Észak-Magyarország, 1995. február (51. évfolyam, 27-50. szám)
1995-02-18 / 42. szám
8 ÉS ZAK-M AGYARORSZÁG Napról Napra 1995- Február 18-, Szombat, _A NAP FOTÓTA Laár András szerint ilyenkor „csak egyet kell kérdezni, hogy mekkora nem mindegy: felről le vagy lerről fel?" LANNO Február 18-án történt 1386. A lengyel főurak és főpapok nem ismerték el Hedvig lengyel királynő és Habsburg Vilmos hg. formális házasságát: Hedvig és II. (Jagelló) Ulászló litván fejedelem házasságot kötött. (Lengyel-litván unió.) 1465.1. Mátyás Cristoforo Moro velencei dó- zsét a török békeajánlatairól értesítette. (Miként előzőleg a dózse, úgy ekkor a magyar király is visszautasította a békeajánlatot.) 1614. Bethlen Gábor udvarával távozott Sze- benből. (Gyulafehérvár lett ismét a fejedelmi székhely.) 1703. Meghalt törökországi száműzetésben (a kisázsiai Nikomédiában) Zrínyi Ilona, előbb I. Rákóczi Ferenc, majd Thököly Imre felesége. 1853. Libényi János székesfehérvári szabólegény sikertelen merényletet követett el I. Ferenc József ellen Bécsben. A merénylőt a helyszínen elfogták. 1899. Bánfly Dezső br. miniszterelnök és kormánya benyújtotta lemondását. (Mivel nem tudta elfogadtatni a költségvetést, a kormány tevékenysége lehetetlenné vált.) 1909. A király szentesítette az 1909:11. törvénycikket. (A kivándorlás csökkentése érdekében kivándorlási tanácsot létesített.) 1952. A húsjegy eltörlésével megszűnt az élel- miszeijegy-rendszer. LNAPTÁR Szombat A Nap kel: 6 óra 46 perckor, nyugszik: 17 óra 11 perckor. A Hold kel: 21 óra 00 perckor, nyugszik: 7 óra 44 perckor. Névnapok: BERNADETT, Bolivár, Flavi- án, Konkordia, Konrád, Konstancia, Leó, Leon, Simeon, Simon, Szilvánusz. Vasárnap A Nap kel: 6 óra 44 perckor, nyugszik: 17 óra 13 perckor. A Hold kel: 22 óra 12 perckor, nyugszik: 8 óra 14 perckor. Névnapok: Anna, Borbála, Borbás, Buda, Eliza, Kabos, Konrád, Kúnó, Kürt, Mansz- vét, Oszvald, Osvát, Szende, ZSUZSANNA.-IDŐJÁRÁS A hét végére nyugat felől fokozatosan beborul az ég, és a szombat esti óráktól egyre több helyen várható csapadék, kezdetben eső, majd havas eső, a hegyekben hó valószínű. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 6, a legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 3 és 8 fok között alakul. Vágy hajtotta a gyilkolásra A legsúlyosabb büntetést kéri a százhalombattai gyilkos Százhalombatta (MTI) - Továbbra is nagy erőkkel nyomoznak a rendőrök a százhalombattai négyes gyilkosság gyanúsítottja, Balogh Lajos ügyében. Jelenleg elmeorvosi és kriminálpszicho- lógiai vizsgálatokat végeznek vele a szakemberek, hogy megállapítsák, beszámítható-e Balogh, akinek az áldozatai fiatal lányok voltak. A nem mindennapi ügyben egyik öccsét, Balogh Tibort és annak barátját, K. Krisztiánt is letartóztatták, és időközben kiderült: legalább tucatnyi, a környéken lakó fiatal tudott a gyilkosságokról, egyikük-másikuk az elrejtett holttesteket is látta. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön az újságírók számára lehetővé tette, hogy beszéljenek a fogdában lévő Baloghgal. A 29 éves férfi elmondta: tisztában van tette súlyával, és a maximális büntetés kiszabását kéri maga ellen. Amennyiben rajta múlna, a halál- büntetést nem állítaná vissza, a börtönévek nagyobb megpróbáltatást jelentenek, mint a könnyű halál. Szörnyű tetteit - közölte - másik énje hatására követte el, ebben az állapotban elveszítette önkont- rollját, emberi érzéseit, és ilyenkor csak a fájdalom okozása, a kiszolgáltatottság éreztetésének bűvölete motiválta. A legutóbbi két gyilkosság után - amikor a két kocogó húszéves lányt lőtte agyon - úgy érezte, nem tudja tovább kontrollálni a rosszabbik énjét, és újabb gyilkosságok elkövetésétől tartva beismerő vallomást tett. Az akkor már egy zsarolási ügyben a rendőrségre beidézett férfi kijelentette: magát és a társadalmat akarta megóvni további rémtetteitől. A tervbe vett áldozatok között öccse, annak barátja, az édesanyja és több más személy is szerepelt. A kettős gyilkosság reggelén például egy helyi ékszerész és felesége megölése szerepelt a tervei között, de a szokásosnál későbbi üzletnyitás miatt elállt szándékától. Balogh elmondása szerint már korábban is gyakran viaskodott benne a jobbik és a rosszabbik énje, nem egy esetben gondolt arra, hogy megöli mellette alvó feleségét és kislányát is, hogy szívüket kitépje és felfalja, mert - állítása szerint - annyira szerette őket, hogy teljesen birtokolni akarta családját. Ilyenkor elmenékült otthonról, nehogy a különös vágy cselekedetté váljon. Más esetben különböző ismeretlen embereket követett az utcán, vagy az erdőben, hogy megölje őket, magáért a gyilkolásért, de ilyenkor a benne lévő kontroll még működött, így legalább húsz potenciális áldozata menekülhetett meg. Az is előfordult, hogy egy óvoda előtt elhaladva látva egy gyerekét verő anyát, felháborodásában az asszonyt elkapta, és hajánál fogva a kerítéshez verte fejét, mondván, ki- végzi, ha még egyszer a gyerekét bántja. Az ilyen reakciók valószínűsítése szerint arra vezethetők visz- sza, hogy kisgyerek korában apja gyakran súlyosan bántalmazta, volt, hogy a falhoz csapta, és nem egyszer a fejét is betörte. Balogh Lajos 25 éves börtönbüntetésre számít, és azt reméli, viszontláthatja a most ötéves kislányát. A börtönéveket a kettős személyisége kialakulása gyökereinek feltárására szánja, hogy ennek alapján képes legyen megváltozni. Őskori mamutbumeráng London (MTI) - Már több mint 20 ezer évvel ezelőtt, az őskőkorszak végén is volt tökéletesen működőképes bumerángjuk az embereknek. Ezt állapították meg kutatók, miután kísérleteket végeztek egy nyolc évvel ezelőtt Lengyelországban talált, mamutcsontból készült bumeráng műanyag másával. A Nature című brit tudományos folyóirat szerint az ősbumeráng formájában és méretében hasonlít az Ausztráliában ma is használatos hajítófákéhoz, viszont az egyetlen, amely mamutcsontból készült. Súlya mintegy 800 gramm, hossza 71 centiméter. A bevésett vonalakkal díszített fegyverrel - a tudósok fel- tételezése szerint - apróvadakra vadásztak eleink. Mivel a bumeráng eredeti példánya túl értékes volt ahhoz, hogy hajítási kísérleteket végezzenek vele, a szakértők műanyagból elkészítették annak pontos mását. A folyóirat beszámolója szerint kipróbálásakor a bumeráng 66 méter távolságra is elszállt, és 21,4 méter/másodperc sebességet ért el. A fabumeránggal összehasonlítva a mamutcsontból készült „őspéldány” - nagyobb súlya miatt - nagyobb ütőerővel rendelkezett, ezért jobb fegyver volt, mint a ma is használatosak. Az ősbumeráng azonban céltévesztés esetén nem tért vissza elhajítójához. Elvarázsolt kastély színes fényei Mintha az elvarázsolt kastély tükörszobájába lépnénk. Csak még annál is izgalmasabb, mert a semmi mással ösz- sze nem téveszthető Titfany-üvegek színes fényei verődnek vissza a legkülönbözőbb formájú tükrökéin. A tegnap megnyílt kiállításon Holtság Károly kecskeméti üvegfestő, díszműüveges és Zsikó István orosházi tükörkészítő mutatja be munkáit egy héten keresztül Miskolcon, az Ifjúsági és Szabadidő Házban. Búcsúként pedig (24-én és 25-én) szakmai napokat tartanak az érdeklődőknek és a különleges igényű megrendelőknek. Fotók: Laczó lóHOROSZKÓP III. 21.-IV. 20. Már igazán nincs sok idő hátra, hogy elkezdje a kiskerti munkákat. Alig várja, hogy kimenjen a hétvégi házhoz, s ott dolgozgasson kedvére. >■*? IV. 21.-V. 20. Nehézkesen indul a nap, de később már zökkenőmentesen folytatódik. Egyáltalán nem érzi fáradtnak magát, nem esik nehezére a ház körüli munka, sőt pihenteti. M V. 21.-VI. 21. Egy rég nem látott kedves ismerőse jelentkezik ma, akinek ön nagyon örül. Nem is akarja elhinni, hogy ezt a rég elfeledett barátságot még fel lehet eleveníteni. >€ VI. 22.-VTT. 22. Legyen óvatos, ha autóba ül. A mai nap nem alkalmas semmilyen megerőltető munka végzésére, inkább szemlélődjön, hagyja a munkát másokra. 'fftf VII. 23.-VIII. 23. Érzékeny lelkivilága nagyon megsínyli, hogy nem figyel önre a környezete. Hozzá kellene már szoknia, hogy önállóan gondolkodjon és cselekedjen. f* VIII. 24.-IX. 23. Ösztönösen megérzi, ha veszély fenyegeti. Most ugyan ettől nem kell tartania, a „radar” azonban valamit mégis jelez. Figyeljen oda erre. VI IX. 24.-X. 23. Madarat lehetne ma önnel fogatni. Ügy érzi, minden a legnagyobb rendben van, mindenki nagyon kedves, s ön ettől kitűnő hangulatba kerül. Remélhetőleg nem múlik el hamar ez az állapot. Sig X. 24.