Észak-Magyarország, 1995. június (51. évfolyam, 128-152. szám)

1995-06-20 / 143. szám

1995. Június 20., Kedd 4 Z Itt-Hon Fonóház Karosán Karcsa (ÉM) - A fonás évszázados ha­gyományát Karosán mindig ápolták, s fejlesztették. A mesterség fogásait a nagymamák adták tovább lányuknak, unokáiknak. Azt mondták, úgy kell fonni, hogy az ujjúkat ne bicegtessék az orsón, hanem pergessék meg az or­sót olyan gyorsan, hogy ne lehessen lát­ni a forgását. Úgy lesz jó a sodrása a fonalnak, úgy lesz szép belőle a vászon. Azt tartották az öregebb asszonyok, hogy aki nem tud jó fonalat fonni, az nem fog az urának erős gatyát szabni; ha elszakad a gatya, akkor a menyecs­ke rosszul vizsgázott fonásból. A fo­nás hasznos tevékenysége mellett a társas szórakozás lehetőségét jelentet­te mind a fiatalság, mind az idősebb korosztály életében. A fiatalság találkozási és szórako­zó helye a fonóház volt. Azok adták ki házukat fonóháznak, akik szerették a fiatalságot, szórakozást, vidámságot. Amikor a lányok elvégezték az elemi iskola hat osztályát, már nagylányok­nak számítottak, süldőlányoknak hív­ták őket. Falurészenként vagy utcán­ként csapatba verődtek, egy-egy csa­patba 12-13 lány tartozott. Megkülön­böztető nevük szerint voltak ócskafa­lusiak, alvégesi, felvégesi, újfalusi, te­leki, háromvékási utcai és szőlőhomo- kosi lánycsapatok. A süldőlányok, na­gyobb lányok és férjhezmenő lányok mind külön csapatokban jártak. Min­den lánycsapatnak megvolt a maga fiú­csapata, annak ellenére, hogy fiúk es­ténként egyik fonóból a másikba, egyik falurészből a másikba is eljártak, mégis megvolt az állandó lánycsapa­tuk nekik is. A fiúk is csapatokba tar­toztak, falurészenként vagy utcánként. Amikor a lányok megtalálták a szá­mukra megfelelő fonóházat, a fonós- gazdasszonnyal megegyeztek a fizetés­ben. A fonás idejére, vagyis november­től márciusig tartó időre kérték és fi­zették meg a fonóházat. Minden lány egy pengőt fizetett a bérbe, a lámpába petrót minden estére a lányok vittek sorosan, minden héten más, ha min­denkire sor került, akkor újra kezdték. Minden lány egy féldarabot font a fo- nósgazdasszonynak. Ha a fonósgaz- dasszony szapult, a lányok mentek mosni. A fizetés mellett a lányok ipar­kodtak a fonósgazdasszonynak kedvé­be járni. Hazulról dugiba ajándék sza­lonnát, húst, kolbászt, zsírt hoztak, meg mindent, amit kért, úgy, hogy az ' anyjuk ne lássa. Azt a lányt, aki jól megkenyerezte, mindig dicsérte a gazd- asszony a fiúk előtt, még férjhez is ko- mendálta ahhoz a fiúhoz, akit a lány szeretett. Ha valamelyik lány magára haragította, annak bizony menekülni kellett a fonóból. (Forrás: Abaúj és Zemplén népéletéből) Szerkesztők jönnek-mennek Patakon Vukovich László Sárospatak (ÉM) - A kéz re­meg, amikor ezeket a sorokat a papírra veti, hiszen megint olyan valami történik a he­lyi írott sajtó háza táján, mely nem igazán válik díszé­re egy magát szellemi fel­legvárként hirdető városnak - Zemplénben. A „Sárospatak” című közéle­ti lap - mert erről van szó - hat esztendeje látott napvilágot - 50 évi hallgatás után - több­évi előkészítést követően. A lap újraindításánál - a 80-as évek közepén - bábáskodók őszinte hittel kezdtek munkájukhoz, s tették ezt azért, mert hittek az idő szavában, s érezték hogy nincs messze a változás ideje. Hittek abban is, hogy ennek a lapnak is szerepe lehet a helyi közélet formálásában, élénkíté­sében. Úgy tűnik tévedtek. Ez a lap nem új lap, hanem folytatása annak az 1910 és 1938 között létezett „Sárospatak” című vegyes tar­talmú hetilapnak, mely akkor­tájt már megmérettetett és kedvelt lapja volt a település­nek. Igaz már - talán az 50 évi szünet miatt - havi lappá zsu­gorodott, pedig téma van ma is bőven. Éppen ezért nem árt az elő­dök által megfogalmazott prog­ramból, mely a lap