Észak-Magyarország, 1995. január (51. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-05 / 4. szám
1995. Tanuár 5-, Csütörtök Hírek - Tudósítások ÉSZAK-Magyarország 3 Médiatörvény — a kormány előtt Budapest (MTI) - Várhatóan még januárban a kormány elé kerül a médiatörvény tervezete. Jelenleg az Igazságügyi Minisztériummal egyeztet a művelődési t árca. Az igazságügyi tárca több módosító észrevételt is tett, így a törvénytervezetet valószínűleg január 17-én terjesztik a közigazgatási államtitkári értekezlet elé, a kormány pedig legkorábban január 26-án tárgyalja majd. Ilyen előrehaladott állapotban a törvénytervezetet nem szokás egyeztetni a közigazgatási fórumokon kívül. A művelődési miniszter hatáskörébe tartozik, hogy - még a kormányülés előtt - eljuttatja-e a törvénytervezet módosított változatát az ellenzéki frakcióknak és a szakmai szervezeteknek. A modernizációs programról Budapest (MTI) - A Gazdasági Kabinet egyetértett azzal, hogy az 1995-97-es évekre szóló hároméves modernizációs program tervezete először január 26-án kerüljön a kormány elé. Ez derült ki abból a szűkszavú nyilatkozatból, amelyet Békési László pénzügyminiszter adott szerdán, távozóban a Gazdasági Kabinet üléséről. A testület most tekintette át első ízben a modernizációs programot. Békési László kijelentette: az előteijesztés munkaváltozat. Nyilvánosságra csak az ezzel foglalkozó első kormányülés után kerülhet, vagyis január 26-át követően. Végezetül leszögezte: azokkal a „kiszivárogtatásokkal”, amelyek a sajtóban szerdán a modernizációs programról megjelentek, nem tud mit kezdeni. Lezárult a PM átszervezése Budapest (MTI) — Két lépcsőben — a múlt év októberében, illetve idén január 1-jével - megtörtént a Pénzügyminisztérium átszervezése. Átalakítását a kormányzati munkamegosztás változása, a Pénzügyminisztérium gazdaságirányító centrum jellegének erősödése, gazdaságpolitikai funkciójának előtérbe kerülése, valamint a szervezeti túltagoltság megszüntetése tette szükségessé. Az új szervezet - a közigazgatási államtitkár közvetlen irányítása alá tartozó igazgatási és gazdasági szervezeti egységeken túlmenően - öt fő blokkra tagolódik. Ezek a szervezeti egységek: gazdaságpolitikai, makrogazdasági kérdésekkel, a költségvetéssel és elosztás politikával, adó- és vámügyekkel, nemzetközi pénzügyi kapcsolatokkal, privatizációs, pénz- és tőkepiaci feladatokkal foglalkoznak. Az ÁSZ ellenőrzi a pártokat Budapest (MTI) - Idén mind a hat parlamenti párt számvevőszéki ellenőrzésére sor kerül. Jelenleg a KDNP, az MDF és a Fidesz gazdálkodását vizsgálja a számvevők. Az FKGP, az MSZP és az SZDSZ ellenőrzésére a tervek szerint az ősszel kezdődik. A számvevőszék azon pártok gazdálkodását ellenőrzi, amelyek állami hozzájárulást kaptak tevékenységükhöz, aminek az a feltétele, hogy a választásokon legalább egyszázalékos szavazatarányt éljen el a párt, vagy egyéni képviselője jusson be az Országgyűlésbe. Az MDF, a KDNP és a Fidesz számvevőszéki vizsgálatáról készített összegzés január végén, február elején készül el. A Független Kisgazdapárt az MSZP és az SZDSZ vizsgálatát idén ősszel végzik el. Az állampénztár és a megtakarítás Budapest (MTI) - Egyesek szerint 100 milliárd forintnyi megtakarítást jelenthetne az államnak, ha az államháztartási reform keretében megoldanák a közpénzek egységes kezelését. Ennek első lépése lehetne az állampénztár felállítása - hangzott el az Állami Fejlesztési Intézetben szervezett szerdai kerek- asztal-beszélgetésen. Az állampénztárról a Pénzügykutató Rt. készített tanulmányt, és az elképzelés szerint az Állami Fejlesztési Intézetet és a Magyar Nemzeti Bank megyei igazgatóságait használhatnák fel létrehozásához. Változás a HungarHotels értékesítésében A vevő nem tudja, a kormánnyal vagy az ÁVÜ-vel tárgyaljon Budapest (MTI) - Megváltoztatja az Állami Vagyonügynökség igazgatótanácsa a HungarHotels értékesítéséről hozott december 14-i határozatát - jelentette be az IT döntését szerdán sajtótájékoztatón Hangodi Éva szóvivő. Az igazgatótanács a kormány döntésének megfelelően módosítja a pályázatot elnyerő American General Hospi- tality-nek szóló ajánlatát. Az ÁVÜ HungarHotels 51 százalékára írt ki pályázatot, amelyre az amerikai befektető 134 százalékon tett ajánlatot, vagyis 57,5 millió dollárért kívánta megvásárolni a részvénycsomagot. A HungarHotels 15 szállodájából kivették volna a Budapest Szállodát, amelyet külön kívántak értékesíteni. A most tervezett módosítás szerint az ÁVÜ 67 millió dollárt kér, a portfolióban azonban benn hagyja a Budapest Szállodát. Az igazgatótanács úgy ítélte meg, hogy eredeti kiírásától eltérően saját részvényeiből ajánl fel 51 százalékot. Az új feltételek szerint az ÁVÜ-t illeti meg a HungarHotels 1994. évi 450 millió forintos tervezett osztalékából a 63 százaléknak - az ÁVÜ jelenlegi tulajdonhányadának - megfelelő rész. A vagyonügynökség feltételként szabja továbbá, hogy a befektető a következő három év folyamán 24 millió dollár beruházást hajtson végre. Az eredeti kiírás szerint 19,5 miihó dolláros befektetési kötelezettségről volt szó. Az ÁVÜ kéréssel fordul a kormányhoz, hogy a tervezett január 12-i dátum helyett később tárgyalja a HungarHotels ügyét. * Az MTI értesülései, szerint az American General Hospitality (ÁGH) magyarországi képviselője az ÁVÜ hivatalos közlését várja, hogy tájékoztassa az amerikai céget a HungarHotels privatizációjának megváltozott feltételeiről. Előre nem látható, hogy mi lesz ez a döntés. Az ÁGH számos kérdéssel találja szembe magát. Meg kell tudnia, hogy az ÁVÜ Igazgatótanácsát felhatalmazta-e a kormány arra, hogy ebben a formában tegyen új ajánlatot. Az ÁVÜ egyszer már igent mondott a tranzakcióra, így megvan az esélye, hogy a kormány ismét iránymódosításra ad utasítást. Fűtés és meleg víz nélkül Miskolcon • Tegnap fél egykor észlelték Miskolcon a fűtőmű dolgozói, hogy a rendszerben meghibásodás történt, mert a vezeték nem bírta tartani a pótvizet. Valahol elfolyt. Mint Kondrák Józseftől, a Miskolchő diszpécserétől megtudtuk, azonnal leálltak és rövid időn belül, a központtól pár száz méterre, a Vas utca környékén megtalálták a meghibá-. sodás forrását. Ott lyukadt ki a mintegy három méter mélységben lévő vezeték, és ennek következtében a belvárosban megszűnt a fűtés- és a melegvíz-szolgáltatás. A hibaelhárítást azonnal megkezdték. Lapzártánkkor a gépek, az emberek még dolgoztak annak reményében, hogy 9-10 óra körül feltölthetik a rendszert és újra melegek lesznek a belvárosi lakások és ismét lesz meleg víz. Fotó: Dobos Klára Thürmer pártvezetői találkozót akar A szocialisták szerint Kazáron nem volt választási csalás Budapest (ISB - HM) - A kazári választási eseményeket a Munkáspárt nem politikai kérdésként kezeli, a szavazólapokkal történő manipuláció elvi jellegű, amelynek súlyos, akár büntető következményei is lehetnek - nyitotta meg nemzetközi sajtótájékoztatóját Thürmer Gyula pártelnök. A Nógrád Megyei Bíróság december 23-án hozott végzésével megsemmisítette a kazári helyi önkormányzati képviselői és polgármesterválasztás eredményeit, és új szavazás megtartását rendelte el. A választási eredmények ellen a Munkáspárt jelentett be óvást. A megyei bfróság megállapítása szerint a polgármesterre leadott szavazatok és az érvénytelen szavazatok összeszámlá- lásával kapott szám nem egyezik az eredetileg kiadott szavazólapok számával, annál hárommal többet találtak. Mindemellett a Helyi Választási Bizottság döntése ellen jogorvoslati kérelmet benyújtó Munkáspárt panaszbeadványából - a bírósági végzés szerint - kiderül, hogy Kazáron a mozgásában gátolt személyekhez kivonult választási bizottság több esetben az előírásoknak meg nem felelően csupán egy emberből állt, akik megpróbálták a szavazók véleményét befolyásolni. A Munkáspárt választási csalást emleget, ezért büntető feljelentést is tett. Reményeik szerint ez az eljárás a csalás megállapítása, és a felelősök megbüntetése mellett azzal jár majd, hogy Kazáron a választási törvény értelmében új választásokat írnak ki. Thürmer Gyula szerint a politikai feszültség mielőbbi rendezése érdekében az MSZP és a Munkáspárt első számú vezetőinek találkozójára sort kellene keríteni, amit már - bár ez idáig eredménytelenül - szorgalmazott is. Megkerestük telefonon Szatner Ivánt, az MSZP Országos Központjának irodavezetőjét, aki elmondta, úgy értesült, hogy a párt Nógrád megyei szervezete azt fontolgatja, hogy a bírósági végzés ellen felülvizsgálati kérelemmel fordul a Legfelsőbb Bírósághoz. A szocialisták véleménye szerint ugyanis választási csalás nem történt, és a szavazási szabályokat sem szegték meg a mozgó urnát helyszínre vivő választási bizottsági tagok. A munkavállalók nem akarnak emelést 144 óra helyett 300 óra lenne az évente elrendelhető túlmunka Budapest (MTI) - Az Érdekegyeztető Tanács (ÉT) munkaadói oldala továbbra is ragaszkodik a túlmunka szabályozásának, valamint az átlagkereset számításának módosításához. A munkavállalói oldal elutasítja ezt. Ez derült ki azon a szerdai egyeztetésen, amelyre a kormányzati oldal külön-külön hívta meg a munkaadói és a munkavállalói oldal képviselőit. A megbeszélésről Rolek Ferenc a munkaadói oldal nevében elmondta, hosszabb távon a munkavállalóknak és a gazdaságpolitikának is érdeke, hogy javuljon a magyar cégek versenyképessége, de a túlmunka megkötöttsége akadályozza a rugalmas rendelésteljesítóst. Ezért is kezdeményezték: a Munka törvénykönyve a jelenlegi 144 óra helyett 300 órában határozza meg az évente elrendelhető túlmunka mennyiségét. A munkavállalói oldal arra helyezte a hangsúlyt, hogy a munkaadók ne köthessék a Munka törvénykönyv módosításához mint feltételhez a minimálbér emelését. Ezt Borsik János mondta el. A munka- vállalói oldal továbbra sem fogadja el a túlmunkakeret felemelését, ellenzi az átlagkereset-számítás módosítását, a távolléti díj bevezetését. A túlmunkakeret felemelése — szerintük - fokozná a dolgozók kiszolgáltatottságát és leterheltségét, rontaná az új dolgozók felvételének lehetőségét. Az sem megoldás, hogy a túlmunkakeret növeléséért cserébe szélesebb körben gyakorolhatnák vétójogukat a szakszervezetek. Ezek nem csereszabatos feltételek. A kormányzati és a munkavállalói oldal megbeszélésén abban állapodtak meg: javasolják, hogy a Munka törvénykönyve módosításáról, illetve a minimálbér-emelésről mielőbb tartsanak a szociális partnerek háromoldalú informális tanácskozást. Csökkent az ismert bűntettek száma Budapest (MTI) - A Belügyminisztérium és a belügyi szervek több mint 80 ezer dolgozója elismerésre méltó munkát végzett 1994-ben. A gondok azonban szükségessé teszik az irányítás és a működés korszerűsítését - állapította meg Kuncze Gábor. Szerdán a tárca évzáró-évindító országos munkaértekezletén a miniszter példaként említette a tűz- és polgári védelmet, amelynek működését mielőbb részletesen meg kell vizsgálni. Az önkormányzati rendszerről szólva kifejtette: az első ciklus tapasztalatai igazolták annak életképességét, az elmúlt évi törvényi változások pedig megteremtették az eredményesebb működés lehetőségét. Az önkormányzatok ez évi gazdálkodása a korábbiaknál feszesebb keretek között zajlik majd, és emiatt növekedhet a forráshiányos önkormányzatok száma. A rendvédelmi területen jellemző, hogy csökkent az ismertté vált bűncselekmények száma, de struktúrájában, az elkövetés módszereiben veszélyes változások következtek be. Rendészeti területen az idei év kiemelt feladatának tekintik a közterületi rendőri jelenlét fokozását. A tárca jogszabályelőkészító munkájában komoly gondokat észlelt a miniszter, amelynek egyik okául a házon belüli információ- áramlás hiányát jelölte meg. Ez évben egyébként a tavalyi 11 helyett 18 törvénytervezetet és számos egyéb jogszabály előkészítését kell elvégezniük. A magyarországi egyházak támogatása Budapest (MTI) - Az Országgyűlés által elfogadott költségvetés szerint ez évre 3 milliárd 695 millió forint támogatást kap harminchat magyarországi egyház. A rendelkezésre álló összeget - kisebb módosítással - a korábbi parlamenti ciklusban elfogadott keretszámok alapján osztották el az egyházak között. A kapott pénzt a különböző vallási felekezetek