Észak-Magyarország, 1995. szeptember (51. évfolyam, 206-231. szám)
1995-09-19 / 221. szám
A SZELLEM VILAGA SzíN'Lap Képzelt beteg Miskolc (ÉM) - Cartoon Sardines társulata Moliere Képzelt beteg című művének feldolgozásával szerepel Miskolcon. Az előadás szeptember 23-án, szombaton este 7 órakor kezdődik a Rónai Művelődési Köz- Pontban. A Philippe Car által rendezett darabban Moliere visszaveri az üdeséget, melyet műveinek elemzése során gyakran elhalványítottak az iskolák. Három színész, bárom bohóc tálja elénk az élet komédiáját egy cirkuszi porondon. Három színész 12 szerepben. A női szerepeket egyetlen színésznő ját- sza, s ugyanazt a színészt láthatjuk Monsieur Purgon, Diafoirus és Cléante szerepében. Egyedül Arson, a Képzelt beteg az, aki nem osztozhat több szerepen. Várhegyi-színház Miskolc (ÉM) - Várhegyi Márta színházát nyáron már láthatta a kö- zönség a tapolcai Akropolisz Színpadon. Október 2-án, hétfőn este 6 órától ismét találkozhatnak a művésznővel és vendégeivel az érdeklődők. Az est során bemutatkozik Hlgyai Magda, Molnár Anna, Péva Ibolya, Harmath Albert, Ábrahám István, Kulcsár Imre, Tolnay Ákos ®s a táncosok. Zene: Herédy Éva, Kékes Zsuzsa, Lókös Péter. Koreográfus: Kónya Érzsébet. A műsorban képszerű dalok, operettrészletek hangzanak el. Színházbérietek Miskolc (ÉM) - A Miskolci Nemzett Színház jegypénztárában szeptember 22-ig várják azokat a nézó- Het, akik bérleteiket az 1995/96-os óvadra megújították, de még nem vásárolták meg. A jegypénztár hétköznapokon délelőtt 10-től este 6-ig tert nyitva. Brecht és Dávid Berlin (MTI) - Novemberben lesz az ősbemutatója annak a színdarabnak, amelyet Bertold Brecht 22 óves korában írt a bibliai Dávid királyról. A háromfelvonásos „Dávid - ról Brecht említést tesz naplójában, megjegyezve, hogy 1920-ban dolgo- tett a darabon. Á be nem fejezett színdarab soha nem került kiadásba és a Brecht-archívumban „pihent” egészen addig, amíg az író 1956-ban bekövetkezett halála után Brigitte Grothum, az archívum igazgatónője bibliai versekkel és az ite naplójának részleteivel ki nem egészítettc, hogy színpadképessé te- Sye. A Dávid ősbemutatója november 4-én lesz a berlini Hebbel Színházban - közölte a napokban az író lánya, Barbara Brecht-Schall. Arra a kérdésre, hogy vajon miért Dem fejezte be Brecht a színdarabot, Barbara így válaszolt: „Apám Dsgyon fiatal volt abban az időben fs egyszerre több vasat tartott a fűzben.” A bibliai tárgyú darab várhatóan fényt deríthet Brecht egy híressé vált mondásának valódi jelen- résére. Az író történetesen ateista volt ugyan, de amikor 1928-ban egy mkalommal megkérdezték, hogy melyik könyv tette rá a legnagyobb benyomást, így válaszolt: „Ön nevetni fog, de a Biblia.” Bertold Brecht 1933-ban emigrált Németországból a nácik elől és többek közt az Egyesült Államokban is élt. 1949-ben visszatért Kelet-Né- metországba és megalapította a Berliner Ensemble színházat, amely az író halála után főként Brecht-darabokat tűzött műsorára. Egy zenész - több szerepben Találkozás Regős Zsolt karmesterrel, karnaggyal, tanárral... Filip Gabriella ' T TT “ Örömzenélés még az egykori Regős-vokál tagjaival Fotó: Dobos Klára Miskolc (ÉM) - A Katolikus Gimnáziumból 8 óra 40 perckor érkezik a Miskolci Nemzeti Színházba, 9-től megbeszélés a korrepetitorokkal, fél 10-től a Sörgyári capriccio felújításán egy