Észak-Magyarország, 1995. május (51. évfolyam, 102-127. szám)

1995-05-06 / 106. szám

ÉM-riport__________ ____________ Ne m nyugtatta meg a mályi szülőket a polgármester lapunknak adott nyilatkozata: Attól tartanak: nem biztosítaná mindenkinek az óvodai szolgáltatást az önkormányzat III. oldal 11 iminii mim ÉM-történelem Borsod-Abaáj-Zemplén Megyei Levéltárban őriznek egy bordó kötésű díszes albumot, amelynek borítóján az olvasható: Arany-könyv. II. oldal Látókör Az ember nehezen szabadulhat az emlékeitől, ha azok figyelmeztetni akarják valamire. Azért van ez, mert nem találom a helyem. VII. oldal Az anyu keze A hét embere Fotó: Dobos Klára Csukás Zoltán az Európa Nap eg}>ik szervezője M. Szabó Zsuzsa Jól ismert arc a miskolci köz­életben, a helyi MDF egyik ala­pítója, majd kisgazda politikus, a miskolci közgyűlés volt tagja, a Páneurópai Unió Miskolci Szervezetének alelnöke.- Pedig nem is miskolci va­gyok, a fővárosban születtem 58 évvel ezelőtt. De korábbi őseim zempléniek, innen a kötődés a vidékhez. Éltem különben Ka­puváron is, a miskolci Állat­egészségügyi Intézetben dolgoz­tam húsz évig mint mikrobioló­gus, kórboncnok, átszervezés folytán kerültem mostani mun­kahelyemre, a megyei állat­egészségügyi és élelmiszer el­lenőrző állomásra élelmiszer­higiénikusnak. Állatorvos édesapja 1944- ben Svájcba, ismerősökhöz me­nekítette, élete 8-9. évét ott töl­tötte egy kis faluban. Azt mond­ja, már akkor szöget ütött a fe­jébe: vajon miért van, hogy egyik ország gazdag, a másik meg szegény? Mert Svájcban már a kis falvaknak is aszfalt­újuk, a gazdáknak villanyfejő­gépük, a gyerekeknek villany- vonatuk volt. Elgondolkodott: milyen jó lenne, ha mindenütt, egész Európában, nálunk is így élnének az emberek. Nézte a havasi legelőkön a gyönyörű ál­latokat, akkor döntötte el, hogy állatorvos lesz, pedig édesapja nem nagyon örült neki.- Nagyapám református pap és országgyűlési képviselő volt a Független Kisgazda Párt szí­neiben. A szüleim nem nagyon politizáltak, de azért családi, baráti körben megbeszéltük az ország problémáit. Az egyete­men már aktívabban bekapcso­lódtam a politikába: sok min­den nem tetszett, és ’56-ban szerveztem a Petőfi kört, hogy a Magyar Főiskolások és Egye­temisták Szövetségével men­jünk tüntetni október 23-án. Súlyosabb következmények nélkül megúsztam. Szereti a szakmáját. Nagyon fontos, hogy a piacokon, terme­lőüzemekben ellenőrizzék az ál­latokat. Azért kell állatorvos er­re a feladatra, mert az élelmi­szerek negyede állati eredetű, ha az állat egészséges, kisebb az esélye, hogy valami baj tör­ténjen a fogyasztókkal - ma­gyarázza.- A rendszerváltás kezdetén, 1988 októberében alapítója vol­tam a helyi MDF szervezetnek, amiről úgy képzeltem, az ellen­zék gyűjtő koalíciója lesz. Ami­kor párttá alakult, a tagságot nem tudtam vállalni, bár most is jó a kapcsolatom velük. 1989- ben léptem a Független Kisgaz­da Pártba, voltam megyei alel­nöke, majd megbízott elnöke, tagja az országos intézőbizott­ságának, míg nem 1991 novem­berében 24 társammal engem is kizárt Torgyán. Időközhen megválasztották a miskolci önkormányzati kép­viselő-testület tagjai közé, 1990-94 között ő volt a város egyetlen kisgazda képviselője. A legütóbbi választáson mint köztisztviselő nem indulhatott: sajnálja és fájlalja, talán köz­gyűlési tagként is tudott volna valamit tenni Miskolcért. Jól beszél angolul, németül.- Meghatározó élményem volt, amikor ismert politikusok küldöttségében - Orbán, Szá­jéi-, Roszik, Hack, Bogárdi - Angliában jártam egyhetes ta­nulmányúton. Többször meg­fordultam a brit parlamentben, mint a magyarban. Értékes be­szélgetések során ismerkede- tem a brit parlamentális rend­szerrel, amely az európai pari a- mentiség anyja. Az egyesült Európa híve vagyok. Közös az eszmei, kulturális örökségünk a többi nemzettel. Európa olyan kihívásokkal áll szemben, amit csak együttes erőfeszítésekkel tud megoldani, helyét a világ­ban is csak így tudja fenntartani. A görög-latin kultúrát, a ke­reszténységet, a reneszánszot, a reformációt és ellenreformációt, a liberális forradalmak eszméit említi közös gyökérként. És le­szögezi: ezek szellemségi köti össze a népeket. Ott voltunk, vagyunk és leszünk Európában -mondja. Gazdasági lemaradá­sunk csak egy dolog, 50 éve ki­sebbek voltak a különbségek hazánk és a földrész nyugati fe­le között. Éppen ezért hiszi, hogy' Európa érdeke az életnívó­ban, a fejlettségben mutatkozó különbségek megszüntetése. Hogy ne legyünk többé „komp­ország”, horgonyozzunk le vég­re a tehetősebb országok között. Csak a közös Európa tudja ol­dani azt a sokkot, amit Trianon okozott hazánknak. Az a közös Európa, ami nem a nemzetek megszűnését, hanem kiteljese­dését hozza el.- Iván Géza bácsi révén ke­rültem kapcsolatba a Páneuró­pai Unióval 1990-ben, egy bu­dapesti kongresszuson. A közel­múltban elhunyt Orbán Endré­vel és feleségével Eördögh Ildi­kó vezetésével nagy erőfeszíté­seket tettünk a miskolci szer­vezet létrehozásáért. Ami jól sikerült, hiszen a miskolci az egyik legjobb szervezet. Ezért is kaptuk meg a pénteki Euró­pa Nap rendezési jogát, ami nagy kitüntetésnek számít. Nemcsak nekünk, hanem Mis­kolc értelmiségének. Sok szer­vezőmunkát igényelt ez a nap, de Bartha Éva, Orbánná, Ko­bold Tamás és Csepregi Csaba is rengeteget tett a megszerve­zéséért. Szív Bujdos Attila Elmondom, hogyan készül a szív-kosárka. Legjobb hozzá a piros kartonpapír; és az a fajta kézi­munkapapír, amelyiknek ragasztósa háta. Kell egy min­tarajz, amit átmásolunk a piros kartonra. Ezt kivágjuk, a behajtott élek mentén összeragasztjuk. Fülnek húsz centi hosszú, másfél centi széles csíkot vágunk, a szí­vek közepére ragasztjuk, s máris kész a szív alakú ko­sárka. Anyák napjára aranyos ajándék. Félő persze, hogy ezzel a leírással nem tud igazán ked­vet ébreszteni az ember a szív-kosárkák gyártásához. Elmondva ugyanis nehéz elképzelni a dolgot, hiszen szavakkal nem könnyű feladat érzékeltetni: milyen is a mintarajz, hol és hogyan görbül a szív vonala, milyen az élek egymáshoz viszonyított helyzete, mitől lesz ara­nyos ajándék. És így tovább. /\ szavaink tehát: álnok kis angyalok, nem előszűrés nem is utoljára hagynak cserben. Milyen körülményes elmondani példának okáért, hogyan gondolunk az asszonyra, akinek szíve alatt növekedtünk kilenc hóna­pig, akinek izomszövetei szabtak határt tétova mozdu­latainknak, rugdalózásainknak, s aki aztán világra ho­zott bennünket, hogy a magzatvíztől kitisztult tüdőn­ket átjáró levegő sírós hangokat csaljon elő torkunkból. Hát így. Ha azt mondjuk: szeretjük őt, mit mondtunk azzali Csak mi tudjuk: mi mindent értünk ebbe bele, mi mindennel válik teljessé számunkra, amit érzünk. Tegyük fel: megadatna, hogy megállítsuk az időt. Me­lyik pillanatát merevítenénk ki eddigi életünknek, hogy épp azt a pillanatot ízekre szedve próbáljunk közelebb jutni saját érzéseinkhez. Ott lenne-e a reggelik álmos melegsége, a kockás vászon a konyhaasztalon, a vajjal vékonyan megkent kenyér fehérsége, a porceláncsészé­ből elővilágító tejeskávé barna foltja, a plafonra tévedt fénypászmái Olt lenne-e az ágynemű puha szaga, a mesét duruzsoló száj, ahogy dől belőle a pórul járt vad­disznó Szaniszló történetei Ott lenne-e a magunkra rántott karácsonyfa, a szaloncukortól megfosztott szta- niolok béna libbenése, az első mohóságok bizonyíté­ka, és az első fenekelések, igen, a büntetés: mert az ilyesmit illet komolyan venni. És ott lenne-e a „nem érek rá, kisfiam" kapkodó idegessége, és válaszul a „nem szeretlek", a „haragszom rád", a „gyűlöllek" dur- cás ajakcsücsörítései És ott lennének-e a beszédes es­ték, a hallgatag esték, a vasárnapi ebédeki És ott len- ne-e a tragikus felismerés: nem csak életet kaptunk, de halált is, az időnk ebben a testben, ebben a világban: véges. Hány sértést, ingerült kiabálást, elmúlasztott si- mogatást kellene pótolni, jóvá tennii Ha lehetne. Es van-e rá válaszunk, hogy melyik asszony a szívünk­nek legkedvesebbi Az az inas, vékony szőke, aki öcsé- inkkel teli hasával söpri a szobát? A telt formájú kis- kosztümösen, trottőrcipősen, aki úgy érzi: hivatása van, dolga a világban, aki egész létével tanít arra: komolyan lehet és komolyan is kell venni a dolgokat, még ha nem is mindig tűnnek igazán fontosnak. Sőt. Olykor kifeje­zetten nevetségesnek, pitinek tűnnek. Vagy az az asz- szony a szívünkhöz leginkább közel álló, akit jól esett összehasonlítani másokkal a poros utcán, az iskola előtt: elegánsan állta a versenyt a srácok mamáival a hatva­nas, hetvenes, nyolcvanas években. Vagy inkább az az asszony, akinek egyre több festék kell a hajára, akinek a bőrén már ott vannak az öregfoltok, és aki többnyire hallgat, figyel szürkéskék szemével, hogy néha bele kell betegedni abba a nézésbe: mit gondolhat, azt ellenőr- zi-e, hogy jót tanítotti Saját mozdulatait, szavait kere­si bennünki Azt akarja viszontlátni, hogy semmi sem múlhat el nyomtalanul, egy lenyomat ott marad belő­le egy kérdő oldalpillantásunkban, egy furcsa hanglej­téssel kimondott szavunkban, egy kéztartásunkbani Vagy inkább az az asszony, aki egyre nehezebben iga­zodik el már az élet dolgaiban, nem mindig érti, hogy mi és miért történik, a világ új gonoszságaira nem ké­pes reagálni, mert ezek ellen nem tanult meg védekez­ni és hiába vár tőlünk segítséget, tőlünk, akik nagyon is érteni véljük mindezt, mert hát hol van ez a mi tudá­sunk az övétől, az „élni kell, átadni kell" egyszerű és ezért örök emberi tapasztalatától. Hogyan taníthatnánk mi, akik - bármit tegyünk is - csak a gyerekei vagyunk, vagy másként: ő mindig az anyánk marad. Lám, mennyit beszélünk és mennyit kérdezünk és egy­re sutább az érzés, aminek a testét szavak ármádiájá­val igyekszünk megformázni, megmutatni. Mit mond­hat hát akkor egyetlen szó, mit az, hogy szeretlek, mit az, hogy köszönöm, hogy áldjon Isteni Mit mondha­tunk el egy szív-kosárkávali

Next

/
Oldalképek
Tartalom