ars poétiká­ja volt - néhány gondolatot idézni: „A vidéki sajtónak igen szép hivatása van. - A vidék társa­dalmi, gazdasági és közműve­lődési ügyei iránt érdeklődést keltem. - A közönséget tájékoz­tatni. - A közvéleményt híven és lelkiismeretesen tolmácsol­ni, s ha kell közvéleményt te­remteni. - Saját érdekeinket magunknak kell képviselniük, igazunkért magunknak kell küzdenünk. - Különös figye­lemmel kísérjük a községi és megyei közéletet. Hisszük, hogy ezzel hasznos munkát végzünk. - írunk mindenről, ami a közönséget érdekli és, ami a köznek javára szolgál. - Minden téren csak a közérde­ket akaijuk szolgálni. - Hisz- szük és bizodalommal várjuk, hogy Sárospatak és Zemplén vármegye közönsége komoly tö-_ rekvésünkben, becsületes szán­dékunkban erkölcsileg, szelle­mileg és anyagilag támogatni fog bennünket” - szólnak az idézett gondolatok, melyeket az igen tisztelt elődök Szabó Sán­dor, Hodossy Béla, Novák Sán­dor vetettek papírra. Visszatérve a jelenhez, bi­zony nem kis erő kell ahhoz, hogy az ember az indulatait el­fojtsa, s úgy próbáljon fogal­mazni, hogy személyében ne bántson senkit, de mégis „találjon”. Bár a lap újraindítását kö­vető esztendők eseményei isme­retesek, mégis nem árt röviden összefoglalni. A lap akkori fele­lős szerkesztője, bár igyekezett eleget tenni az elődök által megfogalmazott elveknek - hi­szen azok aktuálisak ma is - részben saját hibái miatt, rész­ben az új kor, új emberei által „elvérzett”. A demokrácia, a sajtószabadság, a vélemény- nyilvánítás szabadságát ki-ki saját felfogása szerint értelmez­te, és ezért új ember után kel­lett néznie a város atyáinak. Az új ember is tiszavirág életűnek tűnt a lap élén, hiszen alig több mint másfél esztendeig jegyez­te a lapot, és őt is leírták. Ő ugyanis a függetlenséget komo­lyan vette. Igaz azonban az is, hogy ő is követett el hibákat. Némi közjáték után egy „messziről jött ember” vette le a lábairól, immáron egy rész­ben új testület tagjait, hiszen közben új szenátorokat válasz­tottunk. Az átok most hatott igazán, hiszen a „messziről jött” új emberünk mindössze a ne­vét adta az impresszumba a „Sárospatak” újságnál, ideje sem volt kiírnia magából mind­azt, mellyel levette lábairól a most kissé kényelmetlen hely­zetbe került városi képviselő­ket. Az ő - mármint e két lap­szám felelős szerkesztőjének - munkássága néhány nap alatt a szó szoros értelmében „elfolyt”. Emléke - úgy tűnik a kialakult helyzet miatt - még élénken élni fog mindazokban, akik a lap sorsát szívükön vi­selik. Az újság olvasója nem érti, hogy miért olyan mostohán ke­zelik a lap sorsát. Hol vannak azok a potentátok, akik ma is büszkén vallják magukat e vá­ros szellemi és kulturális örök­sége hordozóinak? Hiszen ma még mindig a hajdani nagyok, a városban maradt és a váro­sért sokat tevő lokálpatrióták jelentik a „Bodrog-parti Athén” jelenét, szerencsére még élnek néhányan. S ha ők elmennek? Nincsenek a láthatáron köve­tőik. Az újság hányatott sorsa is figyelmeztető jel! Ennek a lapnak tovább kell élnie, s ki kell vívnia az őt meg­illető helyet a helyi médiumok sorában. Nem szabad olyan ke­zekbe tenni a lapot, melyből - részben hozzáértés hiánya, részben alkalmatlanság miatt - kihullhat. Kivétel természe­tesen van, s ki-ki értse ahogy akarja, és önbecsülése engedi. Az már több mint elgondolkoz­tató, hogy olyanok is bábáskod­nak a lap körül, akik jószeri­vel a szakmai, elemi ismere­tek legkisebb fokával sem ren­delkeznek. A kilátások - eny­hén szólva - nem biztatóak. Ez a város nem engedheti meg, hogy a nehezen kiharcolt lapját a szakadék szélére sodor­ják, s olyan helyzet alakuljon ki, mely után egy egyszerű toll­vonással megszűntté nyilvánít­ható a lap. Gondolják végig igen tisztelt képviselők, a város kulturális és szellemi életét is befolyáso­ló