Észak-Magyarország, 1995. szeptember (51. évfolyam, 206-231. szám)
1995-09-30 / 231. szám
6 ESZAK-Magyarország Kultúra 1995. Szeptember 3CL, Szombat Bartók-monográfia Budapest (ISB - P.Cs.) - Bartók Béla halálának 50. évfordulójára - a lehető legjobb időzítéssel - került a könyvesboltok polcaira Kovács Sándornak, a zeneszerzőről írott monográfiája. Bartók a XX. század egyik legnagyobb komponistája. Muzsikájának befogadása sokak számára nehézségekbe ütközik. Kovács Sándornak a Világ Legnagyobb Zeneszerzői sorozatban - a Mágus Kiadó gondozásában - megjelent munkája talán Bartók zenéjének megértéséhez is segítséget ad. A szerző saját bevallása szerint elsősorban a középiskolásokra gondolt. Valójában - 9 és 99 éves kor között - mindenki számára hasznos lehet a sorozat első darabja. A kötetnek köszönhetően elénk tárul a világhírű muzsikus személyes sorsa, egyénisége, valamint korának hazai és nemzetközi zenei élete. Bartók Európának abban a részében látta meg a napvilágot, ahol sok népcsoport él együtt, számos kultúra találkozik. Ezt a színes, gazdag hagyományt egyesítette zenéjében. Zongorista volt és zenetudós. írt operát, táncjátékot, hegedű- és zongoraversenyt, zenekari művet és apróbb darabokat. Egyik kortársa írta róla: a bátorságnak, a hitnek, és a szabadon szárnyaló szellemnek messze világító példája volt. Dürrenmatt-krimi Zürich (MTI ) - A nyugdíjas címmel jelentetik meg Friedrich Dürrenmattnak azt a krimijét, amelyet az író halála után kéziratai között találtak. A művet a Diogenes Kiadó gondozza, de a megjelentetésről további részletek nem ismeretesek. A krimiben Dürrenmatt egy rendőrfőnököt formált meg, aki nyugdíjba vonulása után visszatér régi ügyeihez. ^TÁRLAT Grafikák Tokajban László Bandy és Regős Ágnes kiállítását láthatják az érdeklődők a Tokaji Galériában. László Bandy 1965 óta publikál rajzokat. Az első önálló kiállítása 1970-ben volt. Regős Ágnes több mint tíz éve vesz részt rendszeresen csoportos kiállításokon. Négy éve önálló vállalkozásában reklámgrafikával foglalkozik. Zempléni képek Budapest (ÉM) - A Rajztanárok Zempléni Alkotóköre tagjainak munkáiból nyílt kiállítás tegnap a Nemzeti Tankönyvkiadó Galériájában (Budapest, Szobránc u. 6-8.) A kiállító művészek: Alváxi Dóra, Bácskámé Oláh Klára, Barbócz Erzsébet, Borsos István, Borsi Antal, Broczkó Barna, Csáki Károlyné, Csehné Matisz Ágnes, Dávidné Petik Margit, Domonkos Hona, Eperjesi János, Frimmerné Ihnáth Mariann, Goda Gertrud, Horkai György, Hor- nyák Pál, Horváth László, Kecskemétiné Törő Irén, Kissné Fábián Katalin, Makai Gyuláné, Moss István, Murányi József, Nagy István, Nyitray Viktória, Pazár Éva, Pecze János, Rézművesné Nagy Ildikó, Schlosserné Báthory Piroska, Sweitzer Pál, Seresné Mezei Zsuzsa, Tóth Miklósné, Tóth Tibor, Varga Ildikó, Vinkler István, Virágh Lászlóné. Kódolatlan HBO Budapest (ISB) - Október 1-jétől 3-áig ismét kódolatlanul tekinthetik meg az HBO adásait azok a kábeltelevízió előfizetők is, akiknek rendszerében van HBO, de még nem fizettek elő a szolgáltatásra. Vasárnap a Dennis, a komisz című filmvígjáték, a Halhatatlan szerelem című fantasztikus romantikus film, valamint két akciófilm: a Pusztító és az Elit kommandó lehet igazán vonzó. Hétfőn a vígjáték kedvelői örülhetnek igazán a váratlanul jött adásnak: A herceg menyasszonya, a Sellők és a Sok hűhó semmiért szerepel a programban, késő este pedig Az utolsó mohikán című kalandfilmet vetítik. Kedden a Dirty Dancing címűjátékfilmmel, a Dave című vígjátékkal és a Mesterfogás című krimikomédiával próbálják majd meggyőzni a leendő előfizetőket