Észak-Magyarország, 1995. augusztus (51. évfolyam, 179-205. szám)

1995-08-22 / 197. szám

4 ÉSZAK-Magyarország Megyei Körkép 1995» Augusztus 22., Kedd NOTESZ Életadó Fecske Csaba A napokban csőtörés miatt néhány órára elzárták a vizet. Teljesen megzavarod- tunk, furton fúrt inni akartunk. Szomjasak voltunk. Szerencsére csak alkalmi szom­jazok vagyunk, majdnem azt mondtam, helyettes szomjazok, mert hála az égnek - mégd - van elegendő ivóvizünk. A tudomány mai állása szerint élet csak ottalakulhatki, ahol van víz. Földünk nagy részét víz borítja, ennek ellenére az em­beriség 40 százaléka küzd vízellátási problémákkal. A Newsweekben nyilatkozó Seragaldin - a Világbank elnökhelyettese - szerint 1,7 milliárd ember ivóvízellátásának nincse­nek meg a feltételei, egymillió ember nem jut rendszeresen ivóvízhez. Évente tízmil­lió haláleset köthető vízszennyezettségből eredő fertőzéshez. Világszerte egyre na­gyobb a vízhiány, egyre nehezebb a kör­nyezeti szennyeződések miatt tiszta for­ráshoz jutni. Növekednek a szolgálta tások költségei - saját bőrünkön tapasztaljuk -, mind messzebbről kell szállítani a vizet, Pekingbe például kilencszáz kilométerről. A mi ivóvizünk is megtesz némi utat, míg poharunkba csurran. Seragaldin szerint, ha a helyzet nem változik, s erre nem sok remény van, a jövő század háborúit már nem az olajért, hanem a vízért fogják vív­ni. Kuvaitban az ivóvíz-előállítás költsé­gei már ma is magasabbak, mint az elekt­romos áramé. Szinte hihetetlen, veséink naponta 160 li­ter vizet szűrnek át. A vizelet mennyisége átlagosan 1,5 liter, 0,5 liter víz a bőrön át távozik, nagyjából ennyi a lélegzetünkkel pára formájában. Napi két és fél liter fo­lyadékot kell pótolnunk. Számos szólásunk van az éltető nedűvel kapcsolatban. Nekem a víz először és el­sősorban a Ménes-patakot jelentette. A szülőfalumat átszelő pisztrángos vizű pa­takban fürödtünk nyaranta, az asszonyok abban mostak, vizével locsolták a kertet, itatták a jószágokat, kacsák, libák úszkál­tak játszi habjai között. Megrázó élményem volt, amikor életem­ben először volt kezemben zacskós víz, amit a nitrátos vizű kis falu vegyesboltjá­ban árusítottak. A víz az élet. Közhely? A figyelmeztetés biztosan nem: vigyázzunk minden cseppjére! Új úton Szerencsen, az iskola miatt Szerencs (ÉM - FL) - Iskolabezárás miatt módosul a helyi közlekedés útvonala a következő hónapban Szerencsen. Az elmúlt tanév végével megszűnt a városban a Hunyadi János Általános Iskola., Tanulói szeptembertől a Rákóczi Zsigmond Általános Iskolában folytatják tanulmányaikat. A város jegyzője a napokban helyszíni tárgyalást hí­vott össze, amelyen az általános iskola, az ön- kormányzat, a közúti igazgatóság és a közle­kedési felügyelet képviselője együtt vizsgálták meg: miként biztosítsák a gyerekek biztonsá­gos szállítását. A bejárás végén írásba foglalták, hogy Szerencs-Ond felől a továbbiakban is az ere­deti útvonalon közlekednek a járművek a 37- es főút és a 3611-es út csomópontjáig. Ezután a 37-esen folytatják útjukat a prügyi elágazá­sig (a 37. sz. úton található helyközi megálló­helyet nem veszik igénybe), innen a Bajcsy-Zs. és a Kassa utcán át közelítik meg az általános iskolát. Döntöttek továbbá arról is, hogy a Kassa utca elején megállási tilalmat megjelölő jelző­táblát kell elhelyezni az ott közlekedő autó­busz forgalmi sávjának védelmében. A bizton­ságos le- és felszállás érdekében az iskola előtt, a gazdasági bejárat oldalán tizenkét mé­ter hosszú, minimum másfél méter széles fel­lépő szigetet építenek majd ki a burkolat mel­lé. A megállás után a 37-es főúttal párhuza­mos önkormányzati kezelésben lévő útszaka­szon halad a buszforgalom, és a Csalogány ut­cáról kanyarodik a 37-es úton a Cukorgyári csomópontig, majd rákanyarodik az eredeti útvonalára. Itt sem érinti a helyközi járati megállóhelyet. A területi közlekedési hatóság a bejárt út­vonalat tömegközlekedési járművek közleke­désére alkalmasnak minősítette. A Borsod Vo­lán Részvénytársaság képviselője vállalta, hogy a szükséges jelzőtáblák kihelyezése és a fellépő sziget elkészülte után szeptember 4-étől a módosított útvonalon közlekedteti a Szerencs-Ond közötti helyi járatait tanítási napokon a jelenleg érvényes helyi díjszabás al­kalmazása mellett. Még száz méter csövet cserélnek Minden ismert hib^t kijavítottak a szezon kezdetére a távfűtők Az új mellett a régi vezeték is a talajban marad a Nagyváthy utcánál. így a munkálatok idején is zavartalan lehet a szolgáltatás. Fotók: Farkas Maya Miskolc (ÉM - B.A.) - A napok­ban befejezik az utolsó jelentő­sebb reparálást is Miskolcon a távfűtők, akik a fűtési szezon kezdete előtt minden ismert hi­bát kijavítottak a rendszeren. Körülbelül száz méter vezetéket kell még kicserélniük Miskolcon a helyi távfűtőknek ahhoz, hogy min­den ismert hibát kijavítsanak a fű­tési szezon kezdetéig. A szakembe­rek jelenleg a Nagyváthy utcánál dolgoznak. Itt télen sérült meg a ve­zeték, s akkor derült ki, hogy az elöregedett cső megérett a cserére. A cégnél úgy döntöttek, hogy a régi vezetéket is a földben hagyják, s ez­zel párhuzamosan fektetik le az újat. így az új szakasz beiktatása­kor is legfeljebb néhány órára - ma­ximum egy napra - kell majd nélkü­lözniük a meleg vizet a környékbeli­eknek. A munka befejezését a jövő hétre ígérik. Cselédes Károly, a Miskolchő igazgatója érdeklődésünkre azt is elmondta: a Nagyváthy utcai cső­csere a nyárra szánt rekonstrukció utolsó jelentős mozzanata. Ezzel va­lamennyi ismert hibát sikerült kija­vítani a nagyjából 150 kilométer hosszú miskolci távfűtő-vezeték­rendszeren. A fűtési szezon október 15-től kezdődik ugyan, de a cég szeptem­ber 15-től már kész a szolgáltatás­ra. A megváltozott szabályok értel­mében azonban most már a szezo­non kívül nem a hőmérőt figyelik ahhoz, hogy befűtsenek. Ezt csak akkor kötelesek megtenni október 15-e előtt is, ha egy lakóközösség hi­vatalosan is megrendeli tőlük a fűtést. Mégis kiürítik az egészségügyi főiskolát Kovács Judit Miskolc (ÉM) - Mindenképpen elszállítják a miskolci egészség- ügyi főiskola berendezését - je­lentette ki lapunk érdeklődésé­re az anyaegyetem rektora. Ha viszont akad jelentkező, aki vál­lalja a főiskola működtetését, talán lesz lehetőség a felszere­lés egy részének tartós haszná­latba adására. A Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem (HIETE) Egészségügyi Főiskolai Karának Miskolci Tago­zata - úgy tűnik - nem menekül meg a felszámolástól. Az intézmény gazdasági csoportvezetője tegnap arról értesült a HIETE gazdasági vezetőjétől, hogy - bár a múlt pén­tekre ígért szállítás elmaradt — e hét csütörtökén mindenképpen elvi­szik a főiskola berendezési tárgyait. Molnár György, a főiskola igazgató­ja tegnap ottjártunkkor éppen azt a HIETE rektorának elküldendő le­velet fogalmazta, amelyben leírja: a berendezések ugyan hivatalosan valóban az egyetemi leltárt gazda­gítják, de véleménye szerint - jó ér­zéssel — nem tekinthetik azt saját tulajdonuknak. • Annak idején, 1986-ban az akkori megyei tanács 15 millió forintot for­dított a miskolci egészségügyi főis­kola épületének kialakítására, az oktatás beindítására, s három évig vállalta az intézmény rezsijének fi­zetését is. Az Egészségügyi Minisz­térium pedig azért vállalta a műkö­dés finanszírozását, hogy végre Miskolcon is legyen ilyen jellegű képzés - sorolja Molnár György. — Az egyetemet