-XI. 22. Szedje össze magát, ne gondolja, hogy önnek nem sikerül az, ami másnak könnyedén megy. Ha már az elején feladja, nem nagy reményekkel kezdi majd az új hetet. XI. 23.-XII. 21. Nagyon passzív ma. Ez nem baj végül is, de ön nem szokott hozzá a tétlenséghez. Mindig kell valami, amit javítgathat, alakítgathat, és most ez sem érdekli különösebben. *£ XII. 22.-1.20. Nagyok az igényei. Ha saját magától elvár bizonyos dolgokat, úgy gondol ja, az a családtagjainak is kötelességük. Tévedésben van. ífk 1.21.-II. 20. Ne gondolja, hogy a környezete jó szemmel nézi különös viseikédését. Lehet, hogy egy ideig szemet hunynak a viselkedése fölött, de elóbb-utóbb fellázadnak. II. 21.-III. 20. Már megint kezd önpusztító módon élni. Káros szenvedélyei egyre inkább elhatalmasodnak önön, s nem is akar ellenük tenni semmit. Ennek nem lesz jó vége. Jogszerű volt a lövés Budapest (MTI) - A Fővárosi Főügyészség csak altkor indít vizsgálatot a budafoki rendőrkapitányság fogdájából megszökött, majd az őt üldöző rendőrök egyikének célzott lövésétől halálosan megsebesített Füki László ügyében, ha hozzátartozói ezt kérik - közölte Bócz Endre fővárosi főügyész. Mint mondta, bűncselekmény gyanúja nem merült fel, ezért csak külön jelzésre vizsgálnák a halálos lövés jogszerűségét. Gáspár Attila az Ügyészségi Nyomozó Hivatal vezetője megerősítette, hogy ők is csak panasz esetén nyomoznának. Elmondta azonban azt is, hogy az ügy még nem zárult le. A nyomozóhivatal vezetője szerint tény, hogy a rendőrök mm szolgálati fegyverükkel 20 méteres távolságból gyakorolják a célzott lövést. így a főkapitány által bejelentett 97-100 méteres távolságról alig' ha lehet valódi célzott lövést leadniDNS dinotojásból Peking (MTI) - A pekingi cf0'^n! egy professzorának sikerült DNb'^ kivonnia egy 70 millió éves dinosza- urusztojásból. Csang Jun Pr0' fesszornak és tanártársainak egy' éves munkáját koronázta siker. K3' adásul a DNS-hez anélkül jutotta hozzá, hogy azt bármiféle moder baktérium megfertőzte volna. A nai professzor most annak jár a ve' gére, vajon a DNS-láncot a történelem előtti korban érte-e valamim baktérium fertőzés. A kromosz mákban található, az élet kettő spiráljaként is emlegetett DNS ' zoxiribonukleinsav) hordozza és a ja át az örökletes anyagot. Eltemetett esküvő Bukarest (MTI) - Romániában egy minapi esküvőn a szertartást tartó pap olyan részegen jelent meg, hogy a házassági szöveg helyett a temetési imádságot olvasta fel a döbbent násznép előtt. Ráadásul az atyáim* nem ez volt az első esete az itallá*3 helyiek - Tisau falu lakosság3-" szerint sorozatosan előfordult, W® ittasan próbált prédikálni. A gyű e" kezet számára betelt a pohár: a násznép az esküvő kellős közepem az oltár előtt nekiesett és alaposan elagyabugyálta az illuminált papot- Ezek után feltehető, hogy az esküvői szövegből csak a holtomiglan- holtodiglanra emlékező atya nem fog holtáig Tisauban prédikálni-Sziréna, A BRFK panaszirodáján szerdán este önként jelentkezett Li Lin, az a k)nai állampolgár aki társával együtt hétfőn este a LÁB Kft- üzletében verekedés során több késszúrással megsebesítette Xu Li 36 éves kínai üzlettulajdonost, akit a mentők életveszélyes állapotban szállítottak kórházba. A támadó társa, mint ismeretes a tőrrel védekező üzlettulajdonos késszúrásába belehalt. A főváros IV. kerületében csütörtökön délelőtt az Istvántelki utca- ban két 18-20 év körüli férfi leütötte K. Lajos 29 éves pénzespostást, majd válltáskájából mintegy 480 ezer forintot rabolt el. A Pest megyei Bugyi községben csütörtökre virradóan egy ismeretlen tettes bement a 70 éves D. Lász- lőnó családi házának udvarába, ahol az idős asszonyt egy kiskalibe- rű fegyverrel vállon és tarkón lőtte, majd a lakásban ugyancsak fejbe lőtte az ott alvó 75 éves féijet is. Az idős házaspár a helyszínen meghalt. A gyilkos átkutatta a lakást, de az anyagi kár csak a felmérési vizsgálat után állapítható meg. T3* ^0 Szombaton nem tartunk ügyeletét, vasárnap ügyeletes riporter: Szarvas Dezső Telefonszámunk: 13.00 órától 17.00 óráig 341-611/203