arról, hogy érdemes az HBO adásait nézni. Tucatnyi teve egy tárlaton Beszélgetés egV képről Szipőcs Krisztina művészettörténésszel Miskolc (ÉM - DK) - Nancy Graves: Teve-séta című alkotása 1971-ben készült, papír, gouache, mérete: 51 x 73. Jelenleg a Miskolci Galériában látható, a Ludwig Múzeum kiállításán. Szipőcs Krisztina művészettörténésszel a képről beszélgettünk. □ Tizenkét teve. Mit kezdjünk velük? • Egy műnek, ha az ember nekiáll értelmezni, különböző rétegei vannak. Az a felszíni réteg, hogy látunk tizenkét tevét. Elkezdünk gondolkodni, hogy ez tényleg tizenkét teve, vagy ugyanaz a teve tizenkétszer. Aztán gondolkodunk azon, hogy balról jobbra „olvassuk”, vagy hogyan. Mert ha nem európai emberek lennénk, és más irányból indulna a tekintetünk, lehet, hogy összezavarodnánk. De lehet, hogy nem. □ És a mélyebb összefüggések ? • Azt hiszem, ahhoz, hogy megértsük, ismerni kell Muybridge fotóművész munkáit. O kulcsfigurája lett a fotóművészetnek azzal, hogy elkészítette az első sorozatfelvételt arról, valójában hogyan is mozog a ló. Ez bizonyította például azt is, hogy olyan nincs, hogy a ló mind a négy lába egyszerre a levegőben van, vagyis repül. Ha egymás után levetítjük ezeket a kockákat, folyamatos mozgást látunk, tehát ezek a pillanatfelvétel-sorozatok a film elődjének is tekinthetők. □ Ezen a képen viszont egy teve sétál. Lehet jelentősége az állatfajnak? • Egyfajta ironikus viszonyulás lehet ez a régebbi korok művészetéhez, egy régebbi műhöz. □ Milyen műfaji kategóriába sorolná a képet? Miskolc (ÉM - FG) - Az első összegző értékelés még hátra van, hiszen a tanév végén érettségiznek a megye első hatosztályos gimnazistái, de az eddigi tapasztalatok alapján eredményesnek, mindenképpen hasznosnak mondható ez a képzési forma. Az Avasi Gimnázium meghívásának köszönhetően tegnap szakmai találkozón vettek részt a megye hatosztályos gimnáziumi csoportjaiban tanító tanárok. Mit kapnak a hatosztályos gimnáziumban tanuló gyerekek? Mit jelent ez a képzési forma a tanárok számára? Mit kap ezért cserébe az iskola? Ezeket a kérdéseket Takács Márta, az Avasi Gimnázium igazgatója tette fel a tegnapi tanácskozás bevezető előadásában. 0 is válaszolt ezekre a kérdésekre, de a többi iskola képviselői is elmondták véleményüket. Elsősorban tehetséges gyerekeknek ajánlják ezt a lehetőséget, azoknak, akik az általános iskolai osztályokban esetleg társtalanok lennének. A’gimnáziumban viszont hasonló képességű társaikkal együtt eredményesebben haladhatnak. A fölösleges ismétlések kiküszöbölésével hatékonyabbá válik az oktatás, és több lehetőség nyílik a differenciált foglalkozásra. A gimnáziuNancy Graves: Teve-séta • A pop-art körébe. Bár a pop-art- ra inkább az jellemző, hogy körülnéz a világban, és azzal foglalkozik, ami az utcán van. Ez annál tudatosabb, okosabb műnek látszik. Viszont a humort, iróniát, polgárpuk- kasztást, hogy egy jól ismert sorozat lovát behelyettesíti egy tevével, fel lehet fogni pop-artos gesztusnak. □ Az is „polgárpukkasztás” lenne, hogy a kép eléggé kidolgozatlan ? • Nem hiszem. Inkább azért kidolgozatlan, mert vázlat. A művésznek Kölnben van egy hatalmas méretű teveszobra, talán ahhoz készült. Az biztos, hogy nem akar fbtószerű képet létrehozni. □ Tehát egy vázlat. Papírra „firkált” tevék... Miért kell, hogy ez értéjiet jelentsen a látogató számárai Úgy értem, hol a határ, mi kerülhet egy kiállításra? mi tanárok számára is kihívást, megújulási lehetőséget jelent a hat- osztályos képzés. Uj tanmenetek, óratervek, tankönyvek készültek. ,,Ezzel szemben kapták a gimnáziumok a