Észak-Magyarország, 1995. október (51. évfolyam, 232-256. szám)
1995-10-10 / 239. szám
6 M Itt-Hon 1995. Október 10., Kedd BUDAI BRIGITTA Miskolc Névnapod alkalmából szívből köszöntünk: mama, papa, keresztapu SZILVASI BARNABÁS Vatta 70. születésnapja alkalmából sok örömet és jó egészséget kíván sok szeretettel: Klárika, Péterke ÖNKORMÁNYZATOK! VÁLLALKOZÓK! MAGÁNSZEMÉLYEK! Időt, pénzt, fáradtságot takarítunk meg Önöknek. Szerkesztőségünkben (Miskolc, Bajcsy-Zs. út 15.) várjuk mindazokat, akik az ÉSZAK-MAGYARORSZÁG című napilapba (keretes, vagy apró), illetve heti ITT-HON mellékletébe hirdetni szeretnének az alábbi keretformákban és árakért: 1/16 oldal 3 100 Ft+áfa 1/ 8 U 6 200 Ft+áfa 1/4 u 12 400 Ft+áfa 1/ 2 u 24 300 Ft+áfa 1/ 1 u 48 600 Ft+áfa 2/ 2 u 49 250 Ft+áfa 2/ 1 u 98 500 Ft+áfa Továbbá köszöntse szeretteit 250 Ft (áfás áron) lapunkon keresztül. Várjuk jelentkezésüket a 411-425 telefonszámon 8-16 óráig munkanapokon. . Kérésükre felkeressük Önöket! | HIRDESSEN, hogy HIRDETHESSEN! z öreg a sarokhoz közelítve lelassította lépteit, majd oly hirtelen fordult vissza, amiként csak bírta fogyatkozó erejéből.- Megvagy! - kiáltotta messze hangzóan. Megvagy- tette hozzá csendes elégedettséggel. Tehette is, hiszen valóban észlelte, amint az árnyék nem tudott eléggé gyorsan elugrani, eresz homályába húzódni, hanem csak úgy hirtelenjében megmerevedett az üres, éjszakai járdán, a lámpaoszlop közelében, elnyúlva hosszan. Megvagy! Ismerd be, hogy elkaptalak! Az árnyék nem mozdult. Ott sötétlett a lámpa közelében, nem messze az öregtől, ámbár... mivel még a lámpán túl volt, nem emerre kellett volna esnie, hanem hátra. Az árnyéknak. Mármint: ha valami a lámpa mögött van, akkor miért esik mégis mifelénk az árnyéka? No, ugye! Azért, mert nem tudott elugrani, Nem hitte, hogy ilyen gyorsan megfordulok és leleplezem, most aztán csak ott áll megmerevedve, nem tudva, mit kezdjen magával - kuncogott elégedetten az öreg. Az árnyékot kábé egy éve tapasztalja. Törzshelyéről indult haza, amikor szokása szerint hátra-hátra te- kintgetve egy keskeny, sötét csíkot látott mozdulni, majd megmerevedni. Semmire sem gondolva ment tovább. Pár hónap múltán ismét látta a sötét sávot, jóval közelebbről. Várakozott, figyelt. Ugyan ki követheti? De semmi sem történt, szerencsésen hazaért. Egy hete viszont mind közelebbinek érzi, látja az árnyat. Tudja, hogy ott lopakodik mögötte, bármerre is megy, ráadásul egyre vastagszik az árny, egyre erősödik. (Láttad te is már, barátom? Láttad a téged követőt?) Eddig a távolabbi utcákban megállt, eltűnt, most már követi majdnem egészen hazáig. Igaz, ha visszafordul, hogy megnézze, az árnyék mindig eltűnik, beleolvad a falba, a fa alá, vagy bárhová. Gondolja, valamely barátja, öreg cimborája tréfálkozik vele, ráijesztésként. Csakis valamely barátja somfordálhat utána csupán, és csakis a tréfa kedvéért. Ezért is kiáltotta elégedetten: Megvagy! A furcsa árnyék pedig most... Igen... Megmozdult. Simán, zaj nélkül, miként illik egy árnyékhoz, elindult az öreg felé. Növekedett, vastagodott, felegyenesedett, emberformát öltött. Megállt az öreghez közel. Valami szerénység, valami nemakaromság érződött belőle, mint aki csakis kény- szerűségből állt elő.- Hát akkor... Nem lehetett pontosan tudni, ki mondta. Az öreg, vagy az árnyék. Az árnyék különben is egyre inkább hasonlóvá vált az öregre, fölvette kissé görnyedt, esetlen tartását is, csak éppen sötét maradt rajta minden.- Miért követsz? - kérdezte az öreg.„Mert az árnyékod vagyok”. Értette az öreg a választ, pedig nem hallotta. Az árnyék nem nyitott ki szájat, talán nem is volt neki, válasza mégis tisztán, érthetően szólt.