Észak-Magyarország, 1995. június (51. évfolyam, 128-152. szám)
1995-06-28 / 150. szám
1995» Túnius 28., Szerda Megyei Körkép ÉSZAKIM AGYARORSZÁG 5 Fogorvoslás - rohamléptekben Két hónap alatt kell befejezniük a megkezdett munkát Ma... ® DÉLUTÁN két órakor kezdődő ülésén Tokaj képviselő-testülete tájékoztatót hallgat meg a munkanélküliség alakulásáról és a foglalkoztatási lehetőségekről, majd az oktatási intézmények igazgatói állásának betöltésére kiírt pályázatok elbírálása alapján dönt az új vezetők személyéről. Az éves költségvetésben egymillió forintot különítettek el az első lakáshoz jutók támogatására. Most a testület által korábban elfogadott pontrendszer alapján 80-120 ezer forint vissza nem térítendő támogatást juttatnak az első otthonukat lakásépítéssel vagy -vásárlással biztosító fiataloknak. Holnap... ® A MEZŐKÖVESDI önkormányzat képviselő-testülete a város és vonzáskörzete lakosságának ellátást biztosító belgyógyászati osztály, a szülőotthon (szülészeti ,osztály) és a rcumakórház tervezett megszüntetése, illetve ápolási intézményekké történő átszervezése ellen tiltakozó demonstrációt szervez csütörtökön délután 3-kor, a mezőkövesdi közösségi ház előtti térén. A tiltakozók gyülekezése délután 2-től 20 percen át tart a rendelőintézet előtti téren, majd fél 3-kor átvonulnak a demonstráció helyszínére. © TALÁLKOZÓRA VÁRJÁK a Cukorbetegek Diósgyőri Egyesületének tagjait csütörtökön délelőtt 9-re a Majálisparkban, az 1-es busz végállomásánál. Az egészségügyi séta mellett meglepetést is ígérnek a szervezők. ®, KÓRUS- ÉS NÉPTÁNCTALÁLKOZÓT tartanak június 29- én, Péter és Pál napján Szerencsen a Rákóczi-vár emléknapja alkalmából. A rendezvény, amelyet Farkas Ferenc zeneszerző születésének 90. évfordulója tiszteletére is ajánlanak délután 5-kor kezdődik. Aszfaltozhatnak Szikszó (ÉM) - A szikszói önkormányzat 8,75 millió forint támogatást nyert az útalapból, ehhez a pénzhez 2,5 millió forintnyi saját erőt kell tegyenek. Az így rendelkezésre álló keretből a 3-as számú fő közlekedési út részbeni tehermentesítését, valamint a Temesvári és a Eathlen Gábor utca aszfaltozását oldják meg- több mint két kilométer hosszúságban. A munkálatokra versenytárgyalás útján keresnek kivitelezőt. Ha megtalálták a legmegfelelőbb vállalkozót augusztusban, vagy szeptemberben indulhat az aszfaltozás. Miskolc, Kazincbarcika, Sátoraljaújhely (ÉM - B.A.) - A megyében dolgozó fogorvosok nem biztosak benne, hogy a következő két hónapban képesek lesznek befejezni a már megkezdett fogászati beavatkozásokat. Mint ismeretes: hétfőn állapodott meg a népjóléti tárca az egészség- biztosítóval arról, hogy júliusban és augusztusban a már megkezdett fogászati beavatkozásért nem kell több pénzt fizetniük a betegeknek: az egészségbiztosító átmenetileg még finanszírozza az ezzel kapcsolatos költségeket. A kazincbarcikai városi fogászaton Belánszky István szakorvos érdeklődésünkre elmondta: korábban úgy volt, hogy a finanszírozás július 1-je után még három hónapra terjed majd ki. A fogászati szolgáltatás reMiskolc (ÉM - FL) - Május 29-én elrabolták Horogh Tímeát. A nyolcéves ózdi kislányért 16 millió forintot követeltek, de a rendőrség különleges egységei május 31-ére virradóra kiszabadították a gyereket. Már a bíróság asztalán a vádirat: az emberrablókra 2-8 évig terjedő büntetés vár. Elkészült a vádirat a megyei főügyészségen emberrablás bűntette miatt a Takács Zoltán és társai ellen indított bűnügyben. A gyorsaságot az indokolja, hogy a rendőrség, az ügyészség és a bíróság soron kívül foglalkozik az üggyel. A vádirat szerint - tudtuk meg Borsodi György csoportvezető ügyésztől - az elsőrendű vádlott Takács Zoltán (korábban a városban az egyik párt színeiben alpolgármesteri funkciót betöltő személyiség) kétszer volt büntetve, május 3- án kedvezménnyel szabadult. Huzamosabb ideje baráti viszonyban volt az ózdi, büntetett előéletű Po- hóczky Pállal, valamint testvérével, Pohóczky Péterrel és Kocsis Lászlóval. Az utóbbiak sikertelen üzleti vállalkozásba kezdtek, anyagi problémáik voltak, és Takács - feltételes szabadságra bocsátása után - szintén nem rendelkezett megfelelő jöformjának hírére hirtelen meglehetősen sokan akarták rendbe hozatni a fogukat, s az orvosok sok munkát is vállaltak. Most már koránt sem biztos, hogy két hónap alatt be is tudják fejezni, amit elkezdtek. A fogorvostársadalmat Belánszky doktor szerint egyébként sokkal jobban zavarja, hogy a fogászatok jövőjét érintő, tervezett intézkedésekről - saját sorsukról - a mai napig sincsenek megbízható híreik, csak annyit tudnak, mint bármelyik újságolvasó ember. Geszti Sándor a sátoraljaújhelyi városi fogászatról ugyanerre hívta fel a figyelmet. Szombaton július 1., azaz életbe lépnek a Bokros-csomaghoz kapcsolódó, a fogászatokat érintő intézkedések. Az ajánlott árakat azonban csak az utolsó pillanatban kapják meg a rendelőkben, védelemmel. Takács fejéből pattant ki az ötlet: jelentős összeghez juthatnának, ha a városban közismertnek számító sikeres vállalkozó - korábban az Ózdi Kohászati Üzemek vezérigazgató-helyetteseként dolgozó - Horogh Lajos kislányát elrabolnák és szabadon bocsátásáért pénzt kémének. Az „ötletgazda” sem az emberrablásban, sem a fogva tartásban nem vett részt, mert a gyermek felismerhette volna. Biztosította viszont a cselekményhez szükséges eszközöket: a fogva tartáshoz szükséges lakást, a kapcsolattartáshoz a mobiltelefont, és ígérte a váltságdíj megszerzését. Pohóczky Pál másod-, Pohóczky Péter harmad- és Kocsis László negyedrendű vádlott több napon keresztül figyelte, merre jár iskolába Tímea. Vásároltak egy Wartburgot is, Takács Zoltántól pedig két gumidugóval bezárt kémcsövet kaptak, hogy végszükség esetén annak tartalmával kábítsák el a kislányt, ha menekülni akarna. Takács a Szolnok megyei Berekfürdőn bérelt fizetővendégszobát Tímea őrzésére. Ilyen előkészületek után május 29-én az iskolából hazafelé tartó kislányt elrabolták. Borsodnádasd- nál a kocsi felmondta ugyan a szolgálatot, de Takács Zoltán a segítségükre sietett egy kölcsönzött Honígy arra sincs pillanatnyilag válasz, hogy amiért fizetni kell majd, azért mennyit kell fizetni. Sátoraljaújhelyen egyébként a megkezdett munkákat valószínűleg időben befejezik. Az viszont kérdéses, hogy az egyébként rendszerint jó munkát végző fogászati laboratóriumok hogyan buják a rohamot, a szokásosnál lényegesen nagyobb terhelés miatt lesznek-e garanciális problémák? — kérdezte Geszti Sándor szakorvos. Miskolcon az okozhat gondot, hogy itt is sok munkát vállaltak az orvosok. Ezt két hónap alatt rohamléptekkel kellene elvégezniük, miközben a nyár a szabadságolások ideje - derült ki Matolay Tamás főorvos szavaiból. A városi fogászaton minden nap jelentkeznek újabb betegek, a jövő hónap közepéig megtelt az előjegyzés. dával. A kislányt ezzel vitték Berekfürdőre, és egy Egerből „megeresztett” hívással Pohóczky Pál megrendelte a 16 milliós váltságdíjat. A televízióból a fogva tartók folyamatosan értesültek a gyermek keresésére indult intenzív nyomozásról, az országos felháborodásról, és egyre idegesebbek lettek. Sürgették Takácsot az „akció” mielőbbi befejezésére. Állításuk szerint május 30-án este akár már váltságdíj nélkül is visszaadták volna a gyermeket, de Tímea nem volt hajlandó a sötétben útnak indulni... Május 31- re virradóra pedig a rendőrség különleges egységei rajtaütésszerűen behatoltak a bérelt épületbe. A gyanúsítottakat elfogták, a gyermek kiszabadult. Elfogták Takács Zoltánt is, aki váltig tagadja, hogy a cselekménnyel kapcsolatban bármiről tudomása lenne. A büntető törvénykönyv szerint az emberrablás 2-8 évig terjedően büntethető. Tekintettel a bűncselekmény társadalmi veszélyességére és a hasonló cselekmények megelőzése érdekében információink szerint remény van arra, hogy a négy vádlott ügyében az első fokú ítélet még július közepéig, a bírósági ítélkezési szünet előtt megszületik. Vádirat az ózdi gyermekrablók ellen Hárman szánják a dolgot, az elsőrendű vádlott viszont tagad _TÉJWKÉPE&: napos pázsit Ha hinni lehet a híreknek, nem sokáig mutat már ilyen lehangoló képet a miskolci Népkert. Igaz ugyan, hogy most gaz veri fel a játszóteret, dudva nő az egykor szebb napokat látott szökőkútból, de valami legalább elkezdődött... A város kétmillió forintot adott az itteni növényzettel kapcsolatos munkálatokra. Ezek részeként már kivágták az úgynevezett gyom- és vadon nőtt fákat, amelyek korábban sűrű árnyékot borítottak a tájra. (Aminek következtében a „napos pázsit" elpusztult, illetve a félhomályt jól tűrő gyomoknak adta át a helyét.) A napokban pedig a munkálatok befejezéseként újrafüvesítik a területet. Természetesen - az erre sétálókkal együtt - lenne még néhány tippünk: mi mindent kellene tenni még, hogy a Népkert ismét jobb napokat lásson. (Útmutatóul szolgálhatnak felvételeink is.) De ne (?) legyünk türelmetlenek. A lényeg, hogy valami elkezdődött... Fotók: Fojtán László _INNEN SZÓLVA Harc (esz M. Szabó Zsuzsa Formálódik Miskolc új állattartási rendeleté. Bár szabályozza minden, hazai viszonyok között elképzelhető állattartását, vélhetően az ebekre vonatkozó része váltja majd ki a legnagyobb vitát. Sertést és baromfit (jó esetben) nem tartanak ugyanis a belvárosban, vagy a panelházakban, a macskák - lévén a házhoz ragaszkodók - meghúzzák magukat otthon, a kutyák azonban mindenütt jelen vannak. Sokan mondják: már-már tűrhetetlen, amit az ebek gazdái művelnek, szerte az egész városban. A bajok elsődleges forrása maga a város. Völgybe szorult, sok a magas ház, kevés a kutyatartásra igazán alkalmas kertes ház, az emberek azonban ragaszkodnak az ebekhez. Néha mázsás kutyákat tartanak garzonlakásban, nem törődve azzal, hogy ha beszélni tudna, kedvenc állatuk is tiltakozna ez ellen. Viszik a blökiket a parkokba, azok felszabadultan elrohannak, belepiszkítanak a homokozókba. (Érdemes lenne egyszer egy felmérést készíteni, hogy naponta hány tonna kutyaürülék „termelődik" a városban.) A gyermekes szülők ezért okkal és joggal háborognak. Sok a kutya-konfliktus a városban, a szabálysértési feljelentés kutyatartók ellen, a harapások, az uszítások... Nem csoda, hogy a városháza megelégelte a dolgot és új rendeletet formál. Nem lesz könnyű tető alá hozni, mert nyugodtan mondhatjuk, a társadalom két részre oszlik az ügyben: ebtartókra és ellenfeleikre. Nyilván sokan tiltakoznak az ebadő ismételt, tervezett bevezetése ellen. Nekik azzal lehet érvelni, hogy az autósok is fizetnek súlyadót: Erre majd azt válaszolják az illetékesek: szegény nyugdíjasokat érinti elsősorban az újabb fizetni való, akiknek egyetlen társuk a kutya. Ellenérv: attól, hogy fizetni kell utána, még becsesebb, még szívhez közelállóbb lesz a jószág. s így fog ez menni, pro és kontra. Jelentkeznek majd az ebtenyésztők, akik enyhébb szabályozást kívánnak, és jönnek majd a' közegészségügy szakemberei, akik hivatalból és tudásuk révén is a szigorú rendelet hívei. Szóval: nem nehéz megjósolni, hogy kemény csata, harc lesz a készülő rendelet tájékán. Csak remélni lehet, hogy sikerül olyan kompromisszumot találni, ami nemcsak a „kutyátlan" városlakót, hanem magukat az ebeket is védi. A lehetőségekkel összhangban Ózd (ÉM) - Tegnapi ülésén a város képviselőtestülete elfogadta az önkormányzat szervezeti és működési szabályzatát. Döntöttek arról is, hogy kiemelt figyelmet fordítanak - a pénzügyi lehetőségekkel összhangban — a polgár- mesteri lnvatal informatikai és irodatechnikai fejlesztésére. Módosították a városatyák a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló korábbi rendeletet, és cselekvési programot fogadtak el az önkormányzat tulajdonában lévő vagyon hasznosítására. • Felépült a miskolci Szent Anna Egyházközség közösségi háza, amelyet boldog Kolping Adolfról neveznek el. Június 1-jén délelőtt 10 órakor Seregély István egri érsek áldja meg az épületet, majd hálaadó szentmise lesz. Nem hangzott el Mezőkövesd (ÉM) - Lapunk borsodi regionális mellékletének tegnap megjelent számában foglalkoztunk a mezőkövesdi szülőotthon sorsával. Az írásban az szerepelt: a város polgár- mestere - kompromisszumos megoldásként - felvetette annak lehetőségét, hogy a belgyógyászati ágyak megtartása mellett, a szülőotthon helyén, krónikus osztály kerüljön kialakításra. Herkely György, Mezőkövesd polgár- mestere tegnap arról tájékoztatta szerkesztőségünket: a cikk azon állítása, mely a polgár- mester nyilatkozataként rögzíti a szülőotthonnal kapcsolatos kompromisszumos megoldási javaslatot, nem helytálló, mivel olyan nyilatkozat és ajánlat nem hangzott el a részéről. Az eddigi tárgyalásoknál a polgármester a képviselő-testülettel egyetértésben éppen a belgyógyászat és a szülőotthon jelenlegi aktív ágyainak fenntartása mellett foglalt állást. Az érintett és olvasóink elnézését kéijük.