Észak-Magyarország, 1995. január (51. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-02 / 1. szám

10 ÉSZAK-Magyarország Irodalom 1995, Tanuár 2., Hétfő Két évszázad helyi irodalom Észak-Magyarországon Fecske Csaba Miskolc irodalmi élete a múlt században, akkor bon­takozott ki igazán, amikor 1823-ban elkészült a szín­ház, amely magához vonzot­ta az irodalom képviselőit. Sorra-rendre alakultak a tu­dós társaságok, irodalmi, művelődési egyletek, megte­remtvén a város művelődé­sének kereteit. Említésre méltó a Major utcai Tudós Társaság, amelyben töb­bek között olyan neves famíliák tevékenykedtek, mint a Vadnay és a Szemere család. Ez a társa­ság terebélyesedik aztán Borso­Kaffka Margit di Olvasó Körré, amelynek a század közepén mintegy hat­száz tagja van. A századfordulóra fellendült hírlapírás élénk irodalmi életet teremt. Lapok tömörítettek ma­guk körül az írókat. A Szabad­ság, a Borsod megyei Lapok, az Ellenzék, a Miskolci Napló or­szágos fórummá nő: Ady Endre, Thury Zoltán, Krúdy Gyula írá­sai mellett olvashatjuk Kaffka Margit, Reichard Piroska, Kis Olga verseit és elbeszéléseit. Az újságírók Otthon köre irodalmi esteket rendez, többször vendé­gül látják a megye neves szü­löttjét, Kiss Józsefet, akinek nem egy balladáját itt mutatja be először Jászai Mari. A pezsgő irodalmi élet jele a nagyváradi Holnap hatására születő Heten vagyunk című antológia: Kaffka Margit, Sassy Csaba, Reichard Piroska, Bán Jenő, Faragó M. József, Miskolczy Simon János, Péry Ilona verseivel. A szerzők közül kiemelkedik Kaffka Mar­git, akinek munkássága iroda­lomtörténetijelentőségű. Próza­íróként jutott a csúcsra, maga Ady Endre is nagyra tartotta. A századforduló lapjainak összeolvadásából jön létre a hú­szas évek liberális, polgári lap­ja, a Reggeli Hírlap, amely Nagy Lajos, Supka Géza írásai mellett 1924-ben például a hu­szonnégy József Attila-verset is közöl, nem egyet éppen első­ként. 1880-tól beszélhetünk folyó­irat kiadásról a városban, akkor alapították az első irodalmi, szó­rakoztató jellegű kiadványt, a Miskolci Társalgót. Sok esetben halva született kezdeményezé­sek voltak az ilyen kísérletek, többnyire az érdektelenségből fakadó anyagi nehézségek mi­att. A Hölgyvilág, Legyőző, Mis­Furmann Imre kolci Szemle, Termés, Új Uta­kon és a Kohó után jutunk el az 1962-ben létrehozott Napjain­kig, amely 1989-ig működött több-kevesebb sikerrel. Az első főszerkesztőt, Nagy Zoltánt (so­káig az Eszak-Magyarország napilap főszerkesztője) hamaro­san Gulyás Mihály követte a lap élén, hogy tíz év után átadja he­lyét az akkoriban Szegedről ide­települt Papp Lajos költőnek, akinek politikai elkötelezettsé­ge rányomta bélyegét a lapra. Úgy gondolom, hogy a Gulyás­korszak volt a Napjaink arany­kora: ő minden erejével arra tö­rekedett, hogy elkerülje a vidé- kiség buktatóit, a sekélyességet, belterjességet, bár lehetséges, hogy ez nem mindig sikerült. Azt vallotta, amit egykor Mik­száth Kálmán főispán mondott a Miskolci Szemle megjelenése kapcsán: „Közvetíteni akarjuk a kultúrát fölfelé és lefelé. Orszá­gos kultúrát akarunk adni a vi­déknek, és a vidék egységes kul­túrájával értéket adni az ország kul­túrájának.” Jobb koncepciója ma sem lehet vidéken mű­ködő folyóiratok­nak, szellemi mű­helyeknek. A kezdeti idő­szak törzs-szerző­gárdája: Akác Ist­ván, Bihari Sándor, Fekete Sándor, Gergely Mihály, Holdi János, Ladá­nyi Mihály, majd Raffay Sarolta, Ka­lász László és Ser­főző Simon, aki ké­sőbb szerkesztője lett a lapnak. Kritikai rovatát Oltyán Béla, majd Kabdebó Lóránt vezette. Igen sajnálatos, noha érthető Kabdebó távozása a laptól. A ré­gió szellemi életének komoly vesztesége volt távozása Mis­kolcról. (Nagy öröm, hogy a Mis­kolci Egyetem Bölcsészettudo­mányi Intézetének vezetőjeként újra itthon üdvözölhetjük.) A Napjaink érdeme, hogy te­ret adott a laza kötődésű irodal­mi csoport, a Hetek alkotóinak. (Ágh István, Bella István, Buda Ferenc, Kalász László, Ratkó József, Raffay Sarolta, Serfőző Simon.) Mint ahogyan teret adott a Kilenceknek is. Az Elér­hetetlen föld antológia szerzői többé-kevésbé folyamatosan je­len vannak írásaikkal. ' A Napjaink fedezte fel a het­venes évek elejének fényes üstö­kösét, a kamasz Bari Károlyt, aki mint Weöres Sándor, csoda­gyerekként robbant be a ma­gyar irodalomba. A Gulyás Mihályt váltó új fő- szerkesztővel lassan megkezdő­dött a lap elsekélyesedése, el­szürkülése. Elszomorító, hogy a korábban az Alfölddel, Tiszatáj- jal, Jelenkorral egy sorban em­legetett lapot az akkoriban szü­lető folyóiratok, a Forrás, Új Forrás, Életünk is sorrendre megelőzik színvonalban, jelen­tőségben. Az igazi folyóirat rangot ad. Rangot ad szerzőinek és olvasó­inak. A Napjaink erre képtelen volt. Több mint negyedszázados működésének legpregnánsab- ban mutatkozó értékei a társa­dalmi mozgásokra, szociális problémákra legérzékenyebben és legdirektebb módon reagáló irodalmi riport és az irodalmi műfajokon kívül eső grafika voltak. A rendszerváltás időszaká­ban, 1989-ben, részint annak következményeként, részint sa­ját megújulásképtelensége mi­att szűnt meg, hogy átadja he­lyét a más szellemiségű, de a helyhez erősen kötődő Holnap­nak, amelynek főszerkesztője Serfőző Simon lett, aki sokáig a Napjaink versrovatát szer­kesztette. A Napjaink mellett volt - és van, bár jóval szerényebb külső­ségek között működik, egzisztál ma is - még egy irodalmi - ön­definíciója szerint irodalmi és közművelődési alkotócsoport - fóruma a városnak, a feltörekvő, máshonnét kiszorult-kiszorított és magának a nap alatt helyet kereső-követelő fiatal nemzedék szellemi műhelye, mintegy a Napjaink ellenpólusaként: a Kelet. (Néhány név az alkotó- csoportból: Cseh Károly, Csorba Piroska, Furmann Imre, Hor­váth Gyula). A Kelet valójában politikai, mintsem művészi alternatívát jelentett, mert noha voltak te­hetségei, mint a föntebb felso­roltak is, az értékkiválasztó sze­lekciót működése során nem tudta, vagy nem is akarta elvé­gezni. A mindent egybemosó, el- szürkítö egyenlősdi volt rá a jel­lemző. A Kelet 1973 októberében alakult, ekkor még létezett az Ifjúsági és Úttörő Házban Ka­púk előtt néven egy főleg diá­kokból álló irodalmi kör, amely a Kelet előzményének tekinthe­tő. Ebből a körből Varga Rudolf, Péntek Imre nevét érdemes megjegyezni. A Kelet 1975-ben, 1979-ben, 1983-ban és 1993-ban antológiát adott ki a csoport al­kotóinak munkáiból. A húsz­éves évfordulóra kiadott kötet címe Negyedik üzenet, tizenhá­rom szerző verseit, novelláit tar­talmazza. Bár a négy antológia közül ez volt a legérettebb és legszínvonalasabb, ez sem kel­tett különösebb figyelmet az ol­vasók körében. Az antológiák és az önálló kö­tetek fogadtatása nem mond­hatni, hogy kedvező lett volna, finoman fogalmazok, ha azt mondom, hogy ellentmondásos, mert inkább elutasító volt. A Kelet legnagyobb érdeme, hogy megérte 20. életévét. Szó mi szó, kétes dicsőség. Minda­zonáltal az a véleményem, a Ke­let több lehetett volna, több kel­lett volna, hogy legyén, mint ami végül is volt. És én a meg­valósítás-megvalósulás legfőbb akadályát korántsem a külső körülményekben, a kétségkívül meglévő, tapasztalható ellenirá­nyú törekvésekben látom, ha­nem önmagunkban, magában a csoportban, az önkritikával élni nem tudó, a kritikát nehezen tű­rő, annak politikai színezetet adó, a puszta túlélésre figyelme- ző magatartásban, ami sajnos a Kelet sajátja volt. Nem töltötte be azt a szerepet, amire pre­desztinálva volt, vagy predeszti­nálva lehetett volna. Néhányu- kat a politika teljesen magával sodorta, s a dolog már másról Kabdebó Lóránt Kalász László szólt, mint amiről a művészet­nek kell és lehet szólnia. Volt a közelmúltban a város­nak két kulturális-művészeti, il­letve közművelődési társasága. A Borsodi Fiatal Művészek Tár­saságát a megye különböző mű­vészeti szervezeteinek támoga­tásával Papp Lajos, a Napjaink Gulyás Mihály főszerkesztőjének ötlete nyo­mán a KISZ Borsod Megyei Bi­zottsága hívta életre 1977 telén. A Társaságban minden művé­szeti ág képviseltette magát, az irodalmárok mellett külön szek­cióban tevékenykedtek az építé­szek, a képzőművészek, az elő­adóművészek, de voltak komp­lex-műsoraik is, így például 1980 márciusában a fiatal építé­szek Kollektív Házában, ahol az építészeken, képzőművészeken kívül megnyilatkoztak a zené­szek, írók-költók is az érdeklődő közönség előtt. Kétségkívül leg­sikeresebb produkciójuk az 1979-es gyermeknapi rendez­vény volt a diósgyőri várban, amelynek keretében bemutat­ták Benjamin Britten Noé bár­kája című operáját, amit a tele­vízió is sugárzott. Mintegy há­rom évig működött a Társaság, fiatalos névvel életet leheltek a merev formákba, felkavarták a város szellemi életének csende­sen poshadó állóvizét. 1980-ban megjelent kiadványukból idé­zek: „Nincs külön manifesztu- munk, nem álltunk és nem ál­lunk elő világrengető tervekkel. Amit csinálunk, azzal a szellemi értékeknek, az alkotó embernek szeretnénk nagyobb becsületet kivívni, mivel tapasztalataink szerint egyre jobban szükség van az igényes alkotásokra, azok gondolatteremtő impulzu­saira. Igyekszünk tehát heélni, átélni ezt a várost és a köréje karéjozó tájat, hogy az itt élő emberek hasznára legyünk, el­várva ezt az indulatot minden­kitől.” Azt hiszem, ezt sikerült is megvalósítani, csak sajnálni le­het, hogy végül csöndesen kimúlt. A ’80-as évek közepén létre­jött Szemere Bertalan Közmű­velődési Egyesület - „Közmű- vaurusz” - erejéből érdemi tevé­kenységre nem futotta, minden energiáját fölemésztette puszta léte, úgyhogy rövid idő után meg is szűnt. Csak mint kurió­zumot említem meg itt. Több szót érdemel az Új Bekezdés Művészeti Egyesület, amely a számypróbálgató fiataloknak kínál lehetőséget. Az egyesüle­tet 1991-ben alapította Vass Ti­bor, akkoriban publikálgatni kezdő fiatal költő. Jelenleg mintegy hétszáz tagja van, de ebből csupán negyvenre tehető azok száma, akik szorosabb szá­lakkal kötődnek a közösséghez, ennek is töredéke csak, akikben mutatkozik némi tehetség, akik nem önjelölt írók, költők. Az egyesület könyveket ad ki, folyóiratot, évente megren­dezi a fiatal írók találkozóját, néhány hónapja az Avas Kilátó Galéria Kávéházban irodalmi szalont működtet érdekes, vál­tozatos programokkal. Tizen­nyolc kötetet jelentettek meg eddig: három antológiát, köztük az Első hangon címűt, amelyben olyan pályakezdő költők szere­peltek, akiknek ez volt az első megjele­nésük, Novák Va­lentin No! Jé! című regényét - vélemé­nyem szerint a soro­zat eddig messze legjobb darabját -, továbbá versesköte­teket pályakezdő és zömmel olyan szer­zők tollából, akik esetében a megjele­nést biztosító biza­lom kissé elhamar­kodottnak tűnik. Időjelek című alma- nachjuk négy ízben jelent meg eddig ér­dekes, bár nem egyenletes szín­vonalú olvasmányt kínálva az irodalom modernebb törekvései iránt érdeklődő, főleg fiatal ol­vasóknak. Nemrégiben új folyóiratot alapítottak, első száma terveik szerint 1995 első felében jelenik meg. Reméljük, az Új Bekezdés­nek sikerül elkerülni azokat a buktatókat, amelyeket a Kelet­nek például nem sikerült. Vára­Serfőző Simon kozó jóindulatunknál több segít­séget aligha adhatnánk, s gon­dolom, nem is tartanak rá igényt. Saját útjukat kell járni, akár fejjel menni a falnak. Fia­talok, még minden az övék. A több mint negyedszázados működés után megszűnt Napja­ink után megszületett a Hol­nap, a Felsőmagyarország Iro­dalmi Alapítvány kiadásában, Serfőző Simon főszerkesztésé­ben. Utóda lett a megszűntnek, de nem szellemi örököse. A lap kapcsolata a valósággal közvet­len volt és eleven, főleg publi­cisztikai írásai révén. Tekintettel arra, hogy az iro­dalmon túlra nyúló, nagy felüle­tű vizeken halászott, a kudarc és a siker eshetőségei is nagyob­bak voltak. A lap egyéves műkö­dését értékelő vitafórumon Do­mokos Mátyás jónak ítélte a Holnapot, amely következete­sen képviselt egy markáns szel­lemiséget, amit jobb híján mai közkeletű szóval nép-nemzeti­nek nevezhetnénk, s ami bizony sokaknak nem tetszett. A tradicionális, olykor kon­vencionális művek közlését vál­lalta föl, noha kétségtelen, hogy bizonyos mértékben teret adott modernebb törekvéseknek is. Elég, ha csak Tandori, Kuko- relly nevét említem. Ám ezek a művek nem épültek be igazán a lap struktúrájába, mintegy ku­riózumok maradtak. Előfordul­tak ugyan gyengécskébb mű­vek, de a lap átlagszínvonala jó­nak minősíthető. Közben 1990-ben az Új Kilá­tó Irodalompártoló Egyesület is létrehozott egy irodalmi folyó­iratot, a negyedévenként megje­lenő Orpheust Zimonyi Zoltán főszerkesztésében, Jenei László szerkesztői közreműködésével. Az Orpheus szigorú minőségelv alapján - sokak szerint kire- kesztéses alapon - működött, az élő magyar irodalom legjavát igyekezett bemutatni, úgymond a szubkultúra hordozója volt. Újraolvasgatva a régi lapszá­mokat, erősödik az az érzésünk, hogy az Orpheus magas színvo­nalú, a hazai folyóirat kínálat­ban igen előkelő helyet elfoglaló folyóirat volt, rendkívül érdeke­sek és izgalmasak tematikus számai, igaz, csupán a művelt, kényes ízlésű elit olvasói rétegre támaszkodhatott, ami elég koc­kázatos egy olyan országban, annak is egyik legelmaradot­tabb régiójában, ahol nem ala­kult ki módos polgári réteg. A lap ellenzői éppen ezzel ér­veltek, no meg azzal, hogy a he­lyi írástudókat figyelmen kívül hagyja, nem biztosít publikálási lehetőséget számukra. Az Orp­heus 1992-ben, ahogy akkor mondták, sajnálatos körülmé­nyek miatt Pestre került. 1993- ban az Orpheustól megvált Je­nei László lesz a Holnap főszer­kesztője, a lap azontúl kétha­vontajelenik meg, s az irodalmi­társadalmi folyóiratból irodal­mi-művészeti folyóirat lesz. Elit olvasóközönséget megcélzó ezo­terikus, elit-lap, amelynek lap­jairól az egyre sűrűbben elhang­zó vádak szerint szintén kiszo­rultak a helyi toliforgatók. A fő- szerkesztő időnként védekezni kényszerül. Éi-vei megfontolandók: töb­bektől - akiktől kért - nem ka­pott kéziratot, így természete­sen nem is szerepeltethette őket, másrészt meg­győződése szerint ebben a régióban alig néhány ember képes a Holnap pro­filjába vágó műfa­jokban magas szin­ten alkotni. Súlyos megállapítás, lehet vele vitatkozni, de a legmeggyőzőbb ér­vek mégiscsak a művek volnának. A Holnap az el­múlt időszakban többször is össze­vont számmal je­lentkezett, gondo­lom anyagi okok miatt. Jövője tehát jelenleg elég bizony­talannak tűnik. A régió szellemi ereje szétforgácso- lódik, sok a súrlódás, mi több, az ellenségeskedés, a szándékok kereszteződése. Mint írtam fön­tebb, az Új Bekezdés saját folyó­iratot alapított, a Kelet az UB- vel és másokkal összefogva ter­vez egy populáris, magazin jel­legű irodalmi lapot, amelynek csírája a Déli Hírlapban kéthe­tente jelentkező Provincia iro­dalmi melléklet. A Holnap körül - mint az ÉM október 1-jei Kis magyar irodalom és némi lim­lom című írásából is kiderül — megy a huzavona. Az igény úgy látszik ez volna: magas színvonalú, a magyar irodalomba szervesen beillesz­kedő folyóirat, standard megje­lenési lehetőség, szellemi mű­hely a helyi alkotóknak. A kettő nem megy együtt. Nem megy együtt? Nemrégiben több folyóira­tunk is volt, hovatovább egy sem lesz. És ez aligha jó bárki­nek is. De magam sem tudnék javaslatot tenni a megoldásra, amit minden érdekcsoport el tudna fogadni. Mindenesetre drukkolok a Holnapért. Folók: Laczó József, Farka Maya, Fojtdn László, Dobo Klára, Tőglássy Tibor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom