Észak-Magyarország, 1995. május (51. évfolyam, 102-127. szám)
1995-05-02 / 102. szám
4 ÉSZAKtMagyarország Levelezés 1995» Május 2», Kedd Szeretet-nagydíj ások Az EM április 3-i számában olvastam a „Megalázó eljárás” címmel megjelent olvasói levelet. Véleményem: felháborító volt a bolt viselkedése. Őszintén sajnálom a becsületében megalázott ismeretlen vásárlót. Van azonban másféle megoldás is. Szemtanúja voltam egy szomorúan szép kis történetnek, amely egy áfész-boltban történt. Közreadom: Kora reggel az egyik élelmiszerüzletbe idős, hajlott hátú apóka csoszogott be. Az ajtónál kipihente az út fáradalmait, majd megindult és figyelte az embereket. Riadtan szétnézett, és egy félliteres tejet a zsebébe csúsztatott. Azután a kenyeres pulthoz csoszogott, ott pedig két zsemle csusszant a zsebébe. De ezt már észrevette a boltvezető. Miért tette ezt, bácsi- kám? - kérdezte udvariasan tőle. Tudja, ezt büntetik. Anyagilag én vagyok a felelős a boltért. A beszélgetés az irodában folytatódott tovább. Az apóka remegő hangon, szégyenkezve beszélt: „Főnök úr! Nekem sohasem volt összeütközésem a törvénnyel. De most megtörtént. Tegnap reggel még früstököltem, de ebéd, meg vacsora már nem volt. Nyugdíjat csak két nap múlva kapok. Eljöttem, hátha akad valami ismerős, és kérek tőle egy húszast. De nem volt senki. Magányosan élek. Hetvennyolc éves vagyok, semmi munkát nem tudok vállalni.” Az esetet látta az egyik pénztáros kislány is. Betolta a pénztárfiókot, bocsánatot kért az ott várakozóktól: „Azonnal jövök” - és azzal besietett az irodába. „Főnök úr, ez a bácsi a nagybátyám, megtévedt szegény. Én kifizetem helyette”. Letett egy húszast, és visszament dolgozni. A főnök tudta, hogy a bácsi, ez esetben nem nagybácsi, de szó nélkül hagyta. Majd az apókát kikísérte a boltba, ahol a sza- tyoijába csúsztatott egy kenyeret és egy szál kolbászt, és elköszönt tőle. Utána odament a kasszához, és rendezte a számlát. A pénztáros kislány, Marika haját szó nélkül megsimogatta, és tette tovább a dolgát. Hazaútban a tapasztaltak hatására elhomályosult a szemem, és gondolatban megalapítottam a „Szeretet-nagydíjat”. Milyen jó lenne ezt a kitüntetést kitűzni az ilyen boltvezetők és Marikák mellére. Ha másért nem, hát ezért a kedves kis történetért érdemes volt pedagóguspályám mellett évtizedekig áfész-ügyintézőnek lenni. Berta József ny. néptanító, Encs „Hálókocsi” Hogy miként lehet egy valaha közutakat rovó személyautó hálókocsi? Nos úgy, hogy gazdája (?) a Szentpéteri kapuban felejtette, átel- lenben az Invest Trade Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-vel (volt Erdeitermék-feldolgozó Vállalat). A hetek óta mozdulatlan autóra felfigyelt néhány hajléktalan (?) és pár éjszakára megszállt benne. Majd a kocsit kiberhelték, kicsit megkalapálták és faképnél hagyták. Jelenlegi állapotában már bizonyára kényelmetlen lenne benne a fekvés. De félre a tréfával! A rendszám nélküli autónak semmilyen minőségben nincs keresnivalója a főútvonal szomszédságában. Fotó: Farkas Maya Szülőtartás Az időskorúak magas száma és sokak alacsony nyugdíja gyakran szükségessé teszi, hogy az idős szülők támogatást kapjanak családjuktól. Ez a támogatás az esetek nagy részében önkéntes, más esetekben a szülő ezerszer inkább ad, mintsem egyszer kérjen gyermekétől. A szülőtartási perekben igazolódni látszik a régi mondás, miszerint: egy atya eltarthat tizenkét gyermeket, de tizenkét gyermek sem tarthat el egy atyát. Igazságtalan lenne azonban a kép, ha megfeledkeznénk arról a tényről, hogy számos fiatal házas is súlyos gondokkal küzd, gyermekeik eltartása mellett gyakran magas lakásrészleteket kell törleszteniük, a munkanélküliségről nem is szólva. Hogyan rendelkezik családjogunk a szülőtartás feltételeiről? A jogosult szülő rászoruljon a tartásra; nincsen tartásra kötelezhető házastársa; a jogosult nem érdemtelen a tartásra és végül van tartásra képes (!) és arra kötelezhető gyermeke. Alkalmi vakságban szenvedünk (?) Mi a véleményük a közbiztonságról? - tette fel nekünk a kérdést valamelyik este az utcán egy amerikai riasztókészüléket árusító hölgy. Az meg mi, válaszoltunk - kicsit illetlenül,- kérdésre kérdéssel. Mivel védik imeg magukat - érdeklődött tovább -, ha momentán nincs maguk mellett mondjuk 1-2 szakasz rendőr? Na, itt fején találta a szöget. Ezt a kérdést én is szívesen feltenném városunk rendőrfőnökének. Tényleg, hogyan védjem meg magam? Elfutni nem tudok. Nemcsak azért, mert utálom, ha úgy akarnak meghajtani, mint hegyipásztort a lavina, hanem azért is, mert műtött lábammal nem is lenne túl sok esélyem a menekülésre. Azt meg, hogy elverjenek, mint jég a vetést, pláne nem szeretném. Ha meg tárt karókkal kezdenék invitálni számomra nem kívánatos személyeket, akkor meg én lennék a fekete bárány. Az ügynök riasztót ajánlott nekünk, mondván, kulturáltabb országokban ilyet használnak a bajba jutott állampolgárok. Tetszenek érteni: kulturált országokban, valahol Európában, de nem itt a Balkán kapujában. Nálunk, ha valaki megszólaltat egy segítségkérő szirénát, először a támadó kap röhögő görcsöt, aztán a bajba jutott a fejére, amiért mások megérdemelt pihenését, nyugalmát fülsértőén és hajmeresztőén abajgatja. Vagy jobb esetben fogadásokat kötnek - természetesen adómentesen - a győztes személyre. Egy azonban - sajnos - szinte minden esetben biztos: segítséget nem várhat senki. De erre legjobb példa az alábbi történet. Derék, idősebb nyugdíjas, vagy lerokkantított ismerőseim napközben az ablakban lógnak, és ha a lázas semmittevésben történt kimerültségükben még fogyasztanak is egy kevéske lőrét, ezáltal szellemileg és fizikailag kicombosodva, még az élő fába is belekötnek. Ők mindent látnak, hallanak, tudnak, és az elfogyasztott pia mennyiségének növekedésével egyenes arányban emelkedik hangerejük decibelje is. Egy szó mint száz, állandóan kavarnak, mint a fakanál. Hiába emlegetjük nekik kellő jóindulattal és tisztelettel a törött korsó példaértékű tragikus esetét a kúttal, ők már csak ilyenek maradnak. Történt egy verőfényes nyári hétköznap délelőtt, hogy vállalkozó kedvű urak két emeletet, azaz hat lakást „lomtalanítottak”. Abban a hitben, hogy amit elvisznek, arra az eredeti tulajdonosoknak úgy sincs szükségük. Bizonyára már útban is volt, csak még nem volt hozzá elég erejük, hogy ezeket lecipeljék a konténerig. Ők igazi hazafi módjára ön- feláldozóan segítettek. Hiába no, az ember mi mindenre képes, ha a jóindulat vezérli. Persze a tulajok hazatérve semmit sem értékelve, megtették feljelentésüket. Emberek, a betörők itt álltak a ház előtt, itt pakoltak be az autójukba, ki látta őket? - tették fel kérdéseiket újra és újra rendünk vitéz őrei. Mit tetszenek gondolni, ki látta őket? SENKI!? Ismerőskéim még azt is letagadták, hogy ablak van a házukon. Hát igen. Erre mondják: egységben a kétség. Közbiztonság