pénzügyi megvonást, és az általános iskolák haragját” - fogalmazott Takács Márta. Az általános iskolás gyerekekre jutó normatív támogatás, az úgynevezett fejkvóta alacsonyabb, mint a gimnazistáké. A hatosztályos gimnáziumban tanuló gyerekek az életkoruknak megfelelő támogatást kapják, holott a képzésük - a csoportbontás, a differenciált foglalkozások miatt is - meglehetősen költséges. Ennek ellenére a gimnáziumok vállalják, és fontosnak tartják a tehetséggondozást. A.szakmai találkozón felszólalók többsége beszélt arról is, hogy az általános iskolák nem mindig fogadják örömmel, ha elviszik tőlük a legtehetségesebb tanulóikat. Ez tulajdonképpen érthető. Viszont ha a gyermek érdekét nézik, be kell látniuk, hogy kár lenne ezeket a tehetségeket visszatartani. Pusztafalvi István, az első avasi „tücskök” - így nevezik a gimnáziumban a kicsiket - osztályfőnöke szerint két alappilléren nyugszik a hatosztályos képzés, az egyik a tehetséggondozás, a másik a differenciált foglalkozás. Külön hangsúlyozta az oktatás és a nevelés egységét, • Az egyetlen szempont az, hogy ömnagában is jelentsen valamit. Vagyis még ez sem fontos. Hiszen ott vannak Leonardo vagy Michelangelo vázlatai, amelyek önmagukban „csak” szépek. Persze, az alkotó személye mindenképpen meghatározó, nagy neveknél szokás ezeket a részleteket is becsülni, beemelni a művészettörténetbe. Persze, a művészen is múlik, mi az, amit kiad a kezéből. A kereskedelem szeretne mindent megszerezni magának. A művészettörténet inkább az összehasonlítás lehetősége miatt tartja fontosnak a fennmaradt vázlatokat. Például nagy értéket jelentenek Szinyeinek a Majálishoz készült színvázlatai, pontosan végig tudjuk követni, hogyan született az apró részletekből egy nagy alkotás. a személyes példaadás fontosságát. A hatosztályos képzés népszerűségét bizonyítja, hogy még mindig nagyon magas a túljelentkezés. A Földes Ferenc Gimnáziumban az első évben a 30 fős osztályba 700 diák jelentkezett. Ebben volt némi túlzás, sok szülő túlértékelte gyermekét, hallhattuk Veres Páltól, a Földes Ferenc Gimnázium tanárától. Viszont azt is elmondta, hogy náluk még mindig tízszeres a túljelentkezés, és a pályázók jelentős része rendkívül jó képességű. Veres Pál beszámolt arról is, hogy a felsőbb évesek először csodabogaraknak tekintették a „törpöket”, de mára már megszűnt ez a megkülönböztetés, ők is ugyanolyan gimnazisták, mint a többiek. Vidéken viszont kevesebb a gyerek, kisebb a választási lehetőség. A sátoraljaújhelyi Kossuth Gimnáziumban - ahol a megyében először indítottak ilyen osztályt - az első évben kétszeres volt a túljelentkezés, az idén viszont mindössze kettővel többen jelentkeztek, mint a felvehető létszám. Ennek ellenére Juhász Istvánná, az újhelyi gimná- ’zium igazgatóhelyettese úgy látja, jól döntöttek, amikor beindították ezt a képzési formát. Beszámolt arról is, hogy az évek során némileg módosult a program, a tanulók igényeihez, előmeneteléhez igazították a tanmeneteket. Templomi ének Tállya, Abaújszántón (ÉM) - A Miskolci Katolikus Gimnázium leánykarának hangversenyét október 1-jén, vasárnap délután 3 órától hallhatják az érdeklődők a tállyai evangélikus templomban. A koncert egyben tisztelgés Kossuth Lajos előtt, akit 1802-ben ebben a templomban kereszteltek meg. A leánykar műsora ugyanezen a napon, délután 4 órától Abaújszántón is látható és hallható lesz. Vendégtárlat Izsófalva (ÉM) - Szlovákiai magyar festőművészek - Csenkey Tamás, Kiss Egon Károly és Licht- mannegger László - alkotásaiból nyílik kiállítás október 2-án, hétfőn délután 4 órakor az