Észak-Magyarország, 1995. október (51. évfolyam, 232-256. szám)
1995-10-11 / 240. szám
12 ÉSZAK-Magyarország Napról Napra 1995- Október 11., Szerda Csínján az A-vitaminnal! Boston (MTI) - A vitaminok korában a vitamin-túladagolás veszélyeire hívták fel a figyelmet bostoni kutatók. Megfigyeléseik szerint már a kis mértékben túladagolt A-vitamin is káros lehet a magzatra nézve. A vizsgálatok alapján kevés, két-három vitaminpirula hatását is károsnak ítélték, különösen ha a terhesség korai szakaszában veszik be azokat. A vizsgálatok alapján a napi 10 ezer NE-nél (nemzetközi egység) nagyobb mennyiség káros lehet a magzatra, aki arc, fej, szívdeformitásokat és idegrendszeri működési zavarokat szenvedhet a túladagolás következtében. Minél eltúlzottabb a vitaminbevitel, annál valószínűbb a születési rendellenességek kialakulása: azok a nők, akik napi 20 ezer NE A-vita- mint vesznek be, megnégyszerezik a rendellenességek előfordulásának kockázatát. Ugyanakkor az A-vitamin elővitaminja, a béta-karo- tin esetében nem mutattak ki hasonló hatást. Az askenázi nők és a génmutáció Párizs (MTI) - Az askenázi, azaz a Kelet-Eu- rópában élő zsidó nőknél nyolcszor nagyobb a veszélye annak, hogy az öröklődő mell- és petefészekrákot okozó génmutációt magukban hordozzák - adta hírül egy tanulmány a Nature Genetics című folyóiratban. Normális esetben 800 lakosra mindössze egy ilyen rendellenességjut, míg az askenázik csaknem egy százalékánál megtalálható a mutáns BRCA1 nevű gén. Az amerikai és jeruzsálemi kutatókból álló csoport 858 zsidó és 815 vegyes etnikumú nő génjeit vizsgálta meg a felfedezés bizonyításához. A 858 zsidó nő közül nyolcnál, míg a vegyes etnikumú kontrollcsoportnál egyáltalán nem találták meg ezt az eltérést. A kutatók szerint az eredmény azt sugallja, hogy a zsidó származású nőkben nagyobb valószínűséggel alakul ki mell- vagy petefészekrák. A rendellenes BRCA 1 génre vezethető vissza a melldaganatok 16 százaléka, illetve a petefészek rosszindulatú megbetegedéseinek 39 százaléka az ötvenévesnél fiatalabb askenázi nőknél. .... NAPTÁR A Nap kel: 5 óra 56 perckor, nyugszik: 17 óra 04 perckor. A Hold kel: 18 óra 38 perckor, nyugszik: 8 óra 43 perckor. Névnapok: BRIGITTA, Brúnó, Celina, Csák, Csanád, Etel, Fenyőke, GITTA, Hont, Jakab, Lajos, Mária, Placida, Sándor, Szelina, Tódor. _IPŐIÁRÁS Folytatódik az évszakhoz képest enyhe időjárás. Sok lesz a napsütés, és az átmeneti gomoly- felhő-képződésekből sehol sem kell csapadékra számítani. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 13, a legmagasabb nappali felmelegedés 20 és 25 fok között alakul. Nyolcadik COMPFA1R a BNV-n A közel egy évtizede megrendezésre kerülő COMPFAIR szakkiállítás az évek során komoly rangot vívott ki magának a számítástechnikai kiállítások sorában. Az idei, október 10-én nyitotta meg képzeletbeli kapuit. A nyolcadik COMPFAIR egy kicsit, de nem sokkal karcsúbb, mint az azt megelőző években volt. A több mint ötszáz kiállító közül íélszázan vannak, akik első alkalommal jelennek meg, bemutatva a nagyközönségnek termékeiket. A cégek több alkalmazói rendszert és komplett számítástechnikai megoldást mutatnak be, nőtt az oktatási és irányítási szoftverek kínálata is. Fotó: Nagy Gábor (ISB) Telefon(t)os rendőrriasztások Miskolc (ÉM - FJ) - Hétfőn este három alkalommal is a szemfüles, no és persze telefonálni sem rest állampolgárok bejelentései alapján fogtak el rosszfiúkat a miskolci zsaruk - tájékoztatta lapunkat Linder Rudolf alezredes, a forrónyomosok soros parancsnoka. Elsőként a Lévay utcáról szóltak be az ügyeletre: egy sötét alak foglalatoskodik fölöttébb gyanúsan a bútorbolt körül. És valóban, a kiérkező járőrök nyitva találták a megjelölt bolt ajtaját, belülről pedig az esti órához méltatlanul hangos nesze- zés hallatszott. A térdig érő priusszal dicsekedhető P. Sándor volt az illetéktelen behatoló - derült ki, mihelyt a rendőrök is beljebb kerültek. A férfi - mi sem természetesebb az ő köreiben - eleinte hallani sem akart gyanúsít- gatásról, előállításról, őrizetbe vételről, hasonló zaklatásokról. A bútorbolt ajtaja igenis nyitva volt már érkezése előtt is - hangzott fáradt védekezése őt pedig valaki (biztosan rossz viccből) beküldte oda. Arról pedig, hová lett az egyik fiókból 6800 forint, ugyan mit is tudhatna. Hogy az ő zsebeiből is éppen ennyi pénz került elő? Fatális véletlen... Mivel azonban a nyomozóknak legfeljebb a jómadarak utáni hajsza fáradtságától piroslott a szemük, őrizetbe vették a másfél esztendei előzetes letartóztatásából alig szabadult P. Sándort. A Vörösmarty utcában szintén egy állampolgár telefon(t)os közreműködésével sikerült a zsaruknak elfogni két csirkefogót. Cs. Dezső és a fiatalkorú B. László éppen egy Lada zárjával bíbelődtek, amikor a járőrök rajtuk ütöttek. A náluk talált holmik tanúsága szerint hétfőn este bár az utolsó, de aligha az első autóskalandjuk volt ez. A Középszer utcában is az előzőhöz hasonló volt a szituáció, azzal a különbséggel, hogy ott egy Mercedest szemelt ki két mákvirág. Egyiküket, P. Gábort kocsin belül fülelték le, míg társát, H. Dezsőt néhány méterrel odébb kapták el az egyenruhások. Nekik sem ez volt az egyetlen hétfő éji kalandjuk, tőlük is jópár zsákmánymagnót foglaltak le. Tömeges karambol az autópályán Tatabánya (MTI) - Tömeges közlekedési baleset történt kedden az Ml-es autópálya 107-es kilométerszelvényében. A katasztrófa során a kora délutáni adatok szerint hárman életüket vesztették, a tragédia 12 sérültjét pedig kórházban ápolják. A katasztrófa azzal kezdődött, hogy egy Budapest felé tartó zsákos cementet szállító IFA pótkocsis teherautóba a sűrű köd miatt belerohant egy autóbusz. Az utóbbi szerencsére nem szállított utasokat. Egy mögötte haladó BMW úgy rohant bele a buszba, hogy egészen a szélvédőjéig a jármű alá csúszott. Az ütközés következtében tűz keletkezett, a BMW teljesen összeégett, az utóbusznak pedig az utastere égett ki. A BMW férfi vezetője a lángok között lelte halálát. Az IFA pótkocsija az oldalára dőlt, abba is további kocsik ütköztek. A Győr felé tartó kamionok vélhetően észlelték a tüzet, megálltak. Az így kialakult kamionsorba elsőként egy svájci személyautó rohant bele. Az ütközés nyomán egy svájci polgár a helyszínen életét vesztette. Két Lotti Budapest (EM) - A 41. heti „Két Lotti (33-ból 3-at)” játékban a 3+3- asokra jutó, összesen netto 61 014 310 forint tovább halmozódik. A 3 találatosok nettó nyereménye 35 220 forint, a 2 találatosoké 326 forint. A „Két Lotti” nyerőszámai: 11,25,47 és 22,50,62. A szelvényeket péntekig veszik át, fizetnek nyereményt az IBUSZ- és EXPRESS-irodákban, a kijelölt postákon, takarékszövetkezetekben. Sorsolás keddenként 10.08-kor a Kossuth Rádióban. „Plusz 1 millió” - 3+2-es jutalomakció a megyében. Téka-törés Nyékládháza (ÉM ) - Másfél millió forintra taksálja kárát annak a nyékládházi videotékának a tulajdonosa, amelyiket hétfőre virradóan tört(ek) fel ismeretlen tettes(ek). A Szent István úti üzletből cirka ötszáz darab műsoros videokazettának kélt lába. Az ügyben nagy erőket mozgósító Miskolci Rendőrkapitányság ezúton is kéri mindazok jelentkezését, akiknek gyanús eredetű, vagy nagy mennyiségű műsoros kazettát kínál valaki megvételre. Két kerék négynek Boldogkőváralja (ÉM) — Tegnap reggel Boldogkőváralján G. Flórián 55 éves helyi lakos kerékpárjával nem adott elsőbbséget egy védett útvonalon közlekedő személygépkocsinak, amit egy 31 éves hölgy vezetett. Összeütköztek, a biciklis súlyos sérüléseket szenvedett. Lezárják a határt Budapest (MTI) - Átépítés miatt október 15-től lezárják a személy- forgalom elől a nagylaki határállomást. Ki’isán Attila ezredes, a határőrség szóvivője kedden elmondta, hogy a forgalmat a battcnya’ határátkelőre terelik át. Nagylaknál továbbra is átkelhetnek a kamionok, a menetrend szerinti autóbusz- járatok, valamint a Magyarországon vásárolt, végleges kivitelre szánt Z-s rendszámú járművek. Gázrobbanás „Gestapo fiai” okozták a szerencsétlenséget Az arizonai vasúti szerencsétlenséget egy alig ismert, magát „Gestapo fiai"-nal< nevező neonáci csoport tagjai okozhatták. A hétfői vasúti katasztrófában egy személy életét vesztette, százan megsebesültek. A merénylők a sínszálakat a talpfákhoz rögzítő csavarok közül 29-et kicsavartak, és a szerelvény emiatt siklott ki. Fotó: AP HOROSZKÓP III. 21. - IV. 20. Az igyekezet és a valóság nem mindig jár kart karba öltve. A hétköznapi akadályokon nem könnyű túljutni. Érzelmi támaszra is szüksége volna. IV. 21.