alap- intézményeik, közgyűjteményeik, iskoláik, valamint szociális létesítményeik működtetésére, felújítására fordíthatják. A legnagyobb összegű támogatást a történelmi egyházak kapták. A Magyar Katolikus Egyház 1 milliárd 277 millió 438 ezer forintot, a Magyar Református Egyház pedig több mint 381 millió forintot. Ez a két egyház valós számarányaihoz képest kisebb támogatásban részesül, miután a két nagy történelmi egyház vezetői a magyarországi izraelita felekezet javára lemondtak támogatásuk egy részéről. Az Országgyűlés határozata értelmében kis létszámú felekezetek átlagosan félmillió forint körüli összeghez jutnak hozzá. A támogatási keretösszegek felhasználásáról a vallási közösségeknek pontos kimutatást, elszámolást kell majd benyújtani a Művelődési és Közoktatási Minisztérium Egyházi Kapcsolatok Főosztályára. Az elszámolásról az év végén a minisztérium tájékoztatja az Országgyűlés Emberi Jogi, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottságát. Nukleáris fűtőanyagok tárolója épül Paks (MTI) - Számítva az oroszországi elhelyezés újabb nehézségeire, más tárolási módokra is felkészül a Paksi Atomerőmű Rt. Az elhasznált nukleáris fűtőanyagok elhelyezésére alkalmas, átmeneti tároló építését kezdik meg Pakson két hónap múlva. A 3,5 milliárd forintos beruházás első ütemében a modul rendszerű tároló első részét építik fel. Az új tárolóban lehetőség nyílik majd a használt fútó- anyagkötegek évtizedekig történő elhelyezésére. A jelenleg használt medencékben ugyanis csak 5 évig lehet a használt fűtóanyagkötege- ket tárolni. A tervek szerint a föld feletti betonépítményben, lezárt acélcsövekben helyezik el az elhasznált fütőanyagkötegeket. Az acélcsövek hűtését a levegő szabad áramoltatásával oldják meg. Az átmeneti tároló élettartama maximum 50 év. Miután 1993-ban és 1994-ben megállapodás hiányában nem tudták az elhasznált fűtő- anyagkötegeket Oroszországba kiszállítani, a tárolómedencékben jelenleg 3000 darab fü- tőanyagköteg van. A szállítási nehézségek miatt ez 600 darabbal több a szokásosan ott tárolt mennyiségnél. A tavaly áprilisban alánt orosz-magyar külkereskedelmi szerződés alapján idén lehetőség nyílik egyévi kontingens — mintegy 460-480 darab - kiszállítására. Az elhasznált nukleáris fűtőanyagok elhelyezéséről Oroszországon kívül más országgal is tárgyalásokat terveznek. A hazai végleges elhelyezéssel kapcsolatban pedig a Mecsekben végeznek kísérleteket. Ott ugyanis ritka előfordulású agyagkólencsét találtak, amely százszázalékos vízzáró képességénél fogva alkalmas lehet elhasznált nukleáris fűtőanyag tárolására. _A NAP KÉRDÉSE Elkerülhető-e az Emmanuelle Tours esete? Miskolc (ÉM - ME) - Hazaérkeztek azok a turisták, akik a fizetésképtelenné vált Emmanuelle Tours-zal utaztak Egyiptomba. Elkerülhetik-e az utazni, üdülni szándékozók a hasonló eseteket, s ha igen, hogyan - kérdeztük Bárdos Istvántól, a miskolci székhelyű Szerviz Iroda Utazásszervező Kft. egyik vezetőjétől?- A szakmát is meglepték az Emmanuelle Tours-zal történtek, ugyanis egy jó hírű, nemzetközi utazásszervező engedéllyel rendelkező társaságról van szó, amely tavaly az Utazás ’94 elnevezésű kiállításon elnyerte a legszebb standnak kijáró díjat. Egyébként az említett működési engedélynek köszönhető, hogy az utasokat hazaszállította a Malév mentesítő gépe. Az engedéllyel rendelkező irodáknak ugyanis - forgalmuktól függően - kauciót kell elhelyezniük valamely banknál vagy biztosító társaságnál, és ez a pénz csak - az említetthez hasonló - vészhelyzetben használható fel. Ez az összeg az egymillió forinttól a négy-ötmillió forintig terjedhet. Akik tehát külföldi útra készülnek, ne felejtsenek el tájékozódni a választott iroda működési engedélye felől. Erről az utazásszervezők kötelesek felvilágosítást adni. így, ha nem is kerülhetők el a hasonló esetek, mindenképpen van egy biztosíték a turisták számára. Hogy mi okozhatta a történteket? Csak találgatni lehet. Elképzelhető, hogy az utazási iroda más célokra használta fel a befizetett összeget, vagy az ünnepek miatt egyszerűen késik a bankok közötti átutalás.