Észak-Magyarország, 1995. augusztus (51. évfolyam, 179-205. szám)
1995-08-24 / 199. szám
1995, Augusztus 24., Csütörtök .................i Gazdaság É SZAKIM AGYARORSZÁG 7 Pang a Borsod megyei autópiac A nyár soha nem kedvezett ennek a kereskedelmi ágnak A kereskedők bíznak az őszi forgalomjavulásban Fotók: Farkas Maya Kamarák szemináriuma Tokaj (ÉM) - A Magyar-Francia Kereskedelmi és Iparkamara a Borsod megyei Kereskedelmi és Iparkamarával közösen szemináriumot szervez szeptember 14—17 között Tokajban. A program célja a magyar-francia kapcsolatok tapasztalatainak értékelése. A háromnapos rendezvényen részt vesz többek között a francia nagykövet S.E. Ni- coullaud, Soós Károly Attila, az IKM politikai államtitkára valamint Kupa Mihály, a Zempléni Településszövetség elnöke. Csökkent a keresetek reálértéke Budapest (MTI) - Az első félévben a nemzetgazdaság tíznél több dolgozót foglalkoztató szervezeteinél a teljes munkaidőben fizetett havi bruttó átlagkereset 35 ezer 783 forint volt, 17,8 százalékkal több mint egy évvel korábban. A statisztikai hivatal jelentése szerint a nemzetgazdasági átlagkereset nettó értékben 24 343 forintnak felelt meg, ez pedig 13,7 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának nettó szintjét. A fogyasztóiár-index ugyanezen időszak alatt 27,4 százalékkal növekedett, így a keresetek reálértéke 10,8 százalékkal csökkent. Ezen belül a fizikaiaknál 9,6, a szellemi foglalkozásúaknál 12,7 százalékos volt a reálkereset-csökkenés. Az alma növényvédelme Az almafáknál augusztus hónapban történik a következő évi termés szempontjából fontos termőrügyek differenciálódása, záródása; valamint az almafa lisztharmat gombafonalai is ebben az időszakban húzódnak be telelni a rügyek belsejébe. Ezért - mint a megyei növényegészségügyi és talajvédelmi állomás szakembereitől megtudtuk - főleg a lisztharmatra érzékeny fajtáknál javasolt az áttelelő rügyek fertőződésének megakadályozása, a felszívódó fungiciddel (pl. Bayle- ton 25 WP/5 WP) történő kezelés, így csökkenthető a tavaszi „gyér- tyás hajtások" száma. Aki ezt a speciális védekezési formát választja, vegye figyelembe a termék élelmezés-egészségügyi várakozási idejét. Magyarok a bukaresti vásáron Bukarest (MTI) - Több mint húsz magyar vállalat vesz részt a szeptember 30-án nyíló Őszi Bukaresti Nemzetközi Vásáron. A magyar kiállítók az elmúlt évhez hasonlóan az idén is mintegy 400 négyzetmétert foglalnak eb A kiállítók közel fele jelentős kereskedelmet folytat Romániában. Ott lesznek a vásáron a Dunaferr, a Mol, a Rába, a Tungsram és az Órion termékei is. A magyar részvételt a Hungexpo Rt. szervezi. A vásáron október 2-án magyar napot tartanak. A magyarromán külkereskedelmi forgalom tavaly jelentősen bővült, s elérte a 316 millió dollárt, szemben az 1993. évi 271 millió dollárral. Miskolc (ÉM - ME) - Mélyponton van az autópiac, olyannyira, hogy elképzelhető, az 530 hazai márkakereskedés egy része akár le is húzhatja a rolót a közeljövőben - adta hírül egyik országos napilapunk. Körkérdésünkből kiderül, Borsod-Abaúj- Zemplénben sem túl rózsás a helyzet. De a szalonok tulajdonosai remélik, a nyári pangást követően ősszel talán megindul némi élénkülés.- A fizetőképes kereslet csökkenése mostanra elérte az autókereskedelmet is - mondja Fábián Lajos, az Autójavítók és Autókereskedők szakszövetségének megyei elnöke. - Nagyrészt azok autóznak manapság, akiknek a munkavégzéshez ez szükséges feltétel. A visszaesés a javítási szférában, az alkatrészkereskedelemben is érzékelhető folyamat. Az elnök szerint más megyékhez képest nálunk rosszabb a helyzet. Hevesben például sokkal nagyobb és tőkeerősebb vásárlói rétegre számíthatnak a különböző márkákat kínáló kereskedők, mint például Borsodban, Nógrádban vagy akár a Nyírségben. Éppen ezért, az autószalonok egy része ebben a térségben „döglődik”, a több lábon állás az egyetlen lehetőség, ami segítheti a túlélést.