Észak-Magyarország, 1995. január (51. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-09 / 7. szám
2 ÉSZAKIM AGYARORSZÁG Világpolitika 1995, Tanuár 9», Hétfő Korrupciós ügyek Párizs (MTI) - Franciaországban néhány hét- nyi szünet után újra a figyelem előterébe került a korrupció témája, miután a hét végén két politikus ellen is vizsgálatot indítottak ilyen vádakkal. Az egyik ügy már régóta húzódik: a kormánytöbbség második legnagyobb pártja, a Köztársasági Párt szabálytalan finanszírozási módszereiről van szó. A hatóságok az 1987 és 1991 közötti időszak dokumentumait vizsgálva több gyanús, készpénzes befizetést, „különösen előnyös” ingatlanvásárlási feltételeket találtak. A kérdéskörrel foglalkozó párizsi vizsgálóbíró, Mireille Filippini most hivatalos vizsgálatot indított a párt kincstárnoka, egyben nemzetgyűlési képviselő, Jean-Pi- erre Thomas ellen, aki azonban cáfolja, hogy szabálytalanságokat követett volna el munkája során. A másik ügy kulcsszereplője Jean Bousquet, Nimes dél-franciaországi nagyváros polgármestere, akit azzal vádolnak, hogy még 1987-ben „fedezte” egy, az önkormányzat megbízásából dolgozó építési vállalkozó hamis számlázását, aki cserében mintegy 800 ezer frank támogatást adott a helyi labdarúgó klubnak. Bosquet ártatlannak vallja magát, mondván: meg van győződve róla, hogy nem történt túlszámlázás. Haitiak hazatelepítése Megkezdődött a guantanamói amerikai támaszponton tartózkodó haiti menekültek hazatelepítése. Az első csoport, 54 fő már meg is érkezett a szigetország fővárosába. Guanta- namóra mintegy három és fél ezer haiti menekült az elmúlt hónapokban a haiti belpolitikai válság miatt. Az amerikai kormányzat először felajánlotta nekik, hogy térjenek haza saját akaratukból, és fejenként nyolcvan dollárt kínált nekik, akik ezt megtagadták, ezért Washington úgy döntött: erőszakkal hazatelepíti őket. A Port-au-Prince-i amerikai nagykövetség szóvivője közölte, hogy naponta mintegy 400 menekültet szállítnak Haitira. Főszerkesztő: Görömbölyi László Főszerkesztő-helyettesek: Hajdú Imre, Priska Tibor Szerkesztők: Bánhegyi Gábor, Csömök Mariann Rovatvezetők: Bujdos Attila (társadalompolitika), Marczin Eszter (gazdaság), Filip Gabriella (kultúra), Doros László (sport), Laczó József (fotó) Szerkesztőség: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc Pf.: 351. Telefonok: központ: 341-611, titkárság: (fax is) 341 -888, 341-630. Rovatok: társadalompolitikai: 341 -894, gazdasági: 341-601, kulturális: 411-275, sport: 341-700, fotó: 341-611/207, levelezési: 341-866. Regionális szerkesztőségek: Tiszaújváros, Bartók Béla u. 7., tel: (49) 343-316. Szikszó, Kálvin tér 25., tel: (46) 396-174. Sátoraljaújhely, Dózsa György út 12., tel: (47) 321-926. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió Budapest (ISB), 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. em. 8. Telefon: 111 -4475,269-5706 Szerkesztőségvezető: Dombrovszky Ádám Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI) Associated Press (AP) Kiadja az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Felelős kiadó: Thomas Koch és Nagy József Ügyvezető igazgatók: Veres Mihály és Horváth Ferenc Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 341-817,411-276. Telefax: 341-817. Reklám és hirdetés: Toka Zoltán Telefon: 411-425 Hirdetésfelvétel: 3532 Miskolc, Széchenyi u. 15-17. Telefon: 341-893. Az áruspéldányokat terjeszti az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős: Polgár Miklós Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., 4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. (06-52) 413-101. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, a kiadóban és a regionális szerkesztőségekben, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Postabank Rt.-nél vezetett 349-98911 023-02322/7007 pénzforgalmi jelzőszámára, valamint megrendelhető a kiadó címén. Az előfizetés díja egy hónapra 378 forint. A lap példányonkénti ára hétfő és csütörtök között, valamint szombaton 17,90 forint, a pénteki lapszám 19,80 forint Index: 25 655. ISSN 0133-0357. Nyomás: Inform Stúdió Kft., 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52) 413-101. Felelős vezető: Szabó Tamás ügyvezető igazgató Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzunk meg és nem küldünk vissza! Terjesztési panaszaival hívja az alábbi telefonszámokat: Miskolc (40)412-542 Kazincbarcika (48)317-157 Szikszó (46) 396-174 Sárospatak (47)323-340 Tiszaújváros (49) 349-025 Folytatódott a grozniji ágyúzás A csecsen harcosok még a sűrűn röpködő lövedékek között is találnak helyet és időt a balalajkázásra és a mulatozásra Fotók: AP Moszkva (MTI) - Az ortodox karácsony másnapján, vasárnap is folytatódott Groznij ostroma. Az orosz erők megpróbáltak előretörni a város központja felé a pályaudvar felől, amely másfél kilométerre van az elnöki palotától. Az ötven ostromló harckocsiból 10-et kilőttek a csecsének, a többi pedig visszavonult. A városban temetetlenül hevernek a halottak százai, és a döbbenetes helyszíni jelentések szerint a kóbor kutyák emberhússal táplálkoznak. Vasárnap több orosz parlamenti képviselővel együtt ismét a helyszínre indult Szergej Kovaljov ismert polgárjogi harcos, Jelcin elnök emberi jogi megbízottja. Az orosz tüzérség egész nap váltakozó hevességgel lőtte a várost, és különösen annak központját. Az elnöki palota teljesen kiégett. A szürke épület feketévé vált a koromtól. A palota óvóhellyé átalakított pincéjében mintegy 200 csecsen harcos tartózkodik. Amint a tüzérségi tűz alábbhagyott, a csecsének ismét elfoglalták állásaikat, és szembeszálltak az előrenyomuló orosz egységekkel. A harcok az elnöki palota közelében folytak este. A nap második felében ismét megjelentek a város felett a repülőgépek, de nem lehetett tudni, hogy bombáztak-e, miután a tüzérségi tűz következtében néhány másodpercenként robbantak a lövedékek. Állandóan a tűzvonalban volt a kórház, amelynek személyzete emiatt napok óta nem tudta elhagyni az óvóhelyként szolgáló pincét. A középületek és a lakóházak nagy része kiégett. A város utcáit a sikertelen újévi ostrom orosz halottainak maradványai borítják, amelyeket a felrobbanó lövedékek felismerhetet- lenné roncsoltak. Groznij kertvárosi részében sok idős ember, köztük oroszok teteme látható, akiket a felrobbanó lövedékek repeszei sebeztek halálra. A groznijiak vasárnap a központban közös sírba temettek néhány tucat orosz halottat. A városban nincs ivóvíz, fogytán vannak az élelmiszerkészletek és a gyógyszer. A város legkitartóbb lakói is kezdték elhagyni a lakhatatlanná vált Groz- nijt, amelynek határában a szovjet időkből maradt, a béke őrzésére felhívó jelszó olvasható. Ném messze valaki nagy vörös betűkkel azt írta a városba vezető út egyik táblájára: Üdvözöljük a pokolban. „Nagy nyomás nehezedik az RMDSZ-re” Kolozsvár (MTI) - Ünnepi számvetésünk gyakorlati munkával párosult az RMDSZ 5. évfordulójának kolozsvári megemlékezés-sorozatán - mondotta az esemény mérlegét megvonva Markó Béla szövetségi elnök. Fontosnak tartom, hangsúlyozta, az autonómia-formákról folytatott szombati eszmecserét a kárpátaljai, felvidéki, vajdasági, horvátországi magyar érdekképviseletek vezetőivel. A szövetség fórumain folyó belső vitáról Markó Béla kifejtette, hogy az Operatív Tanács csütörtöki döntését tekinti