izsófalvai Izsó Miklós Művelődési Ház kiállítótermében. A tárlatot Hadobás Sándor, a ház igazgatója nyitja meg. Orgonakoncert Miskolc (ÉM) - Lehotka Gábor ad orgonahangversenyt a zenei világnap alkalmából október 1-jén, vasárnap este 6 órától Miskolcon a Bartók Béla Zeneművészeti Szak- középiskola hangversenytermében. A műsorban Bach-, Pachelbel-, Mendelssohn-, Buxtehude-művek szerepelnek. Biblia és művészet Miskolc (ÉM) - Hol a határ... címmel bibliai és művészeti előadássorozat kezdődik október 2-án, hétfőn este 6 órától Miskolcon a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola hangversenytermében. A hat előadásban (október 7-ig minden este 6-tól) Reisinger János irodalomtörténész az alkalmazkodás és megalkuvás, a bírálat és vádolás, a jogos harag és indulatosság, a figyelmesség és tapintatlanság, a józanság és reménytelenség, a felelősség és az aggodalmaskodás „határait” keresi, ezekre a kérdésekre próbál felelni a Biblia eszközeivel. Evangelizációs alap Miskolc (ÉM) - A Szent Ferenc Kistestvérei és Kisnővérei szerzetesközösség támogatásával Pehm Gilbert Antal alapítványt hozott létre. A Magyarok Nagyasszonya Evangelizációs Alapítvány célja: a Szent Ferenc Kistestvérei közösség gondozására bízott templomok rekonstrukciója; evangelizációs központok létrehozása (ifjúsági paszto- ráció, idősek napközi otthona, ci- gánypasztoráció); a Szent Ferenc Kistestvérei közösség új letelepedési helyeinek kialakítása; karitász csoportok létrehozása; lelkigyakorlatok szervezése és támogatása; pasztorációs kiadványok megjelentetése és felhasználása az evangeli- zációban; evangelizációs rendezvények, találkozók szervezése. A Postabank és Takarékpénztár Rt. Miskolci Területi Igazgatósága (3530 Miskolc, Szemere u. 4.) által vezetett 279-98902/024-07788 számú számlára befizettet összeg a jogszabályoknak megfelelően az adóalapból levonható. A alapítvány kuratóriuma, valamint a Szent Ferenc Kistestvérei és Kisnővérei szerzetesközösség a legkisebb támogatást - legyen az anyagi jellegű vagy társadalmi munka - köszönettel fogad. Az alapítvány címe: 3533 Miskolc, Kabar u. 10. Telefon: 46/333-860. Tücskök, törpök, csodabogarak Találkoztak a hatosztályos gimnáziumok pedagógusai Ismét kinyit a Várhegyi-színház Várhegyi Márta, a Miskolci Nemzeti Színház művésznője az elmúlt nyáron a tapolcai Akropolisz Színpadon egyetlen estére nyitotta meg „színházát". A nagy sikernek köszönhetően október 2-án, hétfőn este 6 órától ismét találkozhatnak a művésznővel és vendégeivel az érdeklődők. A Rónai Művelődési Központban rendezendő est meghívott előadói: Olgyai Magda, Molnár Anna, Péva Ibolya, Harmath Albert, Ábrahám István, Kulcsár Imre, Tol- nay Ákos és a táncosok. Zene: He- réciy Éva, Kékes Zsuzsa, Lőkös Péter. Koreográfus: Kónya Erzsébet. A műsorban népszerű dalok, operettrészletek hangzanak el. Felvételünk a Miskolci Nyár keretében rendezett esten készüli. Fotó: Dolgos Klára Tiszta Amerika Miskolc (ÉM) - Neil Simon: Tiszta Amerika című vígjátékát láthatják az érdeklődők október 2-án, hétfőn este 7 órától a Nemzetközi Kereskedelmi Központban (Mindszent tér ÍJ- Egy amerikai úszónő és két újságíró „bonyolítja” a szálakat, szerelmi háromszögükbe bekukucskál az Amerikai Haditengerészet is... A csomót - Koltai Róbert rendezésében, Nyertes Zsuzsa, Böröndi Tamás és Straub Dezső szereplésével - a történet végére ki is bogozza Neil Simon. Ghost party Miskolc (ÉM) - Ghost partyra várják az érdeklődő fiatalokat az Avasi kilátóba szombatonként este 9-től hajnali 4 óráig. Péntekenként ugyanitt Acid-House Partyt rendeznek. 4-