Észak-Magyarország, 1995. július (51. évfolyam, 153-178. szám)

1995-07-31 / 178. szám

4 ÉS ZAK-MAGYARORSZÁG Levelezés 1995« Július 31», Hétfő Hogyan nevelünk? Vidéken történt, egy vendéglőben, egy bará­tom (az újdonsült) mesélte, illetve mondta el. No, mondom ezt megírom, mert megér egy mi­sét. Az apa eléggé sasszézva már, mélyen nyulkált a zsebében és nagyokat káromkodott, a vendéglőst mellesleg Petőfinek hívták. - Van ilyen is. - A barátom megkérdezte a „sasszézó” emberünk fiát - úgy 7-8 éves lehetett -, aki persze állandóan invitálta haza apját -, hogy ismerős-e a Petőfi név neki.- Hát - mondja a gyerek -, ezt a kocsmáros bácsit ismerem csak, és ő jó ember... Node Petőfi költő volt, így a barátom.- Ez a kocsmáros bácsi is tud írni és szá­molni, mert tetszik tudni, egyszer az apám nem jól kapott vissza a pénzből, és ezért vesze­kedett rá. Erre a kocsmáros bácsi megragadta az apu vállát, jól megrázta és azt mondta: „Ide hallgass, én jó ember vagyok, de nem szere­tem, ha csalónak tartanak.” Node, egy helyi esemény is igencsak elgon­dolkodtatott. Széchenyi szobrát leplezték le itt, szűk pátriánkban a múlt évben. Egy 13-14 éves kamasz furakodott mellém, és megkér­dezte: Ki ez az öreg ürge? így: ürge. Hm.(Ma- gamban.) Mondom neki: O egy nagy magyar reformer volt, aki sok mindent tett hazánkért. Nem soroltam, miket. A nevelés kompetenciája persze sok min­denkire tartozik. Az iskolákban legalább a nagyjainkat bifláztatnák be a gyerekekkel, még ha nehezen is megy. Hát ne legyen már Petőfi csak kocsmáros egy srác agyában!! Ugyan hogyan ismerik meg nagyjainkat, Deá­kot, Jókait, Mikszáthot, Vörösmartyt? Nem­csak kötelező olvasmányként kell feladni ne­kik, hanem elemezni is életművüket, beszél­getni életútjukról, hogy megmaradjon a gye­rekfejekben. Ha nem így lesz, akkor a vicc cél­ba ért: a kórházban a szemészeten vizsgálják a gyereket, kérik, mondja el a tábla felső sorába mi van írva. A gyerek néz, hunyorgat, majd megkérdezi: hol a tábla? Hát sajnos, ilyen rö- vidlátóan (átvitt értelemben) nőnek fel a gye­rekek nagy százalékban. Nyíri Kálmán Visszásság Fent a lent a Batthyány-emléktáblán, a miskolci Batthyány Lajos út elején Fotó: Fojtán László Két nő beszélgetése- Mi keresnivalód van itt? - mondta az idő­sebb hölgy annak a tőle jóval fiatalabbnak, akit maga előtt tuszkolt ki a presszóból.- Ne kiabálj már! - szólt vissza a fiatal.- Még neked áll feljebb? Nem szégyelled magad? Ott várunk, már kétszer melegítem az ebédet, hogy majd jössz, és akkor te meg itt töltőd a „továbbképzésedet”? Nem ég ki a sze­med világa? Hát ezért követünk el mindent, hogy ne légy utolsóbb a többiektől? Szinte min­dent megvonunk magunktól, hogy csak neked legyen meg mindened: ruhád, meg minden, ami az iskoláztatásodhoz kell...- Ne kiabálj már, mit hangoskodsz - pró­bálta a fiatalabbik csillapítani az idősebbet. - Nem szégyelled magad? Itt jönnek-mennek, mindenki csak minket bámul.- Még hogy én szégyelljem magamat? - csattant vissza a válasz. - Hát engem kell-e a presszóból hazatukmálni? Hát mi lesz belő­led? Egyáltalán mi akarsz te lenni? K...? Mi nyugodtan vagyunk, mindig azt hittük, hogy jó helyen vagy, hogy te a kötelező órákon túl, képes vagy magadat embernek formálni. Ta­nulsz és örömet akarsz nekünk szerezni. Te meg itt, ebben az italgőzös presszóban töltőd az idődet?