Észak-Magyarország, 1995. április (51. évfolyam, 78-101. szám)
1995-04-08 / 84. szám
II ÉM-hétvége ÉM-lntei'fjó »» Április 8., Szombat Miért nem tudunk győzni? Horpácsi Sándor Hányszor megfogadtam, hogy nem nézem a magyar focit, de a magyar himnusz mégis a képernyő előtt talált. Gondolom így vannak ezzel honfitársaim: a zűrzavarossá, időnként mocskossá vált politikai és közéletben kell valami, amivel azonosulni tudunk, szíwel-lélekkel, noha nem teljesen érdek nélkül. Szóval nézem a fiúkat, hallgatom Knézy kommentálását, és várom a csodát. A győzelmet. Persze azt is, de még- inkább a jó játékot, a küzdelmet. S lám, a csoda megtörténik: vezetünk két góllal, s innentől kezdve Knézy sugallatára elkezdünk szorongani, mert aszongya „ki kell bírni a meccs végéig.” Nem bírjuk ki. Nem, mert ezzel a szemlélettel nem is lehet. Ha azt mondaná Knézy, Horn, Göncz Árpád, bárki, hogy fiúk lőjétek be a harmadik gólt, azaz ha nem a vereségre játszanánk remegő lábakkal és szívvel, akkor a vereség is elviselhetőbb lenne. Már nem a futballról beszélek (amely messze nagyobb reklámot kap, mint amit megérdemel!), hanem az elmúlt keserves ötven évünkről, a jövőkép nélküli jelenünkről. Mióta eszemet tudom, mindig arra biztattak, hogy húzzam szorosabbra a nadrágszíjat, tűrjek, tartsak ki, s hajói viselem magam, talán döntetlen lesz a meccs vége. Unom már ezt az idétlen betlizést, hogy mindig ellopják tőlem a reményt. Utoljára ’89 nyarán volt jövőképem. Ereztem, hogy véget ér valami, ami után valami más minőség jöhet. Nem jött. Igazságtételről beszéltek, és idétlen kártalanítás lett a vége. (A kártalanítási jegyek még itt vannak a fiókomban.) Akkoriban meg is írtam, hogy nem kérek ebből a szelektív kártalanításból, mert akkor vesztettük el véglegesen, visszavonhatatlanul apáink földjét és a reményt. Sokan nem értettek egyet - volt aki nemes egyszerűséggel lekom- munistázott! -, mert a rövidke eufóriában azt hitték, hogy a föld magántulajdon, a téeszek széthordása kihúzza a magyar mezőgazdaság és a falu szekerét a sárból. Nem húzta ki. Ma 260 ezer hektár áll ugaron, kevesebb a szarvasmarha, mint a háború után, s a krumplit külföldről hozzák... De nemcsak az volt a bajom (ki látta előre?) a kártalanítással. Azzal a kollégámmal értek egyet, aki azt mondja, hogy az elmúlt rendszer mindenkit megrabolt, megrövidített, mert beépített Sztalinvárosba, a Duna-szauruszba, a lakhatatlan panelba, elzárt a világtól, infantilissá tette az értelmiségünket, a felvett kölcsönökkel koldussá tette az unokáinkat is, gyarmattá az országot. Sokáig éreztem, éreztük úgy, hogy végre belőjük a gólt,a gólokat, hogy lehet nyerni, hogy van jövő. Vártuk, hittük, hogy szükség van ránk, hogy szólítanak, hogy van tér és játék. De a 15 millió magyar miniszterelnöke szívesebben nosztalgiázott a múlton, s egy „középosztályról” beszélt, holott az a történelemben egyszer már megbukott. Hamar belefáradt a nép, s ’94 tavaszán visszahívta a régi urakat, akik szociális igazságról beszéltek, holott egy szakértőnek tudnia kell, hogy egy csődbe ment ország nem költheti jövedelme túl nagy hányadát szociális juttatásokra. S most a szöveg megint az, hogy húzzuk ki a meccs végéig. Nem az, hogy rúgjunk újabb gólt, hogy szedjük össze az eszünket, erőnket, hogy építsünk házat, csináljunk több gyereket, nem. Húzzuk össze a nadrágszíjat, s ne váljunk semmi csodát. Megint apátia van, és ingerült feszültség, mert kiderült, hogy akárki az edző csak egy csapatunk, szellemi-politikai elitünk, értelmiségünk van, nevezze magát népnemzetinek, liberálisnak, szocialistának, szakértőnek - egyszerűen képtelen győzelemre játszani. „Nincs alternatívája”, mondta Antall József, s mondja most Horn Gyula. Valóban nincs alternatíva? A tévékészüléket ki lehet kapcsolni, csakhogy ebben a játékban (nevezzük történelemnek) mi is a pályán vagyunk, az istenadta nép... Rövidre fogva Fecske Csaba A kocsma az a hely, ahol szerető asszony és meleg vacsora nélkül is otthon érzi magát az ember. * A dicsőség hamarabb elévül, mint a bűn. * A hosszú élet titka - a kései halál. A szerelmet az idő kifakítja, a szeretetet kifényesíti. * A pénz nem boldogít, mondják. Sajnos, a pénztelenség még kevésbé. * Nincsen rózsa tövis nélkül. Van viszont tövis rózsa nélkül. * Múltunk ki van szolgáltatva az ámokfutó emlékezetnek. * Sajnos, nem ő ragaszkodott a szüzességéhez. * Mindegy, ki kakasa tojózta, a mi tyúkunk tojta! * Szemben dicsérni valakit majdnem olyan csúnya dolog, mint a háta mögött becsmérelni. * Az öreg arra vágyik, hogy törődjenek vele, a fiatal viszont arra, hogy békén hagyják. * Könnyű az eunuchnak szűz maradnia! „Mindenki hülyének nézve érzi magát” Laár András szerint ma majdnem minden abszurd Magyarországon .......y............ m rnmm Laár András 1981 nyarán a KFT együttes élén robbant be a magyar könnyűzenei életbe, hogy tíz évig el sí? mozduljon onnan. Közben a nyolcvanas évek közepén alapító tagja lett a L’art pour Fait társulatnak. 1991 végén azonban mindkét társaságnak, búcsút mondott, és három éven keresztül csak alkalmanként lépett színpadra. Tavaly rövid időre újjáélesztette a KFT háromnegyed részét és Galla Miklóssal közösen feltámasztotta az azóta sikert sikerre halmozó L’art pour l’art társulatot — amely március végén Miskolcon vendégszerepeit. Bánhegyi Gábor Panta Rhei □ Az első komoly sikert az a bizonyos „Bábu vagy” hozta, azonban Laár András nevével ezt megelőzően találkozni lehetett a debreceni Panta Rhei együttes első és talán egyetlen nagylemezén... • Az egy elég furcsa történet volt. A hetvenes években a Bomai Tibivel együtt a Küllőrojt nevű zenekarban zenéltem. Ez egy akusztikus hangszerekből álló kamarazenekar volt. Az együttessel gyakran jártunk fesztiválokra, ott találkozgattunk néha a Panta Rhei-jel. Egyszer panaszkodtak, hogy már nagyon szeretnének lemezt kiadni, de a Hang- lemezgyár főokosa, Erdős Péter azt mondta, hogy hangszeres feldolgozásokkal nem lehet lemezt csinálni, keressenek egy énekest. Valamilyen ok miatt úgy döntöttek a srácok, hogy én megfelelnék. Ez az időszak nem tartott sokáig, mert két baj is volt a zenekarral. Egyrészt gyakorlatlan énekes voltam, nem éreztem a rockzenét, meg a nagy erősítőket, ezért a debreceni fiúk nem voltak velem megelégedve. Másrészt én sem voltam megelégedve velük, mert vittem a magam kis szerzeményeit, amiről úgy gondoltam, ezeket el lehetne játszani, ők meg túlbonyolították mindegyiket. Szóval nem volt egy túl sikeres társulás. Én a Besenyő Pista bácsi, aki vagyok" KFT □ 1980 novemberében alakult meg a KFT zenekar. • Ebben a csapatban már biztos voltam, mert a Pantha Éheinél töltött idő alatt megtanultam, mit nem szabad csinálni. Ebben a társulatban már ismét együtt zenéltem Bomaival. A KFT volt talán az első olyan zenekar Magyarországon, amely bizonyos emberi visszásságokkal foglalkozott. Egyszer az országszerte ismert „road”, Kraft Tamás azt mondta rólunk: „A KFT rányitja a parasztra a vécéajtót szarás közben”. Kicsit nyers, kicsit egyszerű megfogalmazás, de azt hiszem, nagyon találó. □A KFT-t tulajdonképpen két ember „vitte a hátán”, Laár András és Bomai Tibor. Volt egyfajta szereposztás, hogy kinek mi a feladata a zenekarban? • A műfaji indítóerő inkább bennem volt, én írtam azokat a dalokat, amelyek meghatározták a zenei arculatot. Bornai „szerepe” volt a hangszerelés. Ezen a téren rengeteget tanultam tőle, és ezenkívül ő írta a kellemesebb, slágeresebb dalokat, mint például a „Balatoni nyár”. De egy idő után ez is fordult egy kicsit, mert az Afrikát, ami elég nagy sláger lett, azt én jegyeztem zeneszerzőként. Egy idő után kezdtek az elképzeléseink külön irányba indulni. Nagyon finoman mentek a dolgok, nem volt veszekedés, nem volt csihi-puhi, mint annak idején a Deep Purple-nél, egyszerűen egyre inkább nem volt kedvünk együtt zenélni. Baba Yaga □ Mégis létrejött a Baba Yaga, ami tulajdonképpen egy orosz kórussal kibővített KFT volt... • A KFT-vel Szicíliában voltunk egy fesztiválon, ahol rockzenekarok meg népi együttesek léptek fél. Az elutazásunk előtti éjjel nem tudtunk aludni. Nem az álmatlanságtól hánykolódtunk, hanem a bosszúságtól, mert a szálláshelyünk közvetlen közelében a kertben a különböző népi együttesek bú- csúzkodtak. Egyszer csak a menedzserünkkel Jamie Winchesterrel kimentünk a teraszra, mert valami csodálatos éneket hallottunk. Ez volt a Karagod-kórus, Ott álltunk egy szál pizsamában, Jamie rám nézett, és azt mondta, ezekkel kellene együtt dolgozni. Még azon nyomban összeismerkedtünk a kórussal, címet cseréltünk, aztán másnap irány haza. Az oroszoknak azonban annyira megtetszett az ötlet, hogy már egy hét múlva küldték a kazettájukat. □ A Baba Yaga a miskolci Kaláka folkfeszti- válon debütált - Laár András nélkül. • Az volt a probléma, hogy a szponzorunkkal alá kellett írni egy szerződést, miszerint három éven keresztül a támogatónk rendelkezésére kell állni. Egy normális embernek ez óriási lehetőség, de én nem vagyok normális ember, nem akartam utazni, el akartam vonulni. A többiek aláírták a szerződést, én meg megkértem Jamie-t, legyen ő a gitáros. Végletek □ És azután jött az elvonulás. • Már több éve erőteljesen foglalkoztam a buddhizmussal, de a színpadtól való visszavonulás után egy ideig kizárólag ennek szenteltem az életemet. Elvonultam a Bükkbe, egy Szilvásváradhoz közeli völgybe, ahol teljesen egyedül éltem három és fél hónapig, egy olyan tanyán, amihez a legközelebbi emberlakta település négy kilométerre volt. Ekkor találtam vissza ahhoz az irányzathoz, amit még tizenhét évesen kezdtem zenélgetni, egyfajta meditativ zene akusztikus hangszerekkel. Később tanítottam a buddhista főiskolán, az ottani növendékekkel alakítottunk egy zenekart. Néha felléptünk kisebb helyeken, ahová nem fér be száz-százötven embernél több és ott egymásfél órát meditációval egybekötve zenél- gettünk. Jelenleg az életemet két véglet jellemzi: az egyik ehhez a meditációs életformához kapcsolódik, ami az elvonulás véglete, a másik pedig a harsányság véglete, a L’art pour l’art társulat. L’art pour l’art társulat □ A társulat tulajdonképpen már a nyolcvanas évek derekától működik, mégis mintha csak mostanában vált volna igazán népszerűvé. o Ez két dolognak köszönhető. Egyrészt annak, hogy Galla Miklós a L’art pour l’art „feloszlása” után létrehozta a Holló Színházat, ami hihetetlen ismertségre tett szert. Mi a társulat újjáélesztésekor tulajdonképpen a Holló Színház „válláról rugaszkodtunk el”. A másik összetevője a népszerűségnek egyértelműen az, hogy a televízió levetítette a társulat Vastyúk is talál szeget sorozatának öt epizódját. □ A Vastyúk előtt azonban még volt egy Játékfilmje” is a társulatnak. ® A „Jön a medve” egy nagy lehetőség volt, amivel sajnos nem tudtunk élni. Az a film tele volt jobbnál jobb ötletekkel, de nem sikerült belőle igazi filmet csinálnunk, sajnos. A Vastyúk volt az a műfaj, ami igazán bejött. □ Annak idején jó pár évvel ezelőtt volt szerencsém néhány L’art pour l’art előadást végignézni, amelyek ugyan nem voltak ennyire kidolgozottak, de rengeteg volt bennük a spontán ötlet, a „háti ott lent röhögtök, akkor mi itt fent is röhögünk”- bája... 9 Azok az előadások kicsit ügyetlenebbek és jóval diákosabbak voltak. Egyikünknek sem volt prózai múltja a színpadon, ott kellett megtanulnunk a színészmesterséget. Rengeteg dolog csak ott a színpadon rögtönözve vált „előadássá”. Azóta évek teltek el, önkéntelenül is megtanultunk néhány dolgot, jóval otthonosabban mozgunk a színpadon. Annak idején főleg gimnáziumokban és főiskolákon léptünk fel lelkes amatőrökként, akkor az volt a jó. Most országszerte a gyerekektől a nagypapákig minden korosztály előtt lépünk fel remélem profikként, most ez a jó. □ Amikor a L’art pour Vart társulat első életének végnapjait élte, akkor még csak Besenyő Pista bácsi jelent meg a színpadon „parasztfenoménként”, azóta Besenyő Pista bácsinak életre kelt a családja is. 9 A Besenyő család élete Pandacsöki Bobor- jánnal kezdődött, akit Dolák-Saly Robi hívott életre. A Boborjánnak az volt a mániája, hogy mindenféle idétlen világrekordokat állított fel, és mindig Besenyő Pista bácsira hivatkozott, mint edzőjére. Először ezért találtuk ki Besenyő Pista bácsit, majd elkezdtünk azon gondolkodni, milyen lehet Besenyő Pista bácsi családja. Tulajdonképpen a család nem más, mint az összemberi hülyeség, amelyben a figurák a négy őselem negatív arculatait testesítik meg. A családfőnek kellene a tűzelemet képviselnie, az erőt, a férfiasságot, a bölcsességet. Evetke, a kislány lenne a levegő, a kedvesség, az értelem. Az öreg a föld, a stabilitás, Margit pedig a víz, a befogadás, a nyugalom jelképe. Ehelyett Besenyő Pista bácsi egyfolytában zabái és összesen annyi intelligenciája van, amennyi a kolbászból kilátszik, mégis feladatának érzi, hogy mindenbe beleszóljon, de persze, hogy mindig hülyeséget mond, mert már teljesen elette az eszét. Az öreg egy teljesen szétfolyós, elzavarosodott lény, aki állandóan iszik. A csúcs az a jelenet volt, amikor megpróbálkozott azzai, hogy ivás közben beszéljen. Margitnak állandóan rángatózik a feje és idegesen csattog a kötőtűjével. Evetke pedig a kedvesség, az értelem megnyilvánulásai helyett mindig a babáit szadizza. Persze, ezek a figurák nem így di- rektben születtek, csak most már ezt látom1 bennük. Ráadásul ez a család nem magyarul beszél, minden üres, amit mondanak. Ezt az ürességet pedig fel lehet tölteni. Az öregnek az a mondása, hogy „És mégis rozoga föld” mára már szállóigévé vált. Mert" igaz. Sajnos. □ Miért népszerű ma ennyire Magyarországon az abszurd humor? • Mert romboló hatása van. Az abszurd humor megmutatja egy jelenségről, hogy üres, ezen röhögni kezdünk, és ettől a röhögéstől ’ ennek a jelenségnek össze kell dőlnie, hiszen az a burok, ami körülveszi, nem tart semmit, csak ezt a burok a röhögés előtt még nem tudta. Ma majdnem minden abszurd Magyarországon. Abszurd, ahogy' élünk, abszurd, hogy egyre inkább szűkül' az életterünk, abszurd, hogy már mindenki elvesztette a hitelét, abszurd, hogy mára minden eszméről kiderült, üres, életképtelen, abszurd, hogy mindenki hülyének nézve érzi magát. Mi azon igyekszünk, hogy ezt a hatalmas ürességet minél több embernek megmutassuk és lehetőségünk szerint szét is romboljuk. A baj csak az, hogy fogalmam sincs, hol van ehelyett egy pozitív eszme, amit fel lehetne mutatni, és amelynek a megszületésétől fogva ránk már abszolút ’ nem lenne szükség. Bízom abban, hogy az emberek ezt az eszmét, a jóság eszméjét előbb-utóbb törvényszerűen megtalálják magukban és elkezdenek ebből maguk körül építeni egy élhető világot. Fotók: Dobos Klára