van, de csak annyi, amennyit magunknak tudunk biztosítani. Mert hogy is mondja a mondás? Segíts magadon, s az Isten is megsegít. De hívhatod a rendőrséget is, feltéve, ha van telefonod, módod és időd is hozzá. . Erre mondotta volt kedves, jó barátom: na igen, ezek mennek itt Lacikám, meg a bárányfelhők. Kletz László Furcsa terápiák halmozódó bajainkra Olvasom, hogy a kellő időben és nyilvánosság előtt elhangzott kacifántos káromkodás, akárcsak a jóízű nevetés, meghosszabbítja az életet. Erre a meglepő következtetésre jutottak egy moszkvai pszichiátriai intézet munkatársai hosszas vizsgálódás eredményeként. Megállapításaik szerint a feszült élethelyzetekben a nyomdafestéket nehezen tűrő káromkodások csökkentik a vérnyomást, illetve a vér adrenalinszintjét, normalizálják az izomtónust, továbbá elősegítik a belső elválasztási mirigyek működését, az erek tágulását. Mindannyian tudjuk, anyanyelvűnk tisztasága hagy némi kívánnivalót maga után. Mert nemcsak a helyesírási hibákkal nyomott plakátok, a bürokratikus bikkfanyelven készült rendeletek, az indokolatlanul, csupán sznobságból idegen szavakkal teletűzdelt cégtáblák és reldámszövegek keltik a tisztátlan- ság érzetét, hanem a mindennapi szóhasználatunkban elburjánzott durva, alpári szavak, szitkok is. Bizonyára sokan voltak már fültanúi akarva-akaratlanul fiatalok (vagy nem fiatalok) párbeszédének: minden második szavuk ba... meg, és így tovább. Nos, én szívem szerint ezért nem ajánlom a káromkodást, mint a feszültség ilyetén való levezetését. Inkább vágjuk földhöz az éppen kezünk ügyébe kerülő poharat, tányért, bármit..., vagy nevessünk. Csakhogy ez utóbbit szinte lehetetlen alkalmazni, hiszen nevetni nem lehet csak úgy, minden helyzetben. Ehhez sok minden másra is szükség van. Egyébként sincs mostanában kacarászni való kedvünk. Mindig is tudtuk, nehéz helyzetben van az ország, de azért ott motoszkált a remény halvány sugara, hátha csak szóbeszéd az egész. Most aztán Bokros Lajos pénzügy- miniszter 25 pontba foglalt gazdaságpolitikai programjának kőkemény intézkedési terve, amelynek első lépései már ismertek (forintleértékelés, pótvámadó, gyes, gyed, családi pótlék megnyirbálása), egyenesen arcunkra fagyasztotta a mosolyt. Ilyen körülmények után inkább formálódik a szánk cifra káromkodása. Igaz, így a nyelvi környezetszennyeződésben nem várható javulás, egyelőre még, de ha a pszichiáterek állításai igazak, akkor legalább egészségesebben vészeljük át az előttünk álló drámai időket. Pásztor György Természetvédelmi kiállításra invitálnak A miskolci Munkácsy Mihály Általános Iskola (Szilvás u. 38.) szeretettel vár minden természet és biológia iránt érdeklődőt kiállítására, melynek nyitva tartását május 4-ig, csütörtökig meghosszabbította. Magyarország növény- és állatvilágát bemutató anyagot, melyet naponta 8-18 óráig tekinthetnek meg a látogatók, az iskola diákjai és pedagógusai gyűjtötték össze, és állították ki a Föld napi rendezvényekhez kapcsolódva, melyet környezetvédelmi programokkal egészítettek ki. Mint az az iskola diákönkormányzatának leveléből kitűnik, a tanulók nagy lelkesedéssel vettek részt a rendezvénysorozaton, melyhez hasonlót a következő években is terveznek. - Fotók: Kulcsár Géza Murphy-adó Kezemben Sir Benny Lloyd „Murphy politikai törvénykönyve. A tőle idézett gondolatokhoz, közéleti szlogenekhez elég csupán egy kis átkötő szöveg, s máris kikerekédhet egy egészen