Észak-Magyarország, 1995. augusztus (51. évfolyam, 179-205. szám)
1995-08-26 / 201. szám
ÉM-intwjú Számos kiút létezik. Manapság a piac mitologizációja éppen ezért veszélyes. Azt a benyomást kelti, mintha lenne egy bűvös szer, ami mindenre gyógyír. II. oldal ÉM-exkluzív Kevesen mondhatják el magukról hogy néhány hete Közép-Amerika egzotikus tájaival álmodnak. A „csoport” tagjai közé tartozik Nagy R József III. oldal Látókör Az útelágazásnál szerelmeskedő oroszlánok mutatják, az irányt, oroszlánok, akik. ha hirtelen kitavaszodik bennük, szinte pihenőt se tartva hódolnak... VII. oldal A hét embere Tegzes Andrea gyermekgyógyász Fotó: Fojtán László Brackó István Sok évvel ezelőtt találkoztam vele először, egy raka- cai horgásztáborban. Nomádnak véltem Andikát (mindenki így szólította) a többi nomád között. Pedig ő nem a vizet leste, s kifejezetten sajnálta a halakat. A kamaszfiúk és serdülő lányok között fel sem tűnt, hogy a törékeny hölgy „a” doktornéni. Nem küldték, hanem magától jött. Akkor már ott állt a két betű a neve előtt - Szegeden végzett, 1985-ben de eredendő kíváncsisága, segíteni akarása besorozta a vízparti lakók közé. Hogy milyen haszonnal járt ez a kiruccanás? Vége a nyárnak, Tegzes Andrea gyermek- * gyógyász és gyermekideggyógyász szakorvos már nem éles kő vágta sebbel, nem damil , okozta sérüléssel, nem kézbe fúródott horog eltávolításával foglalkozik... Új tapasztalatokat szerzett. Szakmaiakat, emberieket is. Ő nem pszichológus, de tudja, hogy a kiszolgáltatott beteg könnyebben gyógyul, ha hisz és bízik a gyógyítóban. Pláne, ha gyerekről van szó.- Ha beteg a gyerek, akkor nagyon beteg. De ha gyógyul, akkor gyorsabban gyógyul, s kevésbé szimulál, mint a felnőtt. A kisebbek őszintébbek is. De el is várják az őszinteséget. Csak iszonyú velük közölni, ha ko- a moly a baj, ha például agydaganatot állapítok meg, vagy ha... Nem hagyom befejezni a mondatot. Miután tudom, hogy testvér nélkül nőtt fel, s neki sincs gyermeke, arról faggatom, hogy miért éppen a legkisebbeket választotta.- A tágan vett családban vannak orvosok, de édesapám tanár volt, édesanyám bölcsődében dolgozott. Ez utóbbi motivált, no meg az a tény, hogy nagyon sokat betegeskedtem. A jó emlékű Petró doktor kezelt. Jártam úszni, balettoztam, at- létizáltam. De én már hatéves koromban elhatároztam, hogy gyermekgyógyász leszek. Nem orvos, hanem gyermekgyógyász. Közbevágok ismét, mert tudom, hogy nem tűnt egyenes ívűnek ez a pálya. Kitérők, buktatók nehezítették. De - mondom latinul, a fehérköpenyesek egyetemes nyelvén - teher alatt nő a pálma...- Orosz tagozatos osztályba jártam, a Zrínyibe. Én csak az orvosi latint ismerem, de ma már angol nélkül nem lehet boldogulni a szakmában. Változnak az idők. Ezért is tettem nyelvvizsgát angolból. Közben volt a két szakvizsga, s ezért alig jutott idő foglalkozni a Bogáncs névre hallgató pulimmal. Nem hagyom magam elandalítani, visszatérek a szikár tényékhez. Tudom, hogy a doktornő Finnországban és Kanadában töltött néhány hónapot, s nemrég Kecskeméten tetszéssel fogadott, angol nyelvű előadást gyermekneurológia részlegén nagy a forgalom. Véleményem szerint nem a beteg gyermekek száma nőtt, hanem a vizsgálati módszerek és eszközök tökéletesedtek. Ezért is nyitottam magánrendelőt az egészségügyi intézményben. Van, aki unja a hosszas várakozást, van, aki szemérmes. Ezért jön hozzám csütörtökönként; nyugodtabb körülmények közé, egy inti- mebb miliőbe. S úgy hiszem, ez a jövő útja. Az állami pénzen fenntartott gyógyító intézmények - finoman fogalmazva - racionalizálása a magánpraxis felé irányítja a jó orvosokat. Nyugati tapasztalataim szerint így is, ebből is meg lehet élni, hozzátéve azt - remélem, hogy ez nálunk is gyakorlattá válik - a közpénzen finanszírozott kórház egy-egy speciális esethez meghívja, alkalmazza és a fizeti majd a maszek-orvost. így mindenki jól jár. Azon tűnődöm közben, hogy honnan ez az akarat, bátorság, előrelátás. Tegzes doktornő nem tűnik egy harcos alkatnak. Bár...