Észak-Magyarország, 1995. szeptember (51. évfolyam, 206-231. szám)
1995-09-09 / 213. szám
1995. Szeptember 9., Szombat Gazdaság ÉSZAK-Magyarország 5 Titkár Tokaj-Hegyaljának Szerencs (ÉM) - A napokban történelmi, zárt borvidékünkön, Tokaj- Hegyalján éppúgy, mint az ország többi borvidékén, sorra alakulnak a hegyközségi szervezetek. E hegyközségek delegáltjaiból alakul majd meg a borvidék Hegyközségi Tanácsa. E tanács titkári állásának betöltésére a szervezésben részt vevő szervek a hegyközségi törvény értelmében pályázatot írtak ki. A pályázat értelmében a titkár feladata lesz többek között a Hegyközségi Tanács ügyintéző szervezetének irányítása, a felügyeleti jog gyakorlása, a hegybírók hatósági tevékenysége felett, a rendszeres kapcsolattartás a területen működő önkormányzatokkal, a földhivatalokkal, az érdekvédelmi szervezetekkel és a Hegyközségek Nemzeti Tanácsával. Az állás betöltésének feltételei között szerepel, hogy a pályázó tagja legyen valamelyik tokaj-hegyaljai hegyközségnek és felsőfokú szakirányú képesítéssel és 5 év szakmai gyakorlattal rendelkezzen. A pályázat benyújtásának határideje: 1995. október 16. A feltételekről érdeklődni lehet a Tokaj-hegyaljai Szövetségnél (Szerencs, Rákóczi vár), a helyi önkormányzatoknál és a már megalakult hegyközségeknél. Magyar-lengyel gazdasági tárgyalás Budapest (MTI) - A magyarlengyel árucsereforgalom tavaly megindult dinamikus bővülése az idén is folytatódik - állapította meg pénteki budapesti megbeszélésén Berényi Lajos, az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium megbízott államtitkára és Andrzej Byrt, a lengyel Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumának államtitkára. A tárgyaló felek pozitívan értékelték a kétoldalú külkereskedelmi forgalom alakulását, amely 1995 első hét hónapjában több mint 36 százalékkal bővült az előző év hasonló időszakához képest, és az év végére várhatóan eléri az 500 millió dollárt. Erről a minisztérium sajtóirodája tájékoztatta az MTI-t. A megbeszélésen a két minisztérium felső vezetői reálisnak ítélték az áruforgalmi szint stabilizálását, illetve bővítését, amelyhez hozzájárul az érezhetően jól működő Közép-Európai Szabadkereskedelmi Megállapodás (CEFTA). A CEFTA legutóbbi tárgyalásain elfogadott javaslatok szerint tovább csökken a kölcsönösen szállított termékek vámszintjének mértéke, ami elősegíti az árucsereforgalom további növelését. Lengyelország a magyar exportban a 10. helyen áll. Legjelentősebb kiviteli cikkeink a mező- gazdasági termékek, vegyipari és járműipari cikkek. A behozatal főbb tételei a kőszén, elektromos energia, burgonya és vegyi termékek. Andrzej Byrt a 99. Budapesti Nemzetközi Vásár hivatalos vendégeként részt vett a rendezvény megnyitásán, és megtekintette a szak- kiállítást. Újabb Opel-visszahívások Budapest (MTI) - Az Opel Hungary az elkövetkező napokban ellenőrzésre, illetve kisebb módosításra a szervizekbe rendeli a tavaly ősszel bevezetett 1,7 literes (68 ló- erős) dízelmotorral szerelt Astra gépkocsik egy részét - tájékoztatta az MTI-t pénteken a Opel Hungary. A visszahívás az 1994 szeptembere as 1995 áprilisa között gyártott autókat érinti. Ezeken a járműveken a kábelköteg vezetési útvonalát változtatják meg, illetve a kábel egy részét külön védőburkolattal látják el. Az Opel németországi központjában yégzett különleges tesztelés (rövid mő alatt sok tízezer kilométer) so- ran figyeltek föl arra, hogy az említett típusnál hosszú igénybevétel esetén a kábelköteg kidörzsölődhet. r'.nnek az volt az oka, hogy a kábelköteg esetenként hozzáért a motor egyes (nem forgó) részeihez. Ez Probléma eddig még nem okozo meghibásodást. Magyarországon 1345 autót érint sszahívás. A gépkocsik tulajdon sait a márkaszervizek folyamat san értesítik. A szervizek ellenőrz o uu k°teg állapotát, ha a légi sebb seriüés nyomát észlelik, a k belkoteget kicserélik. Drámai a helyzet a kohászatban Fáy szerint Diósgyőr vége a gépipar végét is jelentené Ma még működik a diósgyőri kohászat. Az viszont továbbra is kérdés, lesz-e holnap? Fotó: Fojtán László Illésy Sándor Diósgyőr (ÉM) - Úgy tetszik, a pénzügyminiszter és a privatizációs miniszter egyaránt felelős azért, hogy a diósgyőri kohászat csaknem ötezer emberét jelenleg is csak egy egymillió forint törzstőkével rendelkező kft. foglalkoztatja. Az elmúlt év decemberében kelteződött 2156-os számú kormányhatározatból ugyanis az olvasható ki, hogy a felszámolás alatt álló Di- mag-csoportból a működő vagyontárgyakat ez év januárjának végéig ki kell vásárolni, s azt apportálni kell a Diósgyőri Acélművek (DAM) Kft.-be, s ennek a feladatnak a végrehajtásáért a pénzügyminiszter és a privatizációs kormánybiztos (akkor még nem volt miniszter - a szerző) a felelős. A határidő január 31-e volt.- Ez a késedelem az oka annak - mondotta lapunknak adott interjújában Fáy Ferenc, a Borsodferr Részvénytársaság elnöke -, hogy a DAM Kft. óriási likvid gondokkal küzd, hogy előállt az az anomália, hogy milliárdos berendezéseket egy, törzstőkéjét tekintve kis, de méreteiben az ország egyik legnagyobb kft.-je működtet. Három kormányhatározat, döntés született egy éven belül a borsodi acéliparról. Az időközben Borsodba kinevezett kormánybiztos és a privatizációs miniszter egyértelműen arra az álláspontra helyezkedik- legalábbis a Borsodferr elnöke szerint -, hogy mindhárom határozatot végre kell hajtani. A pénzügy- miniszter már korántsem ilyen egyértelműen nyilatkozik erről. Mindenesetre eddig az ő álláspontja érvényesült. A vagyontárgyak kivásárlására eredetileg 8,5 milliárd forintot szánt a kormány. Most már csak ötmilliárd van(?). Fáy Ferenc szerint végre-valahára egy asztalhoz kellene ülnie az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.-nek - mint legfőbb tulajdonos -, a Reorg Részvénytársaságnak - mint a Di- mag Rt. és a Diósgyőri Nemesacél- művek Kft,, felszámolójának -, a pénzügyminiszternek és a privatizációs miniszternek, hogy megegyezzenek a kivásárlásról.- A huszonnegyedik órában és annak is az utolsó percében vagyunk - mondja az elnök. - A DAM Kft. rövid fél éves működése alatt másfél milliárd forintos veszteséget hozott össze, s csak a szállítók jóindulatán múlik, hogy nem indult még ellene felszámolás. Ha ez megtörténne, nincs az az Isten, aki megmentené az itteni kohászatot a végtől. A diósgyőri kohászat esetleges összeomlása maga alá temetné a magyar feldolgozóipart, a gépipart, a járműipart. Ez pedig beláthatatlan kárral járna. És persze itt van az a tény is, hogy a téli érc- és kokszkészlet vásárlásáról napokon belül dönteni kell, a hideg beálltával ugyanis az ukrán vasércbányákból lehetetlen szállítani. Nincs megnyugtató hulladékkészlete az elektrokemencé- nek sem.- Drámai a helyzet - magyarázza Fáy Ferenc. - A tehetetlenségnek, a döntésképtelenségnek isszuk a levét. Első lépésként, a kivásárlást követően a DAM Kft.-t kellő forgóalappal kell feltölteni. És hát elkerülhetetlen a létszámleépítés, de az elküldendő ezerhétszáz embernek, vagy legalábbis egy részüknek senki sem tud új munkahelyet ajánlani, s hát hol van az a 2,2 milliárd forint (a hét elején Szabó Zsolt kormánybiztos lapunknak nyilatkozva egymilliárd forintról beszélt- a szerző), ami a végkielégítésre, a korengedményes nyugdíjazásra kell. Ennek a feltételeit csak 1996- ra tudja megteremtem a kormányzat, de az emberektől már az idén meg kell válni. A Borsodferr elnöke úgy ítéli meg, hogy kormányzati oldalon végre ki kellene mondani: egy vagy két centrumú borsodi vaskohászatra van-e szüksége az országnak. Ózd vagy Diósgyőr, vagy Ózd és Diósgyőr. Bár az ózdi miniacélmú megépítésére a kormány másfél milliárd forintot biztosít, de egyelőre kö- zel-távol sincs olyan pénzügyi, szakmai befektető, aki a műhöz hiányzó hétmilliárd forintot biztosítaná. Diósgyőrben feltétlenül szükséges lenne megépíteni a második folyamatos öntöművet, nem beszélve a hulladékelőkészítőről.- Tulajdonképpen addig nem lehet beszélni a kormányhatározatok végrehajtásáról, amíg a legelső, leglényegesebb pont nem teljesül, vagyis nem tisztázódik Diósgyőr tulajdoni helyzete - magyarázza a részvénytársaság igazgatóságának elnöke. - Utána kezdődhetnek a beígért fejlesztések, s az esetleges privatizációk. Más út nincs... Kétszázötvenmilliós könnyűipari beruházás A barcikai varroda összesen háromszáz embernek ad munkát Kazincbarcika (ÉM - NJ) - Any- nyi bizonyos, hogy az észak keleti országrész - de az sem kizárt, hogy jelenleg az ország - legnagyobb könnyűipari beruházásán dolgoznak az építők Barcika ipari negyedében. A tervek szerint az új varrodaüzem átadása után 280-300 barcikai, illetve városkörnyéki asz- szonynak, lánynak lesz állandó munkája a helyi Kühler Kft.-nél. Ez azt jelenti, hogy a cég a jelenleg is foglalkoztatott varrónőkön kívül még 30-40 újnak nyújthat folyamatos elfoglaltságot, átlagos, vagy annál jobb havi keresetet. A kivitelezői munkák a terveknek megfelelően haladnak, mint Ketskés László, a társaság ügyvezető igazgatója elmondta, megkezdik HIRDETÉS ............ .....-...... a z új munkaerők szervezését a városban és a város környéki falvakban. Igaz, a felvétele valójában csak januárban lesz esedékes, figyelembe véve az egyhónapos betanítási időt is. Gépekkel, a teljes technológiával együtt a korszerű üzem 250 millió forintba kerül, és ezt az összeget teljes mértékben a német anyaüzem állja. A Stuttgarttól negyven kilométerre lévő Blüderhausenben működő cég kazincbarcikai varrodája már több évtizede szállít Európa néhány országába munkaruhákat a külföldi megrendelők igényei alapján. A privatizáció időszakában éppen emiatt döntött úgy P. H. Küb- ler, hogy kapcsolatát még szorosabbra fűzi az itteni üzemmel, s a barcikai, volt Borsod megyei Kézműipari Vállalat tulajdonosa lett. Az idei esztendő á cégnél az igazi áttörés éve volt, ugyanis mostantól - figyelembe véve az átadásra kerülő új üzem kapacitását is - jelentős hazai megrendeléseknek is eleget tehetnek. A szakmában hatalmas üzleti sikernek számít például, hogy szeptember közepétől itt készülnek a Suzuki hazai gyárában dolgozók számára kifejlesztett speciális munkaruhák. Az ügyvezető igazgatótól megtudtuk, hogy a német tulajdonos változatlanul azt tartja követendőnek, hogy a barcikai üzem jelenlegi és leendő varrónőinek fizetése minden évben az infláció mértékének megfelelően emelkedjen. Azt már eddig is sikerült elérni, hogy a térségben ez idő szerint itt a legmagasabb a varrónők fizetése. FÜGGETLEN NAPILAP jó fellépésű, kreativ, menedzser típusú azonnali belépéssel Ózd és Kazincbarcika térségében. Jelentkezés levélben, önéletrajzzal. „Perspektíva” jeligére 3501 Miskolc, Pf.: 178. címen. JEGYZET Érdem és érdek Brackó István A pénzügyminiszter nyilvánosan és magabiztosan kijelentette, hogy 7 996 lesz az utolsó év, amikor még húzni kell a nadrágszíjon. Az idén 9, jövőre 4 százalékkal csökken a reálbér, továbbá az idén 28-29 százalékos infláció várható, de azt követően 20 százalék körül alakul. A hivatalos prognózis szerint 1998-ban a lakosság saját bőrén tapasztalja meg az életfeltételek javulását, s ez éppúgy tetten érhető lesz a fogyasztás növekedésében, mint a többséget érintő anyagi feltételek javulásában. Úgy legyen! Ez tiszta és világos beszéd. Még két-há- rom szűk esztendő, aztán felfelé ívelő pályára kerül a magyar hinta... A szándékot illetően semmi kétely nincs bennem, hiszen közös az érdek, ám az időzítést - vagy annak beharangozását - aligha tekinthetem véletlennek. Mert 1998 - a kincstári nyilatkozatok szerint - nemcsak a várva várt fellendülést hozza meg, hanem a naptár szerint az új parlamenti választást is. A tények pedig nagyobb súllyal esnek a latba, mint a beváltatlan ígéretek. Van persze a történetnek egy másik vonulata is. Kié az érdem, hogy némely mutató javul, s ez azzal kecsegtet, hogy a népgazdaság szekerének rúdja egyenesbe kerül? A mostani kurzus szószólói a Horn-kor- mány kibontakozási programjára, a Bokros-csomag megszorító intézkedéseire hivatkoznak. Ám az előző kabinet első pénzügyminisztere leszögezte, hogy a most még csak lappangó, de később beérő folyamatok gyümölcsének fáját - minden ellenkező híresztelés ellenére - 7 992-ben ültették el. Az Antall-Boross- Hrabár éra idején... Nem könnyű eligazodni az érdemek és ér- dekekerdejében. Az iránytű megbolondult, s bosszankodva gondolok arra, hogy feleslegesen fúrtam új lyukat, s húztam egyet a nadrágszíjon... De muszáj volt, különben leesne rólam a gatya. ÁRFOLYAMOK. Kárpótlási jegy Tőzsde 5WWSMM SB Index: szeptember 8. 1582,12 +10,72 Hivatalos árfolyamok; Érvényben: 1995. szeptember 8. Pénznem Valuta Vétel Eladás Deviza Középár!. Angol font 205,91 209,79 207,84 Ausztrál dollár 100,14 101.94 101,27 ” Belga frank* 436,47 445,07 439,83 Dán korona II, 23,14 23,60 23,37 Finnmarka 30,28 30,86 30,61 Francia frank 26,10 26,60 26.32 ü Holland forint 79,98 81.56 80.76 ír fönt ' 209.88 213,84 211,43 Japán yen* 132,80 135,72 134,49 Kanadai dollár 99,12 100,90 100,16 Kuvaiti dinár 441,18 449,44 445,66 Német márka 89.64 91,42 90,42 Norvég korona 20,53 20,93 20,74 Olasz líra** 82,03 83,51 , 82.98 : Osztrák schill. 12,74 13,00 12,85 Portugál escudo* 86,54 88,20 87,18 Spanyol peseta* 104,61 106,61 105,68 Svájci frank HÍ 108,84 110,98 Á 109,98 Hj Svéd korona 18,34 18,68 18,59 USA-dollár 133,05 135,47 134,50' I ECU (KP) 168,02 171,26 169,51 A megadott számok 1 egységre értendők, forintban *: 100 egység, **: 1000 egység Pénzintézetek irány adó kamatai 28 25 k ff a ill 12 nőnap gaza. ------1 -j 3 hónap 1 éven túli '»1» MNtt alaptanul'. 26% Agrobank, MH8, Itwu Bank, Budapest Bank