Észak-Magyarország, 1995. május (51. évfolyam, 102-127. szám)
1995-05-12 / 111. szám
8 ÉSZAK-Magyarország Kultúra 1995» MÁJUS 12., PÉNTEK „„APROPÓ TéhésVersek Filip Gabriell'a Hogy születik a költemény? Mire gondol a szerző, amikor verset ír? Laikusként ilyen és hasonló butaságokat kérdezünk, amikor az ihlet percét akarjuk tetten érni. Sőt, most meg már azt is megkérdezhetnénk, gondol-e a költő a tb-re, amikor kikívánkozik leikéből a benne zengő vers? Ha a költőket nem is, de a kulturális lapok szerkesztőit,annál inkább foglalkoztatja a társadalombiztosítás. A Helikonnapok résztvevői is megírták levelüket: tiltakoznak az ellen a terv ellen, amely társadalombiztosítási járulékkal kívánja megterhelni az írói, alkotói honoráriumokat. De az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottsága is szorgalmazza, hogy a Bokros-csomagból vegyék ki a szerzői díjak és honoráriumok 44 százalékos tb-járulé- koltatásáról szóló passzusokat. A Pénzügyminisztérium - természetesen - nem támogatja a járulék elengedésére benyújtott indítványokat, és úgy kétmilliárd forint bevételre számít. A kulturális bizottság tagjai - élükön a kormánypárti Vitányi Ivánnal -a legutóbbi ülésükön az értékteremtő kultúra megcsúfolásának nevezték a kormányelképzelést. Nem nagyon értik, hogy a pénzügyi vezetésben fel sem merült: érdemes-e kétmilliárd forintért tönkre tenni a magyar szellemi életet, miközben nyilvánvaló: a válsághelyzetből való kilábalás záloga éppen a szellemi életben és a kutatásokban rejlő tartalékokban van. Egyébként ezen a parlamenti bizottsági ülésen a pénzügyi tárca képviselője mellett jelen volt a Művelődési és Közoktatási Minisztériumból Török András államtitkár is. Most következhetne tehát az újabb ellenvélemény a tervezett járulékfizetés ellen. De mint kiderült - legalábbis a művelődési államtitkár így nyilatkozott - a tárcának ez ügyben nincs véleménye. Magyarázatul mindössze annyit mondott: a minisztérium még tárgyal a pénzügyi vezetéssel, ezért egyelőre nem képviselhet semmilyen határozott álláspontot. Most már csak az a kérdés, hogy a pénzügyi vezetéssel folytatott tárgyalások során képvisel-e valamilyen álláspontot a művelődési tárca?! „TÁRLAT Művész „iparosok” A miskolci Eötvös József Szakmunkásképző és Szakközépiskolában három évvel ezelőtt indult be a művészeti tagozat, akkor még csak díszítő-festő és díszítő-szobrász szakon. Ebben a tanévben már bútorművességet, intarziakészítést is tanul néhány diák. Az iskola építőipari profiljához igazodva az épületek szépítéséhez szükséges szakokat indított az iskola vezetése. Az elmúlt évtizedekben egyszerű panellakások épültek, a minőségi munka háttérbe szorult. Most viszont, hogy ismét igény van a míves munkára, talán az Iparművészeti Főiskolán is újra indulnak ilyen szakok, s így az itt végző diákok közül sokan folytathatják majd ott tanulmányaikat. A művészeti tagozat időről időre kiállításokon mutatkozik be. Tegnap az iskolában megnyílt zárókiállításukon .Feledy Gyula Kossuth-díjas grafikusművész üdvözölte a fiatalokat, s a tanítás nehézségeit vállaló kollégákat. Mint mondta, bár a művészetnek van egy meg nem tanulható, tehát nem is tanítható tartománya, de azért az alapokat így lehet elsajátítani. Az itt kiállított alkotásokat látva hiszi, hogy az innen kikerülő diákok a művészi pályán is sikereket érhetnek el. Totók: Dobos Klára, ÉM-archív A miskolciság és Miskolc tükrei Megjelent a Miskolci Tükör és az újabb városi „képeskönyv" Miskolc (ÉM - FG) - „Mit tudsz a városról? Mit jelent neked a város?” - Márai Sándor kérdéseit idézte Kobold Tamás polgár- mester a Miskolc város ünnepe alkalmából megjelent Miskolci Tükör című kiadvány bevezetőjében, és a tegnap megtartott sajtóbemutatón is többször felmerültek ezek a kérdések. Amikor számba vesszük a lehetőségeinket, a pozitív, de a negatív folyamatok gyökereit is megtaláljuk a múltunkban. A jelenünk megértéséhez hozzátartozik a múltunk ismerete is - hangsúlyozta Kobold Tamás polgármester annak apropóján, hogy a város ünnepének tiszteletére megjelent Dobrossy István Miskolc írásban és képekben című könyvének második kötete, és napvilágot látott a Gyarmati Béla által szerkesztett Miskolci Tükör című kiadvány. A Miskolci Tükör - Miskolc megyei jogú város időszaki kiadványa - elsősorban a város mai arculatát mutatja be, bár ebben is találunk történeti visszatekintéseket. Olvashatunk benne - többek között - a millecentenáriumi készülődésről, a város nevezetességeiről, Tapolcáról, Lillafüredről, az egyetemről, a színházi és zenei életről, „megszólal” a Széchenyi-szobor, miskolci polgárok vallanak arról, hogy ők milyennek tartják a várost. Dobrossy István, a Megyei Levéltár igazgatója, a Miskolc írásban és képekben című kötet szerzője - mint mondta - elsősorban arra a kérdésre kereste a választ, hogy mi a miskolciság lényege, mit jelentett miskolci polgárnak lenni az elmúlt század végén és századunk elején. Arról is beszámolt a szerző, hogy készül a sorozat harmadik kötete, és emellett az elsősorban ismeretterjesztő célt szolgáló kiadvány mellett a következő év végére megjelenhet az új, tudományos igényű városmonográfia első kötete is. Az akadémikusok kívánságlistája Folytatta munkáját a Magyar Tudományos Akadémia közgyűlése Budapest (MTI) - Kosáry Domokos elnök és Reviczky László főtitkár beszámolójával folytatódott tegnap a Magyar Tudományos Akadémia évi rendes közgyűlése. Az elnök élesen bírálta a Magyar Televíziót, mert szerinte - közszolgálati kötelezettségét megszegve - nem a megfelelő mértékben foglalkozott a jelenlegi akadémiai közgyűlés munkájával. Kosáry Domokos arról tájékoztatta a közgyűlés résztvevőit, hogy - az akadémiai törvény értelmében - elkészítette a kormány számára az MTA 1994. évi tevékenységéről szóló beszámolót. Mint elmondta: az Akadémia továbbra is részt kíván venni a tudománypolitika elveinek kidolgozásában. A televízióval kapcsolatban az elnök elmondta, hogy múlt héten találkozott Horváth Adámmal, a televízió elnökével, akinél kifogásolta, hogy az elektronikus médiában háttérbe szorulnak a tudományos adások, és egyre nagyobb teret kapnak az okkult tudományokat népszerűsítő műsorok. Az elnök beszéde után Reviczky László, az MTA főtitkára az Akadémia pénzügyi nehézségeire hívta fel a figyelmet. Véleménye szerint a mostani közgyűlés az utolsó olyan alkalom, amikor az MTA vezetői elérhetik, hogy tevékenységükhöz megnyeijék a széles tudományos közvélemény támogatását. Reviczky László kiemelte: az Akadémia vezetői minden lehetséges alkalmat kihasználva - nemcsak az intézmény, hanem a teljes hazai kutatóhálózat érdekében - megpróbálták elérni, hogy a kormány tagjai kellőképpen felismerjék