más valami. Nos, következzék hát Murphy után szabadon: Régi igazság:„ki mint vet, úgy adóztat”, de „többet ésszel, mint APEH- hel” és ha valaki dolgozik „nem kereshet annyit, hogy ne esne jól egy kis adócsalás” ami „munkanélküliséggel megelőzhető”. „Az áremelés előjele a mosolygó politikus”. O, mármint „a politikus vizet prédikál, és vízadót vet ki”, ugyanakkor „a politikusoknak nincs fantáziájuk, hiszen ha lenne, megadóztatnák a kéményt, a levegőt, a testsúlyt, a mozgást, stb." Nem adok további megbokrosodott ötleteket, mert tudom:„a politika mértékegysége ígérgetés, per, tehetetlenség” és „ha egy politikus nem ért valamit, verssorokat fog idézni.” De ,jön még politikusra dér”, mert „a politika és az üzletszerű kéjelgés közötti különbség az, hogy a politikában nem a saját bőrünket visszük a vásárra”. Somossy Katalin Turult Miskolcnak! Hol vannak a katonák? Nemcsak a mai sorkötelesek, hanem azok az öreg harcosok is, akik a forradalom előtt kerültek a hóhérok kezei közé, vagy a forradalom alatt néztek szembe a hatalmas túlerővel, vagy esetleg a forradalom utáni megtorlás szenvedései tették tönkre életü- ket-egészségüket! Tucatnyi szervezet, szövetség, egylet osztozott sorainkon, szétforgácsolva erőnket. Bajtársak! Öreg „ifjú katonák”! Miért nem lehet újra egységbe kovácsolódni, egyszerre lépni, szívünknek ugyanúgy egyszerre dobbanni, mint AKKOR és OTT?! Tudom, Miskolcon kiürültek a laktanyák. De annyi katona csak maradt a megyében, hogy egy díszelgő szakasz kiteljen belőlük? Akik kivont kardú tisztjeik vezényszavára nemzeti ünnepünkön díszlépésben elvonulnának Petőfi szobra előtt. Mert sajnos Miskolcon nincs se hősi emlékmű, se az 1848-as, se az 1956- os forradalom emlékoszlopa, rajta a szabadság szimbóluma, a turul. Erre nem tellett 50 év alatt., Másra annál inkább. Az ám, HAZÁM! Tisztelt Önkormányzat és Tisztelt Polgárok! Ha már Mérán, Aggteleken, Mikóházán, Mezőcsáton, Szikszón stb. tudtak turulos emlékművet - főleg - közadakozásból állítani, elgondolkodtató: csak Miskolc ilyen szegény? Vagy más itt a baj? Pedig legalább ennyit megérdemelnének a két forradalom hősei, mártírjai, halottjai. Csörnök Jenő Vers és gitár A kazincbarcikai gyermekkönyvtárban április 12-én költészet napi megemlékezésre került sor. Előbb a kertvárosi I-es Számú Általános Iskola tanulóinak műsorát láthatta a nagyszámú ifjú hallgatóság, majd az újvárosi és a Pollach Mihály úti iskolások fellépése következett. A tehetséges ifjú versmondók sorra mondták József Attila, Juhász Gyula, Simái Mihály, Zelk Zoltán költeményeit. Kiemelkedőt nyújtott Varga József, a Pollach Mihály úti általános iskola 8. osztályos tanulója József Attila „Kései sirató” című versével. Nagy tapsot kapott a szimpatikus és tehetséges Vasas Róbert, az Újvárosi Általános Iskola 2. (!) osztályos tanulója Simái Mihály „Debóra” című versének tolmácsolásával. A felkészítő pedagógusok is említést érdemelnek, mint: Beregszásziné Liakos Diana, Hüséné Sinyei Erzsébet, Károlyi Lászlóné. Nemkülönben Ölveczki László, aki a gyermekek nagy örömére gitáron játszott, és együtt énekelt velük. A megemlékezés végén Simon La- josné könyvtárvezető megköszönte a lelkes felkészülést, a gyermekek őszinte és értő vonzódását a költészethez. Majd emlékeztetett ,A Ba- bar család megismeri Magyarországot” című játék utolsó fordulójára és szólt a hozzá kapcsolódó jutalom- utazásról is. Széplaki Kálmán Kazincbarcika
