Észak-Magyarország, 1995. április (51. évfolyam, 78-101. szám)
1995-04-13 / 88. szám
1995. Április 13«« Csütörtök Megyei Körkép ÉSZAK-Magyarország 5 Föld a romáknak t Onga (ÉM) - Földosztáson jutottak szántóhoz Ongán a romák. A községben 46-an vették igénybe a 100 négyszögöles területet. A cigány emberek a helyi polgármesteri hivataltól veteményezni valót is kaptak, ennek szétosztásában Mandzin Tibor polgármester is segített. Néhány új földtulajdonos hiányolta, hogy nem kaptak ültetni való burgonyát. Rónai Gyula, a földosztást választási programjában sürgető Észak-magyarországi Romák Szocialista Szövetségének elnöke szerint érmék anyagi feltételeit a kisebbségi önkormányzatnak kellene megteremtenie. Az ÉRSZSZ egyébként történelmi eseményként értékeli az ongai romák földhöz juttatását. Holnap...- Pénteken délelőtt 10 órától tartja cégalapítás-előkészítő ülését a Cötkény Természetvédelmi, Idegen- forgalmi és Kereskedelmi Kft. A ti- szabábolnai általános iskolában Sárvári Attila ügyvezető ismerteti a térségi fejlesztésre készült programot, majd a térségi tulajdonosok (Tiszabá- bolna, Tiszadorogma, Tiszavalk ön- kormányzatának vezetői, valamint a tiszabábolnai mezőgazdasági szövetkezet elnöke) fejti ki álláspontját.- Becze Árpád, a Munkáspárt miskolci önkormányzati képviselője pénteken este 6-tól fogadóórát tart a Diósgyőri Vasas Bartók Béla Művelődési Házban (Andrássy u. 15.). Vendége lesz Fehérvári Szabolcs ügyvéd, aki ingyenes jogtanácsadással áll az érdeklődők rendelkezésére, valamint tájékoztatást ad az önkormányzattól kérhető szociális segélyekről. Kedvezmény lakásra Toki« (ÉM) - A város önkormányzata megtárgyalta a lakosság ön- kormányzati lakásértékesítéssel kapcsolatos beadványát. A testület úgy határozott, hogy a megvásárolható önkormányzati bérlakásokra vonatkozó kedvezményt 40 százalékról 50-re növeli. A határozat azokra is érvényes, akik a 10 százalékos előleget már befizették. Részükre a különbözetet visszafizetik. Autótolvajt fogtak Miskolc (ÉM) - A Miskolci Rendőr- kapitányság tegnap őrizetbe vette a fiatalkorú N. Lászlót. A suhanc ellen az az alapos gyanú merült fel, hogy néhány napja a Kandó Kálmán utcában társaival elloptak egy Volkswagen Golfot. Erdei iskola Nyékládháza (ÉM) - Májusban Dédestapolcsányba költöznek ki a nyékládházi iskolások. Az új kezdeményezés célja, hogy a tanulók közvetlenül a természetes környezetben, annak tanulmányozásával bővíthessék biológiai, környezetvédelmi ismereteiket. Az erdei iskola költségeit részben a szülők, részben az önkormányzat vállalja magára. Traktoros áttörés Varbó (ÉM - FJ) - Ismeretlen tettes rongálta meg nemrégiben a Varbó külterületén található útelzáró sorompót. Azzal, hogy egész egyszerűen szétszúzta az alkalmatosságot cirka 150 ezer forint kárt okozott - tudtuk meg Engel György alezredestől. A Miskolci Rendőrkapitányság emberei forrónyomon vetették magukat a „nagy erejű” ismeretlen után, s hamarosan siker koronázta fáradozásaikat. Mint kiderült, az egyik közeli település traktorosa választotta az áttörésnek azt a drasztikus, de egyszerű módját, hogy MTZ-jével átgázolt a sorompón.-Röviden- Nemesbikken megalakult a helyi polgárőrség. Azóta az 50 fős csapat tagjai felválta és leginkább a hétvégéken vigyáznak a település közrendjére, a lakosság nyugalmára.- T. Asztalos Ildikó is részt vesz az SZDSZ mai debreceni, munka- konferenciáján. A miskolci expol- gármester előadásának címe: A borsodi kísérlet. A balsors és a világnak packázásai Udvardy József Szirma (ÉM) 7 Sátortetős családi ház az Új Elet utcában. Nem csinosabb, de nem is rendezetlenebb porta, mint a szomszédoké. Egy épület a többi közül, amelyet hangyaszorgalommal húztak fel, és rendszeresen javítanak. Csillogóan tiszta linóleum az előszobában, fényes csempe a konyhában, mintás, süppedő padlószőnyeg az utcára néző szobában. Szlovák lemezjátszós rádió, nagyképernyős magyar tévé, videoleját- szó, elektronikus játékhoz Commodore számítógép. A mackóruhás nagyfiú azonnal hozná a kávét, de édesanyja leinti:- Várj egy kicsit fiam. Még le sem ültek a vendégek. ' A fiú, aki harminchárom éves, néhány érthetetlen szót motyog, majd egy székre kuporodik. Úgy követi beszélgetésünket, mintha a szájunkról akarna olvasni, pedig a fülével nincs baj. Az értelme nem teljesedett ki: a férfiban egy ötéves gyermeki elme lakozik. Ebben a házban harminchárom éve állandó vendég a boldogtalanság. A balsors nem tágít. Az édesanya, Sikuti Tibomé lelke is roppa- nóban. Úgy érzi, hogy az egész világ packázik vele, és a terhek alatt már-már összeroskad. * Előkerülnek a papírok, a fóliazacskóba csomagolt kórházi zárójelentések, szakvélemények, határozatok, beutalók. Nem kellene ide a sok papír, a fiú tekintete, a mama remegő keze, rendszeresen elcsukló hangja mindent elárul. Persze megértem Sikutinét. Ő a hivatalokat járja, ahol egyetlen pecsétes papír űberol tucatnyi telesírt zsebkendőt.- A fiam állandó felügyeletet igényel. Sajnos nemcsak szellemi fogyatékos, hanem a sors megverte őt még egy különös betegséggel. Volt egy doktornő a sok közül, aki azt mondta róla, hogy olyan különleges baja van, amelynek leírása szakmai kuriózum. Munkát nem tudtam vállalni. Fél évekre, két-három hónapra helyezkedtem el, de mindig leszámoltam, mert Tibi nem maradhat egyedül. A féljem tartotta el a családot, az ő pénzéből éltünk, kalákában építkeztünk. Egy pár éve ápolási díjat kapok, és néhány hete, egészen véletlenül kiderült, hogy járadékra lehetnék jogosult. Betöltöttem az 55 évet. A pénz folyósításához azonban le kell százalékoltat- nom magam. Legalább ötvenszázalékos rokkantságra van szükségem.- Milyen betegséggel küszködik?- Magas vérnyomásom van. Nagyon fájnak a lábaim. Tavaly voltam a kórházban, ahol neurózist is megállapítottak. A fiammal nap mint nap az orvosi rendelőket járjuk. Jó lenne a nyugdíjasbérletet kiváltani. Pár száz forintot azzal is megtakaríthatnék, s nekem még annyi pénz is sokat jelent. Hozzáláttam a papírok beszerzéséhez. Isten a megmondhatója, mennyi kálvárián mentem keresztül. Most pedig megkaptam az értesítést. Nyíregyházára kell utaznom, a „műcső” bizottság elé. *- Miért olyan nagy baj ez? A kérdésre felnyílnak a zsilipek. Érzéketlen orvosokról, hivatalokról, hosszú várakozásokról, rosszindulatú ügyintézőkről, a kisember kiszolgáltatottságáról panaszkodik Sikutiné. A család évtizedek óta képtelen megemészteni és kiheverni a sorscsapást. Az asszony máshol biztosan tartja magát, és a késpengeként összeszorított ajkakkal küzd gyermekéért, de most megnyílik. Még a családi problémák, a megértéshiánya is szóba kerül.