- Ne kiabálj már! - mondta ismét a fiata­labbik.- Dehogyisnem kiabálok. Még itt meg tehe­tem. Itt nem ismer senki. Te csak azért könyö­rögj nekem és az Istennek, hogy otthon ne kia- báljak, mert ha apád is megtudja azt, hogy is­kola után hol töltőd az idődet, én állítom, hogy belőled fasírtot csinál. És, ha még egyszer el­maradsz az iskola után, majd őt küldöm érted, hadd tudja meg ő is, hogy milyen egy jólnevelt, szép lánya van... Nyári vakáción a miskolci diákok A miskolc-perecesi diáktáborban jól érzik magukat a gyerekek. A szülők pedig nyugodtan dolgozhatnak: lányuk, fiuk gondos felügyelet mellett - változatos nyári programokkal - tölti a nyári vakációt. Fotó: Farkas Maya Érdekességek nemzetünk történetéből A közel 100 évvel ezelőtt 1901-ben megjelent Kincses Kalendárium igen érdekes adatokat közölt a tár­sadalmunkban végbement változá­sokról, melyek 100 év múltán is kö­zel azonosan ma is léteznek nemze­tünk életében. Egyik leírását így kezdi: Valaha még nem is oly rég, a külföldi ember úgy beszélt Magyarországról, mint ahová csak fegyveres kísérettel és mindenféle védőeszközökkel ellátva lehet utazni. Útonállókról és betyá­rokról beszéltek, akik „vakmerő bá­torsággal támadják meg az utast s fosztják meg vagyonától és életétől”. Valami kevés igaz volt a híresz­telésből, amikor Bakony irdatlan rengetegeiben és az Alföldön még szegénylegények tanyáztak. Ma már csak bosszankodásra késztet ez a vád, mert bízvást elmondhatjuk, hogy nálunk aránylag kevesebb em­bernek oltják ki erőszakos módon az életét, mint a nyugati kultúrákban. Hazánkban 1898-ban 866 em­bert gyilkoltak meg, mely a lakos­ság 0,19 százalékát teszi ki, s ezzel a számmal az európai államok kö­zött a hatodik helyet foglaltuk el. Rendkívül nagy volt az öngyilkosok száma is. 1898-ban 3031 ember ve­tett erőszakos módon véget életé­nek. A statisztika a szeszes italok, a fényűző cikkek termelése és fo­gyasztása, valamint a bukások és csődök számából magyarázza az ön- gyilkosság gyarapodását. A nem­Randevú Az Egyetemisták és Főiskolások Or­szágos Turisztikai Találkozóját az idén, augusztus 9-13. között, Deb­recenben a Vekeri-tavi ifjúsági tá­bor 20 ezer négyzetméteres terüle­tén rendezik meg. A tábor területén fürdési lehetőség, sátorhelyek, szín­padok, sportpályák váiják a kikap­csolódni vágyó fiatalokat. A kulturális rendezvények sorá­ban színjátszók, népzenészek és néptáncosok lépnek fel, a szabadté­ri moziban pedig a korosztály „nagy filmjeit” vetítik. A szórakoztató programkínálat között lesz szépség- verseny, zenés tűzijáték, lovaglás, lovaskocsizás, lézer-show, hőlégbal­lon-bemutató, kívánságverseny. EFOTT futóverseny, boldogság és panasz fal. A helyszínen zajló tréfás vetélkedőre tízfős csapatok jelent­kezését várják, melyen a nyertesek zetközi és a honi megváltozott élet­viszonyok hozzájárultak, hogy az ember elveszítse kedvét a létért va­ló küzdelemben. További vesztesé­geink a vasút és a gyáripar fejlődése révén megszaporodott baleseti ve­szedelmekből adódnak. Évenként sok ezer embert gázoltak el a közle­kedő eszközök és öltek meg gépek, vagy vesztették életüket az építke­zéseken és bányákban. Hazánkban 1898-ban 5531 ember halt meg bal­eset következtében. A számok évek múltával változtak, a technika fejlő­désével, az életkörülmények válto­zásával. A nemzetiség tekintetében 1890- ben országunk 15 millió lakosa kö­zül 7 426 730 vallotta magát ma­gyarnak, míg 1840-ben 4 807 608 volt a magyar. 50 esztendő alatt majdnem duplájára emelkedett a magyarság száma. A nemzetiségek közül a legtöbb a román: 2 591 905 fő, akik Erdély bércein és a déli vár­megyékben éltek. A németek Vas, Sopron és Moson vármegyé­ben éltek nagyobb tömegekben, 2 107 577-en. A tótok Pozsonytól Ungvárig 1 910 279-en laktak. Az 1 544 000 horvát közül hazánkban csak 7 ezren, a többiek Horvátor­szágban és Szlavóniában éltek a szerbekkel vegyesen. A rutének szá­ma Ung, Bereg és Máramaros me­gyékben 380 ezerre volt tehető. Ha­zánk tehát fölöttébb kevert ország volt, melyben a nemzetiségek össze­fődíja egy külföldi utazás. Az érdek­lődők a drogról, az AIDS-ről, az egészséges életmódról, a tandíjról és a katonai szolgálatról hallgathat­nak előadásokat. Ez alkalommal itt tartja rendkívüli közgyűlését a HÖ- KOSZ Tüntetünk vagy fizetünk? - címmel. Mind a négy nap pop-rock prog­ramok között is válogathat a fiatal­ság. A koncertek előtt és után a nagyszínpadról diszkó, a kisszín­fíiggő területeken éltek. A magyarok 28 megyében voltak abszolút több­ségben, a románok 11, a tótok 9, a németek pedig 1 megyében tették ki a népesség nagyobbik részét. A kivándorlásról is érdemes szót ejteni. Elindítója a nyomorúság, a munkanélküliség volt, amely ván­dorbotot adott a lakosság egy részé­nek kezébe. Eladták csekélyke in­gatlanukat, kis csomaggal, kevés pénzzel indultak az ismeretlen vi­lágba. Az onnan érkezett levelek bi­zonyítják, hogy Amerika nem az a Kánaán, mint hitték. Évről évre nö­vekedett a kivándorlók száma. 1881-ben 6756,1898-ban pedig már 20 920, a legtöbb közöttük tót. AII. világháború után a gazdasági nehéz­ségek indítottak újabb kivándorlási hullámot. Az akkori államvezetés a helyzeten úgy próbált segíteni, hogy a népfölösleget az ország más vidé­keire telepítette át, melynek sikeres eredményei is voltak. A foglalkozá­sokat tekintve Magyarország föld­műves állam lévén a lakosság közel 11 milliója őstermeléssel foglalko­zott. Utána következtek a napszá­mosok, 1 242 284 fővel. Az ipar 913 010 embert foglalkoztatott, a ke­reskedelem 174 925-öt, míg az értel­miségi pályán 128 663-an dolgoztak. A közlekedést 66 787 ember bonyolí­totta, a föld gyomrában 48 412-en bányászkodtak. 129 362 ember élhe­tett csupán anyagi gondok nélkül. Balogh Sándor pádról rock, blues és alternatív stí­lus között válogathat, ki-ki kedvére. Ezenkívül minden este egy óriás sá­torban diszkózhatnak a vendégek. Minden nap gazdag sportprogramot is biztosítanak. Az EFOTT-on a ma­guk hozta sátrakban alhatnak a résztvevők. Az eseménysorozat fő szervezője a Műegyetemi Hallgatók Diákszövetkezete. A további részle­tekről is tőlük lehet érdeklődni a Budapesti Műegyetemen. A kezelőben is Rokkantnyugdíjas vagyok, mindkét lábam fáj, iszapkezelésre és gyógy­tornára járok az Erzsébet-fürdőbe. A kezelőben vetkőzünk, öltözünk. Június 14-én egy hölgy ruhája és az én ruhám volt egy függönnyel ellá­tott fogasos öltözőben. A kezelés után megdöbbenve vettem észre, hogy a ruházatom felforgatták, és a nadrágom zsebéből eltűnt az egyet­len darab ezer forintom. Azonnal szóltam a masszőrnek, aki nem tu­dott szóhoz jutni. Hová jutunk, ha ilyen helyen is az egyik beteg meg­lopja a másikat? Nem tartok ma­gamnál sok pénzt, de aznap volt a 32. házassági évfordulónk, és a fele­ségemet szerettem volna meglepni valamivel. Ez sikerült, amikor elmondtam ne­ki a történteket. Megérjük, hogy egy-két ilyen Bokros-csomag után, hiányos öltözékben megyünk haza, mert még az ember nadrágját is el­lopják. És nem tudunk ellene semmit ten­ni. Legfeljebb keresünk egy mási­kat a turkálóban, bár a jelenlegi is onnan van, mivel a rokkantnyugdíj­ból nem telik másrá. (KL.) Csapkodunk? Eddig x-összegben fizettük az ipar­űzési adót. Az első felét márciusban letudtuk, a másodikat szeptemberig kell, a szabályok szerint. Közben megkaptuk az értesítést, miszerint megemelték az adót. Két hete az emelt összeg első felét is befizettük. Ennek ellenére most mégis meg­kaptuk a „végrehajtás bankszám­lánkról” szóló újabb értesítést a Miskolc Megyei Jogú Város Polgár- mesteri Hivatala adóosztályától, hogy - mivel az iparűzési adót nem fizettük be, azt a bankszámlánkról eszközük, a büntető kamattal együtt. A befizetésről szóló bizony­latok nálunk vannak. Hát akkor kérdezzük, kinek a készülékében van a hiba?! Vagy netán csapko­dunk, kapkodunk?! Váradi József né Miskolc Cserbenhagyás! Cserben hagyott a fogorvosom Diós­győrben. 1995. május-június hó­napban jártam foggyökérkezelésre a felső fogaimmal. A bal 1-2-es és a jobb 1-2-es el is készült, s vártam a további kezelést az alsóknál is, mi­vel ezeknél is erősen reagáltam a hideg-melegre levegővételnél. Ezen­felül a rágófogaim is rossz állapot­ban vannak, 4-5 lyukas. A felső fog­sorom annyira rossz, hogy szabályo­san az ínyemen rágok, ami igen fáj­dalmas. Június 28-án az utolsó ke­zelés alkalmával - mármint a dok­tornő szerint utolsó - az orvosom ki­jelentette, hogy részéről a kezelés be van fejezve, se magyarázatot, se indokot nem közölt, miért. Tudta: rokkantnyugdíjas vagyok, köz- gyógyellátási igazolvánnyal rendel­kezem, teljésen ledöbbentem a kije­lentésétől. Elmentem a vasgyári rendelő igaz­gatójához, aki nem volt a helyén, át­kísértek egy másik igazgatóhoz a földszint 8-asba. Elmondtam a pa­naszomat egy főorvosnőnek, akiről később kiderült, hogy nem ő az igaz­gató - ő megadta Székely Zoltán fő­orvos nevét, hogy panaszommal hozzá forduljak, aki egyben a keze­lőorvosom főnöke is. Három alka­lommal kerestem, de soha nem tud­tam vele beszélni, hol értekezleten volt, hol nem rendelt, vagy éppen akkor ment el. Újból felkerestem az igazgatót, aki most sem volt a helyén, visszaküld­ték a földszint 8-asba a főorvosnő­höz. Remélem, ezt a cikket olvassák az Orvosi Kamarában is, mivel a fő­orvosnő szerint hiába keresném fel őket, úgyis visszaküldenének a ke­zelőorvosom főnökéhez. Ördögi kör. Azóta is gondolkodom, minek ide bármilyen rendszerváltás, vagy bármi más, ha egyszer egy orvos el­feledte esküjét. A fogaim állapota - így egészségem is - pedig romlik to­vább. Név és cím a szerkesztőségben Jogsegélyszolgálat Ma, július 31-én, hétfő délután 4-6 óra között jogsegélyszolgálatot tar­tunk Miskolcon, a Sajtóház H- emeletén, a 214-es számú szobá­ban. Tanácsokat ad Demeter Lajos ügyvéd. t

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom