Észak-Magyarország, 1995. augusztus (51. évfolyam, 179-205. szám)
1995-08-14 / 190. szám
4 ÉSZAK-Magyarország Levelezés 1995. Augusztus 14», Hétfő Tégy a békéért! „Tégy a gyűlölet ellen!”- hangzik a közismert felhívás. (Mellesleg legtöbbször azok szájából, akiknek olyan biztonságosak az életkörülményeik, hogy a bűnözést csak a TV-ből ismerik, így a mások kontójára ők nyugodtan játszhat- jáfc a humán európait. Szó, ami szó: mások kezeivel sokkal könnyebb a csalánt fogdosni.) Állítólag ez a gyűlölet főleg faji kérdésekben nyilvánul meg. Áz én szerény tapasztalataim nem erről szólnak. A gyűlölet a bűnözéssel áll szemben, és próbál gátat vetni továbbterjedésének, még akkor is, ha ez egyesekből nemtetszést vált ki. Szerintem normális ember gyűlöli az agressziót, és egyáltalán nem örül annak, ha leányát megerőszakolják, vagy fiát bebetonozzák, a szülőket pedig kirabolják és megölik. Márpediglen amíg nem lehetünk biztonságban, mert törvényeink nem miértünk születnek, hanem a napi politikai állásfoglalásnak (például a halálbüntetés ismételt bevezetésére tett javaslatra egy vezető politikusunk így reagált: „Európának ezért nem lenne rólunk jó véleménye”), addig számunkra igenis a gyűlölet marad. Még mindig jobb, mintha mi magunk vennénk kézbe biztonságunk megteremtésének lehetőségét. Ha valaki szereti, hogy verik, ám legyen, de ne akarja azt törvé- nyesíttetni, hátha valakinek más az ízlése. Visszatérve arra a gyűlölet elleni blablára, inkább a békéért, biztonságos egymás mellett élésért kellene végre tenni valamit. Ez volna a mi munkánk, és nem is kevés. A faji megkülönböztetés csak arra jó, hogy annak gazdasági vetületéről, problémáiról terelje el a figyelmet. Mert ugye a faji kérdést el lehet ítélni, nem kerül pénzbe. (Olcsóbb hitelt adni annak a bizonyos ellentétnek, mint anyagi segítséggel, és annak ellenőrzésével kihúzni bizonyos embercsoportokat a mocsárból.) Csakhogy ettől még az éhes szájak azok maradnak, csak ingerültebben. Embereket nem tüzelni kell, mert attól még nem hízott meg senki. (Kivéve, akit dagadtra vertek.) Be kell őket illeszteni a nagy közösségbe, és ezen tevékenységet nemcsak morálisan, hanem gazdaságilag is segíteni kell! Csak ez szolgálja az ő érdeküket, na meg a miénket is. A többi, mint ahogyan azt már említettem volt - blabla. Kletz László A kanadai nyárfákról Soltész Anikó miskolci olvasónk a minap meglepődve tapasztalta, hogy a Petőfi utcában, a mentőállomással szemközt kivágtak két fát. S bár a Szinva part mellett jócskán maradtak hasonszőrű társak, mégis sajnálja a megváltoztathatatlan, mert mint azt telefonon elmondta:,, A sok fától szép ez az utca. Ha zavart is valakit e magasra nőtt, két szép lombos példány, miért nem volt elég csupán ágaikat megritkítani?” Kérdésére a polgármesteri hivatal illetékes osztályán kerestük a választ. Mint arról informálódtunk, a „döntés” elkerülhetetlen volt. Sőt, több hasonlóra is rákényszerülnek, pénzügyi lehetőségeik függvényében. Még tavasszal készíttetett a hivatal egy átfogó szakvéleményt néhány általuk megjelölt belvárosi nyárfáról annak okán, hogy e régen elültetett fajták (miként a közelükben lévő többi is) jócskán túlkorosak. A szakemberek véleménye megegyezett abban, hogy „30 éven túl