- Az egyetemre csak második nekifutásra vettek föl. Segéd-diétás nővérként dolgoztam a megyei kórházban. A gimnáziumi iskolaszünetekben is fehér köpenyt húztam, s a nyarat a betegek mellett töltöttem. Az csak már ráadás, hogy alkalmanként istápoltam a rászorulókat a szövőgyárban, egy fürdőben és természetesen a horgásztáborban is... tok meg. Azt szerettem volna bebizonyítani, illetve megerősíteni, hogy az ideggyógyászat és a pszichiátria elkülöníthető, mert elkülönül egymástól. Ezt korábban egy kalap alá vették. Másként kell nyúlni egy nehezen kezelhető, de fizikailag normális, mint egy betegséggel küszködő gyerekhez. Ügy hiszem, nem végeztem rossz munkát. Tényként közlöm és nem dicsekvésként, vagy panaszként, de munkahelyemen, a miskolci Semmelweis Kórház , Útszéli feszület tartott egy szakmai összejövetelen.- Rettenetesen izgultam. Nem elsősorban Shakespeare-i kiejtés miatt, s nemcsak azért, mert nálamnál tapasztaltabb, idősebb kollégák előtt szólalhaA bugyor és az ő megszűnése Priska Tibor Ha nehány évvel ezelőtt újságolvasó embert megkérdeznek, hogy vajh'szerinte itt, a Földön mi hasonlít leginkább a Dante által megrajzolt pokol legmélyebb bugyrához, a kérdezett bizonyara gondolkodás nélkül vágja rá: Tengiz! Bizony Tengiz, mellyel már a rossz gyerekeket is lehetett ijesztgetni, úgyannyira összesűrűsödött benne a gonoszság, a sötétség, az ejnye-bejnye. Sok-sok hírlapíró tartotta magára nézve kötelezőnek, hogy nekiessen, elrettentsen, lehordja a sárga földig, dokumentálja, miszerint az a szerencsétlen, ki odamegy, az többé nem tér vissza, ha igen, hát nyomorultul, bösz- mén, semmirevalóan. Riportok sokadalma, kötetek, gyűjtemények, rádiós műsorok tárták ország-világ elé az ottani szörnyűséges állapotokat, hűen, reálisan, még akkor is, ha a szerzők némelyike - az elrettentő állapotokra való tekintettel - éppen a helyszínre soha be sem tette a lábát. M i tagadás, mindahányan összerándult gyomorral, fejcsóválva olvastuk a leírtakat. Hogy például abban a nem embernek való klímában, hol a homokot kavarja a forró szél, éjszakánként a táborhelyek mellett kék lidércfényeklobognak, lévén, hogy gáz szivárog a földből, és ez a gáz minduntalan mérgezi, pusztítja az emberi szervezetet, roncsolja, ami roncsolható. A talaj pedig: sugárzik! Erőteljesen, megállás nélkül sugárzik a radioaktív szennyeződés miatt, mivel az atomrobbantások szennyét, miegymását éppen itt, ebben a kietlenségben temetgették úgy-ahogy el. De, ha még ez sem elég: ha az ember a gáztól, a sugárzástól szédelegve megbotlik valamiben, az biztos, hogy kiszáradt emberi koponya, vagy lábszárcsont, avagy medence maradéka. A csontvázak mellől pedig mutáns patkányok, ugrómókusok és sosem látott aprócska szörnyek vágtáznak elő, hogy elvegyék a maradék eszét az odatévedettnek, ráadásul pestist, kolerát, vagy ilyesmit szórnak szét maguk körül. Mindezeken naponta szörnyülködhettiink, ezekre gondolva is állok most tátott szájjal egy megtermett, jó kiállásé fiatalember előtt, aki csak úgy elejti, hogy most jött vissza Teng Ízből, és hamarosan, a szabi lejártával megy vissza. Mindezt oly közömbösen, mintha arról szólna, hogy esetleg megihatnánk valahol egy pohár sört. Ráadásul kiderül, hogy évekkel ezelőtt is dolgozott kinn, igen, igen, éppen azokban az időkben, melyekről fentebb szó esett, persze, csak úgy érintőlegesen esett szó, hiszen a munkahelyen kegyetlenkedő orvosokról, basáskodő parancsnokokról, nekik-mindent-szabad munkavezetőkről most még nem is érkeztünk megemlékezni. Tehát ő akkor is kinn volt, nehány év itthoniét után most ismét ott van. Különbségi Van! Hogyne! Mint tudjuk, most egy amerikai cég vette kezébe az egész Tengizt, amerikai érdekeltség annak megfelelő fizetéssel, ellátással, szabadságolásokkal, ámbár tény, hogy a fizetés, az ellátás a korábbi Tengizben sem volt megvetendő, éppen emiatt ment oda, aki ment, vállalva a hosszú távollétet az itthontól. Persze, hogy ő is, mármint a fiatalember is itthon szeretné megkeresni a megkere- sendőt, hogy mindennap hazamehessen a családjához, találkozhasson a haverokkal, de hát a szükség nagy úr. Most is, régebben is oda kényszerítette. Az okfejtés érthető, Amerika viszont kevésbé. Miként lehet az, hogy amerikai cég egyszer csak megjelenik a pokolnak ebben a bugyrában, és azt mondja a kazahoknak, oroszoknak, az ittenieknek, hogy kedves barátim, én átveszem ezt az egész mindenséget ennyiért és ennyiért, elvégzem a munkát, teljesítem a feladatot, annyi a tiétek a haszonból, emennyi az enyém, itt a kezem, nem disznóláb! És belecsapnak, megy a munka azóta is. Hát az amerikai cég nem mérte meg a radioaktív sugárzást!’ Az örökös gázszivárgást? Területjárás közben csak úgy közömbösen félrerúgta a homokból előbukkanóemberi koponyát? A pestist terjesztő ugrópatkányokat egy pattogatott kukoricás, mármint popkornos zacskó eldurran- tásával elijesztette? Egyáltalán: megnézte-e, hogy hova megy, milyen időjárási viszonyok közé, fölmérte, mire vállalkozik, tudja, hogy emberei közül hányán pusztulnak el, nyomorodnak meg, és akkor ezek után a gatyáját is kifizeti a biztosítónak satöbbi, satöbbi? Az ember, itt a mi égtájunkon hajlamos arra, hogy egyrészt megdorgálja az amerikai céget köny- nyelműségééit, másrészt pedig csupán emberbaráti érzülettől indíttatva szervezzen neki jutányos áron egy tan folyamot, melyen is majd elmondjuk neki, miként kell megszervezni egy munkahelyet, a munkát magát, mire kell figyelni a vállalkozás előtt, meg ilyesmi. Ráférne erre a gyerekkorban lévő, csupán nehány száz éves amerikai suhancra a mi, ezer évnél régebbi tapasztalatunk, alkalomadtán, ha ráérünk, ne feledjünk el szólni neki minderről, mielőtt még elrontana, össze- kutyulna mindent, ennyivel azért tartozunk felebarátinknak! Egyetlen mentsége viszont van ennek a hebehurgya amerikai cégnek. Nevezetesen az, hogy mielőtt odatelepült, sietségében nem olvasgatta el a korabeli magyar újságok tényfeltáró írásait, nem kérte el rádiónktól az ezzel kapcsolatos tekercseket, valamiért nem ezekből tájékozódott. Lehetséges persze, hogy az odatelepülés előtt valakitől mégis megkérdezte, hogy no akkor hát, hogy ityeg a fityeg, tény, hogy most ott van. la! És még valami érdekes! Amióta ő ott van - amióta Ő van ott -, azóta a mi tárgyilagos médiánkban egyetlen rossz szó el nem hangzik Tengizről, a pokol mélyének bugyráról. Már megint csak az ókori rómaiaknak van igazuk a tempóra mutanturjukka!, mármint hogyaszongya: változnak az idők, és benne változunk mi is.