mérvadónak, azt kell alkalmazni, az etikai bizottságnak kell tehát megvizsgálnia a Nagy Benedek írásával összefüggő kérdéseket és levonnia a következtetéseket. Ezen túlmenően, mondotta Markó Béla, nyilvánvaló, hogy mint az Operatív Bizottság azt megállapította, az utóbbi hónapokban különösen nagy nyomás nehezedik az RMDSZ-re. Ezt bizonyos értelemben pozitívnak is lehet tekinteni, abban ugyanis, hogy a román nacionalizmus a maga szempontjából veszélyes erőnek tekinti a magyar érdekképviseletet, és ez magyarázza a megújuló támadásokat. Ezt kell felismerni, és nem szabad tovább gyűrűztetni a szervezetben ezeket a támadásokat. Tőkés László, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke hangsúlyozta, hogy az Operatív Tanács csütörtökön valóban reálisan és operatívan vizsgálta meg az RMDSZ-ben kialakult vitát, és a szálak elkötésére megfelelő döntést hozott. Véleménye szerint ezt a parlamenti képviselet hasonló lépésének kellett volna követnie és az ötödik, évforduló napjára így „véget lehetett volna vetni az egész magyar közösség számára hátrányos diverzió- nak”. A parlamenti frakcióval szombat hajnalban véget ért tanácskozáson a püspök véleménye szerint meg is mutatkozott az erre irányuló igény. Duray Miklós Meciar meghívásáról Kolozsvár (MTI) - Nagyon örülök, hogy a Magyar Köztársaság nagykövete, Boros Jenő átadta a magyar kormányfő meghívását Vladimír Meciamak - mondotta Kolozsváron Duray Miklós, a szlovákiai Együttélés Mozgalom elnöke, aki az RMDSZ 5. évfordulójának ünnepsége alkalmából érkezett a Szamos- parti városba. Hangsúlyozta: rendkívül fontos az, hogy a szomszédos országok kormányfői és politikusai találkozzanak. Lehet, hogy sok olyan kérdés, amit eddig nem világítottak meg két oldalról, olyan fénybe kerül, hogy könnyebb lesz róla tárgyalni. Tudni kell azt, hogy szlovák-magyar viszonylatban és a Szlovákia és Magyarország közötti kapcsolatrendszerben van néhány olyan kérdés, amelynek tisztázása nélkül nem lehet normalizált kapcsolat a két ország és a két nemzet között.Duray Miklós megjegyezte: ami Szlovákiában történt az előrehozott választásokon az kedvezőtlenül befolyásolja a magyar-szlovák viszonyt, mind a két állam, mind a két nemzet vonatkozásában. Én nagyon hasznosnak tartanám, ha Meciar kifejtené, hogy ezekben a kérdésekben mi az általa vezetett kormánykoalíciónak az elképzelése. A magyar fél elképzelését ma már mindenki ismeri - hangsúlyozta az Együttélés elnöke. Ismét nyitva a szarajevói repülőtér Szarajevói életkép: a házak kicsit „huzatosak", de legalább nem lőnek Belgrád (MTI) - A boszniai kormányhadsereg egységei kivonultak a Szarajevótól délre lévő Igman-hegységben létrehozott fegyvermentes övezetben lévő két megmaradt állásukból. Az eredetileg szerda délre tervezett kivonulás elhalasztása veszélybe sodorta a boszniai béketárgyalások felújítását: a boszniai szerbek több tárgyalást is bojkottáltak, és bejelentették, hogy a visszavonás befejezéséig nem nyitják meg a Szarajevóba vezető útvonalakat. Szombaton Szarajevóban rálőttek két francia ENSZ-katonára. Az egyik katonára Dobrinja negyedben lőttek rá, míg a másikat a Szarajevó szerb és muzulmán negyedeit elválasztó Miljacka-folyó egyik hídjánál támadták meg. A katonák könnyű sérülést szenvedtek. Vasárnap délelőtt ismét megnyílt a szarajevói repülőtér. A repülőteret szombat délután zárták le, miután ismeretlen fegyveresek rálőttek két ENSZ-gépre. Az IL-76-os típusú gépek egyikének a hajtóműve rongálódott meg, míg a másiknak a törzsét érte találat. Az ENSZ egyelőre nem közölte, hogy melyik szembenálló felet gyanúsítja a támadás elkövetésével. A téli időszakban a repülőtér különösen fontos szerepet játszik a szerb gyűrűben lévő boszniai főváros ellátásában: a szárazföldi segélykonvojok csak a 300 ezres város élelmiszer- és üzemanyagszükségletének csak valamivel több mint felét képesek eljuttatni a városba. ENSZ-források szerint Bosznia frontjain a vasárnap is viszonylagos nyugalomban telt el, csak az északnyugat-boszniai Velika Kladusánál folytatták támadásaikat a krajinai szerbek és a Fikret Abdic vezette szakadár muzulmán erők. A helyszínen tartózkodó ENSZ-katonák több tucat tüzérségi gránát becsapódását észlelték, és a szerb erők harckocsikat is bevetettek a harcokban. A Velika Kladusa körzetében dúló harcok ennek ellenére köny- nyen ahhoz vezethetnek, hogy összeomlik a legújabb fegyvernyug- vási egyezmény: a boszniai muzulmán vezetők közölték, hogy más frontokon indítanak támadást a szerbek ellen, amennyiben nem ér véget az északnyugat-boszniai of- fenzíva. A boszniai horvátok ismét felveszik a fegyvert, ha az érvényben lévő négy hónapos tűzszünet lejártáig nem kezdődnek meg a tárgyalások a boszniai válság politikai rendezéséről -jelentette be vasárnap Kresi- mir Zubak, a boszniai horvát-mu- zulmán föderáció elnöke. Ruandái mészárlás Kigali (MTI) - Tizenketten meghaltak és 37-en megsebesültek, amikor ismeretlen fegyveresek szombaton megtámadtak egy ruan- dai menekülttábort. A hat legsúlyosabb sebesültet - köztük egy terhes asszonyt és három gyermeket - helikopteren a kigali központi kórházba szállították, ahol egy ausztrál orvoscsoport kezeli őket. Vasárnap tovább nőtt az áldozatok száma: a kórházba szállítás után egy kislány meghalt. Az áldozatok többsége a hutu törzshöz tartozott. Floridai tornádó Los Angeles (MTI) - Egy személy meghalt, több tucatnyian pedig megsebesültek, amikor a tornádó végigsöpört Florida északi részén. Észak-Karolinában a szélvihar sebessége elérte az óránkénti 232 kilométeres sebességet. A nyugati partvidéken kétszázezer ember maradt áram nélkül, mert a heves esőzések, hóesések és szélviharok, valamint az azokat követő áradások komoly károkat okoztak a távvezetékekben. A forgószél „leborotválta" a fákat, lakókocsikat, háztetőket tett tönkre Sri Lanka-i tűzszünet Colombo (MTI) - Srí Lankán vasárnap hajnalban életbe lépett az a kéthetes tűzszünetet előíró egyezmény, amelyet a kormány és a szigetország északi részén lázadó tamil szeparatisták vezetői kötöttek egymással. Tizenegy év óta most először hallgattak el a fegyverek Srí Lankán. Az ország északi részén élő tamilok tizenegy éve azért robbantották ki felkelésüket a kormány ellen, mert úgy tartják, hogy a szinga- lézek hátrányos megkülönböztetésben részesítik őket. A véres harcokban 34 ezer ember vesztette életét. Japán földrengés Tokió (MTI) - A Richter-skálán mérve 7-es erősségű földrengés rázta meg a japán partok magasságában a tengerfenéket. A rengés epicentruma Hokkaido szigete előtt a csendes-óceáni tengerfenék alatt mintegy harminc kilométerrel volt. A Hokkaido környékén lévő szigeteken egyikén egy 85 éves asszony ijedtében szívrohamot kapott. A rengésben tizennégyen sebesültek meg. A mostani földmozgások nem okoztak nagyobb károkat _RÖVIDEN Párizs - Tűz ütött ki vasárnapra virradóra egy Párizs-környéki nyugdíjasházban: a szerencsétlenségben egy személy életét vesztette, 12 idős embert pedig füstmérgezés miatt kórházba kellett szállítani. Lisszabon - Tizenkilenc halász eltűnt, valószínűleg vízbe fulladt vasárnap Marokkó partjainál, amikor a háborgó tengeren elsüllyedt egy portugál halászhajó. Peking - Egy kínai pályaudvaron felrobbant két tehervonat, amely ipari robbanóanyagot szállított. A katasztrófában több mint száz ember életét vesztette, sokan megsebesültek. 1