tartottak”, s emiatt bélkorhadtak, bármikor kettétörhetnek. Hasonlóan vélekedtek az ominózus két nyárfáról is, amelynek kivágását utóbb a mentőállomás vezető főorvosa a hivataltól írásban is kérte. E két fáról a következő szakvélemény látott napvilágot:,^ két kanadai nyárfa egyed 40-45 éves korú, tőben mért átmérője 120 cm, magassága kb. 24 m. Külpontos, erős oldalágai vannak. Álgesztes, bélkorhadt. Veszélyes közvilágításra, parkoló és mozgó járműveibe, gyalogosokra és az acélszalagkorlátra. Kitermelése halasztást nem tűr, tekintettel állagára és arra a tényre, hogy a mentőállomás kapujában helyezkedik el.” E zöldellő környezet talán szegényebb lett két fával, de mindenképpen biztonságosabb. A rideg tények s az, hogy a riasztásra szélsebesen kihajtó, sok-sok milliót érő korszerű mentőkocsik vezetői aligha figyelhetnek vihar kidöntötte ágakra - nagyon is meggyőzőek. A kanadai nyárfák többsége sajnos valóban éltes korú városszerte, amit talán legrosszabb tulajdonságuknak, gyors elöregedésüknek, rövid élettartamuknak köszönhetnek, de nem elhanyagolható allergiát okozó „nyári havazásuk” sem. Folyamatos kivágásuk tehát elkerülhetetlen. Tavaly kb. 350 fát pótoltak a városban, s ültetnek újabbakat a jövőben is, ahogy a város kasszája búja. No persze jobb fajtát, s rögtön fóldlabdával, hogy mielőbb fejlődésnek, növekedésnek induljanak. Talán, ha a nyárfák kitermelése és „helyettesítése” egymást követően zajlana, kevésbé sajnálnánk elvesztésüket. Hiszen míg élnek, értünk élnek, s legtöbbször nem is gondolunk arra, hogy értünk „halnak”. Jogsegélyszolgálat Ma, augusztus 14-én, hétfő délután 4-6 óra között jogsegélyszolgálatot tartunk Miskolcon, a Sajtóház II. emeletén, a 214-es számú szobában. Tanácsokat, felvilágosítást ad Demeter Lajos ügyvéd. Ha nem indul a vonat, kész lábtörés Gyakran megfordulok Szerencsen, általában minden héten, de néha hetenként többször is. Nagyon örültem, hogy a menetrendváltozás következtében számomra igen kedvező közlekedési lehetőség adódott. Ugyanis, ha reggel elmegyek a Hatvanból érkező, Sátoraljaújhelyig közlekedő 06.55-kor induló személyvonattal, melyről átszállók a helyközi autóbuszjáratra, 8 óra körül, sőt néhány perccel előbb már elérem szerencsi úticélomat, s még több mint 3 óra áll a rendelkezésemre. Ennek köszönhetően ebédidőben visszaérkezhetem Miskolcra. A menetrenddel nincs is semmi probléma, annál inkább a Budapest, Nyugati pályaudvarról Szerencsre érkező, s onnan 11.44-kor Miskolcig közlekedő sebesvonattal. Hogy érthető legyen, miért érzik életveszélyesnek többen az említett vonattal utazást, ahhoz ismerni kell a szerencsi forgalmas, sőt - nyugodt lélekkel állíthatom - túlterhelt csomópont már régen korszerűtlen adottságait, amihez — ismereteim szerint - talán csak a nyíregyházi hasonló. Ugyanis egyik forgalmas csomóponton sincs aluljáró, ahol az utasok biztonságosan közlekedhetnének, ha egyik vágányról át akarHajlamos vagyok az ebből-abból bespájzolásra, jóllehet ehhez idő és pénz kell. Időm van bőven, pénzem is szűkén, hisz napjainkban a nad- rágszíjlyuk-bemérés és -fúrás korát éljük, de mivel elfekvő készletem volt abból a papírból hajtogatott hajóból és repülőből, amit a sajtó reklámoz kárpótlási jegy gyanánt, ezt dobtam piacra részvénygyűjtő szenvedélyemnek hódolva. Pedig másfél évvel ezelőtt még tapétázni akartam vele. Részvénygazdáim most - napjainkban - olyan előrehaladott állapotban vannak, hogy 1994. évi eredményeikről már számot tudnak adni, s így a JÚNIUS, az osztalékfizetés hónapjaként kap emlékkövet történelmünkben. Igaz, legtöbbjük csak széttáija kabátját vagy kaijait és fityiszt mutat, de van közöttük olyan gavalléros, aki minden 1000 Ft-ostomra 10.50 Ft-ot (-10 százalék forrásadó) fizet. Tekintve, hogy jegyzést végző bankfióko'm fiókjában az én nevem is ott lapul, kaptam tőlük egy írásos invitációt. Kivártam az első rohamok elülését, majd bebuszoztam megyeszékhelyünk csicsás pénzhalnak menni a másikra. Szerencsen, ha emlékezetem nem csal, mindössze két olyan átjáró van kiépítve, amelyen keresztül a síneket különös gond nélkül meg lehet közelíteni. Egyébként a síneken - gyakran tomaszerű gyakorlatra emlékeztető, nem éppen idős embereknek, kisgyermekeknek vagy súlyos csomagokkal utazóknak való - akrobatikus mozdulatokkal lehet csak átvergődni. Ezek előrebocsátása után a probléma a következőkben foglalható össze: Szerencsen a személyvonatok fogadására, a fel- és leszállásra 3 vágány van rendszeresítve. Miskolc felől 11 óra 30 perc körül érkezik a Sátoraljaújhelyig közlekedő vonat, amit, ha a III. vágányra engednek be, nem jelent gondot a sebesvonatra váró, Miskolcra utazni szándékozóknak. Ha azonban az újhelyi vonatot a II. vágányra irányítják - amit a hangosbemondó többször is közöl, 11 óra 40 perces tovább indításával egyetemben -, megnehezül a helyzetiünk). Ugyanis a mozdony csak nem indul, pedig már 11 óra 43 percet mutat az óra. Ekkor azonban felharsan a következő útbaigazítás: „Sebesvonat érkezik Budapest Nyugati pályaudvarról 11 óra 44 percmozdájába. Átadtam az ügyintézőnek részvényeimet, személyimet, személyemet pedig az ácsingózásnak. Kisvártatva mindent visszaszármaztattak mondván, nem itt fizetnek* hanem a Dunántúl déli lankáin. Őket keressem fel személyesen, vagy postai úton. Elámulva firtattam, hogy akkor miért ide hívtak? Ügyintéző ezt kizártnak vélte, s elzárkózott minden további érdembelitől. Azt tudtam, hogy me- szesedek, na de ennyire? Otthonomban a sarokba hajítva irattározott paksamétámból megbizonyosodtam igazamról, ezért másnap returní- roztam magam. Az ügyintéző előtt puhító célzattal meglibbentettem a dokumentumot és rátromfolva any- nyit mondtam, hogy na ugye! Láttam, hogy egy világ dőlt össze benne, s engem a romhalmaz aljára kíván. Jött is rögvest a kérdőre vonás: Miért nem azzal kezdtem tegnap, hogy náluk vannak a részvényeim letétként. Hát, hogy mondjam, mikor itt szorongatom most is a kezemben? Akkor meg azt áruljam el, hogyan jutottam hozzá? Már majdnem mondtam, hogy 4 éves tisztekor, felszállás után azonnal indul Miskolcra. „S már robog is be a szerelvény a III. vágányra, az elvileg 11 óra 40 perckor már menetrend szerint elment, de még mindig a II. vágányon hosszú kocsisorral veszteglő újhelyi személyvonat mellé. Az utas még talán a II. vágányon veszteglő szerelvény mozdonya előtt simán átmehetne, de nem mer, hiszen a bemondó többször is közölte, hogy a II. vágányon túrázó szerelvény 11 óra 40 perckor indul. Arra viszont nem hívja fel a figyelmet, hogy a II.