csak lebonyolító tevé­kenységre kérték fel. Időközben kü­lönböző pályázatokon nyert pénzek­ből gyarapodott a felszerelésünk, az Észak-magyarországi Universitas Egyesület tagjaként is jelentős va­gyonhoz jutottunk. Mintegy 10 mil­lió forintra tehető csak annak a fel­szerelésnek, oktatástechnikai esz­közöknek az értéke, amelyet az Universitas pályázatain nyertünk. Az összes vagyon, ennek többszörö­sét teszi ki. Ezeket akarják most el­szállítani, holott tudják, hogy ezek nélkül még az esélye is elvész an­nak, hogy tovább működhessünk. □ A HIETE nem is fejlesztett sem­mit az eltelt idő alatt ? • Amit általuk kaptunk, az legfel­jebb 100 ezer forintos nagyságrendű berendezés, amely részben selejt- pótlás volt, részben oktatástechni­kai eszközöket tartalmazott. □ Mi történik csütörtökön? Útját állják-e a kamionoknak? • Én nem, a hallgatók, a szülők ma­guk döntik el, mit tesznek. * A HIETE rektora, Brooser Gábor ugyan nem tudta megerősíteni a csütörtöki szállítási időpontot, ám kijelentette: előbb, vagy utóbb, de mindenképpen megtörténik. □ Miért nem jöttek a kamionok a múlt héten? • Húzzuk az időt, ameddig lehet - feleli -, hátha jelentkezik valaki, aki vállalni tudja a miskolci tagozat működtetését. Mi sem szeretnénk, ha megszűnne, de a HIETE tovább nem tudja finanszírozni. Szeptem­bertől mi sem kapunk rájuk pénzt. □ Ha valamelyik egyetem most beál­lítana önhöz, hogy van pénze a mis­kolci tagozat finanszírozására, ott­hagynák a berendezést ? • • Ákkor is elvinnénk, hiszen min­den a mi leltárunkban szerepel, ne­künk kell elszámolni minden egyes polccal. Arról persze szükség esetén lehetne tárgyalni — minisztériumi engedéllyel -, hogy esetleg tartós használatba adjuk a felszerelést, már amire a HIETE-nek nincs szüksége. Állami vagyont azonban nem áll jogunkban csak úgy oda­ajándékozni bárkinek is. □ A Debreceni Orvostudományi Egyetem hajlandónak mutatkozott a miskolci kar átvételére, és a megye politikai erői is azt szeretnék, ha Miskolcon maradna a képzés. Foly­nak-e még a tárgyalások? • Ott tartunk, ahol eddig. Nekik sincs évi 50 millió forintjuk a mű­ködtetésre. így valószínűleg nálunk, Budapesten folyik majd a nappali képzés, a főiskola levelező tagozata azonban Miskolcon marad. □ Mit tesznek, ha a szállításkor blo­kád fogadja a szállítóikat? • Ha minden kötél szakad, a rendőrséghez fordulunk. S azt sem szabad elfelejteni, hogy az esetleges incidensekért valakinek vállalni kell az anyagi, erkölcsi felelősséget. □ Kinek? • A leginkább veszélyeztetettebb maga az igazgató: Molnár György. Reméljük azonban, senki nem aka­dályozza meg a szállítást. Holnap... • A MISKOLCI SÜTŐ JÁNOS ÚTI Napközi Otthonos Óvodában szeptember 1-től bevezetik az aller­giás és asztmatikus megbetegedést megelőző, illetve a betegségben szenvedők tüneteit enyhítő Somad- rin klímaoldat használatát. Az ér­deklődő és érintett szülők számára szerdán délután 5 órától előadást tart az óvodában Borsodi Klára, re­gionális pulmonológus, gyermek- gyógyász szakfőorvos. A szer jóté­kony hatását az előadáson a feltalá­ló, Somogyi István mutatja be. Az oldat használatát Nyulászi István­ná önkormányzati képviselő anyagi támogatása tette lehetővé. • AZ ALJEGYZŐI POSZTRA ki­írandó pályázatról is tárgyal szer­dai ülésén Tokaj önkormányzatá­nak képviselő-testülete. A napiren­dek között szerepel az idei költség- vetés első féléves végrehajtásának értékelése. A képviselők rendeletet alkotnak a vásárok és piacok rend­jéről, rendelettervezetet készítenek a közterületek használatáról, az en­gedélyezéssel kapcsolatos eljárá­sokról, a közterület-használati díj megállapításáról. Őslények a Búza téri sátorban Klapka György, az ismert