Észak-Magyarország, 1995. május (51. évfolyam, 102-127. szám)
1995-05-30 / 126. szám
1995. Május 30., Kedd 4 Z ItT'Hon Zempléni tanulók Budapesten Szerencs (ÉM) - Sikeresen szerepeltek a zempléni kiskémikusok Budapesten .A Curie Kémia Emlékverseny” országos döntőjén. Az országból és határainkon túl élő magyar anyanyelvű gyerekek (erdélyi, kárpátaljai, szlovákiai) közül harmincán vettek részt az elmúlt hét végén a budapesti döntőn. Megyénket hat tanuló képviselte. A hetedikesek között Leskó Milán, Szerencs Bolyai János Általános Iskola tanulója harmadik helyezést ért el. Szabó Balázs és Kovács László szintén bo- lyais gyerekek negyedik, illetve ötödik helyezést értek el. Az utóbbi résztvevő négyes holtversenyben többek között Lengyel Péter miskolci tanulóval osztozott a helyezésen. A nyolcadikosok között Bogár Andrea negyedik és Simanovics Dóra Gyöngyi kilencedik lett. Mindkét versenyző a kazincbarcikai Árpád fejedelem téri általános iskola tanulója. Az adózásról Bekecs (ÉM) - A bekecsi képviselő- testület ülésén első napirendi pontként az adóigazgatási eljárásról hangzik el beszámoló, s ezzel párhuzamosan a helyi adózással kapcsolatos tapasztalatokról is szó esik. Az ülésen az szmsz teljes körű átdolgozásáról is döntenek. A bejelentések közt szerepelt az, hogy az önkormányzat a jövőben támogatja-e a falugazdász hálózatot vagy sem. Emlékezés a templomkertben Hercegkút (ÉM) - Á II. világháború áldozataira emlékeztek a többségében német ajkúak lakta településen. A május 28-án, a templomkertben tartott tisztelgő emlékezésen Erdős László ezredes mondott beszédet. Az események ötvenedik évfordulóján a honvédzenekar kísérete mellett helyezték el a koszorúkat. Gondolkodás munka előtt... Mészáros István A kis falusi műhelyben megragadja az embert a fa kellemes illata. Nem csodálkozom azon, hogy olyan nagy a vonzalma az élő anyag, az erdő iránt az immáron hatvanon túl lévő mesternek, Szászfái Miklósnak. Aki valójában elég későn kezdte el, legalábbis aktívan, a fa megmunkálását, hiszen mielőtt nyugdíjba vonult volna, soksok nebulót tanított az erdőbényei általános iskolában. Egyszer - igaz, ez elég régen volt - elment egy mesteremberhez, aki pediglen leginkább hordókat készített a szőlős-, borosgazdák nagy' megelégedésére. No, ott sajátította el a tanár úr a hordókészítés tudományát, olyannyira, hogy manapság már messzi földről is megkeresik egy-egy nemes nedű tárolására szolgáló tároló elkészítése végett. Vallja, hogy aki egyszer megszerette amúgy igazán a fát, a fával való foglalatosságot, az egy életen át nem tud szabadulni attól. De nem is kell, Fotók: Mészáros István hisz’ olyannyira gyönyörűséges ez a foglalatosság... Aztán, mikor elkészül egy-egy darab, a készítője csak nézi, simogatja tekintetévéi, mindaddig, míg a megrendelő be nem áll az udvarra kocsijával, hogy elszállítsa. Persze, persze, akkor kicsit fáj a mesterember szíve, de sokáig nem szomorkodik, hanem inkább fogja az újabb farönköt s odaáll a fűrészgéphez vele. Aztán mái- megy minden, mint a karikacsapás, új darab formálódik kezei alatt. S ismét megtelik a kicsike műhely a fa semmivel össze nem hasonlítható, kellemes illatával. eletúrt a színig lévő - U konténerbe, majd ki- Hl■ emelt egy kartondobozt. Az út szélén parkoló kibed ülő, gumis kerekű talicskában már volt néhány összehajtogatott kartondoboz, ezt is hozzátette. Jó üzlet mostanában ez a kartondoboz. Kilenc forintot adnak kilójáért. § Borostás arcát végigsimi- totta szutykos kezével, majd § elégedetten tolta tovább ,jár- | művét”. A piaci sokadalomban elég nehezen haladt előre a követ- 1 kező állomásig, az újabb konténerig. Az emberek többsége unott arccal, szinte figyelembe sem véve tért ki a koszos ember útjából. 