- Én vállalkozóként a saját bőrömön érzem, a 30-40 százalékos forgalomkiesést. Mindaddig, amíg a régióban nem indul meg a gazdasági fellendülés, nem számíthatunk számottevő változásra - vélekedik Fábián Lajos. — A nyár soha nem tartozott a jó szezonok közé autókereskedelem szempontjából, tehát nem csoda, hogy most sincs tolongás - kezdi Gi- novszky Róbert az egyik miskolci autóház társtulajdonosa. - Persze - teszi hozzá — az tagadhatatlan, hogy a recesszió erre az idén még rátesz egy lapáttal. Szerencsére mi nem éljük meg tragikusan a helyzeMiskolc (ÉM - BAM) - Felégeti a nagyüzemi reményeket az idei aszály. A hajdani, elsősorban nagyüzemi keretek között termesztett kukorica szektorképe erősen eltolódott a kisgazdaságok irányába - tájékoztatta lapunkat Sümegi István, az FM megyei hivatal munkatársa. Információik szerint megyénkben ez évben május 31-éig több mint 42 ezer hektáron vetettek kukoricát. A gazdasági társaságok mintegy 6 ezer, a mezőgazdasági szövetkezetek 8 ezret valamivel meghaladó hektátet, hiszen van több más szolgáltatásunk, ami miatt kevésbé érzékeljük a visszaesést. Tapasztalataik szerint a készpénzes fizetők száma a korábbi évekhez képest visszaesett. A vásárlók szívesebben választják a különböző hitel és lízing konstrukciókat, vagy a tartós bérletet. A felkínált lehetőségek ugyanis még azok számára is megfontolásra érdemesek, akiknek megvan az új autóra a pénzük. A „mi autónkat” kínáló kereskedésben is pangásról számoltak be a tulajdonosok. Éves és havi bontásban is csökkent a vásárlók száma az elmúlt évhez képest. Bár mint mondják, ők még jó helyzetben vannak, hiszen áraik az alacsonyabb, megfizethetőbb kategóriához tartoznak. Van készpénzes vásárlójuk, de növekedett a részletfizetéses variációval élők száma. Sajnos olyan ron, a kistermelők és egyéni gazdák pedig több, mint 28 ezer hektáron. Ez azt jelenti, hogy alaposan megváltozott a kukoricatermesztés szektorképe. Hiszen korábban a nagyüzemi jelleg volt a jellemző, most viszont a gazdasági társaságok és szövetkezetek összesen nem termesztenek annyit, mint a kisüzemiek. A júliusi és augusztusi aszály miatt tovább csökken a termést adó terület a nagyüzemi szektorban, ugyanis - mentve a menthetőt - megkezdték besilózni a szárazságot jócskán megsínylő növényt. Silózni viszont csak ott lehet, ahol erre a vevőjük is akadt, akinél időközben kiderült, nem tudja vállalni a fizetési feltételeket. Ilyen esetben visszavásárolják az autókat és újraértékesítik. A szalon tulajdonosai egyébként bizakodnak, ősszel javulhat a helyzet, és kedvezőbb irányba mozdíthatja ki az éves mérleget.- Sajnos mélyponton van az autópiac Sárospatakon és környékén is - számol be Tóth József, az egyik márkaképviselet vezetője. — Amíg az elmúlt évben Ladából például 40-50 darabot adtunk el havonta, idén májusban mindössze egyetlen egy talált gazdára, júniusban pedig hatot sikerült értékesíteni. Siralmasnak is nevezhetném a helyzetünket, javításból, alkatrész- eladásból próbálunk megélni. És arra számítunk, hogy a mezőgazdaságban dolgozók bevételei idén talán jobban alakulnak, így őszre nálunk is megnövekedhet a forgalom. munkára alkalmas gépek vannak, illetve, ahol a silót állatállománnyal hasznosítani tudják. A kisgazdaságok nem élnek ezzel a lehetőséggel. Az augusztus eleji termésbecslés szerint ez évben hektáronként átlagban 3,7 tonna kukorica várható (nagyüzemben 4,6 tonna, kisgazdaságokban 3,5 torma), de a megyében roppant széles a szóródás. Van olyan szövetkezet, ahol 1,7 tonnás termést jósolnak, s akad olyan is, ahol hektáronként 7 tonnás hozamokat prognosztizálnak. A szárazság elsősorban a délborsodi területeket tizedelte meg, a bodrogközi és északi vidékek táblái jobb képet mutatnak. A mázsán- kénti 1100 forintos kukoricaárral számolva egy hektár árbevétele nem éri el a negyvenezer forintot. A gépesítettség, a növényvédelem miatt a nagyüzemekben magasabb lehet az önköltség, ott hektáronként ötvenezer forintra számítanak. A kistermelőknél viszont a kétkezi munka a meghatározó, ami csökkenti a kiadásokat. A kisgazdaságokban a betakarításkor általában csövesen törik a kukoricát, míg a nagyüzemiek kombájnolnak, s ezért a szemeket szárítaniuk is kell, tovább növelve ezáltal a költségeket Mindez magyarázatot ad arra, hogy miért csökkent lényegesen a nagyüzemi szektorban a korábban pénzes növénynek számító kukorica termésterülete. Sümegi István szerint kevés helyen öntöznek. S ez már egyébként is csak afféle „tűzoltás”, hiszen ott, ahol a szárak alulról elszáradtak kevésbé hatékony megoldás. Kukorica: tizedeli a termést az aszály Agrár-show Gödöllőn Gödöllő (MTI) - Agri-Univ ’95 elnevezéssel háromnapos mezőgazdasági és élelmiszeripari kiállítást, valamint vásárt rendeznek, szeptember 1-3 között Gödöllőn az Agrártudomá- • nyi Egyetemen. Ezt az egyetem képviselői jelentették be szerdán Budapesten a Földművelésügyi Minisztériumban tartott sajtótájékoztatójukon. A rendezvény a jövő évi OMÉK főpróbája. A jubileumi országos mezőgazdasági és élelmi- szeripari kiállítást ugyanis 1996-ban Gödöllőn rendezik meg. Az idén 15 ezer négyzetméter fedett és 20 ezer négyzetméter szabad területen tekinthetik meg az érdeklődők az átalakuló magyar mezőgazdaság helyzetét és eredményeit bemutató kiállítást. A programokat szakmai tanácskozások egészítik ki, amelyek közül a legjelentősebb a magyar mezőgazdaság jelenével és jövőjével foglalkozik. Ezen jelen lesznek az agrárágazat vezető képviselői. A kiállítás költségei elérik a 10 millió forintot. Kocsis Károly, az egyetem rektora az MTI- nek elmondta: a jövő évi OMÉK előkészületei jól haladnak, a kiállítás költségvetése várhatóan félmilliárd forint körül mozog majd. Ebből a Földművelésügyi Minisztérium támogatása 200 millió forintot tesz ki, míg további 230 millió forintot vállalkozók fedeznek es az egyetem is vállalkozói alapon kívánja a fennmaradó összeget előteremteni. _ÁRFOLYAMOK Budapest (MTI) - Az értéktőzsde összforgalma mindössze 101,363,466 forint volt. Az összforgal- mon belül ezúttal is a részvények tették ki a legnagyobb részt 93 720 295 forinttal. Az államkötvények forgalma szerény volt, csupán 50 250 forintot tett ki. A kárpótlási jegyekre 2 498 713 forint értékű kötés született. Kárpótlási jegy Tőzsde Index aug. 23. 1517,06 +0,83 Hivatalos árfolyamok Érvényben: 1995. augusztus 23. Valuta Deviza Pénznem Vétel Eladás Középárf. Angol font Ausztrál dollár 202,69 206,57 204,50 97,80 99,60 98,67 Belga és lux. frank' 431,11 439,71 435,95 Dán korona 22,91 23.37 23,15 Finn marka 30,14 30,72 30,38 Francia frank 25.93 26.43 II 26,20 Holland forint 79,21 80,79 80,11 ír font 207,60 211,56 209,21 Japán yen* 135,91 138,83 137,86 Kanadai dollár 97,49 99,27 98,12 Kuvaiti dinár 435,07 •143,33 438,64 Német márka 88,67 90.45 89.66 Norvég korona 20,33 20.73 20,55 Olasz líra** 81.60 83.08 82,29 Osztrák schill. 12.61 12,87 12,75 Portugál escudo* 85.82 87,48 86,80 Spanyol peseta* 104,35 106,35 105,51 Svájci frank 107,06 109,20 108,31 Svéd korona 17,95 18,29 18,14 USA-dollár 132,22 134,64 133,17 ECU(KP) 166,57 169.81 168,34 A megadott számok 1 egységre értendők, forintban *: 100 egység, **: 1000 egység Pénzintézetek irányadó kamatai futwrtt&l Ifl IS 4« 3 hónap gard. tü 12 hónap “ 3 hónap mst. 1 i hónap msz, 3 hónap t hónap 1 éven lúll TT MN Ml KV MH», >f*iv fbml. Portxtoni ' ■ ■ ViVAX IRODABÚTORHÁZ 1995 augusztus 28 -án (hétfőn) 9 órakor nyílik KELET- MAGYARORSZÁG LEGNAGYOBB IRODABÚTOR ÁRUHÁZÁNAK, A DEBRECENI VIVAX IRODABÚTORHÁZNAK MISKOLCI ÜZLETE, A BÜKK ÁRUHÁZ EMELETÉN. A debrecenivel megegyező óriási választékát kínáljuk a magyar, német és olasz irodabútoroknak, író és számítógép asztaloknak,görgős irodaszékeknek, vezetői foteleknek. MISKOLC, ÚJGYŐRI FŐTÉR 32. BÜKK ÁRUHÁZ Tel./fax: (46) 379-801 NYITVA: 9-17.30-ig, Szombato: ZÁRVA