Észak-Magyarország, 1995. július (51. évfolyam, 153-178. szám)
1995-07-21 / 170. szám
1995. ÍÚLIUS 21., PÉNTEK Sport ÉSZAK-Magyarország 13 Kerékjártó ötödik Genf (MTI) - Két bronzérmet szereztek a magyarok a genfi ifjúsági úszó és műugró Európa-bajnokság szerdai, esti első napján. Kollár Miklós 100 m-es pillangóúszásban - új ifjúsági országos csúccsal - a 200 m-es vegyes úszásban pedig Bathá- zi István lett harmadik. Utóbbi versenyszámban Kerékjártó Tamás (Miskolci Vízművek) ötödik helyet szerzett. Uruguay döntős Montevideo (AFP) - Lejátszották a labdarúgó Amerika Kupa egyik elődöntőjét. A hazai drukkerek legnagyobb örömére Uruguay válogatottja kétgólos győzelmet aratott, és beverekedte magát a fináléba. Az „uruk” az első félidőben jelentős fölényben játszottak, de nem tudtak betalálni a szívósan védekező kolumbiaiak kapujába. A fordulást követően Edinolfi az 51. percben vezetéshez juttatta a hazaiakat, majd Otero bebiztosította a győzelmet. Amerika Kupa, elődöntő: Uruguay - Kolumbia 2-0 (0-0). A döntőben Uruguay a csütörtöki második elődöntő, a Brazília - Egyesült Államok mérkőzés győztesével találkozik. Túrajavaslatok Miskolc (ÉM) - DTSK: A diósgyőri természetbarátok vasárnap reggel háromnegyed hétkor találkoznak Lillafüreden, az autóbusz-végállomáson. Az útvonal főbb állomásai: Megyehatár - Török út - Völgyfő — Várkút - Síkfökút. A távolság 16,5 kilométer, a szintkülönbség 320 méter. Túravezető: Béres Lajos és Orliczki Jánosné. Miskolci Helyiipar: A szakosztály tagjai is vasárnap kelnek útra. Á résztvevők reggel fél 9-kor találkoznak a Majálisparkban lévő autóbusz-megállóban. A távolság 11 kilométer. Az útvonal főbb állomásai: Felső Hámor - Puskaporos - Mély völgy - Hegyes tető - Vaskapu - Vártető - Tatárdomb - Újgyőri főtér. Túravezető: Nadubinszki Lajos. Műholdsport Miskolc (ÉM) - SAT 1:19.15: Napi sportösszefoglaló. Eurosport: 8.30: Tenisz ATP-magazin. 9: Eurofun sportmagazin. 9.30 és 15: Tour de France. 10.30: Mountainbile világkupa. 14: Nemzetközi motorsportmagazin. 17.30: Tenisz ATP-torna. 20: Aerobic. Balaton-átúszás Miskolc (ÉM) - Július 29-én, szombaton rendezik meg a Pharmavit Olimpiai Ötpróba Balaton-átúszó versenyét, amelynek távja 5200 méter. Jelentkezni a révfülöpi labdarúgópályán 7 órától 15 óráig lehet. Ugyanott kerül sor a kötelező orvosi vizsgálatra is. A nevezési díj 600 fo- nr*t A versenyzőket folyamatosan indítják. Cél: Balatonboglár. Az utószókat a próba teljesítése után különhajó térítésmentesen szállítja vissza Révfülöpre. A hozzátartozóknak viszont fizetniük kell. Kamarás-enüéktoriia ^skolc (ÉM) - A Diósgyőri Kosár- <»bda SK ismét kiírta a Kamarás női emléktornát. A tizedik a kálómmal sorra kerülő eseménynek a miskolci városi sportcsarnok aa otthont. Zékány István technikai v elmondta, hogy a német As- ma Le,nburg’ a szlovák VSS Kosice, vabbá a Soproni Postás és a házigazda Diósgyőri KSK csapata méri ssze tudását. A program, augusz- s 5., szombat, 16 óra: Soproni Pos- T~ VSS Kosice. 18 óra: DKSK - chafienburg. Augusztus 6., va- ® éra: Soproni Postás - As- «lahenburg. 