- Elvigyük magunkkal Tibit, vagy itt hagyjuk egyedül? A fékemet csak fogcsikorgatva engedik el szabadságra. Ha a gyerek velem jön, bármelyik pillanatban összeeshet, ha távol vagyok tőle, az idegesít. Bánt, hogy megint mások bűne miatt kell szenvednem. Megtudtam ugyanis, miért küldözgetik egyik megyéből a másikba a rokkantságit intéző embereket. Az utaztatással akarják kiküszöbölni a vesztegetések lehetőségét. Nem egy, de nem is két embertől halottam már, hogy a családi orvosok közreműködésével, urambátyám alapon elintézik a rokkantságit. Persze előfordulhat, hogy az orvos szíve megesik egy-egy valóban szerencsétlen munkanélküli páciensén. Másoknak talán nem olyan nagy távolság Miskolcról Nyíregyházára utazni. De az én idegeim már teljesen tönkrementek. Szorongok és félek. * Itt pontot is tehetnénk az írás végére, hiszen Sikutiné olyan dolgokról tesz említést, amelyekről mindannyian tudunk, de nem beszélünk, bizonyítani pedig szinte lehetetlen. Nyilatkozattevőt nem is sikeralt telefonvégre kapnunk - az illetékesek mindannyian távol voltak munkahelyüktől. A megyei nyugdíjbiztosító egyik ügyintézőjétől, Bagi Zitától viszont megtudhattuk:- A rokkantsági kérelmeket a beérkezés sorrendjében vesszük nyilvántartásba. A miskolci orvosi bizottság túlterhelt a vizsgálatra várók nagyon magas száma miatt. Ha már nem tudnak több beteget fogadni, akkor irányítjuk át a jelentkezőket más városba. Panaszosuk problémáját megoldhattuk volna, ha ír nekünk egy levelet, és elsorolja gondjait. Telefon Sikutinénak.- Kedden megjártam Nyíregyházát - mondja. - Tibit végül is otthon hagytam, egyedül. Az aggodalomtól egész nap görcsben volt a gyomrom, a vérnyomásom az egekben volt. Az orvosi bizottságban még meg is kérdezték, valóban bevettem-e a gyógyszert. Tudja, néha feltesznek gyors keresztkérdéseket. Hogy egy folyamodvánnyal megúszhattam volna az utazást? Erről nekem az égegyvi- lágon senki sem szólt, pedig ahol lehetett, elmondtam a bánatomat. A szomszédoktól is csak annyit halottam, hogy a műcső miatt más városba citálták őket. Egy tiszta napot akarnak a Földért Miskolc (ÉM) - A Föld napja - április 22. - alkalmából Miskolcon is több szervezet tervez környezetvédő programokat. Szeretnék elérni, hogy a városkörnyék lakói ne csupán megemlékezzenek a környezet aggasztó állapotáról. A Bükk védelme érdekében hallatja például hangját az Öko Kör, a Környezeti Nevelők Társasága, valamint a Marcel Loubens Barlangkutató Egyesület. Az utóbbi társaság a Létrástetóre, a kutatóházhoz várja délelőtt tíz órára azokat, akik a védett terület turistaútjait végigjárva megtisztítanák a karsztforrásokat. A hegység másik pontján, a Kis- fennsíkon az öko körös diákok tisztítják meg a karsztforrásokat mások „ottfelejtett” hulladékaitól. A hetekben megalakult Környezeti Nevelők Társasága a Garadna-, illetve a Szinva völgyét kívánja rendbe hozni. A nem kis feladatra az általános- és középiskolák diákjait szeretnék mozgósítani a „Nevelők”. A szülő bűne, a gyermek bűnhődése Magánvélemények az ózdi önkormányzat szociális rendeletéről Ózd (EM - U.J.) - A szociális támogatások odaítélésének feltételeit megszigorította az ózdi képviselő-testület - tudósítottunk szerdán. Az új szabályozás azonban vitatható elemeket is tartalmaz - mondotta tegnap lapunk kérdésére válaszolva egy családvédelmi szakember és a közigazgatási hivatal vezetője. Az elfogadott szabályozás szerint nem kaphat rendszeres nevelési segélyt az a kérelmező (házas- vagy élettársa), akivel szemben igényének elbírálásakor büntető eljárás van folyamatban, vagy szabadság- vesztését tölti. Kizárták a segélyezésnek ebből a formájából azokat is, akik a városi tulajdonban valamilyen kárt okoztak. Az ülésen megtudhattuk, hogy a tervezet készítőinek hosszas vívódása után, és részletes bizottsági vitát követően került be ez a feltétel a rendeletbe. Az előkészítők - többek között - a társadalmi nyomásnak akartak eleget tenni, amelynek értelmében arra érdemtelen ember ne jusson közpénzhez. A csapda azonban nyilvánvaló. A segélyezésből így éppen azok nem részesülhetnek, akik a leginkább rászorulnak, és az apák, netán az anyák bűnét ártatlan gyermekek szenvednék el.- Hivatalosan még nem foglalhatok állást - válaszolta kérdésünkre Orosz Gábor a megyei közigazgatási hivatal vezetője - mert még nem kaptam meg az ülés teljes jegyzőkönyvét és a rendelet szövegét. Elküldésére egyébként 15 napos határideje van az ózdi önkormányzatnak. A kifogásolt passzusról (a rendelet szövegét telefonon ismertettük - a szerk.) azonban lehet magánvéleményem. Úgy gondolom, hogy sérti az ártatlanság vélelmének elvét, mert hazánkban mindaddig senki sem tekinthető bűnösnek, amíg ezt róla jogerős bírósági ítélettel meg nem állapították. Indulhat valaki ellen eljárás, de nem biztos, hogy büntetés lesz a vége. Addig pedig őt nem lehet szankcionálni. Csemus Béla, az ózdi Családsegítő Szolgálat helyettes vezetője szintén magánvéleményét mondta el. Megítélése szerint a rászoruló gyermeknek mindenképpen hozzá kell jutnia a segélyhez. Ha az ön- kormányzat az arra illetékteleneket szankcionálni kívánja, akkor áthidaló megoldást kell és lehet találni. Többek között eseti gondnok kijelölése is szóba jöhet. _1NNEN SZÓLVA Találjuk ki! M. Szabó Zsuzsa Miskolc alpolgármestere, Káli Sándor a minap egy sajtótájékoztatón szomorú dolgot említett. Mutatták neki a német Die Welt című lapot, amelyben egy cikk jelent meg Miskolcról. A szerző - magyar- országi magyar munkatársa a lapnak-egy- szerűen csak nyomorúságos városnak nevezte a megyeszékhelyet. Van ebben némi igazság, mondta az alpolgármester, mert van Szondi-telepünk, Békeszállónk és sok, valóban nyomorúságos része a városnak. Azonban túlzottan sommás ítélet mindezt elintézni azzal, hogy Miskolc nyomorúságos. Az említett írást csak úgy közbevetőleg említette az alpolgármester, amikor éppen arról beszélt: bizony, nagyon fontos, hogy induljanak ki új kezdeményezések a városból, hogy ezekkel teremtsünk magunknak jó hírt, hírnevet. Hogy egy vezető értelmiségiek által indított kezdeményezés mintájára („ Találjuk ki Magyarországot!"), találjuk ki Miskolcot. A város vezetői, szenátorai, a városlakók mind együtt. Adjuk el, értékesítsük azt a hatalmas szellemi tőkét, tudást, tapasztalatot, az élni akarást- minden jót, ami ebben apillanatnyilagkét- ségtelenül mélyen lévő városban van. Találjuk ki Miskolcot! A mondásban az is benne van, hogy vegyük észre, ha nehezen is, de lépegetünk előre. Sorra kapnak vizet, telefont, gázt a város külterületei, és van, aki elvigye a házak elől a szemetet, a tömegközlekedés országosan is a legjobbak közé tartozik, hogy miskolcinak lenni jó. És ezt nem csak az itt élőknek kell érezni, hanem elmondani, továbbadni, hírét verni. Azzal a nem titkolt szándékkal, hátha akad befektető, aki fantáziát lát a városban, aki tőkéjével az itt élők sorsán is lendítene. Erre gondolhatott az alpolgármester, amikor az ominózus Die Welt-írás kapcsán nem a haragot emlegette, hanem a megoldást: meghívják ide a lap munkatársait, nézzenek szét, lássák, hogy mi van itt, és úgy írjanak. Nem hallgatva a nyomortelepekről, de a szép dolgokról sem. Mert a kép ezekkel együtt teljes. t Szesz-szentenciák Miskolc (ÉM - FJ) - Húsvéttájt a közlekedési rendőröket előre hidegrázás gyötri: vajon hányán okoznak majd balesetet ittasan? Persze nem arról híresültek el, hogy szimpla szorongásra szorítkoznak, s információink szerint az ünnepek alatt fokozott ellenőrzésre (szondázásra is!) számíthatnak az autósok. Szinte úton-útfélen. S, hogy a baljós információn kívül is tegyünk valamit a „közjóért”, a hideg idő ellenére is melegen ajánljuk minden gépjárművezető figyelmébe az alább olvasható „iszik vagy vezet” intelmeket. Bevezetésként rögtön egy elrettentő adat: tavaly Magyarországon 3945 balesetet okoztak alkoholtól befolyásolt állapotban. Bizonyított tény, hogy fél liter bor elfogyasztása után a baleseti veszély harmincegyszer nagyobb, mint józan állapotban. Elképzelhető hát, milyen óriási veszélyhordozó egy alaposabban le- részegedett gépjárművezető... Jellemző, hogy már 0,4 ezrelék (cirka húsz gramm elfogyasztott alkohol) véralkohol-koncentrációnál észlelési zavarok léphetnek fel és romlik a szem adaptációs képessége is. Ennél nagyobb érték felett pedig bekövetkezhet a szemgolyó remegése, ami nagy mértékben zavarja az észlelés pontosságát. Émiatt romlik a sebesség- és távolságbecslés, a látótér beszűkül, úgynevezett csőlátás következik be. 0,8 ezrelék felett egyensúlyzavarok léphetnek fel, megnehezül a közlekedési jelzések értelmezése. Bár ez az állapot orvosi szempontból még csak közepes alkoholos befolyásoltságnak számít, ám a közlekedés biztonságát már súlyosan veszélyezteti. Az alkohol romboló hatása következtében a vezető váratlanul előálló kritikus helyzetekre nem tud helyesen reagálni, képtelen az összetett cselekvések végrehajtására. Az ittas járművezető a biztonságos sebesség határát is rosszul becsüli meg, nem képes a saját valós állapotát helyesen megítélni. Az alkohol hatását fokozza a rossz pszichés állapot (idegeskedés, szorongás), a leromlott fizikai kondíció (fáradtság, betegség) és bizonyos gyógyszerek - főként nyugtatok és altatók - szedése. Ellentétben a tévhittel, a fokozott verejtékezés nem csökkenti számottevően az elfogyasztott alkohol kiürülését. De ezenkívül az autósok szerint még számos olyan trükk van (olajos hal, forró kávé, hideg tej, savanyú káposzta stb.), amely alkalmas a véralkoholszint „elvarázsolására”, a gyors kijózanodásra. Ezzel szemben a szikár- igazság az, hogy az alkohol hatása semmivel sem csökkenthető. Már csak szorongok és félek - mondja Sikutiné Fotó: Farkas Maya