Észak-Magyarország, 1995. április (51. évfolyam, 78-101. szám)
1995-04-22 / 95. szám
Április 22., Szombat ÉM-riport ÉM-hétvége III Alkohol, kábítószer és öngyilkosság A Magyarok Világszövetsége drámai tiltakozását egy újra szekértáborba vonult nemzeti értelmiség tudatja milliókkal: „a fogyatkozó lélekszámú, csökkenő átlagéletkorú, régi és új szenvedélybetegségek által sújtott, a munkanélküliség rémével küszködő, egyre szegényedő Magyarországon a jövő nemzedékeinek életlehetőségét vehetik el a legutóbbi kormányintézkedések.” A jövő megrablá- sát valahogy kivédeni: ez a stratégia vezérelte a március 23-25-ig összegyűlteket. A terv komplex: bölcsőtől a sírig emberi létre emelni a magyar társadalmat. A világszövetség két eseményt is rendez: a IV. élet- védő konferencián erkölcs és jog, teológia, orvostudomány, társadalomtudomány és család kapcsolatát taglalják az országuknak is elkötelezett meghívottak. A Magyar Egészségügyi Társaság pedig II. szakmai napját tartja. A téma az októberi kezdet után sem lehet más, mint ,A magyar nép betegségei”. A tízmilliós Magyarországon évente annyi ember hal meg, ■ mint a tizenötmilliós Hollandiában. Jó részük — 40-50 ezer — az „elkerülhető, többlethalál” statisztikáját növeli. A halandóság rosszabb, mint a két világháború közti időben, és meghaladja a nálunk sanyarúbb viszonyú szomszéd országok adatait. Andrasofszky Barna üdvözletében rögtön a veszélyhelyzetről szól: itthon s a határon túl fogy, meg sem születik, vagy önkezével vet életének véget a magyar. „Herder még érzések alapján, mi objektív adatok birtokában mondhatjuk, hogy pusztulunk. Cselekednünk kell. Az állandóan fülünkbe súgott, reménytelenséget sulykoló szavak csak el- gyengítenek. Ám, ha összefogunk és egymásért dolgozunk, megfordíthatjuk a folyamatot.” Ehhez viszont önbizalom és akarat szükségeltetik. Mert „a hit nélküli nemzet könnyen elpusztulhat”. A tízmilliós Magyarországon évente annyi ember hal meg, mint a tizenötmilliós Hollandiában. Jó részük - 40-50 ezer - az „elkerülhető, többlethalál” statisztikáját növeli. A halandóság rosszabb, mint a két világháború közti időben, és meghaladja a nálunk sanyarúbb viszonyú szomszéd országok adatait. Ott hosszabb az élettartam. Persze az egészségügyi állapot és az élet- egészség egysége is fölborult. Számottevő a „szóródás” a társadalmon belül. Ha csak a fővárost nézzük, a „gazdag budai kerületek” szintje akár a Nyugatéval is „vetekedhet”, Pest peremvidékén ez a mutató Szíriáéval egyezik meg. Alkohol, dohányzás, drog, játék, szex, hatalom - megannyi „kötődés”, függőség. Társadalmi „dezorganizációs jel”, és „egyéni abúzus” így tevődik össze. Van, ami népi hagyomány szerint is adott - a bor és dohány hazája lévén -, ez történelmi fény, ám a „politikai manipulációk” forgató- könyve alapján az alkoholféleségek mindig késve követik az inflációt! A társadalmi korlátot és tiltást politikai térben és összefüggésben fogalmazzák meg az „illetékesek”. A deviancia, a beilleszkedés kérdése személyiségi zavarokkal függ össze. Ha már halmozódik és megoldhatatlanná válik a probléma - nincs visszaút: óriási kiugrással így lettünk-leszünk világelső öngyilkosok. Évtizede sincs még, hogy „mindössze” 30 százez- velék volt ez az érték, a mai magyar átlag 50 százezreléknél tart. A dohányzás mint »csendes társ” a többi devianciát is segíti. Kifejlődik az „alkohol-túlfogyasztás” és egyengeti az utat a modem kor szellemi rákfenéje, a kábítószer előtt is. És ezeknek se vége, se hossza. Lelemény, változat - rafinált pusztulás. Drogok. „A feszültségtűrés határpontja itt alacsonyabb, rövid távú, pillanatos, konzumorien- tált stratégia folytán elérkeztünk az önfeladáshoz.” Buda Béla szentenciája a társadalmi erkölcs Achilles-sarkára céloz. á társadalom számkivetettjei A 70-es években még a TBZ divatja járt. Vagyishogy: a társadalmi beilleszkedés zavarát hozta föl a hatalom, ha „védekezésre” y|rí'y^?erü^' a „bosszantó apróság” úgyis eltűnik, ha diadalra jut a szocializmus. Készületlenül hagyták a társadalmi tudatot, sunyit ekkor a statisztika is. Sem önkritika, sem normális adatszolgáltatás vagy szocio- ogiai nyíltság. Amíg Hollandiában tíz intézet is felső fokon foglalkozik a kérdéssel, nálunk a kutatóhelyek számláit is alig tudja fedezni a szűkös-szegényes költségvetés. A szakemberek száma pedig - még ma sem éri el a százat! A drogról, az öngyilkosságról nem volt ildomos beszélni, „szigorúan bizalmas”, számozott példányok csak a káderek kezéhez juthattak. „Egy szocialista társadalomban nem szabad devianciáról beszélni. Figyeljük a szemantikát! Csak a TBZ-t említhették meg, mert hisz a társadalom jó, tökéletes, - hiba csak az egyénekben lehet!” Az öngyilkosság a magyar kultúra része, regionálisan már 150 éves kontinuumot mutat. Köztudott, hogy „ahol nagy társadalmi kontroll terpeszkedik a cselekvő egyénre, ott nem a bűnözés, hanem a személyre szabott devianciák jelentkeznek... A falusi létformából katapultálódott emberek milliói a városi létformába kerültek”. A támaszrendszerek, a család felbomlása után az egyén csupán könnyű játékszer maradt a médiavezérlésű világban. Az élő vallásosság, mint erő, mint lelki fogódzó és feldolgozó mechanizmus - időtlen időre megszűnt. Tradicionálisan magyar érték a munkálkodás. Az abból kiöregedett férfiak, az egyedül maradt özvegyasszonyok könnyebben dobták el az életet maguktól. A magyar paraszti kultúrában ismeretlen az önmaga elhagyása, a falusi ember „a teljesítményben éli ki magát”. Gyökerétől fosztva, városba vetve viszont saját végzetével találkozik. Sorskérdés S hogy nemcsak az országa fogyott magyarság mai határai közt uralkodnak ilyen viszonyok, arra álljon itt Bállá Árpád szava: vészhelyzet van Hargita megyében, „Csíkországban”. Az Áronok - Gábor, Márton, Tamási - szülőföldjén az egykor gyakori 6-8-10 gyermekáldás már a múlté. „Többet temetnek, mint ahány bölcsőt ringatnak.” Hódi Sándor tragikus statisztikája megmutatja, hogy a Délvidéken a legdrasztikusabb a magyarfogyás. Fekete foltok jelzik a közömbös kimutatáson: a Vajdaság vidékén a legnagyobb mérvű az alkoholfogyasztás, ott a legtöbb a válás, és legszörnyűbb az öngyilkos- sági arány: 90 százezrelék. Világelső. Az osztrák-magyar monarchia örökségéből ere a tájra „csak” 24-25 százezreléknyi jutott. A mostani magyar átlag majdnem a fele. A „hivatalosan jegyzett országok” között viszont mi visszük el a pálmát. Elborzasztó „dicsőség”. Alig karnyújtásnyira Szegedtől, Kanizsán 90, Törökkanizsán is e körül mozog. Csókán 81, Kishegyesen 75, Ada, Óbecse, Szabadka már „magyar szinten áll”, 50 százezreléknyi az öngyilkosarány. A szomszéd, vegyes etnikumú Apatin 11, Újvidék 15, Pancsova 12, Versec 16 százezrelékkel pedig ellenáll az „akarva, nem akarva (magyar) nemzetkarakterológiai jellegnek”. Csak hát tagadhatatlan, hogy „szegről-vég- ről a különböző deviáns jelenségek egy tőről fakadnak”. És az meg mélyen a magyar történelmi sorsban gyökerezik. A hatás nem marad el Fotók: ÉM-archív Szellemi AIDS Velkey László korunk médiapestiséról beszél. Marie Winn könyvét idézi. A címe: Plug in Drog. És valóban: csak bekapcsolod a tévét, és máris a káros hatása alá kerülsz. A kritika nélküli, értéktelen képemyőbámulás az igazi veszély. Az iskolások „hétfői szimp- tómájától” a közömbös, közönyös, félénk és érzéketlen gyermeken át az agresszív felnőttig vezet az út. Reklám, horror - mind belejátszik ebbe. A Walt Disney-filmekből egy perc hatszor annyi borzalmat rejt magában, mint egy horror. Kérdjük: hol vannak hát a szép, magyar mesék? Ráadásul a gyerek szókincse is sekélyes marad... Súlyos pszichoszomatikus tünetek, az elérhetetlen életmód miatti lázongás kóros, káros anyagiasság, korai kiégéshez, szellemi, erkölcsi K. O.-hoz, amerikás attitűdhöz vezethet. Megszűnik a család összetartó ereje. Mentális, fizikális elmaradottság, leépülés, társadalmi kiszolgáltatottság. Ez a jövő? Tehát rajta! Plug in Drog, és megszűnsz egyén, személyiség lenni... Fekete Gyula szerint „az életfenntartó erkölcsi rend megbomlóban van. Ezzel arányosan felerősödnek az életellenes irányzatok. Rohamosan fogyatkozunk, évente két Mohács felé száguld az ország, a magyar veszteséget más népesség szaporulata „foltozza ki”. Most.már szembe kell nézni a ténnyel: egy nép, nemzet kollektív öngyilkosságával összefüggésben lehet csak tekinteni az egyént. A Durkheim-kampót, amire szakadásig akasztják föl magukat az életuntak - ki kéne végre más egyenesíteni. Az öngyilkosság - sajnos példa is, mert - hagyomány. Meg kell vizsgálnunk, mi ad védettséget vele szemben, s mi hajlamosít rá. Rendezett család, kisközösség, beleérzés, tiszta lelkiismeret, az értelmesnek tudott élet - mind reménykeltő. A cinizmus, függőség, értelmét vesztett lét, az erkölcsi rend leromolása - mind pusztító tényező... Mindez a D. 1995-ben. Amikor egy nemzet - születés és halál természetes fogalmai helyett - az abortusz és öngyilkosság rákénysze- rített rémáhnát kénytelen életként elfogadni. Bárczy István A talponálló szépségei Priska Tibor H át ez meg... Te Jóságos, hát ez bizony... Szabályos, előírásos talponálló az ötvenes évekből! Masszívra épített pult, bár sajna nem bádogtetős, a térségben pedig a magasított polcok, vagyis asztalok, melyekre elfér a krigli serital, nagyfröccs, elférne a tányér paradicsomos káposzta, paprikáskrumpli, cve- kedli vagy ilyesmi is, ha árulnának itt, de nem kívánhatunk mindent egyszerre. Mindenesetre itt ez a talponálló, a népek betérhetnek, lekönyökölhetnek, dumcsiz- hatnak, szidhatják a rendszert, lelkendezhetnek az arany lábú fiúkért, (Kocsis, Puskás, Hidegkúti, Szojka, meg ilyenek, igen jól csinálták, ámbár egy Szojka már nem is igen fért be a csapatba Zakariás, meg Bozsik mellé, meg az is eszembe jut, hogy a banda egykor Tatabányánál leóvakodott a vonatról, ment ki-ki haza, miként tudott, nem mert vonattal megérkezni Pestre, mivel csak másodikok lettek a világbajnokságon. Másodikok! Hát nem szégyellik?! De! Nagyon is szégyellték!), pocskondiázhatják a főnököt és előkotorhatják az újabb egy forint ötvenet a pohár sörre, illetve... A nnyira azért mégsem mentünk vissza az'ötvenes évekbe. De, ha már itt van újonnan kialakítva ez a talponálló, az ember óhatatlanul is idézgeti ama éveket, keresi, várja a többi kelléket is. Igen, azok a régi szép idők! A Móricz költéri népbüfében 2-3 forintért jól tudtunk lakni, az egyetemi ösztöndíjból jutott naponta csapolt, barna sörre, mert akkor az volt a divat, azonkívül legalább hetente egy üveg vörös vermutra, mert akkor éppen Hemingwayt olvastunk éjjel-nappal. Mit összevadásztunk, az éppen akkor megjelent Az öreg halász és a tenger után, minő féltő gonddal adtuk kéz- ről-kézre, nagyesküvel fogadtatva, hogy igenis visszaadja, és jutott havonta a Búsuló Juhász elnevezésű egységbe is egy üveg Zsiráf sörre, mit 18-ért kaptunk, húszassal borravalót is adtunk, közben egy ilyen hosszúnyakúnál négyen órákig ücsörögtünk, táncolgattunk a zongorából, dobból álló zenekar kellemetes, finom dallamaira a koksszal fűtött kályha közelében. Meg persze Kerstin, az Egy nyáron át táncolt, sosem feledhető film csodája! Igazi nevén Ulla Jacobson, aki képes volt elhomályosítani az isteni Lolot, minden idők legnagyobb csillagát. Azért volt képes az elhomályosításra, mert az isteni Lolo igen távoli csillag voltakkor is, Kerstin, mármint Ulla viszont valahol közibénk tartozó, káprázatos lány, akivel akár az egyetem bármely folyosóján összetalálkozhatunk, szót válthatunk. Volna. Mivel valahogy közülünk való. Aki nem látta az Egy nyáron át táncolt filmet, annak hiba is mondom mindezt, semmit sem ért azokból az évekből... És persze, az ücsörgések a Du- na-part lépcsőin... Márciustól kezdve, évzártáig. Könyvek, egyetemi jegyzetek a kézben, a lépcsőn pedig szép, hosszú lábak, meg vidámkodások, meg csendességek, meg a dinnyehéj nézése, miként elúszik a vízen. Meg kis viták, kibékülések. Vitatkozások Bóka László tanár úrról, Kardos Lászlóról, Trencsényi-Waldapfelről, meg a többiekről. Este meg a Cellért Szálló teraszán Ákos Stefi. A No nézd a tökfilkót, milyen szerelmes számával. Kérdezte, mit énekeljen. Mondtuk ezt. Jól megvoltunk akkor Ákos Stefivel, aki amúgy leginkább a Vörös malmot énekelte igazából. („Ma még mást imádsz, ma tán rám se nézel, habár mással jársz, hozzám tartozol rég...) De jött Hollós Ilona is, meg akkor dobolt a Csöp- pi Zenekar, harmonikázott a Holéczi Együttes, meg... M eg persze sok minden egyéb is adódott akkor, azokban a csudás ötvenes években. Volt persze akkor ávó, meg recski tábor, volt Hortobágy, volt padlás lesöprése, meg békekölcsön, voltak koncepciós perek, bebörtönözött, kivégzett emberek... Hát igen, sok minden zajlott akkor, ott a talponállók idejében. De, ha már a talponálló itt van, jó lenne itt lennie a húszas kolbásznak, a zöld lódenkabáttal egyetemben. Meg annak a lehetőségnek is, hogy a Dohány utcai maszeknál - igen akkor is maszeknál - részletre, ösztöndíjunkból öltönyt csináltassunk. Meg spanyol- öves nadrágot, mert akkor éppen az jött divatba, meg nyersgumiból vastag talpú cipőt. Ja! Igen jó lenne, ha ez a sok mindent felidéző talponálló visszahozhatna némely dolgot, például az akkori éveinket is. Lelkesedésünket, lángolásunkat, igaz, tiszta, szép hitünket egy gyönyörűséges világban, bátorságunkat, hogy igenis képesek vagyunk ennek az új, sosem látott országnak a megépítésére, tudunk tenyerünkben fénylő örömet vinni azoknak, kik eddig sötétben jártak, terített asztalhoz ültetni azokat, kik eddig gör- nyedeztek, tudtuk, hogy a zsellérek, jobbágyok unokái mostantól fényes csizmásán, tiszta ingesen, pörge kalaposán, büszke fejtartással indulhatnak majd ki tudja hány évszázados kezük munkájának megtekintésére, búzaszentelőkor ők vihetik majd a superlátot, tudtuk, hogy a kizökkent világot nekünk kell helyretolni és egyáltalán nem kárhozat, hogy éppen nekünk. Megtesszük, ezért születtünk!... Sok baj, gyötrelem is fölbukkanhatna persze, mikre már esett utalás, fölbukkanhatna a talponálló fényeinél, de az akkori, egyik kellemes sláger így kezdődött: Csak a szépre emlékezem...
