért a tervezett cikk helyett üres oldalt tartalmaz majd az önkormányzati újság - nyilatkozta szerdán Pásztor József, a város polgármestere. A lap alapításakor hozott döntése szerint az újságba kizárólag „aktualitások” kerülhetnek, politikai tartalmú írás nem. A polgármester szerint egy nemzeti ünnep nem feltétlenül tartozik a »politika” kategóriájába, még ha van is politikai tartalma. Éppen ezért egykori füzesabonyi '56-osok élménybeszámolóit kívánták közölni. A cikk letiltását - közölte Pásztor József - végül a képviselő-testület munkáspárti tagja kezdeményezte, a művelődési bizottságból, valamint a bizottsági elnökökből álló szerkesztőbizottság pedig megszavazta a kezdeményezést. ^.Mozaik • a fővárosi bíróság szer- dán másodfokú, jogerős ítéletében elutasította Hankiss Elemér, a Magyar Televízió korábbi elnöke kereseti kérelmét, amelyben annak kimondását kérte: a Magyar Köztársaság kormányának nincs munkáltatói jogköre az MTV elnöke felett. • A NORVÉG KIRÁLYSÁG parlamentjének elnöke, Kirsti Kolle Gröndahl szerdán az Országházban megbeszélést folytatott a hat parlamenti frakció képviselőivel. • A KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK külpolitikai tevékenységét vegye napirendjére a külügyi bizottság - javasolta Csóti György (MDF). • A KUVAITI NEMZETGYŰLÉS If U baráti csoportjának delegációját tegnap fogadta Eörsi Mátyás, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke. Megállapították: a két ország közötti gazdasági együttműködés terén számos kiaknázatlan •ehetőség van. Ezért a mostani látogatást hamarosan egy másik követi, amikor kuvaiti üzletemberek tár, &yalnak majd Magyarországon. A legszorosabb nyugati kapcsolat A holland kormányfő szerint sem kétséges hazánk EU-tagsága Hága (MTI) - A holland kormány nagyrabecsülését fejezte ki Wim Kok miniszterelnök azokért az erőfeszítésekért, amelyeket Magyarország a társadalmi-gazdasági átalakulás érdekében tesz, „akármilyen áldozatokkal is jár mindez”. Mint vendégével, Horn Gyulával közösen tartott hágai sajtóértekezletén hangsúlyozta, fontos az is, hogy „perspektívát is nyújtsanak a magyar népnek”. Szavai szerint ennyiből Magyarország európai uniós tagsága nem lehet kérdéses, még ha a tagfelvételi tárgyalások várható időtartamát ma nem is lehet pontosan megbecsülni. Kok „kiválónak” nevezte a holland-magyar kapcsolatok alakulását, amelyhez a magyar kormányfő mostani hágai látogatása is további fontos hozzájárulás. Horn Gyula, aki szerdán a délelőtti órákban érkezett egynapos hivatalos látogatásra a holland fővárosba, bevezető szavaiban mindenekelőtt azt emelte ki, hogy Magyarország egyik legszorosabb nyugati kapcsolata Hollandiához fűződik. Utalt rá, hogy tavaly a kétoldalú kereskedelmi forgalom elérte a 700 millió dollárt, a holland tőke magyarországi befektetése pedig valamivel meg is haladja ezt az összeget. A magyar gazdasági erőfeszítéseket, és az ezek nyomán támadt belpolitikai vitákat firtató kérdésekre válaszolva a magyar kormányfő leszögezte: Magyarország nem csupán azért látott hozzá a gazdasági-pénzügyi stabilizációs program végrehajtásához, mert meg akart felelni a nyugati igényeknek, hanem mert saját belső érdeke is erre szorítja. Más kérdés, hogy e program teljesítése éppen azokra az emberekre ró további terheket, akik már az előző években is számos áldozatra kényszerültek, és mindez együttesen „nagy feszültséget is okoz”. Ám szavai szerint a folyamat egésze mégsem veszélyezteti a politikai stabilitást. Az IMF-fel való megegyezés kérdését illetően, a magyar kormányfő kifejtette, hogy Magyarország nem szorul rá arra, hogy újabb kölcsönt kapjon, hanem olyan folyamatos egyeztetést szeretne kialakítani a Valutaalappal, amely kellő visszajelzéssel szolgál: a gazdasági átalakulás és a stabilizáció menete a kívánt irányban halad. Horn Gyula egyúttal reményét fejezte ki, hogy a folyamatban lévő pénzügyó stabilizációs erőfeszítések, valamint a gazdasági modernizációs program eredményeként Magyarország 1998-ra elérheti a legfontosabb gazdasági mutatók tekintetében az európai követelmények minimumát. A szondáé volt Ózdon a főszerep Átfogó közúti ellenőrzést tartottak tegnap délután az ózdi rendőrök a városban és vonzáskörzetében. Akciójukat központi (főkapitánysági) erők, illetve a helyi polgárőrök is támogatták. Az előírt sebességi korlátozások betartását például három műszerrel kontrollálták. Miután az utóbbi időben az átlagosnál jóval több balesetben játszotl szerepet az ittas vezetés Ózdon, az egyenruhások kiemelt figyelmet fordítottak az autósok alkoholszondás ellenőrzésére - tudtuk meg az akciót irányító Tuza Csaba őrnagytól. Ezen túlmenően a rendőrök elsősorban a tompított fény, illetve a biztonsági övék (nem) használatára helyeztek különösen nagy - esetenként kemény ezresekben megmutatkozó - hangsúlyt. Fotó: Farkas Maya Budapest (MTI) - Időszerű foglalkoztatáspolitikai kérdésekről, és ennek apropóján a munkaügyi miniszter lemondásával kapcsolatban kialakult helyzetről tárgyalt szerdai ülésén a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportja. A törvényhozókat Kósáné Kovács Magda távozni készülő munkaügyi miniszter tájékoztatta a tárca elképzeléseiről. A fíakcióülésen - miként azt Tompa Sándor frakcióvezető-helyettes és Fiiló Pál, a foglalkoztatási munkacsoport vezetője elmondta - senki nem kérdőjelezte meg Kósáné betegszabadsággal kapcsolatban képviselt álláspontját. A frakció tagjai sajnálják a miniszter lemondását, és maximálisan támogatják szakmai elképzeléseit. Kósáné Kovács Magdát egyébként többen felkérték, fogalmazza meg, milyen feltételek mellett változtatná meg lemondási szándékát. A miniszter azonban semmiképpen nem kíván maradni. Ugyanakkor jelezte, hogy továbbra is támogatja a stabilizációs programot. Ä munkaügyi miniszter beszámolója nyomán szóba került, hogy olyan törvénytervezeteket is átengedett az Országgyűlés, amelyek később alkotmányellenesnek bizonyultak. Ezt a tényt, valamint a miniszter távozását olyan fontos jelzésnek ítélték, amelynek nyomán a frakciónak is át kell gondolnia parlamenti munkáját a hasonló helyzetek elkerülése érdekében. Filló Pál véleménye szerint azért okoz lelki- ismereti gondot számos országgyűlési képviselőnek és miniszternek a kormánydöntések képviselete, mert kihagyják őket a koordinációból, az együttműködésből és a döntésből. A frakcióülésen egyébként Kósáné lopakodó törvényhozásként jellemezte ezt az állapotot. Tompa Sándor rámutatott, hogy a frakció egyetért a stabilizációs irányvonallal, a részletekben azonban szerintük jobban érvényre kell juttatni az MSZP által képviselt baloldali értékeket. A frakción, párton és a kormányon belül már szóba került, hogy kik a felelősek a kialakult helyzetért. E vita csúcspontja minden bizonnyal az őszi kongresz- szus lesz, ahol elvégzik ezt a fajta elemzést. A frakcióvezető-helyettes úgy' vélte, a miniszterelnöknek is végig kell gondolnia azt a helyzetet, hogy már öt olyan miniszter hagyta el a kormányt, aki a párt frontembe- rének számított. Kifejtette: a parlamenti szokások szerint a kormány- párti képviselők leszavazhatják a kabinetet, ha megrendül bizalmuk a miniszterelnök iránt. Horn Gyulával szemben ilyenfajta bizalmatlanság nem fogalmazódik meg. Szabó György és „Kósáné útja” Budapest (MTI) - Az MSZP-frak- cióülés után Fedor Vilmos képviselő, a párt országos elnökségének tagja elmondta, szerinte a frakcióban egyre többen látják úgy, hogy a baloldali párt centrumából kiürülni látszanak a baloldali értékek. Ezek visszatöltéséhez politikai akarat szükséges. Nem tartaná szerencsésnek, ha a miskolci őszi kongresszuson személyi kérdésekkel foglalkoznának, hiszen „indulatból nem lehet személyi kérdéseket eldönteni”. Ugyanakkor azt szorgalmazza, hogy a plénum határozzon egy másik kongresszus mihamarabbi összehívásáról, és a jövő év tavaszáig tisztázzák a személyi ügyeket. Szabó György népjóléti miniszter úgy vélte, hogy a kormányzati munkában nagyobb hangsúlyt kellene kapnia a szaktárcáknak, jelenleg ugyanis úgy tűnik, hogy pénzügyi nyomás alatt születnek a határozatok. A miniszter úgy nyilatkozott. hogy' egyetért a munkaügyi miniszternek a betegszabadsággal kapcsolatban kifejtett véleményével és alkotmányellenesnek tartja az erre vonatkozó PM-terveket. Ha tehát a kormány őt kémé fel, hogy' képviselje ezt az álláspontot az Érdekegyeztető Tanács előtt, nem vállalná a megbízást. Ha a kormány a PM jelenlegi változata mellett döntene, számára sem maradna más út, mint amit Kósáné választott. Normatív finanszírozás a felsőoktatásban Budapest (MTI) - A művelődési minisztérium november elejéig elkészíti a felsőoktatás normatív finanszírozásáról szóló tervezetet. A Felsőoktatási és Tudományos Tanács elé november közepén kerül az anyag - számolt be az Országgyűlés oktatási bizottságának ülésén Papp Lajos, a művelődési minisztérium helyettes államtitkára. A tervezet elismeri, a képzést, az egyetemi kutatásokat, a társadalmi szolgáltatásokat (gyakorló iskolai oktatás, gyakorló gyógyítás, tangazdaságokban folyó munka), az irányítást és az ügyintézést támogatni kell, mégpedig szakterületenként differenciáltan. A helyettes államtitkár beszámolójában kitért rá, hogy a normatív finanszírozás elve már a ’90-es évek elején felvetődött, mert az intézmények vagy túl sok, vagy túl kevés pénzt kaptak. A ’93- as felsőoktatási törvény rendelkezett a normatív finanszírozásról, illetve más finanszírozási elemekről. Eszerint az intézmények normatív támogatást kapnak a hallgatói létszám alapján, illetve a képzési támogatás is normatív rendszerben .valósul majd meg. Ez utóbbi támogatásról készül a mostani tervezet. Papp Lajos elmondta: a költségvetési törvény tartalmazni fogja a normatív támogatást, de a részletes elosztást nem. Terveik szerint folyamatosan - ’96 januárjától december végéig - térnek át az újfajta támogatásra. A képviselők a képzés normatív finanszírozásával egyetértettek, csupán a részletek tárgyalásakor tértek el a vélemények. Bretter Zoltán SZDSZ-es képviselő szerint a kialakított rendszer nem megfelelő, hiányzik belőle a létesítményfenntartási és teljesítményi normatíva. Po- korni Zoltán (Fidesz) viszont azt erősítette meg, hogy nem minden részterületen van szükség normatív finanszírozásra. Rab Károly független képviselő úgy vélte, rögtön lépni kell a kérdésben, ugyanakkor kifogásolta, hogy' a főiskolát és az egyetemet megkülönböztetik a tervezetben. Tandíj ellen tiltakoznak Debrecen (MTI) - A jelszó továbbra is: Debrecen nem fizet! Mármint tandíjat. így döntött a Kossuth Lajos Tudományegyetem hallgatóinak egy csoportja, melynek tagjai szerdán délután nagygyűlésen tiltakoztak a tandíjfizetés, valamint a kormány és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Szövetsége (HÖKOSZ) megállapodása ellen. Az egybegyűlt mintegy ötszáz diák előtt Orbán Balázs, az egyetem hallgatói önkormányzatának elnöke bejelentette: egy nap alatt a 6000 hallgató közül csaknem 2750 „kossuthos” mondott nemet a tan- díjfizetésre, és a kérdőívek tanúsága szerint csupán 13 hallgató ért egyet a tandíjjal. Arra a kérdésre, hogy hajlandó-e akár megtagadni is a tandíjfizetést, már többen, 317-en voksoltak nemmel, és 2404-en igennel. Magukra maradtak a debreceni diákok, mindössze a Gödöllői Agrártudományi Egyetem hallgatói kérték el a debreceni gyűjtőíveket, de azt nem tudni, hogy Gödöllőn megkezdik-e az aláírásgyűjtést. KDNP: szilárdítják a frakciófegyelmet Budapest (MTI) - A KDNP parlamenti képviselőcsoportja a hét végén kétnapos dobogókői ülésén dönt a frakció működését meghatározó új alapszabályról. A dokumentumot előterjesztő Isépv Tamás frakcióvezető eddig több ízben kifejezte elégedetlenségét a képviselők törvényhozói munkájával kapcsolatban, ezért a tervezet többek között a frakciófegyelmet szilárdító elemeket is tartalmaz. így például - amennyiben a honatyák elfogadják a javaslatot - a jövőben a képviselőcsoport kétharmadának szavazatával kizárható lesz a frakcióból az a képviselő, aki „a képviselői feladatokat önhibájából folyamatosan elhanyagolja; lényeges kötelezettségét szándékosan jelentős mértékben megszegi”, vagy' „az Országgyűlés ülésén a képviselőcsoport által kiemelten fontosnak minősített kérdésekben ismételten a képviselőcsoport döntésével ellentétben szavaz”. Az alapszabály tervezetének másik fontos eleme, hogy a politikai munka hatékonyságának fokozása érdekében a frakció négy kabinetet hoz létre. A jogi és önkormányzati, a gazdasági és költségvetési, a szociális, egészségügyi, oktatási, kulturális és emberi jogi, valamint a külügyi és biztonságpolitikai kabinetek feladata többek között a törvényi avaslatok előzetes megtárgyalása. Reálbér-növekedés a MÁV-nál ’98-tól Budapest (MTI) - A MÁV foglalkoztatáspolitikája nem függetleníthető a társaság pénzügyi konszolidációjától, ami előreláthatólag 1998-ban zárul. A tervek szerint ekkorra lesz a vállalat nullszaldós, és elindulhat a vasutasok reálbérének növekedése is. Kálnoki Kiss Sándor, a társaság elnöke elmondta: a MÁV konszolidációját két lépcsőben hajtják végre. Az idén 56 milliárd forint kormánygaranciával felvett hitel visszafizetésétől mentesült a MÁV, jövőre pedig a költségvetés tervezete szerint 45-50 milliárd forint hitelét rendezi az állam. A MÁV jövőre 29 milliárd forint termelői árkiegészítést kap a költségvetésből. Ahhoz azonban, hogy a személyszáílítási szolgáltatást az idei színvonalon nyújthassa jövőre is, további 4 milliárd forintra lenne szükség. Rigó Zoltán, a MÁV vezérigazgatója elmondta: a társaság összesített eredménye januártól augusztusig 0,8 milliárd forinttal volt jobb a tervezettnél. A mellékvonalak megmentése érdekében a kiadások csökkentésére kényszerültek, idén 1,7 milliárd forintot sikerült megtakarítaniuk, jövőre 2 milliárdot terveznek. A mai bértái-gyalásokon Rigó Zoltán is jelen lesz, - habár nem gondolja, hogy pusztán a jelenlététől jobban haladhatnak előre a tárgyalások. IAPZÁRTA • TÖMEGES ÜTKÖZÉS előidézője lett tegnap délután Miskolcon egy 18 éves fiatalember. Seat Cordoba típusú személygépkocsijával a Szemere és az Uitz Béla utca kereszteződésében jobbra akart kanyarodni, ám autója megcsúszott, átment a menetirány szerinti bal oldalra. Először egy' ott parkoló Alfa Rómeónak. majd egy Skodának, végül egy' Hyundai Ponvnak ütközött. Az anyagi kár tetemes. • CSERBENHAGYÁSÖS balesetet okozott tegnap délután Miskolcon a Sárga csikó fogadó és a TTL áruház közötti úton egy eddig még ismeretlen, nyugati típusú kocsi. Vezetője az előzést tiltó tábla ellenére előzni kezdett, majd egy balra kanyarodó kocsisornak hajtott. Egy' autónak nekiütközött, majd megállás nélkül elhajtott a helyszínről. • A FÉNY VÁKÍTOTTA EL azt az autóvezetőt, aki a miskolci Hidegh soron nem vett észre egy lefelé kerekező biciklist, aki az autó motorháztetőjén landolt. A kerékpáros könnyű sérülésekkel megúszta az esetet és maga az autós vitte a kórházba elsősegélynyújtásra. „Vitacsúcs” lesz a kongresszuson