0 csupán egy akadály volt a többi közt, amit ki kell kerülni. Mint egy teherautót, avagy egy szeméttárolót... Ha lehet, jó nagy ívben. Ki tudja, milyen fertőző betegségben szenvedhet, amit holmi lépcsőházakban, híd alatt össze lehet egykettőre szedni. Meg különben is, ennek a szerencsétlennek a teste, a Jóisten tudja mikor látott mosdóvizet..., a szervezet meg annak rendje s módja szerint végzi anyagcseréjét, amihez még párosul a sok mocsok is, ami a kukázás közben ragad rá. Mikor végigjárta a piac konténereit - közben még majdnem verekedett is az egyiknél a konkurenciával, mert hajaj, bőven van már ilyen is - szépen áttolta a város előkelő sétálóutcáján talicskáját a közeli lakótefÁéízÁros István Illlll A k nkÁS lepre. A kisasszonyt is látta, akivel minden reggel találkozni szokott, aki munkába menet előtt negyedórával sétálni viszi kis kutyáját. Azt persze, nem merte megkockáztatni, hogy üdvözölje, jóllehet már-már ismerőse volt a reggeli találkozások okán. Valamikor ő is ilyentájt ment munkába. Felesége elkészítette a reggeli kávét, ő csókot nyomott a gyerekek homlokára, s elindult a gyárba. Hogy szerette a reggeleket, az ébredező várost, még az éjszakai mulatozástól, italtól kóválygókat is kedvelte, hiszen úgy tartotta, ők is a város részei. Most már nem szereti a hajnalokat, mert mindenről csak a múltja jut eszébe. Azt pedig nem akarja. Minek keseregni azon, amit az élet, a sors úgy elrontott?... Talán, ha nem ebben a korban született volna, akkor talán má- sabb lett volna minden... 1 A bérházak közt érdemes a | kukákat nézegetni. Jó darab | kenyereket, egy harapásnyival | csonkolt szép zsemléket lehet | találni a kartondobozokon túl. | Sőt van, amikor fél rúd sza- I lámit lel az ember fia... Úgy tűnt, most sem túl rossz a terep. Fél kenyeret halászott ki meg vagy négy kiflit (amúgy rendesen nejlonzacskóban), amiket a talicska oldalára kötött merő mocsok, műanyag zsákból készült nagyméretű szatyorba erőszakolt. .............ovább indult. Az út kö■ zepén észrevett valamit, f gyorsan leállította ko- illíli csiját, s fölvette. Mi lehet az? Hát egy fésű. Azon nyomban végigszántotta vele dús haját. Kicsit nehezen, akadozva siklott a fésű a csom- békos hajban. Elégedetten ment tovább. Ismét gazdagabb lett. Már fésűje is van... 1995. Május 30., Kedd Itt-Hon Z 5 Tudósítások - hazai tájakról Priska Tibor Nehéz lejönni a padlásról. Nem mintha a létraszerűséggel lenne valami baj, megvan az csinálva rendesen, hanem a sok látnivaló miatt. Összehordtak ide annyi mindent, hogy az ember nem győz rácsodálkozni: jé, hát ez is megvan, ez is előkerült valahonnan! Egykori falusi gazdaságok, háztartások eszközei, szerszámok, edények, melyek ma már leginkább múzeumba valók, vagy modern lakásokba dísznek, de azért egyik-másik még akár végezhetné is a dolgát. Például ez az okos hurkatöltő, mely leginkább egy jókora, karos krumplinyomóhoz hasonlatos. A tartályba belerakták a masszát, a csuklón mozgatható nyomóval minden erőfeszítés nélkül kinyomták belőle az alsó részére ügyeskedett csőbe, melyre ráhúzták a belet, és tekeredhe- tett a kolbász, a hurka. De itt vannak a szépséges kőedények is, az ember hihetnő első látásra, hogy Gorka Lívia alkotásai. Sihederkorából, amikor végképp nem utánozta bölcs apjának megfontolt mozdulatait, hanem úgy hirtelenjében odacsapta az agyagot, megpörgette, jobbról-balról is megcsapkodta, megnyújtotta, vagy lenyomkodta és kész. Hát igen: és kész! Gondolom jómagam, ki csupán már a kész vázát láttam, és nem tudtam előle elmozdulni, csak bambultam, csodáltam. Őt idézik hát most ezek a padláson sorjázó kőedények, melyek bármelyike szépen mutatna lakásdíszként, padlóvázaként, pedig annak idején olajat, petrót, melaszt meg ki tudja mit tároltak bennük. Az „annak idején” meg jóval régebben volt száz évnél, hiszen a cukorgyár 1882-ben szűnt meg, márpedig a gyárban használták ezeket az edényeket nagyon is mindennapos eszközökként. Mármint az edelényi cukorgyárban. Mert Edelény szélén, Borsod faluban, annak is tájházában bóklászunk, csodálva a rengeteg mindent, mit mondhatni, azt első kérő szóra előkerestek a népek, és hozták a múzeumnak, mármint a nemrég berendezett, pár hete pedig felújított, rendbe hozott tájháznak. Lukács Lászlónak, a tájház megteremtőjének, a Városi Rendezvények Háza és Könyvtár igazgatójának lelkesedése, jó értelmű megszállottsága valami mód’ mindnyájunkra átragad, a sok régi eszközt tisztelettel nézzük, mint életünk egy-egy darabját. Hiszen az is valamennyi. A padlásról a csűrbe caplatunk, tele ez is mindennel. Itt vár sorára például a Wertig kovácsmester úr készítette vasborona, melynek rangja volt abban az időben, márkaként hangzott a név. Vagy a Kun-féle szatócsbolt szépséges polca! Az államosításkor a főnök lehúzta a redőnyt, most pedig a fiókok sokaságával tele fal teljes árukészlettel itt várakozik. Itt van még szétszedve, összeszerelésre, működtetésre várva a szát- va, azaz a szövőszék a motollával, gombolyítóval, tilolóval és a kenderfonás-szövés minden más eszközével, szerszámával egyetemben. Bizonyos, hogy a faluban élnek még asszonyok, akik el tudnák sorolni azt is, miként múlatták az estét egy-egy fonóban, amikor ezeket az eszközöket használták. Mit énekeltek, mit játszottak, mely legény ügyeskedett legserényebben a leesett orsó elkapásában, mi járt neki a lánytól a visszaadásért, meg ilyesmi. De nyilván tudnának a tollfosztás szokásairól, a ku- koricapattogtatás népi, kissé nyers humorú rigmusáról is mondani valamit (Asszonyok! Erről jut eszembe, hogy a hatalmas rostát, miben a kukorica is pattogott az udvaron megrakott tűz fölött, nem látni a csűrben. Vagy valahol elkallódott.) Meg akkor ugye már a kukoricafosztás is érdekes valami volt, ma sem tudható, miért volt joga aludni menni annak, ki az első piros csövet megtalálta, meg szóba kerülhetnének azok az ijesztő történetek, kísértethistóriák lidér- cekről, gatyamadzaggal megfogott boszorkákról szóló valós történetek, melyek elhangzása után az aszonynépség nem igen mert kimenni hátra bárminő sürgős dolga is volt, csakis kellő kísérettel. Valaki csak-csak összegyűjtögette, fóljegyezte már ezeket is, meséltette azokat, kik még emlékeznek minderre. Kár lenne veszni hagyni belőlük bármit is, hiszen valóban: életünk része valamennyi. Hagyományokban, szokásokban gazdag életünk részei, mit ha felednénk, gyalázatot érdemelnénk. De hiszen ez a tájház is - meg annyi más is - éppen azt jelzi, hogy nem feledjük, igenis átmentjük, megőrizzük, továbbadjuk... És minő véletlen! Éppen