10 óra: DKSK - VSS rlwr ^ ()ra: VSS Kosice - As- - ftK«íUrg' éra: Soproni Postás ^K. 20 óra: eredményhirdetés. Fociszilánk Osló (Reuter) - A norvég válogatott jelentette a Nemzetközi Labdarú- Ij^vetségnek (FIFA), hogy tilta- atotrfi)1 a csendes-óceáni francia I WiteriBtok újrakezdése ellen, a szombaton, Oslóban mérkőztést.Sall0k Clieni baratságos '■N Jelentős változások a DFC keretében Miskolc (EM - KN) - A Diósgyőri FC NB Il-es labdarúgói tegnap már kora reggel a stadionban szorgoskodtak. Amíg a játékosok bemelegítettek, addig Oláh Ferenc vezető edzővel váltottunk szót. Azt kérdeztük, hogy milyen változások történtek a keretben: kik távoztak és kikkel erősítettek?- Budai Tibor védő Füzesabonyban folytatja pályafutását. Ajelenleg nászúton lévő Császári József középpályás-csatárról és Szabó Zsolt védőről nem tudjuk, hol játszik tovább. Velünk gyakorol Mezei Krisztián, akit a módiaknak adtunk kölcsön. A BVSC-től hozzánk igazolt Tábori József bal oldali középpályás. A Debreceni VSC-től Földvan Tibor jobb oldali védő és Nagy Csaba középpályás érkezett. A mi játékosunk lett a tiszavasvári Pitács György csatár is. A nálunk eddig kölcsönben szerepelt Tóth György végleg a miénk. Megszereztük még a selypi Szekeres István csatáid, továbbá a kolozsvári Kornél Casalcánt, aki ugyancsak támadó. Arról pedig már beszámoltak, A tegnapi edzés játékkal ért véget hogy Ausztriából hazatért az egykori DVTK-s védő, Takács József. Frank Mbemba személyében kongói születésű középpályásunk is van. Egyébként ő a keret legfiatalabb tagja, mindössze 17 esztendős. A szakvezetői posztokon nem történt személyi változás. Pályaedzőnk Váradi Ottó, Fotó: Fojtán László a kapusedző Czeglédy László maradt. A jövő hét végéig napközis rendszerű foglalkozásokat tartunk, és a bajnoki rajtig igyekszünk minden percet jól kihasználni. Sorozatban játsszuk felkészülési mérkőzéseinket. Szombaton 10 óra 30-tól az Eger SE-ével Miskolcon találkozunk. Rekordnevezések az ifjúsági Eb re Budapest (ISB - D.Á.) - „Egy város 1995 Magyarországán csodát művelt! Az ország korántsem leggazdagabb vidéke összefogásból példát mutatott” - mondta Nyíregyházáról Schulek Ágoston. A Magyar Atlétikai Szövetség elnöke egy héttel a XIII. ifjúsági Európa-bajnok- ság rajtpisztolyának eldördülése előtt egy budapesti sajtótájékoztatón a legnagyobb elismeréssel szólt a rendezvény előkészületeiről. Orendi Mihály, a szervezőbizottság elnöke ismertette a tényeket: rekordnevezés érkezett az Eb-re: 47 ország 1488 résztvevőt delegált, ebből a versenyzők száma 1200. Legnagyobb csapattal, köztük 115 versenyzővel a németek érkeznek. A magyar válogatott színeiben 55 atléta lép pályára. Legtöbben a 800 méteres síkfutásban indulnak, a férfiaknál 42-en, a nőknél 41-en. Legkevesebb induló a 10 000 méteres futószámban várható: 17 férfi, illetve 11 hölgy versenyzővel. Európa ifjú atlétáinak kontinensversenye július 26-án egy látványosnak ígérkező megnyitó ünnepséggel kezdődik és a július 27-30-áig tartó versenyeket követően a nyíregyházi Kossuth téren egy egész éjszakáig tartó „fantasztikus buli”-val fejeződik be. A kulturális háttér-rendezvényekről a Szféra- Kelet Kft. gondoskodik. A verseny fő szponzora, a debreceni Biogal Gyógyszergyár Rt., amelyik nevét is adja az Eb-nek: Helia D. XIII. ifjúsági Európa-bajnokság. A fiúk 10 ezer méteres számában Domonyik Gábor, a Miskolci EAFC junior tájfutó világbajnoka áll rajthoz, 4x400 méteren pedig Tószegi Júlia, a Miskolci VSC tagja is képviseli színeinket. Egy góllal nálunk nem lehet bekkelni Az MVSC-nél nem tudták pótolni a jelentős vérveszteséget Demos László Miskolc (ÉM) - Hosszú évek után az MVSC női együttese ismét a röplabdázás elitmezőnyében csipegethette a pontokat. A nem túlságosan jelentős múltra visszatekintő Extraliga a hét legpatinásabb gárdát tömörítetté (az egriek csak a rájátszásban társultak „alattvalóikhoz”). A tagság önmagában is kalapemelésre késztető tény, s noha a státus meghosszabbítása nem járt sikerrel, még sincs ok a „fel- négyelésre”. A zöld-fehérek teljesítményét leghívebben a vesszőfutás címszó jellemzi. Ma már sporttörténeti adalék: a gárda az alapszakasz valamennyi mérkőzését elveszítette, így a folytatásban a képzeletbeli pátemosz- teren már „csak” az NB I-es jelenléthez vezethetett az út. Aludva jó néhányat a történtekre, higgadtan átgondolva a lejátszódott eseményeket, korántsem érdektelen az edzői véleményalkotás: milyen volt belülről, törvényszerűen alakultak így a dolgok? Kőhalmi Ri- chárd kertelés nélkül fogalmaz: • Számunkra óriási sikert jelentett, hogy bekerültünk az Extraliga csapatai közé. Lehetőségeink összehasonlíthatatl anul szerényebbek, míg a többiek kizárólag a röplabdára koncentrálhattak, nekünk naponta meg kellett vívnunk a magunk élethalál harcát. Kizárólag a tisztes helytállást tűzhettünk a zászlónkra, mivel egy vicinális versenyképtelen az expresszvonattal vívott „csatában”. □ Mire számítottak? Mit lehetett reálisan várni az együttestől? • Bennünket az elmúlt nyáron jelentős vérveszteség ért. Távozott Sztyepanok, aki meghatározó játékosa volt csapatunknak. Centerben rettegett.tőle a mezőny, ütőereje veszedelmes fegyvert jelentett. Elment Benke is, igazolni viszont mindössze a 17 esztendős Helli Hajnalt tudtuk. Családi okok miatt a fővárosba költözött Novák Gyula, s a korábbi szakvezető elvesztése hatalmas érvágásnak bizonyult. Mindezek tudatában azt gondoltuk: egy-két találkozót, esetleg néhány játszmát sikerül elcsípnünk. □ Aíz elképzelésből ez utóbbi vált valóra... • Igen, könnyűnek találtattunk. Ez benne volt a pakliban, ebben a sportágban ugyanis nincsenek csodák. Más súlycsoportot képviseltünk. Egy futballmeccset ki lehet bekkelni egy szerencsés góllal, mifelénk játszmánként minimálisan meg kell csinálni azt a bizonyos 15 pontot. Tévedés szinte kizárt, az erőviszonyok nem rendezhetők át egyetlen tollvonással. U Milyen játékmóddal kísérleteztek ? Egyáltalán mire volt alkalmas az állomány? • Igyekeztünk gyorsan játszani. Alacsony csapat lévén túl sok választási lehetőségünk nem adódott. A kombinatív röplabdához elengedhetetlen a megbízhatóra csiszolt alaptechnika, például a jó nyitásfogadás. Ezzel hadilábon álltunk, képtelenek voltunk megzavarni ve- télytársainkat, s mivel blokkunk rendre fáziskésésbe került, a végeredményt rendre borítékolhattuk. □ Változtatott a korábbi edzéseken? • Kollégámmal, Búza Attilával előre megterveztük a gyakorlást, mindent közösen beszéltünk meg. Megítélésem szerint a leányok elfogadtak bennünket. Az edzéseket idő- tártamban és intenzitásban megnöveltük, főleg a széria-labdákat sulykoltuk. Három-négy gyakorlatra összpontosítottuk a figyelmet, de ezeket 200-300 alkalommal végeztettük el. A játékosok azonosultak velünk, igyekeztek az elképzelést tartalommal megtölteni, nem zúgolódtak, hozzáállásukat nem illethette kritika. □ A sorozatos vereség minden sportolónak kedvét szegi, senki számára nem szimpatikus a pofozógép-szerep. Házuk táján mikor észlelték az első, erre utaló jeleket? • Öt-hat mérkőzés elmehet, de amikor a tizediket is esély nélkül veszíti el egy csapat, akkor óhatatlanul is kitapintható az összeomlás. Ilyenkor teljesen mindegy, mit mond az edző, az eluralkodó reménytelenséggel szemben eleve vesztésre ítéltetik minden kísérlet. □ A rájátszást álmosan kezdték. Miért? • Hazai környezetben vereséget szenvedtünk a Jászberénytől... Alighanem még benne volt a csapatban, hogy akármit csinálunk, ügyis kikapunk. Szerencsére ezt követően felébredt a társaság, s a 10. helyen landoltunk. ü Ügy hírlik, a nyáron ismét kulcsfigurákat engednek szélnek... • A kényszerűség nagy úr. Nincs pénzünk, hogy sportállásokat tartsunk fent. Ezért kellett megválnunk Urvancovától és Jánosiktól. Tóth Csilla visszatér, mellette fiatalok szerepeltetése kerülhet előtérbe. A felkészülést augusztus 14-én kezdjük, az NB I-ben a középső harmadba várható a gárda. Kőhalmi Richard edző (középen) javában magyaráz játékosainak. A szakvezető rendre kikérte a rendelkezésére álló időt, ám a tanácsok pusztába kiáltott szavak maradtak... Fotó: ÉM-archív Szalay ezüstérmes Hága (MTI) - A vívó-világbajnokságon szerdán este, lapzártánk után rendezték meg a női párbajtórdöntőt. A finálé magyar szempontból kitűnően kezdődött. A legjobb négy között ugyanis Szalay Gyöngyi nagyszerű vívással 15-9-re leiskolázta Moressée-t. A másik ágon nagy meglepetésre tovább folytatta remek sorozatát a mindössze 20 esztendős Jakimiuk, aki az esélyesebb Flesselt verte 15-13-ra. Következett tehát az aranyéremért folyó csörte, amelyben sajnos ismét felborult a papírforma. Az addig egész nap kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtó Szalayt 15-10-re legyőzte a gátlástalanul és felelősség nélkül vívó wroclawi lány, s ezzel ő végzett az első helyen, míg Szalay Gyöngyi második lett. Ennek ellenére teljesítményéért minden dicséretet megérdemel. Női párbajtőr, világbajnok: Johanna Jakimiuk (Lengyelország), 2. Szalay Gyöngyi (Magyarország), 3. Laura Flessel (Franciaország) és Sophie Moressée (Franciaország). Férfi párbajtőr, világbajnok: Eric Srecki (Franciaország), 2. Robert Leroux (Franciaország), 3. Mauro Rivas (Kolumbia). Csütörtök délelőtt a férfi tórözők direkt kieséses, 64-es táblájával és a kardozók selejtezőivel folytatódott a világbajnokság. Utóbbiban a magyarok nem voltak érdekeltek, mivel valamennyien a világranglista első 16 helyezettje között szerepelnek, s így kiemeltként csak pénteken kapcsolódnak be a küzdelmekbe. A selejtezők után kialakult a direkttábla párosítása is. A magyarok ellenfelei a 32-be jutásért: Köves Csaba - Stasehko (kazah), Szabó Bence - Blackmann (német), Navarrete József - Fakhri (iráni), Boros György - Lordkipani- dze (grúz). A férfi tőrözők versenye - sajnos - magyar szempontból nem hozott meglepetést. Ami azt jelentette, hogy egy hazai tórözó sem került a legjobb nyolc közé. Legtovább Érsek Zsolt jutott, aki a nyolcaddöntőben szenvedett vereséget a fegyvernem talán legnagyobb sztárjától, az ukrán Golubickijtől. Marsi Márk a 32-ben, Vécsey Zoltán pedig a 64-ben búcsúzott. Hét végi sportműsor PENTE TENISZ. Veterán vidékbajnokság. Tiszaújváros, sporttelep, 9.30. _______________________________ S ZOMBAT ATLÉTIKA. II. Miskolc Városi Nagydij. Gyalogló verseny. Miskolc, egyetemváros, 16. TENISZ. Veterán vidékbajnokság. Tiszaújváros, sporttelep, 9. Vasutas Kupa. Férfi páros verseny. Miskolc, Junior sporttelep, Győri kapu, 8.30. Nevezni a helyszínen lehet. LABDARÚGÁS. Előkészületi mérkőzés: DFC - Eger SE. Miskolc, diósgyőri stadion, 10.30. VASARNAI TENISZ. Veterán vidékbajnokság. Tiszaújváros, sporttelep, 9. Triatlonsikerek Nyíregyháza (ÉM) - Borsodi sikereket hozott a Nyíregyházán megrendezett országos triat- lonverseny. A 750 méter úszásból, 20 km kerékpározásból és 5 km futásból álló viadalon az abszolút győzelmét - kiváló kerékpározásának köszönhetően - a tiszaújvárosi Márkus Gábor (Supralux Mali) szerezte meg, a nők közül Molnár Tímea (Supralux Mali) második, míg Szendrei Eszter (Miskolci Vízművek) abszolút harmadik lett. Eredmények, junior férfiak: 1. Márkus. Junior lányok: 1. Szendrei E. Ifjúságiak, fiúk: 1. Molnár, 2. Borza. Lányok: 1. Molnár (mind Supralux). Senior férfiak: 1. Szendrei B. (M. Vízművek), 2. Kunfalvi (Robinsonok Duatlon Klubja), 3. Bunyik L. (Encsi SZE). A gyermekek részére rendezett (200 - 6 - 1,5 távú) összecsapáson főleg az ESZE fiataljai diadalmaskodtak. Eredmények, serdülő lányok: 1. Bunyik B. ..., 4. Szabó Fiúk: 4. Horvath I. Gyermek lányok: 1. Horváth E., 2. Istók (mind Encs). Egyesületi váltó: 1. Supralux. Családi váltó: 1. Szendrei család, 2. Márkus család, 3. Bunyik család. „Másodikosok” lettek Miskolc (ÉM) - Befejeződött a Borsod-Abaúj- Zemplén megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokságba jutásért kiírt osztályozótoma. Az utolsó forduló eredményei: Forró — Arnót 0-0. Méra - Tolcsva 1-1. Olaszliszka - Homrogd 4-1. Bükkábrány - Tiszakeszi 7-2. Hangony - Bódvaszilas 0-3. A megyei II. osztályba jutottak a csoportelsők: Bódvaszilas, Bükkábrány, Forró, Tolcsva, Olaszliszka és legjobb második Varbó. A szövetség a kiesettek és a felkerültek közül a Keleti csoportba sorolta be a Szerencs, a Hejőcsaba, a Mezőcsát, a Tolcsva, az Olaszliszka és a Forró gárdáját. A Nyugati csoportban folytatja a Borsodnádasd, a Sajóbábony, a Bódvaszilas, a Varbó és a Bükkábrány.