-on lévő mozdony előtti átjárón ennek ellenére át lehet menni, mert a Miskolcra menő sebesvonatra való felszállás befejeztéig az újhelyi nem indul. így aztán jön a már említett akrobatikus vergődés a sínek között. Történt ez legutóbb július 15-én (is), amikor—mivel túl vagyok jócskán a 70-en - az „akadályverseny “ közepette, a segítő támogatás ellenére is csúnyán összetörtem a térdemet. Most menjek pereskedni? Tanulság egy régi sláger kissé átalakított szövegével: Öregember ne menjen Szerencsre, öregember örüljön, hogy él! (De így minek?) letbeli exhadifogolyként szolgáltam rá, de inkább hókon tenyereltem magam. Akkor döbbentem rá, hogy mindketten más malomban őröltük egymás idegeit. Ő biztos volt letéte- si mivoltomban, én pedig tapintásom csalhatatlanságában. Részvényeimet ugyanis úgy eltüntették a süllyesztőben, hogy még búcsút sem vehettem tőlük. Kifizették az osztalékot és ezzel a procedúra véget ért. Ez volt, eszem, nem eszem, nem kapok mást, így döntöttek ők, helyettem, a nevemben. Szóhoz sem tudtam jutni, mert gondolataim megbénítottak. Visszaemlékeztem ugyanis, hogy egy szép napon betértem hozzájuk, s valóban letétben lévő részvényeimet kikértem. Uk- mukfukk kiadták. Most azt kéijem ki, hogy trehányságuk miatt velem járatták a kánkánt, kétségbe vonták állításaimat, kioktattak? Inkább azon meditálok, hogy időközben nem tűnt-e fel nekik e részvények elkallódása, mert mi van, ha most leruccanok a Dunántúlra? Volt, nincs, vigye kánya? Antal Ferenc Sajóbábony Menetrend nélkül Menetrend nélkül áll több hete a 24-es busz végállomását jelző tábla a Hejőparkban. Először csak vár- tak-vártak a település lakói, hogy majdcsak visszakerül a helyére, majd türelmük fogytán telefonálgatni kezdtek a vállalathoz, a médiákhoz. Ám eredmény semmi. A végállomáson a mai napig (aug.10.) sincs menetrend. Vajon miért? — kérdezik a türelmetlen utasok, akik több vélt okot is felsorolnak egymás közt. így például lehet, hogy a hónap elején a vállalat a drákói szigo- rúságú ellenőrök munkájának szervezésével, irányításával volt elfoglalva, nem jutott idő másra. Ám az is elképzelhető, hogy tudatosan nem teszik ki a menetrendet gondolván, így ha késnek, kimaradnak a járatok, nincs mi alapján reklamáljon az utas. Avagy: nincs pénzük a közlekedésieknek új menetrendtáblára. Ha ez utóbbi az igaz, javasoljuk, vonjanak el pénzt az ellenőrök számára a kétnapos munkaszüneti napon (5-e, 6-a szombatra, illetve vasárnapra esett) elrendelt ellenőrzési akció bevételéből, amikor is ellentmondást nem túróén büntették a feledékeny nyugdíjasokat, akik elfelejtették az új bérletszelvényt betenni a helyére, vagy az igazolószámot ráírni arra... - teszi szóvá I.Gy. miskolci olvasónk. A kamara válasza Június 6-ai rovatösszeállításunkban közöltük Zalán Pétemé nyugdíjas női szabó levelét, melyben kifogásolta az irreálisan magas tagdíjkötelezettséget annak okán, hogy nem lehet mindenkit egy kalap alá venni. Mint érvelt: „Nagyon sokan azért folytatnak ipari tevékenységet, hogy kis nyugdíjukat kiegészítsék.” Észrevételeire Vízi László, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kézműves Kamara elnöke válaszolt: A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kézműves Kamara