itt tartok ennek a dol- gozatocskának az írásában, amikor megcsörren a telefon, és a már említett Lukács László jelentkezik Edelényből. Csupa jókedv, vidámság, elmondja, hogy mégiscsak sikeredett rendbe hozni, ismét berendezni a tájházat, megnézheti bárki. A csűrt is úgy megszervá- nyolták, hogy a nyitás estéjén vagy százan ropták benne a táncot, a miskolci Borókás együttes muzsikájára. De eljöttek ide Szögligetről, sőt a szlovákiai Szepsiből is vendégek, kikkel régóta jó barátságban vannak, majd a nyáron Edelényből mennek hozzájuk vi- szontlátogatásra. Gyerekmunkákból, bábokból is nyílt kiállítás, csudás dolgokra képesek a gyerekek, és rengeteg lángost tudnak megenni. Lapunkban másutt éppen a lángosról, a kemencéről esik szó, hát ebben a tájházban is működik a kemence, úgyany- nyira, hogy a gyerekeknek nemrég nyolcvan lángost sütöttek meg benne. De már jönnek olyképpen csoportok, hogy bejelentik érkezésük időpontját, és egyben igényüket bizonyos mennyiségű lángosra. Hát - miként ugyancsak lapunkban biztatjuk olvasóinkat - ha arra járnak, nézzenek be a borsodi tájházba, jó szívvel ajánljuk kedves mindnyájuknak. A borsodi tájház Fotó: PT Az Itt-Hon konyhája Előző lapszámaink eme rovata bővelkedett olyan ételek receptjeinek közreadásában, melyek elkészítésében csak a fogyókúrázók, a diétázók találtak örömöt, írja égjük olvasónk, és egyúttal azt kéri, ne sajnáljunk néhány ínyencséggel, különlegességgel előjönni, mert ha ritkán is, de kerülnie kell asztalunkra valami finomságnak. Olyasminek, ami emelheti például egy családi esemény fényét. Spanyol máj Hatvan deka sertésmájat vékony csíkokra vágunk. Három gerezd tört fokhagymát olajban megfonnyasztunk, miközben arra nagyon oda kell figyelni, hogy a hagyma ne égjen meg, hiszen az elvinné az étel ízét. A májat pirospaprikával meghintve beforgatjuk a forró olajba, élénk tűzön átsütjük. Ekkor egy-egy késhegynyi majoránnával, kakukkfűvel megszóljuk, és teszünk hozzá egy csipetnyi kis babérlevelet. Ezután annyi testes vörösborral öntjük fel, amennyi félig ellepi. Fedő alatt időnként megkeverve puhára —főzzük a májat és később a fedőt levéve megsütjük. Kínálhatjuk burgonyapürével, de petrezselymes rizzsel is, Mindenképpen adjunk hozzá valami ecetes savanyúságot. Kísérő itala a testes vörösbor. Palócleves Fél kiló birkalapockát egy centi- méteres kockákra vágunk, és ebből pörköltet készítünk. Ehhez olajat, vöröshagymát, paprikát, sót, köménymagot, babérlevelet és fokhagymát használjunk. Közben a burgonyát kiskockára, a zöldbabot kétcentis darabokra vágjuk és sós vízben puhára főzzük. Amikor megfőtt a levével együtt a kész pörkölthöz öntjük illetve annyi csontlevet vagy vizet töltünk rá, hogy körülbelül kétlitemyi legyen. Ezt követően liszttel elkevert tejföllel behabaijuk és finomra vágott kaprot vágunk rá. Ki-ki citromlével vagy tárkonyecettel ízesítheti a kész ételt, hogy az még pikánsabb legyen. Mivel a jól elkészített palócleves igen tartalmas étel, utána nem feltétlenül szükséges, hogy a második fogás például hússzelet legyen hagyományos körettel, megteszi egy tál gondosan sütött fánk illetve a kifőtt tészta is. Az előbbit baracklekvárral, az utóbbit túróval, tejföllel is tálalhatjuk. Az utóbbi ételeket követően kellemes félszáraz bort tehetünk az asztalra.- A munka elkezdésének két pillanata: szóvá- hogy is legyen, mi is legyen ebből áfából?, r No, akkor Isten áldásával, lássunk hozzá!