kulturális bizottságának tag­jai. A döntést a jövőben jól elő kell készíteni, s nem szégyen az sem ha nincsenek minden információ birtokában, hiszen akkor kérdezni, tudakozódni kell. A kapkodás, a szertelen­ség nem vezet sehová, ezt pél­dázzák országos ügyeink is. Úgy tűnik a példa ragadós. Az újság ügye ne csak egy „kellemetlen ügy” legyen, ami­től mielőbb szabadulni kell, ha­nem legyen fontos része a vá­ros szellemi életének, melyet körültekintően rendezni kell. Igaz ugyan, hogy van még egy-két lap, mely a város éle­tével foglalkozik, de ezek in­kább tükörként szolgálnak, melybe nem árt néha belenéz­ni. S van egy televízió is - a ZTV -, mely ugyancsak közéle­ti, közszolgálati szerepet tölt be, amíg a körülmények - el­sősorban anyagiak - ezt lehe­tővé teszik. Az idő sürget, hiszen az örö­kös válság a lap körül az ol­vasók elvesztését jelenti - pe­dig a lap értük jött létre! - s ennek jelei már az elárusító- helyeken is tetten érhetők. Az úgynevezett rendszer- váltás hajnalán újraindult vá­rosi lap - az önök lapja, a mi lapunk - veszélybe került. Se­gítenünk kell, hiszen a város­nak szüksége van egy olyan orgánumra, amelyben rólunk van szó és nekünk szól. írásaikkal, javaslataikkal támogassák a lap tovább­élését! 1995. Június 20., Kedd Itt-Hon Z 5 Iskola (volt) a város szívében Szerencs (ÉM - M.I.) - Már megszületett a döntés. Nincs tovább Hunyadi János Általá­nos Iskola. Ä képviselő-testület május 24-i ülésén felolvasták azt a határozatot, melyben ben­ne foglaltatik a város legrégeb­bi iskolájának megszüntetése. Jogutód nélkül. És június 30-ától. A gyere­kek, a pedagógusok és persze a szülők arcán is bizonyára végig gördült néhány könnycsepp az utolsó tanévzárón. Ez az iskola (volt) az, mely­ből „kinőtte” magát az összes többi. Volt ez gimnázium is, az­tán nagyrészt az itt tanítók kö­zül lett a másik két általános iskola pedagógusgárdája. Ebből az iskolából kerültek ki azok a diákok, akik ma a derékhadat jelentik a városban. Ez volt az anyaiskola - aho­gyan a szerencsiek nevezik. De valóban, most már csak volt. Június 30-ától kihal be­lőle az élet. A nyár során el­hordják belőle a bútorokat, a tanítási eszközöket. Nincs to­vább. Az „anyaiskola", a Hunyadi végnapjait éli Fotó: Mészáros István gazán jó érzés vé­gigsétálni a falu utcáján: minde­nütt rend, tiszta­ság. Mondhat­nám, németes rendszeretet jele bármerre megy az ember. S eme megállapítás majdnem teljesen helytálló, hi­szen a szóban forgó falu Her­cegkút, melyet megyénkben né­met nemzetiségi településként tartanak számon. Valójában, persze, inkább mondhat­nánk svábnak, mint aho­gyan özvegy Fischer Ferenc- né aposztrofálja magukat. Amikor kérdezem tőle, nem sértő-e ez az elnevezés rájuk nézve, így válaszol: csak nyugodtan mondjam így, hiszen ők svábok. Ezt jól mutatja az is, hogy a mai, beszélt német nyelvtől igencsak eltér az általuk, leginkább még néhány idősebb által beszélt nyelvtől. Mert a fiatalabbak már nemigen beszélik ezt az ősi nyelvet, amit Kerchner Kati né­ni be is mutatott, ők inkább az iskolában tanulják a németet, mely ugyebár úgynevezett iro­dalmi nyelvként ismert. S ha már az iskoláról esett szó: a pol­gármester elmondja, éppen si­került elérniük, bevezetniük az osztott oktatást, most pedig itt vannak a gazdasági nehézség gek, amik a helyi önkormány­zatot is arra késztetik, hogy von­janak össze oktatási csoporto­kat. Persze, amíg lehet húzzák- halasztják, hiszen nyelvet ta­nulni csak külön osztályokban érdemes és lehet igazán. Volt, amikor nem így volt, amikor valóságos sorscsapás­ként élték meg az 1750-ben be­telepített német ajkúak nemze­tiségüket. Amikor üldöztetés, meghurcoltatás jutott nekik osz­tályrészül. De szerencsére ezek az idők elmúltak, ma már sok­kal inkább a büszkeség a jel­lemző a kis faluban élőkre. Büszkék településükre, dolgos­i Mészáros István Szorgos népek ságukra, arra, hogy ők - akár ha őseik meghurcoltatása okán is - edzettek már a megpróbál­tatások terén. Amiből mostan­ság jócskán kijut mindenkinek. A naponta elpuffogtatott gazda­sági nehézségek nyilván ebben a faluban is éreztetik hatásu­kat. De a hercegkútiak kemé­nyen dolgoznak, munka után- már akinek még van munkahe­lye - jön a pluszmunka a sző­lőben, a háztájiban. Ahol segí­tenek a szülők, mint például Kiss Jánoséknál is, akikkel a szőlőben találkoztunk kapálás közben, ott valamivel könnyebb az előrejutás.Szombaton példá­ul alig találni valakit a falu­ban; mindenki a határban se­rénykedik. A polgármester, Hoffmann János is úgy tartja, ugyancsak szorgos nép a her­cegkúti. Mindig megtalálja az időt, a lehetőséget arra, hogy dolgozzon. Egyet viszont nagyon betar­tanak: vasárnap senki nem fog a kezébe szerszámot. Akkor mindenki a templomba megy, ezt a napot mindenki megün- nepli. Mondotta volt egy herceg­kúti: sok más településen ilyen­kor is dolgoznak, mégsem jutnak sok­kal többre. Régen ugyancsak zárkózott település volt Hercegkút. Na- ár Jánosné, aki vál­lalkozóként kis bol­tot üzemeltet a falu központjában, el­mondta, bizony régen nem le­hetett hercegkútinak más falu­ból valóhoz kötni az életét, de oda sem nősülhetett vagy me­hetett férjhez senki. Ma már sokkal másabb a helyzet, ma már nyitottá vált ebben a te­kintetben is a sváb falu. kárhogyan is hozza az élet, itt mindig dolgozni fognak a helybéli- I • ; : ek. Itt nem jellem­... ző az, hogy csak úgy munka nélkül eléldegélnek. Hercegkúton szor­gos, dolgos népek laknak, akik - némi túlzással - akkor is ta­lálnak maguknak munkát, ha úgy tűnik, hogy nincs... Az Itt-Hon konyhája Miskolc (ÉM - NJ) - Elérkezett a nyá­ri szezon, amikor az ember nem vágják igazán nehéz ételekre, hiszen a meleg idő befolyásolja étvágyunkat is. Sőt a jóllakottság mellett sokkal nehezebben viseljük el a kánikulai gyötrelmeket is. A visszafogottabb étkezés tehát több ok miatt is indokolt. Ilyenkor gyakrab­ban kerül asztalunkra friss zöldségek­ből összeállított étel, főzelék. A főzelékekről jó tudni, hogy minél tovább és kitartóbban főzzük ezeket az ételeket, annál többet veszíthetnek ér­tékes vitamintartalmukból. Ezért, ha lehet és a zöldféle olyan, akkor elé­gedjünk meg a párolással, és így fo­gyasszuk kertünk ajándékait. Még egy jótanács, érdemes kipróbálni, hogy az a bizonyos rántás mennyire nem hi­ányzik az ilyenféle ételekből, különö­sen, ha ezt megszokjuk. Ám ha mégis fanyalogva fogadja valaki a családban a rántatlan főzeléket, a kész ételhez te­gyünk egy kanálnyi kukoricakeményí­tőt, és a hatás ugyanaz lesz, mintha rántással készítettünk volna. Karottafőzelék A friss sárgarépákat csapvíz alatt ala­posan mossuk meg, és ha van otthon zöldséghámozó, akkor azt használjuk. A nagyon zsenge répát sokfelé éppen a héja alatti értékei miatt nem hámoz­zák, megelégszenek az alapos mosás­sal. A megtisztított répákat karikára vágjuk, és úgy tesszük a tűzön lévő for­ró zsírba, amelyben előtte az apróra vá­gott vöröshagymát megfonnyasztottuk. Tegyünk hozzá annyi vizet, amennyi ép­pen csak ellepi, majd fűszerezzük ízlé­sünk szerint. Az aranysárga főzelék ha­mar elkészül, ekkor keverjünk hozzá kanálnyi kukoricakeményítőt. Nagy me­legben lehűtve akár hidegen is kellemes fogásként tálalhatjuk. Dixieland-fesztivál Miskolc (ÉM) - Nemzetközi dixieland­fesztivált tartanak június 25-én 17 órá­tól a Diósgyőri várban. A rendezvény házigazdája a Benkó Dixieland Band lesz, s a résztvevők között a helyi együttesen kívül svéd és szlovák ven­dégművészek is fellépnek. A rendez­vény szervezője az Ifjúsági Ház. Kilátás a várból Fotó: Béres Imre

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom