Észak-Magyarország, 1995. január (51. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-07 / 6. szám
Január 7., Szombat Műhely ÉM-hétvége VII Divatvonzás és feltűnési vágy nélkül Bertha Zoltán festőművésszel beszélgetett T. Nagy József Bertha Zoltán nyolcvanéves. Nyugodt szívvel írhatjuk le, hogy közelebb az egyhez, mert találkozva véle ugyancsak fiatalos, jó kiállású és friss szellemű partnert fedezhetünk fel benne. A Heves megyei Poroszlón született, középiskoláit már az alföldi Mezőtúron végezte el. Magyar-angol-latin szakos középiskolai tanár lett, 1941-től Sárospatakon tanított 1974-ig. Azt mondja: • Amikor eljött az idő, szívesen mentem nyugdíjba, mert énelőttem az állt, hogy több időm jut majd festeni, nem fogok unatkozni. □ Visszaemlékezve a gyermekkorra: mi vonzotta a. tubusos festékekhez ? • Láttam, hogy komoly festők ilyet használnak. Persze falun ezt nem lehetett kapni, s a porfestékekből kevert „olajfestékek” nem is voltak egészen simák, s a kezelésük sem volt olyan egyszerű. □ Mezőtúron sokat tanult Félegyházy Gyula rajztanártól. Mit tudatosított önben? • Azt, hogy nagyon komolyan kell venni a feladatot, s alapos megfigyelés, felkészültség, bizonyos szakmai tudás és sok gyakorlás nélkül nem lehet jó képet festeni. □ Mindmáig megmaradt az olajnál és az akvarcllnél. Összefügg ez azzal, hogy többségben tájképet festett'? m Nem függ össze. Gyakorlati oka van, hogy olaj és akvarell a két fő anyagom, technikám. A festés kezdettől „másodállásom” volt, se az erre fordítható időm, se környezetem - műteremhiány - nem tette lehetővé sokféle technika, festékanyag kipróbálását. Természetesen az egyes anyagok és technikák módosítják a kép hatását. □ Első időszakában Bertha Zoltán a látható világ szépségeinek közvetítésére vállalkozott; amivel a néző hangulatát, érzéseit kívánta befolyásolni. Hogyan, mikor jutott a felismerésig, hogy „már nem a látvány tükröztetése a célom, hanem a gondolati tartalmat próbálom érzékeltetni”? • Azt hiszem, ebben a folyamatban a helyes utat követtem. Legalábbis nem tartom jónak, hitelesnek, ha valaki egyszerre absztrakt festőként indul. Jelentős magyar absztrakt festők is ábrázolóként kezdték, például Vásárhelyi-Vasarely, Gyarmathy Tihamér, Halmy Miklós. A színes festékfoltok lehetnek szépek, „blikkfangosak”, de ezek legtöbbször semmitmondóak. Az „izmusok” kezdetekor még komoly - jól vagy rosszul megalapozott, de mindenképpen - művészi szándékot akartak megvalósítani, ma már inkább csak feltűnési vágy és divat ösztönöz sok festőt, s a képek gyakran tarRendhagyó motívum (olajfestmény) talmilag üresek. Sok mai absztrakt kép korábbi formai-technikai kísérletek gyenge variációja vagy imitációja, azok szellemi háttere nélkül. A mai esztéták, műkritikusok egy része pedig erőltetett, öncélú magyarázkodással igyekszik igazolni, illetve pótolni, ami a művekből hiányzik. Magamhoz visszatérve: a hatvanas-hetvenes években a már nálunk is némi nyilvánosságot kapott, a kötelező szocialista realizmus utáni szabadabb törekvések rám is hatottak. Elkezdtem valami olyat festeni, ami nem a természet szolgai másolása, de abból indul ki, ahhoz kötődik. Az „Üvegvilág” című képen hamarosan be is került területi kiállításokra. A „Kisebbségben” című festményem az erdélyi - és általában a kisebbségi - magyarság fenyegetett helyzetét érzékelteti jelképek használatával. Később egyre több olyan művem született, amelyekkel szintén mondani, kifejezni akartam valamit, nem ábrázolva, hanem ismert formákat, jelképeket alkalmazva, tehát szimbolikusan utalva a lényegre. A szimbólumok lehetővé teszik, hogy a nézők tágabban és egyénileg is értelmezhessék a látottakat, s elgondolkozhassanak az általuk jelzett gondokon, problémákon, igazságokon. A jelképek részben ősi és a népművészetben is használt formák, illetve azok variációi, részben természeti jelenségek egyszerűsített, elvont képei. A következő címek némileg fogalmat adnak a megfestett gondolati tartalmakról, azokról a nemzeti sorskérdésekról, erkölcsi-szellemi problémákról, amelyek legmélyebben foglalkoztatnak: „Távoli fény”, „Fekete karácsony”, „Az én magyarságom”, ,A megbillent kereszt”, „Szándék és megvalósulás”, „Hajlongni emerre-amarra”, „Tudathasadás” és így tovább. A kiállítások nézői sokfélék. Vannak komoly érdeklődők és vannak felületesek, akik csalt végigszaladnak a termeken, s még a képek címét sem nézik meg. Úgy gondolom, egy átlagos értelmű ember, ha megnézi a címeket és hajlandó egy percet fordítani egy kép megnézésére, lehetetlen, hogy meg ne értsen valamit a mondanivalójából is. Sok kellemes élményem fűződik fogékony nézők reagálásához. Lehet, hogy a tanár is szót kér bennem a festői munkában is, de azt hiszem, ha az értékes regények nemcsak az idő agyoncsapására vagy szellemi játékként íródtak, akkor egy képnek sem csak a szem gyönyörködtetése a feladata, hanem annak is lehet, sót kell, hogy legyen jelentős üzenete. □ Miért nem rajztanár lett Bertha Zoltán? • Részben családi hagyományok és késztetések is közrejátszottak abban, hogy teológiára menjek, és érettségi után nem is éreztem azt, hogy nekem föltétlenül a rajztanári munka a hivatásom. A magyar irodalom és kultúra szeretete, ami magyar szakos tanári pályára küldött, mindenképpen gazdagította művészi, festői látásomat is. □ Hogyan dolgozik? Mindennap egy kicsit, vagy van kép, ami kívánja az egyhujjában megfestést? • Különböző képek vannak, különböző állapotokban az ember. Volt már úgy, hogy annyira fellelkesültem valamilyen látványon annak idején: hazajöttem és akkor egy óra alatt megfestettem egy képet. Máskor meg elvacakol az ember vele napokat és végül mégsem tetszik; lekeni, átfesti. Már közelebb a nyolcvanegyhez, adjon még erőt a sors a Sárospatakon élő tanár- festőművésznek; erőt a jó és tartalmas élmények megéléséhez. Hogy szülessenek még képek, festmények. nádassy józsef Ha hazámra gondolok Ha hazámra gondolok több az már szeretetnél több az már mindennél ha hazámra gondolok vérembe fordulok szabadságra gondolok szerelemre gondolok, ha hazámra gondolok / kezdek gondolni szerelemre / kezdek hinni csodába életbe, mert nem egyedül ha velem a hazám az egyetlen kedvesem az egyetlen társam tiszta nagyságom tiszta gondola tom hatalmas szeretőm szeretlek hatalmasan itt kapaszkodom érted vergődöm hegy-völgy derekadban élvezetben kínban halálnagy magányomban hazám ne hagyj el folyónagyságod fafenséged fügazdaságod felhőid mezőid kön nyeid rózsáid világnyi sebeid világnyi kínjaid vasolvasztó sóhajaid őseim sebeit hordó test - vérem szívedet hordom ablakom, világossága hajam nőm ölelésem ősi kívánságom meleg hegyem hazám kertem kerítésem anyám apám húgom asszonyaim minden kedvesem forgácsfehér dom bra épült vigaszom erdei kápolnám völgysirató völgynevelő dalhoz sziklamellű szabadságcombbá levert - feltámadt arcú alázatába is megdicsőülő gyógyítóm megváltóm menedékem vasszóm Hazá m Erdő Drozsnyik István grafikája Min tha a holdon lenne ez a táj, vagy valamilyen álomvidéken. Szellő se rezdül. A csillagok fénylő gyémánt patkószegek. Táltos lovak járnak-e rajtuk a vándormadarak útja felé? Vágy minden titokzatossága ellenére szürke földi táj-e, s az évezredek vonulására itt is közöny-kopo- nya-sziklabércek tekintenek. A Szél-király büszke bátorítást dalol, a csermely az ifjú szív énekét zengi tovább, a nap tüze az élet repeső vágyát lövelli a végtelenbe, s a Földanya szeretettel táplálja fiait: a pici muslicát s a lelógó ajkú sivataghajót, a büszke, bátor tevét. Magányosan élt a pásztor ebben a titok-környezetben. Társakra nem talált. A gondolatai voltak a barátai. Sokat tűnődött, töprengett. Ha tavaszi hajnalokon a felhők közül felbíborlott a nap, ő a pusztában rózsa-ujjat látott, bimbót fakasztó tündér-kezeket, s elvágyódott valami messze tájra, ahol nincs egyedül, ahol szeretik és megértik. Ilyenkor eszébe jutott ifjúsága keserve, vándorlása, csalódása. Palotát, fényt, pompát talált, és oly üres emberi szíveket, hogy ide kellett jönnie a pusztába, az egyszerű állatok közé. ez a puszta nem omlik össze, mint a cifra palota. Ellenséges nyíl a bozótot, a rekettyebokrot nem emészti el: biztosabb alap, m int az a pazarló ragyogás volt, de talán itt is eltékozolja az életét. Hiszen ő ünnepre készült, ünnepre várt abban a tékozló palotában. Járta ő is a táncot a bálványok előtt, de csak az üresség kristályosodott a szívében. Vajon nem ugyanez a sors leselkedik-e rá itt is a magányban ? Titkot lát. a hold szelíd mosolyában, légbe surranó szárnyalásra lobogtatja benne a vért a nap; ha a téli esők. neszező susogását hallja, élete megtelik álommal, s úgy érzi anyaszív-szeretet dobog a föld mélyéből. így érezte, de tudta, hogy mindez csak álom, s ha kitekint belőle, csak a sorsát látja, s ezt nem tudta megmagyarázni, ezért furcsa neveket adott neki: köd, szürkeség... Hol van az ő helye ebben a nagy vonulásban? A megszámlált nap gyorsan telik, hát ő inkább nem számolta a napokat., de az idő koptató hatását így is érezte. Nem homokórában pergett előtte a homok, a szél zizzenlette tova a sivatagból, s neki ez is óra volt. Időt mutatott a nap, azt mérte a pici csermely csobogó hangjával, arra figyelmeztette a föld változó arcával. Drága elemek, tápláltok engem, áldásotok testemben m unkál, de Tusnády László majd ha kiszakadok az időből, megsirattok-e engem? Vari-e egyetlen porszem a mindenség- tíen, amely részvétet érez irántam, ha én innen elmegyek? A komor elmúlás-gondolatok emlékét különös események fojtották vissza a pásztorban. Egy eddig sohasem látott csillag úgy ragyogott az égen, hogy ő nem tudta levenni róla a szemét. Mielőtt az éj kárpitja felszakadt volna, hogy áttörjön rajta a fény, olyan zenét, hallott, hogy semmihez sem tudta hasonlítani. Mintha a csillagok világából érkezett volna, s valami örök létezés öröme áradt belőle. Sziklába vájt üregéből, egyszerű kis otthonából látta, hogy szelíd tekintetű, boldog- ság-mosolyú pásztorok vonulnak a különös csillag irányába. Oly lenyűgöző volt ez a hajnal, oly harmatos, tiszta derű árasztotta el a szívét, hogy úgy érezte, nincs mit kérdeznie. Valami rendkívüli dolog történt, ez tény. Sosem kérdezte azt sem, hogy reggel van-e, amikor napfény űzte el az éj homályát. Tudta, hogy ünnep készülődik, de nem tudta, hogy mit tegyen, mert szívét még nem érintette meg igazán az öröm, csak valami repesés viliódzott fel benne. Tűnődésében nem tudta eldönteni, hogy magányának, ürességének az az oka, hogy nem szerették őt az em berek, vagy az az ok, hogy nem szerette őket. Leginkább az a valószínű, hogy mind a két ok igaz. Öreg hiba. Hát mit lát a csillagokban, mit hall a boldog harmatozó égi zenében, mit lát a pásztorok arcán? Mások örömét. Ehhez neki mi köze ? Lelke visszasüppedt a korábbi egykedvűségbe. Közönyösen nézte a három bölcs cifra vonulását. Ilyen az élet - gondolta. - Vannak, akiktiek jól megy. Vigadnak, boldogok, és eszükbe se jut, hogy az egész élet csak reménytelen lidérckaraván. A tényeket jobb tudni, mint ábrándokkal becsapni magunkat. A pásztor számára megállt az idő. Előzőleg a megszámlált napok élet-csigavázat fosztogató, üressé tevő kegyetlenségétől szenvedett, most megértette, hogy az időtlen reménytelenség még ennél is szörnyűbb, mindennél pokolibb: minden megáll, és nincs mit várni, Mindez nagyon régen történt, s joggal vonhatjuk kétségbe, hogy csakugyan megállt volna az idő. A szelek nem kavarogtak, a nap nem mozdult tovább az égen, de lehet, hogy az álló időt pár pillanat alatt élte át a pásztor, hiszen a mi sejtett végtelenünk különös módon szűk határok közé is szorulhat. Hogy volt?Hogy történt? Ki tudja? Az viszont tény, hogy egy magányos férfi átélte a megállított reménytelenség-idő kárhozatát, és nem tehetett mást, szinte akarata ellenére, ösztönösen elindult arrafelé, amerre a pásztorok és a bölcsek mentek, Végre megérkezett. Egy istállót látott.. A jászolból minden fénynél fónségesebb, tiszta ragyogás áradt. Egy kisded volt benne, 6 adta ezt a fényt, A látásától feledésbe merült az eddigi sivatag- magány. A pásztor egy felcseperedő pálmafa mögé állt, Eddigi élete alapján úgy érezte, hogy idegen ő ebben a környezetben. Szeme a lét homályához szokott, nem bírta elviselni közelebbről azt a nagy káprázatot. Nézte a három bölcset, az ajándékokat, a minden hajnalnál. tündöklésnél csodálatosabb anyai mosolyt. Látta a pásztorok önfeledt táncát. Életében először volt boldog, mert át. tudta élni mások örömét. Mikor az égi magasok kamatoztak 3ertha Zoltán Fotó: ÉM-archív
