Észak-Magyarország, 1995. június (51. évfolyam, 128-152. szám)
1995-06-10 / 135. szám
1995, Túnius IQ., Szombat Sport ESZAICMagyarország 7 Helyettem a klub sikerei beszélnek Boros Árpád (jobbról), a DKSK elnöke átveszi a Magyar Sportért kitüntetést Kuncze Gábor sportot felügyelő belügyminisztertől Kétszer Izland ellen Budapest (MTI) - Az eddig kifogástalanul menetelő magyar olimpiai labdarúgó-válogatott szombaton magyar idő szerint 18 órakor Reykjavíkban megkezdi a „második félidőt”. Az atlantai nyári játékok fináléjába vágyó, Dunai Antal szövetségi edző által irányított legénység négy csata után pontveszteség nélküli éllovas a 3. csoportban, most pedig megkezdi a második négyes szériáját, ötödik selejtezőjén érdekelt. Vasárnap este (magyar idő szerint 22 órától) az A-válogatott szerepel Izland fővárosában. Mészöly Kálmán szövetségi kapitány magabiztosan kelt útra legénységével, a nemzeti tizenegy győzelemre készül. Nem lesz könnyű, mert az izlandiak legutóbb a svédekkel szemben elért döntetlennel szerezték első pontjukat, s azt jelezték, hogy nem szabad őket félvállról venni. MVSC-focifelvételi Miskolc (ÉM) - Az MVSC utánpótlás szakága felvételt hűdet az 1980. augusztus 1. és 1984. július 31. között született tanulók számára. Olyan gyerekek jelentkezését várják, akik szeretik a labdarúgást, és szeretnék tehetségüket kibontakoztatni. A felvételire június 12-én, hétfőn délután 3 órától kerül sor a vasutassporttelepen, a Csokonai utcai pályán. A szervezők azt kérik, hogy a jelentkezők cipőt és torna- nadrágot vigyenek magukkal. Büntetések Miskolc (ÉM) - Az NB III-as Tisza csoport és a megyei labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága a következő büntetéseket szabta ki a kiállított játékosoknak. NB III: Planéta (Encs) 2 mérkőzéseltiltás. Juhász (Szerencs) 3 mérk. Megyei I. osztály: Jordán (Gönc) 3 mérk. Kovács (B.-szentgyörgy) 2 mérk. Konyecsnyik (A.-szántó) 1 mérk. Miklós (Mád) 1 mérk. Sivák (Sajóbábony) 3 mérk. Szentiványi (Szikszó) 1 kupamérk. Megyei II. osztály: Kádas (Prügy) 3 mérk. Grebely (Krasznokvajda) 1 mérk. Bukovenszki (Aszaló) 2 mérk. Menyhért (Rátka) 3 mérk. Koleszár (B.-halom) 2 mérk. Bodor (Sz.-besenyő) 3 mérk. Tóth R. (ME- AFC) 1 mérk. Veres (Rudabánya) 3 mérk. Magos (Ónod) 1 mérk. Homoki (Bocs) 1 mérk. Rácz (Bocs) 2 mérk. Lázár (B.-horváti) 1 mérk. Bari L. (B.-szirák) 1 mérk. Rézműves (B.-szirálc) 1 mérk. A Prügy-Taktaharkány II. osztályú mérkőzés után a nézők sportszerűtlenül viselkedtek, ezért egyszer szövetségi ellenőrt küldenek. Az elnökség (mint másodfok) jóváhagyta a borsodszentgyörgyi pálya két mérkőzésre való betiltását. Annak végrehajtását viszont 1 évre felfüggesztette. Ötször szövetségi ellenőrt küldenek és kötelezik a szentgyörgyieket, hogy duplázzák meg rendezői látszámukat, hátralévő tavaszi mérkőzéseikre pedig rendőri biztosítást kell kérniük. Kasza János edző büntetését (a június 30- ig tartó eltiltását) helyben hagyták. * Megváltozott az Elán FC-Szolnok női OB I-es labdarúgó mérkőzés időpontja. A találkozót vasárnap 17 órától játsszák le a Miskolci Honvéd sporttelepén. Műholdsport Miskolc (ÉM) - SAT 1:18: Ran, fo- cishow. A Bundcsliga 33. fordulójának mérkőzései, összefoglaló. Eu- sport: 14: Tenisz, élő közvetítés a Roland Garrosról. 17: Rögbi Világ Kupa, negyeddöntő. 18: Gyorsasági motorkerékpárverseny. 19: For- ma-l, Kanadai Nagydíj. DSF: 13.45: A sport klasszisai. 14: Amerikai kosárlabda. 15: Nyíllövészet. 17: Sportdokumentáció. Kiptanui: új csúcs Róma (AP, AFP, Reuter) - Új világ- csúcs született a férfi 5000 méteres síkfutásban a római atlétikai Grand Prix-versenyen. A Golden Gate-sorozatba tartozó viadalon a kenyai Moses Kiptanui 12:55.30 Perccel győzött, s ezzel átadta a múltnak az etióp Haile Gebresilasie 12:59.96 perces rekordját, melyet tavaly június 4-én a hollandiai Ilen- Lgel0 városában állított fel. Kolodzey Tamás Miskolc (ÉM) - A közelmúltban a Magyar Sportért kitüntetést adományozták Boros Árpádnak, a Diósgyőri KSK elnökének, aki koordinációs igazgatóként a Diósgyőri Acélművek Kft.-ben dolgozik. □ Emlékszik még a kezdetre ? • 1982-ben a DVTK elnökségének egyik tagja arra kért, hogy vállaljam el a kosarasok szakosztályelnöki tisztét. Többször beszélgettünk, aztán „beadtam a derekam”. Mindig szerettem a sportot, kötődésem is volt hozzá, így végül jó szívvel mondtam igent. Később bekerültem a klub elnökségébe is. Akkoriban osztályvezetőként dolgoztam az LKM-ben. □ Ugorjunk egy nagyot. Négy évvel ezelőtt elnöke lett a DKSK-nak. • Közismert, hogy 1991-ben jogutód nélkül megszűnt a DVTK Előtte már mocorogtunk, mert felvetődött: vegyük a kezünkbe a saját sorsunkat, és hívjuk életre az egyszakosz- tályos, önálló kosárlabda-egyesületet. Az alakuló közgyűlésen tizenheten vettünk részt. A tagság úgy' gondolta, hogy az elnöki funkció betöltésére én vagyok a legalkalmasabb, így rám esett a választásuk. ü Az elmúlt időszakban sikert sikerre halmoztak. Önnek számtalan lehetősége lett volna arra, hogy a nyilvánosság előtt úgymond beseperje a dicsőséget. Mégis csendben maradt... • Való igaz: nagyon ritkán szólaltam meg. Ennek egyszerű a magyarázata: nem szeretek szerepeim. Úgy tartom, hogy helyettem a klub eredményei beszélnek. □ ...és Király Sándor vezető edző. • Tagadhatatlan, hogy Sanyi viszi a zászlót, de nélkülem nem csinálhat semmit. Mindent megbeszélünk, vagyis csak a tudtommal és a hozzájárulásommal tehet bármit. □ Számomra kissé furcsa volt, hogy a BSE elleni elődöntőt követő, igazán emlékezetes óvási „cirkusztól” is távol tartotta magát. • Senki nem kérdezett, én pedig nem tolakodtam. Természetesen minden apró részletről tudtam. Miután meggyőződtem róla, hogy igazunk van, zöldjelzést adtam a munkatársaimnak, bár előre megmondtam a végeredményt. Azt, hogy elutasítják valamennyi beadványunkat. Később a műlűbát vétett játékMiskolc, Kazincbarcika (ÉM DL) - A labdarúgás második vonalában vasárnap délután a 29. forduló mérkőzéseit rendezik meg. Keleten a DFC a Nyíregyházát, a Kazincbarcika a Tiszavasvárit fogadja, míg az MVSC a Balmazújvárossal szemben idegenben kísérli meg gyarapítani pontjait. Nem 1-2-vel, hanem 0-3-mal A nagy sorozat véget ért, a DFC egymásután két vereséget szenvedett, s ezzel nagy valószínűséggel elúsztak az osztályozós álmok.- Köztudott, hogy két évre szóló tervet készítettünk - jegyezte meg Zombor Péter, a DFC elnöke. - A tavasz biztatóan alakult, úgy tűnt, játszhatunk az NB I-es tagságért, ám az utóbbi két fiaskó megtorpedózta a váratlan esélyt;. Nem adjuk fel, nyáron jelentősen megerősítjük a csapatot, s jövőre bajnokként fogunk feljutni! Tegnap kaptuk egyébként a hírt, amely szerint az MLSZ fellebbviteli bizottsága megváltoztatta a fegyelmi bizottság döntését, s a Hatvan elleni találkozót nem a pályán elért 1-2-vel igazolta, hanem a partjelző megdobása miatt 0-3-al, mint ahogy azt a vonatkozó rendelkezések előírják. Oláh Ferenc vezető edző tegnap délelőtt vezényelt foglalkozást fiainak.- Nyerni akarunk, de ez nem lesz könnyű, mert a Nyíregyháza jó csapat - mondta. - Szeretnénk híveinket jó játékkal és hazai sikerrel megörvendeztetni.- Bővült a rendelkezésre álló játékoskeret?- Vámosira (két mérkőzésen) és Tóth Györgyre (egy hét) nem számíthatunk, Szabó Zsolt és Csízi pedig sérült. Kérdéses Tábori szereplése. A tervezett együttes: Hanyecz J. - Farkas J., Farkas A.,-Danes - Varga S., Mólnál-1., Tábori, Buliga, vezetőket elmarasztalták és az OTSH allamtitkár-elnöke szabály- niódosításra hívta fel a szövetséget. Vagyis az esetből az MKOSZ-nek kell levonnia a tanulságot. Rajtunk és a csapaton persze mindez már nem segít. □ A DKSK-t sokan irigylik. • Tudom. Mindenki előtt szabad a piac, adott a lehetőség. Éljenek vele! Mi már akkor léptünk, amikor még a DVTK égisze alatt tevékenykedtünk. Manapság semmit nem adnak ingyen. A DKSK egy kis cég, egy vállalkozás, amelynek „termékét” el kell adni. Ez csak akkor sikerülhet, ha a legjobbak közé tartozunk. Üzleti partnereink megszerzésébe jómagam rengeteg energiát fektettem és fektetek. Tárgyalok, érvelek és meggyőzök. Arról, hogy kössenek velünk szerződést, támogassák a klubot, mi pedig vállaljuk a reklámozásukat. A boltot csak kölcsönösségi alapon lehet nyélbe ütni. □ A munkatársaitól tudom, hogy ön mindig türelmes, megfontolt, mindenkit meghallgat és szereti a vitát. • így van. Adok a kollégáim véleményére, a döntő szó viszont az enyém. Határozottan számon kérem, amiben határoztunk, azt pedig nem engedem hogy a közgyűlés vagy az elnökség által szentesített dolgoktól bárki eltérjen. □ Tudja-e, hogy néhányon szívesen a székébe ülnének ? Molnár Péter ismét lehetőséghez jut, bizonyíthat Fotók: ÉM Vitelki - Dzuiják, Rácz. A DFC-Nyíregyháza találkozó vasárnap délután 5 órakor kezdődik, a játékvezető Juhos lesz. Négy mérkőzés, egy pont Meglehetősen rossz sorozat van a KBSC együttese mögött. A barcika- iak utolsó négy mérkőzésük közül egyet sem tudtak megnyerni, három vereség mellett mindössze egyetlen sovány döntetlen került a bevétel rovatba.- Amitől féltem, az bekövetkezett - mondta Lipcsei Imre vezető edző. - A bajnokság hajrájára szinte teljesen elfogytunk, alig maradt tizenegy hadra fogható játékos.- Kik a hiányzók?- Raducu három sárga lap miatt nem játszhat, Komlósi sérülten érkezett haza. Szurkostól és Rékasitól elköszöntünk, ők kölcsönben voltak nálunk, s mivel a megállapodás értelmében a Tiszavasvári ellen • Hozzám is eljutottak ilyen hangok. Szemtől szembe viszont senki nem mondta nekem, hogy átvenné a szerepkörömet. Egyébként rövidesen annak is eljön az ideje, amikor átadom a helyem. Rátermett utódra természetesen szüksége van a klubnak, a jelölteket magam is nevelem. Nyílt titok, hogy az ügyvezetői kötelezettségeket és terheket már át akartam adni, számomra a társadalmi elnöki tisztség könnyebb lenne, de mivel meggyőztek azok, akikre szerintem hallgatnom kellett, nem változtattunk, maradtam. Legalábbis egyelőre. □ Elárulná a DKSK és az ön személyes sikereinek titkát? 9 Címszavakban: önállóság, kiterjedt szponzori kör, tudatos gazdálkodás, kiváló szakmai munka, felkészült munkatársak, rend, fegyelem, követelményrendszer. Mindössze ennyi... □ Ki javasolta a kitüntetésre? • A munkatársaim adták meg a személyi adataimat az országos szövetség főtitkárának, s úgy látszik, „odafent” érdemesnek találtak. Felemelő érzés volt, hogy az elismerést a Budapest Sportcsarnokban megtartott nagyszabású gála keretében vehettem át. A sportot felügyelő belügyminiszter mondott köszönetét a magyar kosárlabdáért kifejtett tevékenységemért. Mivel erre a gesztusra igazán nem számítottam, kissé el is érzékenyültem. egyébként sem szerepelhetnének, úgy gondoltuk, fölösleges őket tovább tartani.- Mit vár, és milyen csapatot küld pályára?- Jó lenne győzelemmel elköszönni hazai szurkolóinktól, de a feladat rázós, hiszen vendégeink nagyszerű tavaszi idényt produkáltak. Az összeállítás: Nagy G. - Göndör, Sztahon, Pribék - Balogh, Molnár P., Lukács, Kiser, Szaniszló - Hanyecz B., Csipke. A KBSC-Tiszavasvári mérkőzés vasárnap 5 órakor kezdődik, a játékvezetői teendőket Vágner látja el. Lyukas lett a védelem Az MVSC háza táján amolyan minden mindegy hangulat alakult ki... Érthető. A sorozatos kudarcok, a reménytelenség, a kilátástalan jövő mázsás súlyként nehezedik a vál- lakra, nincs ami ambicionálja a labdarúgókat.- A Balmazújváros számára lét- fontosságú a 90 perc - jegyezte meg Németh Attila, a vasutasok szakvezetője. - Biztos, hogy nagy erőket mozgósítanak a győzelem kiharcolása érdekében. Kevés jóra számíthatunk, ellenfelünk eléggé gólképes.- Ez a megállapítás az MVSC-re is vonatkoztatható...- Igen, csak sajnos fordított értelemben... Mostanság három-négy góllal veszítjük el a mérkőzéseinket, s ez azt jelzi, hogy a korábban még elfogadható szintű védekezésünk is léket kapott.- Kiknek szavaz bizalmat?- Elképzeléseim szerint a Simon I. - Mihalovszki, Sebnek, Márkus, Simon A. - Szakos, Varga Zs., Asz- szony, Koppány - Kovács Zs., Jáger összetételű tizenegy kezd. A Balmazújváros-MVSC összecsapást vasárnap délután 5 órától tekinthetik meg az érdeklődők, Győr játékvezető bíráskodása mellett. Győzelemre készülnek a hazai csapatok „Elfogytak" a játékosok a KBSC-nél és az MVSC-nél Letették az esküt Budapest (ISB - HM) - Százötven ország 7500 értelmi fogyatékos sportolója között 41 magyar fiatal is ott lesz az idei, New-Haven-i IX. Speciális Olimpia Nyári Világjátékokon. Az Amerikai Egyesült Államokban megrendezendő nemzetközi sporteseményre utazó magyar delegáció tegnap tette le az esküt Göncz Árpád előtt a Parlament kupolatermében. Magyarországon öt évvel ezelőtt alakult meg a Magyar Speciális Olimpiai Egyesület, amely nagyon jó eredménnyel vett részt az 1991-es minnesotai olimpián. Akkor még csak 22 sportolóval voltak ott a versenyeken, ám így is 10 aranyéremmel tértek haza. A fogyatékosokat nevelő intézetekben azóta is komoly felkészülés folyt, melynek eredménye, hogy a diósjenői központban töltött edzőtáborozást követően június végén elindulhat a 41 fős magyar csapat és a 14 fős kíséret. A világ valamennyi tájáról érkező csapat kinttartózkodását a meghívó fedezi, az útiköltséget viszont a csapatoknak maguknak kell állniuk. A Magyar Speciális Olimpiai Egyesület szponzorok segítségét kérte, s jó néhány esetben nem is hiába. Ä támogatók között van többek között a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat, és Miskolc város önkormányzata is. Ez bizonyára nem véletlen, hiszen a megyéből sok fiatal érdemelte ki az ohmpiai részvételt. Például az edelényi fogyatékosotthonban él a 33 éves Bartók László, aki mái- nem egy nemzetközi speciális sportolóknak rendezett versenyen vett részt eredménnyel. 1992-ben a Belga Nemzeti Játékokról aranyéremmel jöhetett haza. Atlétizál, helyből távolugrásban közel három méter a legjobb eredménye, de a 100 méteres síkfutásban sem nagyon akad nála jobb versenyző. Muster és Chang Párizs (ÉM) - A francia nyílt nemzetközi teniszviadalon pénteken délután a figyelem a férfi elődöntők felé fordult. A korábbi meglepetések miatt nem azok kerültek a végjátékba, akiket a szakértők vártak. Az első találkozón nem volt sok ok az izgalomra, az osztrákok balkezes, s a jelek szerint megállíthatatlan sportolója, Thomas Muster könnyen lépett át Kafelnyikovon, s verekedte be magát a döntőbe. A második elődöntő nem hozott magas színvonalú játékot Chang magabiztosabb volt, így bekerült a vasárnapi finájéba. Eredmények, férfi egyes, elődöntő: Muster - Kafelnvikov 6:4, 6:0, 6:4. Chang - Bruguera 6:4, 7:6, 7:6. TOTOZZON ÖN IS! 2000 forint felett: felezünk! % <9 £ Miskolc (ÉM) - A Szerencsejáték Rt. 5. Számú Területi Igazgatósága, valamint az Észak- Magyarország szerkesztőségének közös játékára a héten 573 tippszelvényt, küldtek be olvasóink. Közülük sorsolás után ezúttal is négy játékos tippjeit fizettük be. A szabály ismert: amennyiben 2000 forint feletti a nyeremény, felezünk, a kisebb összeg viszont olvasóinkat illeti teljes egészében. A Szerencsejáték Rt. a 25. hétig rendkívüli akciót hirdetett meg a 13+1 találatot elérő fogadók között, akik - sorsolás útján - minden héten egy darab milliós értékű autót is nyerhetnek. Áz elmúlt héten befizetett szelvényeken nem akadt nyerő találat. A heti játékosok: 1. Kádár Attila (Miskolc, MÁV-telep 200.). 2. Szakos János (Szirmabe- senyő, Deák ferenc u. 14.). 3. Sereg András (Miskolc, József Attila u. 12.). 4. Veres Istvánná (Miskolc, Kuruc u. 49.). 1. 2. 3. 4. 1. 1 1 X 1 2. 2 X2 2 X2 3. IX 1 1 1 4. 1 X2 12 X 5. X2 X2 1 X 6. X X X IX 7. 1 1 2 1 8. 2 X 1 X 9. X IX X2 2 10. 1 1 IX IX 11. 12 X 1 1 12. 12 X X2 IX 13. IX IX 12 IX +1. X 1 2 1