operarészletet „állítanak be”, 10-től énekkari munka: a My fair lady betanítása, ez tart délután 3-ig, amikor megkezdődik a színitanodai felvételi, majd 5- től újra My fair lady este 9-ig. Tehát reggel 8 óra 40 és 9 óra között Regős Zsoltnak van 20 perce a beszélgetésre. Először is tisztázzuk, melyik a sok közül: karmester, karnagy, pedagógus, bárzongorista...? • Mindegyiket felvállalom, és örömmel csinálom, mert mindegyik a zenéről szól. Csak a bárzongorista nem stimmel, bárban mégnem muzsikáltam. Most a Katolikus Gimnáziumban éppen arról beszéltem a gyerekeknek, hogy a zene nemcsak a klasszikus muzsikát jelenti, magába foglalja az úgynevezett könnyűzenét, és a színpadi muzsikát is. Azért merek mindegyikhez hozzányúlni, mert ugyanabból a magból nőttek ki, ugyanabból táplálkoznak. És ha valaki ismeri ezt a magot, akkor mindenféle zenei stílushoz nyúlhat... □ Itt a színházban milyen státusban alkalmazzák? • Karvezető és vezénylő karmester vagyok. Ez azt jelenti, hogy gazdája vagyok az énekkarnak, és előadásokat vezényelhetek. Ez óriási megtiszteltetés, hiszen a karmesterség fokozottabb figyelmet, felkészültséget igényel. Annak idején korrepetitorként kezdtem. A Carmen-bemu- tatóra készültünk, amikor megjegyeztem az akkori főrendezőnek, Galgóczy Juditnak, hogy nincs ez így jól, kellene egy gazda az énekkarnak. No, ezután kaptam meg a kórust. □ Amely ugyan hangzásában, színvonalában sokat fejlődött, de létszámában csökkent... • Amikor átvettem az énekkart, még húsz fölött volt a létszám. Aztán jött a gazdasági leépülés, és a férfiak nagyon nehéz dilemma elé kerültek.Áz énekkari tagság folyamatos elfoglaltságot jelent, emellett nem lehet más munkát vállalni, viszont ebből a fizetésből nem lehet eltartani egy családot, ezért sokan megváltak tólünk. □ Nem megfelelő az anyagi elismerés, a színpadon is háttérben van a kórus. Se pénz, se siker... Mitől lenne vonzó ez a pálya? • Elsősorban a közösség, és a műfaj szeretete miatt. Aki beleszagol ebbe a levegőbe, aki megszereti a színházat, az nagyon nehezen tud váltani. Jelenleg mindössze öt férfitagja van a tizenhét fős kórusnak. Volt, aki anyagi okok miatt ment el, volt, akitől mi váltunk meg. Mert azért itt bizonyos szakmai elvárásoknak is meg kell felelni. Most három-négy férfit várunk, elsősorban a tenor szólamba, de basszisták is jelentkezhetnek. □ Jelenthet-e csábítást a „kiragyogás” lehetősége? • Ki lehet ragyogni az énekkarból, de nagyon nehéz. □ Viszont a karvezetőnek sikerült... • Tulajdonképpen a véletlennek köszönhetem ezt a lehetőséget. Egy beugrással kezdődött a karmesteri pályafutásom. Emlékszel még címmel tartottunk gálaműsort, én az erre az alkalomra alakult big bandet vezettem. De közben Kalmár Péter eltörte a kaiját. Az előadás előtt egy órával jött a telefon, hogy át kell vennem tőle a feladatot, így lettem színpadon vezénylő karmester. Mindenki azt mondta: „te ezt tudod csinálni”. Utána jött a Csárdáskirálynő, amit Gillay Andrástól vettem át. Nem volt nehéz, Íriszen ától cettig ismertem a darabot, és szerencsére a zenekar is elfogadott. Még a konziban mondta nekem Rossa László zeneszerző, hogy próbáljam meg a karmesteri szakot, de akkor még nem éreztem magam alkalmasnak erre. Egészen másféle dolgok érdekeltek: spirituálékkal foglalkoztam, a Reflex-rockot csináltam. És hadd tegyem hozzá, még mindig