-V. 20. Ne feledkezzen meg ígéreteiről! Nem mindenki értékeli nagyvonalú nemtörődömségét. Amit ön nevetséges apróságnak tart, az más számára óriási jelentőségű lehet. M V. 21.-VI. 21. Végre a pechsorozat véget ér. Ragyogó hétvégére számíthat. Régen várt vendég toppan be. Végre olyan valakinek is eszébe jut, aki nemcsak érdekből keresi önnel a kapcsolatot. «C VI. 22.-VII. 22. Töltsön több időt a szerettei körében! A gyerekeinek a gondjai ugyanolyan fontosak, mint az öné. A munka, az egész életét nem töltheti ki. fcff vn. 23.-VIII. 23. Bizony választás elé kerül, és a döntés egyáltalán nem lesz könnyű. De ha megfontoltan dönt, akkor nyertesként hagyhatja el a színpadot. Most legalább egészségével nincs baj. & vni. 24. - IX. 23. A túlzott elzárkózás kellemetlen gondokat eredményezhet. Persze nehéz a változtatás, de önnek most ez nem okozhat komolyabb nehézséget. W IX. 24.-X. 23. Nem kell minden szóra felcsattanni! Legyen kicsit türelmesebb! Mindenkinek véges a teherbíró képessége, az öné is, még ha átlagon felüli, akkor is. t*€X.24.-XI.22. Életkedve töretlen, egészsége jó, munkabírásával sincs semmi gond. Kapcsolatai azonban bizonytalanok, valami homályos bizonytalanság fogja el. Ne aggodalmaskodjon! ék XI. 23.-XH.21. Ne legyen igazságtalan a környezetével szemben! Próbálja kideríteni, mitől támadt fel önben a kétely, de ne kerítsen túl nagy feneket a dolgoknak. XII. 22.-1.20. Okosan teszi, ha nem sajnálja az időt arra, hogy eltöprengjen az élet nagy kérdésein. Nézzen szembe egykori önmagával, vágyaival, terveivel! 1.21. -II. 20. Vegye számba, mi az, amit eddig elért! Ne legyen túlzottan maximalista! A kudarcokat pedig fordítsa a maga javára, tanuljon beíőlük! 2K II. 21.-III. 20. Számos kiváló lehetőség adódik, és ezt fel is ismeri, s ha ügyes, ki is aknázhatja őket. Szervezze meg hétköznapjait is, a szabadiő is megér ennyit, ne csak a nagy napokra készüljön. Nyíregyháza (MTI) - Gázrobbanás történt kedden Nyíregyházán, az Orosi út 12. szám Matti családi házban. Eddig még tisztázatlan körülmények között egy PB-gázpalack robbant fel, és döntötte romba a 18 x 8 méteres épületet. A lakás tulajdonosát, Elek Istvánt, a tűzoltók mentették ki a romok alól. A 36 éves fiatalembert a mentők súlyos égési sérülésekkel szállították a nyíregyházi megyei kórházba. Bakk Zsigmond, a traumatológiai osztály főorvosa elmondta: Elek István testfelületének nagy részén II.-III. fokú égési sérüléseket szenvedett. Állapota életveszélyes. De Wiro verekedett New York (MTI) - Feljelentették Robert de Niro amerikai filmszínészt, amiért New Yorkban bántalmazott egy botrányműsorok számára dolgozó operatőrt. Mint a rendőrség egyik szóvivője hétfőn New Yorkban közölte: de Niro vasárnap támadta meg a kamerás férfit, amikor az videoszalagra vette, amint egy bárból lép ki. Amikor a riporter megtagadta a videokazetta átadását, de Niro orrba vágta, és megkísérelte elvenni tőle a kamerát. De Niro néhány órával később, ügyvédje társaságában maga jelentkezett a rendőrségen. Stan Rosenfield, a neves filmszínész szóvivője beszámolt arról, hogy de Niro újfajta videós riporterek („video-paparaz- zik”) áldozata, akik jeleneteket provokálnak, hogy aztán televíziós botrányműsoroknak adják el azt. ^ ............ 0bü = i tal!» Ügyeletes riporter: M. Szabó Zsuzsa Telefonszámunk: 13.00 órától 18.00 óráig 341-611/240 I A NAP FOTOIA __ Most forgatom, jövőre olvasom Fotó: Farkas Maya