vállalkozó a Búza téren állíttatta fel a sátrát, hogy benne a körülbelül 130 millió évvel ezelőtt élt ragadozó és nö­vényevő állatok mását bemutassa. A két- és négylábúak műanyagból ké­szültek ugyan, de hatalmasra tátott szájukkal, ijesztő (gépi) harsogásukkal meglehetősen élethűek. A miskolci városháza híreiből Miskolc (ÉM - B.A.) - Az idei költ­ségvetés korrekciójára kényszerül a megyeszékhely önkormányzata a helyi képviselő-testület augusztusi ülésén. Hitel nélkül A város eredetileg közel 14 milliárd forintra tervezte az idei büdzsét. Ám a tavalyi pénzmaradványok, il­letve a központi juttatások növeke­dése miatt az idei költségvetés vé­gül is 15 és fél milliárd forint ki­adással számol. A bevételek azon­ban alig haladják meg a 14 és fél milliárdot. így majdnem 900 millió forint hitel felvételére kényszerülne a település, amelyik azonban az idő­közben hozott szigorító intézkedé­sek miatt félmilliárdnál többet nem tud majd felvenni. A város saját be­vételei sem úgy alakultak, ahogy azt tervezték, ezért a megyeszék­hely közgyűlése augusztus 31-i ülé­sén módosítja a költségvetést. A képviselőknek arról kell dönteniük, hogy milyen módon próbálják meg­akadályozni a túlköltekezést, illetve hogyan pótolják a hiányt. Kétszázmilliós kérelem A közgyűlés kétszázmillió forint vissza nem térítendő támogatást kí­ván kérni a váratlan, rendkívüli események következtében felmerü­lő, az önkormányzati tulajdont súj­tó természeti vagy más károk mér­séklésére létrehozott alapból. A vá­ros az avasi gondok megoldásához reméli a segítséget. Ehhez azonban ki kellene mondaniuk a szenátorok­nak: a megyeszékhely önerejéből képtelen az avasi gondok megoldá­sára. Mint ismeretes: ez az ügy úgy ment át a köztudatba, hogy csúszik az Avas. A mostani előteijesztést jegyző alpolgármester, Fejér István azonban úgy látja: a lakások alapo­zásánál a legnagyobb biztonságra törekedtek a kivitelezők, ezért is lett az ország legdrágább lakótelepe az avasi. Az épületek biztonságát szolgáló műszaki-védelmi rendszer azonban elöregedett, és kívánni va­lókat hagy maga után az itteni köz­műrendszer állapota is. E gondok megoldásához - tavalyi árszinten - másfél milliárd forint kellene. Ezért kérik az alap támogatását. Bölcsőde eladó Egy 1987 óta üresen álló bölcsődére próbálnak vevőt találni. Az intéz­ményt nyolc éve, novemberben ürí­tették ki, miután egy bírósági vég­zés életveszélyessé nyilvánította a Gesztenyés utca 16. alatti épületet. Az egykori bölcsőde azóta is1 üresen áll, s a karbantartás hiánya, a soro­zatos betörések alaposan meglát­szanak az ingatlanon. A városháza szakértői szerint a tartópilléreknél kialakított csomópontokat kellene megerősíteni ahhoz, hogy használ­ható legyen az épület. A helyreállí­tás költségei 35 millió forintra tehe­tők. Ennyit a város nem képes ál­dozni rá. Ezért azt szeretné a pol­gármesteri hivatal, ha a közgyűlés zöld utat adna az exbölcsőde-pályá- zat útján történő értékesítéséhez. Centenáriumi bizottság A megyeszékhely polgármestere úgy gondolja: Miskolc múltja és je­lenkori adottságai jó alapot szolgál­tatnak ahhoz, hogy a millecentená- riumi ünnepségekkel kapcsolatos terveit számba vegye a város. Ko­hold Tamás azt indítványozza ezért, hogy hozzanak létre egy, a millecen- tenáriummal foglalkozó bizottsá­got. Ebben a közgyűlés politikai erő­in kívül a város életében fontos sze­repet játszó szervezetek képviselői is helyet kapnának. A grémium cso­magtervet készítene az elfogadható és megvalósítható programokról, s informálná a város polgárait, szer­vezeteit a millecentenáriummal kapcsolatos elképzelésekről, fel­ajánlaná az ezekbe való bekapcsoló­dás lehetőségét.

Next

/
Oldalképek
Tartalom