furcsán érzem magam, amikor azt mondják: „Színházunk karmestere: Regős Zsolt.” □ Pedig most már nem szükségből karmester. Itt van a zenei vezető, Tóth Arniand, a színházhoz szerződött a karmesterversenyen sikeresen szereplő Kesselyák Gergely. Az évad első nagyszínházi bemutatóját mégsem ők dirigálják. • Valóban, ez már nem a szükség, ez már nem műfaji elkülönülés jele. A színházigazgatóval közösen megbeszéltük, hogy ki melyik irányzatot vállalja. Enyém az úgynevezett könnyű műfaj, a musical, a színpadi zene. A komolyabb műfaj: a balett, az opera Tóth Armandé illetve Kesselyák Gergelyé. □ Beszélgetésünk elején a bárzongo- ristaság ellen megpróbált tiltakozni, pedig a Kapj el című kamaramusicalben ismét így mutatkozik be. % Mint foglalkozást sosem űztem a bárzongoristaságot. Igaz, egyszer gimnazistaként „egy nyáron át” zongoráztam a falumban, Tápió- györgyén. Jöttek be a presszóba a falubeliek, és játszottam a kedvenc dalaikat, utána meg az én kedvenceimet próbáltam játszogatni. Akkor tanultam meg: mi az, hogy kiszolgálni a kedves vendéget, ugyanakkor becsempészni a műsorba azt is, amit én szeretek. Sel- meczi György volt az, akitől ezen a téren sokat tanultam. Tanárom volt a főiskolán, komolyzenére tanított, de ö ezt a műfajt is igazán magas szinten műveli. Tulajdonképpen ó csalt be a színházba. A Lila ákácban léptem fel először - mint Leó, a bárzongorista. □ Nem beszéltünk még a tanári szerepkörről! • Sokáig hallgattam, huszonhat éves koromig tanultam, gyűjtöttem a tapasztalatokat. Csak utána kezdtem el tanítani. Most a színházi munkám miatt már csak a Katolikus Gimnáziumban vannak óráim, és persze vezetem az ottani énekkart is. Nagyon örültem, amikor megindult ez az iskola, már csak azért is, mert én is egyházi iskolába jártam, Esztergomban a ferenceseknél tanultam. Az pedig külön megtiszteltetés volt számomra, amikor megkerestek, hogy tanítanék-e az iskolában. □ Saját kórus? Spirituálék? Regős- vokál? • Ez megszűnt. Illetve maradtak a karácsonyi koncertek. Már most elkezdtük a szervezést. Elég nehéz összehozni a társaságot, mert szétszóródtunk. De mindenki azon van, hogy erre az időre szabaddá tegye magát. Ez a három koncert - kettőt tartunk Miskolcon, egyet Sajószent- péteren - igazi örömzenélés, szinte kiömlik belőlünk a vokális muzsika. Capriccióval kezdődik a szezon A sörfesztivál vendégei már az elmúlt héten is láthatták, és szeptember 21-től ismét játsszák a Miskolci Nemzeti Színház Csarnokában a Sörgyári capriccio című előadást. A színpadi változatot Bohumil Hrabal regénye és Jiri Menzel forgatókönyve, valamint Hrabal Táncórák idősebbeknek és haladóknak című regénye alapján Faragó Zsuzsa és Te- lihay Péter írta. A tavalyi bemutató sikerének köszönhetően ismét műsorra tűzték az előadást. A főbb szerepekben Létay Dórát, Kuna Károlyt, Quintus Konrádot, Szegedi Dezsőt, Dézsy Szabó Gábort láthatjuk. Az előadások - szeptember 21-én, 22-én és 23-án - este 7 órakor kezdődnek. Képünkön Létay Dóra és Szegedi Dezső. Fotó: Strassburger Alexandra _GONG Színház és közönsége Mikita Gábor A nyolcvanas években gyakran érte az a vád a miskolci színészeket, hogy nincsenek jelen a város életében, mozgásterük csupán a színház és a színészház közötti néhány villamosmegállónyi távolságra korlátozódik. A kritika több szempontból is vitatható volt, de jól jelezte, hogy az akkori