- Az én árnyékom? Hogyhogy? Hiszen csak nem régóta látlak! Akkor is messziről. Csak mostanában húzódtál közelebb... „Parancs szerint járok.” - Kinek a parancsa szerint, hé? ,Az Idő... Míg az Idő nem jelzi, nem jöhetek közelebb. De egyszer csak sürget az Idő, jöjjek közelebb... Közelebb.”Az árnyék zavartan izgett- mozgott, igyekezett úgy elhelyezkedni, hogy a lámpa világításának megfelelő helyen sötétedjen. Az öreg észlelte, hogy közte és az árnyék között még jókora világos rész maradt.- Akkor is látnom kellett volna már téged és ismernem kellene! - zsörtölődött az öreg. „Ismersz. "Sóhajtotta kelletlenül az árnyék, majd a földön elnyúló része valamivel közelebb húzódott az öreghez.- Ismerlek? Emeld föl a fejed, hadd lássam az arcod! „Igen... Eljött az ideje.” Mondta nagyon halkan, bocsánatkérően az árnyék. Az öreg oda figyelt, ahol az árnyék arcát sejtette... És meglátta benne a törzsasztalt, körötte az idős cimborákkal. Ni! Az meg én vagyok! Ismerte föl saját magát az asztalnál, ahol tegnapjárt. Majd látta magát élete párjával, amint a kertben munkálkodik. Majd látta magát kipirult, boldog arccal, amint magasra emeli első gyermekét. Látta magát délceg legényként, amint menyasszonyával együtt áll a templomban. yorsulva pörögtek vissza-vissza a képek, felvillantva egy -egy kedves szép, vagy nem szép eseményt a korábbi évekből, és az árnyék, meg az öreg között már nem volt sávnyi világos rés sem, a képek meg pörögtek, pörögtek vissza... PRISKA TIBOR | Az árnyék (rémtörténeteink) 1995. Október 10., Kedd Itt-Hon M 3 Az aranyosi csárda cserépzsindelyes Idősek napközis klubja Nagy Zoltán Bükkaranyos (ÉM) - Az idősek klubja a polgármesteri hivatal előtt, az épülő óvodával átellenben hívja fel az idegenből jött látogató figyelmét. Me- cser Béláné vezetőnő szívesen ismerteti a klub előéletét.- Nyolc éve, 1987. január 1- jén nyitottunk. Jelenleg 25 tagunk van, ma tizennyolcán jöttek el. A település szociális ellátásához tartozik, az önkormányzat intézménye. Hetente öt napon tartunk nyitva, az idős emberek általában fél kilenctől fél háromig veszik igénybe, tízórait és ebédet kapnak, ami naponta 74 forintba kerül nekik, a többit az önkormányzat teszi hozzá. Szívesen járnak ide, biztosított a tisztálkodás, a mosás lehetősége. Napközben tévét néznek, újságot olvasnak, beszélgetnek, nagyon szeretnek kártyázni, ez a kedvenc időtöltésük. Szeretnek kirándulni, jártunk Egerben, Polgáron, kedvelik a fürdőzést. Meghívásunk van Ároktőre is a háziorvosunk telkére. A klubban a hölgyek vannak többségben, mindössze öt férfi jár mostanában. Minden egye- dülmaradottat, rászorultat fogadnak. Ide kapcsolódik a házi szociális gondozás is.- Jelenleg tizenegyen részesülnek szociális ellátásban, egy főállású és egy tiszteletdíjas gondozónő látja el őket. Ennek díja 70 forint óránként, az ebédet is házhoz viszik, ha erre igény van, lényegében a napközis áron. Az aranyosi klub legidősebb tagja Teleki Gyula, 90 éves, jócskán fiatalon kezdte a munkát.- Kijártam az iskolát, a tarisznyát a kapufélre akasztottam, elmentem cselédnek. Két évet húztam le a helybéli bírónál. Nagyobb lettem, katonának vittek. Utána fuvarozni kezdtem, hat évig itthon, aztán a hejőcsabai malomban. Vittük a búzát, vissza a lisztet. Ott vagy tizenkét évig voltam. Ezután ismét itthon dolgoztuk a földet, mellé azért csak jártunk fuvarba is. Egy lánya van, ő is hatvan felett van már. Gyula bácsi három unokának a nagyapja, még bírja a munkát, nyolcszáz tőke szőlőt tart rendben.- Az egész nyári munkám benne van. Megmetszettem, megkapáltam háromszor, kötöztem, ahogy kell. Az asszonyok közül Klári nénit ajánlja interjúalanynak a többség, mert híres arról, hogy egész életében font és szőtt. Faragó Zoltánná, Kakuk Klára betöltötte 83. évét. Jó egészségnek örvend.- Amit nem bírok azt nem csinálom, sokszor már olyan rózsákat látok, hogy... Ez sajnos a korral jár.- Itt jó a közösségben, eltelik az idő. így igaz, ahogy Fotó: Priska Tibor mondják: fontam, szőttem egész életemben, vetettem a fonalat. Most már nem nagyon bírom, összefelé megyek mint a vislai gyerek... (Ez amolyan szájhagyomány a községben. Ma már senki sem tudja: tapad-e adott személyhez a hasonlat, avagy sem.) Klári néni, ahogy a klubtársak felelevenítik, sok vásznat szőtt életében, meg szőnyeget is rongyból. A kötetlen klubhangulatra jellemzően évődnek az asszonyok. Állításuk szerint Klári néni kiherélte a kakast is.- Sok mindenre megtanított a mostoha anyám, áldja meg az Isten. Kíváncsiskodásunkra csak azt válaszolja: - Ha volna itt kakas megmutatnám a tudásomat. Ezen aztán jót nevetnek a klubbeliek... Lánya, két fia, öt unokája, hét dédunokája van. Árulkodnak az asszonyok: Klárika nagyon szépen énekel is. Nem kéreti magát, kezdi: Aranyosi csárda cserépzsindelyes/ Benne a szeretőm szobamindenes. / Minden a kezére rá van bízva, / csak a szerelem van eltiltva. /Aki a szerelmet eltiltja, / az Isten áldása nincs rajta. / Mert a szerelemnél nincsen nagyobb titok, / érted kisangya- lom meghalok. Miután ezt megtapsoljuk kedvvel, fiatalosan odavágja: Tudok még én többet is... _ HF.TL 1EGYZFT Székely Himnusz (Egy kezdő kántor emlékezik) Gulyás János Az 1942. év nyarat Erdélyben, Maros- vásárhelytől 2 kilométerre fekvő Udvarfalván töltöttem, ahol bátyám megválasztott református kántortanító volt. Akkor már harmadéves tanítóképzős voltam. Mivel részt vettem a kántorképzésben, megkért a helyettesítésére. Külön felhívta a figyelmemet a Székely Himnuszra, amit minden istentisztelet után a visszacsatolás örömére, az egész gyülekezet ragyogó arccal, átszellemült lélekkel, jövőbe vetett hittel, égbeszárnyaló hangon küldött a mennyek Urához, mint a Miatyánk után a legszebb imádságot. Eljött a nagy nap. Az orgonán az előjáték lágy dallama valami csodálatos szellemet varázsolt a templom csendjébe. A szemek megfényesedtek, az arcok valami különös derűt sugároztak, kiegyenesedtek a törzsek, s amit sok éven át zárt ajkak őriztek, előtört mint csörgedező forrás szívet melengető csobogása: Ki tudja merre, merre visz a végzet... A kihullott könnyek láttán fogadást tettem, hogy ezt az élményt egyszer megírom, csak kutatnom kellett a szerzők után. Rájuk találtam. A szöveget Csanády György, a dallamot Mi- halik Kálmán szerezte. Sőt, azt is megtudtam, hogy a zeneszerző a szegedi temetőben van eltemetve. Több éven át jártam a szegedi közművelődési nyári egyetemre, s alkalmam nyílt a sír felkutatására a Móra Ferenc Múzeum munkatársainak segítségével. Tőlük tudtam meg a következőket. A szegedi Erdélyi Kör fáradhatatlan tagjai megtalálták és gondjaikba vették a Székely Himnusz komponistájának sírját. Egy tragikusan rövid élet és egy több évtizedes elfele- dettség után Mihalik Kálmán végre elfoglalhatta az őt megillető helyet a történelmi emlékezetünkben. Mindössze tizennyolc évet élt Erdélyben. Trianon után a kolozsvári egyetem számos oktatójával és számos diákjával bujdosnia kellett. Szeged a végállomás. Reinhold professzor mellett dolgozik tanársegédként. Közben festeget Erdélyi nagykapukat, a Hargita rengetegét, Krassó-szö- rényhegyei szülőfaluját, Oravica bányát, diákéveinek színhelyét, Kolozsvárt. Itt alkotta meg Csanády György versére a dalt, amelyet a csaknem egymilliós székely- ség ma is himnuszaként tisztel. Sírját gondos kezek megmentették az enyészettől. És talán akad egy szobrász- művész is, aki az erdélyi szépművészet gyönyörű hagyományainak szellemében kopjafát állít annak a Mihalik Kálmánnak a sírjára, aki mindössze huszonhat esztendős volt, amikor 1922 szeptemberében tífusz következtében végleg ellovagolt a csillagösvényen, a Göncölszeké- ' ren, Csaba királyfi és vitézei nyomában...