a tudomány, a kutatás támogatásának fontosságát a mai gazdasági helyzetben. A főtitkár végül hangsúlyozta: az MTA helyzetének stabilizálódása egy olyan program segítésével valósulhat meg, amely egyebek mellett biztosítja a nemzetközi tudományos kapcsolatok fenntartását, valamint a hazai kutatóhálózat korszerűsítését. Az akadémikusok csütörtöki ülésükön elfogadták az MTA közgyűlési bizottságainak beszámolóit, és döntöttek a Magyar Tudományos Akadémia Támogatott Kutatóhe- lyek Irodája költségvetési intézményként történő megalapításáról. Régi hagyományok, új törekvések A korszerűsödő kazincbarcikai Ságvári Endre Gimnáziumban Kazincbarcika (ÉM - M.L.) - A kazincbarcikai Ságvári a város egyetlen gimnáziuma. Ezért az iskola vezetését aligha lehet azzal vádolni, hogy az intézményben folyó oktatómunka megújítására csupán azért törekednének, mért a csökkenő gyereklétszám miatt más középiskoláktól kellene magukhoz csábítaniuk a diákokat. A fejlődés útjait keresve a régi hazai hagyományokhoz nyúlt vissza a Ságvári Gimnázium tantestülete. Úgy döntöttek, a 1995/96-os tanévtől kezdve megváltoztatják az indított osztályokat, átalakítják az eddig kevésbé sikeres fakultációs rendszert. Ez azt jelenti, hogy az általános tantervű, a speciális német vagy angol, illetve a három éve működő hat évfolyamos osztályok mellett bevezetik a humán-reál osztályokat. Ezekben a diákok az első években általánosabb, de szélesebb képzést kapnak, így később alaposabb félkészültséggel dönthetik el, mely irányba kívánnak szakosodni.- Eredeti elképzelésünk az volt, hogy egy osztállyal indulunk, amelynek egyik fele humán, a másik fele pedig reál tanterv szerint tanul. A reál osztály iránt azonban akkora volt az érdeklődés, hogy külön osztályt kellett indítanunk. Ebben az évben azonban különösen sokan szerettek volna bejutni magába a gimnáziumba is. Válogathattunk a jelentkezők között - hallottuk Petróczi Gábortól, a gimnázium igazgatójától. Az évfolyam szintű nyelvoktatás beindítása - ámi ma még ritkaság- számba megy középiskoláinkban - szintén újdonsága volt ennek a tanévnek. Ez lehetővé teszi a diákok számára, hogy az idegen nyelvet olyan csoportban, azoltkal együtt tanulják, amilyen szinten ismerik. Talán ehhez kapcsolódhat az iskolavezetésnek az az alapelve is, hogy a diák lehetőleg ahhoz a tanárhoz kerüljön, amelyik a legtöbbet tudja kihozni belőle.- A számítástechnika területén sajnálatos módon lemaradásunk van - folytatta az igazgató -, szeptembertől azonban saját erőből, valamint önkormányzati segítséggel megteremtjük iskolánk első számítástechnikai termét. így elérhetővé tudjuk majd tenni minden diákunknak a számítástechnikai oktatást. Lassan a hagyományos, magnós- fülhallgatós nyelvoktatás ideje is lejár. Reméljük, a számítástechnikához kapcsolódva egy teljesen korszerű, képet és hangot egyaránt visszaadó multimédia-rendszerrel felszerelt nyelvi labor következhet. Az iskola fennállásának 35. évfordulója ugyan még messze van, ez alkalomból azonban évkönyv megjelentetését tervezi az iskola. Ebben szeretnék bemutatni, s egyben dokumentálni a Ságvári eddig elért eredményeit, bemutatni fejlődését. Közzé tenni mindazok élményeit, akik az eltelt évek alatt a gimnáziumban dolgoztak, tanítottak. Ezért váiják azok jelentkezését, akiknek az iskolához kapcsolódó tárgyi emlékeik vannak, s olyanokét is, akik esetleg megírnák élményeiket. Karmesterverseny Miskolc (ÉM) - A Magyar Televízió VIII. Nemzetközi Karmesterversenyére négy kontinensről érkeztek dirigensek Magyarországra. A kiváló magyar dirigens, Ferencsik János emlékének ajánlott verseny a pályakezdő művészeknek teremt világviszonylatban is szinte egyedülálló bemutatkozási lehetőséget. A Szombathelyen megrendezett elődöntő után - ebben az évben először - Miskolc város ad otthont a középdöntőnek. Itt Bartók Táncszvitjét, Mozart Varázsfuvolájának részletét, valamint versenyműrészleteket dirigálnak a versenyzők. A Miskolci Szimfonikus Zenekar és a tizenkét ifjú karmester versenykoncertjeire jegyek válthatók a helyszínen, a Miskolci Nemzeti Színház jegyirodájában és a Nemzeti Filharmónia Kossuth utcai irodájában. Az előadások mindhárom este - május 14- én, 15-én és 16-án - 6 órakor kezdődnek. Tökmag bábosok Szerencs (ÉM) - A szerencsi Városi Kulturális Központ Tökmag bábcsoportja mutatkozik be a Rákóczi- várban ma délelőtt 10 és délután két órától. Andersen meséjét, A bűvös tűzszerszámot adják elő a helyi óvodásoknak, iskolásoknak. A báb- csoport tagjai is iskolások, vezetőjük Bakonyi Gabriella tanárnő. Fotóbörze Miskolc (ÉM) - Fotós napokat rendez a miskolci Ifjúsági és Szabadidő Ház ma (12-től este 7 óráig) és holnap (délelőtt 9-től délután 4 óráig). Ma délután 4 órától Soligor termék- bemutatót tartanak, illetve a nap folyamán fotóbörze lesz. Másnap még több fotóeszközt gyártó cég is bemutatkozik, illetve mindkét napon ingyenes fényképezőgép-hiba- felmerés, hitelesítés, szakmai tanácsadás lesz. Natura-art Miskolc (ÉM) - A diósgyőri Natura-art Stúdió tagjainak alkotásaiból nyílik kiállítás május 12-én, pénteken délelőtt fél 11-kor a perecesi Debreczeni Márton Gimnázium, Szakközépiskola és Szakmunkás- képző Intézet galériájában. Eisele Gyula, Csorba Katalin, K. Juhász Ilona és B. Kálmán Mária alkotásait Gyimesi László iskolaigazgató ajánlja az érdeklődők figyelmébe. Irodalmi délután Miskolc (ÉM) - Két rokon típus a 20. századi drámában: Beckett és Dürrenmatt címmel Németh G. Béla irodalomtörténész tart előadást május 15-én, hétfőn délután fél 5-től a miskolci Városi Könyvtárban (Mindszent tér 2.). Maturás felvételi Miskolc (ÉM) - A Miskolci Matura Gimnázium az 1995/96-os tanévben is indít 6 osztályos gimnáziumi csoportot. A fenntartott helyekre még jelentkezhetnek mindazok, akik sikeres felvételi vizsgát tettek az Avasi, a Kilián, a Lévay vagy a Földes Gimnáziumba, de helyhiány miatt nem vették fel őket. A jelentkezéseket május 25-ig lehet benyújtani az iskola címére: Matura Gimnázium, 3531 Miskolc, Kiss Ernő út 39/A. Bővebb felvilágosítást a 334-868-as telefonszámon kérhetnek az érdeklődők. 8-kor 7-kor Sárospatak (ÉM) - A 8-kor együttes ad koncertet ma este 7 órától a sárospataki Művelődés Házában. A vendégegyüttes a The Frogs. TIT -tanfolyam Miskolc (ÉM) - A TIT B.-A.-Z. Megyei Szervezete intenzív idegenvezetői és hostessképző-tanfolyamot szervez. A június 12-től augusztus 20-ig tartó 300 órás kurzusra érettségizettek és középfokú nyelvvizsgával rendelkezők jelentkezhetnek. (TIT Miskolc, Széchenyi u. 14. I. em. 4. ajtó.) Bővebb felvilágosítást a 46/354-011-es telefonszámon kérhetnek az érdeklődők. \ mai ságvárisok várják az egykori ságvárisok beszámolóit Fotó: Laczó József