elnöksége 1995. július 7-i ülésén határozatot hozott arról, hogy a kamarai tagdíj legalacsonyabb mértéke nem lehet kevesebb - méltányossági okokból sem - havi 300 Ft-nál. Ezt a mértéket az Országos Kézműves Kamara küldöttgyűlése határozta meg, melytől nem tért el a megyei kamara küldöttgyűlése által jóváhagyott „Tagdíjszabályzat” sem. Erre a döntésre azért kényszerült az elnökség, mivel a kamara működésének biztosítására a Pénzügyminisztérium hitelt folyósított, melyet csak a tagdíjakból befolyó összegből tud visszafizetni. Ezenkívül a tagság részére nyújtott szolgáltatásokra (havi lap, balesetbiztosítás stb.) is a befolyó tagdíjak adnak fedezetet, mivel más jellegű forrásokra a kamara jelen körülmények között nem számíthat. * A kényszerítő körülmény, azaz a hitel visszafizetésének ténye levélírónk véleménye szerint - mint írja újabb levelében - nem zárja ki annak lehetőségét, hogy indokolt esetben differenciáljanak. A kamara a nyugdíj mellett dolgozóknak semmilyen szolgáltatást nem nyújt, csupán újabb hivatalt játszik. Nem csodálkoznék azon, ha az egyedül tevékenykedő, éves szintén kévés bevételre szert tevő cipészek, szabók... tömkelegé adná vissza vállalkozói engedélyét és dolgozna tovább anélkül, mert rá van kényszerítve - summázza. . Horváth Dezső A két malomban őrölt ocsú története Közgyógy(ellátás?) Újabb szigorítások válnak szükségessé a gyógyszerellátás terén — mondják ott fönn -, mert egyre több a közgyógyellátásért folyamodók száma. De hát az ok nagyon is kézenfekvő. Egyre több a munkanélküli, a munkába nem álló fiatal, a létminimum alatt élő aktív és nyugdíjas. Nem a szigorítások mikéntjén kellene tömi a fejeket, hanem azon, hogy végre javuljanak az életfeltételek -, s akkor majd csökken a rászorulók száma. 10 milliárdot el kell venni az egészségügytől - megdöbben az ember! - az egészségügytől, mikor a beteg viszi a kórházba a gyógyszert... Hová süllyedhet még a színvonal? A hanyatlás helyett végre a felemelkedést kellene menedzselni! S még egy szomorú apropó: A „közgyógyszerek” egy helyen történő kiváltásának előírásával megalázó helyzetbe hoznak orvost és beteget. így a „kegy” enyhén szólva diktatórikus. S.K Nemzetközi néptáncfesztivál A nemrégiben megrendezett X. Matyóföldi Nemzetközi Néptáncfesztiválon nagy sikert aratott a holland együttes látványos „kendős" táncával Fotó: Farkas Maya Énekeljünk együtt A Kossuth rádióban augusztus 6-án reggel, egy tízperces műsorban hangzott el Simon Józsefné ajkáról két kedves népdal. Nagyon tetszett ahogyan dalolta, és az is, amit mondott. így például azt, hogy sok népdalt édesanyjától tanult, akinek szintén igen szép hangja volt, s hogy mindig átéléssel tolmácsolja a dalokat, mert minden esetben erősítik benne a szülőfalujához való érzelmi kötődést. A műsorvezető felkérésére többen együtt dalolták el az előadóval a dalokat. Kár, hogy ilyen műsorra csak tíz percet szánnak. Miért? Igazi esztétikai örömet fiatalnak, idősnek többek között az éneklés, a zene, a tánc ad. Kodály Zoltán zenepedagógusként is azt vallotta, hogy az embert már gyermekkorában fel kell vértezni a silány zenek, dalok ellen. Kérésem, hogy mine több ilyen adással tegyék vonzóbba a rádióhallgatást. - úja Serfőzo Janos miskolci olvasónk. .