közönség igényelte a személyes meg- szólíttatást: elvárta a művészektől, hogy kortársaiként ne csak neki, de róla is játsszanak. Ennek feltételét a mindennapi-hétköznapi közös létben is látta. Most, hogy az új színészház közvetlenül a színház mellett épült fel, talán jogosabb lenne a problémafelvetés, eddig mégsem fogalmazódott meg annak a veszélye, hogy a színházi negyed elefántcsonttoronnyá is válhat. Időközben ugyanis változtak az elvárások: egyre többen csak kellemes, kulturális időtöltésnek, a társasági élet velejárójának tekintik a színházi estéket. Mintha elfelejtődne, hogy ez a művészet a közösség társadalmi-szellemi fóruma is, és a shakespeare-i tükör arra való, hogy megfigyeljük benne önnön természetünk, társadalmunk arcát, az „idő, a század testének tulajdon alakját és lenyomatát". Cervantes szerint „nincs semmi, ami élénkebben tárná fel előttünk, mik vagyunk, s miknek kellene lennünk, mint a színpad és a színészek". Sokan éppen ettől irtóznak - nehogy még a színházban is a jelen gondjaival kelljen szembesülni! A miskolci társulat mostanában ehhez a felfogáshoz igazodva a polgári színjátszás tradicionális vonulatát követi: népszerű klasszikus műveket játszik kellemes kivitelben, amiket illik megnézni, hiszen „hozzátartoznak európai műveltségünkhöz, és amelyek évtizedek, évszázadok óta a klasszikus szórakozás biztos letéteményesei". Ez a színháztípus a mára való reflektálás helyett reprodukcióra vállalkozik - a világ és a színház újraértelmezése helyett. így gyakran egy-egy bemutató csak a címszereplő teljesítményéről szól. Ez a színpad együttgondolkodás helyett csak műélvezetet kínál. Jan Kott szavaival élve nem több, mint egy „deszka, amelyen a komédiások tragikus és komikus trükköket mutatnak be", pedig lehetne „életre nyíló ablak" is. Nem vonom kétségbe a miskolci színház programjának létjogosultságát, de ugyanilyen markánsan érvényesülnie kellene annak a progresszív vonalnak is, amelyik erőt ad a világgal való szembenézéshez, a jelenben gondolkodva, a jövőre koncentrálva az újraértelmezés eszköze és tere lehet. Hiba a közönséget kiskorúnak nézve rétegszínháznak minősíteni a társadalmi kommunikációt is kínáló színházat, de ha mára nagyszínpadról kiszorult, legalább a stúdiókban korlátlan tér járna ennek a profilnak, ám ott is társbérletbe szorul, hiszen a kísérletek színhelyeként induló Csarnokban békebeli polgári kabarét, a korábban jobb napokat látott Játékszínben pedig musicalt is adnak. Meglehet, az „újrapolgárosodás" a polgári színjátszás konvencióit követeli, a közönség pedig csak szórakozni akar. Azért én mégis inkább Goethe művészi parancsát vallom: „Az embereknek nem azt kell adni, amit kérnek, hanem, amit kérniük kellene!" A legnagyobb magyar Miskolc (ÉM) - Veress László színművész, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház tagja Széchenyi István születésének kétszázadik évfordulója alkalmából mutatta be először a budapesti írónő, Siklós Olga A legnagyobb magyar című monodrámáját. A miskolci közönség az Ady Endre Művelődési Háznak és a diósgyőri evangélikus közösségnek köszönhetően szeptember 22-én, pénteken este 2 órától a Vár utcai evangélikus templomban láthatja a monodrámát. Az előadásra jegyek válthatók a Miskolci Nemzeti Színház jegypénztárában, a diósgyőri Ady Endre Művelődési Házban és az előadás előtt a helyszínen.
